Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)

1989-12-30 / 307. szám

10. SPORT NÉPÚJSÁG, 1989. december 30., szombat Interjú Torma Ágnessel Mesterségem címere — Isten őrizz, hogy elkiabál­jam, de nagyon valószínű, hogy a rájátszásig az Eger SE női röp­labdacsapata megőrzi a második helyet, vagyis igen kedvező pozí­cióban várja a play offot. Ha jól emlékszem, egy évvel ezelőtt a társaság az ötödik helyen zárta az első kört. S bár a „ rendes ” baj­nokságból öt mérkőzés még hát­ra van, úgy tűnik, az együttes máris túlszárnyalta korábbi ön­magát. Ebből persze az is követ­kezhet, hogy a mezőny lett még gyengébb. A csapat kapitánya, Torma Ágnes hogyan vélekedik erről? — Nagyon nehéz mérlegre tenni a tavalyi és a mostani csa­patot. A kedvezőbb helyezésünk ellenére nem merném kijelente­ni, hogy a jelenlegi ESE lényege­sen jobb, mint a korábbi. Ami szembetűnő, hogy az elmúlt baj­nokságban jóval küzdelmesebb mérkőzéseket játszottunk, és bi­zony ezekből rendszerint mi ke­rültünk ki vesztesen. Az idén el­lenpéldaként csak a Tungsram- meccseket hozom fel, ahol köz­tudottan mindkétszer 3-0-ra mi győztünk. Hogy a mezőny gyen- gült-e? Inkább az egykori favori­toknak kellett lejjebb adniuk, s ez főként abból fakadt, hogy kénytelenek voltak fiatalítani. Ezt pedig egyértelműen megérzi akár egy Tungsram, akár egy Dózsa. — Tény és való, ha az Eger is csak az utánpótlására hagyatko­zott volna, akkor ma nem a má­sodik helyen várja a folytatást. De hát az ESE-nek sikerült le­igazolnia Cserkaszovát. Őszin­tén szólva a fővárosban lejátszott Tungsram-meccsig nem voltam elájulva a szovjet lány teljesítmé­nyétől. Ennyire sokáig tart nála, hogy újra formába lendüljön? — Én öt hónapot adok neki. Senki sem várta tőle, hogy csak leszáll a repülőgépről és meg­váltja Egerben a világot, bár az is igaz, hogy a szurkolók az előze­tes hírek hallatán egy jobb Cser- kaszovára számítottak. Nem sza­bad viszont elfelejteni, hogy he­tekig egészségügyi problémák gyötörték, s mivel egy évi pihenő után állt ismét edzésbe, hamaro­san fizikailag és idegileg is elfá­radt. Mindezt tetézték a nyelvi problémák. Kár, hogy az imént említet. Tungsram összecsapást csak kevesen látták. Azon a ta­lálkozón valóban megvillantotta igazi arcát a szovjet lány. — Apropó, nyelvi nehézség. Dr. Phan Hong Minh-nélön sze­rint mennyire alakított ki gátlá­sokat a nem éppen tökéletes kife­jezőkészség? — Nem tudom megítélni, hogy Mikinél szült-e ez visszafo­gottságot. Sokan azt hiszik, hogy amikor az időkérésnél én beszé­lek az edző helyett, az azért van, mert én csakazértis megkontrá­zom a Miki véleményét. Erről szó sincs, pont az ellenkezője történik. Az edzőnek fél perc alatt kellene sebtében elmonda­nia, hogy mi a hiba, s ha vissza­megyünk a pályára, mit játsz- szunk. Mivel Miki nehezen érteti meg magát, így néhány mondat­ban én vázolom fel a teendőket. Arról nem beszélve, hogy ez alatt a röpke idő alatt még a két szovjet lánynak is le kell fordítani a követendő utasításokat. — Bukina második évét tölti Egerben. Létezik, hogy a kimon­dottan szakmai dolgokat, szava­kat nem érti meg? — Maradjunk annyiban, hogy keveset tanult meg magyarul. Egyszerűen azért, mert senki sem kényszerítette rá. Ismét egy ellenpélda. Bernáth Beának egy hónapon belül be kellett vágnia azt a kétszáz olasz szót, ami nél­kül képtelen a pályán együtt élni a többiekkel. De felhozhatnám a saját példámat is, az NSZK-ban hasonló módon megkövetelték tőlem, hogy tudjak kommunikálni. Ez csupán azon múlik, hogy valaki veszi a fáradságot, és megmond­ja az idegenlégiósnak, hogy nézd kiscsillag, itt ez a miniszótár, s ha tetszik, ha nem, meg kell tanul­nod. És ezt számon is kell kérni. — Ha jobban belegondolok, egy kiélezett szituációban elúsz­hat a játszma, a mérkőzés azon, hogy nem értik meg egymást a já­tékosok. — Persze. Létkérdés, hogy ti­zennégynél beütjük-e a labdát vagy sem. Ha optimális helyzet­ben érkezik a labda, erre na­gyobb az esély. De ehhez Ljubá- nak, aki mivel feladó kulcsszere­pet tölt be a csapatban, tudnia kell, hogy ha csak ennyit mon­dunk, kijjebb, akkor hová adja a labdát. — Egy idősebb és egy fiata­labb — igazán nem sértésként mondom zöldfülű generáció keveréke a csapat. Ez jó avagy rossz? — A véleményem a követke­ző: hirtelen frissítést akkor lehet megcsinálni, ha azok, akik pá­lyára lépnek, 110 százalékot ké­pesek nyújtani azokkal szemben, akiket felváltanak. Száz százalé­kot ne nyújtson, mert azt rutin­ból úgy sem teszi meg. A mérkő­zésen nem azt nézik, hogy csinos, kedves, aranyos, segítőkész, ha­nem azt, hogy mit teljesít. Lehet a legundokabb játékos magán­emberként, ez a pályán mellé­kes. A fiataloknak abba a hibába nem szabad esniük, hogy ha vé­letlenül kétszer átütötte vagy épp átfejelte a labdát, s az netán még hozott is a konyhára valamit, már megelégedettség töltse el. Ekkor nagyon fontos az edzői reagálás. Meg kell értetni a játé­kossal, hogy mindez szép volt, de még koránt sem az igazi. Azok, akik bekerülnek egy hasonló csapatba, mint az Eger, ahol jó pár rutinos röplabdázó játszik, óriási előnyhöz jutnak. Tudniil­lik folyamatosan kisegítik a kez­dőt, rákényszerítik egy jobb já­tékra, segítik, megmondják, hogy mit, hogyan kell csinálni. Én úgy hiszem, hogy ebből lehet igazán profitálni, s ha mindeze­ket befogadja a fiatal, sokkal ha­marabb válik jó játékossá. — Ha nem tévedek, ön végig­járta ezt az iskolát. — Valóban. A válogatottban részese voltam egy ilyen váltás­nak. Ha valakit, engem aztán ütöttek-vágtak, ahol csak értek, de végtére is meglett az eredménye. Pedig Kotsisné azzal kezdte, hogy ami­kor bekerültem a válogatottba, értésemre adta, hogy nagyon jól ütök átlót, jól csinálom ezt-azt, de ha három hónapon belül nem tanulok meg keresztbe feladni, akkor viszontlátásra. így aztán, amikor befejeződött az edzés, én még ottmaradtam, és kétszáza­kat passzoltam minden áldott nap. — Manapság keveset beszé­lünk a példaképekről. Ön a legsi­keresebb magyar női röplabdá­zó. Vajon azoknak a lányoknak, akik együtt edzhetnek, játszhat­nak Torma Ágnessel, jelent ez a tény valamit? — Ez pusztán nevelés kérdé­se. Ha én edző vagyok, s ezt ön- maguktól nem veszik észre, fel­hívom erre a figyelmüket. Ez persze egy kicsit furcsán hang­zik, az én számból, de emellett szerintem sehol sem szabad el­menni. — Visszatérek ismét ahhoz a csodálatos budapesti Tungsram mérkőzéshez. A meccs után azt mondta nekem, hogy nagyszerű volt a találkozó, csak éppen a szi- porkázással még mindig adós maradt a csapat. Ezalatt mit ér­tett? — A sziporkázás számomra valami olyasmit jelent, hogy fel­szabadultan, a megoldásoknak a lehető legjobbját választva, szel­lemesen röplabdázzunk. Egy- egy akció befejezésénél legyen két vagy három választási lehe­tőség, s ebből azt csináljuk meg, ami a szakember szemében a leg­nagyobb poén. — S ez benne van a csapat­ban? Mert végül is a sziporkázó játék a technikai tudásnak, a tak­tikaifegyelemnek a végterméke. — Bármennyire is furcsa, azt kell mondanom, hogy a techni­kai képzettség eléggé gyenge. Pontosabban fogalmazva, alap­jaiban gyenge. Vitathatatlan, hogy mindenki a maximumot akarja nyújtani a mérkőzéseken, ám sokszor az embernek fel kell áldoznia önmagát. Arra gondolok, hogy ha kell, akkor azért, hogy a másik tisztán üssön, ahhoz nekem el kell vinni a sáncot, mégha ez a feladat nem is látványos. Viszont a csapat- szellemet is tanulni kell. Hogy képesek leszünk-e sziporkázni? Igen, nagyon remélem. (Fotó: Szántó György) — Tavaly az Eger legmeré­szebb álmaiban sem gondolha­tott a bajnoki címre. Az idén vi­szont merőben más a helyzet. Tudom, hogy ódzkodik a jóslá­soktól, de azt hiszem, abban kö­zös nevezőre juthatunk, hogy az ESE egyik esélyese most az aranyéremnek. — Valóban nem kenyerem a latolgatás, de azzal teljesen egyetértek, hogy az Egernek most óriásit nőtt az esélye a baj­noki cím elhódítására. — Még egyszer átvészelne ha­sonló stresszt a csapat, mint ami­lyen a nyáron érte? — Nem valószínű. Ha mi elő­re akarunk tekinteni — márpedig ez a cél -,akkor ehhez nyugodt körülmények, biztos háttér kell. Menedzser szemléletű vezetés kell, normális technikai körül­mények, hogy például ne agyon­mosott mezben álljunk fel a be­mutatáshoz, és a lányoknak ne azért kelljen restelkedniük, hogy lyukas a cipőjük. A dolog edzői része pedig, hogy tartást, külle­met adjon a csapatnak. Nagyon fontos, hogy ezt a fiatal garnitú­rát nem szabadna elveszíteni. Mert meggyőződésem, ha nem vigyázunk a tehetségeket pilla­natok alatt szétkapkodják. Nem igaz az, hogy a fiatalokkal úgy kell bánni, mint a hímes tojással. Követelni kell tőlük, különben sohasem lesz belőlük igazi játé­kos. Mondjak valamit? A kubai válogatott ásza egy tizenhárom­éves, nagymasnis kislány. Kit ér­dekel, hogy még tini? Ő a húzó­ember, ő nyeri sorra a mérkőzé­seket. Ez egy szakma, s aki nem tanulja meg tökéletesen a szak­máját abból sohasem lesz mester, legfeljebb iparos, vagy éppen kontár. Budai Ferenc Az interjú elkészülte után két nappal érkezett a hír, hogy az eg­riek vietnámi edzőjét, dr. Phan Hong Minh-t hazarendelték. A szakosztály egyöntetű álláspont­ja szerint a csapat új trénere Tor­ma Ágnes lesz, amennyiben ezt jóváhagyja a röplabdaszövetség is. Együtt öröm és bankóriás Ismét csak lepergett egy esztendő az idő homokóráján. Ha a ma­gyar sportélet tükrében szemléljük a már lényegében tovatűnt 365 napot, akkor bizony ugyancsak csínján kell bánnunk a dicsérő sza­vakkal. Nem hozsannázhatunk felhőtlenül, szűkmarkúan kell mér­nünk a felcicomázott mondatokat, s nem mintha ez a ragyogó szöuli sikerek utáni év — leglábbis az eredmények szempontjából — azt iga­zolta volna, hogy talmi volt a csillogás az ötkarikás játékokon. Ép­penséggel az ellenkezője igaz. A nemzetközi küzdőtéren újfent bebi­zonyosodott, hogy a tizenegy olimpiai arany korántsem a véletlen műve, legjobbjainkkal — számos sportágban — igenis számolni kell a világ élvonalába tartozóknak is. A borongós szürkület okának gyökerei lényegesen mélyebbre nyúlnak annál, mintsem hogy kizárólag a sportéletben rájuk bukkan­hatnánk. Szemünket kellene tenyerünkkel eltakarni ahhoz, hogy ne vegyük észre a felette tornyosuló fekete fellegeket. A gazdasági és társadalmi életben nap mint nap átélt pénzszűkével összefüggésben, a sportot éltető források száma sem gyarapodott. A helyzet olyannyi­ra tragikus, hogy már a régóta áhított, és végül megvalósult szakszö­vetségi önállóságnak sem tapsolhattak felszabadult örömmel a szak­emberek, hiszen ennek egyenes következményeként főhetett a fejük, hogy honnan töltik meg az üresen tátongó kasszákat. A sport­egyesületek is minden eddiginél sanyarúbb körülmények közé kény­szerültek, ők sem mentesültek az időnként kínos nadrágszíj összehú­zástól, nem egyszer szakosztályok léte fölött mondták ki a végső ítéle­tet. Ezek voltak az év legnyomasztóbb napjai, mivel hogy a „meg­csonkított” sportklubok lényegében a sportolási lehetőségek, s ezen keresztül a tömegbázis katasztrofális leszűkülését is jelentették. A magyar sport csodálatra méltó életképességét mutatja, hogy az idén is tudott örömöket nyújtani híveinek. Csupán a legfényesebb si­kereket felemlítve: Fábiánék világbajnoki diadalmenete, a nemzeti lovardában uralkodó már-már eufórikus hangulat sokáig felejthetet­len marad. Vagy ott van Darnyihátom bonni EB aranya, ami szintén okot adott a lelkendezésre. Komáromi újra felvonultatta régi színeit, térdre kényszerítve nagy riválisát az olimpiai győztes Mamiasvilit. A kajak-kenusok a VB-n újra csak bizonyították, akárcsak a sportlö­vők, hogy rájuk mindig lehet számítani, ha éremgyűjtésről van szó. A „kötelező” éremtermés mellett szépszámmal akadt kellemes megle­petés. Ezek sorába tartozik a női párbajtőrözők aranyat hozó világ- bajnoki bemutatkozása, akárcsak a tornász Ónodi Henrietta káprá­zatos és EB elsőséget érő gyakorlatai. Nem mehetünk el megjegyzés nélkül a fény állandó kísérője az ár­nyék mellett sem, s ebből — tisztesség ne essék szólván — a kelleténél kissé több is akadt. Főképp a labdajátékokban vonultunk a képzelet­beli gyengélkedőre, és ez a folyamat még egyáltalán nem bizonyos, hogy 1989-ben jutott el a mélypontra. Sokakat nyomasztó jelenség a labdarúgók szánalmas vergődése, amit jól demonstrál az európai vá­logatottak rangsorában elfoglalt 22. hely, amely minden idők egyik leggyengébb évzárása. Csakúgy, mint a vízilabdások Európa-bajnoki 9. helyezése. De folytathatnánk a sort a női kosárlabdával, ahol szin­tén látványos a visszaesés, nem is beszélve a röplabdáról. Ez utóbbi esetben nem is igen volt honnan lezuhanni a mélybe. A cél nem lehet más, mint a kontinens középmezőnyéhez való csatlakozás kiharcolá­sa, de még ez is elég távolinak tűnik. A női kézilabdások hanyatlása sem olyan mértékű, hogy egy-két év alatt rendbe lehetne tenni a szé­nájukat. Ezek után lássuk röviden a megyei eredménylistát. Az idén egy H. Zalkás biatlonista Panyik János vitte el a pálmát, a síroller Európa- bajnokságon szerzett bajnoki címével. Az ifjúsági Európa-bajnok gyöngyösi úszó Csépe Gabriella sajnos a vártnál szerényebb helye­zést ért el a bonni EB-n, nem sikerült a döntőbe verekednie magát. Mégis óriási veszteség érte megyénk sportját azzal, hogy a B VSC-ben folytatta versenyzői pályafutását. Az egri női röplabdások új fejezetet nyitottak a sportág megyénkbeli történetében, bajnoki bronz és MNK ezüst érmükkel. Az idén eséllyel célozzák meg a bajnoki címet is. Az egri vízilabdázók az áldatlan körülmények dacára is tartják he­lyüket az OB I. középmezőnyében. Az egri Kolacskovszky SE sakko­zói ebben az évben az első osztályban ülhettek asztalhoz, és nem sok hiányzott a bentmaradáshoz. A klub másik első osztályú szakosztálya a ritmikus sportgimnasztikázók viszont meg sem álltak a csapatbaj­nokság harmadik helyéig. Szintén az élvonalbeli szereplés jogához jutottak az egri Áfész VM női pingpongozói. Az egri labdarúgók úgy tűnik meg tudtak ragadni a másod osztály középcsapatai között. Vé­gül, de nem utolsósorban, örvendetes, hogy az egyesületek sorába új­ra feliratkozott az Egri Vasas. Ami a diáksportot illeti, a régebben ígéretesen működő szervezeti formák a diák sportkörök és sportegyesületek feltámasztása sem tud­ta meghozni a várva-várt frontáttörést. Tudomásunk szerint a hatva­ni 5-ös számú, az egri 1-es, 4-es, 6-os és 10-es számú iskolában, vala­mint Verpeléten és Atkáron zajlott az átlagosnál pezsgőbb sportélet szőkébb pátriánk tanintézetei közül. Szóban még mindig lényegesen több történik, mint tettekben, s ez nem írható kizárólag a kétség kívül meglévő anyagi gondok számlájára, ludas benne az annyit emlegetett szemléletváltoztatás nehézsége is. A szabadidő sportban is várat magára az égszakadás, földindulás. Az elhatározás még csak-csak meglenne — ez sem minden esetben —, de a szabad idő már a legtöbbször hiányzik. Az olimpiai ötpróba akció akárcsak országosan, megyénkben is kifulladni látszik, de új színt hozott a Hevesi hétmérföld. Leginkább csak a kispályás labda­rúgó — bajnokságokon és az olykor-olykor megszervezett egyéb tor­nákon bújnak tréningruhába az emberek, ott is visszaköszönnek az ismerős arcok. Attól még igencsak messze állunk, hogy a túlnyomó többség életmódjába szervesen beilleszkedjék a testedzés. A megye- székhely százórás futó- és úszóváltói amellett tanúskodnak, hogy az ilyen és hasonló show-jellegű körítéssel tálalt rendezvények előtt még van jövő. Megvonva sportéletünk idei mérlegét: együtt lakozott öröm és bánkódás, akárcsak életünk egyéb más területén. A baj az, hogy az előbbiből egyre kevesebb, az utóbbiból egyre több jutott... Buttinger László A Lendület a román sportolókért Az Egri Lendület SE női láb- mérkőzést vívnak a városi darúgó szakosztálya maga mód- sportcsarnokban, melynek hé­ján szeretné segíteni a román vételét felajánlják a romániai sportolókat. Ezért elhatározták, együttes részére, hogy a 1990 februárjában ven- Ezen túlmenően a Lendü­dégül látnak egy hétre egy érdé- let szeretne Erdélyben is pá- lyi női első osztályú futballcsa- lyára lépni, s ehhez már patot. Közösen tartanak felké- megkérték az MLSZ segít- szülést, s közben két barátságos ségét is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents