Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-11 / 9. szám
NÉPÚJSÁG, 1990. január 11., csütörtök CSALÁD — OTTHON — ISKOLA 5. — Szeretettel köszöntelek, Nagy Madár! — Én is üdvözöllek! Miért hívtál fel olyan messziről? Magyarországról eddig még senki sem telefonált ide, a Szezám utcába! — Mostanában sem te, sem a Szezám utca többi lakója nincs messze tőlünk. Hallottál arról, hogy a Magyar Televízió minden vasárnap délelőtt tizenegy órakor, a kettes csatornán a ti történeteket sugározza? A Tévémagiszter műsorában... — Ez pompás! Akkor hozzátok is eljutottunk! Tudod, mi már körbejártuk csaknem az egész világot, s nem azért mondom, hogy dicsekedjek, de mindenhol óriási sikert arattunk a gyerekek körében. Te is egy gyereknézőnk vagy? — Nem, én felnőtt vagyok, csak nagyon szeretem a gyerekeket, és nagyon szeretlek titeket, a Szezám utca lakóit. Éppen ez ügyben hívtalak, mert igen-igen szomorú vagyok... — Mondd gyorsan, hogy min szomorkodsz, hátha segíthetünk. Nálunk Amerikában, ahol a CTW-társaság a tévésorozatot készítette rólunk, mindenki mindig csak mosolyogni szeret. Na, mondd már! Tudod, ez nehéz dolog... Nálunk még nagyon kevés gyerek tud angolul, bár manapság egyre többen kezdenek tanulni. Ez nem baj, sőt! Ezt elmondom a Szezám utcában... — Igen ám, de a ti ötvenkét héten át tartó gyerekmagazin televíziós sorozatotokat alig-alig nézi valaki, mert a műsorban csak annyi szerepel róla, hogy „Sesame Street (angol nyelvlecke)”. Tudod, nekünk most sok bajunk van a pénzzel, nehéz a gazdasági helyzetünk, s emiatt a ti zseniális, aranyos műsorotokat nem szinkronizálták, még felirat sincs hozzá, hogy aki nem tud angolul, az is megérthesse. — Ez már baj! De szerintem a rólunk készült sorozatot az is megérti, aki egy kukkot sem tud angolul. Igazam van? — Ha nem is érti teljesen, de nagyon élvezi. Ez a sorozat anynyira jó, olyan vidám és olyan emberi, hogy néha „állati”, hogy minden magyar gyereknek, akár érti, akár nem, néznie és élveznie kellene. A dalok, a rajzfilmbetétek, a villámtréfák, az a te sok barátod, akiket a Muppet-show műsorából már ismerünk, s az egész együtt nagyszerű! Én ilyen jó gyerekmagazint még nem láttam... — Hát akkor mi a baj? — Már hetek óta sugározza a Magyar Televízió a műsorotokat, mégis alig-alig ismerik a gyerekek, meg a felnőttek. Senki sem reklámozza, senki nem ír vagy beszél róla, pedig igazán megérdemelnétek. Mit tegyek, kedves Big Bird, vagyis Nagy Madár? — írjál rólunk az újságokban! A jó bornak is kell cégér... — ezt mi itt, Amerikában már régóta tudjuk! Nagyon szeretném, ha a magyar gyerekek is megismernének és megszeretnének bennünket, mert mi azért születtünk, hogy a gyerekeket szórakoztassuk, tanítsuk, velük játsszunk, nekik mókázzunk. írjad meg, hogy beszéltél velem, s én már a következő vasárnap délelőtt szeretnék találkozni sok-sok képernyő előtt ülő magyar gyerekkel. Mostantól kezdve majd nekik mókázunk... S remélem, találkozunk majd velük más formában is, hiszen rólunk annyi rajz, mesekönyv, kifestő, játék született, sőt angol nyelvkönyveket is írtak, amelyekben mi vagyunk a főszereplők! Grover, Bert, Cookie Monster, Ernie, Oscar és a többiek, mi együtt rengeteg kalandot éltünk már át. Majd meglátod! — Én igen... de a gyerekek? — Ejnye, de nehéz a felfogásod! Csak azt próbáld elérni, hogy egyszer találkozzunk velük. A többit már bízzad ránk! Köszönöm, Big Bird! Megígérem, hogy megpróbálom... — Ne viccelj! Mi köszönjük, hogy írsz rólunk, s hogy a Szezám utca lakóinak barátai között üdvözölhetünk. Majd kiszámolom, hogy hányadik millióhoz tartozol. Bye-bye! Vagyis viszlát! Szia! SomosÁgnes A pszichológus válaszol Baj, hogy szeretem a krimit? Néha feltesszük a fenti kérdést önmagunknak vagy bizalmas barátunknak, olykor a pszichológusnak is. Szégyenkezve, pironkodva, hiszen a krimi — film vagy könyv — nem komoly műfaj, az irodalom nagy „könyv- szekrényében” az egyik legalsó polcon kap helyet. Meg azért is, mert ezzel netán akaratlanul is agresszív ösztöneinkről árulkodunk. Kétségtelenül a krimi köny- nyűműfaj, nem vetekedhet komolyságban és hasznosságban a katartikus érzelmi reagálás lehetőségét és választékos esztétikai élményt nyújtó irodalom- és filmművészettel. De nem is akar. Más a célja: szórakoztatni, izgalmakat nyújtani, fejtörőt játszani, esetleg egy picit nevelni (a jóra a rossz ellen). Néha persze igazán kikapcsolódhatunk! Az agresszió kényesebb kérdés. Nem is arról van szó, hogy agresszív ember az, aki gyönyörködni tud az üldözési vagy vere- kedési jelenetekben — bár sokan azért nézik, ezt élvezik a krimiben, nem a feladott „rejtvényt”, nem a nyomozás logikai szálait és lélektani magyarázatait. Nagyobb baj az, hogy a krimi felkorbácsolhatja az emberben bujkáló agresszív indulatokat, illetve agresszív megoldásmódokra tanít. Az ember élményvilágát mindenképpen a külső hatások (valóságos események, információk és persze könyv- és filmélmények is) színezik és töltik fel energiával, és ezek belső feldolgozása, kívülre történő lecsapódása vagy egyéb elintézési módja is környezeti minták szerint történik. (Ezeket a mintákat a társas viselkedésen tűi szintén jórészt a tömegkommunikációból és a művészi élményeiből nyerheti az ember.) Ha az alacsony toleranciára, önzésre, gyűlölködésre sok — és vonzó! — példát lát, eltanulhatja. Ha az agresszív indulatok gátlástalan kifuttatását sokszor mutatják be előtte „eredményesen”, esetleg felmagasztalva, akkor mélyen belevésődhet. Miközben sok ötletet kap mások kihasználására és bántalmazására, szerencsére talán az is elgondolkodtatja, hogy a bűnözőnek nem éri meg, úgyis lelepleződik. Ha ilyen a krimi végkicsengése — és többségük erre a sémára épül fel —, akkor talán kiegyenlíti a lelki kárt a lelki haszon. Van egy nagy előnye a kriminek a „komoly” irodalommal szemben. A gyorsan pergő, fordulatos cselekmény és az izgalmak szinte hipnotizálják az olvasót vagy a nézőt, így egy-egy órahosszáig mintegy kiléphet a jelenből, elfeledkezhet a maga valóságos gondjairól. Jobban kikapcsolódhat így, mint alvás közben, amikor szorongásai, sérelmei, fájdalmai, reménytelenségérzései a behunyt szem mögött sem pihennek, megfekszik a gyomrot, markolásszák az ereket, és sötétre festik az álomképeket. A krimibe belefeledkezve pihen a gond, átmosódik az agy. Feltéve persze, hogy nem vesz- szük komolyan. A mese, regény, film követésekor úgynevezett „kettős tudat” uralja az ítélkezést: egyfelől tisztában van vele az ember, hogy ez „csak játék”, másfelől nagyon is átéli, valóságos érzelmekkel kíséri. Fölötte mindenképpen ott lebeg: „ez nem az én problémám, ez valami más”. (Persze, akit éppen zsarolnak vagy zsarolhatnának, mert rossz fát tett a tűzre, az nem így látja a zsarolásos történeteket.) (Szóval, bármilyen szörnyűségek történnek a krimiben, az egész kicsit mégis távoli marad tőlünk. Ily módon néha jobb, mint a valóság, amely ugyan kevésbé szörnyű, viszont eleven, itt van, velünk történik, és nem kapcsolhatjuk ki egy nyomógombbal. Es még valami: a krimiben a végén minden rendező- dik. Derrickben, az Öregben, Hoo- kerban és az Igazságban nem csalódunk, rájuk mindig lehet számítani. Nem az a baj, ha szeretjük a krimit, hanem az, ha — mint mostanában — ez jelenti az egyetlen kikapcsolódást a valósághoz képest. Dr. Ignácz Piroska • • Ajándékba: vidám párnák Készülhetnek plüssből, kordbársonyból, frottírból, vászonból. A szabásmintát a megadott méret szerint felnagyítjuk, majd varrásráhagyással minden darabot kétszer szabunk ki. Azokat a részleteket — szem, orr, száj, köröm