Heves Megyei Népújság, 1990. február (41. évfolyam, 26-50. szám)
1990-02-14 / 38. szám
NÉPÚJSÁG, 1990. február 14., szerda VÁLASZTÁSI FÓRUM 3 Egészséges környezet = fejlett társadalom Légy igazán magyar, s európai is teszel! Természet- és Társadalomvédők Szövetségének programkivonata Ha a nemzeti érdeket minden más érdek elé helyezzük, lesz erőnk a megújuláshoz. Az ehhez szükséges szellemi, társadalmi, gazdasági, természeti erőforrásaink ma még megvannak. Magyarországon gazdasági, politikai, társadalmi es erkölcsi válság van. A nemzetközi eladósodás, a vágtató infláció, a megélhetési lehetőségek romlása, a természeti és társadalmi környezetben véghezvitt rablógazdálkodás létünk alapjait tamadja meg. Mind több és több munka vállalása szükséges a csökkenő életszínvonal biztosításához, miközben mind tömegesebben jelentkezik a munkanélküliség veszélye. A fokozódó küszködés felorli a lakosság lelkierejét és egészségi állapotát. A jelenlegi politika elszakadt a gazdasági törvényszerűségektől, diktatórikus, központilag irányíttot, nemzetközi pénzügyi szervezetektől függő gazdálkodást folytat, amely elősegíti az ügyeskedők meggazdagodását, de nyomorba taszítja a lakosság növekvő hányadát. A felhalmozódott feszültségek robbanással fenyegetnek. Vajon meg kell-e ezt varai? Nem! A még meglevő hazai szellemi vagyont kell hasznosítani, erkölcsileg feddhetetlen és szakmailag jól felkészült, alkalmas személyeket kell bevonni a vezetésbe. Segítségükkel és irányításuk alatt, a nemzet önbecsülését felébresztve, az alkotások létrehozásának és megvalósításának lehetőségeit megteremtve alapvető önerőnkre és öntevékenységünkre támaszkodva kell és lehet biztosítani gazdaságunk stabilitását és a válság leküzdését. Ez igényli a minden oldalú, korrekt nemzetközi kapcsolatok ápolását és továbbfejlesztését. Gátolja a folyamatot az egyre élesedő hatalmi harc, új és diktatórikus elit kialakulásának reális vezélyével kell szembenéznünk. A magyar politikai élet ma szétaprózódó pártok belső marakodásaitól, tisztességtelen egyéni karrierharcoktól tajtékos. Eredményeket, cselekvő közakaratot szeretnénk már, mindenekelőtt a gazdaság területén. Kik vagyunk és mit akarunk? A Természet- és Társadalomvédők Szövetsége (TTvSz) olyan szervezet, amely nem óhajt politikai hatalomra tömi. Munkájában részt vehet bárki, bármely más párt, vagy csoportosulás tagja is, akit programunk együttműködésre ösztönöz. Létrejöttünkkel nem a megosztottságot akarjuk növelni, hanem tömörülést szeretnénk kezdeményezni a jelenleginél sokkal etikusabb, emberközpontúbb részvételi demokrácia kialakításának a reményében. Azokat az állampolgárokat szeretnénk összefogni, akik — igénylik a tájékoztatásukat a saját sorsukat formáló körülményekről; — vállalják a felelősségteljes gondolkodást a közös ügyekben; — részt akarnak venni nemcsak képviselőik útján, hanem saját akaratukkal is a sorsformáló döntésekben. Célunk az emberi élet tényének, minőségének és méltóságának védelme. Fellépünk a természeti, társadalmi, szellemi és erkölcsi környezetszennyezés és — rombolás ellen. A nemzeti érdekek védelmében emberközpontú társadalom-, környezet- és gazdaságfejlesztési programok kialakítását kezdeményezzük és támogatjuk. A vázolt célok megvalósítása érdekében a legfontosabb feladatoknak tekintjük: — a morális állapotok mielőbbi rendbetételét, nemcsak törvényekkel, jogszabályokkal, hanem etikai neveléssel, közgondolkodás-formálással és leginkább a közéleti magatartás személyes és nyílt értékelésével; — az önkormányzati jellegű önigazgatás széles körű elter- jesztéset települések, személyiségek, etnikumok, öntevékeny közösségek, szervezetek számára; — az önrendelkezési jogok és eszközök bővítését mind a társadalomban, mind a gazdaságban; — az állami irányítási gépezet radikális csökkentését, hatalmi és befolyásolási eszközeinek mérséklését; — szilárd jogi és morális bázisú tulajdonviszonyokra épülő vegyes tulajdonú, valódi piac- gazdasági feltételeket, érdelcelt- ségorientációt teremtő adó- és jövedelempolitikával; nemzeti vagyonunk értéken aluli kiárusításának azonnali megszüntetésével; — az irányításában csökkenteni a politikai pártok közvetlen befolyását, helyettük szakértő, tisztességükkel példát nyújtó közéleti -személyiségeket támogatunk nem téve különbséget nemzetiségek, vallási, ideológiai, politikai meggyőződések között; — forrásteremtő válságprogram kialakítását, eladósodásunk megállítását; — az értékteremtő vállalkozások szelektív támogatását; — antiinflációs politikát; — emberközpontú egészségügy megvalósítását, a társadalom alapját képező családra orientálva; — környezetkímélő mező- gazdaság megvalósítását; — a szubkultúrák felszámolását, arányos településfejlesztést; — hatékony környezetvédelmet, kiemelt levegőtisztasági programmal; — hatékony természetvédelmet, benne kiemelten a védettnek nem nyilvánított területek védelmét; — az ország szellemi és kulturális kapacitásának növekedéséhez szükséges oktatási és kulturális rendszerek kialakítását és működési feltételeik biztosítását. Szövetségünk az utóbbi időben aggodalommal figyeli a választási előkészületek kapcsán jelentkező durva visszaéléseket. Felelőtlen egyének tönkre teszik és véleményünk szerint már tönkre is tették a választások tisztaságát. Gondolunk itt a ko- pogtatocédulák felvásárlására, ami teljesen megdöntötte az esélyegyenlőséget. Ezért ehelyütt szövetségünk határozottan követeli, hogy a kopogtatócédulák megléte ne legyen feltétel a választásoknál. Amely párt képviselője eddig nem tudta ezt biztosítani, az is nyerjen lehetőséget az indulásra, ha pártja javasolja. Tisztelt Olvasók, leendő Választópolgárok! E helyütt tájékoztatjuk Önöket szövetségünk választási irodájáról: Eger, Lenkey út 3. Tel: 36/10-017. Kénük támogatásukat céljaink valóra váltásában. Választási vita - magyar módra Becsmérlő sorok, ábrák árulkodnak arról: itt tart születő demokráciánk. (Fotó: Gál Gábor) Vita Tisztelt Szociáldemokrata Párt Barátom!? A minap az Ön megbízottja bedobta postai levél- szekrényembe „segítő” sokszorosított levelét. Elolvastam. Megértettem, az ön által leírtakat. Kérdésem Önhöz: 1. Mi az, hogy nyugati mintájú szociáldemokrácia?! 2. Mikor legyek idehaza, hogy az ÖN PÁRTMEGBÍZOTTJÁNAK átadhassam kitöltve a már előre bedobott JELÖLTAJÁNLÓ CÉDULÁT?! 3. Miért van ÖNNEK nagy szüksége az én szavazatomra?! 4. Hogyan fogja Ön megoldani az én problémáimnak tarthatatlanságát és milyen módon?! 