Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-10 / 240. szám
SPORT NÉPÚJSÁG, 1989. október 10., kedd Megyei labdarúgó-bajnokság Megbotlott a Selyp Kompolton A megyei labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában két ugyancsak meglepő eredmény született. A Kompolt minden további nélkül két vállra fektette a selypi- eket, míg a Gyöngyöshalász kikapott az egyre jobban lábra kapó Hevestől. A mérkőzésekről a következő jelentéseket kaptuk tudósítóinktól: Kompolt — Selyp 3-2 (2-0) Kompolt, 300 néző. V: Bo- csák. Kompolt: Ancsán — Klein Z., Gál, Ürmös, Báder E, Schmidt, Bodes, Báder A., Bari, Kiss (Lázok), Farkas. Edző: Klein Ferenc. Selyp: Pálinkás — Baranyi, Tóth, Buda, Juhász, Králik, Farkas (Illés), Szabó (Juhász L.), Kurucz, Tordai, Kerepesi. Edző: Varga József. Az idény legjobb játékát nyújtó hazaiak az 50. percben már 3-0-ra vezettek. Ezután azonban elszalasztották az újabb gólszerzési lehetőségeket, és a lelkesen futballozó vendégeknek sikerült szorossá tenniük a mérkőzést. A kompoltiak a látottak alapján meglepő, de megérdemelt győzelmet arattak. G: Farkas, Kiss, Bari, illetve Tóth (11-esből), Kerepesi. Jók: Schmidt (a mezőny legjobbja), Báder F, Bari, Kiss, Farkas, illetve senkit nem lehet kiemelni. Ifik: 2-1. Klein Ferenc Heves — Gyöngyöshalász 2-0 (0-0) Gyöngyöshalász, 200 néző. V: Toldi. Heves: Marosvári — Kolozsvári, Réti, Nász, Sági, Tóth, Do- mánszki, Kalmár T., Szalmási, Aladzsity, Dudás. Edző: Czakó Tibor. Gyöngyöshalász: Horváth — Huszár Ä., Veres, Lehotai, Szabó B., Szabó Gy. (Harmath), Szabó L., Jerem (Győri), Mészáros, Huszár K., Asztalos. Edző: dr. Ördög István. A jól védekező és kapu előtt határozottabb hevesiek biztosan győztek a számyaszegett támadójátékot produkáló és korán megfogyatkozott halásziak ellen. Kiállítva: Huszár K. az 54. percben durvaságért. G: Dománszki, Dudás. Jók: Kalmár T. (a mezőny legjobbja), Réti, Nász, Sági, illetve Lehotai. Ifik: Gyöngyöshalász — Heves 4-1. Tóth József Bélapátfalva — Atkár 6-2 (32) Bélapátfalva, 400 néző. V: Spilák. Építők: Nagy — Berecz I., Zá- gonyi, Zay, Fürjes, Berecz Zs., Horváth, Csanádi, Kormos (Szűcs), Méhesi (Szabó Z.), Szabó I. Edző: Várallyay Miklós. Atkár: Habók — Bella, Marosvári, Bezzeg, Kalafut, Gáspár, Kiss Á., Kiss I., Király, Nagy (Nagy L.), László. Edző: Frikk Benedek. A közepes színvonalú mérkőTotónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a totó 40. játékhetének nyereményei: 13 plusz egy találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 1 173 800 forint, 13 találatos szelvény 13 darab, nyereményük egyenként 485 710 forint, 12 találatos szelvény 447 darab, nyereményük egyenként 12 315 forint, 11 találatos szelvény 5451 darab, nyereményük egyenként 1010 forint, 10 találatos szelvény 39 062 darab, nyereményük egyenként 211 forint. zésen a házigazdák szerezték meg a vezetést, ám egy kapushiba folytán kiegyenh'tettek a lelkesen küzdő vendégek, sőt kisvártatva a vezetést is megszerezték. Ezután az addig kényelmes- kedő építősök nagyobb