Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)
1989-12-14 / 295. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1989. december 14., csütörtök A HKVSC-Deko őszi értékelése Versenyben maradni az NB II-ért Kosárlabda Osztálykülönbség = nyolcvanegy pont A labdarúgó NB III. Mátra- csoportjának őszi szezonját a Hatvani KVSC-Deko együttese zárta a legkecsegtetőbb helyzetben. Csupán két ponttal maradnak le a listavezető Gödöllő mögött. A csapat tizenöt fordulón át nyújtott teljesítményét, a szakosztály körül kialakult légkört Csufor Sándor edző értékelte. Mint elmondta, a másod osztályból való kiesést követően komoly veszteségek érték a társaságot. Olyan játékosok távoztak a Zagyva-parti városból, mint Kiss T, Szilágyi, Oláh, Huszák, Go- hér, Sima pedig bevonult katonának. Tehát ha szemügyre vesz- szük az egykori NB Il-es csapatot, látszik, hogy hatan kiestek a kezdő 11-ből. A bajnoki rajtra viszont csak Jambrikot sikerült megszerezni. Az egyesület anyagi gondokkal küzdött, de szerencsére ez már a múlté. A csapat ügyes-bajos dolgait az ügyvezető elnökkel együtt az edző intézte, s egyik legfontosabb teendőjük az volt, hogy a profi státusz megszűnésével a játékosoknak munkahelyet találjanak. Volt egy időszak, amikor a szakosztálynak nem volt vezetője, s mindezt tetézte, hogy a tervbe vett átigazolások nem sikerültek, sőt többen a távozás gondolatával foglalkoztak. Ekkor úgy tűnt, pusztán a fennmaradás is veszélyben forog. Az említett okok egyértelműen hátráltatták a felkélszülést, a hangulat a mélypontra zuhant, viszont az idő szorított, közeledett a bajnokság. Látva a nehéz helyzetet, elsőként a korábban méltánytalanul háttérbe szorított Szendi László technikai vezető és Sáfrán János intéző páros tért vissza, akiknek tapasztalata, ügybuzgalma sokat segített. Nem sokkal később TaMagyar induló a Paris— Dakar-on? Huszonkét ország sportolóinak részvételére számítanak az idei Paris — Dakar ralin. Európát 17, Afrikát és Ázsiát 2-2, míg Amerikát egy nemzet képviseli. Az AP hírügynökség jelentése szerint az indulók között magyarok is lesznek, de erről a Magyar Autó- és Motorsport Szövetségben nem tudnak. A sorrendben 12. Paris — Dakar mezőnye december 24-én rajtol Párizs környékéről, s január 16-án Szenegál fővárosában, Dakarban fejezi be nagy útját. A 11 416 kilométeres sivatagi utazás során a résztvevők Francia- országon és Szengálon kívül érintik Líbiát, Nigert, Csádot (most először kapcsolódik be), Malit és Mauritániát is. kács Pálnak, a csapat egykori kapusának, a bázisvállalat műszaki vezetőjének személyében új vezető került a szakosztály élére. Ezek után megfogalmazódott a cél is: az első öt hely valamelyikének megszerzése. De az sem volt titok, hogy a dobogóra pályázik a csapat, hiszen „ez fizet” igazán. A hatvaniak remekül kezdték a bajnokságot, az első mérkőzésen három győzelmet arattak. Menetközben kupamérkőzések is próbára tették a társaság erejét, s a Volán elleni bravúros győzelem után jött a hullámvölgy. Ezt Csufor Sándor edző a nyári gyorsított tempójú felkészülés rovására írta. Az együttes viszont talpra állt, igaz ehhez kellett némi frissítés. (Aux és Szécsényi bajnokság alatt került a csapathoz.) Ismét lendületbe jöttek a fiúk, négy nagy gólkülönbségű győzelmet könyvelhettek el, ám újra bele szaladtak két pofonba. Ebben a két vereségben edző és játékos egyaránt benne volt. A szolnoki mérkőzést kellemes kirándulásnak tekintette a társaság, aminek kínos vereség lett a vége. A kútból még ezek után is kikászálódott a HKVSC, az utolsó négy mérkőzésen tíz pontot ért el. Az izgalom a befejező fordulóra maradt, mert ha az utolsó percekben megítélt büntetőt a csapat egyik legrutinosabb játékosa berúgja, a hatvaniak az első helyen várhatták volna a tavaszt. Az eredményeket vizsgálva szembetűnik a sok kapott gól. Ennek az a magyarázata, hogy az ősz folyamán