Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-20 / 249. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. október 20., péntek

3

„A legmegfelelőbb emberek

érvényesítsék a párt politikáját”

Beszélgetés Vitányi Ivánnal, az MSZP Elnökségének tagjával

— A Magyar Szocialista Párt megalakulása után Ön, mint a párt Elnökségének tagja, miben látja, hogy az MSZP jelen van a magyar társadalomban?

— Az idő még kevés ahhoz, hogy ezt hitelt érdemlően megítélhessük. Valaki azt mondta: „jelenleg nincs a pártnak teste.” Valóban nincs. Hiszen nem lehet pontosan tudni, hogy kik a tagjai, az elnökségen kívül más funkció nem biztos. Nem ismeretes, hogy mekkora az apparátus és kik alkotják. Ennek ellenére az MSZP léte az első pillanattól kezdve a legszélesebb körben vált ki vitát, érdeklődést, indulatot.

— Választások előtt állunk. Az elnökválasztás propagandája már elkezdődött, hamarosan megindul a küzdelem a parlamenti helyekért is. Az MSZP- nek miként kell rendeznie a sorait, ha komoly eséllyel akar indulni?

— A felkészülés már a kongresszuson megkezdődött, új párt alakult, amelynek először ki kell alakítania a saját azonosságtudatát, megmutatnia, hogy mi ez a párt és mit akar. A kongresszus ezt elkezdte, először is annak kimondásával, hogy olyan pártról van szó, amely nem folytatja azokat a hagyományokat — sőt, szakít velük! —, amelyek az úgynevezett kommunista pártokat jellemezték. Azért használom az úgynevezett kifejezést, mert kommunista pártnak most általában azt nevezik, amely egy pártállam keretében fejti ki tevékenységét, hatalmi pártként, jóllehet, e szónak a múlt században, amikor Marx a Kommunista Kiáltványt írta, ilyen értelme egyáltalán nem volt. Tehát az MSZP mindenképpen szakít az elmúlt évtizedek kommunista pártjainak gyakorlatával, más párt kíván lenni, olyan, amely a demokrácia alapján áll és a szocializmust egyedül a demokrácia keretében és útján gondolja — nem megvalósíthatónak — hanem képviselhetőnek. Ez mindenképpen radikális fordulat, és az eddigitől eltérő formája az azor nosságtudatnak és az öntudatnak is. Ez azonban még csak a kezdet, az identifikáció kialakításában — hogy ezt a gyakorta használt idegen szót használjam — sok további kérdést még tisztázni kell. Folyamatról van szó, amely azonban megindult, és remélhetőleg tisztázáshoz vezet.

A platformpolitizálást tanulni kell

— Az MSZP a különböző platformok, irányzatok kompromisszumaként jött létre. Nyers Rezső egy interjúban a reálpolitikai és a reformirányzatok együttesének nevezte. Vagyis a magyar pártpolitikában eddig nem alkalamazott működési elv szerint dolgozik. Föl kell tehát tenni a kérdést, hogy vajon képes lesz-e toleránsán, egy másik irányzat, irányzatok nézetét elfogadva politizálni az a közösség, amely, mondjuk ki, akaratlanul is viseli a múlt terheit: abban nőtt fel, hogy a hatalmi szó nem tűr ellenvetést?

— A veszély természetesen fenyeget, hiszen ez az újfajta gyakorlat most kezdődik. Az olyasféle szervezett egyesülés, mint mondjuk a Reformszövetség, vagy a Népi demokratikus platform, a párton belül még egy fél évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. Korábban nem volt mód az irányzatok érvényesülésére, 1945 után semmi esetre sem. Nem működtek olyan szervezetek sem, ahol ez a gyakorlat kialakulhatott volna. Nyilván nagyon elölről kell kezdeni. De

nincs más út. És nem is csupán az MSZP sajátossága a szóban for-' gó plurális működési rendszer, a többi pártokban is fellelhető, mind az MDF, mind a szabaddemokraták, mind a szociáldemokraták gyakorlatában. Általános törvényszerűségnek kell tehát tekintenünk, amivel meg kell tanulnunk élni.

— A hazai és nemzetközi visszhangokban föllelhető volt a kongresszus minősítéseként, hogy ott tulajdonképpen nem történt más, mint a cégtábla átfestése. Vem, aki azt mondja: rövid az a sor, melyet az új arcok alkotnak. Más vélemény szerint, ha a többpárti, nyugat-európai választási szokás szerint kiplaká- tolnák a képviselők fényképét, meglehet, a választópolgár azt érezhetné, hogy ezekkel az arcokkal már találkozott, némelyikkel úgy is, hogy a május elsejei felvonuláson vitték a képét. A kérdés tehát az, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy az MSZP olyan képviselőket állít, akik nem kötődnek szorosan a párthoz, ám teljesen megbíznak bennük a választók?

Az új vezetőség elvei

— A kérdés első részére azt felelem, hogy itt, ezen a kongresz- szuson radikális változás történt. Elég, ha az Elnökség tagjaira utalok, akiknek több mint a felét korábban nem nézték jó szemmel egyetlen pártbizottságon sem. Mások eddig is funkciókban voltak, de elkötelezetten akarták a reformokat, és dolgoztak is érte. Mindenképpen ez a két csoport alkotja a többséget. Ha a tendenciák szerint ítéljük meg a párt vezetését, akkor egyértelműen az új szellem érvényesülésében bízhatunk.

— Amit egyébként már az eddigi döntések is igazolnak — például a Munkásőrségről, az ön- kormányzatról, a jelképekről —, az új vezetőség tehát bizonyíthatta, hogy más elveket vall, mint amelyek az MSZMP-t jellemezték. Ez a pártvezetés egyértelműen és határozottan dolgozik a többpárti demokrácia előkészítésén. Ami a kérdés második részét illeti, nevezetesen, hogy mi lesz a párt választási taktikája, erről én még semmi hivatalosat nem tudok, ezért csak a magam véleményére hagyatkozhatok. Azt hiszem, a legteljesebb nyitottsággal kell szembenéznünk vele. Nem az a cél, hogy a párt hatalmi pozíciókba helyezze a maga embereit, hanem, hogy a legmegfelelőbb emberek révén érvényesüljön a politikája, amely a demokrácia és a jogállam felé vezet.

Szoros kapcsolat a megyékkel

— Az MSZP létérdeke, hogy szoros és konstruktív kapcsolatot alakítson ki a megyékkel. Ez, vélhetően az idő rövidsége miatt, még várat magára. Tervezi az elnökség, pontosabban a tagjai, hogy minél előbb kimozduljanak a fővárosból?

— Tervezi, de konkrét útitervet persze én nem adhatok. Szükségszerű, hogy kimozduljon az elnökség, hiszen nem azért választották, hogy hivatalokban értekezzen, hanem, hogy a párt politikáját képviselje az emberek között. És miután az emberek

többsége vidéken él, oda kell mennünk. Én biztos, hogy sok helyre el fogok menni, noha még nincs kész programom. Megjegyzem, olyan program, amit korábban az MSZMP valósított meg ezen a téren — hogy például iksz ipszilon ekkor és ekkor megjelent zé megyében —, nem lesz, mert ilyesmire nincs szükség. Ez a fajta központi szupertervezés, ami végül is áldolog volt, kimúlt, el kell felejteni. Ha úgy adódik, én például eleget teszek bármilyen meghívásnak.

. K.E.

Véget vetni a közönynek

A szovjet falu felemelkedéséért

Iván Vasziljev író és publicista

Iván Vasziljev Lenin-dijas írót és publicistát „falusi írónak” nevezik. A faluról ír, az ősi orosz tájról, a nem feketeföld-övezet- ről. A Volga felső folyásánál született, és a háborús évektől eltekintve nem hagyta el ezt a vidéket. A járási és a megyei lap munkatársa volt, és keresztül- kasul beutazta a vidéket.

Vasziljev másfél évtizeddel ezelőtt jelentkezett könyveivel. A pszkovi földön, Borki faluban él, egyszerű parasztházban. Könyveinek hősei dolgos parasztok, akik az íróval megosztják örömüket és bánatukat, közben Vasziljev segít eligazodni az élet nem könnyű folyamataiban. Egész életében, így íróként is az foglalkoztatja, hogyan lehet fellendíteni a falvak, az egész övezet életkedvét, mert sokan otthagyták ezeket a helyeket, ahol a föld elvesztette korábbi termőerejét. Hogyan lehet újjáéleszteni, elérni a gazdasági mellett a szellemi fellendülést.

Falun élve az író számos ellentmondást lát. Például olyan sokat beszéltek a termelésről, csak a termelésről, hogy az már hidegen hagyta az embereket. Letelt a munkaidő, és a traktoros bevetetlenül félbehagyta a táblát, a kombájnos az aratatlan gabonát, az állatgondozó az istállóban hagyta az éhes jószágot. Neki mindegy. Megcsinálta vagy sem, jól vagy rosszul, érzelmek nélkül dolgozott, és szívfájdalom nélkül szakította meg a munkát.

Fájdalommal ír földijeinek apátiájáról. Az emberek megszokták, hogy kevéssel beéljék. Az a véleménye, hogy a falut

pusztító morális rozsda a gazdasági pangásban gyökerezik, amit a mezőgazdaság adminisztratív, utasításos párt- és állami irányítása hozott magával. Az irányító bürokrácia legyűrte a kolhozdemokráciát, a parasztot a föld sorsáért felelősséget érző gazdából a parancsok és utasítások egyszerű végrehajtójává alacsonyította le. Figyelmen kívül hagyták nemcsak a nép évszázados tapasztalatait és hagyományait, de a józan észt is, amikor azt kellett vetni, ami ott soha ki nem nőtt. Megfosztották az embert az önállóságtól, elválasztották a földtől és közömbössé tették iránta. A paraszt föld- és munkaszeretete lassan teljes részvétlenségbe fordult, pedig még a közmondás is azt tartotta: ha halálodra készülsz is, a földet bevesd. Az író arra a következtetésre jutott, hogy a „lélek üressé válásával a földből is pusztaság lesz. A régen jól termő földek már nem táplálják az embereket.”

A falun élő és a szülőföld sorsáért aggódó író szavai foglalkoztatják az embereket nemcsak a nem feketeföld-övezetben, hanem az Uraiban és a Volga mentén, Szibériában és a Kubányban is. Publicisztikai írásai, tárcái különösen a 19. pártkonferencia előtt felrázták az embereket, hiszen ott arról volt szó, miként lehet eltávolítani a három éve kezdődött peresztrojka útjából az akadályokat.

Falun az átalakítást a szellemimorális megújulással kell kezdeni — véli Iván Vasziljev. — Kulturális, szellemi felemelkedés nélkül nem lehet véget vetni a föld iránti közönynek, mert ma semmilyen anyagi javak nem keltenek tiszteletet az élet, a kalász iránt.

Borki falu, a balszélen álló házban él az író

(Fotó: APN-MTI)

Hambth,

Jászapátiból

Hambi Kft. létesült a Szolnok megyei Jászapáti és Vidéke Áfész Lomboskert vendéglőjének konyháján. Az itt dolgozó 2X asszony magyaros ízekkel töltött, mirelit Hambi-termékcsaládot és palacsintát állít elő a Skálalánc és a kiskereskedők számára, nagyrészt kézi munkával, házias jelleggel. A tengerentúlról származó hasonló termékekkel szemben honi ízekkel szeretnék megnyerni a vásárlókat.

(Szabó Sándor felvétele -MTI)

Marosán György:

Fel

kellett

állnom

„Pullai tágra nyílt szemekkel bámul rám, hogy mindezt köny- nyedén, szinte derűsen mondtam el. Ezt nem várta, ezt nem érti.

— Nézze, Pullai elvtárs, nemrég magas szintű párt- és állami delegáció járt Titónál, és újra hullottak a csillagok, repültek a medáliák, még olyanok számára is, akik annak idején a leghangosabban üvöltötték: halál a láncos kutyára.

Dermesztő a csend, amikor elhallgatok. Pullai feszeng, kellemetlenül érzi magát, de én folytatom.

— Amikor 50 éves lettem, Kádár terjesztett fel a legmagasabb állami kitüntetésre. Jólesett? Hát persze hogy jólesett, de nem változtatott a véleményemen. Nem is hordtam soha, nem is fogom.

Tavaly, 1968-ban 60 éves voltam. Maguk közül senkinek sem jutottam az eszébe. A munkás dalostársaimtól azonban olyan ajándékot kaptam, amilyent maguk nem tudnak adni. Mondja meg az elvtársaknak, nem kell kitüntetés. Értse meg, kedves Pullai elvtárs, nincs bennem halrag és sértődöttség, csak azok közé az emberek közé tartozorii és tartoztam mindig, akik egy jő szót, egy megfelelő időben adott elismerést mindig többre érté>- keltek, mint egy kitüntetést. Réy gén sem kértem és most sem két- rek, csak annyit, amennyi kijár minden magyar állampolgárnak, akár tett vagy nem tett valamit. Egy éve itt van a PB-nél életrajzom második kötete. Olvasták. Döntsék már el, hogy megjelenf het-e. Ez nagyobb elismerés é!s gesztus lenne számomra, mint bármilyen kitüntetés.

— De Marosán elvtárs — szól hirtelen Pullai -r, ez nem tartozik hozzám.

— Nagyon jól tudom, hogy ez Aczél elvtárs reszortja, de most maga továbbítsa ezt a kérésemet.

Pullai végig ideges és zavart, sokszor elkomorul az arca. Éh értem őt, de vajon ő ért-e engem? Amikor elhallgattam, kínos csend nehezedett ránk. Az ő idegei mondják fel először a szolgálatot. Nagyot sóhajtva megszólal:

— Tudomásul veszem, Marosán elvtárs, a kitüntetéssel kapcsolatos állásfoglalását, és továbbítom az elvtársakhoz.

Lopva az órámra pillantok. Mindössze 20 perc telt el, amióta betettem a lábamat. Épp olyan derűsen hagyom ott, ahogyan érkeztem.”

A közeljövőben jelenik meg Marosán György: Fel kellett állnom című könyve, visszaemlékezéseinek ötödik, s egyben utolsó kötete. A szerző könyvében az 1958 és 1973 közötti másfél évtizedet öleli fel. Ebben a könyvben az olvasó egy olyan Marosánt ismer meg, aki szembekerül korábbi elvbarátai, egykori harcostársai egy részével, és ezért úgy tűnik, hogy szembe kell kerülnie önnön korábbi nézeteivel, politikájával is. Csakhogy Marosán György útja azért válik el 1956 utáni küzdőtársaiétól, mert úgy érzi, azok nem tartják magukat ahhoz, amire együtt vállalkoztak: megtisztítani a szocializmust a rárakódott sztálinista terhektől és bűnöktől, és a sártól, amit a marxista eszmékre és a szocialista építés gyakorlatára dobáltak, jobbról és balról egyaránt. A könyvből kiderül, hogy Marosán György nem a klasszikus értelemben vett profi politikus, azaz ő nem élvezi a hatalmat, számára nem a pozíció a fontos, hanem a munkások, a dolgozó emberek sorsának alakulása.

A könyv a Hírlapkiadó Vállalat gondozásában, a Tabu politikai könyvsorozat egyik érdekes köteteként jelenik meg. A könyv egy részét lapunkban is folytatásokban közölni fogjuk. A sorozat közlése jövő héten kezdődik el.

Kaposi Levente