Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)
1989-12-06 / 289. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. december 6., szerda Csendes jubileum Változatlan ars poeticánk: az egyetemes értékek szolgálata Ötéves a megújult Hevesi Szemle Rendezvényeink sok érdeklődőt vonzanak (Fotó: Gál Gábor) Fél évtizede annak, hogy tartalmában és formájában egyaránt megújult megyénk országos terjesztésű közművelődési folyóirata, a Hevesi Szemle. Az akkor verbuválódott szerkesztőbizottság — mint ez az első számban közreadott beharangozásból kitűnik, elhatározta, hogy közelebb kerül az olvasókhoz, a konstruktívan gondolkozó értelmiségiekhez, a tehetséges középiskolásokhoz, az érdeklődő fiatalokhoz. Ennek értelmében azt vállalta, hogy magyaros, szabatos, olvasmányos köntösben reagál a leglényegesebb társadalmi történésekre, változásokra. Elhatárolva magát a fontoskodástól, a szemellenzősségtől. Azt is kinyilvánította, hogy célja a soha nem vitatható erkölcsi, illetve a mindig örökzöld egyetemes értékek következetes szolgálata. Mögöttünk fél évtized. Ez a csendes, csinnadratta nélküli jubileum reális, higgadt visszapillantásra, számvetésre ösztönöz. Jó érzés leírni, hogy alapvető elképzeléseink, ha nem is köny- nyen, ha nem is konfliktusok nélkül, de csak valóra váltak. Megnyertük azokat a neves írókat, költőket, akiknek szellemi hangját aligha lehet kétségbe vonni, akik kötődtek szűkebb hazánkhoz. Rendszeresen közöltük Abody Béla, Garay Gábor, Simonyi Imre, Polner Zoltán, Bényei József, Jobbágy Károly költeményeit, novelláit, Szakonyi Károly, Páskándi Géza drámáit. Arra törekedtünk, hogy olyan arculatot formáljunk, amely csak ránk jellemző. Ezért határoztuk el, hogy — e kis hazában egyedül — fórumot teremtünk az egyfel- vonásosok mostohán kezelt műfajának. A sort K erényi Grácia merész hangvételű munkái nyitották meg, azok, amelyek keményen bírálták azokat a hibákat, torzulásokat, amelyekkel sajnos csak napjainkban szembesülhettünk. Nem elégedtünk meg ennyivel. A továbblépést jelzi az, hogy több intézménnyel, szervezettel karöltve országos pályázatot hirdettünk. Azért, hogy a beneve- zők a hétköznapok valóságának visszásságait ábrázolják,a mara- dandóságnak címezve. Érdeklődőkben nem volt hiány, és a zsűri megállapíthatta, hogy valamiféle szellemi pezsgést indított el ez a zászlóbontás. Nem feledkeztünk meg a színházi kultúra kimagasló egyéniségeinek megszólaltatásáról. Életéről, munkásságáról vallott — többek között — Tolnay Klári, Páger Antal, Szabó Sándor, Benkő Gyula, Neményi Lili, a nagyszerű Dajka Margit. A nemrég elhunyt Makay Margit kuriózumnak számító, fotókkal illusztrált életregényét is publikáltuk. Azért is, mert legalább így törleszthettük mások közömbösségből, érdektelenségből fakadó adósságát. Segítettük a számybontogató- kat. Lőrinczy István ebben a műhelylégkörben bontakozhatott ki. A Romániából áttelepült Magyari Barna adottságaiban megsejtettük a majdan kikristályosodó rendkívüli erényeket, s örülünk annak, hogy erről a kifutópályáról eredményesen juthatott tovább. 2. Hatni akartunk. Akkor is, ha tisztában voltunk vele, hogy az állóvizet megkavami veszélyes játék. A Megyei Művelődési Központtal együttműködve létrehoztuk galériánkat, biztosítva annak közös fenntartását, önzetlen mecenatúráját, szorgalmazva a természeteivé piktúra becsületének visszaszerzését, a kevésbé képzett rétegek vizuális szemléletének fejlesztését. A Népújsággal közösen működtetett közéleti klubunk vihart kavaró egyéniségeket látott vendégül. Kovács Adám, dr. Béres József rákkutatók, dr. Raboszky Mihály orvosezredes, az akupunktúra jeles hazai mívelője, dr. Márkus Józsefi a mészterápia felfedezője mar megjelenésével is felkavarta a csontmaradiak kedélyét, s az különösképp kiváltotta felháborodásukat, hogy akkor szegődtünk szövetségesükké, amikor támadták, ostorozták őket. Nem cselekedhettünk másként, hiszen a tisztességes zsurnaliszta arra született, hogy a haladásért kardoskodjon, hogy koronázatlan, el nem ismert zsenik, másként gondolkodók után kutasson, felfedezve bennük a mindnyájunk számára kamatozó kincseket. Manapság divatos az egykori monolitikus hatalom vétségeit sorolni. Általánosítás ez, hiszen mi mindenekelőtt azért dolgozhattunk viszonylag szélcsendben, mert Kiss Sándor, a megyei pártbizottság akkori ideológiai, későbbi első titkára zöld utat biztosított számunkra. Azon az oktatási igazgatóságon propagálhattuk — méghozzá egyre nagyobb számú közönség előtt — a sokak által retrog- rádnak hirdetett eszméket, amely marxista hangoltságával is tolerálta például azt, hogy disputázhat- tunk a lélekvándorlásról, a parapszichológia üldözött tanairól, Isten létéről, a grafológia titkairól, a tenyérjóslás „fortélyairól”. Egyszóval azokról a tabu témákról, amelyeket még említeni is bűnnek számított. Mi viszont igeneltük valamennyit, s mégsem akadályozta senki nézeteink terjesztését. A népes csoportból később szerveződött az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület, amely a kezdeményező kedvűeket patronálja, amely azonosult például a Morvái Ferenc által finanszírozott Petőfi-kutatás igazságaival, illetve a nagyrédei feltaláló kezdeményező lendületével. 3. Mindezeket azért említettük, hogy kivilágoljék, esztendők óta azon az úton járunk, amely a mostba ívelt. Nem kell tehát köpönyeget fordítanunk, kaméle- onkodnunk, s gyanúsan friss igéket rikoltoznunk, hiszen kötelességeink változatlanok. Azért tevékenykedünk, hogy fogalmaink visszakapják eredeti értelmüket, hogy többé ne csapassák arcul Juszticia, hogy ne gyötörtessék, aláztassék meg az, aki egyéni véleményét óhajtja tolmácsolni, aki hisz a szépség varázsában, a Jó, az Igaz átütő erejében, jövőteremtő voltában. Nemcsak a következő fél évtizedben, hanem azután is... Pécsi István Az MMK és a Hevesi Szemle Galériájában Bulla Márta és Koch György grafikái Egy hónapig lathatok Bulla Márta és Koch György grafikái az MMK és a Hevesi Szemle Galériájában. A két fiatal művész most is együttesen áll a közönség elé, mint tette ezt alig másfél évvel ezelőtt. A két grafikus alig lépett túl a főiskolás éveken, máris azt teszik, ami egyéniségük, belső késztetésük szerint értéknek tetszik. Mindketten közösek abban, hogy a valóság fölé nyúlnak, amikor témáikat megteremtik. A nyomasztó köznapi atmoszféra nem jelenik meg lapjaikon, nem a külső világ ijesztgetései, netán a sorsalakító, mindenképpen sorsokat eldöntő közép-európai forrongás, a társadalom ilyen vagy olyan állapota, késztetése vezényli őket, amikor ceruzát, tollat ragadnak leképezni mindazt, ami bennük végbemegy. Van ebben az őszinteségben, ahogyan előadják, szemérmesen, netán baráti hangsúllyal énjüket — rokonszenvet ébresztő, mély együttérzést kiváltó vonás. Bulla Márta érzékeny alkat. A testi létet, a testi létben történő folytonos változást drámaként fogja fel. Itt a cselekvés egy-egy mozzanata jelenik meg az alkotásban, de ez a pillanatfelvétel magában hordozza azt a közvetlen megelőző múltat is, ahogyan és ahonnan ez a bizonyos, éppen megelevenített vagy a jövő számára leképezett töredék történet, részlet megszülethetett. A fiatal nő — érettebb korosztályokat megszégyenítő nyíltsággal és a tapasztaltak által is ritkán megfogalmazott hevességgel vizsgál- gatja, miként is lehet ezt a testünkben megfogant, magunkban hordott lelket, netán lelkiséget úgy odébbvinni, arrébbszármaz- tatni, hogy az állandóság, a belső biztonság azt a nyugalmat adja, miszerint az átélt életélmény, valóság, illúzió nemesebbé, célratörőbbé és igazabbá is tenné földi vándorlásainkat. Mert minden lapján az útbanlevés a történet legfontosabb eleme, a forrnak alakulása-alakítása a bizonyosság arról és arra, hogy a pillanatnyi levés nem lehet puszta öncél. Áki efelől kételyekkel gondoskodik, annak nyomatékkai ajánljuk az evangéliumi lapok- képsor végiggondolását, azt a remek asszociációt, ahogyan a vándoron átfúródó fa gyökérzetével iszonyú terhet valósít meg. Csak ennyi lenne a súly, amit hordanunk kell? Koch György alkatilag más, másként is nyílik meg benne, általa a téma. A forma. A tartalom. Félig rejtetten, árnyékban mozog ez az alkotói kéz, pontosan kiszámított koordináták zárják le nála a teret. És ebben a térben mintha az idő is egy hosszan kinyújtott dallam lenne, a harmónia egy alkotóeleme. Amikor a színházat, a színpadot, vagy a játszadozást egy mértani ábrában abraval keretezi, amelynek bal felső csücskén egy kis lepke, pillangó pihen meg, csak azt közli: a semmiségek és a semmisségek között található a lényeg. Ahogy az agy rejtelmeit olykor az agyon, a fejjel, a fejen kívül teremtett formák és lényegek közük igazán, felnövesztett vagy lekicsinyített formában az a különbség, netán képtelenség váltja ki, amire a vonalak, az ábrák, a különös figurák még gyerekkori emlékeikből visszaköszönnek. Mert az embernek van emlékezete, és ez a legnagyobb boldogság forrása is. Ha ezt a szellemi vagyont jól használjuk. Koch György tudatában van annak, mit és miért érdemes csinálnia. Ha bármit illusztrál, nem mástól átvett jelrendszerrel válaszol a leírt szövegre, nem ismételni akarja, amit a kapott szöveg előmondott neki, csak figyelembe veszi a lehetőségeket, amit az illusztrálandó alkotás környezetként elé állít. Ebben az általa teremtett, különös és mégis érthető világban az arcok, a tárgyak, a formák átváltoznak, kilépnek magukból, és azzal együtt hitelesek, hogy előfordulásukat a létező természetben sehol sem kíséreljük meg felfedezni. A grafikus ábrázolása úgy áraszt emberi méltóságot, ébreszt gondolatot, gerjeszt indulatot, anélkül kötelez elmélkedésre, hogy bármi erőszakot is éreznénk kiáradni a képből, a képletből. Mert bizony ezek a munkák az emberi lélek és agy igencsak bonyolult hierogü- fái. Maga a művész is olykor rej- ti-rejtőzteti témáit, hogy kétségeket ne támasszon bennünk a boldogság elérhetősége felől. Mert ezek az ábrák a legkevésbé sem vigasztalásul születtek. Farkas András Csak tervek Figyelem a november 30-i Tanakodó programját. A vendég Glatz Ferenc, az a művelődési miniszter, aki már történészként is szimpatikus volt számomra. Kíváncsi vagyok elképzeléseire, oktatásjavító ötleteire. Aztán kiderül, hogy ilyesfélékben bővelkedik. Rokonszenves az is, hogy végre olyan ember került a bársonyszékbe, aki nem sumákol, nem lakkoz, nem idegesít szemfényvesztő álbravúrokkal, aki szakít elődei nem éppen szívderítő hagyományaival. Ők ugyanis — fel- készültség birtokában, vagy annak híján — kilőttek néhány szellemtelen petárdát, s aztán az egészséges semmittevésre áldozták idejüket. A végeredmény az a katasztrófa, ahová nevelésügyünk, illetve ifj óságunk jutott. Ez a historikus szakított a káros örökséggel. Méghozzá a legnehezebb periódusban. Akkor, amikor majd minden eddigi vélekedésről bebizonyosodott, hogy torzítás, ámítás. Az is tetszik, hogy programot hirdet. Legfeljebb akkor inog meg bizalmam, amikor arról beszél, hogy a kilencvenes években jó lenne visszatérni az egykori nyolcosztályos gimnáziumi képzésre. Tamáskodom, s másokkal együtt határozottan reagálok: íme megint egy szép álom, amelyből a jelzett időpontra aligha lesz valami. Ezt volt gyakorló pedagógusként is meggyőződéssel állítom, ugyanis olyan mélységbe zuhantunk, amelyből előbb ki kellene lábalni. Megalkuvásból fakadóan csakazértis kompromisszum- pártiak lettek a tanítók, a tanárok, s legfeljebb csak magukban füstölögtek amiatt, hogy a nyolcadikos gyerekek egy része — nem is kis hányada — még azt sem érti, amit olvas. Hinni persze kell, mert remény nélkül értelmetlen lenne az élet. A földönjárás viszont kemény kötelesség. Egyetértek a régi módszer magasabbrendűsé- gével, csak azt hangsúlyozom — talán nem későn -,hogy fokozatosan haladjunk előre, s légvárak helyett olyan épületeket emeljünk, amelyeknek — eltérően a régi gyakorlattól — nem hiányzik a fundamentuma. Ha ezt az intelmet nem feledjük el, akkor, ha nem is máról holnapra, de csak teljesülhetnek ezek az óhajok... Maffia? Jó néhány rákosistának, illetve posztsztálinistának ingerlő a Vasárnapi Újság szerintem folyvást színvonalas kínálata. No nem az igényesség, hanem a múltfeltárás következetessége, a csakazértis szembesítési szándék miatt. Hát, igen, ők úgy vélik, hogy borítsunk fátylat a hajdani űzelmekre, a személyiségtipró kegyetlenkedésre, a másság ar- culcsapására, üldözésére, a tisztesség keresztrefeszítésére. Dohogjanak csak tovább, mert ők vannak lépéskényszerben. Nekik kell vallatóra fogni lelkiismeretüket, az ő dolguk az, hogy megkövessék azokat, akiknek napjait befeketítették. Akár tetszik, akár nem. Hiába háborog az Új Tükör kritikusa, feleselegesen ostorozza a rádióskollegákat, ugyanis nincs igaza. Ez a műsor nem tendenciózus, nem részrehajló, nem bulvárszemléletű, hanem oknyomozó jellegű. Bizonyságként említem az egyik blokkot, amelytől megriadtam. Az aquincumi múzeum nyugalmazott igazgatója — egyébként jogi diplomája is van — félreérthetetlenül közölte, hogy intézményét az a maffia rabolta ki, amelynek centruma az MSZMP levitézlett irányítóinak köréből toborzódott. Ök szövetkeztek az. olaszországi Camorra bűnöző képviselőivel, méghozzá arra, hogy nemzeti kincsünk értékeit külföldre menekítsék, s azt az ott tevékenykedő terrorszervezetek finanszírozására fordítsák. Amikor a Szépművészeti Múzeumban történt rablás kapcsán megfeslett a díszlet, gyorsan váltottak, s átkapcsoltak a könyvritkaságok területére. Szörnyűség. Vérlázító az, hogy kiskorúnak, bugyutának minősítettek egy népet, s diktátorként rendelkeztek sorsáról, felrúgva a legminimálisabb etikai kötelmeket is. Csodálkozunk, hogy hatvá- nyozódik a kiábrándultság. Ne lepődjünk meg, ez ilyen előzmények után törvényszerű. A keserű sztorinak ezzel még nincs vége. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy kik jelentkeznek majd a stúdióban, hogy cáfolják a vélelmeket. A némaság nem felelet, hanem vádirat azok ellen, akik magukat báránybőrbe préselve bégéinek a kertek alatt. Vigyázat, nem ez a megoldás. Mert azokat a farkasfogakat a túlzottan barátságos, az igen széles mosoly kivillantja. 5 akkor aztán mit sem érajuh- gúnya... (pécsi) „Keresztapa” a Beatles A kilencmillió éves John-Paul Kilencmillió éves előemberi be vette-e mellső végtagjait is. A koponya maradványaira bukkant Görögországban egy francia-görög paleontológus expedíció szeptemberben. A tudósok szeretnék a John-Paul nevet adni a majmok és az emberszabású lények közötti hiányzó láncszemet képviselő távoli ősünknek, aki közel öt és fél millió évvel élt előbb mint Lucy, az eddig ismert legkorábbi emberszabású lény. Louis de Bonis professzor szerint bizonyos, hogy John-Paul emberszabású lénynek tekinthető, hiszen fogai és csontrendszere lényegesen különbözik a majmokétól. A szeptember Óta végzett vizsgálatok azonban kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy kiderítsék: ősapánk két lábon járt, avagy ehhez a művelethez igénytudós véleménye szerint a lelet azért rendkívüli jelentőségű mert bizonyítja, hogy az emberi törzsfejlődés sokkal lasssabban ment végbe mint eddig sejtettük, s a majmok és az emberszabású lények szétválása több mint kilencmillió évvel ezelőtt zajlott le. John-Paul „keresztapja” — ugyanúgy mint Lucy-é — a Beatles volt: Lucy azért kapta nevét mert az Etiópiában kutató tudósok éppen a „Lucy in the sky with diamonds” című Beatles-dalt hallgatták amikor az „öreg hölgy” maradványaira bukkantak, John-Paul pedig az együttes két jeles tagjának — John Lennon és Paul McCartney — keresztneveit kapta meg.
