Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-03 / 2. szám
NÉPÚJSÁG, 1990. január 3., szerda ORSZÁGRÓL — ORSZÁGRA 5, Hogyan tovább, Jugoszlávia? 1989 volt az „évtized éve”? Ha van jellegzetessége az elmúlt végződő évnek, akkor éppen az, hogy semmi nem úgy és akkor történt, amikor és ahogyan az ember várta volna. Elmaradt a nyári „uborkaszezon” és fura volt a karácsony is, amikor a szenteste meghitt családi ünneplése közben az emberek izgatottan meredtek a képernyőre, várva az új és új híreket. Az évtized éve: 1989. A szokásos „éve embere; évtized embere” mintájára ilyen szavazást ugyan nem rendezett a nemzetközi sajtó, de ki tagadná, hogy az idei minden elképzelésünket, vagy inkább az elképzelhetetlent is felülmúlta. A meglepetések éve volt ez, a váratlan fordulatoké, a földindulásszerű változásoké, olyanoké, amelyekre bekövetkezésük előtt napokkal még csak gondolni se mert volna senki. Szolidaritás-kormány Lengyelországban; kétirányú forgalom a Brandenburgi-kapun át; egykor kiátkozott ellenzékiek a csehszlovák parlament és az állam élén; a kommunista párt vezető szerepének kiiktatása két balti köztársaságban; a gyűlölt Ceausescu-rendszer megdöntése — s akkor még nem beszéltünk a magyarországi pluralizmus kibontakozásáról, fejleményeiről. Az év végi összegzéseket készítők tanúsíthatják, mennyire eltért a megszokottól az idén a feladat. Régebben az események kronológiáját igazán nyugodtan le is lehetett zárni úgy karácsony táján. És most? Hiszen csak ami karácsony óta történt az nagyobb változás, mint ami más években hónapok alatt feljegyzésre érdemes. És nemcsak Romániában, amelynek nevében immár nem szerepel a Szocialista Köztársaság kitétel, amely már nem a Ceausescu-klán rémuralma alatt nyög, hanem például Csehszlovákiában is. A jövendő szempontjából sokak számára megnyugtató, hogy Alexander Dubcek és Vaclav Havel immáron hivatalosan is a csehszlovák politika irányítója. Az ember ilyenkor persze nemcsak hátra tekint, hanem puhatolja a jövőt is. 1990-ben Kelet-Európa több országában — s a kör minden bizonnyal tovább fog bővülni — szabadon választhatja meg a nép, több párt képviselőiből igazi érdekeit szolgáló parlamentjét. Igaz, sokak szerint a legtöbb helyen még nincsenek túl a nehezén. Romániában a romokon kell új gazdaságot építeni, szokatlan politikai kultúrát teremteni. S nagy kérdőjel, hogyan alakulnak a dolgok a Szovjetunióban. Gorbacsov, aki tavaly nagy külpolitikai sikereket ért el, nem utolsósorban azzal is, hogy szabad folyást engedett a kelet-európai változásoknak, nemcsak szavakban szakítva a Brezsnyev doktrínával, nem könnyű év előtt áll. Sorsa nagyban befolyásolja, mi lesz a válasz mostanhoz egy évre a kérdésre: milyen volt a század utolsó évtizedének első éve? Szászi Júlia Micsoda év volt! Jugoszláviára is kihat a a kö- zép-kelet-európai szocialista országokban zajló politikai olvadás. Az új szelek azonban jószerével még a régi vitorlásokat, s bennük gyakran a régi hajósokat röpítik, és a sok nemzetiségű, gazdaságilag a fejlett északra és az elmaradott délre osztott ország sajátos körülményei csak növelik a belső ellentmondásokat, nézetkülönbségeket. Az 1989-es év végének jugoszláviai helyzetére jellemző: a sok éves gazdasági pangás és a hiperinfláció