Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1990-01-06 / 5. szám

NÉPÚJSÁG, 1990. január 6., szombat

GAZDASÁG — TÁRSADALOM

3.

Szükség van a differenciálódásra — Részesül-e az oktatás a felszabaduló épületekből? — Ki fizeti a képzést?

Közép' iskolák új utakon

Nemcsak a gazdasági és politikai életben kell megbirkózni a kialakult új szituációval. Kétségtelen, hogy a 90-es években az ország talpraállásának kulcskérdése, hogy sikerül-e az oktatási intézményrendszert megfelelően átalakítani, mozgósítani a gazdasági nehézségek megoldására. A feladat tehát adott. Megvan hozzá a szándék, a szellemi bázis is, ám — ez köztudott — az anyagi feltételek hiányoznak.

Az oktatási rendszeren belül is fokozott nyomás hárul a középiskolákra, mert a szakemberképzés bázisai, s mert most érte el őket a demográfiai hullám. Tehát egyszerre kell mennyiségi és minőségi követelményeknek megfelelniük.

A megyei tanács művelődési osztályának vezetőjét, dr. Kovács Jánost kérdeztük meg arról, hogy milyen szándékok és lehetőségek befolyásolják a középfokú oktatást lakóhelyünkön.

Az oktatás teret kér magának

Napjainkban zajlik a huzavona a felszabadult pártszékházak, mozgalmi épületek birtoklásáért. Nem vitatható, az oktatásnak igazán jogos az igénye, hogy részesedjen ezekből az épületekből. Hogy sikerül-e, úgy tűnik, manapság ez azon áll vagy bukik, hogy kinek erősebb a hangja a vitákban. Az MSZMP oktatási igazgatóságának épületére az egri tanárképző főiskola pályázik.

Ha megkapják, ezzel a Művelődési Minisztérium gondján enyhítenek (hiszen a felsőoktatás országos feladat), s a megye hoppon marad. Pedig — mint az osztályvezető mondja — hasznosítható ötlet lenne, hogy az említett épület a középfokú vendéglátósképzés bázisa legyen. Ehhez anyagiakkal társulna az egri áfész. A jelenlegi kereskedelmi és vendéglátóipari szakközép- és szakiskola már ma sem tudja fogadni a jelentkezőket. A vállalkozások várható megnövekedésével pedig még csak fokozódik az igény e szakismeretekre. A jövő útja lehet ez is: a vállalatok

vőben rugalmasabban kell megszervezni a hazai oktatási rendszert. Úgynevezett konvertálható iskolákat kell létrehozni. Olyan szisztémát, amikor a tanulók képességeik és érdeklődésük szerint menetközben is választhatnának, hogy milyen irányba kívánnak továbbtanulni. S nem vesznének el a már „megszerzett évek” sem. Tehát egy bizonyos iskolatípusban lehetőség szerint szakmunkássá vagy technikussá válhat a diák eredményei alapján, sőt, tanulhasson tovább egyetemen vagy főiskolán is, ha akar. Ehhez az intézmények nyitottsága, s egymáshoz való kapcsolhatósága szükséges. Szabad utat kell engedni a kísérletezésnek az oktatásban is. A mátrafü- redi erdészeti képzést is valahogy így gondolják el az iskola vezetői.

Vannak a megyében olyan műhelyek, amelyek kimondva- kimondatlanul eddig is előljártak az elitképzésben. A hagyományokhoz visszakanyarodva vállalkozna a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium egy kísérletre. Már megkezdték az előkészületeket a nyolcosztályos gimnázium kialakításához. Ugyanez az intézmény vállalná, hogy a művészeti nevelés egyik bázisa legyen a megyében. Ehhez a mátraalji városban működő Vidróczki néptáncegyüttes, s a település kulturális élete is alapul szolgálna. Dr. Kovács János szerint hasonló terveik vannak az egri Dobó István Gimnáziummal, amelynek diákjai az elmúlt évtizedekben kiemelkedő művéA nemrégiben átadott, felújított Tábornokház a Dobó István Gimnázium teremgondjait enyhítette

aktív részvétele az utánpótlásnevelésében. Lehet azonban, hogy mindez csak szép terv marad.

