Heves Megyei Népújság, 1989. november (40. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-08 / 265. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. november 8., szerda GAZDASÁG—TÁRSADALOM 3. Az osztrákok többet tudnak a magyarokról, mint mi önmagunkról... Egy stájer, akinek, a szive Magyarországért is dobog... Stájerország Ausztria zöld szíve! így hirdetik a plakátok, s aki erről személyesen is meggyőződött egyszer, annak a zöld szív egy darabkája sajátjává is válik. Ahogy egyre nyitottabbá válik társadalmunk, úgy gyarapodnak kapcsolataink. Legutóbb, alig egy hónapja Stájerországban mutatkozott be megyénk kereskedelme, idegenforgalma, kulturális élete és gasztronómiája. Most, hétfőtől csütörtökig osztrák barátaink jöttek el hozzánk vendégségbe. Az Egerben eltöltésre váró idő, a négy nap programjai azonban arról árulkodnak, hogy lényegesen többről van szó, mint egyszerű vendégeskedésről. Rudolf Busekkal, Stájerország Idegenforgalmi Szövetségének kelet-európai képviselőjével beszélgetésünk során erről is szó esett. — Hogyan kezdődött ez a kapcsolat? — Már legalább öt-hat éves múltra tekint vissza a mi magyar kapcsolatunk. Magyarország több városában rendeztünk már stájer napokat. Nagyon sok barátra leltem ez idő alatt, ami egyre szélesítette az együttműködéseinket. Örülök annak, hogy végül is eljutottam Egerbe. Tavaly közel négymillió osztrák látogatta meg Magyarországot. A legnagyobb problémát viszont abban látom, hogy a tőlünk idelátogatók többségében Magyarország úgy él, hogy Budapestnél vége van. A kapcsolatok ezen igyekeznek segíteni, ami az én szívügyem. Édesanyám magar volt, s ezért is szoktam mondani, hogy Stájerország után Magyar- országért dobog a szívem leginkább. — Az Önöknél történt bemutatkozásunknak igen jó sajtó- visszhangja volt itthon. Az osztrákoknak mi volt a véleménye? — A delegációt fogadta a főpolgármester, a parlament elnöke. Mindenkit érdekeltek a magyarországi változások, a demokratizálódás folyamata, az egész átalakulás lényege. A legnagyobb újságok is kellő teret szenteltek az eseményeknek. A közönség előtt óriási sikere volt (Fotó: Szántó György) az egri Belvárosi étterem rendezte gasztronómiai bemutatkozásnak. Tizenöt utazási iroda képviseltette magát az idegenforgalmi kerekasztal-megbeszélésünkön, volt kulturális kapcsolatfelvétel s számtalan tárgyalás, amelyek szerződések formájában itt válnak véglegessé majd. Eljött velem a Stájer Kereskedelmi Kamara keleti képviselője, aki osztrák tőke befektetésének lehetőségeiről is tárgyal az itteni szakemberekkel. — Ez idegenforgalmat fejlesztő befektetés lenne, vagy szélesebb körű felhasználásra is mód nyílna? — Ezt az egész programsorozatot a Stájer Idegenforgalmi Szövetség és a Kereskedelmi Kamara szervezi. Nem akarunk a különböző minisztériumokkal dolgozni, mert az még mindig nagyon bürokratikus, hosszú időt igénylő, vagy helyesebben pazarló folyamat. Ezért keressük a helyi szakembereket, akiknek viszont az utóbbi időben sokat nőtt az önállóságuk, kevesebb ezáltal a papírmunka, rugalmasabban meg lehet oldani a problémákat. Aki pedig befektet, az nem ér rá várni. A pénz nem vár, a pénznek dolgozni kell, méghozzá minél hatékonyabban. Nagyon reméljük, hogy ennek szellemében sikerül üzleteket kötnünk. Szeretnénk első osztályú szállodákat építeni, szállodává átalakítani olyan régi értékes épületeket, amelyekben egyelőre még a különbözcrtársadalmi, politikai szervezetek működnek. Kastélyokat felújítani, amelyek szintén az idegenforgalmat szolgálnák. Arra is gondolunk, hogy idegenforgalmi, szállodaipari szakembereket képeznénk. Itt-tartózkodásunk során mindezeken kívül létrejöhet még különböző cégek közötti kapcsolat is. — Milyen esélyeket lát a leendő világkiállítás közös megrendezésére? — Az, hogy világkiállítást rendezünk, szinte már biztos, de mondjuk, kilencven százalék. Addig azonban Magyarországnak nagyon sokat kell fejlődnie infrastrukturális téren. Biztosítani a jó közlekedési feltételeket a két ország között. Fontos látni azt, hogy ebben nemcsak a két főváros, hanem egész Ausztria és Magyarország érdekelt. Addig még a megyéknek és a tartományoknak is nagyon sok munkát el kell végezniük. Ez a most kialakulóban lévő kapcsolat is sokat segít ezen. S persze, ami a legnehezebb: Magyarországnak fel kell emelnie gazdaságát. — Már eddigi beszélgetésünkből is kiderült, hogy On meglehetősen tájékozott a magyar viszonyokról. Az átlag osztrák polgár miként ítéli meg a mai Magyarországot ? — Most mindenki pozitívan beszél Önökről. Nemcsak az osztrákok, hanem az egész Nyugat. Ez elsősorban annak tulajdonítható, hogy nemcsak azt a bizonyos sült galambot váiják, hanem sokat is tesznek fejlődésükért. Sokan szívesen fektetik magyar vállalkozásokba pénzüket, mert itt a munkaerő még mindig olcsó. Azonban azt se felejtsék el, hogy követelni csak Úgy lehet, ha megfizetik az embereket! A társadalmukban, gazdaságukban végbemenő változásokat mindenki nagy figyelemmel kíséri. Nincs olyan napilap, amelyben ne lenne magyar- országi híradás. Biztos vagyok abban, hogy a^osztrákok többet tudnak a magyarokról, mint önök önmagukról. S ez nagyon sokat elárul mindenről... Kis Szabó Ervin A forradalmasított acélgyártás 40 éves jubileumára (Ha ezt az egri Fazola megérhette volna) A vasgyártás a legősibb mesterségek egyike, hisz a Föld szilárd kérgében a fémek között az alumínium (8,8 százalék) után a vas a második helyen áll (4,65 százalék) és az összes elem között csak az oxigén és a szilícium előzi meg. Előállítása 5000 év előtti idők homályába vész, de azt viszont pontosan tudjuk, hogy az első magyar nyersolvasztót 1680-ban Dobsinán építették. Majd 1772 tavaszán Fazola Henrik egri lakatosmester befűtötte faszenes ómassai vasolvasztó kohóját, mely 5 méteres nagyságával (!) akkor az ország legnagyobb vashámora volt. Diósgyőrben 1870-ben, Salgótarjánban 1878-ban már „modem” vaskohók olvasztották e fontos fémet. De sok acél kell A világ ipari fejlődése a XIX. század első felétől kezdve már egyre parancsolóbban követelte nem a törékeny nyersvasat, hanem a rugalmas, az egyre jobb és több acélt. Ezért a nyersvasból acélt kellett gyártani sok új szabadalommal. Közöttük a leghosz- szabb „életkort” (több mint száz évet) a Siemens-Martin (S-M) eljárás ért meg, mellyel szinte ki- fejezhetetlen mennyiségű acélt gyártott az emberiség 1857-től majdnem napjainkig. De az „éhes” gépipar még több és gyorsabban előállítható acélgyártási eljárásokat követelt. Hisz amíg 1900-ban évi 50 millió tonna acélt álh'tott elő a világ, addig 1955-re közel 300 millióra, tehát hatszorosára nőtt az acél- termelés. A humanizált és forradalmasított acél Látható, hogy az acél „humanizálása”, tehát békés célú fel- használása, szinte elképzelhetetlen igényeket produkált. Kellett és kell acél