Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-16 / 13. szám
4. KULTÚRA - KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1990. január 16., kedd Egy hét. .. A KÉPERNYŐ ELŐTT Ki hűtlen Petőfihez? A Petőfi-koponya Nem feledem Stark A ntalművelődési államtitkár tömör és lényeglátó megállapítását. A bar- guzini szenzációról jegyezte meg: ez már korántsem Petőfi- ügy, hanem olyan, mint a Cella- dam, illetve a Béres-cseppek problémája. Más szóval: a jól- rosszul megtanult ismereteikre esküvő szellem és ötletszegény maradiak, valamint a tudományt kezdeményező kedvekkel előbbrevinni óhajtók hosszas csatározása. Hadd tegyem hozzá, hogy az előbbiek, a sziklaszilárd konzervatívok nemcsak szívós, hanem inkorrekt eszközök bevetésével harcolnak, egyáltalán nem tartózkodva az övön aluli, a jellemóriásokra aligha valló ütésektől sem. Az egészben az a gyomorfacsaró, hogy gátlástalanságból fakadó prekoncepcióikat még leplezni sem óhajtják. A legutóbb a januári kutató- csoport Megamorv részlegével szerettek volna így elbánni. Már az ötödiki indulás előtt kiszivárogtatták a rádióban azt, hogy túlzott reményeket felesleges táplálni, mert a július 17-i sírbontók valószínűleg egy nő csontvázára bukkantak. Ezt az olcsó élcelődésnek szánt hipotézist állítólag a meglehetősen koros, s az Országgyűlés ülésszakain békésen szundikáló Szentá- gothai úr szülte hónapokkal ezelőtt, nem gondolva arra, hogy a közéleti pulpitus egészen más, mint az egyik egyetem katedrája, ahol a jámbor hallgatók előtt a fejlődőképességből már jelesre aligha vizsgázó professzor bármit kinyilatkozhat, megelégedve az olcsó népszerűség hervadt bokrétáival. Hasonló alapállású elvbarátai aztán felsorakoztak szánalmas lózungja mögé. Olyannyira, hogy "vizsgálódásaikat” meghatározta ez az előzetes diktátum. Nem csoda: megszokhatták ezt Kopasz Mátyás elvtárs országlá- sa idején, s az Aczél-hang — kórus ügybuzgó tagjaiként is. Mindez kiderült a múlt hét csütörtök estéjének Napzártájából is. A három tudor oly magabiztosan vonulhatott a székházba, hogy a felkészülést is elhanyagolta. Ezért keveredtek ellentmondásokba, emiatt indula- toskodtak, kapkodtak, fontoskodtak, okoskodtak, csapkodtak, idegeskedtek. Derültem rajtuk, mert akaratlanul is megvallották: a nekik — valahonnan, valakitől feladott leckét felületesen tanulták meg. Ráadásul érvelésük félelmetesen azonos volt az elmúlt évtizedek állampárti vitametodikájával. Ha még többször szerepelnek, akkor azt is elkottyintják, ki is az a túl bölcsnek egyáltalán nem nevezhető karmesterke. A mecénás Morvái Ferenc és dr. Kiszely István antropológus kiütéssel győztek. Partnereik viszont elárulták az igazi szándékot: lehetőleg minél tovább folytatni a huzavonát. Feleslegesen erőlködnek. A jövő nem az ő jelenéseik sorozata lesz. Arról a jelképes színpadról majd mások bizonyíthatják nekik: miért lettek hűtlenek Petőfihez. Aztán jöhet a számadás. Mellébeszélés, mindenféle hókuszpókusz nélkül... Pécsi István Az önjáró A különböző tévés személyiségek nyilatkozatai mostanában nem sok optimizmust sugallnak. Ha halálosan komolyan venném valamennyit, akkor könnyen el- hihetném, hogy a Szabadság téri épület lassan a földdel válik egyenlővé. Nemrég azonban kezembe akadt az általam igen nagyra becsült Vitray Tamás egyik riportja, amely a