Évtizedes gondok között őrlődik az egri Szilágyi gimnázium és az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskola. Az a sajátságos szimbiózis, amelyben kénytelenek élni és dolgozni, mára már tarthatatlan. Annál is inkább, mert a Szilágyi felvállalta az angol nyelvi képzés intenzív formáját, s mert az Alpárira is egyre nagyobb külső nyomás nehezedik. Hiszen szükség van a könyvviteli ismeretekre, külkereskedelmi ügyintézőkre, idegen nyelvet tudó adminisztrátorokra.

Az egri Egészségügyi Szakközép- és Szakiskola a közelmúltban — az országban úttörőként — humán szolgáltató szakemberek képzésére vállalkozott. A kialakult szociális válság a szegények, a rászorultak egyre nagyobb tömege megkívánja, hogy velük foglalkozó szakembereket képezzenek. A következő tervciklusban jogos tehát az igényük a terjeszkedésre. A közelmúltban beindított egri építőipari technikum (amely a 212-es szakmunkásképzőből „nőtt ki”) ugyancsak teret kér magának. Vajon sikerül-e megoldani a gondjukat? A Gép- és Műszeripari Szakközépiskola viszonylag szerencsésebb helyzetben van, a közelmúltban bővítették, s bázisa a korszerű technikusképzésnek.

Mozgékonyabb

iskolákat!

Az már ma látható, hogy a jöszeti eredményeket mutattak fel. Érdemes azonban megvizsgálni, hogy a jelenlegi tantestületnek mik az elképzelései a fakultatáci- óval kapcsolatban. Hiszen a jövőben még inkább tiszteletben tartja a tanácsi irányítás az oktatási műhelyek önálló törekvéseit. Az egri Gárdonyi Géza Gimnáziumnak számolnia kell azzal az indokolt egyházi törekvéssel, hogy az épületben korábban működő, nagyhírű cisztercita gimnáziumot ismét beindítsák.

A művelődési osztályvezető által elmondottak természetesen csak a tendenciákat érzékeltetik, s nem is eshetett szó valamennyi intézményről. Hogy a tervekből mi valósul meg és mikor, ezt befolyásolják a művelődési kormányzat döntései és a helyi csaAz egri Gép- és Műszeripari Szakközépiskolában korszerű berendezések segítik a gyakorlati oktatást

(Fotó: Gál Gábor)

tározások.

Jámbor Ildikó

Tőkés segítség is jut rá

Gazdaképzés Magyarországon

Az idén több mezőgazdasági iskola kezdi meg az állattenyésztői, növénytermesztői vagy kertészeti szakmunkás, illetve szakközépiskolai végzettségű fiatalok egyéves, bentlakásos kisgazdasági továbbképzését. Tervezik, hogy a nyolc általános iskolai

végzettségűeknek is indítanak többéves képzést, s a felnőtt gazdálkodók ugyancsak megszerezhetik a kisgazdasági szakismereteket.

A MÉM-ben számítanak arra, hogy a fejlett tőkés országoktól — a szakképzésre, továbbképzésre, illetve a vállalkozások élénkítésére — várt anyagi segítségből is jut erre az oktatási formára. Az ország mintegy 150 mezőgazdasági szakmunkás- képző, illetve szakközépiskolájából 10-20-nál viszonylag gyorsan megteremthetők e „farmerképzés” feltételei.

Mi lesz

a színházzal ?

Valló Péter dilemmái

Eredetileg azzal a szándékkal kerestük meg a neves rendezőt, Valló Pétert, aki ismét Egerben dolgozott, hogy a darabról, Bibbiena: Calandria című vígjátékáról kérdezzük, melyet most rendezett a Gárdonyi Géza Színház stúdiószínházi programjában. Ám a beszélgetés nyomban általánosabb síkra terelődött. A művész egész színházművészetünk jelenlegi helyzetét és nem éppen rózsás jövőjét kezdte elemezni.

„Ha elhülyítenek egy népet, akkor kész.”

— A színházművészet gazdasági okokból kommerializáló- dik, ezért még nagyobb szüksége van a stúdiószínházakra az értelmiségi rétegeknek, illetve a más társadalmi osztályokból ezt az elmélyültebb közeget igénylőknek, Mindenképpen kell egy hely a kísérletezésre! A körülmények arra szorítják a színházakat, hogy operetteket és kommersz műfajokat játsszanak, és semmiféle szakmai munkára nem fog idő, hely és pénz maradni. Nem hivatkozhatunk arra, hogy most éppen ilyen a helyzet. A kultúrát, bármi is történik az országban, kötelességünk átmenteni, bármilyen vérzivatar keletkezne is. Ha elhülyítenek egy népet, akkor kész. Erre sokan figyelmeztetnek, ahogy a nívós kulturális értékek háttérbe szorulására is, de úgy tűnik, hiába. Van egy financiális szemlélet, nemcsak a Pénzügyminisztériumban, de a lakosság körében is, mely csak az anyagi értékeket tekinti mérvadónak. Pedig egy „hótt sötét” nép nem fog vállalkozni, és maradunk egy jól irányítható massza, ha nincs meg az alapképzettség az önálló gondolkodásra és cselekvésre.

— Úgy gondolja tehát, hogy az eddigi változások csak álapot teremtenek az igazi fejlődésre, de ez korántsem következik be automatikusan?

— Ha nem lesznek felkészített és felvilágosult emberek a különféle feladatokra, akkor nem tudunk fejlődni. Az angoloknak több száz évük van a demokráciájukban, de az is benne van, hogy a legnehezebb időkben is patronálták, védték, fejlesztették a nemzeti kultúrájukat. Hogy szegény oroszoknak ilyen sokáig tart a nyomorúság, ez annak köszönhető, hogy az orosz nemzeti kultúrát szisztematikusan kiirtották, az emberektől eltávolították. Mi sem tudunk működőképes társadalmat létrehozni kiművelt emberfők nélkül, ám sajnos, nekem úgy tűnik egyelőre, hogy ez a felismerés még nem igazán került be a köztudatba. Mindenki a működőképes gazdaság megteremtéséről beszél, ám arról kevesebb szó esik, hogy ez nem születik meg önmagától, hanem csak sokoldalúan képzett szakemberek, sokoldalúan kibontakozó személyiségek közreműködésével.

— Talán azért is van ez, meri gazdasági bajaink rendkívülszo- rítóak. S ha az országnak nincsen pénze, akkor a kultúrának sem tudnak miből adni...

— Ez így igaz, de hadd tegyem hozzá, hogy a miénk még mindig az egyik legpazarlóbb gazdaság a világon. Óriási a tékozlás az elavult iparban, de a mezőgazdaságban és a bürokratikus szférában is. Azt is hozzá kell tennem, hogy a színház azért nem kerül olyan rettenetesen sokba.

— Említettem, hogy a pénzhiány a színházakat a könnyebb műfajok felé szorítja. Létrejöhet ebből egy Broadway-típusú színházi világ?

— Ezt nagyon pejoratív hangsúllyal mondta, pedig a Broad- way-színházban iszonyatos pénz és mesterségbeli tudás van. Mi egyikkel sem rendelkezünk.

— Igen, de hiába a gyönyörű látvány, a költséges produkciók és a még nagyobb bevétel, ha minden meglehetősen üres szórakoztatás marad.

— Ez egy tipikusan értelmiségifelfogás, ami nem igazán hatja meg az emberek nagy többségét, akik az ilyen helyekre szórakozni mennek. Ez a fajta musical és re- vüszínház szórakoztatóiparnak nagyon jó, sokkal-sokkal magasabb színvonalú, mintha elmegy valamelyik night-clubba, és ott megnéz két „görény csajt,” aki letolja a bugyiját. Broadway- szintű produkciókra nálunk talán sohasem lesz pénz, de az köny- nyen bekövetkezhet, hogy a nagy színházak csak musicaleket, operetteket, vígjátékokat fognak játszani, és ekkor még fontosabb szerepük lesz az előbb már elmondottak miatt a stúdió- színpadoknak. Én tudatosan szerződtem át egy nagy színházból egy kisebbe, mert tudom, hogy mindig lesz Pesten két-há- romezer ember, akinek nem kell kommerszet játszani, mert Ibsen Nóráját is megfogja nézni. Ezért nagyon fontos, hogy megtartsuk azokat a fórumokat, melyek kielégítik a gondolkodó értelmiség szellemi csemegék iránti éhségét. Ezek fogják a magyar kultúrát a hét szűk esztendőn átsegíteni.

— Említette, hogy Pesten mindig lesz két-háromezer ember. De így lesz-e a kis vidéki városokban is, amilyen Eger?

— Kell, hogy legyen. Ha egy nívósabb oktatásügy lesz, a pedagógustársadalom is igényelni fogja önműveléséhez a színház segítségét, remélem, hasonló lesz a helyzet az orvosokkal is, és ha hagyják, hogy levegőhöz jusson a papság, bennük ez az igény szintén fel fog merülni. Muszáj, hogy egy 70 ezres nagyságú városban maradjon pár ezer ember, aki erre vevő. A színházat nem lehet egy szál tollal és egy papírlappal művelni, s ami elkészült, bedugni egy fiókba, ahonnan majd évtizedek múltán előhúzható. Ez élő művészet, amely egyetlen évnyi helybenjárást sem visel el károsodás nélkül. Nemzedékek egymásra épülő munkája hoz létre valamit, ami most veszélybe kerülhet. Jól látható, hogy nemcsak a gazdaság, de a kultúra is válságban van ma Magyarországon, és talán nem ártana újra meghatározni azt sem, mit is értünk a kultúra fogalmán. Méghozzá szerintem Babits nyomdokain. Attól is tartok, hogy a művészet a saját erőit különféle belvillongásokban emészti fel, ahelyett, hogy összefogást mutatna. így nem lesz könnyű fölzárkózni Európához.

— Ehhez az is hozzátartozik, hogy az európai kultúra értékeit itthon minél értékesebb tolmácsolásban megismerhessük...

— Én is ezt az elgondolást akarom követni egri munkálkodásunkban. Rendeztem már görög darabot, most egy reneszánszot, de csináltam már Schillert, Beaumarchaist is. Ez a színészek

számára ugyanolyan fontos, mint a közönségnek. A művészetnek annyiban kell a szórakoztató iparhoz törleszkedni, hogy meg kell találni azokat a műveket, amelyek irodalmilag igényesek, nagyon tanulságosak és emberiek, és mégis az ember úgy megy ki a színházból, hogy felüdül, hogy megtisztul, hogy mélyebb levegőket tud szívni.

— Többször említette, hogy nehéz idők jönnek. Nos, a magyarszínházművészekben van-e annyi erő, hivatástudat és elszántság, hogy ezeket az éveket végigcsinálják, hogy valóban átmentsék a kultúrát?

— Ez nagyon bonyolult. Az első kérdés, hogy van-e elég tehetség. A színházművészet is pont ugyanolyan „kádergondokkal” küzd, mint bármely más szféra. Hiszen a legszömyebb hatása annak a rezsimnek, amiben mi szerencsétlenül leéltük az egész alkotó életünket, az volt, hogy kontraszelekcióval termelt ki kádereket. Évente 300 előadás készül el az országban, ebből körülbelül 50 állja meg szakmailag is a helyét. A színházművészet napról napra megvívja a fennmaradásért a harcát a pénztárakban. Tisztázatlanok a mecenatúra működésének módjai

is. Most kitalálták azt a képtelen ötletet, hogy a nézőszám után fejkvótát fizetnek a színházaknak. Ez természetesen a minőségi munka ellen hat, hiszen a köny- nyű darabokat játszó nagyszínházak járnak jól, míg az elitkultúrát képviselő kisebb színpadok igen nagy hátrányba kerülnek.

Nem véletlenül tiltakoznak ellene a színháziak. így nem lehet színházművészetet támogatni.

Hiszen ez is a parancsuralom egy fajtája, a pénz parancsuralmáé. Hiába hozták létre Magyarországon a szegény szabadság helyzetét, mert a szabadságunkkal még tudnánk is valamit kezdeni, de a szegénységünkkel nem boldogulunk sehogy. Ráadásul a színház is keresi a maga új helyét, hiszen megfosztották publicisztikus küldetésétől.

Ma, amikor a sajtó mindent megírhat, az emberek nem informálódni, máshol kimondhatatlan dolgokat hallgatni mennek a színházba. Az átállásra a színháznak is időre van szüksége, és erre az átmeneti szakaszra fokozottabb támogatást kellene biztosítani.

Fenyeget a veszély, hogy a kiutat sok helyen úgy találják meg, hogy ráállnák a nívótlan sikeresség mezsgyéjére, ahonnan igen nehéz újra visszatalálni a színvonalas produkciókhoz. De hát valahogy hasonló folyamatok játszódnak le magában a társadalomban is, hiszen a színház nem más, mint ennek tükre...

Koncz János