Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-26 / 22. szám
NÉPÚJSÁG, 1990. január 26., péntek GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. „Fuss, hogy utolérjenek...!” Elszabadult árak, tanácstalan vevők Az idei szédületes áremelések és a szabadáras termékek minden eddigi képzeletet felülmúló megjelenése — nem tehetek róla — egy régi magyar film szellemes címét juttatja eszembe. A jelenlegi helyzetre ugyanis nem más jellemző, mint ez az ellentmondás: fuss, hogy utolérjenek. Mert igaz, hogy a bérek csigalassúsággal másznak a rohamosan felfelé futó árak után, de futkoshat a vevő is boltról boltra, hol kaphatná meg némileg olcsóbban azt, amire szüksége van. Bár fogalmazhatnánk ügy is: egyik helyütt drágább, mint másutt... Csak kapkodjuk a fejünket, s nem tudjuk követni az elszabadult árakat. Sem ésszel, sem pénzzel. Mégis, hogyan lehet „kordában tartani”, egyáltalán ellenőrizni: tisztességesen járnak-e el a vásárlókkal? Barócsi Tibor, a megyei tanács kereskedelmi felügyelőségének vezetője mindenekelőtt pontosít: — Sokan úgy látják, hogy idén január 8-tól következett be az árrobbanás, holott évek óta folyamatosan emelkedtek, s a szabad árakat alkalmazták már jó néhány helyen. Most viszont szembetűnő, hogy az állam a fix és a maximalizált árú termékek körét ily módon nagymértékben csökkentette. No de a szabad ár a piacépítés kritériuma. A termelő emeli az értéket, a nagykereskedelem ugyancsak, s árajánlatot tesz a kiskereskedelemnek. A szervezetben gyökeres változás ment végbe, épp a jövedelemérdekeltség miatt. Például egy ABC vezetője vagy elfogadja az ajánlott árat, vagy eltéríti, hogy a készletgazdálkodása is rendben legyen. — A tapasztalatok szerint ez az „ eltérítés ” mindig felfelé történik... — Valóban, a piachoz igazodva az ajánlott árat — jogkörüknél fogva — megfejelhetik. Ez nem ütközik törvénybe, csak ha tisztességtelen az emelés. — Igen ám, de hol kezdődik a tisztességtelenség ? — A jogszabály baja, hogy igencsak tág kereteket biztosít. Az ellenőrzés számára jóformán nincs biztos pont, nehezebb az indokolatlan emeléseket kiszűrni. Az árszervezet feladata ez, mi is onnan kérünk ellenőrzéseink során segítséget. Már tavaly is nem egy esetben alkalmaztunk szankciókat az árdrágítás miatt! — Van aztán itt még egy bökkenő. Nálunk egyelőre keresleti piac van, s amíg a kínálat ki nem alakul, addig bizony kiszolgáltatott a vevő. A termelőknél kezdődhetne a változás, ki adja olcsóbban, s így kialakulhatna a verseny! Am amíg ez nem valósul meg, a kereskedelem csak azt tudja elosztani, amit kap. — Ma az árak sokszínűsége, követhetetlensége miatt legalább annyit megérdemelne a vevő, hogy kellőképp tájékozódhasson... — A jogszabály lehetőséget ad az egyedi, a táblás és a csoportos árfeltüntetésre. Természetesen a legszerencsésebb az egyedi, bár a folyamatos emelkedések miatt már-már képtelenek a kereskedők ezt megvalósítani. A táblára kifüggesztettek meg azért nem jók, mert a sok-sok fantázianevű árut a vásárló egyszerűen nem tudja beazonosítani. Vagyis nem választhat: itt vegyem meg, vagy máshol? — Nem gondolja, hogy túl sok lépcsőt jár meg az áru, míg a termelőtől a fogyasztóhoz eljut? (Fotó: Perl Márton) — A nagykereskedelemre szükség van a legtöbb helyütt, már csak a raktározás miatt is. Hisz van olyan ABC, ahová 15- 20 szállító is befut egy nap alatt. Bizonyos területeken viszont a termelői és a kiskereskedelmi kapcsolatot kell, kellene erősíteni. Például a zöldség-gyümölcsnél vagy a ruházati szakmában. A húsipar, a tejipar közvetlenül szállít. De hát a termelő is olyan árat szab, hogy megélje neki, a kereskedő pedig megint csak a jövedelemérdekeltségbe „ütközik”. — Pillanatnyilag mi, vásárlók, nagyon zűrzavarosnak