sebességfokozatra kapcsoltak, átvették a játék irányítását, és végül teljesen megérdemelt győzelmet szereztek. G: Horváth 2, Csanádi 2, Szabó Z., Berecz Zs. (11-es- ből), illetve László, Gáspár. Jók: Horváth, Csanádi, illetve Habók, Marosvári, Bezzeg, Kalafut, László. Ifik: 9-0. Horváth Mihály Poroszló— Tarnaörs 1-1 (1-1) Poroszló, 150 néző. V: Váraly- lyay. Poroszló: Veres — Eszenyi, Rajna, Kiss J., Varga, Nagy L. (Kiss Z.), Nagy S., Adám, Hegedűs, Habóczki, Kökény. Edző: Varga István. Tarnaörs: Sütő — Csömör, Király, Danyi, Esvég, Tari, Fodor, Bodonyi, Ágócs, Kerek, Lőcsei. Edző: Meleghegyi Béla. Jó iramú, de alacsony színvonalú mérkőzésen a házigazdák nem tudták mezőnyfölényüket gólokra váltani. A pontosztozkodás igazságosnak mondható. G: Ádám, illetve Agócs. Jók: Veres, Rajna, Habóczki, illetve Király, Esvég, Csömör. Ifik: 3-0. Orosz Károly Nagyréde — Domoszló 3-2 (1-0) Nagyréde, 250 néző. V: Márton. Nagyréde: Miksi — Bekecs, Nádudvari, Csáki, Bágyi, Szabó, Deme, Kovics, Nagy, Molnár, Labancz (Bárdos). Edző: Takács László. Domoszló: Schrüffel — Nagy, Szőlősi, Horváth (Szarvas), Jakab, Ivády, Horváth L., Sztankó, Vágó, Szabó-1., Szabó II. Edző: Jakab Gábor. Végig küzdelmes, változatos mérkőzést vívtak a csapatok. A sok helyzetet kidolgozó, de a befejezéseket rendre elkapkodó házigazdák a vártnál nehezebben győztek a harcias felfogásban játszó vendégek ellen. G: Labancz, Molnár, Nagy Z., illetve Szarvas, Vágó. Jók: Csáki, Labancz, Deme, illetve Schrüffel, Jakab, Vágó. Ifik: 7-2. Molnár András Füzesabony — Recsk 0-0 Füzesabony, 400 néző. V: Martinkó. Füzesabony: Kiss — Polgár, Mudriczki (Novák), Szakái, Vin- cepap, Nagy, Gál, Győri, Jónás, Farkas (Tamasi), Bocsi. Edző: Káló Mihály. Recsk: Hegyi — Lucza, Forgó, Nagylaki, Tarjányi, Bencsik, Bartuska, Csanálosi, Maruzs (Rózsa), Bódi, Kozma. Edző: Kiss Tibor. A játék első szakaszában a recskiek voltak fölényben, a 31. percben még büntetőt is hibáztak. Ezután kiegyenh'tetté vált a küzdelem, majd a mérkőzés hajrájában mindinkább a házigazdák vették át az irányítást, ám fölényüket a sokat szabálytalankodó vendégekkel szemben nem tudták kamatoztatni. A pontosztozkodás igazságosnak mondható. Jók: Kiss, Polgár, Vincepap, illetve Hegyi, Bódi. Ifik: Recsk — Füzesabony 2-1. Szigetváry László Sírok — Erdőtelek 4-2 (2-1) Erdőtelek, 200 néző. V: HagyóSírok: Horváth — Szalai, Szántai, Erdélyi B., Hossó, Bujá- ki, Janosik, dr. Jacsmanik (Han- gonyi), Aux, Doktorcsik, Rajnai. Edző: Abuczki Béla. Erdőtelek: Domán — Pusoma J., Pusoma D., Pulai (Danó), Horváth, Bognár, Bakos, Pusoma E., Tóth, Pusoma L., Apró (Németh). Edző: Tóth Sándor. A hazaiak kispadján új arcot fedezhettek fel a nézők. Kassa Ferenc a sorozatos vereségek hatására lemondott, s helyét Tóth Sándor foglalta el. Kitűnő játékvezetés mellett, csúszós pályán játszottak a csapatok, és az első félidő egyenlő erők küzdelmét hozta. Szünet után rögtön egyenlítettek a hazaiak. A félidő derekán Domán potyagólt kapott, és a hajrában egy 11-es pecsételte meg az Erdőteleksorsát. G: Janosik, Doktorcsik, Hangonyi, Rajna, illetve Pusoma L., Apró. Jók: Szántai, Doktorcsik, Rajnai, illetve Pusoma D., Pusoma L., Apró. Ifik: Erdőtelek — Sírok 8-4. Nagy János Novaj — Tarnalelesz 0-0 Novaj, 250 néző. V: Menyhárt. Novaj: Dobó — Szarvas, Bata, Tóth, Bartók L., Vályi, Schmidt, Bóta, Hegyi, Schleer (Takács), Szabó (Fenyvesi). Edző: Barta János. Tarnalelesz: Kovács M. — Nagy, Ivády, Suha, Danó (Tum- pek), Bukrán, Orosz, Boldizsár, Berki, Utassy, Sike. Edző: Kovács K. Béla. Küzdelmes találkozón igazságos döntetlen született. Sajnos, a sportszerű légkört megrontotta a vendégszurkolók egy csoportjának minősíthetetlen, sportpályára nem való magatartása. Ifik: Tarnalelesz — Novaj 4-2. Gál János A bajnokság állása: 1. B.falva 8 7 1 _ 36- 6 22 2. Sírok 8 5 2 1 24- 6 17 3. F.abony 8 5 2 1 22- 5 17 4. Selyp 8 5 1 2 22-13 16 5. Nagyréde 8 5 1 2 12- 9 16 6. T. lelesz 8 5 1 2 11- 8 16 7. Recsk 8 4 2 2 20-10 14 8. Tarnaörs 8 4 1 3 13-15 13 9. Heves 8 3 1 4 15-13 10 10! Gy.halász 8 3 1 4 11-10 10 11. Kompolt 8 2 3 3 9-22 9 12. Domoszló 8 2 1 5 8-16 7 13. Novaj 8 2 1 5 9-21 7 14. Poroszló 8 1 2 5 8-25 5 15. Atkár 8 — 2 6 7-21 2 16. E.telek 8 — — 8 8-35 0 Csak röviden... Újra indul az ovispori Egerben. Az ESE vívószakosztalya játékos foglalkozásokat tart óvodások szamára, ötéves kortól kezdődően. Ezeken a gyakorlásokon kiváló lehetőség nyílik arra, hogy a gyerekek megszokják dszeres mozgást es felké- Ijenek az iskolai testnevelés kra. Az érdeklődők a Mün- i ie- ekig A napokban rendezték meg Budapesten a gyermek tízek országos teniszbajnokságot, amelyen az egri Domán Eva a hatodik, a kiskörei Kovács Emese pedig a hetedik helyen végzett. A hét végén gályára léptek az NB-s utánpótlás labdarugó-bajnokságban az Eger SE csapatai is. A serdülők nem bírtak idegenben a szegediek hasonló korú együttesével, 2-0-ra vesztettek. Az ifik ellenben jó játékkal rukkoltak ki, és 3-1-re verték a Tisza-partiakat. Kozmetikust keresünk. Felvilágosítás: SZOT Gyógyüdülő Titkárságán Eger, Fürdő u. 5. a rendszeres mozgást es szüljenek az iskolai testnevelés órái nich Ferenc úti edzőteremben jelentkezhetnek keddtől péntekig 16.30 - 19.30 óra között. A tanfolyam dija 200 forint havonta. Elnök: Páldiné Pál Ilona Újjáalakult a megyei atlétikai szövetség Vasárnap az egri Kemény Ferenc Sportcsarnok tanácskozó- termében tartotta ülését a Heves Megyei Atlétikai Szövetség. A közel félszáz küldött elsőként id. Petrovai /ózse/főtitkár beszámolóját hallgatta meg az elnökség elmúlt négy évben végzett munkájáról, és a jelenlévők rövid értékelést is kaptak szűkebb hazánk atlétikai életéről. Ez utóbbira sajnálatos módon egyáltalán nem lehet rámondani, hogy pezseg, sokkal inkább az állapítható meg, hogy a szakosztályokban folyó nevelőmunka visszaesett, ami elsősorban nem a szakemberek rovására írható. Ezt követően Gallovits László elnök ismertette a szövetség alapszabály-tervezetét, amit a küldöttek kiegészítettek, az egyes pontokhoz módosításokat fűztek, majd elfogadták azt. A tanácskozás utolsó napirendi pontjaként az új tisztségviselők megválasztására került sor. A küldöttek a főtitkári poszton ismét id. Petrovai Józsefnek szavaztak bizalmat, míg a megyei szövetség elnökének a korábbi 400-as futót, a hatvani Páldiné Pál Ilonát választották meg. A főtitkárhelyettes az egri tanárképző főiskola adjunktusa, Sza- lay Gáboriéit. Az országos atlétikai kongresszuson, október 21- én az új elnök és a főtitkár képviseli megyénket. OTP-kupa Nemrégiben Kompolton rendezték meg a megyei atlétikai szövetség által az általános iskolák számára kiút OTP-kupa futóverseny megyei döntőjét. A kellemes időben közel 500 diák vett részt az atlétikai seregszemlén, hogy eldöntsék, hogy kinek gyorsabbak a lábai. Különösen az egri Balassi Bálint Általános Iskola (6-os) növendékei jeleskedtek, hiszen a fiúk és lányok között egy korcsoport kivételével mindenütt megszerezték a győzelmet. A nyolcadikos lányoknál a verpelétiek törték meg a hegemóniát. Az országos döntőre október 15-én kerül sor Budapesten, ahol a győztesek indulhatnak majd. Autósport Farkasék másodikok Az elmúlt hét végén Pécsett rendezték meg a rali országos bajnokság zárófutamát. A Mecsek-ralin a bodonyi Farkas János új navigátorával, Kiss Róberttelhajszál híján elcsípte az abszolút értékelés harmadik helyezését, ám az utolsó gyorsaságin egy kicsúszás — amit a vasárnap esti Telesport is bemutatott — elég volt ahhoz, hogy értékes másodperceket veszítsenek, s így a hatodik helyen zárják a versenyt. A Hiteka színeiben autózó páros Lada VFTS-ével a B-csoportban egyébként második lett. Az egri volánpörgetők közül Ivócsékat a traffipax „fülön csípte”, vagyis diszkvalifikálták őket, míg Balázsék a mezőny végén fejezték be az erőpróbát. Ivánszki Árpád nem indult ezen a versenyen. Magyar Ifjúság-kupa A héten még lehet nevezni Az elmúlt évek tanúsága szerint világszerte csatát nyert a kispályás labdarúgás új formája, az úgynevezett Five-a-side, amely a kézilabda méretű területen négy mezőnyjátékosból és egy kapusból álló csapatokat vonultat fel. Ebben a rendszerben bonyolították le három éve a Budapest Sportcsarnokban a FIFA emlékezetes nemzetközi tornáját is, s akkor még senki sem gondolta, hogy rövidesen a tömegsportban is tért hódít az ötfős csapatok futballja. Igazodva a nemzetközi gyakorlathoz, az idén először olyan nagyszabású, nyűt kispályás labdarúgó-akciót írtak ki Magyar- országon, amely talán ezernél is több önszervező együttest vonultat fel, s nemcsak a felnőtt férfiaknak, hanem a nőknek, azonkívül a gyermek, a serdülő és az ifjúsági korosztály képviselőinek is bizonyítási alkalmat kínál. Amellett ritka lehetőséget arra, hogy elérhetővé váljon a jövő évi olaszországi labdarúgó vb-döntőn való jelenlét egy tömegsportcsapatban szereplő számára is. A kiírás ugyanis úgy szól, hogy a monstre férfi és női mérkőzéssorozat végső győztese azonnal kérheti az olasz vízumot, a házigazdáktól pedig az utazás és a kinntartózkodás fedezetét! Már csak ezen a héten, pontosabban október 15-ig lehet jelentkezni a megyei tanács ifjúsági és sportosztályán. Hatvan — Apc A beküldő neve: Címe: Az újságból kivágott szelvényeket levelezőlapra ragasztva, péntek délutánig kérjük szerkesztőségünk címére (Eger, Beloiannisz út 3T beküldeni. A helyesen tippelők között az egri Kazamata étterem 3 db 200 forintos vacsorajegyét sorsoljuk ki. Elmúlt heti nyerteseink: Szalai László (Eger, Olasz u. 11.), Ké- nosi Imre (Eger, Faiskola út 6. III. 46.), Verrasztó István (Eger, Zalka u. 2.). Nyerteseinknek gratulálunk, a vacsorához jó étvágyat kívánunk! Kérjük, vigyék magukkal a személyi igazolványukat. A Heves Megyei Állatforgalmí és Húsipari Vállalat azonnali belépéssel az Eger, Telekessy u. 4. szám alatti termeltetési és felvásárlási kirendeltségére Feltételek: agrártudományi egyetem, vagy állattenyésztési főiskolai végzettség, legalább 5 éves szakmai gyakorlat. Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: Heves Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat Személyzeti és Oktatási Osztályán 3200 Gyöngyös, Szurdokpart u. 1. Telefon: 13-801. állásajánlatai: VETŐMAGTERMELTETÓ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI TERÜLETI KÖZPONTJA: Eger, Klapka út 1. Pályázatot hirdet főmérnöki munkakör betöltésére. A Területi Központ a vállalat önálló jogi személyiséggel nem rendelkező' önálló egysége, amely 1990. január Fjétől KFT-ként működik. Működési területe Borsod-AbaújZemplén és Heves megyék, központja Eger, Klapka út 1. A vállalat tő tevékenységi köre: vetőmagvak szerződéses termeltetésének megszervezése, szaktanácsolás, vetőmagvak feldolgozása, értékesítése bel- és külföldön. Feltételek: szakirányú egyetemei-, főiskolai végzettség, - a mezőgazdasági növénytermelés (kertészet) területén eltöltött legalább 8 éves, s ezen belül legalább 5 éves növénytermesztési (kertészeti) vezetői gyakorlat, szakmai, társadalmi, közéleti tevékenység, erkölcsi feddhetetlenség. A pályázat tartalmazza: a jelentkező részletes önéletrajzát, szakmai életútjának leírását, egyetemi (főiskolai) oklevelét vagy annak másolatát, esetleg egyéb szakképesítést igazoló igazolványt, jelenlegi munkahelyét, munkakörét, továbbá a munkaterület fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseit. A pályázat elbírálása során előnyben részesülnek azok a pályázók, akik német, angol vagy orosz nyelven beszélnek és 30-40 év körüli életkorúak. A pályázatot 1989. október 20-ig lehet benyújtani a Területi Központ igazgatójának. MÁTRA ÁLLAMI GYÓGYINTÉZET: Mátraháza Felvételt hirdet az alábbi munkakörökben: Energetikus (épületgépészüzemmérnöki vagy technikusi alapképesítéssel) kőműves, asztalos, villanyszerelő, vízvezetékszerelő, szakács vagy szakácsnő, takarítónő, kul- túrfelelős (könyvtáros), klinikai laborasszisztens. KAEV 4. SZ. GYÁRA: Gyöngyös Karácsondi út 14. Felvesz gépipari gyakorlattal rendelkező férfi anyaggazdálkodót, szerszám- készítő szakmunkást, középnyomású kazánfűtői szakvizsgával rendelkező fűtőt, valamint kazánházi segédmunkást. • HEVES MEGYEI SZOLGÁLTATÓ IRODA | 3301 EGER. KLAPKA U. 9. • 36/13-149