felkorbácsolta a kedélyeket. A már évekkel ezelőtt megkezdett reformok részben elvetéltek, részben lelassultak, mert a konzervatív erők szívós ellenállást tanúsítanak. Előtérbe kerültek az ország hat tag- köztársaságának és két autonóm tartományának szűkebb érdekei, a párt, állami és társadalmi vezetőségek általában a nemzeti programok mögött sorakoznak fel, akadályozzák a jugoszláv szintézis kialakítását, s ha ez mégis sikerül, akkor az új programok következetes végrehajtását. Most, amikor főként Európában mind erősebb az integrációs törekvés, Jugoszlávia szinte érthetetlen módon dezintegráló- dott. Jellemző, hogy a legutóbbi évek állandó jelszavává vált az egységes jugoszláv piac megteremtésének sürgetése. Az országon belüli gazdasági, ideológiai és politikai összecsapások árnyékot vetnek az élet minden területére, minden társadalmi szférára. A nacionalizmusok és a sovinizmus burjánzása rombolja az ország nemzeti-nemzetiségi viszonyait, aláássa a titói Jugoszlávia egyik legnagyobb vívmányát, az egyenjogúság, a testvériségegység eszméjét. Napjainkban mindennapos jelenség, hogy a tagköztársasági és tartományi vezetőségek visszaélnek a jugoszláv alkotmány és jogrendszer hiányosságaival, következetlenségeivel és nem hajtják végre az államelnökség és a föderáció szerveinek határozatait, rendeletéit. Csaknem tíz éve húzódik, s egyre súlyosabb a koszovói válság, amely napjainkra a köztársaságok közötti kapcsolatok egyik ütköző pontjává vált, mivel különbözőképpen ítélik meg a tartomány problémáit és megkérdőjelezik a megoldásukra elfogadott szövetségi politika helyességét. Szerbia szerint Koszovó az egész ország ügye és a föderációnak részt kell vennie az albán nacionalisták megfékezésében. Szlovénia viszont úgy véli, hogy Koszovo Szerbiának egyik tartománya, ezért elsősorban rá hárulnak az ottani gondok. Ilyen körülmények között készül 1990. január 20-án Belgrád- ban összeülő rendkívüli kongresz- szusára a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége, amely 1988 júniusi országos értekezlete óta gyakorlatilag a hat köztársasági és két autonóm tartományi kommunista szövetség laza szervezetévé vált. Bár a demokratikus centralizmus elve alapján tevékenykedik, központi bizottsága és elnöksége mégsem tudja végrehajtatni döntéseit. Pedig uralkodó pártként most világosan utat kellene mutatnia. Napjainkban még az sem bizonyos, hogy a pártkongresszust a kitűzött időben megtartják. Megrendezéséhez ugyanis egyelőre hiányzik mintegy 20 milliárd dinár, amit a parlament a szövetségi költségvetésből (eddigi sok évtizedes gyakorlatát feladva) nem szavazott meg. Továbbá az egyes köztársasági vezetőségek között olyan éles elvi ellentétek merültek fel, hogy elképzelhető: a szlovén, vagy más köztársasági párt küldöttei távol maradnak. És persze az sem kizárt, hogy a delegátusok más párt tanácskozására ülnek le, mint amelyikéről a végén felkelnek. A JKSZ rendkívüli kongresz- szusa rekviem lehet a pártért — írta a Borba -; a hat tagköztársaság kommunista nemzeti igazságának jelenlegi körülményei között a párt végleges szétválásához vezethet. Különösen, mert egyik fél sem enged. Másrészt igazuk van azoknak is, akik szerint a kongresszust a drámai helyzet miatt már holnap meg kellene tartani. A mostani