látjuk a helyzetet, nem beszélve arról, hogy pénzünk bánja... — Valóban, kaotikus is ez az állapot! Hogy tiszta legyen, olyan követelményeket kell állítani a kereskedelemmel szemben, hogy a kiút árat betartsa. Véleményem szerint a jó kereskedő hosszú távon gondolkodik, egyfajta szolid ármeghatározással. A vevőt úgy tudja megtartani, ha a határ nem a csillagos ég. Ám az alapvető élelmiszereknél a vásárló kiszolgáltatott: ezeket mindennap meg kell venni. Mit mondhatnánk erre? Sajnos, saját bőrünkön tapasztaljuk... Mikes Márta Anyu, ne aludj, amikor én játszani szeretnék (MTI Press Képszerkesztőség) Az egri városgondozási üzem illetékeseinek! Nyílt levél a szemét- szállításról Néhány éve, amikor településeink is bekapcsolódtak a szervezett kommunális szemétszállításba, úgy véltük, ilyen irányú gondjaink hosszú távon megoldódtak. Ezt látszott igazolni az eltelt egyikét év. Leszámítva a kisebb bosszúságokat — egy-egy elhagyott utcavéget, a gyűjtőkocsi után jelentkező szemétkupacot, vagy a törött, horpadt kukákat, a csúszó szállításokat. Az elmúlt időszakban — 1989 novemberében, decemberében, illetve az idén is — a bosszúságaink tovább szaporodtak. Okai a ma már rendszertelenné váló szállítások, ezen túl is a szállításkiesés, ami a legutóbbi alkalommal is előfordult a településeink jelentős részén. Fokozta a bosszúságot az, hogy a T. Cím hibájából felgyülemlett szemét — ami nyilván nem fért el a szabvány gyűjtőedényben — elszállítására a gyűjtőjármű személyzete nem volt hajlandó. Lakosságunk — úgy vélem — jogosan háborodik fel, és teszi fel a kérdést: a romló szolgáltatási színvonal hogyan vonhatja maga után a szolgáltatás árának növekedését? Megjegyezni kívánom azt is, hogy több alkalommal kértem önöket, hogy az esetlegesen csúszó szállítást jelezzék. Ez lehetőséget adna arra, hogy a lakossággal is ismertessük az „új” szállítás időpontját. Sajnos, a mai napig nem volt megoldható. Azt is kértem, ne csak a szabvány gyűjtőedényben gyűjtött szemét kerüljön elszállításra, különösen ha a szemétdömping a szolgáltató hibájából — szállítási csúszás vagy kimaradás okán — jön létre. Mint említettem, itt sem volt kérésem eredményes, pedig állítom, a tűrőképességet ez javítaná. Meg kell azt is a tisztesség kedvéért vallani, hogy egy-egy reklamáció esetén az illetékesek, meglehet, objektív akadályozó tényezőkre — ember- vagy géphiány — hivatkoztak. Ez lehet ténykérdés. Azt viszont zárószóként jelezni szeretném, hogy amennyiben a szolgáltatás ára növekszik, a színvonal csökkenését sehogyan sem tudjuk elfogadni. Községeink lakosainak nevében is tisztelettel Gémes László tanácselnök Kerecsend, 1990. január 17. Válaszol az illetékes cikkünk ürügyén Dr. Farkas Márton az orvostudományok doktora megyei szülész-nőgyógyász szakfőorvos E g e r Markhót Ferenc Kórház-Rendelőintézet Tisztelt Tanár Úr! A Heves Megyei Népújság 1989. december 23-i számában Gábor László újságíró áltál közölt beszélgetés kapcsán engedje meg, hogy a cikkben Ön által elmondottakra néhány észrevételt tegyek, illetve tájékoztatást kének: 1. Egyetértek azzal, hogy a genetikai tanácsadásra szükség van. A genetikai tanácsadóban az ón áltál felsorolt dolgozóknak kellene dolgozniuk. Kit jelölt ki osztályáról több mint 4 év alatt a gyermek-nőgyógyászat művelésére? Hogyan készítette fel a tevékenységvégzésé- re? 2. Hogyan értelmezi a következőket: „Úgy látom, hogy ezt az intézményt nem egészen rendeltetésszerűen működtették es működtetik most is.” Milyen konkrét észrevételei vannak, és azokra mik a javaslatai? A hevesi szülőotthon megszüntetésekor az orvosi státusok átszervezésre kerültek az osztályára, a szakdolgozói létszámok pedig — mivel lényegében ágyfejlesztés történt —. nem voltak indokoltak átszervezésre. Kérem konkrétan megnevezni azt a jó néhány nőt, akit tartósan az osztályra kellett volna fektetni, hely hiányában azonban haza kellett küldeni őket. Kérem egyenként a terhességük sorsát részletesen értékelni! A konkrét nevek és időpontok birtokában kérem ezen időszakra vonatkozóan osztálya, külön a terhespatológiai részleg ágy kihasználását is közölni. Milyen intézkedést tett a terhespatológiai ágyak számának időleges megemelésére? 