stb. —, melyeket hímezni fogunk, rajzoljuk fel, és lapos-, szár-, illetve láncöltéssel varijuk ki. Az elefánt fülét, takaróját, a halacska pikkelyeit kiszabhatjuk más, elütő színű vagy mintájú kelméből, duplán szabva, slingelő öltéssel összeapplikálva, majd rátűzve a megfelelő helyre. A kiszabott darabokat jobb oldalukkal egymásnak szembefektetve összcgépeljük körbe úgy, hogy egy kis részt szabadon hagyunk. Ezen a nyíláson tömjük ki a párnát habszivacstörmelékkel, majd a nyílást erős cérnával, apró, kis öltésekkel összevarrjuk. Akik ülőmunkát végeznek, egy idő után ólmos fáradtságot éreznek, amely hát- és derékfájással párosul. A bemutatott gyakorlatok mindezt nemcsak oldják, de meg is szüntetik. 1. ) Térdeljünk le a földre. Előrehajolva támaszkodjunk a tenyerünkre, emeljük fel magasra a fejünket, és vízszintesen a bal lábunkat is. Jobb lábbal ismétlés. 2. ) Álljunk terpeszbe, szorítsuk kezünket a tarkónkra, lendítsük testünket balra, majd jobbra. 3. ) Üljünk egy székre, fogjuk erősen az ülést, majd egyenes, vízszintes lábbal lendületesen kallózzunk, mint úszás közben szoktunk. 4. ) Üljünk a talajra, lábunkat nyújtsuk előre, kezünkkel támaszkodjunk hátul a földre. Alsótestünkkel lassan emelkedjünk fel úgy, hogy a váll, a medence és a térd egyenes vonalat képezzen. Leereszkedünk, majd ismétlés. Minden gyakorlatot tízszer ismételjük. Fokozott tisztaság Minden lakásban helyet talál magának három ellenségünk: a piszok, a kórokozók és a kellemetlen szag. Gyakoribb előfordulási helyük a WC és a fürdőszoba. Éppen ezért különös gondot kell fordítani ezek tartozékainak, eszközeinek időnként fertőtlenítéssel történő fokozottabb tisztán tartására. A hétvégi alaposabb takarítás alkalmával, amikor végigmegyünk a lakás valamennyi mellékhelyiségén is, a felmosó-, illetve lemosóvízbe tegyünk Neo- magnol tablettát — ez gyógyszertárban kapható —, egy liter vízhez 2 tabletta szükséges. (Az is megfelel, ha a vízbe kevés Hypót teszünk, és azzal takarítunk, természetesen gumikesztyűben. Ez is fertőtlenít, csak ne felejtsük el erős fehérítő hatását sem!) Elsőnek említhetjük a fürdőkádat, hiszen azt mindennap használjuk, s bár feltételezhetően mindenki kimossa maga után, hetenként sikáljuk ki, a fent említett fertőtlenítő vízzel. A mosdókagyló legalább ilyen ápolást igényel, hiszen fölötte általában még fésülködnek, borotválkoznak is. (Ahol nincs fürdőszoba, és a tisztálkodáshoz lavórt, dézsát stb. használnak, ott természetesen ezeket kell sorra venni. A lefolyórács — a kórokozók „paradicsoma” — kiemelhető, tehát kívül-belül alaposan súroljuk le durva szálú kefével. A hulladéktároló, vagyis a szemétvödör forró vizes fertőtlenítése szinte kézenfekvő. Kerüljön sorra a kisgyerekek bilije, (s ahol még szükségképpen előfordul: öregek, betegek éjjeliedénye) s ezt legalább kétnaponta fertőtleníthetjük. A WC-kagyló és -ülőke, a WC-tisztító kefe nagyon alapos, gondos tisztítást igényel, nem is kell magyarázni, hogy miért. Amire talán kevesen gondolnak: a virágváza. Nem elég kiöblíteni, mert egy idő után a kellemetlen szagon kívül zöld algás réteg is rárakódik. Végezetül még ide tartozik, hogy a felmosóvödör, a különféle tisztítórongyok, mosogatóruhák, szivacsok, kendők, kefék is hetenként, de legalább kéthetenként kerüljenek ilyen alapos „szervizbe”, s akkor nyugodtak lehetünk, hogy ezeknél mindent megtettünk a tisztaság, s egészségünk védelmében. B.K. Újjászületnek a szerzetesrendek Újjászületnek a szerzetesrendek. A működésüket felfüggesztő 1950. évi elnöki tanácsi rendelet hatályon kívül helyezése, tehát tavaly június óta, 58 női, illetve férfi szerzetesközösség szerveződött újjá, s kapta meg a Művelődési Minisztérium egyházi főosztályától a legális működéshez szükséges jogi bejegyzést. Takács Nándor székesfehérvári segédpüspök, a rendek újjászervezésevei és a munka koordinálásával megbízott püspöki referens az MTI tudósítójának elmondta, hogy 1950 előtt Magyarországon 23 férfi és 42 női szerzetesrend működött, 12-13 ezer taggal. A működésüket felfüggesztő rendeletet követően csupán a bencések, a piaristák, a ferencesek és a szegedi iskolanővérek kaptak igen korlátozott lehetőséget hagyományos oktatónevelő munkájuk folytatására. A kolostorokat, zárdákat nagyobbrészt államosították, a szerzetesek közösségi életét lehetetlenné tették, tiltották, büntették. Végzettségüknél, tudásuknál jóval alcsonyabb szintű munkára kényszerítették őket, s ezzel tízezernél több pedagógustól, tudós szakembertől, jól képzett ápolónővértől fosztották meg az országot. Utánpótlás nevelésére természetesen csak a legálisan működő közösségekben volt nagyon mérsékelt lehetőség. A helyzet — az állam és az egyház közeledésével — csupán az utóbbi néhány évben enyhült, az elvi akadályok pedig tavaly hárultak el a szerzetesrendek újjászervezése elől. Júniusban hatályon kívül helyezték az Elnöki Tanács felfüggesztő rendeletét, létrehozták — minisztériumi, egyházi, illetve világi szakemberekből — az újjáalakuló rendek bejegyzésére szolgáló egyházi főosztályt, s megkezdődött a hajdani szerzetesközösségek még élő tagjainak, elöljáróinak felkutatása. Ez a munka gyorsan eredménnyel járt, s jelenleg már a vége felé közeledik a rendek jogi bejegyzése is. Szinte valamennyi, hajdan működő szerzetesközösség életre kelt, újjászerveződik, sőt olyanok is bejelentették működési szándékukat, amelyeknek korábban nem volt nálunk szerzetesrendje. így például szeretnének nálunk dolgozni a Marista testvérek és a Notre Dame de Sion nővérek. A rendek működésének újrakezdését nagy társadalmi várakozás előzi meg — tőlük várják többek között a pedagógus- és kórházi nővérhiány enyhülését —, de a munkát még csak néhány közösség tudta megkezdeni. Hiányoznak ugyanis a közösségi élethez, a rendi központok kialakításához, a képzés megindításához szükséges közösségi épületek. A csaknem ezer államosított hajdani zárda és kolostor többségében világi intézmények dolgoznak, s azok elhelyezéséről a mai gazdasági helyzetben igen nehéz gondoskodni. A volt egyházi épületek térítésmentes visz- szaszolgáltatásáról ugyan már született megállapodás, de még nincs kész az arról szóló jogszabály. Annak első tervezetét ugyanis az egyház — hibás alap- koncepciója miatt — nem fogadta el. Átdolgozása folyamatban van az Igazságügyi Minisztériumban. A jogszabály hiányában pedig a közép- és alsófokú köz- igazgatás nem tud lépéseket tenni a volt egyházi épületek visszaszolgáltatására. Budapesten már visszakapták a hajdani kolostorukat a férfi Karmelita-rend tagjai, de a vidéki városokban hasonlóra egyelőre nincs példa. Egyes szerzetesközösségeknek felajánlottak a hajdani pártvagyonhoz tartozó épületeket is, de azokat — érthetően — nem kívánják igénybe venni. Takács Nándor püspöki referens tájékoztatása szerint néhány helyen már megkezdték, illetve a közeljövőben megkezdik tevékenységüket az első újjáalakult szerzetesközösségek. Érden már szeptemberben két első osztályt indítanak a Keresztes nővérek, a budapesti ORFI-kórház egyes osztályain hamarosan munkába állnak az Irgalmas nővérek, Pécsett pedig külön épületet is biztosítottak már a hamarosan dolgozni kezdő Kedves nővéreknek. Az igények már most jóval nagyobbak annál, mint amit a szerzetesrendek jelenleg kielégíteni képesek, tagjaik többsége ugyanis idős, fáradt ember, akit alaposan megviseltek az utóbbi évtizedek viszontagságai. gyöngyöket, far kas fogat, hímzett pántokat, füttert, sujtást, zsinórt stb. A díszítésnél engedjük szabadjára a fantáziánkat, hiszen sok mindent felhasználhatunk:
