Heves Megyei Népújság, 1990. február (41. évfolyam, 26-50. szám)
1990-02-07 / 32. szám
s/jrss N ÉPÚJSÁG, 1990. február 7., szerda ORSZÁGRÓL — ORSZÁGRA 5. Egy „szocialista felmérés” Mondja,Ön mit olvas? Kollégám bevallja, hogy három éve nem vesz a kezébe könyveket. Ezt négyszemközt mondja, ne híreszteljem. Kinek telik még egyáltalán könyvre? Akinek p van rá pénze, jut-e rá ideje? Most, mikor virágzik az alujáró-iroda- lom és már szinte minden megjelenhet, mit választanak az emberek, ha netán olvasni akarnak? Kezdjük a legelején: a Széchenyi utcai könyvesbolt vezetőjét, Vozik Istvánnét kérdezem. — Nálunk még nincs nagy vész — mondja —, arra számítottunk, hogy januárban nagyon megcsappan a forgalmunk, de nem így történt. Sokan keresik az értékes, drága köteteket, azt hiszem befektetésnek szánják. Magunk sem hittük volna, de Az Osztrák-Magyar Monarchia képekben és dokumentumokban című műből — ami 5700 forintba került — hetet el tudtunk ad- ni. Deticveretn bér és Vörös Rózsa — A politikai sikerkönyvek nagyon kelendőek, ha időben megkapjuk őket, és nem köröznek le az utcai árusok. Ilyen volt például a Kiskirályok mundérban, amiből sajnos csak kétszázat kaptunk. A Trianon pedig még meg sem érkezett hozzánk. A fiatalok a Batman-ért lelkesednek éppen, ez már el is fogyott. Nem Dosztojevszkijt akarnak olvasni az emberek, hanem kikapcsolódni vágynak, elfelejteni, hogy mi veszi őket körül. Ez teszi népszerűvé a szerelmeserotikus regényeket, az olyan sorozatokat, mint a Vörös Rózsa Könyvek. Már a krimi sem nagyon megy, inkább az érzelgős, csöpögős történetek kellenek. Olyasmik, mint Kenneth Clai- re-tói az Éjszaka Kairóban és a Randevú Rómában. Erről jut eszembe, sokan megvették a Nemi öröm című könyvet is — 370- ért. — Mi az, amit egyáltalán nem lehet eladni? — Hát, egy kortárs ifjú költőnek nem sok esélye van... Egerben valahogy nem szeretik a verseket. A klasszikusokat — Petőfit, Aranyt, Tóth Árpádot— még keresik, de a mai magyarokat már nem. Tizenéves koromban magam is fabrikáltam költeményeket, de a mostani kamaszoknak nincs erre idejük. Elbúcsúzom a vezetőnőtől, és tovább kérdezősködöm az üzlet vásárlói közt. A gyesen levő anyuka csak nézelődik. Meséli, hogy eddig ezer forintot költött könyvre havonta, de ezt az idén aligha fogja bírni. A két neuman- nos diák inkább számítástechnikai szakirodalmat szokott vásárolni, a pihenésnek szánt sci-fi- ket kiveszik a könyvtárból. Megszólítok egy negyvenes urat is. Azt mondja, nem nyilatkozik, mert a Népújság nem közölte azt a cikkét, amit a hajdani MSZMP tagoknak címzett. — Most egy- egy — jelenti ki diadalmasan. Négy hónapja egy krimit Kifordulok a boltból, és arra gondolok: ide azok járnak, akik dacolva az árakkal, mégis ragaszkodnak az irodalomhoz. Menjünk tovább. A „Szantofer” étteremben odakéredzkedem egy-két asztalhoz. — Az ötvenes évek eseményei izgatnak a legjobban — szól a 43 éves férfi, aki műszaki embernek vallja magát —, arra vagyok kíváncsi, hogy mi az igazság. — Járatom az Új írást, abban néha megragadnak a versek, bár nem jegyzem meg, ki írta őket. Tavaly újraolvastam a Toldit, jólesett a nyugalom, ami árad belőle. A középkorú pár — vodka és sör mellett — azt bizonygatja, hogy nincs ilyesmire ideje. — Másfél- két éve nem költöttem könyvre — így az asszony, aki adminisztrátor — de most megvettem a Kiskirályok -at. — Mit olvastam legutóbb? — töpreng el a férfi. — Gépkocsivezető vagyok, inkább újságokra jut időm. De mégis... Talán olvastam egy krimit, vagy négy hónapja. A címére nem emlékszem. Madách a fakocsmában Azt hittem, hogy megvernek, ha a Csebokszári-lakótelep fakocsmájában ilyesmi után kérdezősködöm. Nem így történt. Harmincas férfiak álldogálnak kis körben. — Nincs pénzünk könyvre — vágja rá a maszek vásározó, és felemeli a poharát: — Erre még futja... Az olvasást most hanyagoljuk. A feleségem lelkesebb, főleg az új Júlia-füzetek tetszenek neki, azoknak az ára is elfogadható. — Autó-Motor és egyéb semmi más — szögezi le a segédmunkás. — Még ha időm van, akkor sem. Az újságban is csak az apró- hirdetéseket nézem meg. — Mi a jóisten ez, szocialista felmérés? Mi vagyunk a bunkók és maguk az értelmiségiék? Mire jó ez az egész? — rohan le a 42 éves rokkantnyugdíjas. Aztán megenyhül, és fonetikusan bár, de sorolja a kedvenc íróit. — Valamikor olyan könyvtáram volt, hogy na... Aztán a lexikonokat eladtam, kellett a pénz a válóperre. Dumas viszont nem eladó, mégha kenyérre kéne akkor sem. Jókait először utáltam, de rájöttem, hogy a századik oldalnál kell elkezdeni, és akkor jó. Később még jobban belemelegszik, és szenvedélyes vitát kezd arról, hogy Ady Endre kalapot hordott-e, vagy cilindert. Alig hagyja szóhoz jutni a mosómestert, aki csak kólázni jár ide, és ő hozta divatba a sakkot a kocsmában. Azóta kevesebb az unalom és a verekedés. — Inkább a műszaki könyveket forgatom — meséli a mosómester. 43 éves, elvált és albérletben lakik. — Mindig egyre modernebb kazánok és mosógépek jönnek, azokat meg kell ismerni. De a múltkor kézbe vettem Az ember tragédiáját! — mondja nem kis büszkeséggel. — Mikor érettségiztem, a magyartanárom a lelkemre kötötte, hogy feltétlen olvassam el. Meg is tettem, csak tíz évvel később. Hogy mi maradt meg belőle? Hát, az az igazság, hogy csak átfutottam. Semmi másra nem emlékszem, csak Luciferre... Palágyi Edit Műveseáttomás Kaposváron A Kaposváron mintegy 30 millió forintos költséggel létrehozott új műveseállomás január 15-től már betegeket fogadott. A napi tizennégy beteg kezelésére alkalmas állomás hét készülékéből az egyik a fertőző betegek részére az elkülönítőben vann felállítva. (MTI fotó: Kálmándy Ferenc) Veszélybe kerülhet a főiskolai képzés i A legnagyobb sajnálkozással olvastam a Népújság 1990.janu- ár 10-i számában megjelent cikket, amely az egri oktatási igazgatóság további sorsáról közölt információt. Mindazok az oktatók, akik szívügyüknek tekintik főiskolánk sorsának alakulását tiltakoznak és nem nézhetik tétlenül, kiszolgáltatva intézményünk elegáns kisemmizését. Úgy gondolom ezen kollegák egyike vagyok én is, s ezért ragadtam tollat, hogy néhány megjegyzést tegyek az antidemokratikus döntés ellen. Nem értem a városi és a megyei önkormányzati vezetők döntését, akik valamely oknál fogva nem akarták vállalni az MSZMP megyei vezetése és a Művelődési Minisztérium között létrejött korábbi megállapodás szentesítését. Az a gondolat is felvetődött bennem, hogy e tartózkodásnak a magukrahagya- tottság, netán az elsőszámú vezetők korábbi távozása, avagy egzisztenciális oka lehet. Elhiszem, hogy a szegény, pénznélküli világban mindenki az anyagiakat teremtő jövedelmező vállalkozás után fut, amely viszonylag gyorsabban visszatérülhet, de van e gazdaságosabb beruházás, mint a felsőoktatás mennyiségi és minőségi fejlesztése. Ez régi tétel, sokan tudják — különösen a nyugati államokban — csak úgy látszik, hogy országunk e térségében az illetékesekhez még nem jutott el. Hiába erre még mindig csendes a széljárás. Kétségtelen az oktatási beruházás visszatérülése lassúbb, de hosszabb távon feltétlen hatékony, mert a magasabb szinten kiművelt szellemiség, tudás az igazi időálló értékteremtő tőke. Lásd Japánt, amely igen mélyről indult a II. világháború után, ma pedig a világ egyik legfejlettebb ipari hatalma, sok területen — autó, elektronika stb. — az első. Mi ennek a titka? Az akkor meglévő kevés pén - züket az oktatás fejlesztésébe fektették, azon belül is a felsőoktatásba, melynek eredményeként a képzettebb pedagógusok kiváló