Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-21 / 250. szám
/ NÉPÚJSÁG, 1989. október 21., szombat PANORÁMA 5. Boconádi balsejtelmek Boconád látszólag nem sokban különbözik egy átlagos magyar falutól. Lakosainak száma nem éri el a kétezret, a keresőképes emberek nagy többsége a szomszédos tarnamérai tsz-ben vagy a környékbeli ipari üzemekben dolgozik. Ahogy sétálgatunk a késő őszi napsütésben, ugyanazt érezzük, mint számos más kistelepülésen: mintha itt is megállt volna az élet. Úgy tűnik, mintha az országban zajló viharos változások elkerülték volna az aprócska falut. Ezt a benyomást erősítik az itt élőkkel való beszélgetéseink is. Többen is mondják: a falusi ember nem ér rá politizálni, a közéleti csatározásnál előbbre valónak tartja a kertművelést, az állattartást. A helyi általános iskolában Cseh Béla igazgató arról beszél, hogy az idei tanév az előző évekhez viszonyítva zökkenőmentesebben indult, hiszen hosszú idő óta most mondhatják el először, hogy nincs képesítés nélküli pedagógus az intézményben. A tizenhat szaktanár a sokat szidott, elfuserált tanterv, az elavult oktatási törvény s a nevetségesen alacsony pedagógusbérek ellenére igyekszik a lehetőségekhez képest mindent elkövetni, hogy a 140 tanulót felkészítse a továbbtanulásra, a munkára. Az igazgató, Cseh Béla indulatok nélkül közli: 15 százalék fizetésemelést kaptak, és egy fillérrel sem többet. Tudomásul vették, hogy a helyi tanács nem tudott felszabadítani erre a célra pénzt. — Nem panaszkodhatunk, ugyanis az elmúlt években a romokban heverő Szeleczky-kas- tély felújított részében egy háromcsoportos óvoda, egy négytantermes iskola és egy konyha kapott helyet. A tervek szerint tornatermünk is lesz ezen a területen, a későbbiekben pedig egy közösségi házat is kialakíthatunk a kastély középső szárnyában. A gyerekek érdekeit tartotta szem előtt a tanácsvezetés akkor is, amikor az itteni tavon kivilágított korcsolyapályát hozott létre tavaly télen. Erre idén is számítunk. Újdonság egyébként a hittanoktatás bevezetése. A helyi plébánossal jó viszonyban állunk, így nem ütközött akadályba az oktatás megszervezése. Veress József plébános is így vélekedik a dologról. — A pedagógusok jóindulattal álltak hozzá a rendszeres hitoktatás bevezetéséhez. Ez örömmel tölt el, azonban látni kell, hogy az elmúlt negyven esztendő hibáit nem lehet egyik napról a másikra felszámolni. Az egyház életében a közelmúltban óriási lendületű tisztulási folyamat kezdődött el, véleményem szerint mélyebb, mint a társadalom bármely rétegében. Ennek ellenére nem vagyok túlzottan optimista az elkövetkező esztendők megítélésében. Sajnos, emberek tömegei sérültek meg pszichésen, és ez tartós, nemzedékeket sújtó sérülés. Széthulló családok, lazuló munkaerkölcs, tekintélyválság, fizikailag és szellemileg leromlott állapotú emberek. Ezek a tények figyelmeztető, veszélyes folyamatról árulkodó jelek. Az egész országban, s így itt, Boconádon is tapasztalható, hogy senki nem bízik meg a másikban. Ennek a bizalmatlanságnak a gyökerei az ötvenes években kiépített veszedelmes spiclihálózatig nyúlnak vissza. Megfélemlítették, kiszolgáltatták, egymás ellen fordították az embereket. És hiába fordultam én mindenkihez mélységes embertisztelettel, a bizalmatlanságot nehezen tudtam feloldani. Előfordult, hogy a plébánia tatarozását elvállaló mester néhány nap után lemondta a munkát. Valaki vagy valami miatt nem mert hozzáfogni. Az előzőekben elmondottak miatt én magam is üdvözlöm a nyitottságot, a reformokat, de mint mondtam: az igazi változáshoz nagyon sok idő kell, ehhez néhány év kevés. A tanácselnök, Sedon János, éppen ebédelni indulna, amikor megjelenünk nála. Lehet, hogy ez az oka szűkszavúságának is. Tőmondatokban válaszolgat a kérdésekre. Elsorolja, mi minden változott Boconádon a közelmúltban. Lassan tíz éve tart a kastély rekonstrukciója, de megjósolhatatlan, mikor fejeződik be, a tervek szerint ugyanis további 162 millió forintot igényelne a teljes rendbehozatala. A fejlesztésre szánható tanácsi pénzből idén felújították az úthálózatot, korszerűsítették a közvilágítást. Nemrégiben készült el az új orvosi rendelő, az óvoda, a napközi. Érdekelne a tanácselnök véleménye az országban zajló változásokról is. — „Errőlnincs véleményem. Mit mondhatnék?” — emeli fel hangját bosszúsan a kérdésre. Kissé meglep az elutasító hang, ezért másként próbálkozom. — Ön itt, Boconádon, első számú vezető. Valamilyen véleménye csak van az elmúlt időszakban bekövetkezett változásokról, hiszen ezek a falu életére is hatással vannak. — Hát jó. Egyetértek a reformfolyamatokkal, de a gazdaságban nincs semmi elmozdulás. Épp ezért, jó lenne, ha végre rend lenne. Érzem, jobb lenne, ha nem alkalmatlankodnánk tovább, de azért még megkockáztatom: — Hogy érzik itt magukat az emberek? Milyen a közélet? — Nézze, itt az embereknek nincs idejük politizálni, el vannak foglalva a munkájukkal. Most ért véget például a betakarítási szezon. Évente egyszer van falugyűlés az év végén, és ennél többre nincs is szükség. Ez évek óta így van. Egyébként az emberek zöme elégedett, nincsenek nagyobb gondok. Minden relatív. így az is, hogy ki mit tart gondnak. Juhász Ig- nácznak és feleségének van pa- naszolnivalója, nem is kevés. Mindketten nyugdíjasok. Harmincnyolc évet dolgoztak az áfész kötelékein belül, tisztes kereskedőként. A Rákosi-érában azonban félj és feleség nem dolgozhatott egymás mellett, ezért Juhászné a tsz-ben vállalt munkát. Az ott töltött tíz évet azonban nem számították bele a nyugdíj megállapításakor. Jártak már több helyen a sérelmet orvosolni, de eredménytelenül. — Sok mindent megértünk mi, kérem — mondja a férj. — Apám a helyi Kisgazdapárt elnöke volt. Az ötvenes években meghurcolták, kuláklistára került, félholtra verték, majd négy évre börtönbe zárták, ártatlanul. Soha nem heverte ki a megaláztatást. Ezért is várom, hogy itt a faluban is felbukkanjon az újjáalakult Kisgazdapártból valaki. Kíváncsi lennék a programjukra. A mi életünk sem volt éppen felhőtlen. 1949 októberében politikailag megbízhatatlannak ítéltek, mivel nem léptem be a pártba. Büntetésből Sarudra küldtek dolgozni, ahol hat évig voltam. 1956 májusában jöhettem haza, attól kezdve dolgozhattunk újra együtt a feleségemmel. 1975- ben megalakítottuk a zöldségtermelő szakcsoportot a tsz-ben, néhány taggal. Szerettük volna a magántermelést előremozdítani. De hiába az igyekezet, idén sem találtak megfelelő piacot a terményekre. En csak azt tudom, hogy a hagyma kilóját 4 forintért vették át. így aztán a városiak alaptalanul szidják a termelőket. Az az igazság, hogy itt hosszú évekig senki nem képviselte a parasztság érdekeit. Az MSZMP is csak ígérgetett. Figyelgetem ezeket a mostani pártokat is, de hinni egyiknek sem hiszek. ígérgetéssel már tele van a padlás. Bizalom itt csak akkor lesz, ha valami kézzelfogható eredményt mutat fel valaki. És még valami: én soha nem felejtem el, amikor apámat megláttam összetörve. Épp ezért bárki kerül hatalomra, annak szeretném elmondani: elég volt a bántalmazásból, a visz- szaélésből. Ebben az országban a mai napig félnek azok az emberek, akik látták a hatalom vérengzését. Ennek nem szabad soha többé előfordulnia! Barta Katalin (Fotó: Perl Márton) Szeptembertől rendszeres a hittanoktatás A kastély teljes felújítására 162 millió forintra lenne szükség Úton Juhász Ignácz és felesége: Várjuk a kisgazdákat A tornateremre még várni kell Bennük talán már nem lesz félelem