5. Ha Ön olyan biztos a dolgában (gazdasági talpraállás, demokrácia, elszegenyedett néprétegek problémáinak megoldása) miért kell az én és többi magyar polgártársam segítsége Önnek?!! Kérem Önt tisztelettel, hogy jöjjön el a lakásomra és az egri, valamint Heves megye lakosainak, választópolgárainak lakására és a fentieket konkrétan magyarázzák meg és bizonyítsák be nekik. Állítom, hogy a választáson Ön fog nyerni az egész országban, amennyiben jótállást vállal az Ön által leírtakért!! Kérem, keressen fel, és a több, mint százezer választópolgárt is személyesen és. lakásán „programjával”. Ugyanis én is tudok 100 ezer ilyen papírt bedobni százezer ember lakásának levélszekrenyébe. Azt hiszem, e levelemet is be fogom dobni, hogy lássák, milyen kérdéseket teszek fel ÖNNEK! Tisztelettel: Egy Heves megyei Magyar Állampolgár Tisztelt Heves megyei Magyar Állampolgár! Kedves Barátom! Eljutott hozzánk „szórólapja” levél formájában, amelyekben kérdéseket es kéréseket intézett felénk. Természetesen nem zárkózunk el a válaszadás elől, „szórólapját” nyilvánosság elé tárva és a választ is hasonló formában közöljük. Bizonyára nem Ön az egyetlen, aki hasonló problémákkal küszködik, ezért az Ön által közölt sorrend alapján válaszolunk! 1. A nyugati mintájú szociáldemokrácia azt jelenti, hogy olyan szociáldemokrata alapokra helyezett jóléti államot szeretnénk megvalósítani, amely már Európában kipróbált, bevált és jólétet teremtett a társadalom számára! Ne menjünk messzire, bizonyára járt már Ausztriában, ahol ezt érzékelhette, tehát ösz- szehasonlítási alapul szolgálhat Önnek! Persze, joggal fölteheti ezek után a kérdést: „Hogyan kívánjuk ezt megvalósítani?” Ennek magyarázatára adunk Önnek egy jó szociáldemokrata programot, amelyet testvérpártjaink vezető politikusai, szakemberei állítottak össze magyar szakemberek segítségével, figyelembe véve a magyarországi viszonyokat. Mi annyit ígérünk, amit meg is tudunk valósítani, ehhez garancia a szociáldemokrácia, mint már sok államban bevált név és vezetőszerep! 2. Természetesen a munkaidő letöltése után várja otthonába megbízottunkat, amennyiben eljut Önhöz. A cédulát minden Kedves Honfitársunktól lehetetlen közvetelenül átvenni! Hogy miért? Egyrészt azért, mert a választópolgárokat nem tájékoztatták megfelelően és a gyűjtés kezdetén úgy adták át megye- szerte az emberek, hogy nem is tudták, kinek és miért adják oda, egyáltalán mi célt szolgai! A mi megbízottjaink nem hoztak el úgy cédulát, hogy ne magyaráztak volna el, mi a rendeltetése, mi is a teendő velük! Mi tisztán szeretnénk kezdeni és tiszták szeretnénk maradni! Nincs szükségünk aljas és gazember módon történt cédulagyűjtésbe belekeveredni, mi nem felemlítettünk és nem zsaroltunk meg állampolgárokat, és pénzt sem kínáltunk érte... Még csak gyerekekkel sem gyűjtettünk az iskolában, de sorolhatnám! A Szociáldemokrata Párt tisztességes választási kampányt kezdett, megteremtettük a tisztességes lehetőséget: urnát helyeztünk el a városközpontban és megbízottjaink házról házra járnak, gyűjtik az ajánlószelvényt. Nyilvánvaló, hogy mindenkihez nem tudunk eljutni, de erre egy párt sem képes! Akiben megvan a szándék, az megtalálja a lehetőséget, hogy eljuttassa a céduláját! Kérjük Önt és minden Honfitársunkat, hogy ne burkolódzon ismeretlenségbe, álljon ki nyíltan! Mi a dolgozók, a kisemberek pártja kívánunk lenni, választási irodánk nyitott mindenki számára, csak úgy tudunk a problémákon segíteni és a bajokat fölvállalni, ha megkeresnek bennünket. Nemzeti összefogásra, nemzeti egységre van szükség, csak együtt, közösen tudunk fellépni a mindenkori hatalommal szemben! 