a csapat négy középhátvédei „fogyasztott el”. Mádit, Füzért, Bánát, Hegedűs követte, s ő kifejezetten jól helytállt ezen a poszton. A folytatásban a legfontosabb feladat a védelem megszilárdítása lesz. A A Heves Megyei Asztalitenisz Szövetség az idén is megrendezte a felnőtt Tizek bajnokságát. A nőknél és a férfiaknál is egyaránt egri győzelemmel zárult a verseny. A két győztes, Beniczky Magdolna az Áfész VM és Várszegi István, a Kolacskovszky SE pingpongozója. Dicséretet érdemelnek a bélapátfalvi játékosok is — Tóbik, Cseh, Veress —, akik értékes helyezéseket szereztek a tornán. A legfiatalabbak közül Pálosi Balázs és Inancsik Ágnes tűnt ki, és Pálosit például a ke- resztbeverések miatt mindössze egy játszma választotta el az elsőbbségtől. A Tizek bajnokságának végeredménye, férfiak: 1. Várszegi István (Kolacskovszky SE) 8, 2. tréner úgy véli, hogy a Gödöllő csupán ebben előzi meg a HKVSC-t, hiszen Pest megyei csapat védelmében két volt első osztályú futballista szerepel. A középpályán meghatározó volt Zombori teljesítménye, bár ő az idény végére elfáradt. A lábtöréséből felépült Eckernek kellett volna őt helyettesítenie, de ő hullámzó játékot produkált. Középpályán örvendetes a fiatal, saját nevelésű Sáfrán fejlődése, s ő csakúgy mint a fizikailag gyenge Aux is stabil csapattaggá válhat. A csatárok erejét a harmincöt szerzett gól hűen példázza, amelyből Juhász egyedül tizet rúgott. Ő a bizonyíték arra, hogy a bizalom az idősebb játékosoknál is elengedhetetlen „gyógyszer”. Gömöri szinte egész őszszel sérüléssel bajlódott, teljesítménye messze elmaradt a vártnál. A trió harmadik tagjának, Szécsényinek egy jó bemutatkozás után megtört a lendülete. A csapat szeretné őt végleg leigazolni. Az elmúlt szezonban Kovács Béla nyújtotta a legtöbbet, technikai tudása és gyorsasága kiemelkedik. A játékos rangsorban Hegedűs és Füzér követi. A HKVSC-Deko a hónap közepétől téli pihenőt tart, a felkészülést január 12-én kezdik meg, kiegészülve a sérüléséből felépült Lakatossal, Pappal, a leszerelő Gazsóval, és a visszatért, remélhetőleg magatartásban is alaposan megváltozott Mádival. A játékosok zöme egyszer már belekóstolt az NB II-be, s mivel a többségüknek „ízlett” a másod- osztály, úgy hisszük felesleges hangsúlyoznunk, hogy a csapat a következő bajnokságot hol szeretné kezdeni. Tóbik József (Bélapátfalva) 7, 3. Kerek István (Hatvan) 7, 4. Pálosi Balázs (Kolacskovszky SE) 7, 5. Nagy József (Petőfibánya) 6, 6. Veress Csaba 4, 7. Cseh Zoltán (mindkettő Bélapátfalva), 3, 8. Sámson Zoltán 1, 9. Gönczi Gábor (mindkettő Kolacskovszky) 1, 10. Mohácsi Péter (Bélapátfalva) 1 győzelemmel. Nők: 1. Beniczky Magdolna 9, 2. Sibelka Ágnes (mindkettő Áfész VM) 8, 3. Vágó Ildikó 7, 4. Inancsik Ágnes (mindkettő Lakszövadat) 6, 5. Agárdi Réka (Kolacskovszky) 5, 6. Szabó Enikő 4, 7. Újvári Zsuzsa 3, 8. Szabó Gabriella 2, 9. Fajcsák Hédi 1,10. Inancsik Kinga (mind Lakszövadat) 0 győzelemmel. RSG Lukács hatodik Lahtiban A finnországi Lahtiban a napokban rendezték meg az év utolsó nagy ritmikus sportgim- nasztikai viadalát, tíz ország részvételével. A szőnyegen Ausztria, Belgium, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Kanada, Svédország, a Szovjetunió, Svájc és a házigazdák versenyzői vetélkedtek a helyezésekért ifjúsági és felnőtt kategóriában. Magyarországot az ifik között Béres Alexandra (TF), a felnőtteknél pedig az egn Kolacskovszky SE sportolója Lukács Ivett képviselte. A pontozóbírók között is találhattunk egy egrit, a nemzetközi minősítéssel rendelkező Kelemen Mártát, aki az egri versenyző edzője is. Lukács Ivett a várakozáson felül jól helytállt, és az igencsak színvonalas RSG-randevún az összetett versenyben hatodik helyezést szerzett, és valamennyi számban a döntőbe jutott. A sze- renkéntiben két ötödik és egy hatodik helyezéssel gyarapodott a sikerlista. Megjegyzendő, hogy Lukács eddigi eredményeivel — legnagyobb sikere az EB bronzérem volt — az egri RSG sport jelesebb alakjának bizonyult. Mint a gyerek az édességboltban Comaneci tiltakozik Mostanában a nyugati hírügynökségek is ritkábban adnak jelentést Nadia Comaneci ötszörös olimpiai bajnok román tornász- nő szökésének újabb fejleményeiről, illetve jelenlegi helyzetéről. Az Egyesült Államokban visszatetszést keltett, hogy a 28 éves volt sportoló összeköltözött egy négygyermekes családapával, aki menekülésében is segítette. Comaneci legutóbb a Sun Sentinel című amerikai napilap hasábjain nyilatkozott, s tagadta azokat a sajtóban megjelent „vádakat” , miszerint szorosabb kapcsolat fűzné a 36 éves Constantin Panaithoz. A tomásznő azt állította, hogy kísérője csupán segít neki: Comaneci film- és reklámszerepekre készül, s könyvet szeretne írni eddigi pályafutásáról. A hírügynökségek mindenesetre megjegyzik, hogy Comaneci és Panait közös szállodai szobában lakik Floridában, s mindketten meglehetősen költekező életmódot folytatnak. A szálloda igazgatója szerint Comaneci úgy viselkedik, „mint egy gyerek, aki beszabadult a édességboltba”. Vagyis mindent meg akar vásárolni, amit csak meglát. Azon túl, hogy naponta ötször étkezik és állandóan húst eszik, 20 300 dollárért — méghozzá készpénzért — vett egy vadonatúj, fekete Chevrolet Camaro gépkocsit. Csepel — Tanép 140-59 (74-27) Férfi kosárlabda Magyar Kupa-mérkőzés, Eger 200 néző, V: Pázsitka, Drahos. Tanép: Káló, Nádai 9, Ringer 9, Sipeki 10, Széphegyi 15, Cs: Petrucsik 12, Huszti 4. Edző: Komenczy Lajos. A két idegenlégiós felvonultató, a legutóbbi bajnokságot nyert Csepel ellen abszolút esélytelenül lépett tegnap késő délután pályára az egri együttes. Ám meglepetésre a vendégek három rossz dobással kezdtek, míg a hazaiak ugyanennyiszer egymás után betaláltak a gyűrűbe. Az öröm azonban nem tartott sokáig, mert a fővárosiak az NB I. lisr ta vezetőjéhez méltóan elkezdték szórni a kosarakat. A hórihorgas csepeli játékosok ellen a Tanép először a távoli dobásokkal próbálkozott, de a labdák 80 százaléka lepattant a gyűrűről. Ezután igyekeztek közelebb kerülni a palánkhoz az egriek, de ekkor sem jártak több sikerrel. A vendégek tetszés szerint érték el az újabb pontokat, míg a Tanépe- sek volt, hogy percekig eredménytelenül dobtak kosárra. Valószínű, az NB Il-es tanácsépítős gárda megelégedett volna a félidei eredménnyel is, ám a folytatásban még nőtt a két csapat közötti különbség. Ez abból fakadt, hogy a hazaiak siettették a támadások befejezését, s mivel a lepattanó rendre a csepelieké lett, ők fejezték be az akciókat — a másik oldalon. A mérkőzés hű képe volt a magyar kosárlabdának, annak, hogy mekkora űr választja el egymástól az első és a másodosztályt. J Eger, Szoviethadsereg út 70-74. sz. alatt a HEVESBER lakásokat (2 szoba + étkező, 4 szoba + étkező), garázsokat, üzlethelyiségeket (52 és 21 m2) építtet. Vásárlók jelentkezését a 11-416 telefonon várjuk december 18-án és 19-én 14-16 óráig. A vásárlás feltételeit ezt követően személyes tárgyaláson tisztázzuk. // ' ^ Vállalkozni szándékozók figyelmébe! A KISOSZ Heves Megyei Szervezete érettségizettek és felsőfokú végzettségűek számára — egyes magánkereskedői szakmák gyakorlásához — szakképesítéssel nem rendelkező, vállalkozni szándékozók részére konzultációs szakismereti tanfolyamot hirdet. Részletes felvilágosítás: Eger, dr. Münnich F. u. 8. szám alatt, vagy (36) 13-972-es telefonszámon. k ) Sk Főnix\ f bútoráruház' segít berendezni otthonát! A volt gyöngyösi zsinagógában mindent együtt talál! Szóló bútorok, egyedi garnitúrák, szekrénysorok, műszaki cikkek, csillárok, lámpák, szőnyegek, lakástextil, méteráru! És ami csak itt vásárolható: a hongkongi selyemvirág és a hollóházi porcelán. Készüljön karácsonyra a Főnixben! Várjuk! Asztalitenisz Beniczky és Várszegi a Tízek bajnoka