Heves Megyei Népújság, 1989. november (40. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-25 / 280. szám

4, GAZDASÁG — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1989. november 25., szombat Űri huncutságok Az APEH válasza Morvái Ferenc kijelentéseire Tv-előzetes Utazás a Naplókkal Miközben bel- és külföldön si Mészáros Márta rendez Nemrégiben interjút készítet­tünk Morvái Ferenccel, az ismert vállalkozóval, kazángyárossal, a legutóbbi Petőfi-expedíció szer­vezőjével. A beszélgetés kapcsán többször szóba került az adóhi­vatal, mint a honi vállalkozók egyik legnagyobb ellensége. Az interjű megjelenése után néhány nappal az APEH is megkeresett bennünket. Dr. Sütő Dezsőnek, az APEH elnökének dolgozó- szobájában, egy órával a Magyar Köztársaság kikiáltása után ül­tünk le beszélgetni. — A Magyar Köztársaságban a szélesedő jogállamiság mellett megváltozik-e az adóhivatal szerepe? Az emberek jobban tisztelik majd a hivatalt, vagy ugyanolyan, nem túlságosan be­csült intézmény lesz, mint eddig volt? — Az adózással foglalkozók megítélése egy országban össze­függ az ország fejlettségével. A fejlett országokban sem szeretik az adóalanyok az adóhivatalt, de megértik, és jelentős részben együttműködnek vele. A fejlet­len országokban ez kevésbé van így. Például Amerikában a kö­zépiskolában már oktatják, ho­gyan lehetek jó adófizető állam­polgár, s az állampolgárok jelen­tős része — nem érzelmi alapon — mindezt elfogadja. Ahhoz, hogy az állam magas színvonalon teljesíthesse kötelezettségeit, jól működő adórendszerre és adó­szervezetre van szükség. — Azért ültünk le beszélgetni, mert van egy ember Magyaror­szágon, aki kivált szidja az APEH-et. Morvái Ferenc be­szédtéma. Önöknek milyen kap­csolatuk van a kazángyártóval? — Részünkről a kapcsolat ugyanolyan, mint minden más adóalannyal: korrekt. Azt azon­ban meg kell mondanom, hogy az adóhivatal részéről sokkal ne­hezebb kapcsolatot tartani Mor­vái úrral, mint a többi adóalany­nyal. Ügyfelünk 1986-ban és 1987-ben nem készített adóbe­vallást, s amit felszólításunkra beküldött, az nem felelt meg az előírásoknak. Az adóhivatal ala­pos vizsgálatát Morvái, ahol csak tudta, akadályozta, ezért tartott tovább, mint kellett volna. Jó né­hány adat hiányzott, és ehhez jöttek még a szabálytalanságok — a szakképzettség és kisipari engedély nélküli munkavégzés­től a pénzügyi és bizonylati előí­rások megszegésén át a pénzügyi revízió akadályozásáig teljéd­nek. Az ügy a nemrégiben szüle­tett jogerős ítélettel ezzel elinté- zettnek tekintendő, illetve Mor­vái úrnak még van egy felülvizs­gálati kérelme. Legjobb lenne el­felejteni az egészet. — Pontosan mennyi pénzről van szó? — 38 millió forintot kell Mor­vainak befizetnie, amelyből 29 millió az adóhiány, a többi a bír­ság. Bár soknak tűnik, de a bün­tetésnél nem a maximális mérté­ket szabtuk ki. A tanulságokat le kell szűrni, s ha tanácsolhatok Morvái úrnak valamit, az az, hogy tartsa be a szabályokat, ak­kor sokkal kevesebb vitája lesz az adóhivatallal. Nekem személy szerint Morvái úrral semmi ba­jom nincs. A jelenség az, ami ag­gaszt, ugyanis amikor a gazdasá­gi rendszer az egyéni kezdemé­nyezésre, az egyéni kisvállalko­zások kiterjesztésére épít, s ezek­nek a feltételeit javítja, ezzel együtt jár egy modem, európai adórendszer bevezetése is. Ilyen körülmények között nem jó, ha az adórendszer képviselői a vál­lalkozókat ültetik a „vádlottak padjára”, a vállalkozók meg az adórendszert ültetik ugyanoda. Inkább a tényszerű, higgadt elemzések azok, amelyek az ügyet előrevihetik. — Álljanak itt például a Mor- vai-ügy tanulságai — Az adójogszabályokat meg kell ismemi, erre elég idő állt rendelkezésre, és azoknak meg­felelően kell eljárni. Nem jó az a szemlélet, hogy az adóhivatal be­csapása, kijátszása valamiféle hazafias tett, úri huncutság, vagy betyáros virtus. Azt hiszem, hogy az a legfőbb tanulság, hogy a vállalkozáshoz, az üzleti tisz­tességhez az adófizetés is hozzá­tartozik. Ez a harc, amelyet Mor­vái úr az ön interjújában is elő­adott, s amelyet másokkal is folytat, nem jellemző a szegény kisvállalkozóra, aki a józan pa­raszti eszével, a fortélyosságával legyőzi a hétfejű államsárkányt, és megnyeri a fele királyságot, mert ez tévútra vezethetne mind­kettőnket. Szeretném megemlí­teni, hogy az adóalanyok többsé­ge tisztességes adózó. Aki a saját zsebe javára huncutkodik, az mindannyiunk zsebe terhére te­szi. Az adóhivatal és én szemé­lyesen is kínosan ügyelünk arra, hogy a törvényt, amely mindenki számára kötelező, betartsuk. Morvái azt állította, hogy az APEH hajcsárai többet lopnak, mint azok a tisztességes embe­rek, akik dolgoznak. Ezt önre bí­zom, ítélje meg, mi ez. Én azt hi­szem, hogy ez kimenti a rágal­mazás tényét. Én igenis följelen­tettem az ügyészségen, de nem azért, mert a véleményét meg­mondta, hanem azért, hogy ne­vezze meg, kik azok, akiket vá­dol. Senkit nem tudott megne­vezni, valótlant állított. A bíró­ság felhívta Morvái figyelmét: tartózkodjon az alaptalan kije­lentésektől, mert legközelebb megbüntetik. — Visszatérve az interjúhoz, ha jól emlékszem, Morvái mint­egy ötmillió forint adót tart jo­gosnak. — Mindenkinek joga van any- nyi adót jogosnak tartani, ameny- nyit gondol. Vita esetén függet­len szervhez kell fordulni, hogy a vitát eldöntse. Ezt a vitát a bíró­ság eldöntötte, és nem Morvái úr javára. — A Magyar Hírlap viszont azt írta, hogy zárolták Morvái va­gyontárgyait, holott nem erről volt szó. — A Magyar Hírlap máshon­nan is szerezhetett információ­kat, én nem adtam felhatalma­zást az újságnak arra, hogy ösz- szegszerű adatokat a mi bírósági előterjesztésünkből kivegyen. Amúgy az elsőfokú határozat után az adóhatóságnak joga van zár alá helyezni az ügyfél tulaj­donában levő állóeszközöket. — Morvái az első tíz adózó közé tartozik Magyarországon? — Az adóadatokra vonatkozó előírások szerint erre a kérdésre .csak rendőrségnek vagy hasonló ügyekben válaszolhatok. A va­gyonát mi nem tudjuk egész pon­tosan megítélni. — Tehát akkor azt sem tudja nekem megmondani, hogy a lista melyik részén található? — Azt, hogy mennyi a beval­lottjövedelme és mennyi az adó­ja, meg tudnám mondani... — Az ügyfelük szeretné elszá­molni néhány különös vállalko­zásának költségét is. — Morvái úr az év elején ké­rést intézett az illetékes hatóság­hoz, mely szerint a Megamorv Kft. tevékenységi körét — melyet a cégbíróság gépek és gépi be­rendezések gyártására jegyzett be — gazdasági, kulturális és egyéb szolgáltatással szeretné bővíteni. Itt jelezte a Petőfi-kuta- tást. Szerette volna, ha a személyi jövedelemadó-alapját nem ter­helné. A felvilágosításokat azon­ban nem vette figyelembe. — Tehát az expedícióval kap­csolatos költségei ugyanúgy szá­mítanak a személyi jövedelema­dó-alapjába... — Ezeket nem lehet leírni, mert Morvái nem Petőfi-kutató. Akkor lehetne elszámolni, ha a művelődési miniszter a Petőfi- kutatást a nemzet érdekében ál­lónak tekinti, vagy erre a célra alapítványt létesített volna. De ő egyiket sem tette. Engedje meg, hogy végezetül elmondjam: min­den adózóval szemben az egyen­rangú partneri viszonyra törek­szünk. — Abban azért egyetértünk, hogy a mostani adórendszer nem igazán pártolja a vállalkozókat. — Ez nem általános véle­mény. Ezzel én nem értek egyet. Ha valaki úgy fogalmaz, hogy nem eléggé, ezt lehet mondani. Az új adórendszerbe számos vál­lalkozói kedvezmény épült be. Ennek is tulajdonítható, hogy a vállalkozók 1988-as adóterhei lényegesen kisebbek voltak, mint 1987-ben. — Ügy tűnik, az eddig befolyt adó megint csak kevesebb, mint amennyire számítottak. — Nem. Ez tévedés. Áfából és személyi jövedelemadóból a ter­vezett bevétel túlteljesül, a befi­zetett vállalkozási nyereségadó is megközelíti a tervezettet. A sze­mélyi jövedelemadóból szárma­zó bevétel — a kiáramló lényege­sen magasabb jövedelmek miatt — a tervnél jóval nagyobb lesz. Jósolni nem akarok, hogy mi­kor lesz ez jellemző a magyar ál­lampolgárok többségére, de egy­re inkább szükség van arra, hogy ne legyen bocsánatos bűn az adó, a jogszabályok, a szerződések, a megállapodások be nem tartása. Kivált a tőzsdére szeretnék utal­ni. A tőzsdén lényegében szóbeli megállapodásokat kell betartani. Egy tőzsde megfelelő gazdasági- morális színvonalon működhet csak jól. Ugyanez vonatkozik az adórendszerre is. Faragó László (A cikket a Somogyi Néplap 1989. november 14-i számából vettük át.) kertel játszották és játsszák Mé­száros Márta tervezett trilógiájá­nak első két darabját: Napló gyermekeimnek és Napló szerel­meimnek — forog a harmadik rész. Ebben szerepel a többi kö­zött a Sztálin-szöbor ledöntése, ennek az eseménynek a reprodu­kálásával foglalkozott a sajtó, képei felvillantak a televízióban is. Hatalmas vállalkozás ez a tri­lógia, értékét, érdekességét meg­emeli, hogy az író-rendező nem mindennapi életének mozzana­taira épül. Mészáros Márta négyéves ko­rában került édesapjával, Mé­száros László szobrászművésszel a Szovjetunióba, emigrációba. A művészapa a sztálini önkény ál­dozatául esett, felesége is korán meghalt. Az árva kislány élete enyhén szólva változatosan ala­kul. Nevelőszülők, hazatérés Magyarországra, filmművészeti főiskola a Szovjetunióban, s a Romániában töltött évek után kezdődik az igazi, itthoni élete és művészi pályája. 1968-ban for­gatja több sikeres rövidfilm után első játékfilmjét, az Eltávozott napot. Aztán jött a Holdudvar, a Szép lányok, ne sírjatok, az Örökbefogadás, a Kilenc hónap és mások.' Nemzetközileg elis­mert alkotóművész, akinek munkásságát dijak, elismerések értékelik. Aztán hozzáfogott a Nap­ló... trilógiához, amely önélet­rajz, történelem — nem minden­napi vállalkozás. A filmeket olyan helyszíneken is forgatták, amelyek Mészáros Márta a Szov­Nehéz szakaszban van a szov­jetunióbeli peresztrojka — a ha­talmas ország egységét is fenye­gető nemzetiségi elégedetlensé- gi, önállósodási jelenségek mel­lett aggasztóvá vált a gazdaság állapota is. Szinte mindenhol és mindenből hiány keletkezett, már Moszkvában is részleges jegyrendszert vezettek be — illet­ve fontolgatják a bevezetését. A sokasodó gondok leküzdésében a széles körű politikai reformok­kal párhuzamosan elkerülhetet­len az egész gazdasági mechaniz­mus új alapokra helyezése. Ez a többi között magába foglalná a fogyasztási cikkek termelésének felfuttatását, az önfinanszírozó, önelszámoló rendszer tökélete­sítését, a parancsuralmi rendszer maradványainak felszámolását és — nem utolsósorban — a (kül­földi érdekeltségű) nagyberuhá­zások társadalmi mechanizmu­sának felülvizsgálatát és nyilvá­nossá tételét. Ez utóbbi kérdéssel foglalko­zik a Kommunyiszt című lap 1989.8. számában Jegor Gajdar, s írása alapján próbáljuk áttekin­teni az alábbiakban: hogyan látja a szerző ezt a — talán nemcsak a Szovjetunióban meglévő — problémát. Igaz, a cikkben fő­képpen a külföldi részvétellel megvalósult vagy tervezett, nagyszabású programok sorsát elemzi J. Gajdar, de a megvizs­gált mechanizmus, úgy tűnik, ál­talánosítható is. Miután bevezetőjében a szer­ző rámutat arra, hogy a pere­sztrojka kezdetével egybeeső olajárcsökkenés felszínre hozta a szovjet népgazdaság világpiaci konjunktúrától való függésének reális mértékét és pozícióinak sé­rülékenységét, azt állítja: ebben a helyzetben, amikor rohamosan növekszik a költségvetési hiány, a szovjet külkereskedelem na­gyon sok fölösleges vagy az állam szempontjából kevéssé rentábilis árut vásárol, illetve beruházási üzletet köt. A továbbiakban Jegor Gajdar górcső alá veti azokat a nélkülöz­hetetlen praktikákat és machiná­ciókat, amelyek egy-egy ilyen üzlet kivitelezésekor nélkülöz­hetetlenek. El kell például érni azoknak az ágazatoknak és régi­jetunióban töltött éveinek a szín­helyei voltak. Ez adta az ötletet, hogy az első két résszel újból fel­keressék ezeket a helyszíneket. Ezen a nyáron került rá sor. Az alkotókat az érdekelte, hogyan látják a bennük elmondottakat, ábrázoltakat az ott élők, gyer­mek- és ifjúkori barátok, társak és a mai szovjet emberek. Az első vetítéseken és találko­zókon Leningrádban elsősorban az ottani értelmiségiek vettek részt, és értékelték a látottakat. A következő állomás Moszkva volt, ahol az egykori főiskolás társakkal, barátokkal találkozott a rendező, és a nagybetűs „Kö­zönséggel” — főleg kültelki vetí­téseken. A harmadik stáció Frunze óknak a támogatását vagy lega­lábbis semlegesítését, amelyek érdekeit a program'sérti. Ehhez általában az erőforrások egy ré­szének az őjavukra történő újra­elosztását vagy a viszontszolgá­latok mechanizmusát alkalmaz­zák. Igen fontos körülmény a döntéshozatal lehető legnagyobb titkossága. Legjobb, ha a gazda­ság egészének egyensúlyáért fe­lelős irányító szervek vezetése vagy mint befejezett tényről, vagy mint előre eldöntött, politi­kai támogatást élvező kérdésről szerez róla tudomást. De mi van akkor, ha a glasznoszty határai elérték eme beruházások titkait is? Nos, a tanulmány szerzője szerint ez esetben a főhatóság fegyvere a makacsság, a dema­gógia (például értelmetlen vita az ágazat népgazdasági szüksé­gességéről és ellenségeinek „fondorlatairól”), a lehetőség a kellő pillanat és forma kiválasz­tására, ami módot ad arra, hogy a felelősséget a politikai vezetésre hárítsák. Megfigyelhető, hogy minél tá­volibb a terv kivitelezésének ha­tárideje, annál magabiztosabban cseng védelmezőinek a hangja. Az első szakaszban, a munkák széles körű megkezdését és a külföldi cégekkel kötendő szer­ződések aláírását megelőző idő­szakban, amikor a döntés már megtörtént, a részletes műszaki­gazdasági megalapozás még nem, a vita hangneme agresszív­optimista. A terv megvalósításá­nak célszerűségében való min­dennemű kételkedést kihívásnak tekintenek. (Jelenleg ebben a fá­zisban vannak a szibériai olaj- és gázvegyészeti "komplexumok tervei, amelyekhez hivatalos adatok szerint 41, nem hivatalo-, sak szerint 90-100 milliárd ru­belre van szükség.) A Tengizpo- limer olaj- és gázvegyészeti komplexum építése viszont már megkezdődött, és súlyos problé­mák léptek