3. Hogy miért van nagy szükségünk az Ön (és még valameny- nyi választópolgár) szavazatára? Természetesen azért, mert ha nem szavaz ránk, bizonyára másra adja a voksát és ezzel minket gyengít, és ha nem érjük el a megfelelő százalékot, nem kerülünk be a parlamentbe és nem tudjuk támogatni, érdekeit képviselni! Tudjuk, sajnos a társadalmat szétzilálták, széttördelték, 42 év alatt közömbössé tették, az emberekből kiűzték a remény apró szikráját is! Föl kell élesztenünk a parazsat és ezután nem szabad hagyni, hogy kialudjon a tűz. Az a tűz, amely mind erősebben fog hitet adni az embereknek, ez a tűz a szociáldemokrácia, amelyet nekünk kell ezek után táplálni és gerjeszteni! Ezért van nagy szükség az Ön és minden Kedves Barátunk szavazatára! 4. Hogyan oldjuk meg az Ön problémait? Nemzeti egységgel, összefogással! Az Ön problémája nem csak egyedül az Öné! Biztosak vagyunk abban, hogy másnak is vannak, vagy lehetnek hasonló problémái, amelyeket közösen kell megoldanunk. Mi erre a garancia? Természetesen a szociális demokrácia! Persze minden problémát mi sem tudunk megoldani, ilyen erő még sehol a világon nem létezik! Enyhítjük és idővel megszüntetjük, ehhez az kell, hogy a Korrupciót és a bürokráciát minden erőnkkel kiirtsuk, és az elmúlt 42 év minden maradványát, a kommunista diktatúra rendszerét felszámoljuk Magyaroszágon! Nem megújult, átalakult, köpönyeget cserélt, más mimikát ólto, más formában hazudó, hitelét vesztett pártokra van szükségünk! Számunkra ez nem garancia! A világban és Magyarországon is garancia a Szociáldemokrácia! 5. „Egy fecske nem csinál nyarat!” Bizonyára ezzel tisztában van, ehhez egység kell! Nemzeti egység, ahol az állampolgári jogok maradéktalanul érvényesülnek! Az alapoknál kell elkezdenünk egy alapos leltárral! Ha már mindennel tisztában vaPárthírek A Hazafias Választási Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje Heves megye 2-es választókerületében Szakács György, akivel a választópolgárok Szilvásváradon február 16-án este 17 órakor találkozhatnak a klubhelyiségben. + A Kereszténydemokrata Néppárt, megköszönve az állampolgárok eddigi bizalmát, kéri, hogy a színeikben a hevesi választókerületben induló Bossányi La.vz/o közgazdász számára az ajánlócédulákat a következő helyeken adják le: Heves, Cseh István, Vásártér 3; Erdőtelek, dr. Tasi Rudolf körzeti orvos; Zaránk, Lövey Ferenc, Lenin u. 76.; Visznek, Deme Jánosné, Szabadság u. 107.; Halmajugra, Tóth Béla, Kossuth u. 67.; Tenk, dr. Juhász Sándor; Detk, Zavargó Lász- lóné, Mátyás körút; Adács, Bódis László, Marx K. u. 3.; Vámos- györk, Csincsa Mihályné, Kossuth u. 4.; Tiszanána, D. Burn Gábor, Vöröshadsereg u. 101.; Erk, Faragó Jánosné, Népköztársaság u. 12. és Éály, Vona Joachimné, Szegfű u. 7. + A Magyarországi Szociáldemokrata Párt Heves megyei szervezete felhívást tett közzé. Az Alkotmánybíróságnak indítványozta, hogy vizsgálja fölül a lakáscélú lakáskölcsönök utáni adófizetésre alkotott törvényt. Egyben állampolgári engedetlenségi mozgalmat, s aláírás- gyűjtést kezdeményez. f yunk, láthatjuk, nem is olyan ritikus a helyzet, természetesen ehhez támogatnak testvérpártjaink, de csak akkor, ha látják, hogy potenciális politikai párt vagyunk, meghatározói a magyar politikai eletnek! Nem akarunk kormányzó párt lenni, nem törünk mindenáron hatalomra, mint egyesek! A választások után koalíciós kormányban kell gondolkodnunk, ehhez megfelé- lo partnerekre van szükség! Mi nem kívánunk a választások után sem, semmiféle koalícióra gondolni az MSZP-vel és az MSZMP-vel! Mi olyan erőkkel kívánunk együttműködni, akik egyetértenek megfogalmazott programjainkkal, elhatárolják magukat az elmúlt 42 év politikai rendszerétől és velünk együtt föl kívánják vállalni a kisebbség, a dolgozók, a kétkezi munkások érdekeit is! Nagyon szívesen elmegyünk az Ön lakására, szívesen elmagyarázunk mindent! Bebizonyítani csak gyakorlat- ban, az évek múlásával lehet! Először megbízatásunkat ., kell tudnunk teljesíteni, ehhez Ön és a többi Honfitársunk lesz a kontroll! Néhány év után lehet majd csak kritikát nyilvánítanunk. De kérem Önt és Önöket Kedves Barátaim az elmúlt 42 év rossz szájízzel vett tapasztalatait ma még ne hasonlítsák a jövő elképzeléseihez, kell hogy bízzanak bennünk! Már említettem, minden választópolgár lakására eljutni és elbeszélgetni lehetetlen! Erre nem csak mi, de egyetlen párt sem képes! Ehhez szolgálnak segítségül a tömegtájékoztatásra szánt eszközök, médiák, amelyek ha valóban függetlenek lesznek, a kommunista párt hajlandó lesz lemondani, vagy megosztani a lehetőséget, mindenkihez időben és mindenről tudunk tájékoztatást nyújtani! Reméljük, hogy a választásokon sikert könyvelhetünk majd el, ehhez köszönetünket fejezzük ki minden Honfitársunknak, akik megtisztelték jelöltjeinket, támogató cédulájuk átadásával. Még- egyszer köszönjük! A százezer szórólap bedobásához csak annyit, hogy ehhez elsősorban pénz, idő, és emberek kellenek! Nem várhatjuk el senkitől, hogy mindent félretéve, a szórólapokat dobálja bé, nem csak százezret, hanem több százezret, és több alkalommal kell mindezt megtenni! Ezen felül még cédulát is gyűjtsünk jelöltjeinknek, plakátokat ragasztunk, gyűléseket szervezünk... stb. és mindezt önkéntesek, aktivisták végzik a munkaidejük letöltése után, magánéletüket is kockáztatva! Köszönjük nekik, reméljük, lesz eredménye munkájuknak! Barátsággal: Boda Csaba - MSZDP egri szervezet, kampányvezető Vagyonhallgatás Dr. Vass Géza tagadhatatlanul korrekt módon — még ha nem is megnyugtatóan — tárta elénk az inkriminált pártvagyon sanyarú sorsát. Válaszából azonban kitűnik: a titkot kibeszélő valójában hallgat. Igaz, beszédesen hallgat. Megtudhatjuk tőle, hol rejtőzik a pártvagyon. Hát a PÁRTNÁL! Merthogy egy népszavazás meg sem kottyant nekik. A kommunista-szocialista pártról igen látványosan pergett te a közakarat. Elszámolás helyett kegyet gyakorolt az MSZP. Lemonaott(f) azon dolgokról, amelyekre úgymond nincs szüksége. S hogy mire van, azt Ő tudja! Meg is tartotta az esélyegyenlőség nevében lapkiadóját, irodahazait. Bizony az új-szocialisták módszere kísértetiesen emlékeztet megboldogult kommunista elődeik sajátos törvényértelmezéseire. Persze, az elszámolás azért bizonyos értelemben megtörtént. Az MSZP úgy tűnik, elszámolta magát... W. Zoltán Iván — SZDSZ