Magyar Hírlapban jelent meg. Az ebben foglaltak némileg más megvilágításba helyezték a történteket. Ha nem is határtalan az az optimizmus, amivel számot ad mindarról, ami a televízióban történik, de józan és realista. Szerinte ez a nemzeti médiumnak mondott tájékoztatási és szórakozási terülj, terül asztalkám „önjáró”. Azaz miközben ahogy ő fogalmaz „bizonyos pont fölött” dúl a hatalmi harc, nagy a küzdelem, végül is mindig elkészül a műsor. Mert az adás végtelen folyamata nem szakadhat meg, a néző nem találhatja magát szemközt az üres stúdióval. Igaz ami igaz, az ember csodálkozik is néha, hogy hogy lehet ez: annyi vezető vette a kalapját, hogy már elvileg rég abba kellett volna hagynia a sugárzást, ha csak rajtuk múlna. Viszont Vitray éppen arról beszél a már idézett interjújában, hogy kialakult a csapat, amelyben sok kitűnő szakember dolgozik: ők tudják és értik a dolgukat, s személyes biztosítékai annak, hogy nem szakad meg a láncolat, minden este látunk valamit a készülékünkben, ha bekapcsoljuk. Persze, azért ez a nagytekintélyű televíziós személyiség sem derűlátó. De úgy véli, hogy sem ott, sem országosan nem szabad kétvállra feküdni, feladni a harcot. Számára a harc fogalma persze nem azt jelenti, hogy pozíciókért küzd, hanem azt, hogy maradéktalanul igyekszik eleget tenni elképzeléseinek és a követelményeknek. Elvállalta például, hogy megalkotja a Sportszombat programját, kitölt gyors egymásutánban háromszor tizenkét órát. Azért tartotta ezt fontosnak, mert a fáradt, hitüket vesztett emberek találkozhatnak valamivel, ami játék, ami szép és egészséges. Ráadásul a sportban pontok, gólok vannak, minden pontosan mérhető. Nem számít a pártállás, s ha valaki szabálytalanul előz vagy gáncsol, azt a bírók kiállítják. A sok támadás és ellentámadás között üdítő volt ezt a hitvallást olvasni, mert kevesen „kérkednek” azzal, hogy számukra csak ä gondosan elvégzett munka számít. Vitray Tamásnak ráadásul el is lehetett hinni, hiszen visszalépett a TV 2 műsorigazgatásától is. Csak- hát ez az alapprobléma: épp azok nem vállalkoznak vezetői szerepre, akikben meglenne hozzá a szakmai tudás és az erkölcsi tartás. S talán éppen azért van meg, mert nem tolják saját személyüket előtérbe. De itt a kör bezárul, s nem tudni, hogyan lehet nyertes a néző. Gábor László A magyar kultúra keresztény így látnak minket ___ „odaátról” F elhívás és átjelentkezés: január 31 -ig Orosz nyelvszakos tanárok átképzése A Művelődési Minisztérium áttekintette az orosz nyelv szakos tanárok átképzésének eddigi tapasztalatait. Miniszteri biztost nevezett ki az átképzés országos koordinálására. Felhatalmazta őt egyben, hogy foglalkozzék az orosz nyelv és irodalom szakos egyetemi és főiskolai hallgatók átirányítási igényeivel is. A minisztérium ezzel kapcsolatban felhívást tett közzé. Ebben rögzítik, hogy előzetes jelentkezését váljak azoknak az orosz nyelv és irodalom szakos, vagy orosz nyelvből szakkollégiumi oklevéllel rendelkező, a közvagy felsőoktatásban dolgozó pedagógusoknak, akik az általuk választott nyugati nyelvből már legalább középfokú állami nyelvvizsgával rendelkeznek. Az átképzés speciális tanterv szerint, esti-levelező formában, főiskolai, illetve egyetemi szinten történik. A jelentkezőktől az alábbi adatokat kérik: név, állandó lakhely, munkahely, a választott idegen nyelv, annak a felsőoktatási intézménynek (tudományegyetem, tanárképző főiskola) a megjelölése, amelyben tanulmányokat szeretne folytatni. A jelentkezéshez csatolni kell az orosz nyelv szakos tanári (orosz nyelvi szakkollégiumi tanítói) oklevél fénymásolatát, a választott idegen nyelvből szerzett állami nyelvvizsga-bizonyítvány másolatát, valamint a pályázó munkáltatójának támogató nyilatkozatát. A jelentkezéseket 1990. január 31-éig postán kell beküldeni a Művelődési Minisztérium Felsőoktatási és Kutatási Főosztályára. (1884 Budapest, Szalay u. 10-14.) A jelentkezőket a felsőoktatási intézmények képzési kapacitásának függvényében fokozatosan tudják beiskolázni. További információkat dr. Gyenizse Pál miniszteri biztostól kérhetnek a jelentkezők a minisztérium 153- 0600 központi telefonszámán. Horváth Péter: — Ott van! — suttogta Macó. Utolsókat rúgta az ősz. A kubikgödör felől érkező szél magával hozta a tél szagát. A tisztáson, nem messze a gáttól, vékony, kese kölyök kiáltozott. — Macó! Merre vagytok? Hahó! A Kiserdő hallgatott. Néha megzörrent egy-egy faág, a távolban felbúgott egy vadgalamb. — Nem lát a szemétől! — vihogott Alsec. — Vak ez? — Csak szemüveges — mondta a kisebbik Balog. — Maradjatok már! — suttogta Macó. A kese téblábolt a porladó avarban. „Fácánt lövünk. A Marónak légpuskája van! Délután gyere.” — Urhin! Alsec! — forgolódott. — Öcsi! Itt vagyok! — Tisztára, mint egy fácán! — didergett a félkarú Jakab. — Oda lehetne pörkölni neki, ha volna puskád. — De nincs — morogta Macó. — Átvert az a rohadt apám. Nem jött haza. — Bevitték? — kérdezte a kisebbik Balog. — A mi apánkat is bevitték. Már egy hete. Macó ráförmedt: — Kussoljatok! Lassan sötétedett. A fák között méterről méterre kúszott előbbre a hideg. — Tudom, hogy itt vagytok! — toporgott a kese. — Gyertek már elő! — A mancsát vörösre csípte a fagy. Időnként a marká* Az MTI-Press 1989. évi tárcapályázatának II. díjas alkotása A Kereszténydemokrata Néppárt egri emberei — dr. Lukács Tamással az élükön — zsúfolt programot állítottak össze dr. Varga László New York-i ügyvédnek, magyar politikusnak. Negyvenegy évvel ezelőtt kellett elmennie az országból, mert az egyik „hazaárulási ügyben” módszereit tekintve is merte összehasonlítani az akkori törvénysértéseket a barnaingesek némely őrületével. Pétervásá- rán, felkérésre részt vett a kereszténydemokraták alakuló ülésén péntek délután; félórás bevezetőjével példát adott, hogyan kell tömören elővezetni azt a politikát, amely ma is aktuális, amely 1947-ben is bejuttatta őt a magyar parlamentbe és amelynek alappillérei ma is támadhatatla- nul szilárdak. Történelmi visszapillantása után elemezni kezdte azt a körképet, ami itt fogadta őt. Már a múlt év szeptemberétől hazajár, nem tud nem részt venni abban a politikai küzdelemben, aminek menekülése óta is szemmel láthatóan szolgálója. Vagy az szeretne lenni. Ügyvéd, író, színházi szakember, aki járja a világot, éles szemmel figyeli a jelenségeket. Párhónapos hazai megmártózás után — az általánosan ismert tünetek, mint szegénység, az állami irányítás patthelyzete, a gazdasági kérdések megoldatlansága sorozatban, stb. mellett és inkább ezek fölött — azt kifogásolja, hogy nagy a bizalmatlanság a népben, jelenleg a fennlévő vezetőkkel szemben. Mindenki arról beszél, hogy hiteles személyek kellenek, de nemigen válaszolna senki arra a kérdésre, hol is kezdődik a hitelesség? Ebből fakadóan hitetlenkednek az emberek, itt nem történik semba lehelt, összedörgölte a tenyerét, csapkodta a combját. Ugrabugrált. — Hogy nyüzsög! — morogta Macó. — Minek nyüzsög? — El lehetne kapni, mi? — vigyorgott Farkas. — Mint a kémet abban az izében. Tudjátok, amit a matinén. — Te tök — mondta a kisebbik Balog. — Ez nem kém, hanem a bratyóm — Mindegy — mondta Alsec. — Attól még el lehetne. — Ja! — köpött ki Uhrin. — Jól meggyepálni, hogy vallja be. — Mit? — Nagyon el lehetne. — Ti tisztára hülyék vagytok! — didergett a kisebbik Balog. — Kussoljatok már! — Macó visszatartott lélegzettel lesett ki a fatörzs mögül. — Még mindig nyüzsög. A kese elindult a gát felé. — Hazamegy. A kese még egyszer hátrafordult, bekiáltott a fák közé. — Nem vagytok itt? Válasz most sem érkezett. — Becserkésszük! — adta ki a parancsot Macó. Fatörzstől fatörzsig szökellve követték. — Meglépett a mocsok! Mára gödörnél lehet! A kubikgödör békanyálas, koszos vizén pocok evezett. A csőnél keszeget lehetett fogni, meg kárászt. A kese leguggolt a parton, nézte a vizet. Háló kéne, tűnődött, pecával ilyenkor már nem nagyon lehet. Majd apával vágunk egy léket, ha befagy. Addigra biztosan kiengedik. Anya azt mondta, nem tarthatják bent örökké. mi, már a csehek, a németek, itt- ott a románok is leköröztek minket, mi meg csak állunk és hallgatjuk a terveket, az áremelési híreket, és a habozást, lesz ez még rosszabb is. Sokan eljutottak a néma elkeseredésig, nyelnek, amíg lesz mit. A nyugdíj, a kisemmizettség, az államilag gerjesztett infláció, a kemény adóprés olyan jelenségek, amik lázas álomként fekszik meg a nép, az ország közérzetét, miközben milliós prémiumokat vesznek fel az ipari hatalom magas ismeretlenjei. Dr. Varga László ezek ellenére — mert ő nemcsak egy sikerember az óceán túlpartjáról, hanem az, aki azt a Barankovics-féle gondolatmenetet folytatja, változatlan hévvel és kitűnő készséggel, kellő temperamentummal és hittel, optimistának vallja magát. Ilyen elkeserítő tapasztalatok ellenére is. Tudja, hogy 1848 után jönnie kellett Deák Ferencnek, majd később And- rássynak. Ma is ki kell vámunk, amíg a megfelelő pillanatban a megfelelő emberek kiugranak. Kossuth, Széchenyi szellemi öröksége egy tehetséges nép birtokában van, és ha 1956 óta nemcsak Európa figyel ránk, de 1989-ben történt. nyitásunkkal megkezdtük a térkép átrajzolását Köpzép-Európában is, példát adtunk a kis népek történelmi szerepvállalására, akkor biztatnunk kell azokat, akik végrehajthatják a további feladatokat is. Nem bosszúhadjárat kell ide, nem a személyi leszámolások juttatnak el minket a jobb léthez, a több kenyérhez, a nagyobb szabadsághoz, hanem az a szervezett és erkölcsileg megalapozott munka, amely a nagy többség számára a mai szakaszban a féAzok heten már a gát tetején hasaltak. — De miért kapjuk el? — aggódott a kisebbik Balog. — Hát ti hívtátok, hogy vadászni, és... — Beszartál? — pillantott rá Macó. — Nem, csak... — Akkor meg mit nyüzsögsz? A kese göröngyöt dobott a vízbe. Felállt. Be kéne fűteni otthon. Anya azt mondta, még nem jött meg a szén. Naná, hogy nem jött, ha nem lett befizetve! Majd kérünk az Öcsivel szénport a házibácsitól. Mire apa hazajön, meleg lesz. Kár, hogy fácánt nem tudtunk neki. Vagy halat. Mindegy, jó a zsíroskenyér is. Piros- paprikával nagyon finom. Majd főzünk teát, sok cukorral, ha hazajön. Már a bokrok között járt, amikor lerohanták. — A rohadt anyádat! Ütötték, rúgták. — Te sötétben bújkáló ellenforradalmár! — Valid ki a bűnödet, te mocsok! — Elég. — lihegett Macó. — Tűnés. Berohantak a bokrok közé, onnan figyelték. — Megérdemelte — suttogta Macó. — Rohadék, mint az apám. Minek nyüzsög. A kese feltápászkodott. Letörölte az orra alól a vért. A nádas fölött vatjak károgtak a szélben. — Nem fájt! — üvöltötte. — Értitek?! Amazok lapultak. — Nem fájt neki — mondta a kisebbik Balog. — Pedig én úgy gyomron rúgtam...! leiemtől való felszabadulást eredményezi; a szabadságot, az emberi méltóságot nem kegyként kapja vitatható tisztaságú kezektől. Már tudja, érti is, ez a nép, ez az ország, hogy jogai vannak minden személynek, elsődlegesen a szólás, a gyülekezés és a sajtó szabadsága. És mert dr. Varga literátus ember, akinek a könyvei annyi év után itthon is megjelenhetnek, talán darabjait is bemutatják, csak közbevetőleg, de hangsúlyozottan említette Szerb Antalnak, a magyar irodalomtörténet-írás kiválóságának tételét: a magyar kultúra Európában a kereszténységgel kezdődött. Aki utánaolvas ennek a megállapításnak, böngészni kezdi azokat az irodalmi emlékeket, amelyeket eddig — negyven éven át — nemigen mutogattak a felnövekvő nemzedékeknek, annak nyilvánvaló az oktatás: a magyar szellemi életet, a kultúrát, ezzel együtt a politikai kultúrát is ott kell folytatnunk, ahol — 1949-ben, a nemzetellenes diktatúra megszállotjai abbahagyatták velünk. Pétervásárán, a késő péntek délutáni órákban talán nem annyian ültek az előadói asztal előtt, mint szükséges lett volna: mi tízért térünk vissza erre a néhány gondolatra, mert eligazítást látunk bennük. Éppen most, amikor az első szabad parlamenti választásra készülünk. Egyébként a tagtoborzó szerint a pétervásárai választókerületben a Kereszténydemokrata Néppárt, helyi kapcsolataira figyelemmel dr. Chikán Zoltán nyugdíjas ügy- védetindítja. Farkas András — Én meg a fülét — mondta egy harmadik. — Majdnem letéptem. — Mégse fájt neki! — Hazudik — suttogott Macó. — Ezek mind hazudnak. — Nem igaz! — A kisebbik Balog elsírta magát. — Te is hazudsz — mondta Macó. — Te kis fasiszta kém. Köpködjétek meg a pöcsét. A kese bicegve kapaszkodott fel a gátra. A szája felrepedt, sajgóit a lába. A szemüvegét összetörték. — Bratyó! Válj! — A kisebbik Balog el-elzuhanva szaladt a bátyja után. A nadrágjából kitépték a gumit, a bordó tréning alsó a bakancsáig csúszott. — Én is itt vagyok! Bratyó! Engem is! Jövök! — A kese bevárta. — Nem vagyok gyáva! — zokogott a kisebb. — Nem vagyok áruló! — A bátyja leguggolt hozzá, megtörölte takonytól maszatos arcát, csomót kötött a nadrágjára. — Én nem akartam, hogy téged cserkésszenek! — szipogott a kicsi. — De muszáj volt! A kese továbbindult a gáton. — Ugye, elhiszed, bratyó? — Az öccse hüppögve bukdácsolt utána. — Ugye, elhiszed? Nem nézett hátra. — Minek nyüzsögtél úgy, bratyó? A gát túloldalán sötéten kus- hadt a város. Úgy tűnt, mintha a templomtornyok tartanák az alázuhanni készülő eget. A hófelhők súlyosan, mozdulatlanul lebegtek, nyugaton vöröslött az ég-
