Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-16 / 245. szám

Várjátéhoh — Eger ’89 A fiatalok is összevesztek Országos SZIM­értekezlet Egerben Az országos értekezletekétől kissé eltérő kép fogadta vasár­nap, a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom eseményén a vendé­geket az egri kereskedelmi szak- középiskolában. Az asztal körül ugyanis mindössze tízen ültek, mert a küldöttek nagy része ugyan visszaigazolt, ám végül is nem jelent meg a helyszínen. Mindez talán azzal magyarázha­tó, hogy ugyanebben az időpont­ban tartották Budapesten az MSZDP országos választmányá­nak ülését, s sokan ott is érdekel­tek. A kis létszámot mindeneset­re még így is nagyra értékelte Ko- rompai János, a párt egri szerve­zetének az elnöke, s elmondta, hogy igen szerencsés helyzetben vannak a jelenlévő fiatalok, hi­szen idejekorán megismerked­hetnek a munkásmozgalomnak e formájával. Az idős politikussal folytatott beszélgetés után a résztvevők vi­tatkoztak a program- s az alap­szabály-tervezetről, ám határo­zatokat nem tudtak hozni, mivel ehhez nem voltak elegen. Hang­súlyozottan került szóba az, hogy kívánatosnak tartanák, ha a szo­ciáldemokrata párt anyagilag tá­mogatná őket, s hogy létre kell hozniuk egy információs adat­bankot, amelynek a székhelye minden valószínűség szerint Egerben lesz. A galiba akkor kezdődött, amikor a különböző szakbizottságok vezetőit kellett volna megválasztani, s a veszeke­dés addig fajult, hogy Bölcskei János szóvivő elhagyta a termet, s később egy társával hazauta­zott. Az értekezlet így délután roppant megcsappant létszám­mal dolgozott, s valószínűleg fi­gyelembe kell vennie alapsza­bály-tervezetük tizenhatodik pontját: „országos értekezlet a mozgalom ... helyzetének meg­felelő gyakorisággal tartandó”. (kova) rA Merkúrtól"* , jelentjük J Trabant Lim. Hyc. Bp. 715 Trabant Combi Hyc. Bp. 125 Trabant Lim. Spec. Bp. 21.277 Debrecen 18.640 Trabant Combi Bp. 7.846 Debrecen 5.952 Wartburg Stand. Bp. 5.294 Debrecen 3.837 Wartburg Special Bp. 6.344 Debrecen 5.393 Wartburg Spec. tol. Bp. 17.539 Wartburg Tourist Bp. 4.842 Debrecen 2.780 Skoda 120 L Budapest 35.836 Debrecen 19.146 Lada 1200 Budapest 51.092 Debrecen 36.648 Lada 1300 S Budapest 24.999 Debrecen 19.623 Lada Szamara Budapest 6.872 Debrecen 5.044 Lada 1500 Budapest 21.367 Debrecen 17.170 Lada Combi Budapest 1.914 Debrecen 1.051 Lada Niva - 1.183 Polski Fiat 126 E Bp. 6.839 Debrecen 4.168 Dacia Limousin Bp. 26.167 Debrecen 16.162 Dacia Combi Budapest 9.819 Debrecen 5.630 Dacia TLX Budapest 19.723 Debrecen 11.510 Zastava - 20.538 Opel Kadett - 1.133 Volkswagen Golf - 726 Volga Limousin - 34 Volga Combi - 26 Maruti - 967 FSO 1500 294 Üzlet... Álldogál mélységes magányában az egri Domus Áruház szomszédságában egy Zöldért-stand, ahol az égvilágon sem­mit sem lehet vásárolni. Figyelem, figyelem hetek óta, hátha megjelenik valaki, és kirakja a portékáját, de hiába. Aztán ma reggel — hirtelen, mint egy isteni szikra — átvillant az agya­mon a felismerés, csak el kellett olvasni a feliratot: „A lakos­ság szolgálatában. ” Mi ez, ha nem a legtökéletesebb üzlet, mert itt reklám kap­ható, méghozzá — ingyen...! M- HETILAP, NEM POLI- TIZÁLÓKNAK. Az egyre sza­porodó újságok palettáján új- színt képvisel a Riport című szí­nes, nagy formátumú hetilap. Azoknak kíván olvasnivalót, akik nem elsősorban a politika iránt érdeklődnek.