Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-30 / 257. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. október 30., hétfő Együttes a Baltikumból A Hortus Musicus Egerben Az Országház építője Steindl Imre születésnapjára A Hortus Musicus (Zenész Kert) észt énekesekből és hangszeres szólistákból álló együttes Andres Mustonen vezetése alatt. Ezen a hangversenyen is bizonyították, mennyire hűek a XVI. és XVII. század európai zenei örökségéhez. Korabeli hangszereken vagy másolatain szólaltatják meg Monteverdit, Gastoldit, Praetoriust, G. Gabrielit, Orolo- giot, netán J. H. Scheint és JK. V. Medert, és a többieket, mert örökösei annak a szellemi értékrendnek, amit ott fenn, északon is magukénak éreznek. Nem mondhatjuk, hogy fellépésükkel nem okoztak meglepetést. A meghirdetett műsortól lényegesen eltértek, olyannyira, hogy lexikonokban kellett utánanéznünk azoknak a mestereknek, akiktől a megszólaló táncdalokat, madrigálokat idézték. Gregorio Allegri (1582 — 1652) pápai kórista volt például 1629- től, és aki a pápai énekkar történetét ismeri, az értékeli, mit is jelentett akkor, ott teljesíteni szolgálatot. Giovanni-Maria Traba- ci vagy Trabacci (1575 körül — 1647. dec. 31.) nápolyi zenész, a XVI. századi polifon hagyományok követője; Christoph DeAz MMK Egri Szimfonikus Zenekara az elműlt hétfőn kezdte meg bérleti hangversenysorozatát a Megyei Művelődési Központ dísztermében. Az egri közönség és a zenekar újra egymásra találásának örömében részesedhettünk, mert a válságokon átment gárda nemcsak visszaemelkedett jobbik önmagához, hanem a hallgatóság, az egri zenekedvelők rokonszenvét is megszerezte azzal a kitűnő programmal, amit erre az évre, évadra maga elé tűzött. Beethovennel kezdeni az újjászületést — igényességet is jelent. Azonkívül, hogy a Coriolán nyitány nem egy téma a sok közül; a nagy formátumú feldolgozásban elénk állított hős tragédiája nemcsak az, hogy fékezhetetlen szenvedélyével, akaraterejével, bosz- szűálló céljaival; a rosszul építkező antik hősök elbukásában a több embert, a nagy jellem őrületbe hajló vesztét rajzolja meg, hanem azt is, hogy hazája ellen árulással lázadván anyja, családja életét sem kímélné, ha... Ha oda nem állna elébe Volumnia, az anya, és kérlelésével, a szeretet felidézésével — mert néha nem árt emlékezni küzdelmeinkben a gyermekkori szeretet bájára és hőfokára — gondolkodásra nem késztetné: „Ami engem illet, / Fiam, nem várom én a jó szerencsét / A harc végéig. Ha rá nem vehetlek, / Hogy inkább mind a két részhez kegyes légy, / mantius (1567 — 1643) és Bo- nelli is egyeznek abban, hogy a kor és a nép hangulatát, zenei kultúráját írták le, mentették át a jövőnek. Valóban úgy tűnt ezen az estén, hogy ezek a jól képzett, világjáró muzsikusok és énekesek kétórás zenélésükben elringatták a hallgatóságot azzal a hullámzással, amelyet a táncok, a dalok, dallamok teremtettek. Mintha virágoskertben jártunk volna, ahol a fiatal lányok és fiúk akaratlanul is táncra perdülnek, mert a természet bujasága, az ember játékossága, a derű és az életöröm a mozdulatokban, szavakban, megszólításokban, évő- désekben szövi azokat a kapcsolatokat, amik nélkül emberi közösség nem létezhetik. Naiv báj, romlatlan, tiszta szabályok, a lélek magasabb régiója uralkodnak ezekben a canzonettákban, intrádákban, táncokban, noha tudjuk, hogy a kor, amely ezeket a zenei alkotásokat szülte, éppoly véresen vonult végig Európában, mint akármely más század. De valahol a mélyben, a nép romlatlan fiai magukban és maguknak hordozták mindazt, amiért élni érdemes: a pillanat szépségét és örömét, amit elsősorban Mint eltörölj egyet: nem fogsz előbb / Házadon dúlni / nem fogsz, hidd el azt / , míg / Anyádnak méhét meg nem gázolod, / Mely a világra szült.” (Petőfi Sándor fordítása) íme, a shakespeare-i szép szentencia Coriolánusnak. Amit meg is értett a gőgös, kevély, felfuvalko- dott fiú. Akit a sorsa végül is megalázott. Mert biblikus atmoszféra leng a hős fölött. Mintha napjainkban is elkelne ez az oktatás mindazoknak, akik akármilyen szédületükben megfeledkeztek, megfeledkeznek a hazáról és arról is, hogy a szeretet szülte őket is. És mert mi is ebben a korban élünk, és mert a nagy alkotók üzennek a korokon felül az őket hallgatóknak, ma kétszeresen mélyen szántott bennünk a nyitány tragédiába omló fensége és tanulsága. A G-dúr zongoraverseny szinte feloldásként követte a nagy zeneköltő nyitányát. Énjének legbensőbb titkait tálja itt a hallgató elé, azokat a mindig is nyűgként rajtunk púposodó terheket, amiket cipelnünk kell. Sokszor azt hisszük, talán az egész életünk nem más, mint néhány megpihenéssel tarkítva hordani a terheket, s vezekelni valamiért, aminek okát, célját sem igen értjük. A művésznő, Soós Adriennedéi felkészült lelki kondícióban inkább a líraibb, vagy líraibbá tehető elemeket bontotta ki, így érte el azt a haa zenében lehet a legtisztábban, a „legtestetlenebbül” megszerezni. Látványban is korszerűnek hatott ez az együttes. Térdnadrágjukat korabeli metszetekéről isméi]ük, a kihajtott és kihímzett ingek, a vastag harisnyák, a hangszerek ide álmodtatták velünk azt a környezetet, ahol ezek a maguk gyönyörűségére zené- lő-éneklő egykori fiatalok szórakozhattak. Andres Mustonen vérbeli karvezető és muzsikus. Szelíd lelkesedéssel, jól megkomponált hajzatával, szakállával és be nem fejezett bólintásaival, nem utolsósorban termetével úgy állt-mozgott az együttes közepén, mintha reggelig nem akarna onnan elbúcsúzni. És ha ráadást kínál, az nem lehet más, mint pattogós- dorombolós skót tánc, ami még a csendesebb lelkű zenekedvelőt fellelkesítheti. Azért szerettük volna hallani a műsorba felvett Monteverdi Cantate Dominóját. Ez a kamaraegyüttes és teljesítménye egyediségével sokáig emlékezetes marad az egrieknek. tást, amiben az alázat és az elmélkedés szólamai ötvöződtek. Schubert Befejezetlen szimfóniájában az áldozattá váló ember reményvesztett költészete csapott meg ezúttal is. A külön adottság egy sorsban, hogy a szépség, a zene, a dallam kincseivel lelkében kénytelen végignyomorogni egy testi életet és méltatlanul meghalni, mért a készségek közül hiányzik a hit, a remény, netán a bizalom, amely felperdíthette volna az egekig. S ha most összegezni akarnánk, miért is támadtak ilyen elmélkedő perceink, azt kell válaszolnunk: az együttes új-irányítója, Gémesi Géza és a mostani koncerten vezénylő karmester, a tévé-díjas Kollár Imre felfedezték, kihozták azt a készséget, azokat az empatikus, beleérző tulajdonságokat, amikkel eddig talán hevenyészve gazdálkodtak. Nemcsak a kifejezőképesség, a fegyelem erősödését érezhettük a zenekar játékán, hanem azt is, hogy a hangulati elemeket jól feldolgozták magukban a kar tagjai. Kollár Imre valódi, rokonszenves karmester-egyéniség, minden adottsága megvan hozzá, hogy a nagy hírű elődök nyomába lépjen. Ez a hangverseny éles fotót készített egy markánsabb profilú együttesről, amit ugyancsak Egri Szimfonikus Zenekarnak hívnak; mint elődjét. F.A. Az elmúlt évszázadokban sok kitűnő magyar építőművész hagyta ránk kézjegyét. A l- kofásaik meghatározzák városaink, településeink építészeti arculatát. De talán mindannyi közül kiemelkedik a 150 éve, 1839. október 29-én született Steindl Imre, aki merészen a Duna partjára varázsolta nemzeti szimbólummá lett Országházunkat. Természetesen hosszú út vezetett a Parlament megszületéséig. Rengeteget tanult, dolgozott, kereste a legjobb megoldásokat a korábban tervezett épületein, amíg a magyar historizáló építészetnek Ybl Miklós és Schulek Frigyes mellett legkiválóbb képviselőjévé vált. A pesti Műegyetem elvégzése után előbb két, majd hat esztendőn át a bécsi akadémián tanult, ahol több, a korban meghatározójelentőségű építész tanítványa volt. A 19. század második felében a historizáló építészet dívott, azaz régebbi korok építészeti stílusait elevenítették fel, s ültették át az akkori jelenbe, az akkori kor igényei szerint. így emelkedtek Európa-szerte a neoromán, neogót, neoreneszánsz stb. épületek. Steindl is ezt az iskolát járta, ennek a szellemében alkotott. Kezdetben a reneszánszot kedvelte, s ilyen stílusban építette föl Debrecenben az azóta lebontott Bika Szállót és a szerencsére még ma is álló, s a közelmúltban eredeti pompájában helyreállított úgynevezett új pesti Városházát 1870 — 72 között. A nagyszerű palota a Váci utca 62 — 64. szám alatt áll, s a Fővárosi Tanácsé, ott tartja üléseit. Milyen kár, hogy a szűk utcában, ütött-kopott házak között szorong, és a nagy nyilvánosság legfeljebb a televízióból ismerheti üléstermét. Csaknem ezzel egyidőben tervezte és építette Budapesten a Múzeum körút 6-8. szám alatt álló természettudományi kar épületét. Az iparművészet csaknem minden területét átfogó stílusa az épületek kerámiás díszítésében, a városháza lépcsőházának vaskonstrukciójában is megnyilvánul. Szíve szerint azonban — egyik bécsi tanárának hatása alatt — leginkább a gótikához vonzódott, amelynek egyik kitűnő példája a budapesti Rózsák terén álló Szent Erzsébet-temp- lom. Ahhoz, hogy e történeti stílusokban teljes otthonossággal mozogjon, sok más munkán át vezetett az út. Stílusérzékének tökéletesedését számtalan műemlék restaurálása és helyreállítása szolgálta. Ő hozta helyre a vajdahunyadi várat, a máriafalvi, az iglói, a bártfai és a budapesti belvárosi templomot, valamit , a kassai székesegyházat. Az Országháznak, mint Steindl Imre fő művének, a Bécs melletti Fünfhaus temploma és a berlini Reichstag pályázatára készült és dicséretben részesült terve szolgált előzményül. Az Országházra kiírt nemzetközi pályázaton Steindl pályaműve — mint a nemzeti múltat kifejező öntudat legmegfelelőbb építészeti megjelenítése — nyerte el 1883-ban az első dijat. A következő évben kapta meg a megbízást az akkor már az iljú építésznemzedéket a műegyetemi katedráról nevelő, ünnepelt és sikeres Steindl. Élete végéig dolgozott az Országházon, amelynek főlépcsőházában elhelyezték Stróbl Alajos által mintázott mellszobrát, és vele szemközt egy emléktáblát, amelyet 1904-ben emelt az 1902. augusztus 31-én elhunyt nagy építész tiszteletére az Építészegylet. Dr. Csonkaréti Károly Farkas András Az MMK-ban az együttes Lélekben született újjá A természettudományi kar épületei a Múzeum körúton Akik Pécsett vagy Kaposváron találkoztak valamelyik alakításával, nem csodálkoztak Szomszéd(ok)ból — dr. Mágenheim Több mint két esztendeje,, hogy a Szomszédok a Magyar Televízió jóvoltából kéthetenként képernyőinken „szomszé- dolnak”, de két hónap is elég volt ahhoz, hogy Mágenheim doktort, azaz Kulka Jánost egy ország a szívébe záija. Rokonszenves egyénisége, színészi kvalitásai egyaránt szerepet játszottak abban, hogy ne csak elfogadtassa, meg is szerettesse a nézőkkel e vázlatosan megírt figurát. A teleregény szereplői közül ő az egyik, aki a távoli „végekről”, egy Budapesttől ugyancsak messzire található színház társulatából került a játszó személyek közé. Valljuk be, nem túl gyakori jelenség, hogy a mégoly kiváló, ám nem fővárosi székhelyű együttesek valamelyik tagja rendszeresen feltűnjön, állandó vendég legyen a képernyőn; alighanem ezért is tűnt úgy, mintha Kulka János az ismeretlenség teljes homályából pattant volna ki, a színészmesterség tökéletes vér- tezetében. Azok _ viszont, akik Kulka János már színpadon is láthatták, Pécsett vagy Kaposváron találkoztak valamelyik alakításával, nem csodálkoztak. Csak örültek. Örültek, hogy kedvelt művészük végre ország-világ előtt bemutatkozhatott. Előttük ugyanis Kulka János már nagyon sokszor bizonyított. A kétfejű fenevad című Weöres Sándor-drámában nyújtott teljesítménye a pécsi nézők számára sokáig emlékezetes marad; a kaposvári alakításait — így például Az öngyilkos búbánatosan önmarcangoló, szelíden erőszakos orosz értelmiségi figuráját, vagy a Tom Jones menet közben át- • vett narrátorát — szűkebb pátriáján túl is sokan láthatták. Kulka János otthonról hozta magával a művészetet, a színház szeretetét. Szülei — így tartja a fáma — hosszú éveken keresztül ott voltak minden jelentős bemutatón; négy-ötszáz kilométereket is utaztak egy-egy emlékezetes este kedvéért. Ehhez az indíttatáshoz társult még a tehetség, a szorgalom, és a színháznak, a mesterségnek az a tisztelete, amely—nem kis szó! — szinte zökkenőmentessé tette számára az új közösségbe való beilleszkedést, nemcsak Pécsett, Kaposváron is. Mindezek ellenére az, hogy a teleregényben már-már „nyugdíjig kitartó” feladatot kapott, inkább a szerencsének, a főiskolai évekből származó impresszióknak köszönhető, semmint színpadi sikereinek. Cs. /. hm A Parlament keleti homlokzata Kilátás a Par- ■ lament tetejéről
