Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)
1989-12-14 / 295. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. december 14., csütörtök GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Szovjet — amerikai emberi jogi együttműködés A szemrehányásoktól a konzultációkig A kölcsönös szemrehányások kora mögöttünk van. Az emberi jogok és a humanitárius együttműködés területén a szovjet — amerikai kapcsolatok egyre erőteljesebben fejlődnek, mind konkrétabbakká és kölcsönösen előnyösebbekké válnak — véli Anatolij Adamisin szovjet külügyminiszter-helyettes, a Külügyminisztérium e témával foglalkozó osztályának vezetője. Anatolij Adamisin vezette azt a szovjet delegációt, mely nemrég konzultációt folytatott az Egyesült Államok kormányával az emberi jogokról és a humanitárius együttműködésről. A két ország között a'80-as évek közepe óta folynak tárgyalások. A számos téma között, amelyben szovjet — amerikai együttműködésre törekszenek, fontos helyet foglal el a jogtudományi információcsere. A felek mindegyikét érdekli a másik fél pozitív és negatív tapasztalata is. Az amerikaiak szovjet jogtudósokat hívtak meg, hogy vegyenek részt a Harvard Egyetem jogi szemináriumain. Ezenkívül a szovjet jogászok huzamosabb időn keresztül tanulmányozzák Amerikában a törvényhozó és végrehajtó szervek tevékenységének jogi alapjait, a szövetségi főhatóságok és az ország egyes állami kompetenciáinak korlátozását. — A felek nem csupán egymás „gyenge pontjait” kutatják az emberi jogok területén, habár ez is hasznos, hiszen kívülről minden jobban látszik, hanem igyekeznek együttműködést kialakítani azokban a kérdésekben, ahol a legnagyobb gyakorlati eredmény várható— hangsúlyozza Anatolij Adamisin. A szovjet bányászsztrájkok kapcsán a szovjet küldöttség érdeklődött az amerikai munkavédelmi és szociális problémák megoldási módjáról. Az USA- ban a70-es évek óta foglalkoznak aktívan e kérdésekkel. Ennek köszönhető, hogy azóta például az üzemi balesetek felére csökkentek. A szovjet küldöttség megvizsgálta a bányászok, a bányák vezetői és szakszervezeteik közötti kapcsolatokat is. Az amerikaiak kifejezték azon készségüket, hogy a szovjet bányavidékekre tapasztalt szakértőket küldjenek konzultánsként. A szovjet Belügyminisztérium kérésére a küldöttség igyekezett tapasztalat- és információcserét szervezni a szervezett bűnözés elleni harcról. Az amerikaiak elfogadták a javaslatot, annál is inkább, mivel az utóbbi években az Egyesült Államokba bevándorlók között mejelent az „orosz maffia”. Az együttműködés másik területe a náci háborús bűnösök felkutatása, habár az eredmények e téren egyelőre nem kielégí- tőek. Az elmúlt években az Egyesült Államok mindössze két náci háborús bűnöst adott ki a Szovjetuniónak, ugyanakkor több személynek lehetővé tette, hogy valamely más országba vándoroljon ki. A szovjet fél többek között kiadatási kérelemmel fordult az Egyesült Államok kormányához, hogy adják ki Ge- orgij Abrakovot, a Kalmük Lovashadtest hitleri megtorló alakulat vezetőjét. Az amerikai fél szovjet pszichiátereket hívott meg egyesült államokbeli látogatásra. Ez szintén azt a pozitív változást bizonyítja, amely a korábban éles vitákat kiváltó területeken következett be. Új jelenség a két ország együttműködése a különböző nemzetközi szervezetekben, elsősorban az ENSZ-ben, beleértve annak az emberi jogokkal foglalkozó bizottságát is. Korábban a nemzetközi szervezetekben végzett munkára a versengés és a kölcsönös kritika volt jellemző, míg jelenleg mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok kész a nemzetközi szervezetekben vitatott bármely kérdésről kölcsönös információcserét folytatni, adott kérdést kölcsönösen megvizsgálni, sőt, arról közös nyilatkozatot tenni. Vlagyimir Markov Expedíció a Déli-sarkon 136 napos út után elérte a Déli sarkot egy nemzetközi expedíció, , amely kutyaszánokon próbálja meg átszelni a világ hatodik kontinensét. A Franciaországot, Nagy-Bri- tanniát, Kínát, Japánt, a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat képviselő hattagú csoport 30 kutyával, 50 fokos fagyban tette meg a 3090 kilométeres utat és érte el hétfő este a Domec amerikai tábort. Az expedíció tagjai pihenésre mindössze 48 órát szánnak. Utána felkerekednek, hogy újabb 3000 kilométer megtétele után márciusban elérjék az Antarktisz túlfelén lévő Mirnij szovjet állomást. Utcai zenekar — családi vállalkozásban Ki mint veti ágyát... Kovács Attila — Koncz János Egy kis New York 4. Délben keveset gyilkolnak Állítólag amikor Hruscsov New Yorkban járt, mindenáron meg akarta nézni a legnagyobb négerlakta negyedet, South Bronxot, hogy lássa a kapitalizmus bukását. Elvitték, s ő diadalittasan hordozta körül a tekintetét, s bólogatott, hogy bizony, bizony, mire valaki azt mondta neki, hogy a szocializmusban bárhová el lehet menni, hogy a csődöt lássuk. Ezt a történetet meséli sofőrünk, miután közli, hogy megérkeztünk South Bronxba. Gyalog senki nem akart ide engedni bennünket, s az igazság az, hogy nekem sem akaródzott itt barangolni. A széles főútról így napközben sem kanyarodunk le a mellékutcákra, mert piros lámpánál könnyen ránk törhetik az ablakot, és megkérdezhetik, mi újság. Most nem tűnik barátságtalannak a vidék, békésen sétálgatnak a járókelők, itt-ott egy fehér arc is felbukkan. New Yorkban azt tartják, hogy amíg egy fekete bőrű egyedül van, addig nincs vele baj, de amint falkába verődnek, rögvest vissza akaiják adni az évszázados elnyomást. Főleg abban a két negyedben, ahol végképp „átvették a hatalmat”, így South Bronxban és Harlemban. Magunk is részesei vagyunk az élménynek, ahogy az ember átmetrózik Harlemen. Fekete testvéreink — az égnek hála — a kocsikba nemigen szállnak be, de minden állomáson százával állnak, támasztják a korlátot, és olyan megvetéssel néznek be az ablakon, hogy Arnold Schwarzenegger sem lépne ki Piedonével, nemhogy mi. Igaz, egyszer egy éppen nem földobott állapotban lévő narkós is bevetődik, aki lehet akár fehér is, és jobb esetben a falat üti kínjában, rosszabban az utast. Ilyenkor célszerű neki negyeddollárt adni, nem azért, mert ő az erősebb, hanem mert akkor egyre mesz- szebbről sikoltozik. Egészen addig, amíg összejön a pénz, akkor a felszínre vágtat, és a megfelelő élelmiszerboltban megfelelő kekszet kér reszketve, és így rendszerint kábítószert kap. Gyalog is bemegyünk Harlembe, igaz, engem úgy kell berángatni. A 114. utca környékén kószálunk, ami még nem a centrum, dél van, ami nem a gyilkossági csúcsidőszak, ennek ellenére csak a kiégett házakkal körített, szinte teljesen üres főutakon barangolunk, mellékutcáknak még a bejáratától is elhúzódunk, ott ugyanis hemzsegnek a zűrös alakok, csak időnként ölik és erőszakolják meg egymást, unalmas a napjuk. Vidámabbak lennének, ha közéjük lépnénk — fehér ember vére unikum —, de mi úgy véljük, messze van még karácsony, akkor meg már nem leszünk itt, mészároljanak le mást. (Önző az ember.) Koncz egyszer egyedül is arra tévedt fotózni. Nyilvánvaló, hogy kirugdosták. Igaz, őt nem a négerek, hanem a Puerto Rico- iak, tudni illik, ők is ezeken a helyeken húzzák meg magukat, s ők sem szívbajosak. Vidámabb hely az ugyancsak kétes hírű kínai negyed, ott