mérnököket, közgazdászokat, egyszóval magasan kvalifikált értelmiséget adtak az országnak. Azt hiszem mi is ezt szeretnénk tenni, vagy kellene tenni, sajnos nálunk az erők még nem egyirányba húznak! A magyar felsőoktatás fejlesztését végre a kormány is felismerte, de egyrészt nem mindenhol talál hozzá önkormányzati partnereket — sokszor szűklátókörűség miatt — másrészt a pártok választási hadjáratai teljesen elterelik a figyelmet a ma még megteremthető, de holnap már késő ügyeinkről. A felsőoktatás egri gondjai is ezek közé tartozik. Szükség van idegenforgalomra, ahhoz szállodákra, megjön a világkiállítás is, de (!) Eger mit kap belőle? ....ezúttal is csak a terhek vise lésébből vállal részt, de az esetleges haszonból nem részesül,” — s még ehhez hasonlókat olvashatunk a Népújság 1990.január 23-i számában. Nos, ha mások ennek kapcsán sem fejlesztenek Egerben, akkor legalább mi gondoljunk városunk lehetséges gazdagítására, mert Eger iskolaváros volt, s nem lenne baj, ha ez a jelleg a jövőben tovább erősödne. Miért nem él a város egy olyan lehetőséggel, melyet a művelődési miniszter tálcán kínál, hiszen ez közös érdekünk. Mi- közbeii más megyék, városok foggal, körömmel harcolnak az Országgyűlésben is egy-egy felsőoktatási intézményért, amiért épületeket is hajlandók átadni, saját erejükből felépíteni, addig itt a készet iá megtagadják egy észak-magyarországi felsőoktatási központ kialakításától , amely már önmagában is magában hordozza a kulturális-tudományos centrum létrejöttét. Ez pedig már a városnak is érdeke. Valaki évtizedekkel ezelőtt kitalálta, hogy mivel a főiskola minisztériumi irányítás alá tartozik, így annak fejlesztése nem tartozik a megyére, a városra. El kellene már vetni ezt az örökölt, fölöttébb káros szemléletet. Látni szükséges a már alig elviselhető pedagógushiányt, amely az ország egyes településein az alapvető oktatási feladatok ellátását is veszélyezteti. Ezzel együtt azt is tudni szükséges, hogy lényegesen emelni kell a hallgatói létszámot a felsőoktás- ban, amelyre a nemzet oktatásügyének, sőt gazdaságának égetően szüksége van. Mindezeket pont az egri honatyák nem éreznék, s inkább a kívülállók véleményére adnak, akik a főiskola épületeinek alakulásáról téves információkkal befolyásolják döntésüket. Vajon figyelembe vették e azt a tényt, hogy most a főiskolán egy folyosórészt kellett átadni a Főegyházmegyei Könyvtár fejlesztésére, hogy az ott lévő értékek közkinccsé váljanak? Úgy vélem ezt sem ismerik, mint nagyon sok mást. Az átadásba pedig belekalkulálták bizonyos mértékig — kompenzációként — az oktatási igazgatóság épületének átvételét is. Az oktatás feltétele így lényegesen tovább szűkül, sőt néhány szak oktatása súlyos gondot okoz. Ha ezen nem változtatnak, nemcsak az egyetemi képzés terve, hanem a főiskolai szintű képzés is veszélyes helyzetbe kerül. Már csak abban bízhatunk, hogy a kormány a felsőoktatás koncepciójára támaszkodva nem fog rövidlátó szemüvegén a jövőbe tekinteni. Végezetül egy megjegyzés. A közelgő választások alkalmával szívesen adnám arra a pártra, vagy független képviselőjelöltre a voksomat, aki a felsőoktatás ügyét is felvenné programjába, mert ez igen nemes cél és konkrét feladat lenne. Dr. Gallovits László Harsányan Nem vitatkozó, hanem ordi- báló, vagdalkozó, csapkodó országgá lettünk. Hiánycikk a türelem, a mértéktartás. Mindenki vélt sérelmeit hangoztatja, s közben megfeledkezik az igazság kritériumainak betartásáról, tiszteletéről. Ez jutott eszembe, amikor a január 29-i, hétfői Napközben programját hallgattam. A riporter nem éppen vadonatúj témát boncolgatott, ugyanis az Akadémiai Kiadó gondjairól, bajairól kérdezte az érintetteket. Vagyis arról, amiről már annyi szó esett. Eddig persze nem higgadtan, tárgyilagosan, hanem zömében részrehajlóan. Méghozzá úgy, hogy csak az egyik felet kérték mikrofon elé, a másik véleményével viszont egyáltalán nem törődtek. Jól esett figyelni a precíz oknyomozást, azt a tárgyilagosságot, amely mostanság igen ritka. A műsor készítői nem foglaltak állást, a döntést, a mérlegelést ránk bízták. Természetesen nem hagytak magunkra bennünket, mivel a pro és kontrák számbavétele lett a dolgunk. Mi a valóság? Az, hogy ennél a cégnél egyáltalán nem kiegyensúlyozott a légkör. A dolgozók egy része nem is indokolatlanul panaszkodik. Teszi ezt azért, mert fórumöt keres. A diagnózis kézenfekvő: a főnökök, a különböző elhatározások deklarálása előtt nem konzultáltak velük. Ez az a pont, amikor már általánosíthatunk, hiszen — sajnos — mindennapos gyakorlat az ilyesmi. Mérgezi a munkahelyi atmoszférát, mind súlyosabb konfliktusokat teremt, s elkerülhetetlenül összeütközésekhez vezet. Olyanokhoz, amelyeket elkerülhetnénk, ha egy cseppet emberségesebbek lennénk. Ezért dicséretes az effajta újságírói magatartás, amely arra int, hogy sose adjuk fel lényünk értékesebb részét. Annál is inkább, mivel az ilyen alapállás javunkra is kamatozik... Líra nélkül Csoóri Sándor hatvan éves. Ebből az alkalomból — s ez így dukál —, rádiós tisztelői is köszöntötték. Jelentkezett a 31 -i Ötödik sebességben is. Az ilyenkor törvényszerű nosztalgia sugalmazá- sára kifejező erejű sztorikat idézett indulásáról. Emlegette azt az Illyés Gyulát, akihez a kor szemszögéből, a hatalom pia- desztáljáról nézve rebellisnek tűnő verseit küldte. Jelezte: a neves poéta azt javasolta neki — mindenképpen érdekében —, hogy közéleti helyett inkább szerelmes költeményekkel próbálkozzon. Végtére is ez a műfaj abszolúte veszélytelen. Később amiatt kesergett, hogy jelenünkben némák a múzsák. Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy költészet nélkül nincs jövő. A hangoskodó politizálás ugyanis — legalábbis hosz- szabb távon — mindnyájunkat elszürkít, üresít. Mennyire igaza van... Tisztességsirató A választási színjáték nem éppen etikai érzékünk edzését szolgálja. Az egyre hangosabb szó- zuhatagban ugyanis zavartan toporog, majd elsomfordál a Tisztesség. Ez már csak azért is elszomorító, mert nélküle nem lesznek felhőtlenebb holnapok. A lehangoló kórról tudósította a 168 óra blokkjai is. Értesültünk arról, hogy a korántsem dicsőséges múltú Púja Frigyes bat- tonyai hívei az idősek napközi otthonában majdhogy fenyegetéssel csikarták ki az ajánlócédulákat azoktól a magukra hagyott emberektől, akik tisztában vannak a függőséggel, akik közül épp ezért csak egy akadt, aki nemet mondott, s megfogalmazta: ez így nincs rendben, ez minden, csak nem korrekt eljárás. Ugyanehhez a településhez fűződik a másik történet. Vas- tagh Pál pártja, az MSZP színeiben mutatkozott be, s mint a békéscsabai újságíró által magnóra rögzített mondatai sejtetik, kissé nyersen, sőt riasztóan riposztozott. Jöhet a magyarázkodás. Talán több tételben is. Garantáljuk: ez nem késik. Annál inkább az a katarzis, amelyet valamennyien sóvár- gunk, amely rádöbbentene arra, hogy egy olyan köztársaságban élünk, amely nemcsak deklarálja a szabadságot, a vegytiszta demokráciát, hanem őrzi, védi, szavatolja. Szerte honunkban. Pécsi István Újabb római városrészt találtak Pécsett Pécs római elődje, Sopianae város újabb gazdag részlete került napvilágra egy leletmentő ásatás során. Hatalmas épületek falmaradványait őrizte meg a föld mélye 1600-1800 éven át. Noha most kezdődött csak meg a feltárás, máris különböző nagyságú és alakú házak alapjainak sora tűnt elő. A terület rendkívül sűrű beépítettsége arra vall, hogy Sopianae egyik reprezentatív városnegyedét találták meg a régészek. (MTIfotó: Kálmándy Ferenc)