szinte az élet minden területén, még akkor is, ha a közelmúltban megtorpanásokat is észleltünk e téren. Mindezért forradalmasítani kellett az acélgyártást és ebben- osztrák szomszédainké az érdem. Igaz már száz éve (1857) felismerte Henry Bessemer, hogy a tiszta oxigén befúvatás szinte „percek alatt” acélt készít a folyékony nyersvasból, amire a S-M technológia csupán 5-6 óra alatt (!) képes. De az újra, a forradalminak nevezhető eljárásra sajnos mégis 100 évet kellett várni. S az 1930-as években elindult kísérletek után elérkezett a nagy nap, amikor is az osztrák VÖ- EST cég linzi üzemében 1949. október 23-án R. Dürrer kohász professzor jelenlétében lecsapolták a világon az első 15 tonna olyan acélt, melyet úgy állítottak’ elő, hogy egy magas, kifalazott üstben lévő folyékony nyersvasra fölülről egy csövön keresztül tiszta oxigént vezettek. Ez a szabadalom, mely a városról (Linz) és az alkotóról (Dürrer) ma már sokak által csak ”L-Ó eljárás’- ként ismert, elindult a világhódító útjára. Igazi sztár lett: az L-D Linz után Kanada (1953), majd USA (1954), Brazília, az NSZK (1957) s megszámlálhatatlan ország következett. így az első 15 tonna után 25 évvel, 1974-ben a világ acéltermelésének felét (!) már az oxigénes L-D konverterben (kifalazott üst) gyártották. Minden pátosz nélkül kérdezhetjük, mi ez ha nem egy technológiai forradalom az évszázadok megszokott acélgyártásában? Ezek után joggal felmerülhet az a kérdés, hogy ez az új eljárás valójában minek köszönheti ily gyors és szinte „lehengerlő” elterjedését, mellyel valójában teljes kihalásra kényszerítette a mintegy 120 évig tartó, s nagyon sok ócskavasat felhasználó S-M acélgyártást. A válasz úgy erzem a laikus számára is azonnal megérthető. Először is termelékenysége 8-10-szerese a klasszikus acélgyártó berendezéseknek. Továbbá a megszokott 5-6 órás előállítási idő helyett 30-40 perc (!) alatt gyártja az acélt. S nem utolsó sorban az L-D technológiával gyártott acél minősége teljesen kielégíti a korszerű feldolgozó ipar igényét azzal, hogy szavatolja az acél tömeggyártását, kiküszöböli a nehéz fizikai munkát, mert kiválóan automatizálható és ami alig elhanyagolható nagy előny: jelentősen csökkenti a környezetszennyeződést. Hazánk csak 1982-ben Ezek után megérthető, hogy 1974-ben már több mint 40 országban működött oxigénes konverteracélmű. 1980-ban csak Dániában, Svájcban, az NDK-ban és Magyarországon nem volt L-D acélgyártás. De 1982-től hazánkban is meghonosodott az új gyártási mód. Azóta a Dunai Vasműben (2) és a diósgyőri Lenin Kohászati Művekben (1) már működik az ahá- rom L-D konverter, melyek hazai acéltermelésünk (évi kb. 4,5 mt) mintegy 40-50 százalékát adják, szinte teljesen kiszorítva az 1864 óta működő Siemens- Martin kemencéinket, melyek közül csupán Ózdon üzemel még néhány. Az első L-D acélcsapolás 40. évfordulóján úgy érzem érdemes volt e néhány sort leírni, a századunk második felében meghonosodott, a világ acélgyártását ténylegesen forradalmasító és már néhány év óta hazánkban is működő új technológiáról: az oxigénkonverteres acélgyártásról, hisz itt már egyértelműen ez a jelen és sokáig a jövő is. Dr. Szűcs László a műsz. tud. kandidátusa Tudományos szenzáció a Szalóki-tónál Japánfüggöny és vándorfüzike A madárvonulás október közepén már a végét járja. Ilyenkor már csak „diplomáciai” látogatásra téved tájainkra egy-egy északabbra fészkelő