-IV ÓLEVEK HATVAN­BÓL. Tízféle ivólevet gyártanak a Debreceni Tartósítóipari Kom­binát hatvani konzervgyárában. Az italcsalád újdonsága a nem­rég rendezett őszi BNV-n vásár­díjjal kitüntetett paradicsom-jui- ce. Ezt a kiváló minőségű termé­ket világszínvonalú csomagolás­ban hozzák forgalomba.- A FELTALÁLÓKÉRT. Megalakult a Magyar Feltalálók Egyesülete. Alapító okiratuk kimondja, hogy az egyesület célja a nagyszámú magyar felta­láló minden irányú érdekvédel­me.- SZEMÉLYHÍVÓ REND­SZER. Az őszi BNV-n mutatta be a Selectronic Kft. a Magyar Postával közösen kifejlesztett személyhívó rendszerét. Ennek érdekessége, hogy tulajdonosa bárhol, bármikor elérhető Ma­gyarországon, illetve üzenet hagyható neki. Az újdonságot már megvásárolhatják az érdek­lődők.-HAÜMANN PÉTER EGERBEN. „Minden csak ko­média” címmel a népszerű szín­művész, Haumann Péter önálló estjét hallgathatják, nézhetik meg a kíváncsiak az Egri Ifjúsági Házban. Az előadás október 17- én, kedden délután 6 órakor kez­dődik.- „A KARBURÁTOR ATYJA”. Közeleg Csonka Já­nosnak, a kiváló magyar tudós halálának 50. évfordulója. Ahogy szakmai körökben neve­zik, „a karburátor atyjának” em­lékére tudományos emlékülést tartanak október 17-én, kedden, a Budapesti Műszaki Egyete­men. Október 27-én pedig a fő­városban a kismotor- és gépgyár­ral szemben levő teret róla neve­zik el.- OKTÓBER 20-lG. Még hat napon át lehet beküldeni a Tisztafej-törő című rejtvényújság feladványainak megfejtését. Az Országos Egészségvédelmi Ta­nács kiadásában megjelent lap tiszta bevétele a „Gyermekek a gyermekek egészségéért” elneve­zésű alapítványt gyarapítja. Az elmúlt két évben huszonegy kis­gyerek külföldi gyógyításához, műtétjéhez nyújtott anyagi segít­séget ez az alapítvány. EGERBEN: Felnőtt betegek ré­szére 18 órától másnap reggel 8 óráig, napközi sürgősségi ellátás 11-től 16.30 óráig. HELYE: a rendelőinté­zet épületében. Bejárat a Knézich Ká­roly utca felől, az épület Minaret felé eső végén. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztályá­nak földszintjén. Telefon: 10-841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi üt 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan vá­ros és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: Ren­delőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet hevesi lakosok részére 19 órá­tól holnap reggel 7 óráig az egészség­házban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11-831 FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dor- mánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfar- mos lakóinak Füzesabonyban, a Rá­kóczi út 42. szám alatti rendelőben. Tel.: 41-020. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. TISZANANÁN: 19 órától más­nap reggel 7-ig; hétvégén szombat re­gei 7-től vasárnap reggel 7-ig, az egészségügyi kombinátban, a Vörös Hadsereg u. 106. alatt Tiszanána, Kis­köre, Kömlő és Sarud lakosságának. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napo­kon reggel 8 órától másnap’reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrög­zítőn lehet bejelentést tenni. Nemzetközi Tőkés László-társaság alakult Münchenben Múlt héten a Délsziget című mátus pap, Tőkés László nevét. tására, amennyiben a Nemzet­folyóirat kezdeményezése nyo­mán — különös figyelemmel a nemzeti kisebbségek sorsára, jo­gaik gyakorlására, sajátos kultú­rájuk, művészetük identitástu­datának megerősítésére — Mün­chenben kimondta megalakulá­sát a Nemzetközi Tőkés László- társaság. A szervezőbizottság, amelyben többek közt Moldvay Győző, a Délsziget szerkesztő- kiadója és Dévényi János ötvös­művész képviseli hazánkat, oly értelmű felhívással fordul a kül­földön élő magyarokhoz, hogy mind többen támogassák az új szerveződést, amely nagyszerű emberi értékei, példa erejű önfe­láldozása okán vette fel az Er­délyben, Temesváron élő refor­A társaság tevékenysége nem sért nemzeti érdekeket, nem kí­ván politikai harcba bocsátkozni egyetlen ország alkotmányos jo­gainak érvényesítésével, ám minden tőle telhetőt megtesz avégett, hogy Helsinki szelleme egyre inkább érvényre jusson a különböző államszövetségek belső életében, s a kisebbségeket az anyanemzet polgárainak jo­gaival egyező elbánásban része­sítsék. A szervezőbizottság mun­kájában részt vevő nyugat-euró­pai és tengerentúli írók, művé­szek, üzletemberek hangot adtak azon meggyőződésüknek is, hogy van mód és lehetőség a mostoha helyzetbe kényszerült kisebbségek életvitelének jobbí­közi Tőkés László-társaság is se­gít földeríteni a kisebbségi sors nehézségeit, illetve a változtatás igényével megkeresi a világ leg­befolyásosabb politikusait, kö­zéleti személyiségeit, hogy min­den lehető fórumon szót emelje­nek a sanyarú életkörülmények közé szorított nemzetiségek jobb sorsáért, létezzenek azok Euró­pában vagy a világ egyéb táján. Ez utóbbi cél szolgálatában áll majd a negyedik esztendeje Hat­vanban megjelenő Délsziget fo­lyóirat is, amely jövő évtől min­den számában három nyelven — magyar, német, angol — publikál majd tényfeltáró tanulmányo­kat, exkluzív interjúkat. (m. gy) Bizonyítékok hiányában felmentették a volt párttitkárt Homályos sorsú ezres bankók A kártyázás már nagyon sok bajt hozott e szenvedély rabjaira. Nem történt ez másképp idén, január 13-án (ráadásul pénte­ken) a hevesi szabadidőközpont­ban sem. Szűk baráti(?) társaság a léte­sítmény egyik női öltözőjébe te­lepedett be, verni a blattot. Öten az asztalnál ültek, ketten kibicel- tek. Forogtak a lapok, vándorol­tak a százasok, ötszázasok, ezre­sek. Egyesek időnként felálltak, távoztak, majd visszatértek. így tett a későbbi vádlott, a 44 éves Horváth Lajos is, a helyi Rákóc­zi Tsz volt párttitkára. Nem sok­kal azután hangzott el a helyiség­ben a felkiáltás, hogy 10 perces távollétét követően újra elfoglal­ta a helyét. A jajszó a tamamérai Tóth Mihály szájából szakadt ki: — Gyerekek, ugye valaki csak hülyéskedik?! Az derült ki ugyanis, hogy kis­sé hanyagul letett bukszájából 34 ezer forint eltűnt. * A Heves Városi Bíróság bün­tetőtanácsa az elsőfokú tárgyalá­son lopás bűntettében találta bű­nösnek Horváthot. Javarészt közvetett bizonyítékok — első­sorban tanúvallomások —, vala­mint a rendőrök helyszíni elszá­moltatása alapján született meg a döntés: a termelőszövetkezet volt párttitkára százhúsz napi té­tel pénzbüntetésben részesül, ez 200 forintjával összesen 24 ezer. Köteles továbbá tizenöt napon belül Tóth Mihálynak 34 ezer fo­rintot megfizetni, január 13-tól évi 8 százalékos, május 26-tól a kifizetés napjáig 20 százalékos­kamattal. Az elsőfokú ítélet indoklása azt emelte ki, hogy a sértetten és a vádlotton kívül még csak egy személy férhetett hozzá Tóth pénztárcájához. Nála azonban az elszámoltatásnál nem találtak nagyobb összeget. Nem úgy Horváth Lajosnál, akinek akkor 28 ezer forintja volt. Előzőleg adta meg Tóthnak a négyezres tartozását, és vesztett további 2 ezret. Ez összeadva épp annyi­nak bizonyult, mint a hiányzó ösz- szeg... * Horváth és védője fellebbe­zett. Utóbbi a másodfokú tárgya­láson jogi alapokból kiindulva kérte ismét hangsúlyozottan vé­dence felmentését. Amint hivat­kozott rá: első fokon közvetett bizonyítékok alapján döntöttek, s a hazai bírói gyakorlat szerint ez csak akkor lehetséges, ha egyedüli, kizárólagos elkövető­ként jöhet számításba a vádlott. Esetünkben pedig a már említett harmadik, a pénztárca közelé­ben lévő személy játék közben többször kiment, egyszer az ab­lakhoz is odasétált... Magát a 34 ezer forintot egyébként a helyi­ségben tartózkodók közül senki se látta... Az ügyvéd ellentmon­dásokat fedezett fel a nyomozás során, és az elsőfokú tárgyaláson tett tanúvallomások között is, és furcsállta, hogy ezeket a városi bíróság nem találta aggályosok­nak. A megyei főügyészség képvi­selője megalapozottnak nevezte az elsőfokú ítéletet, hiszen — mint utalt rá — igen széles körű vizsgálatot és bizonyítást végzett el a bíróság. Emellett a vádlott szavahihetősége több ponton cá- folódott. A 28 ezer forint pedig, amit Horváthnál leltek, önmagá­ért beszél... A vádlott — aki az átlagosnál lényegesen jobb anyagi körül­mények között él, bruttó jöve­delme havi 37 ezer forint, bün­tetve még nem volt — szintén a felmentéséért folyamodott, mondván, ő még soha senkinek nem vette el a pénzét, nem is volt szüksége rá. * Jó 20 percnyi tanácskozás után hirdette ki a másodfokú bí­róság jogerős ítéletét, amely sze­rint bizonyítékok hiányában fel­mentették a lopás vádja alól Hor­váth Lajost. Éppen azért, mert kétséget kizáróan nem állapítha­tó meg, hogy valóban ő volt-e a tettes. A döntés megszületett, a meg­hurcoltatás véget ért. Az ember­nek mégis hiányérzete van. Arra a dologra ugyanis még mindig nem derült fény: létezett-e egyáltalán az a 34 ezer forint, és ha igen — márpedig mi okunk lenne Tóth Mihály szavait két­ségbe vonnunk —, akkor hová lett ez az összeg?! A homályba veszett 34 darab ezres bankó sor­sa a kárvallotton kívül, úgy lát­szik, senkit sem érdekelt... (-lay) 1989. október 16., hétfő A Nap kél: 6.04 órakor — nyugszik: 16.56 órakor. A Hold kél: 17.19 órakor — nyugszik: 8.20 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon GÁL nevű kedves olvasóinkat. Kelta-ír eredetű a mai GÁL nevünk, de az ír Gallo-ból a latin nyelvben „Gal­lus” lett, melynek „kakas” a jelentése. Népi rigmus is maradt fenn a mai napra: ' „Ha megizzad a szent úr S nem kell néki ködmön Esztendőre szárazságtól Pörkölődik mindön.” A rigmusbeli „szent úr” a svájci St. Gallen kolostor alapítójára, Gallusra utal. Ez a kolostor arról volt híres, hogy őseink eddig is elkalandoztak, és a monda szerint itt egyik társuk halála miatt halotti tort ültek. Ritkaság, hogy az ógörög mitológia istenneveiből személynév keletkezzék. kább csak keleten valószínű he­lyenként jelentéktelen futó zápor. Áz északnyugati, északi szél álta­lában elénk, gyakran erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható. 21 v r ■ f Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások várhatók, in­| ______________________TEGNAPRÓL - MÁRA i NÉPÚJSÁG — Politikai napilap. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: 1 Eger, Beloianniszu. 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsau. 1. sz. 3200Te- I lefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér8. sz. 3000Telefon: 38-11-051. Teijeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hjrlapelőfizetési és La- ■ pellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96-162 pénzforgalmi jelzőszámra. Élőfizetési dija egy hónapra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. Index: 20 062. — Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ — HU ISSN 0133—0705 //[orvosi ügyelet

Next

/
Thumbnails
Contents