Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-25 / 21. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1990. január 25., csütörtök Ősbemutató az Eötvös-Alap támogatásával Lorinczy István: Ujjgyakorlat (Bimbó Zoltán felvételei) Az új esztendő első színházi ősbemutatója Egerben, a Megyei Művelődési Központ és a Hevesi Szemle Miniszínpadán: hírnek is, ténynek is izgalmas, fel kell figyelni rája. Ha azt állítjuk, hogy mint költőt és színpadi szerzőt a Hevesi Szemle mutatta be Lő- rinczy Istvánt, akkor csak félig állítjuk az igazat. Mert ahhoz, hogy ez az ősbemutató létrejöhessen, lennie kellett egy olyan jószemű-hallású dramaturgnak is, aki észrevette, hogy itt, ebben a több jelenetre tagolt egyfelvo- násosban nemcsak irodalmi érték leledzik, drámai fordulatok fedezhetők fel, amelyeket nem a színpadi masinéria csikorogtat, hanem a lélektan és a felismerés is, hogy a tündéri tavirózsa mintájára kinyílhat, kiszínesedhet, virágba szökhet a lápon is, a lápból is a virág, a líra, a szerelem, a szív és a szeretet szenvedélye. Az Ujjgyakorlat-ban egy városvégi lakótelep mögötti kiserdőben találjuk Zsanat és Kisujj nevű alkalmai partnerét. Zsana tucat évvel annak előtte érettségizett, két szemesztert „letudott” az egyetemen is, majd a diákszerelem folyományaképpen öt évig a medikus fiúját tartja el, akiből orvost farag, nagy-nagy áldozat- készséggel. Orvosné is lesz, majd otthagy mindent. Utcára kerül, majd ide a lakótelep mögötti erdőbe, ahol Kisujj úgy kapja meg őt, hogy előbb kialkussza a furcsa módon szerzett ötvenezer közreműködési dijat. Kinyílik itt a félvilág, az a bizonyos tenyészet, amely a társadalom perifériáján, az erkölcsi nihilizmus közvetlen közelében terül el, s amelyet a mai magyar társadalom egy szerves részének kell tekintenünk. Nem csak azért, és nem is csak azért, mert itt az ösztön az egyetlen vezérlő elv és az a huncutság, ahogyan túl lehet járni a normálisok, a mindennapi emberek, a szakemberek és hivatalos okosok eszén, hanem azért is szerves része ennek a magyar mai valóságnak ez a nyílt erkölcsi fertőzet, mert felülről sem keresnek ellene orvosságot, gyógyulást, netán sebészi beavatkozást. Ennek az erkölcsi émelyítés- nek — tizenhat éven felülieknek játszották — lehetnek lila szándékai, a közönség fel is foghatja ezt az erkölcsi fürdetést, mosdatást szexparti bemutatásának. Hallottunk is erre utaló vihogásokat, amikor a közönség vonult le a lépcsőn. De ez a teljes félreértése az írói szándéknak. Lorinczy vallja, hiszi és a darabban kézzelfoghatóan érzékelteti, mennyire kiszolgáltatottak az emberek a társadalmi nyomásnak. Azt is kifejti, hogy a szellemi, testi és erkölcsi nyomor rendszerint felülről indul el, amikor fenn, a joggal és erkölcsökkel visszaélnek. Mert Zsana és Kisujj végtére is, minden erkölcsi és szellemi alultápláltság ellenére eljut, eljuthat az igazi szerelemig, a megtisztító érzésig, addig a szintig, amikor a testi kívánságtól meg tudják, meg akarják különböztetni azt, amiért érdemes élni, amiben az életük nagy pillanatait látják, ami televilagítja a lelkűket. A lelkiismeretüket is — mondanám —, de erre a láttottak alapján nem vagyok feljogosítva. Alkalmi társulat játszotta el ezt a szokatlan hangvételű és környezetű életképet a Művelődési Központ dísztermében. A közönség is alkalminak tűnt, hiszen a Miniszínpad pódiumműsorokhoz szoktatott közössége mintha mást kapott volna, mint amit várt. Itt — a téma és alapállás ellenére — nem szórakoztatni akart a rendező, György Ágnes. Zillich Beatrix a Mikroszkóp Színpadtól, Dimulász Miklós a Népszínházból, Révész István a Gyermekszínházból, míg Németh László a Gárdonyi Géza Színháztól vállalkozott arra, hogy részt vegyen ebben a játékban. Összeszokott és a stílusban, az elmélyülésben is megmutatkozó teljesítményről csak a szándék szintjén beszélhetünk, mert a darab legszebb, mert legszentebb pillanatait nem úgy, nem olyan hangsúllyal és átéléssel hozták, ahogyan azt a szövegkönyv szerint joggal elvárhattuk volna. Pedig az Eötvös-Alap is támogatásra érdemesnek ítélte ezt az írói teljesítményt. György Ágnes megelégedhetett — mert nem tehetett mást — azzal, hogy ezek a színészek többnyire elnagyolták a felszínt, ami inkább csak a felületes nézőt érdekelhette. Dicsérni kell a szakember merészségét, vállalkozását, hogy mostoha körülmények között is hisz abban: nem szabad szólalal- lanul hagyni vidéken sem, ott főképpen nem, az irodalmi értéket. Á zenei összeállítás Kátai László munkája, a díszlet Király Lajosé. Aez ősbemutató tényét, Lorinczy László tollát és a kitűzött írói célt kell igazán dicsérnünk, azt a hitet, hogy a lápból is kinőhet a szép, az illatos virág. Farkas András A Dali feltámadása...! avagy: Korda-Balázs-Latabár show Hatvanban Mi lesz veled Dali? Hányszor és hányán tették fel ezt a kérdést maguknak vagy egymásközt Hatvanban, az utolsó öt év során. Ugyanis a vasutasok népszerű Liszt Ferenc Művelődési Házát hiába építtette át a MÁV, többmillió forintos költséggel, képtelenek voltak használatba venni 300 ezer forint hiányában, amibe a villamossági berendezés korszerűsítése került volna. Vagyis: elkészült egy kabát, de gomb híján nem lehetett felölte- ni. Nos, a közelmúlt döntő változást hozott az egész Új hatvan kulturálódását szolgáló, 300 személyes színháztermet is magában foglaló építmény sorsát illetően. Nem kis közelharc árán, a MÁV végül előteremtette a transzformátorház árát, azt az Émász szakemberei beépítették, helyrehozták a vezetékhálózatot is, s amint tegnap Szalmási György igazgatótól értesültünk: minden kész az öt esztendei pangást követő intézményi munkához. Sőt! Az igazgató rögtön ajánlattal is szolgált a szórakozni vágyóknak. Eszerint január 29-én, hétfőn este 7 órakor szétfut a színpad függönye, hogy helyet adjon Korda György, Balázs Klári és Latabár Kálmán vidám, zenés showműsorának, amelyre jegyelővétel az újjávarázsolt művelődési ház pénztáránál van. (m.gy.) Esteban Fekete színes fametszetei Kiállítás a Nemzeti Galériában Hajók a sziklákon Hildesheimi ég Esteban Fekete hazatalált. Mert azt mondanom sem kell, hogy Esteban Fekete Fekete Istvánként Magyarország szülötte. Igaz, alig négyévesen családjával Törökországba költözött, ahol mérnök édesapja vasutat épített. De visszajött rokonaihoz, hogy Budapesten járhasson iskolába. A Műegyetem építészmérnöki karán tanult. Majd Párizs, Argentína, Németország, Írország életének színterei. És jelentős nemzetközi sikerek, 160 önálló kiállítás után most Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában rendezte meg a 161. kiállítását, Esteban Fekete színesfametszetei rímmel Viszonylag későn, huszonnyolc évesen festette meg első művét. Ez már Argentínában történt, noha az indíttatást, hogy festő legyen, még Párizsban, a Bonnard-emlékkiállításon kapta. Ez a kiállítás életre szóló élménnyel szolgált, és Bonnard tanulmányozása vezette a fiatalembert festészete kibontakozásában. Buenos Airesben kapcsolatba került jeles argentin festőművészekkel, és a híres Julio E. Payro professzor tanítványa lett. Rövid egy évvel ezután megrendezte első kiállítását az argentin fővárosban. Eleinte olajfestményekkel, rajzokkal szerepelt egyre sűrűbbé váló tárlatain, aztán rátalált egy sajátos, egyéniségéhez illő műfajra, a színes fametszetek készítésére. Mint a középkori mesterek, fametszetei nyomását is saját kezűleg végzi. Égy-egy képhez 5-6 dúcot készít, és különböző színű fázisnyomatokból állítja össze a művet. Kitalálta a nyomatok maradék festékeinek felhasználását, ezekből olajképet szerkeszt. A galériabeli több száz színes fametszet Esteban Fekete életútjától és utazásairól vall. Térbeli és témabeli kalandozásairól egyaránt. Merthogy Fekete nem sokáig maradt Argentínában. Egy évtized után Németországba, Damstadtba költözött, ahol dijakkal, kiállításokkal, megrendelésekkel folytatódott sikersorozata. Nyaralót vásárolt Írországban, ahol a táj vadsága, a tenger sokfélesége ragadta meg, és adott új és új impulzust festészetének. Témái változatosak. Hol biblikus ihletésű, hol szimbólumokkal teli, máskor a táj és benne az ember adja az élményt. Új ciklusa Codex Hungaricus címet viseli, és a magyar költészet nagy alkotásait eleveníti fel. Esteban Fekete 1987-ben állított ki először Magyarországon, Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen. Majd Pécsre, Kecskemétre, Békéscsabára, Debrecenbe utazott a fametszetkiállítás, amelyet a művész Szegednek ajándékozott. Most a budapesti kiállítás teljes anyagát felajánlotta a Magyar Nemzeti Galériának. Egy kivétellel. Azt az egy metszetet egy gimnáziumnak ajándékozta. K. M. Mocsáry Lajos felesége volt Az elfelejtett Lux Anna Lux Anna az Észak-csehországi Freywaldau nevű település egyik takácsmesterének leánya volt. Feltehetően 1827- vagy 28- ban született.A falu melletti granfelbergi híres fürdőhelyen ápolónői vagy szobalányi minőségben kerülhetett Wesselényi Miklós mellé, aki 1839.áprilisá- tól gyakorta volt itt vendég. Ezen a helyen keresett gyógyírt vérbajos eredetű idegsörvadására, amely végül is teljes vakságát okozta. 1843.augusztusában családja beleegyezésével Lux Annát magával vitte az erdélybeli zsibói kastélyába. Rá egy évre, 1844. nyarán Wesselényi teljesen megvakult. A leány azonban, mellette maradt és magára vállalta a vak ember ellátását. Hűségét Wesselényi azzal honorálta, hogy 1845.november 21-én feleségül vette. A házasságkötés időpontjában Anna már 8 hónapos terhes volt. A fiúgyermek megszületése leírhatatlan örömmel töltötte Wesselényit. Ezt bizonyítja az 1846.január 27-én Kossuth Lajoshoz írt levelének következő részlete is:”Te, kit az ég egy derék nővel áldott meg, teljesen ismered becsét egy ilyen kincsnek, s te ki élvezed az atyai örömöket, bizonnyal áldani fogod velem a mennyet, hogy any- nyi csapás, annyi szenvedés után nyújtá nekem az örömök ezen legnemesebbikét.” Házassága az arisztokrácia körében szentségtörésnek számított. A közvélemény — még Széchenyi is — rosszallóan fogadta. =— 1850. április 21-én Wesselényi tüdőgyulladásban meghalt, így Anna özvegyen maradt. Ő azonban már Mocsáry Lajost, aki életében új fejezetet nyitott, korábban ismerte. Ugyanis a neves politikus, az 1840-es években szintén az említett fürdőhelyen kezeltette magát. 1846.szeptemberében idegi eredetű bajának kezelésére utazott a híres fürdőhelyre, s töltött ott éveket. Lux Annával 1848.októ- berében találkozott először. Lux Anna sírja Wesselényi 1849-ben Mocsáryt felesége francia nyelvi oktatására is felkérte. Mocsáry 1850. tavaszán elhagyta a fürdőhelyet, de kapcsolata Lux Annával továbbra is megmaradt és ez 1851-ben házassággal végződött. A szájhagyomány szerint Annát „váltott lovakkal, gyorsfogaton,” valósággal elragadta Zsibóról. Magukhoz vették a Wesselényi árvákat, Miklóst és Bélát is. Andomakon, később a Nóg- rád megyei Kurtányban, ezt követően ismét Andornakon boldog házasságban éltek. Az asz- szony lelkes támogatásával, finom szellemével kéziratkezelő munkájával jelentősen hozzájárult az 1850-es években írott három Mocsáry-munka sikeréhez.^ magyar társasélet, Nemzetiség, Program a nemzetiség és a nemzetiségek tárgyában.) Lux Anna nagy odaadással nevelte a Wesselényi árvákat. Később sokat betegeskedett és 1865.január 19-én fiatalon „vég- elgyengülés” által meghalt. Sírja a jelenleg is meglévő kastéllyal szemben lévő, napjainkra teljesen elvadult és tönkretett parkban található egy bozótosban, hozzá méltatlan körülmények között. Illő volna, hogy a helyi szervek a sírt és környékét minél előbb rendbe hoznák. Szecskó Károly