faj. A Szaló- ki-tó víztükre is „libabőrös” lesz a hűvösebb reggeli szelektől. Az idén mégis érdemes volt a madártan lelkes kutatóinak mozdulatlanul kuksolni, és figyelni a hideg csalitban; hisz hazánkban még nem vizitált szárnyas látogató érkezett a távoli tatár sztyeppékról: a vándorfüzike. — Az idei gyűrűző és madárvonulás kutató táborunk nem kis sikere ez — számol be a jelentős esetről a tábor vezetője Fitala Csaba, majd így folytatja: ez a kedves kis pihés jószág az Uraitól keletre költ, nomád életmódot folytat, amint ezt a honi neve is elárulja. Mégis Mandzsúria, Kína, Belső- és Kelet-Ázsia füves pagonyaiban érzi igazán otthon magát. Hazánkban még sohasem találkoztak vele az etológia tudományának művelői. így jelentős tudományos eredményt könyvelhetünk el, s ahogy az már lenni szokott „bekerül a nagy könyvbe” az 1989-es táborunk. — Kikből állt a lelkes és felkészült csapat? — Már szeptember végén megkezdte- a „sátor-lakást” Frank Tamás, a Soproni Erdészeti Egyetem, és Fodor István, a lengyelországi agrár fakultás diákja. Nagyon örülünk az egri főiskolás biológusoknak, alak évről-évre aktívabban kapcsolódnak be a táj- és környezetvédelem szent megszállottságot igénylő tennivalóiba. Iloncay Zoltán vezetésével már összeszokott gárdánk van, s külön öröm a középiskolások fokozódó érdeklődése is. Varga Anikó, Rozgonyi Cecília, Demeter Iván és barátja már eltanulták a ja- pánfüggönyháló kezelését, amellyel a vizsgálódás idejére befogjuk szárnyas élőtársainkat. A tábort felkeresték a jövő madárkutatói is az ifjú cserkészek is. — Előzetes terveik között ki- semlőskutatás is szerepelt. — Szíttá Tamás barátunk, a BNP zoológiái felügyelője, amennyire legnagyobb hasznos baglyaink, az uhuk engedték, felállította csapdáit, egy pirók egér nevezetű kisrágcsáló szó- szerint besétált a csapdába, ám mi nem öljük meg, s így ez a csapda inkább menedék. Ám a terepmunkánkkal egy időben landoltak az uhuk újabb csapatai, ha nem is saját, hanem a Lufthansa szárnyain, így Tamás nem folytathatta az ígéretesnek induló kutatást. Őt „elragadták” a baglyok. — A tudományos szenzációnak számító vándorfüzike észlelése már azóta bejegyzésre került, várható-e ismétlődőfelbukkanása? — Fészekrakása, letelepedése aligha. Egyébként igazi nomád tatár madár őkigyelme, hisz Európában több helyütt felbukkant már. Nálunk a 355. madárfajként regisztrálták. — Ön agrármérnök, milyennek látja hazánk és szűkebb környezetünk madárvilágának állapotát? — Az általános természeti romlás jelei élesen mutatkoznak itt is. Az utóbbi évtizedekben rohamosan folytatódott az egyes fajok kipusztulása, eltűnése. Az úgynevezett „üvegházi” hatás, azaz az egyes időjárási zónák ösz- szemosódása, a légköri felmelegedés megfigyelhető abban is, hogy a balkáni és közel-keleti madárfajok egyes képviselői mint például a balkáni harkály, letelepedett a Duna-Tisza közén. Mint szakember, és mint a jövőért aggódó édesapa, csak akkor látok „zöld” remény fényt, ha eltűnik a kémiai vegyszerek hatalma a mezőgazdaságból. Ezek túlzott használata már így is tönkretette talajaink állagát, s számtalan bőr- és gyomor- betegségnek lehetnek okozói, azon túl, hogy hozzájárulnak az állat- és madárvilág kiveszéséhez is. _ Sods Tamás Árubemutató, gasztronómiai ajánlás, vásár Magyar hét99 Szöulban „Magyar hét” nyílt hétfőn Szöulban. A hagyományos árubemutatóhoz ezúttal előadás-sorozat, gasztronómiai