Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-25 / 253. szám

niEfuií/aq 1989. október 25., szerda A Nap kél: 6.17 órakor — nyugszik: 16.40 órakor. A Hold kél: 1.54 órakor — nyugszik: 14.53 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon BLANKA nevű kedves olvasóinkat. Sorozatunkban már említettük, hogy a nép szívesen használta fel a színeket arra, hogy azokból személyneveket készítsen. E szokásnak köszönheti a BLANKA létét, amely az ógermán „blank” vagy a mai francia „blanc”: „fényes, fehér” szóból ered, de átvitt értelemben a leánykák erkölcsi tisztaságát jelzi. Nyugat-Európában Blanche, Bianca, Blanke formában jobban elterjedt, mint nálunk. A Blankáknak — nevükhöz illően — fehér krizantémot ajándékozzunk. |^£ldőjárás Várható időjárás ma estig:- IFJÚ DEMOKRATÁK. A napokban megalakult Eger­ben az Ifjúsági Demokrata Fó­rum, az MDF ifjúsági szerveze­te. Ákik kedvet éreznek a csat­lakozáshoz, azok kedden és csü­törtökön délután 4-6 óráig je­lentkezhetnek az MDF irodájá­ban, a Széchenyi u. 18. szám alatt.- SZILA GYIS JUBILE­UM. Az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium ebben a tanévben ünnepli fennállásának 35. évfor­dulóját. A megemlékezések kö­zött szeretnék megalakítani a Szilágyisok Baráti Körét is, amelyre várják az egykori diá­kok jelentkezését november 17- ig, amikor is délután 3 órakor ta­lálkoznak majd a hajdani szilá­gyisok.- EGYHÁZI DELEGÁ­CIÓ EGERBEN. Az Egyesült Államokból érkezett az a kilenc­tagú egyházi delegáció, amely­nek vezetője az amerikai ökume­nikus tanács elnöke. A küldött­ség a napokban Egerben is járt, ahol Kádár Zsolt tiszteletes fo­gadta őket.- HALÁL HEVESEN. Ok­tóber 23-án este Hevesen, a pusztacsászi elágazóban Simon József 55 éves muhi lakos teher­gépkocsival elütötte az úttesten fekvő Molnár József helybeli 60 évest. A szerencsétlenül járt ember a helyszínen meghalt.- GÉPJÁRMŰ-VEZETÉ­SI TANFOLYAM. Október utolsó napjaiban Egerben és EGERBEN: Felnőtt betegek ré­szére 18 órától másnap reggel 8 óráig, napközi sürgősségi ellátás 11-től 16.30 óráig. HELYE: a rendelőinté­zet épületében. Bejárat a Knézich Ká­roly utca felől, az épület Minaret felé eső végén. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztályá­nak földszintjén. Telefon: 10-841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi üt 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan vá­ros és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: Ren­delőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. Folytatódik a csaknem felhőt­len, a ködtől eltekintve száraz, ko­ra őszies hőmérsékletű idő. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül alakul. Gyöngyösön személygépkocsi­vezetői tanfolyamot indít az MHSZ. A szervezők várják a je­lentkezőket, akiknek részletfize­tési kedvezményt is adnak.- MSZP-S NŐK. Az MSZP Egri Intéző Bizottságának szer­vezésében ma délután 3 órakor a városi pártszékházban megala­kul a Magyar Nők Szövetségé­nek helyi szervezete. Ezen elő­adást tart dr. Vankó Attiláné, or­szágos elnökségi tag, s az ese­ményre nemcsak a csatlakozni vágyókat váiják.- PÓDIUMBÉRLET GYÖNGYÖSÖN. A már ha­gyományos sorozat keretében a mátraalji városban a 7. számú ál­talános iskolában ma Szóm­ba thy Gyula Jászai-díj as szín­művész műsorát láthatják, hall­hatják az érdeklődők. A Legyen a vendégem című előadás este fél 8-kor kezdődik. A sorozatban november 23-án Valami kis sze­relem címmel Szegedi Erika ér­demes művész és Lukács Sándor Jászai-díjas színész szerepel. A későbbiekben pedig pódiumra lép még Bács Ferenc, Tahi Tóth László, Ivancsics Ilona és Nem- csák Károly. Bérletek az iskolá­ban kaphatók.-A SZÁMÍTÁSTECHNI­KÁRÓL. Alapfokú számítás­technikai tanfolyamot indít ok­tóber 30-tól a TIT Eger Városi Szervezete. A kurzusra jelentke­zéseket még elfogadnak. A 48 órás képzés összdija: 2500 fo­rint. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet hevesi lakosok részére 19 órá­tól holnap reggel 7 óráig az egészség­házban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11-831 FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dor- mánd, Besenyőtelek, Mezótárkány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfar- mos lakóinak Füzesabonyban, a Rá­kóczi út 42. szám alatti rendelőben. Tel.: 41-020. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. TISZANANÁN: 19 órától más­nap reggel 7-ig; hétvégén szombat re­gei 7-től vasárnap reggel 7-ig, az egészségügyi kombinátban, a Vörös Hadsereg u. 106. alatt Tiszanána, Kis­köre, Kömlő és Sarud lakosságának. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napo­kon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrög­zítőn lehet bejelentést tenni. Sajtótréfa — Több órán keresztül tartotta bizonytalanságban hallga­tóit egy skopjei rádióadó, arról tudósítván, hogy a városba föl­dönkívüliek érkeztek — írja a Népszava. Aztán úgy folytató­dik a cikk, hogy mindez csak blöffnek bizonyult, hiszen mind­ezt csak az adás „ötletes” szerkesztői találták ki, ők kerestek olyan „szemtanúkat” is, akik beszámoltak az eseményről. Mi Magyarországon eközben azon reménykedünk, hogy a mi sajtónk nem tréfálkozik, valóban igazat ír. Mert ha nem, akkor úgy járunk, mint a derék skopjeiek, akik azonnal útra keltek, hogy láthassák az ufókat, és még csak most is bolyong- nak-bolyongnak. (-ács) ^1 ORVOSI ÜGYELET TEGNAPRÓL - MÁRA Suli-buli Videoforgatásra pályázhatnak Az Exotic zenekar a tavaszi suli-buli akció sikerén felbuzdul­va újabb pályázatot hirdet a vidé­ki és budapesti általános, szak- középiskolákban, illetve gimná­ziumokban. A zenekar október végén megjelenő nagylemezén — amelynek címe: Exotic II. — szerepel egy dal, ami a „Suli-bu­lik” hatásara készült. A dal címe: „Addig legyetek boldogok”. A nóta videoklip-forgatásának a helyszíne a kisorsolt osztály, il­letve gimnázium lenne. A pályá­zók írjanak ismertetőt az osztálya ról, küldjenek fényképet, és ha van ötletük a kliphez, azt úják le. A pályázatot az iskola pecsétjé­vel hitelesítsék. Meglepetés: a nyertes osztály iskolájában a zenekar ingyenes koncertet ad. Nevezési határidő: 1989. december 1. Cím: Buda­pest, VII. 1077 Almássy tér 6. Almássy téri szabadidőközpont. Jubileumi emlékülés Néprajzi gyűjtők országos találkozója Százesztendős a Magyar Nép­rajzi Társaság. Ez alkalomból, valamint a szervezett néprajzi gyűjtőmozgalom ötvenedik év­fordulója alkalmából is október 27-től 29-ig háromnapos emlék­ülést tartanak a Magyar Tudo­mányos Akadémia kongresszusi termében. A rendezvény egyben a társaság 101. közgyűlése is lesz. Nemcsak a hazai gyűjtők és nép­rajztudósok vesznek részt a programsorozaton, hanem több mint százan fogadták el a meghí­vást a környező országokból. Sőt, nem magyar ajkú külföldi szakemberek is eljönnek. Az első napon a tudományos emlékülést Berend T. Iván, az MTA elnöke nyitja meg, majd Balassa Iván tekinti át az elmúlt száz év történetét. Előadást tart még Ujváry Zoltán, Szabadfalvi József, Paládi-Kováes Attila, Vargyas Lajos, Voigt Vilmos, Kodolányi János, Andrásfalvy Bertalan, valamint Morvái Péter, aki a néprajzi gyűjtőmozgalom történetét foglalja össze. Szombaton és vasárnap az MTA Zenetudományi Intézete Kodály-termében A néprajzi gyűjtőmozgalom és a nemzettu­dat címmel önálló programként kétnapos tanácskozás lesz. Folk­lórműsort és egyéb kiegészítő rendezvényeket is kínálnak a résztvevőknek. Béres-csepp Gyógyszer-e a Béres-csepp vagy sem, annak el­döntése nem az én feladatom. Erről épp eleget vitat­koztak az illetéktelenek. Számomra kifejezetten méreg, amit mindjárt be is bizonyítok. Közeli csa­ládtagom megbízásából hiába járom a drogériákat, csak az ajtón lévő felirattal találkozom: „Béres- csepp nincs!” A hét végén váratlanul ráakadtam a forrásra, ahol korlátlan mennyiségben beszerezhető. A cím: Bécsi út. Mindjárt a sorompó után ! Csak az Obst fel­iratú üzleteket kell keresni, ahol ki van írva: banán, füge, kivi, sör dobozos... Nyelvi probléma nincs. Beszélnek magyarul! Készségesen megadják az árát is: 70, azaz hetven schilling! Gyanítom, nem a Med- impex verte fel (itthon 26 forint). Ugye most már értik, miért méreg számomra a Béres-csepp! Aztán minden világos lesz. A kezem­ben. Később a fejemben is, csak előbb azt a néhány dobozt kell kiüríteni, ami egészen másfajta cseppe­kettartalmaz... Most, hogy megjött a hatása — meg egyébként is, nyakunkon a nemzeti megbékélés —, már nem is haragszom. Különben is, kire kellene? A drogériásra, aki nem aprózta, hanem egy tételben adta „el” valakinek? A leleményes honfitársunkra, aki a kereskedőtől vagy máshonnan szerezte be, és kb. tízszeres haszonnal— ráadásul valutában — túl­adott rajta ? A határőrre, aki lazán átengedte a csen- cselőt? Nem! Rá csak akkor haragudnék, ha néhány pitiáner seftelő miatt a tiszta szándékúakat meg­alázva kutatna a személyes holmik között. Szá­momra nem azért méreg a Béres-csepp, mert ilyen apróságokon kell bosszankodni, hanem egészen másért! Végre ismét van egy termék, amit jó pénzért el le­het (ne) adni Nyugaton, és csökkenteni lehetne a hozzá nem értőktől örökölt államadósságot. Eset­leg cserébe kurrens, hazánkban nem gyártott, de szükséges gyógyszereket kapnánk érte, stb. Józan paraszti, iparos, értelmiségi (a nem kívánt rész törlendő!) ésszel átgondolva, a konjunktúrát kihasználva kellene esetleg új munkahelyek terem­tésével (úgy tudom, ez sem hátrány!) a termelést fo­kozni, a bel- és külföldi piacot ellátni. Aztán, ha le­futott a hullám, a nyereség számolgatása mellett jut­hatna idő a meditálásra: gyógyszer-e vagy sem. Té­telezzük fel a legrosszabbat: nem tudta mindazt, amit állítanak róla. Na és? Nyugatról is rengeteg bóvli bekerüljt) hozzánk. Legfeljebb egyenlíte­nénk. Én már nem is mérgelődöm tovább! Tudom, nem a Béres-csepp volt az utolsó abban a pohárban, ami mostanában betelt. Azóta október 23-án elharan­gozták a delet! Remélem, „dél után ” másképp lesz! Nagy József A hét elején Asztalos Miklós elnökhelyettes vezetésével koor­dinációs értekezletet tartottak a megyei tanács Uletékes osztály- vezetői, s más gazdasági szakem­berek. A téma a világkiállítás volt. Természetesen megyénk is csatlakozni kíván a Bécs — Bu­dapest Világkiállítás rendezvé­nyeihez, s az azt megelőző beru­házásokból is szeretne részesül­ni. Habis Lászlót, a megyei ta­nács kereskedelmi osztályveze­tő-helyettesét kérdeztük arról, hogy milyen előzetes elképzelé­sekről esett szó ezen a megbeszé­lésen. — Ebben a témában is termé­szetesen nagymértékben alapo­zunk a helyi önkormányzatokra. Számos ötletet, elképzelést vá­runk a településekről. Vannak azonban olyan témák, amelyek egyeztetést kívánnak. Már most felmerült, hogy — amennyiben a világkiállítás rendezési jogát megkapjuk, megyénkben is szá­mos infrastrukturális beruházás­ra lesz szükség. így például az M3-as autópálya további építése lehetővé tenné, hogy Eger is könnyebben megközelíthető le­gyen, s így fogadja a világkiállítás résztvevőit. Szó esett arról, hogy a megyében több lehetőség le­gyen magánrepülőgépek foga­dására. A közlekedési kapcso­latrendszeren túl a köztisztaság, a környezetkultúra érdekében is sokat tehetünk.- Gondoltak-e úgynevezett szellemi beruházásokra? — Az előkészület éveiben na­gyon fontos lenne, hogy megte­remtsük a személyi feltételeket is. Gondoltunk a szakemberek nyelvi képzésére és továbbkép­zésére. E célra egyébként több országos szerv képezett pályázati alapot (például az idegenforgal­mi alap).- A sajtóból értesülhettünk más megyék terveiről Nem talál­ja úgy, hogy késésben vagyunk? — Intenzív előkészítő munká­val még behozhatjuk ezt, bár nem vagyunk elkésve. A városok október 31-ig írásban is elküldik elképzeléseiket. De számítunk a különböző kulturális intézmé­nyekre, gazdálkodóegységekre, szervezetekre, váijuk az ötletei­ket. Bizonyosan nagy lehetősé­geink vannak például a gyógy- ídegenforgalom vagy a kereske­delem területén. A konkrét teen­dők kidolgozására az ezt követő időszakban kerül majd sor. (jámbor) Korponay Margó képei Miskolcon A Miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetem Galériájában ren­dezték meg az egerszalóki szüle­tésű s a megyeszékhelyen élő fes­tő, Korponay Margó kiállítását. A tárlatot október 26-án, csütör­tökön délután 3 órakor a fan­tasztikus festményeiről ismert Korga György képzőművész nyitja meg. A kiállítás november 17-ig szombat és vasárnap kivé­telével naponta 9-15 óráig te­kinthető meg. A honismereti és néprajzi pályázatról Eredmény- hirdetés: a várban Tegnap délután hirdették ki a Berze Nagy Jánosról elnevezett honismereti és néprajzi pályázat eredményét. A versenyt a Dobó István Vármúzeum, a megyei ta­nács művelődési osztálya, a népfront, a TIT és a Megyei Mű­velődési Központ hirdette meg. Mint minden évben, az idén is számosán vállalkoztak a tanul­mányírásra, 16 néprajzi és 10 történelmi pályamű született. A besenyőtelki születésű néprajz- kutatóról elnevezett pályázat eredménye a következő lett: a néprajz kategóriában az ifjúsági szakkörök közül a hatvani Bajza gimnázium honismereti köre szerezte meg az elsőbbséget, ve­zető tanáruk dr. Varga Mária. A fiatalok közül egyéniben Mezei Judit, a Dobó gimnázium tanu­lója és Hajdú Tamás, a Gárdonyi gimnázium diákja lett az első. A felnőttek közt a poroszlói Kovács Károly készítette a legjobb dol­gozatot, őt követi a székesfehér­vári Szabó Imréné. A történeti kategóriában a legfiatalabbak számára csak harmadik dijat ad­tak ki, ezt a gárdonyis Varga Mó­nika kapta. A felnőttek első dija Németi Gáboré lett, a másodikat pedig Demény Dittel Lajos nyer­te, mindketten hatvaniak.- A HATOSLOTTÓ NYE­REMÉNYEI. Az október havi hatoslottó nyereményei: 6 talá­latom szelvény nem volt, az 5 plusz 1 találatos szelvényekre 837 ezer 857 forintot fizetnek, az 5 találatosokra 26 ezer 740 forintot, a 4-esekre 558 forin­tot, a 3-asokra pedig 39 forintot fizetnek. (A nyerőszámok: 12, 19, 24, 28, 30, 39. Pótszám: 3-as) Pénznem Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma a/b Vételi Eladási árf. 100 egységre Ft-ban 9167,04 9734,08 4437,88 4712,38 147,99 157,15 797,70 847,04 1354,76 1438,56 915,03 971,63 34,71 36,85 Holland forint fr font Japán yen (1000) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK-márka Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona USA-dollár ECU (Közös Piac) Jugoszláv dinár csekk (10000) /b 13,58 ­a/ vásárolható legmagasabb bank­jegycímlet: 1000-es b/ bankközi és vállalati elszámolásoknál alkalmazható 2751,60 2921,80 8270,58 8782,16 405,48 430,56 4917,22 5221,38 19322,95 20518,19 832.07 883,53 3106,87 3299,05 42,27 44,89 441,39 468,69 36,34 38,58 48,70 51,72 3542,93 3762,09 895.08 950,44 5767,90 6124,68 6374,07 6768,35 árfolyam: Görög drachma 35,74 35,82 Jugoszláv dinár csekk (10000) 13,99 ­NÉPÚJSÁG — Politikai napilap. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200Te­lefon : 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és La­pellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96-162 pénzforgalmi jelzőszámra. Élőfizetési dija egy hónapra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. Index: 20 062. — Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ — HU ISSN 0133—0705 Megkérdeztük: Hol tartanak a világkiállítás megyei előkészületei?

Next

/
Thumbnails
Contents