fel. Hivatalos becslé­sek szerint több mint 7 milliárd dollárba fog kerülni ez az óriás­beruházás, amelynek kivitelezé­se és sorsa körül nagyon sok a bi­zonytalan és homályos tényező — állítja a szerző. Elég csak meg­említeni, hogy ez az építkezés volt. Valamennyi vetítés, vita, beszélgetés központi témája az volt, hogyan látják az ottani em­berek az akkori történelem ábrá­zolását, és hogyan ítélik meg a mai Magyarországot. Ezekből a találkozásokból ál­lította össze Mészáros Márta — Jancsó Nyika operatőr és Pataki Éva dramaturg segítségével — a háromszor egyórás filmet. Az el­készült alkotás híven tükrözi a vetítések és a viták hangulatát, a történelem és a jelen szembesíté­sét. • Az Utazás a Naplókkal első filmjét november 22-én sugároz­ta a televízió a 2-es programban. A következő kettőt pedig no­vember 29-re és december 6-ára tervezik. (erdős) úgy indult: nem volt műszaki­gazdasági indoklás, az illetéke­sek egész egyszerűen a véglete­kig halasztották elkészítését. Pe­dig egy szovjet — finn cég utóla­gos tanulmánya szerint „bizto­san feltételezhető, hogy a szovjet fél nem jut sem nyereséghez, sem késztermékhez..^ Tekintettel ar­ra, hogy a Tengizpolimer vegyes vállalaton kívül a Szovjetunió­ban még egész sor cég jön létre, amelyek termékeit (kén, polieti­lén, polipropilén, metanol) kül­földi piacokon adják el, bizo­nyossággal feltételezhető, hogy a világpiac tömeges elárasztása ezekkel a termékekkel elkerül­hetetlenül maga után vonja az árak 30-40 százalékos esését, ami gyakorlatilag helyrehozha­tatlanul csorbítja a terv rentábili- tását...” A megalapozott indok­lás nélkül hozott döntés, sőt mi több, megkezdett építkezés tehát igen súlyos anyagi következmé­nyekkel járhat az ország gazda­ságára nézve. Az ilyen és ehhez hasonló ese­tek elkerülése érdekében Jegor Gajdar sürgeti a gazdasági reform kibontakoztatását, a nemzetközi kereskedelmi, jogi és marketingis­meretek elsajátítását. De minde­nekelőtt elkerülhetetlennek tekin­ti azt, hogy meg kell szakítani a fe­lelőtlenség „ördögi körét”, amely lehetővé teszi, hogy egy dolgot el­rontva, újult erővel lássanak neki egy másiknak, egy még nagyobb szabásúnak. Az országnak — véli a szerző — pontos válaszokat kell kapnia egyszerű kérdésekre. Ki a felelős a hatalmas olajbevételek el­herdálásáért? Ki készítette az in­doklásokat, ígért eget-földet, vitte keresztül az ebben az időszakban realizált tervekről a döntéseket? Ki a felelős a „földgázcső-ügyle- tek” komplexumáért? A Szovjetu­nióban szerte-szanaszét heverő beállíthatatlan importberendezé­sekért, amelyek készletei 1989 ele­jén elérték a 4,6 milliárd rubelt? Nem is olyan könnyű vála­szolni ezekre az egyszerű kérdé­sekre. Ám, ha egyszer sikerül, akkor olyan valutára akadhat­nak a szakemberek, amelyekkel ki lehetne húzni a kátyúból a Szovjetunió pénzügyeit — véli befejezésképpen a teijedelmes írás szerzője. Háromszor iskolázott növények 15 év Szombathelyről A szombathelyi Kertészed és Parképítő Vál­lalat 10 — 15 év közötti előnevelt fákat is ér­tékesít az ausztriai, az NSZK-beli, a svéd, az NDK-beli és az olasz, valamint a hazai piaco­kon. A háromszor iskolázott — átültetett — nö­vényeknek lényegesen dűsahb a gyökérzete, így biztos a megeredésük. Az így előnevelt fákból évente 4 — 5000 darabot értékesíte­nek. Különleges géppel, földlabdástól emelik ki az előnevelt fákat. (MTl-fotó: Czika László) Vita a szovjet óriásberuházásokról A felelőtlenség ördögi köre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents