Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-09 / 7. szám
4. KULTÚRA - KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1990. január 9., kedd m f m A Fav hét KÉPERNYŐ L.Uy f (u( m m m ELŐTT Diadalmas tehetség Semmi kedvem folyton-foly- vást az elmúlt 45 év vaskos hibáit, idegőrlő embertelenségét emlegetni. Mivel divat, megteszik azt helyettem mások is. Különösképp azok, akik e vétkek elkövetői voltak, ám rutinos kaméleonként hamar elsajátították az újfajta zsargont, s gátlástalanul egyengetik érvényesülésük útját. Mégsem hallgathatok, mert a tények vádolnak, emlékeztetnek, s mementóként sürgetnek állásfoglalásra, a jövő számára tanulságul is szolgáló, higgadt ítélkezésre. Mögöttem fél évszázad, így hát nincs abban semmi különös, hogy Muráti Lili nevét és munkásságát nemcsak ismerem, hanem becsülöm is. Az előbbiekből következik, hogy megörvendeztem annak a kétrészes riportfilmnek, amelyet vele, róla készítettek, s az elmúlt hét csütörtök és péntek estéjén vetítettek. Kolozsi Béla népművelői, beszélgetőtársi teendőket vállalt. Az előbbieket remekül, az utóbbiakat kissé zavartan, olykor csetlő-botló módon látta el. Ettől függetlenül egyértelmű elismerés dukál neki, hiszen az igazságszolgáltatástól se húzódozott. Persze, nem harcosan, őszintén felháborodva utalt a hajdanvolt történetekre, mégsem kevés, amit elért. Jóvoltából százezrek, talán milliók tudhatták meg, hogy mit jelentett az úgynevezett proletár- diktatúra, a szadizmustól sem ri- adozó Rákosi-éra, s az'56 utáni Kádár-rezsim kultúrpolitikája. Részlet a Csipkerózsi- kából Erről a ritka adottságú színésznőről irigykedő ellenségei elhíresztelték, hogy a szovjet ittléttel hitelesített rendszer megátalkodott ellensége, hogy antiszemita. A koncepciót kitervelték, s fondorlatosán valósították meg. Az érintett asszony lassan észrevette, hogy megfagy körülötte az atmoszféra, mellőzik, és szívesebben látnák távol hazájától. Ezért aztán Nyugatra távozott, s férjével együtt Spanyolországban telepedett le. No nem nyomorogni, hanem kibontakozni. Legalább ott, ha az édes haza messzire lökte magától mindkettőjüket. Színházat teremtettek, sikert arattak, bizonyítván, hogy a kiváló képességek normális légkörben szárba szökkenhetnek. Amikor idemerészkedett, telefonon figyelmeztették, hogy kívül tágasabb. Az ezúttal nem ármánykodó Gobbi Hilda a mellesleg önkényúr Aczél Györgyöt „mozgósította”, aki kegyet gyakorolván közölte: még maradhat egy kicsit. A megsértett, megalázott személyiség naggyá nőtt. S mint a legnemesebbek, póztalanul vallott ifjúságáról, botlásairól, művészi kudarcairól. Ráadásul bölcsen, ironikusan szemlélte egykori és mostani önmagát. S természetesen fiatalosan, felhőtlen kedéllyel. Akárcsak azok, akiknek egyetlen Ariadne-fonaluk létezik: a megkérdőjelezhetetlen humánum. A minden labirintusból kivezető. .. Pécsi István Új év, új televízió? A televízió sem kezdett köny- nyű évet. Nehéz jó műsort csinálni, amikor az emberek inkább a kifosztott élelmiszerüzleteken és az áremeléseken törik a fejüket. Ilyenkor korántsem egyszerű lekötni a figyelmet kitalált történetekkel, szóljanak akár Brinkmann doktorról is. Egyébként is, azt hiszem, hogy a valóság gyógyíthatatlan vonzásába kerültünk. Az év végén a televíziózás új dimenzióival ismerkedhettünk meg. A történelem egyenesben közvetítve a legizgalmasabb, erről győzhettek meg bennünket a Román Televízió adásai. Ilyenkor minden gesztus, mondat, mozdulat különös fényt kap. Ehhez képest a dokumentumfilmek vagy az írói fantázia szüleményei egészen szegényesnek tűnnek. Hogyan lehet tehát eleget tenni az igényeknek? Az lehet-e a jó, ha cseppfolyós, gyorsan változó társadalmi viszonyaink között inkább a szórakoztatással törődnek, vagy az, hogy próbálják követni a felgyorsult folyamatokat? Végül is bizonyára szükséges lesz ez is, az is. Legalább annyian fordulnak érdeklődéssel a napi politika felé, mint ahányan menekülnek tőle. Ráadásul elképzelhető olyan eset is, amikor nem válik el élesen a két világ. Az újfajta társadalomszemlélet hirdetője lehet jeles alkotó is, úgy, mint a múlt héten bemutatott Konrád György. Ő a Szabad Demokraták Szövetségének egyik kiemelkedő egyénisége, s amellett rangos szépíró, aki több regényével világsikert aratott. Amikor idehaza tűrt vagy tiltott volt a Látogató, a Városalapító vagy a Cinkos, akkor szárnyára kapta ezeket a hírnév. Sajátos szerkezetű és nyelvezetű kötetei nem könnyed olvasnivalók, mert bennük a cselekmény, a szó és a gondolat elválaszthatatlanul összekapcsolódik. Ezért különösen nehéz látvánnyá változtatni írásait. Majdnem olyan meddő igyekezet, mintha valaki egy verset próbálna megfilmesíteni, a költő képeit televízióra vinni. Ez most sem igen sikeredett, a kísérlet még akkor kecsegtetett eredménnyel, amikor korabeli híradófelvételek támasztották alá hangulatilag a szövegek értelmét. Az más kérdés, hogy Konrád György írói-gondolkodói egyénisége magával ragadó volt, s ez valamit megmentett az Új nyitott könyv eltékozolt lehetőségeiből. Hiába, még az ilyen ziccert is el lehet játszani, egy manapság hitelesnek számító író-politikus alkotásait is lehet ellentmondásosan feldolgozni. Az új év sem jelent semmilyen szempontból könnyebbséget, éppúgy meg kell küszködni a sikerért, mint eddig. Nem túl vaskos tanulság, de maximum ezt a következtetést lehet levonni. Gábor László Rékassy Csaba halálára A magyar grafika nemzetközi szempontból is jelentékeny mezőnyében előkelő helyet vívott ki magának Rékassy Csaba, akit az idén kiváló művész kitüntetésben részesítettek. A középnemzedék soraiba tartozott az 1937- ben Budapesten született, egykor festőnek indult művész, aki minden évben néhány hónapot Hódmezővásárhelyen töltött, de a magyar grafika fellegvárához, Miskolchoz is erős szálak fűzték. 1956 és 1962 között, tehát a legkritikusabb években végezte tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Kádár György növendéke volt. Az európai grafika reneszánsz nagymestere, Dürer hatott rá leginkább, akinek tanítását egy életen át őrizte éppúgy, mint a magyar grafika korán elhunyt üstökösének, Kondor Bélának, pályatársának és barátjának gondolkodásmódját. Stílusát kiérlelt, tiszta vonalkultúra, a groteszk lehetőségeit nagymértékben kihasználó, népies realizmus jellemzi. A magyar népművészet és a paraszti faragványok is erősen befolyásolták. Fiatalságában a festészettől az iparművészetig sokféle műfajjal próbálkozott. Mint 1971-ben, első kiállítására készülve nyilatkozta: „Szűkén véve kilenc műfajban dolgozom. Noé Grafika, festmény, tűzzománc, falikép, kerámia-falikép, cserépedény, faliszekrénykék — az ajtajukat használt fametszetdúcaimból csináltam —, faintarzia és rézmunkák. Van egy sárgaréz mozdonyom is. Elárulom, hogy R. Cs. vízjelű mentett papíromat is magam gyártom.” Később, mint grafikus, a sokszorosító grafikai eljárások klasz- szikus technikáit művelte, főleg a rézmetszetek virtuóza volt. Ez a nehéz, szaporátlan technika nemcsak munkamódszerét tükrözte, hanem művészeti felfogását is: „Kerülöm az esetlegességeket... nem veszem számításba őket. A rézmetszeten én viszem végig a folyamatot, nem kell bekapcsolni olyan tényezőt, mint például a savat a maga véletlen- szerűségeivel. A rézmetszeten csak az van, amit magam teszek oda.” Műveinek állandó tárgya az ember. Lapjainak értelme talányos, kettős jelentésű. Áttételei látszólag könnyen érthetők, de a figyelmes nézőt sokáig foglalkoztatják. Módszere a motívumok megcserélése, a szokatlan áttűnések, a történelmi és életkori szituációk egymásba játszása, a rokonjelenségekhez kapcsolódó képzettársítás. Gyakran alkalmaz allegorizáló keretmotívumokat, az optikai nézőpont kettősségét. Érdekli a modern technika, vonzódik a sejtelmeshez is. Eredeti gondolkodás- módja megnyilvánul például legendáriumaiban, amelyekben az ókori és a bibliai témákat a modem technika és tudomány felfedezéseivel vegyíti, saját gondolatait az ismert jelképekhez kapcsolva teszi időszerűvé és időtál- lóvá. A Noécímű lapon a bárkaépítés fázisaiba rejti nagyon is mai élettapasztalatait, groteszkbe hajló fanyar humorral. A jókat és a gonoszokat különválasztja. Az előtérben az élet értelme, a jövő hordozói, a meztelen nők játszanak a jövőről, mit sem sejtve. A férfiak modem ruhákban a bárkán dolgoznak. A háttérben a gonoszok egymás életére törve pusztítják egymást. Népszerűségének, hazai és nemzetközi sikereinek a titka műveinek egyszerre klasszikus és modern atmoszférája. 1971-ben a Tornyai-plakettet, 1970-ben a tokiói biennálé, 1975-ben a miskolci grafikai biennálé nagydíját, 1984-ben Szeged Város Tanácsának diját, 1985-ben pedig az érdemes művész kitüntetést kapta meg. Rékassy Csaba 52 évesen, alkotóereje teljében távozott. B. J. ékszerek a Kremlben Brit királyi s II. Erzsébet, Nagy-Britannia uralkodója elviekben hozzájárult ahhoz, hogy saját gyűjteményének egyes darabjait — első ízben — kiállítsák a Szovjetunióban — jelentette be a Buckingham Palota szóvivője. A kiállításra január végén a moszkvai Kreml Fegyvertárában kerül sor. A The Sunday Times című lap úgy tudja, hogy a kiálh'tási tárgyak között ott lesz Peter Carl Faberge aranyműves két olyan mestermunkája is, amely egykor az utolsó orosz cár, a bolsevikok által megölt 11. Miklós cár tulajdonában volt. A két arannyal és ezüsttel bevont, gyémántokkal és más drágakövekkel ékesített húsvéti tojást az uráli Jekatyerin- burgban (a mai Szverdlovszk- ban) agyonlőtt uralkodó a cárral és cárneval együtt ugyanott meggyilkolt öt gyermekének portréja díszíti. A két remekművet egykor V. György, II. Erzsébet nagyapja és felesége, Mária királyné vásárolta meg. A szovjet vezetés és az angol uralkodó család kapcsolataira sokáig árnyékot vetett II. Erzsébet rokonának, II. Miklós cárnak erőszakos halálának ténye. A kapcsolatok javulását jelezte, hogy a királynő fogadta Mihail Gorbacsovot tavalyi szigetországbeli látogatása idején, valamint az is, hogy Szovjetunióba szóló meghívást fogadott el a szovjet vezetőtől. Szilvás István V/2. H uh, ebből elég, elég baj az, hogy elveszítettelek, én, a fogfájásos Ádám... A levél, ott egye meg a fene, ebből a találkozóból úgysem lesz már semmi. Töltök egy italt, a pohár alján elegánsan sárgállik a tömény, egy kis szóda kellene hozzá, de ebben a lakásban szóda a világ következő csodája lenne, mondjuk olyan, mint hogyha Szemirámisz függőkertjéből csobogna alá egyenesen a számba, hogy hűsen maija a szájpadlásomat, s elégedetten cset- tinthessek utána. Egészségünkre, osztálytársaim, egészségedre Szörnyetegem, kedves, na még ez kellett, hogy tök józanul még beszélgessek is magamban. Nincs kizárva, hogy kellemes dolog lehet, ha nincs kivel vitatkozni: egyetértek pajtás, igazad van, Egyszer fél óráig néztem egy lökött nőt a Duna-parton, az Átrium Hyatt sétányán ült a pádon, és vígan dumcsizott magában. Hogy megvolt magával, a kutya sem zavarta, miért is ne tette volna. Szóval, felejtsük el az egészet, ahogy... ...és most megzavar a telefon, megcsörren egyszer, felvegyem, ne vegyem, de ki tudja, ki az, tulajdonképpen itthon vagyok. — Halló...! Megismered a hangom? — egy nő bugyborékol. Szent ég, de ismerős, ki lehet ez, itt cseng a fülemben a dallamos hanglejtése. A piszok, még kacérkodik is. — I-i-gen... Úgy rémlik, emlékszem, nagyon ismerős a hangod... — Ne magyarázkodj. Peti, úgyis tudom, hogy nem jössz rá azonnal, ki vagyok, ne is áltasd magad... Eszter, vagyis a Szörnyeteg, kedves... Hát, szia! Szia, Petikém... Na, mi van, felmossalak... — Nem, nem kell, igazán nem számítottam a hívásodra, mindenkiére, csak a tiédre nem. Honnan beszélsz, messziről, közelről, olyan jól hallak, mintha itt vennél levegőt mellettem. Beszélj..., van időd, ugye, nem kell sietned? Nem élném túl, ha most azt mondanád, hogy csak egy röpke hívásra telik. — Hogy honnan hívlak, titok! Egyszer majd elárulom, de most inkább azzal törődj, hogy beszélgessünk egy kicsit. Megkaptad a levelem? Az asztalon fehérük a boríték, megfordítom, tíz ő írása. Én, marha, itt cikázik mindenféle hülyeséget az agyam, a levél meg felbontatlanul. — Nem... — bukkan ki belőlem önkéntelenül —, nem kaptam semmit tőled, különben is sohasem írtál nekem. Nem is nagyon volt hová, meg minek, hiszen elkerültünk egymástól. De jó, hogy felhívtál. Hogy élsz, mi van veled, mesélj, mesélj, kényelembe helyezem magam, és hallgatlak... — Előbb hadd kérdezzek én. Szóval, ott laksz még abban a kis kuckóban, balra az emeleten? Szeretnélek most látni, milyen vagy, mi vesz körül, oldalra fésü- löd-e még a hajad. Te, nem őszülsz véletlenül? Ha-ha, hogy állhat neked az ősz halánték, jól, ugye? No, valid be férfiasán, hogy azzal vissza tudnál hódítani, ha mondjuk nem állna közénk a feleséged, jaj, majd elfelejtettem kérdezni, úristen, nem zavarlak? Nincs a közelben senki? — Nincs, és nem zavarsz... Feleségem meg csak volt, de talán igaz sem volt... — Sajnálom! Nem akartalak megbántani... — Szóra sem érdemes. Nem zavar a téma, egyedül vagyok, és tényleg jó, hogy hívtál, tudod, amióta elkerültük egymást... — ...elkerültük, hűha, de finoman fogalmazol...! — Na, jó. Amióta nem láttalak, sokat gondoltam rád, talán mindig, hihetetlennek tűnik, de igaz. Velem voltál az egyetemi vizsgáimon, a lövészárokban, egy-egy részeg hajnalon, amikor a válásra borítottam fátylat, meg sok-sok hajnalon, derengő álmokban, ahogy kacérkodsz velem a kolesz kapualjában, elhúzódva, hogy a nevelőtanámő még. nyaktekerve se láthasson meg a lopott csókkal. Te, Szörnyeteg... — Micsoda emlékezőtehetség, nem mondom. Ahhoz képest, hogy felém sem néztél, hú- ha, mióta is, na hagyjuk, szóval, amióta felém sem néztél, élesedett az elméd. Csak keresni felejtettél el. Hát, ennyi történt... — Csak ennyi? Úgy tudom, férjhez mentél, gyerekeid is vannak. — Igaz, mind így történt. Találkoztam egy egyetemista fiúval, műszakis volt, jött, látott és én... én megszerettem, mindig kedves, rendes volt, sokat köszönhetek neki. így hozta a sors, talán nem is baj, hogy így alakult. Tudod, az idő, meg az otthoni gondok sok mindent elfelejtetnek az emberrel... De most azért hívtalak, mert nosztalgiázni akarok, hallod-e! (Folytatjuk)