3. A Köjál egészségnevelési osztálya által szervezett terhestorna tanácsadás-szervezéseről egyezik véleményünk, kár, hogy ezt nem osztálya, mint arra szakmailag legjobban felkészült szervezte. Remélem, a jövőben önök lesznek a kezdeményezők. 4. Túl általános megfogalmazás, hogy a kórház vezetése, a megyei tanács és a párt bele akar szólni a dolgana, még a szakmába is. Milyen konkrét esetekre gondol? Kérem tájékoztasson! Az ágyszám problémája előttünk is ismert. Ennek indoklására kérem, hogy osztálya ágykihasználtságát, műtétek számának, születések számának alakulását bemutatni szíveskedjen. 1984. január 1-jétől havi bontásban. 5. Tájékozatlanságomat bizonyítja, hogy eddig egyetlen szakmai kollégium rangsorolását sem kaptam meg sem megyei, sem külön-kü- lön kórházi osztályra lebontva. A Népegészségügy minden év augusztusi számában megjelenő statisztikai adatok mintha ellentmondani látszanának. 6. Felesége pályázatának sorsa jelenleg is ismeretlen előttem. A lakásproblémát nem fogadhatom el, mert pontosan azért került megoldásra lakásproblémája, mert felesége pályázatot nyújtott be, és a családegyesítés volt a célunk. Nem világos előttem a következő mondat sem: „Ráadásul olyan mértékben beleszóltak a munkámba, hogy ez is elvette a kedvét a feleségemnek, hogy két gyermekkel ide költözzön.” Remélem, nem arra céloz, hogy megakadályoztuk abban, hogy egyéni bosszúját alkalmazva az osztályról másodfoorvosát jogtalanul kitiltsa, a szakma gyakorlásában véglegesen megakadályozza? Kár, hogy a Népújságban közzétett véleményét előzetesen nem azokkal közölte, akik talán az általam is feltett kérdésekre konkrét válaszokat is adhattak volna. A cikk végén ars poeticaként is elfogadható véleményét, elvét üdvözlöm, megvalósításához további türelmet, higgadtságot, sok sikert kívánok. Dr. Kozma József megyei főorvos Dr. Kozma József megyei főorvos részere Igen Tisztelt Főorvos Elvtárs! Örömmel értesültem a 201 /1989. sz. levélből arról, hogy a Népújság 1989. december 23-i számában Gábor László által közólt inteiju- mat — pozíciójához méltó alapossággal — tanulmányozta, és véleményét közölte velem. Sajnálattal közlöm, hogy a kórházi hierarchia szabálya nem teszi lehetővé a kérdéseire adandó válaszomat. Viszont a sajtó hasábjain készséggel teszek eleget kívánságának. Ezen túlmenően segítokészségem bizonyítására szolgál az a tény, hogy Ön — beosztásánál fogva — olyan szerencsés helyzetben van, akinek nemcsak az osztály évi munkájának, hanem a megye kórházai szülészeti osztályainak teljesítményerői szóló jelentéseket is kellő időben a rendelkezésre bocsátottam. Külön fejezem ki őszinte köszönetemet azért, hogy a levélben szereplő hatodik kérdésre foglalt anonimitás alól felmentett, és lehetőséget adott arra, hogy az illetékes hivatal és fórumok előtt az érdeklődésének középpontjában álló, és napjaink közvéleményét is megnyugtató valós tényeket feltárjam. Teszem ezt annak a jogosan elvárt hivatástudat teljesítésének a reményében, hogy a megye lakossága méltó szakmai irányítás mellett juthat betegségének lelkiismeretes gyógyításához. Érdeklődésemre dr. Gábor László meglepetéssel közölte velem, hogy az Ön levelében szereplő címzettek közül az inteijűmra adott válaszát nem állt módjában — kézbesítési akadályok miatt — tanulmányozni. Ezért az Ön levelét és az arra adott válaszomat további közlés végett egyidejűleg készséggel bocsátottam rendelkezésére. Dr. Farkas Márton oszt. vez. főorvos, az orvostudomány doktora Azért vállalkoztunk e levélváltás közzétételére, mert úgy érezzük, hogy sajnos ezjellemző közéletünkre. Amíg különböző felelős személyek ilyen módon és ilyen stílusban vitatkoznak, snema valódi problémákra figyelnek, addig bizony nehezen képzelhető el, hogy kimozdulunk a holtpontról. A különböző, tényekkel alátámasztott véleményeknek eztán is helyt adunk, különösen akkor, ha olyan életbevágó kérdésről vanszó, mintáz egészségügy. (A szerk.) Erk újra önálló Ismét felbomlott egy „kényszerházasság” Erken a közelmúltban ünnepélyes alakuló tanácsülésen deklarálták: a község újra önálló. Tizenöt éve köttetett az a kényszer- házasság Tamaörssel, amely ellen akkoriban hiába is tiltakozott volna a lakosság. A kényszerű közösködés „eredményeként” Erken is ugyanazt érezték, amit számos társközség a megyében: a falu egyre inkább elsorvadt, az ott élők pedig tehetetlenül szemlélték a hanyatlást. Ugyanakkor egyre szembetűnőbbé vált, hogy Tamaörs ezen idő alatt épült, szépült, gazdagodott. Legalábbis a látszat mindenképjten ezt mutatta. Az erkiek érthetően abban reménykednek, hogy a kivívott függetlenség űj lendületet ad a falu fejlődésének. Igények, tervek, elképzelések szép számmal vannak, azonban arról sem lehet megfeledkezni, hogy az ezekhez szükséges anyagi fedezet csupán korlátozottan áll rendelkezésre. Szerencsére a megválasztott tanácsvezetés, a tanácselnöki funkciót társadalmi munkában vállaló Csintalan Györgyné, helyettese Nagy Sándor, valamint a tanácstagok már most számolnak ezzel a „megszorítással, s azt is tudják, hogy a jelenlegi népszerűséget nehéz lesz megőrizni. A választók bizalma ugyanis többnyire addig él, míg az általuk megszavazott vezetők látható, kézzelfogható eredményeket produkálnak. Ezért is fogalmaztak úgy már az önállóság első pillanatában is, hogy számítanak a falu lakóinak támogatására, összefogására, ígéretet tettek, hogy a döntéshozatal előtt mindenkor a közösség érdekeit tartják szem előtt. Erk tehát önálló, s tudomásom szerint a megyében több helyen is szeretnék a példát követni. Több helyről is hallottam, hogy nyitott kapukat döngetnek, hiszen hamarosan a kormány elé kerül az a törvényjavaslat, miszerint az ország valamennyi kistelepülése automatikusan visszakapja függetlenségét, és a helyi önkormányzat dönthet majd arról, hogy kíván-e valamilyen formában kötődni más községekhez. És ennél a pontnál megint csak elkeseredik az ember. Mert újra eszébe jut, hogy ugyan kinek és mire volt jó ez az évekkel ezelőtti esztelen döntés. Hiszen sok helyen jóvátehetetlen károkat okozott. Emberek százai, ezrei hagyták el szülőfalujukat csak azért, mert nem akartak egy lassú pusztulásra ítélt településen élni. Mert akárhogy szépítjük is, ezeknak a falvaknak a nagy része a közösködés ideje alatt sorvadni kezdett. S hiába próbálták, próbálják meg ezt cáfolni a közös tanács vezetői. Mert nem is olyan régen hallottam olyan érvelést, hogy a hanyatlásért az ott élők a hibásak. Sántít ez az érvelés, méghozzá nem is kicsit, hiszen évek óta mást sem hallunk, minthogy mindennek mozgatórugója az érdekeltség. De hogyan is lehetne érdekelt az, akiben nem él a gazdatudat. Hogyan irányíthatja sorsát az a közösség, aminek érdekei többnyire másodlagosak. Most épp ezért örülnünk kellene, hogy végre megváltozik minden, úgy, mint Erken. A kérdés azonban mégis megmarad: mi haszna volt az egyesítésnek? S az elherdált értékekért, az arctalanná vált, elnéptelenedő falvakért, a bezárt iskolákért, a szabad akarat megcsonkításáért ki a felelős? Barta Katalin
