Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-17 / 246. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. október 17, kedd __ _____ K ALEIDOSZKÓP 5. A szöcskétől, kengurutól „ellesett” elvek Az önjáró robotok jövője Japán — összesen 16 motorral —, kígyómozgással hajtott robot, amelyet mentőszerkezetként- kívánnak bevetni. Például akkor, amikor gáz vagy füst miatt az ember számára megközelíthetetlenek a helyszínek. (MTI Külföldi Képszerkesztőség) A robotok olyan műszaki szerkezetek, amelyek reprodukálják az ember néhány mozgási funkcióját, ezekkel munkát végeznek, és amelyekben energia és információk felvételére, átalakítására és felhasználására szolgáló mechanizmusok és rendszerek vannak. Két fontos szempont a robotoknál az önjáróság és az irányíthatóság. Az önjáróság legegyszerűbb esete az, amikor a robot egy távvezérlésű kocsira van szerelve, amely előre és hátra haladhat, valamint jobbra és balra fordulhat. Ha terepjáró képességre is szükség van, lánctalpas futóműre helyezik a robotot (a lánctalpas futómű nyomása a felületegységen kb. hétszer, nyolcszor kisebb, mint a keréké). Külön kategórát képeznek' a lépegető robotok, amelyek az ember alsó végtagjának vagy a négylábú állatok végtagjainak a mozgási funkcióit utánozzák. A kísérletek tanúsága szerint a lépegető haladási módnál az energiafogyasztás lényegesen kisebb, mint a kerekes vagy lánctalpas futóművek esetében. A helyváltoztatás elvégeztethető még ugró mechanizmusokkal is (a szöcskétől, kengurutól „ellesett” elvek alapján), de erre csak kivételesen lehet szükség. A távirányíthatóságnak alapvetően két módja ismeretes: a vezetékes és a vezeték nélküli. A vezeték nélküli távvezérléssel működő robotok számítanak a legfejlettebbeknek. Képünkön is egy ilyen önjáró robot kísérleti modelljét láthatjuk, amelyet japán kutatók terveztek: A hathengeres egységből álló, összesen 16 motorral meghajtott, kígyómozgással haladó, akár lépcsőjárásra is képes önjáró rendszert — bármilyen nagyságú egységekből összeállítva — olyan helyeken kívánják majd mentőszerkezetként alkalmazni, amelyek az ember számára veszélyességüknél fogva (például gáz-, füst-, sugárveszély miatt) megközelíthetetlenek. Az aga nem vált be mint a cukornád ültetvények védelmezője Békák a biológiai növényvédelemben Szemtől szembe: kígyó és óriás varangy Az amerikai óriás varangy vagy aga olyan mértékben elszaporodott Ausztráliában, hogy már-már megközelíti az üregi nyúl egykori „népsűrűségét”. Az óriás varangy Mexikótól Patagó- niáig mindenütt otthonos, de sehol sem fordul elő tömegesen, meglévőn a természetes ellensége. Némely közép- és dél-amerikai államból Puerto Ricóba és a' Hawaii-szigetekre exportálták a hatalmas állatokat a cukomádül- tetvényekre, biológiai védekezésül különböző rovarkártevők ellen. Az aga itt, úgy látszik, jól bevált, és kordában tartotta a sokfajta rovarkártevőt. Nem nagyon lehet tehát az ausztrál queens- landieket kárhoztatni, hogy Hawaiiból hozattak vagy száz óriási varangyot cukornádültetvényeikre. Ez 1934-ben történt. A cukomádültetvények az elmúlt évtizedek alatt igen megszaporodtak Queenslandben, de a rovarkártevőket rovarirtószerekkel kell pusztítani. Az aga nem vált be, mint a cukomádültetvények védelmezője. Ellepte viszont az egész államot, az egész partvidéket Brisbane-től a Nagy Korall-zátonyig vagy Bunde- bergtől Rockhamptonig csakúgy, mint az állam belső részein fekvő cukomádültetvényeket. Az óriás varangy nemcsak rovarokkal, hernyókkal táplálkozik; egereket, sőt patkányokat is eszik. Az őshonos, szép, színes békák között is nagy pusztítást végez. Mint a varangyok általában, az aga bőre is mérgező nedvet választ ki; a kutyák nem is nyúlnak hozzá, megtanulták, hogy mérge veszélyes lehet számukra. Egyetlen haszon származott az agák betelepítéséből: állítólag megcsappant Queenslandben a mérges kígyók száma. Ezt a fel- tételezést alátámasztja, hogy szakemberek láttak kígyót, amely agát evett meg, és valóban rövidesen elpusztult. A varangyok mérgét legnagyobb meny- nyiségben a nyakon lévő mirigyek termelik. A méreg tejszenű folyadék, amely érintésre kicseppen a mirigyből, erőteljesebb nyomásra lafröccsen, és ha a szemet éri, fájdalmas, maró érzést kelt, és hosszú órákra szinte megvakítja az áldozatot. Minek köszönheti az aga, hogy néhány év alatt hihetetlenül elszaporodott Ausztráliában? Valószínű, hogy a nedvességben bővelkedő szubtrópusi éghajlat az egyik igen fontos tényező. Ehhez j ámít hozzá nyüván a gazdag és változatos rovarvilág, és hogy valószínűleg nincs semmi természetes ellensége Ausztráliában. Szennyezett levegő A New York-i Albert Einstein Egyetem kutatói szerint városukban a halálesetek 1£ százalékát az utóbbi évtizedekben a levegő szennyezettsége okozta. Teljesen tiszta levegő a Földön — a természetes szennyeződés lehetősége miatt — sohasem volt. Több kutató véleménye szerint már a bibliai Szodomái katasztrófa is olyan szmog lehetett, amelyet a villámcsapás által meggyújtott bitumen okozott. Az ókor és középkor folyamán nagyobb méretű levegőszennyezés valószínűleg nem volt. A korai kapitalizmus idején a primitív tüzelőberendezésekben elégetett egyre több szén, a bányászat és az ipar, majd fjedig a gőzgép elterjedésével a közlekedés is folytatta a levegő szennyezését. A másik tényező az urba- nizálódás volt; a nagy metropoliszok kéményerdeje szinte elviselhetetlenné tette a városi klímát. A belső égésű motorok rohamos szaporodása — különösen a második világháború után — újabb idegen anyagok tömegét juttatta a légkörbe. A gépkocsik számának növekedése oda vezetett, hogy például az USA- ban a levegőszennyezés 50 százalékban az autóktól származik, míg az erőművek 20, a lakásfűtés 6, s a többi iparág együtt csak 13 százalékát termeli a levegőbejutó káros anyagoknak. Az első, tömegesnek számító katasztrófát 1930-ban jegyezték fel: a belgiumi Meuse folyó völgyében 80 ember halálát okozta a szmog. 1948-ban volt Londonban az első nagy figyelmeztetés, majd az 1952-es katasztrófa, amikor a szmog okozta halálozás (4700) elérte az 1854. évi nagy kolerajárványban elhaltak számát. Azután bekövetkeztek olyan esetek, amilyeneket korábban csak jó fantáziájú scifi- úrók tudtak volna elképzelni: Tokióban oxigénautomatákat szereltek fel, ahol pénzért kapható a jó levegő. Bergmann-féle szabály Az állatok és a hőmérséklet Jól látható a hannoveri állatkert három hetes sarki rókáinak rövid füle. A hidegben kevésbé tud lehűlni, mint a mi rókán füle Az élőlények környezetüktől állandó függőségben élnek, alkalmazkodni kényszerülnek a környezet hatásaihoz. E hatások közül egyik legfontosabb a hőmérséklet. A hőmérséklet-változáshoz való alkalmazkodás legérdekesebb példája az állatvilágban a testhőmérséklet különbsége. Az állati szervezet anyagcsere-folyamata ugyanis bonyolult biokémiai jelenségsorozat, amelynek minden lépése a test- hőmérséklettől függően lassabban vagy gyorsabban zajlik le. A madarak és emlősök kivételével az állatok testhőmérsékletét a külső környezet hőmérséklete szabja meg. Hosszú és küzdelmes evolúciós út vezetett a változó testhőmérséklettől a tökéletesebb hőszabályozás képességéig, amely az alkalmazkodás legmagasabb fokát jelzi. A legprimitívebb emlősök testhőmérséklete a 30 C-fokot sem éri el, de ettől — a külső hőmérséklet ingadozása szerint — meglehetősen nagy változás tapasztalható, ugyanakkor a fejlett rovarevő emlősök (vakondok, cickányok) testhőmérséklete magasabb és kevésbé ingadozó (33-36 C-fok). A legtöbb emlős testhőmérséklete 37-39 C-fok közé esik. A madarak teste a repülés miatti intenzívebb anyagcsere-folyamatok miatt magasabb, 42-44 C-fok. Az állandó testhőmérséklet fenntartásának élettani mechanizmusa igen bonyolult. A kömyezetbiológiát elsősorban az érdekli, hogy az állat hogyan hasznosítja a hőmérséklet adottságait, illetve hogyan tud védekezni a szélsőséges ingadozás okozta ártalmakkal szemben. A nálunk élő legkisebb testű madár, az ökörszem, tojásból kikelt fiókáinál háromnapos korig a testhőmérséklet még teljesen megegyezik a környezetével, és 15 nap alatt fokozatosan alakul ki az állandó, fajra jellegzetes testhőmérséklet. A téli álmot alvó emlősöknél (denevér, sün, hörcsög, ürge, pelék stb.) a téli álmot egy kritikus külső környezeti hőmérséklet-változás váltja ki, ennek hatására a testben egyébként működő hőszabályozó mechanizmus az alvás idejére kikapcsolódik. Az állandó hőmérsékletű állatok testfelülete a testnagyság négyzetével, a térfogata pedig annak köbével arányos, így a nagyobb testű állatoknak viszonylag kisebb a hőleadó testfelülete, mint a kis testűeknek. Hőháztartás szempontjából tehát hidegebb környezetben a nagyobb testű állatfajok kedvezőbb helyzetben vannak. Egyazon rokonsági körben a madarak és az ém- lősök között a Föld hidegebb zónáiban nagyobb testű, a melegebb vidékeken kisebb testű fajok vagy alfajok teijedtek el. Ez a múlt század óta felismert jelenség a Bergmann-féle szabály. A nálunk is honos süvöltő kis testű változata Európa déli részén költ, míg a Skandináv-félszige- ten és Kelet-Szibériában élő alfaja nagyobb testű. A testből kiálló, könnyen kihűld testrészek (fülkagyló, farok) a hidegebb éghajlaton élő egyedeknél egyre rövidebbek (ez az úgynevezett Allen-szabály). Ez csak szűk rokonsági körben, és csak emlősökre vonatkozik. Jql érzékelhető ez a szabály a sivatagi, a mi mérsékelt övi és a sarki róka fülhosszúságának az összehasonlításakor. Képünkön: Jól látható a hannoveri állatkert háromhetes sarki rókáinak rövid füle. A hidegben kevésbé tud lehűlni, mint a mi fókánk füle. A „fékezett” betegek átlagban csak 2—3 centiméterrel maradtak kisebbek Új ismeretek a gerincbántalmakról Korunkban igen gyakoriak a különféle gerincbántalmak, nem csoda, ha a kutatók figyelme is egyre inkább ráirányul ezek okaira, illetve gyógyításukra. A kutatók új megállapítása, hogy a szkoliózis, a gerinc oldalgörbülése fiúknál ritkán, lányoknál annál gyakrabban fordul elő. A hátgerinc elgörbül, és ez a görbülés a pubertás végéig évenként mintegy 8 fokkal növekedik. Minél gyorsabban nő a beteg, annál gyorsabb ütemben súlyosbodik a betegség. Ez adta az ötletet amerikai orvosoknak, hogy a nők óriásnövekedése ellen alkalmazott hormonkezelést kipróbálják a szkoliózis ellen is, hiszen a betegség összefügg a növekedéssel. A legnagyobb gondot a kezelés kezdetének megállapítása okozta. A növekedést gátló hormont már az első havi vérzés előtt kell adni, hogy maximálisan hasson. A szkoliózis azonban az esetek túlnyomó többségében csak 11 éves vagy még idősebb korban jelentkezik. A kérdés tehát az volt, vajon a hormon a később megkezdett kezelés ellenére is használ-e majd. Érdekes módon, a kezelés éppen ezért volt hatásos. A tizenéveseknek tudnüllik először az alsó végtagjaik nőnek, csak azután a hátgerincük. A későn megkezdett terápia tehát éppen arra a testrészre hat, amelyre hatnia kell, vagyis a hátgerincre: fékezi annak növekedését és a görbülést. A „fékezett betegek átlagban csak 2-3 centiméterrel maradtak kisebbek. A kezelés eredményeképpen a gerincoszlop görbülése lassult, és még á kritikus 25-30 fokos szög elérése előtt megállt. Sőt, olykor némi javulás is bekövetkezett, bár az orvosok csak a szkoliózis megállítását remélték elérni. A görbülés csökkenése egyelőre megmagyarázhatatlan. Svédországban viszont érdekes összefüggést ismertek fel a dohányzás és a hátgerinc között. A csigolyák között vízzel töltött ütközőkként működő porckorongok sejtjeikben bizonyos fehérjék kötik meg a vizet, amihez oxigén szükséges. A dohányzás a porckorong és a csigolya közötti lemez véredényhálózatát károsítja, amely az oxigén és más tápanyagok továbbítására szolgál. Ily módon a sejtek megkötő fehérjék képzésére képtelenek, a porckorongok kiszáradnak, és az egyébként az öregedéssel előrehaladó folyamat idő előtt felgyorsul. ( A Mátra—Nyugat-bükki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Műszaki Üzemigazgatósága felvételt hirdet anyagbeszerző munkakör betöltésére az alábbi feltételekkel — ”C” kategóriás jogosítvány — 45 év alatti életkor — anyagbeszerzői gyakorlat — erkölcsi bizonyítvány Jelentkezni lehet a Műszaki Üzemigazgatóság személyzeti vezetőjénél: L Éger-Felnémet, Tárkányi út Telefon: 16-342. Egri Cipőipari Szövetkezet felvesz cipőgyártó szakmunkástanulók oktatásához SZAKOKTATÓT Feltételek: szakmunkás-bizonyítvány, legalább ötéves szakmai gyakorlat. Jelentkezés: Eger, Cifrakapu u. 162. sz. 7-15 óráig. Sten Holm svéd orvos felfedezését magyarázza