aztán felszabadultan hemzseghetünk. A főutca — a Canal street — egy amerikai Mariahilfer strasse, csak éppen itt minden eladó vá- gottszemű sárga. Kotorászhatunk a fényképezőgépek, magnók, telefonok, kínai Playboyok között, vehetünk egy dollárért négy banánt, leshetjük a jellegzetes keleti építészetet, ihatunk igazi kínai teát. így múlik az idő, s ahogy telnek a napok, úgy jövünk rá, hogy nem csak New Yorkra, hanem még a központi városrészre, Manhattanra is kevés az az egy hónap, pláne úgy, hogy olykor ki is kell mozdulni a városból, s lassan közeleg a színházi bemutató, kezdődnek a próbák, ahol mi is dolgozunk; Koncz a hangtechnikus, én meg a súgó, tehát szakmabeliek vagyunk, Cseh TamásKúiai negyed: egy kis darab a nagy Ázsiából sál szólva: „színházi múltam van, Veszprémben voltam büfés...” így hát marad a napközbeni rohanás, a drága metró miatt a napi több mint 10 kilométeres gyaloglás, esténként futás. Ugyan nem a Central Parkban, ahol a New York-iak többsége teszi, hanem az éppen esedékes próbahely felé. Most van itt az ideje, hogy lerántsuk a leplet: New Yorkban nincs is Magyar Színház, mint mi azt hittük. Vannak New Yorkban élő magyar színészek, akik időnként összeverődnek, hogy többnyire Varga László ügyvéd drámáit előadják. Valamennyien profik, ki Erdélyből, ki Budapestről érkezett, s akadnak köztük olyanok, akik Amerikában is játszottak már színpadon vagy filmen. Úgyhogy öt óra körül mi hárman vágtatni kezdünk, át tilos jelzéseken, pocsolyákon, hogy hatra a 80. utca környékére éljünk. Közben, ha valamelyikünk lassít és sopánkodik, hogy álljunk meg, hiszen mégiscsak New Yorkban vagyunk, a másik kettő ordít: most a bemutató a legfontosabb! (Folytatjuk) Belügyminiszteri ütőkártya Eger városcímere ügyében Eger város címere körül kialakult, méltatlanul keltett bonyodalmakat egy minden kétségen felül álló eredeti dokumentum közreadása vitathatatlanul egyenesbe hozza. Ez a magyar királyi belügyminiszter döntése a megyeszékhely nevének század eleji törzskönyvezése kapcsán! Mellőzve a részleteket, idézzük fel szóról szóra a maga korában illetékes belügyminiszter leiratát Heves vármegye alispánjához, Eger városcímere ügyében: 116061/I.fo. Magyar Királyi Belügyminiszter A válaszirat alapjául szolgáló jelentés száma 27420/902 és 244/903. Tárgy: Eger és Gyöngyös városok czímere és pecsétje. Heves vármegye alispánjának. Eger A nevezett r. t. (rendezett tanácsú, S. I.) városok czímerrajzait, illetve pecsétlenyomatait a következő észrevételek közlése mellett küldöm vissza. 1. Eger városának bemutatott czímere 1695-ben a városnak az egri püspökkel kötött azon egyezsége alapján keletkezett, melyben a város püspöki városi jellegét elismerte, s előbbi szab. kir. (szabad királyi, S. I.) városi (eddigi egyébiránt az irodalomban ismeretlen) pecsétjéről lemondott. A város czímerének mezeje kék színű, a (természetes színű) várnak három bástyája van, mindegyike zárt kapuval. — A zöld talajon ezüst színű egyszarvú ágaskodik, a bal oldali (heral- dice véve) két bástya közt s elólábaikon ezüst pallost tart, melyre zöld kígyó tekerődzött, s amelynek csúcsára hatágú ezüstcsillag van téve, efölött pedig felkelő nap ragyog, a pallostartó egyszarvúval szemben a levegőben Szent János evangélistának természetes színű sasa kiterjesztett szárnyakkal lebeg, s karmaival az evangélium könyvét kinyitva tartja. Miután a felterjesztett borítékon lévő czímer a fenti czímerleírásnak megfelel, utasítsa a város, hogy új pecsétjét annak alapján pecsét alakban, a czímert czímer- paizsba foglalva a színek jelzésével és körirattal, melyben az 1902. év, mint a város nevének törzskönyvezése éve is felveendő, szakértő által két példányban rajzoltassa meg.” A belügyminiszter döntése 2. pontjában Gyöngyös város címerét, illetve pecsétjét úja le. A fentiek alapján a város által megrajzoltatott címert azután a miniszter 1903-ban jóváhagyta —s ezt őrzi féltett kincsként a Heves Megyei Levéltár. Azon keveseknek, kiknek kétsége lehetett Eger hiteles és hivatalos városcímerét illetően, a fenti legilletékesebb hely és személy döntése, jóváhagyása megbizonyíthatta az igazságról! Tehát a címer rajza valóban közel 300 éves, s mióta színes változatban ismerjük azt, csupán csekélyke az eltérés: az egyszarvú és a pallos nem fehér, hanem ezüst színű. De úgy ez, mint a címermező Fenesy György egri püspök címeréből került átvételre, amint azt Végh Gyula „Jegyzetek a magyarországi püspökök címereihez” című kéziratban fennmaradt munkája tanúsítja. Az A Itenburger — RésőErisei címer- és pecsétgyűjteményben „Eger város név” alatt elfekvő pecsétlenyomatokon (Eger városának pecsétje, Eger városa pecsétje 1861, Eger város kapitányi hivatala pecsétje, Eger város polgármesteri hivatal) apró- cseprő, lényegtelen eltéréseket mutat: a háromtornyú fal ábrázolásának csipkézett vagy nem csipkézett volta. A sas csak a polgármesteri pecséten dicsfényes, ugyanezen áll az unikomisz a fal előtti mezőn kissé előbbre, a többi pecséten annak lábai a fal tövénél vannak. Itt említem meg, hogy a XIX. század közepe táján én is találtam olyan városi pecsétlenyomatokat, melyen a sasmadár feje körül dicsfény látható. Ez a motívum még az egri káptalan középkori pecsétlenyomatáról származott át! De A Itenburger által a Magyarország címertárában közölt címerrajzon a lebegő sas dicsfény nélküli. Én a város címerén dicsfényes sast ábrázoló pecsétlenyomatát kutatásaim során XVIII. század legelején kelt iratokon is megtaláltam. Mivel a város címervitája során több esetben felmerült egyesekben, hogy a püspök által megsemmisített szabad és királyi városi pecséten a címer városfalat ábrázolhatott. Ezt a feltételezést azonban semmi sem támasztja alá, mivel ilyen pecsétle- nyomatot eleddig senki sem látott, semki sem talált! Kérésemre két osztrák történész is kereste ezt bécsi levéltárakban, de eredmény nélkül. De egri levéltári adat tanúsítja, hogy 1693-ban a káptalan kérésére Jakiin nyitrai püspök is hasztalan kereste ezt a pecsétlenyomatot bécsi levéltárakban. — nyilvánvalóan a kancelláriai levéltárban. Tehát, hogy Eger város címerében közel 300 év óta szereplő bástyás-kapus falrészlet tulajdonképpen városfalat avagy a vár falát szimbolizálja, örök titok marad, mivel a címer megrajzoltatása elképzeléséről nincs egykorú vagy közel egykorú hiteles forrásunk. De az bizonyos, hogy a magyar királyi belügyminiszter a megyeszékhely nevének 1902. évi törzskönyvezését követően jóváhagyott városcímer rajzolata a fentebb említett apróbb-cseprőbb, lényegtelen vésnöki, rajzolási eltérések tudomásulvételével Eger ősi jelképének tekintendő, melynek úgynevezett ”megtisztítását” minden bizonnyal szentségtörésnek tekintenék. Mi sem tanúsítja ezt fényesebben, mint a városi végrehajtó bizottság titkárának lapunk hasábjain közreadott közvélemény-kutatás eredménye, mely szerint csupán 2 százalék nyilatkozott a szocialista címer megtartása mellett — ami más szavakkal annyit jelent, hogy a nyilatkozó polgárok 98 százaléka szeretett városa ősi szimbólumának megtartása mellett nyilatkozott. Ezt a tényt pedig a város vezető testületé nem hagyhatja figyelmen kívül! Sugár István Harlemben művészi tökélyre vitték a falfirkát