hét és áruházi vásár is társul, a rendezvénysorozat házigazdája a Skála Reklám Stúdió. A hasonló jellegű, korábbi magyar fellépésektől annyiban üt el a mostani, hogy állami támogatást élvez. A kiállítók a rendkívül nagy befogadóképességű és igényes dél-koreai piac egy újabb szeletét remélik kihasítani, növelendő a múlt évben 30 millió dolláros, az idén — remélhetőleg — ezt megduplázó összforgalmat. Emellett alapvető magyar érdekeltség van abban, hogy dél-koreai cégek beruházásokat eszközöljenek Magyarországon, így a kiállítást kísérő szemináriumok azt a pénzügyi, jogi és infrastrukturális környezetet igyekeznek népszerűsíteni, amely a reménybeli beruházókat Budapesten váija. Az esemény ismét bizonyította, hogy Szöulban változatlanul nagyra értékelik Magyarország úttörő szerepét a Dél-Koreát övező szocialista diplomáciai blokád megtörésében. Az ünnepélyes ceremónián ugyanis elnökeikkel képviseltették magukat a félállami státuszú kereskedelmi és iparkamarák: megjelent többek között — Nam Dük Ju és Sin Bjong Hjun személyében — egy volt miniszterelnök, illetve miniszterelnök-helyettes. A vendéglátókat Gábor András, á Magyar Gazdasági Kamara elnöke és Étre Sándor nagykövet képviselte. mindegy. TtoteifTfafi I Semmi sem afrTT pártatlanul — beszámol a fővárosi krumpliakciókról, ideje, hogy elgondolkodjunk a dolgok jelentésén. leiolt vele a tévé — s ez jó. A mi tévénk; a nemzet televíziója. A napokban viszont Budapesten jártam, s mi tagadás, árgus szemekkel figyeltem a krumpliárakat. Azt kell mondanom, az került, mint a sima, „mezei”. A Sugárnál és aDeák_térkömyé-_ kén sétálgatva erről győztek meg a látottak. A sima zöldségevásárlő, aztán fizet és elmegy._____________________________ A képet — ha lehet — még színesebbé, még pluralistábbá teszervezet Ls hasonló akciókra szánta el magát. Megjegyzem: európai szakértők szerint — választások előtt — átvenni a politikai ellenfelek akcióit, programrészleteit — kész vereség. De mindppv ____ 1 ! • ~ I i ■■■■•■lavKj w [ Nem is ez a lényeg. Inkább azon kellene eltűnődnünk, mit is jelent ebben az esetben a burgonya, mint olyan. Meg kell kérdeznünk magunktól bármilyen bizarr is—,- hogy a krumpli, az itt most micsoda. Nézzünk körül ai vásáriók szemével egy kicsit; az mindig segít. Hallja az ember a tévében, a rádióban, és olvassa a lapokban, hogy emitt-olcsóbb a demokrata burgonya, amott pedig a szocialista krumpli. A hírek azt sugallják: tessék kérem oda menni, és örülni, vásárolni, mint a gép, mert ott érdemes. És tessék kérem hálát adni annak a szervezetnek —- persze rá szavazni —7 amelyik mindezt ajándék teljesen önzetlenül átnyújtotta nekünk. Ez a képlet — mondhatni — a választások előtt természetes. rül, mint a rendes, „akciómentes” zöldség. Az a helyzet tehát, hogy a továbbiakban a burgonya már teljesen elveszíti eredeti “jelentését^A krumpli ezek után nenr ngy jelenik meg, mint amiből püré, főzelék, sztrapacska vagy tócsni készül. Hanem úgy, mint akció, politikai akarat. Semmi sem az — ami. Kimegy a vásárló a piacra, körülnéz, elbizonytalanodik, és nem ért semmit. Annyira megzavarodik, hogy már a saját szemének sem hisz. Nemhogy annak, aki politikával foglalkozik... ■ — „Tócsnit, főzeléket...!” — kiáltja majd egyszer a hallgatag tömeg. De akkorra a környékén már csak akció lesz, meg demonstráció több zsákkal, krumpli egy darab se. I [ ! 1 : ; ; 1 1 Havas András