jugoszláv szakadást éppen a hosszú idő óta uralkodó pártoligarchia váltotta ki, amely csak uralkodik, de semmilyen problémát nem képes megoldani. Fél, hogy az események elsodorják a politikai színtérről, s az utolsó, de a leghatalmasabb fegyveréhez nyúlt: nemzeti, sőt nacionalista lapra játszik. Ebből fakad a gyűlölet, a bizalmatlanság, a féktelen propaganda, a hazugságok, a hamisítások, megtévesztések, vádaskodások, egyszóval az a téboly, amely a jugoszláv vonat szerelvényét vég- és fény nélküli alagútba tolta be és ott állította meg... Miközben a kelet-európai szocializmus sztálinista koncepciója egyre másra megbukik, itt- ott kiiktatják az alkotmányból a kommunista párt vezető szerepét és tárgyalnak az ellenzékkel, s a nem is olyan régen „rothadó- nak” minősített kapitalizmus egyre jobban él, sőt, együtt kíván működni azokkal akik erre képesek, Jugoszlávia oda jutott, hogy sorsáért jobban aggódnak Nyugaton, mint az országon belül, a „nép és a párt képviselőinek” körében. Jugoszláviában újra a monolit, erős, vezető pártot idézik. Gyanakvással, utálkozva beszélnek a politikai pluralizmusról, vagy pedig a párt nélküli társadalom utópisztikus köntösébe bujtatják, a többpártrendszert pestisnek tekintik. Kételkednek Európa „jó szándékában”. Egyetlen igazságot ismernek el: a „többségi elvet”, a kisebbséget pedig hallgatásra kényszerítik. Revizi- onimus, a kommunista eszmék elárulása, demokratikus centralizmus, az egység szilárd bástya — ezek a jelszavak fejezik ki egy bolsevik típusú, egyre agresszívabb ideológiai korlátoltságot. Gyorsan íródik a rekviem a pártért, de nem azért a kommunista szövetségért, amelyet szeretnénk elfelejteni. Inkább egy új, demokratikus pártért, amelyhez a mai vezérek napjainkban nem engednek közel bennünket — érzékelteti sokak hangulatát a tekintélyes napilap. A „hogyan tovább?” elsősorban arra vonatkozik, vajon ma- radjon-e a pártállam, vagy legyen parlamenti demokrácia, többpártrendszer? Bár a köztársasági pártkongresszusok már lezajlottak, senki sem tudja megjósolni, hogy a JKSZ rendkívüli kongresszusa miként dönt. Szlovéniában, Horvátországban már tucatnyi ellenzéki demokratikus politikai párt működik, Crna Gorában is megalakult közülük kettő, egy bejelentette szerveződését Szerbiában is, a Bosznia- Hercegovina-i kommunista szövetség legmagasabb fóruma pedig, ha félénken is, de szintén a többpártrendszer mellett voksolt. Makedónia eddig hallgatott, a Vajdaság és Koszovo egy- pártrendszert, Szerbia nemzeti pártok nélküli politikai pluralizmust akar. A demokratikus centralizmus pro és kontra vitában lényegében ugyanez a helyzet. A gondok eközben hétköznapiak: a 2500 százalékos infláció, a keresetek reálértékének csökkenése, a 15 százalékos munka- nélküliség. Az inflációra a Mar- kovics-kormány új receptje: a dinárt denominálják, árfolyamát az NSZK-márkáéhoz kapcsolják és 1990. június 30-ig befagyasztják. Ezután 10.000 jelenlegi dinár 1 konvertibilis dinárt ér, s 1 nyugatnémet márka 7, 1 USA- dollár pedig 12 konvertibilis dinárba kerül. A jugoszlávok korlátozás nélkül vásárolhatnak hivatalos árfolyamon nyugati keményvalutát, árut pedig ott, ahol az a legkifizetődőbb. Ez az új reformprogram a kezdet. Ki tudja, nem rak-e a dolgozók vállaira további terheket, s csökkenti-e a várt mértékben a feszültségeket? Gyakorlati végrehajtásához mindenesetre meg kell szüntetni a Szlovénia ellen (a koszovói helyzetről vallott eltérő véleménye miatt) meghirdetett szerb gazdasági zárlatot és bojkottot, ami bárhogy nézzük is: tarthatatlan. Márkus Gyula Január 7. — Meghal Hirohito japán császár, utódja az 55 éves Akahito. 10. — Kuba megkezdi csapatainak kivonását Angolából Február 3.- Paraguayban megdöntik Stroessner diktátort, az új elnök Andrés Rodriguez 15.- Az utolsó szovjet katona is távozik Afganisztánból Március 26. — Többjelöltes parlamenti választások a Szovjetunióban, később Gorba- csovot választják államfőnek Április 7. — Lengyelországban ismét legálisan működhet a Szolidaritás, amely a júniusi parlamenti választásokon fölényesen győzött és Mazowieczki lett a kormányfő 9. — Tbilisziben 19-en meghalnak a hadsereg és a tüntetők összecsapásakor 17. — Kínában diáklázadás kezdődik, amelyet országos méretű tiltakozó hullám követ. A pekingi vezetés végül tankokkal veri le a tüntetőket. Többszázan meghalnak az összecsapásokban. 25. — Megkezdődik a szovjet csapatkivonás Magyarországról Május 14. — A peronisták győznek az argentin választásokon 15. — Kínai-szovjet csúcstalálkozó Pekingben 20. — Rendkívüli állapotot hirdetnek Kínában, később Csao Ce-jangot Csiang Cö-min váltja fel a KKP élén 23. — Egyiptom ismét tagja az Arab Ligának Június 3. — Meghal Khomeini ajatollah, Irán új államfője RafA 26 éves Bikfalvi Károlyt Brassóban az 1987-es tüntetések után tartóztatták le. 25 évre ítélték. Szabadult 1989. december 27-ikén Nagyenyeden. Különös ismertetőjele: vészesen sovány, bal kaiját és lábát megégették, egyik mutatóujját majdnem levágták és durván visszavárnák. Vagyona: ötven lei. A rajta lévő ruha nem az övé. Lakhelye nincs, munkahelye nincs, a személyi igazolványában a politikai elítélteket örökre megbélyegző „BK” jelzés. Nagyon fél. Bikfalvi Károly a nagyszebeni főutcán állított meg a magyar autórendszám láttán, s elsírta magát, hogy Magyarországról érkezettekkel beszélhet magyarul. Mikor lassan megnyugodott, elmondta, hogy Brassóban 1987-ben vagy 3.000 diák és munkás ment az utcára. Előzőleg megállapodtak Jasi, Temesvár, Kolozsvár, Marosvásárhely és Brassó diákjaival és munkásaival, de a többi városokban a Se- curitate nagyon gyorsan elfojtotta a lázadást. A brassóiakat először a rendőrök vették körül, aztán, mikor nem álltak meg, jött a Securitate, s belelőtt a tömegbe. Egy magyar diákot, a 26 éves kolozsvári Tolnai Ferencet találat érte. Ő meghalt. Brassóban ösz- szesen mintegy 350-380 embert szandzsani, aki nyitást ígér a Nyugat felé Július 2. — Elhunyt Andrej Gromiko volt szovjet külügyminiszter és államfő 13.- Kubában árulás és kábítószer-csempészésben való részvétel vádjával kivégeznek négy tábornokot és bebörtönöznek több tisztet és minisztert. Augusztus 9. — Japánban hosszas korrupciós botrány után Kaifu Tosiki az új kormányfő Szeptember 10.- Magyarország kaput nyit a keletnémet menekülteknek 20. — Dél-Afrikában Frederick de Klerk a lemondott Botha elnök utódja 26. — Vietnam befejezte csapatai kivonását Kambodzsából 28. — A Hawaii-szigeteken meghal a három éve megbuktatott Ferdinand Marcos fülöp-szi- geteki diktátor Október 7. — Gorbacsov Berlinben tárgyal, nem sokkal később Egon Krenz váltja fel Erich Honeckert az NSZEP élén. Lemond a PB és a KB, később Krenznek is mennie kell, utódja a 42 éves Gregor Gysi. Gysi és a az új kormányfő Hans Modrow azonnali reformokat igér. Megnyitják a Berlini Falat, Modrow találkozik Kohl kancelárral. Ho- necker több közeli munkatársát letartóztatják, időközben pedig megkezdődnek a kerékasztal- tárgyalások. November 6. — A namíbiai választásokon a SWAPO gerillaszervezet képviselői győznek. 10. — Bulgáriában Todor Zsivkov elveszti minden hataltartóztattak le, hat magyar kivételével románokat. Bikfalvi Károly árvaházból került a brassói építészmérnöki karra. Letartóztatása után kínozni kezdték. Sebbenzines vattát tettek bal karjára és bal lábára és meggyújtották, hagyták égni. Egyik ujjára rácsapták a vasajtót, amely majdnem levágta, s aztán úgy-ahogy, durva öltésekkel visz- szavarrták. Tüdejét leverték: Hátára sózsákot tettek, s azon keresztül verték, hogy nyom ne maradjon. Fogait kihúzták. A kínvallatás „csak” addig tartott, amíg sikerült annyit kicsiholni a letartóztatottakból, ami elég volt egy „vádirat” összeállításához. „A vád az volt, hogy azért tüntettünk, hogy Erdélyt Magyarországhoz csatolják. Pedig mi semmi ilyesmit nem akartunk, csak élelmiszert, ruhát szerettünk volna”. Következett a börtön: reggelire égetett kenyérhéjból készült 125 gramm „tea”. Ebéd: 250 gramm puliszka, 225 gramm hagymaleves, 350 gramm savanyított káposzta. Vacsora: „Cea- usescu-tészta” — így nevezték a zavaros lében főtt árpakását. Magyarul beszélni mindig is tilos volt, a börtönben is. Már 23-ikán a foglyok tudomására jutott a Nemzeti Megmentés Frontja Tárnát, utódja a volt külügyminiszter, Petar Mladenov. Kormányátalakítások következnek, majd lassan beindulnak a puhatolózó tárgyalások a kerékasztalról. Közben több tízezer bulgáriai török menekült indul vissza Törökországból. 17. — A prágai rendőrök brutálisan leverik a reformokat követelő tüntetőket, egy hét múlva lemond a CSKP PB, leváltják Milos Jakest, utódja ideiglenesen Karel Urbánek. A decemberi kongresszuson ő is távozik. Pártelnök Ladislav Adamec, volt kormányfő, elsőtitkár pedig Vasil Mohorita. A CSKP időközben elvesztette alkotmányos vezető szerepét. A megalakult koalíciós kormányban kisebbségbe kerültek a kommunisták. Az év végén Alexander Dubceket parlamenti elnökké, Václav Havelt — a Polgári Fórum vezetőjét — pedig államfővé választották. 22. — Libanonban meggyilkolják az alig néhány hete hivatalba lépett Mouavad elnököt. 28. — Radzsiv Gandhi lemond, miután pártja súlyos vereséget szenved a választásokon, utódja Visvanat Pratap Szing. December 2-3. — A máltai szovjet- amerikai nem hivatalos csúcstalálkozón megállapodnak abban, hogy felgyorsítják a stratégiai támadófegyverek ötven százalékos csökkentéséről szóló szerződés előkészítését, új lendületet adnak a bécsi tárgyalásoknak és 1990. nyarán ismét találkoznak. 14. — Chilében Patricio Ayl- win, a polgári ellenzék képvisenácsának rendelete a politikai foglyok szabadonbocsátásáról, őket azonban nem engedték ki a nagyenyedi börtönből. ’’Talán abban reménykedtek, hogy sikerül visszaszerezni a hatalmat. Végül a katonák szabadítottak ki bennünket 27-ikén este. A börtönőrök némelyike elmenekült, a többieket letartóztatták. Én visszakaptam a ruhámat, amiben 1987-ben letartóztattak, de ez az egyik diáktársamé. Kaptam 50 leit is. Az ismerősök félve segítenek, az emberek még nem látják tisztán, mi lesz” — mondja. Az egyetemre már nem akar visszamenni. Dolgozni szeretne, s az árvaház, a diákotthon és a börtön után végre egy lakást. Nem is tudni, hogy a korábbi politikaiak visszamehetnek-e tanulni, vagy dolgozhatnak-e. Kérdezni sem mer, a saját árnyékától is fél azok után, amit 26 éves koráig átélt. Kérte, hogy adjam közre üzenetét. íme szó szerint: „A magyarok nevében, akik itt szenvedtek, megköszönöm a magyar államnak és minden egyes embernek a gyógyszert, ételt és ruhát, amit küldtek, és a testvéri szeretetet, annál is inkább, mert tudjuk mindannyian, hogy otthon is nagy a nehézségük. Kíválője nyeri az elnökválasztást, Pinochetnek végképp mennie kell. — Meghal Andrej Szaharov atomtudós, világhírű szovjet polgárjogi aktivista. December 17. — A véres temesvári tüntetés után Románia népei a diktátor ellen fordulnak. Ceausescu ugyan még elutazik Teheránba, de a hazatérése utáni nagygyűlés rendszerellenes megmozdulássá válik. A hadsereg által támogatott tömegek országszerte véres harcot vívnak a Securitate alakulataival, elfogják, majd rövid tárgyalás után kivég- zik a Ceausescu-házaspárt. A megalakult Nemzeti Megmentés Frontjának Tanácsába több ismert ellenzékit, illetve a diktátor által menesztett politikust választanak. Az új államfő Ion Iliescu, a kormányfő Petre Roman, az időközben meggyilkolt Milea védelmi miniszter utódja pedig Nicolae Militaru tábornok. Az új vezetés azonnal érvényteleníti a korábbi népellenes törvényeket és demokratikus programot terjeszt elő. December 20. — A Litván KP kiválik az SZKP-ből, Gorbacsov sebtében összehívja az SZKP KB-t és egyelőre sikerül elérnie, hogy más köztársasági pártok ne kövessék a litván példát. — 24 ezer amerikai katona indít inváziót Panama ellen, hogy elfogja az Egyesült Államokban kábítószer-csempészéssel vádolt Manuel Noriega tábornokot, Panama legfőbb katonai vezetőjét. Noriega a vatikáni nagykövetségre menekül. nők minden magyar állampolgárnak sok-sok boldogságot, kellemes új évet és kívánom, hogy minden vágyuk teljesüljön, s hogy a magyar nép mindig és mindenhol tisztelve legyen.” Egy dologban biztos: egyelőre nem tud Romániában élni, nem bírja tovább elviselni a félelmet. Fél attól, hogy bárhol igazoltatják, fél munkát keresni, fél felkeresni a korábbi ismerősöket. Bikfalvi Károly retteg. Szeretne Magyarországra jönni, de fél az útközbeni igazoltatásoktól, bár nem tudja, van-e rá oka. Retteg attól, hogy megpróbáljon átjönni a zöld határon, az útlevelet adó hatóságok pedig még nem működnek, hiszen ez a Securitate feladatköre volt. S retteg attól is, hogy hátha Magyarországon nem látják szívesen. A félelem, a rettegés benne él, ha talán ma alaptalan is. Bikfalvi Károly 26 éves. Le- tartózatták 1987-ben Brassóban. Szabadult 1989. december 27-ikén Nagyenyeden. Nem Románia ellen harcolni ment az utcára, hanem csak szeretett volna jóllakni, öltözni és néha talán egy kicsit szórakozni is. A politikát mindig is gyűlölte. Ha találkoznak vele, fogadják szeretettel. Horváth Júlia (MTI-Panoráma) Románia Egy volt politikai fogoly vallomása
