Heves Megyei Népújság, 1989. szeptember (40. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-09 / 213. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. szeptember 9., szombat PANORÁMA 5 A mátrafüredi tudományos tanácskozás után A Alii, század — a magyar várépítés fénykora A várak mindig fölkeltették az emberek fantáziáját — a kisnánai rom, amely egy későbbi kor emléke Nemrégiben Mátrafüreden egy kevéssé ismert történelmi témakörről tartottak tudományos tanácskozást. Nem igazán közismert ugyanis az a tény, hogy a XIII. században volt hazánkban a várépítés fénykora, s hogy az utóbbi időben igen sok történész és régész kezdett foglalkozni ezzel a területtel. Sokáig azonban — s ebbe az időszakba tartoznak többé-kevésbé napjaink is — a kutatásaik nem zajlottak összehangoltan, s éppen ezért volt jelentős esemény ez a mostani, amikor is közösen mondták el nézeteiket a különböző területek tudósai. A szakemberek három napot töltöttek együtt, s ezalatt számos olyan előadás hangzott el, amelyek tartalma mind ez idáig csak szűk körben volt ismert. Természetesen nem valamiféle tiltás miatt, hanem azért, mert széles körben nem volt igazán népszerű ez a téma. Alábbi összeállításunkban néhány részletet közlünk a Mátrafüreden elhangzottakból, közöttük Szabó J. Józsefe gri régész előadásából is, amelyben a Mátrafüred melletti Benevárban folyó munkálatok eddigi tanulságairól esett szó. Érthető módon elsősorban a Heves megyei vonatkozásokkal foglalkozunk. Nincs hagyománya a kutatásnak Feld István: — Az a tény, hogy most először rendezünk egy olyan tudományos tanácskozást, amely csak a magyar várépítészet egy korszakával foglalkozik, a hazai kutatás hagyományainak hiányával magyarázható. A modern állam historizálásának szinte máig élő jelensége ugyanis ahhoz vezetett, hogy a múlt században kibontakozó középkorkutatás teljesen félreértette a várak szerepét, azokat kizárólagosan erődöknek, katonai objektumoknak tekintette, így nem is foglalkozott a velük kapcsolatos kérdésekkel. Ugyanakkor ezeknek az építményeknek a rendkívül lepusztult állapota, erős átépítése és a művészettörténet módszereivel tanulmányozható részletek szinte teljes hiánya még jobban megnehezítette a keletkezés meghatározását, mint a tőlünk nyugatra és északra eső országokban. így az első magyar vármonográfia csak 1955-ben született meg, Gerő László professzor tollából. Ezután különösen az 1960-as években volt nagyszámú régészeti kutatás, s az igen különböző körülmények között végzett ásatások új ismeretek tömegét eredményezték, ám ezeknek az összefoglalása és kiértékelése elmaradt. A történész csak az írott forrásokból ismerteket dolgozza fel, az építőmérnök azonban a terepen dolgozva arra figyelt fel, hogy több tucat olyan várépítmény található szerte az országban, amelyről semmiféle írás nem szól. Ezek kétségtelenül középkoriak, s nagy a csábítás ezeket is a legkorábbi időkre keltezni. Ezek keletkezését azonban nem lehetett a XIII. század elé tenni. Hogy ez valóban fénykor volt-e, bizonyára később derül ki, ám biztos, hogy mind a várak történetében, mind a hazai históriában igen jelentős korszak volt a XII. század utolsó harmadától a XIV. század 20-as évéig terjedő időszak. A Mátra Árpád-kori várai Dénes József: — A Börzsönyhegység, majd a Gödöllői- dombság várait tárgyaló monográfiák megjelenése indított arra, hogy Skerletz Ivánnal 1981 és 1983 között a teljesség igényével megkezdjük a Mátra vizsgálatát. Régészeti terepbejárásokkal igyekeztünk azoknak a XII — XIII. századi váraknak a helyét, maradványait azonosítani, amelyeket a régészeti-történeti kutatás addig alig, vagy egyáltalán nem ismert. Kiderült, hogy a gyöngyöspatai Vár-hegy környékén 17 olyan középkori vár található, amelyet nem említ oklevél. Jellegük, elhelyezkedésük a XI — XIII. századra vall. Az a tény, hogy adat mindössze négyről van, szemléletesen mutatja, hogy alapos terepbejárások nélkül nem lehet megállapítani az Árpád-korban létezett várak mennyiségét. Megfigyeltük, hogy a kisméretű várak a nemzetségi arisztokrácia birtokain épültek, az általunk tárgyaltak pedig kivétel nélkül az Aba, illetve a Baksa nemzetség által birtokolt területeken helyezkednek el. A Mátra 1265-ig királyi kézen lévő birtoktömbjén belül egyetlenegyet sem találunk. Ezen a területen a Mátraszentimre határába eső Óvár — Ágasvár együttes összevetése a többi várhellyel jól jelzi a korai királyi, illetve magánépítkezések különbözőségeit. Henovár Szabó -J. József: — Benevár romjai a ma Gyöngyös városához tartozó Mátrafüred nevű település — korábban Benepuszta — határában találhatók. A várra vonatkozó írásos források közül a legkorábbi fennmaradt oklevél a legbecsesebb 1301-ből, a három Aba nembeli Csobánka fivér osztozása kapcsán igen részletes leírást kapunk: fatornyokat, palotát, szobát, kisebb épületeket, kápolnát, várkaput említenek. A Csobánkák benei birtokát 1327-ben Szécsényi Tamás kapta meg, a vár az ő leszárma- zottainak birtokaként szerepelt 1411-ben, 1424-ből a várnagy nevét ismerjük, egy 1497-ből származó oklevél már csak a vár romjairól tudósít. A romok a belterülettől északra, mintegy 1 km- re találhatók, egy 450 — 469 m magasságú bércen, a várat sáncárkok vették körül, amelyek mintegy 50x45 m-es, nagyjából téglalap alakú területet fogtak közre. Az 1982 óta tartó ásatások során — ezen árkok belső peremén — több helyen megtaláltuk az övező fal maradványait, helyenként csak nyomokban. Az északnyugati sarkon egy 4,5x4,5 m-es belső terű, trapéz alakú torony állott, amelyhez délről egy 19x19,5 m hosszú, 8,45 — 9,3 m széles palotaépület csatlakozott. A palotaépület középső részén, a padlószinten vörösre égett agyagdarabok között elszenesedett fadarabokat találtunk, minden bizonnyal a síkmennyezet maradványai. A vár keleti oldalán farkasveremre utaló mélyedést találtunk, amelyet az 1301- es oklevél szerint keleten levő kapuval hozunk összefüggésbe. Jelenleg az innen délnyugatra levő, egyelőre ismeretlen rendeltetésű épület falmaradványainak feltárása folyik. A vár közepén feltárt mélyedést ciszternaként értékeljük, talán felette állt az oklevél szerint a vár közepén levő fatorony. A vár sáncaitól délre mészégető kemence maradványaira bukkantunk. A régészeti leletek lényegében az írásos forrásokkal egyező keltezési lehetőséget adnak, az előkerült pénzérmék kibocsátóinak sora III. Bélától IV. Bélán, V. Istvánon, I. Lajoson át Zsigmondig teljed. Kovács Attila Az egri vár különböző századok örökségét őrzi Tippet adok! Tippet veszünk? Hogy roppantul leleményes nép a magyar, azt már meglehetősen régen tudom. Erről az igazságról akárki meggyőződhet, ha mondjuk veszi a fáradságot, és fellapozza a különféle sajtótermékek hirdetési oldalait. Mert mit is láthat itt? Nos, nem mást, mint egy új üzletág kibontakozását. Nevezetesen: a tippadásét. Nézzük a konkrét példákat... Az egyik lapban azt olvasom, hogy X. Y. — az illető neve és címe természetesen pontosan feltüntetve — csekélyke 400 forintért olyan variációt bocsát a rendelkezésemre, amelynek birtokában egészen biztos lehetek abban, hogy a népszerű 6-os lottón legalább hat találatot fogok elérni. A másik élelmes hirdető ezzel szemben azt állítja, hogy amennyiben csekken elküldök neki cirka 300 jó magyar forintot, úgy száz százalékra vehetem, hogy az általa nekem eljuttatott totókulccsal 13-as találatom lesz. Szégyen,'nem szégyen, be kell vallanom, mindezek olvastán azonnal elkapott a mohóság. Gondolatban rögvest elszaladtam a legközelebbi postahivatalba, feladtam a 400, sőt a 300 forintot is — mondván, ha lúd, akkor már legyen kövér —, aztán vártam a holtbiztos variációkat. S láss csodát, azok meg is érkeztek. Megjátszottam a szelvényeket... És vártam... Tovább azonban még gondolatban sem jutottam, mert ekkor — valami megmagyarázhatatlan módon — be- lémbújt a kételkedés kicsiny ördöge. S akkor elkezdtem magamtól olyasmiket kérdezni, hogy „no, és hogy ha nem is any- nyira jók azok a tippek”? Meg az is az eszembe jutott, hogy ha itt tutira lehet menni, akkor mi szüksége van egyeseknek arra, hogy 300 — 400 forintonként szedjék össze azokat a milliókat, amelyeket amúgy játszva zsebre vághatnának? Már-már hagytam az egész dolgot a fenébe, amikor hirtelen zseniális felismerés hasított belém: hiszen itt egy nagyszerű üzletág lehetősége bontakozik ki, csupán fel kell ismerni az alkalmat! Mert mit is veszthetnek a fentebb említett illetők? Semmit. Ha nem küldenek nekik egy fi- tyinget sem, legfeljebb kárba veszett az a néhány forint, amit a hirdetésért kifizettek. Ez azonban nem valószínű. Ismerve az emberek kapzsiságát — már csak a saját természetemből is kiindulva —, sokkal inkább elképzelhetőnek tartom, hogy jócskán akadnak olyanok, akik — a soksok zsák pénz reményében — megkockáztatják azt a néhány százast. S ha mégsem „üt be” a dolog? Reklamációra nincs lehetőség. De hát miért is lenne? Nem elég, hogy valaki a rongyos százasaiért holtbiztos tippeket kap, ezenfelül még reklamációra is igényt tartana?! De hogy mi is ebben az üzlet... Szerintem az, hogy a tippadást nem csupán ilyen horderejű ügyekben lehetne alkalmazni. Teszem azt, feladom az összes magyar újságban a következő szövegű hirdetést: „A bős — nagymarosi vízlépcső ügyében garantált megoldást tudok. Mérsékelt ár (a szóban forgó kártérítéseknél mindenesetre mérsékeltebb), tájékoztatót ingyen küldök. S akkor — természetesen — ott lenne a nevem és a rímem. De ugyanilyen erővel adhatnék még ötleteket arra vonatkozóan is, hogy hogyan lehet megoldani a lakáskérdést, miként lehet megfékezni a folytonosan emelkedő árakat, mit kell tenni annak érdekében, hogy egykettőre visszafizethessük a több milliárdos adósságunkat, vagy hogy hogyan számoljuk fel a veszteséges vállalatokat stb., stb. Sőt, ha már nagyon-nagyon benne lennék ebben az écaszol- gáltatásban, akkor még arra is ügyelnék, hogy különféle szlogenekkel próbáljam meg felkelteni a lehetséges partnerek figyelmét. Valahogy így: „A választást megnyeri, ha tippadója Sárhegyi” Talán nem tűnik túlzott szerénytelenségnek, de véleményem szerint özönlenének hozzám a levelek. No és a forintok. E nagybani üzletnél elsősorban a kormányzatra és a kormányzó pártra számítanék, hiszen mostanság főként ők szorulnak tanácsokra. Nem járnának rosszul velem, ugyanis nagyokat tévedni én is tudok — ergo: lehetne mutogatni rám, hogy itt az első számú közellenség, az abszolút bűnbak —, ám még az sincs kizárva, hogy — mint szokták volt mondogatni — szűz kéz szerencsét hoz. Tisztelt (potenciális) Ügyfelek! Keressenek hát fel bátran, ha valamiről fogalmuk sincs — nem kell szégyellni, ez mindenkivel gyakorta előfordul —, én garantáltan segítek. Ne feledjék, tippet adok! Az együttműködés reményében: Sárhegyi István Összefoglaló adatok megyénk idegenforgalmáról Az idegenforgalom 1988. évben nemcsak országosan, hanem megyénkben is jelentősen visszaesett. A csökkenés elsősorban a drágulás következménye, melyben az általános forgalmi adó bevezetésének is jelentős szerepe volt. Megyénk kereskedelmi szálláshelyeit 1988. évben mintegy 256 800 vendég kereste fel, 11 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. (Országosan ennél kisebb mértékű, 10 százalékos a mérséklődés.) Ezen belül a belföldi vendégek száma 13 százalékkal, a külföldieké 9 százalékkal csökkent. (Országosan a belföldiek száma 9, a külföldieké pedig 10 százalékkal kevesebb az 1987. évinél.) A megyénk kereskedelmi szálláshelyeit igénybe vevők nagyobb hányada — a jelentős visszaesés ellenére — továbbra is belföldi vendég volt. A megyénkben működő kereskedelmi szálláshelyek helyeinek száma július 31-én közel 8 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban, de ennek nem, vagy csak alig volt szerepe a vendégforgalom mérséklődésében. A helyek száma szállástípusonként eltérően változott: a szállodákban, a nyaralóházakban és a kempingekben emelkedett az elszállásolási lehetőség, a többi szálláshelyen csökkent, legjobban a fizető-vendéglátásban. Ez utóbbi feltehetően elsősorban a szálláshelyet hasznosító magánszemélyek megváltozott adófizetési kötelezettségének következménye. A vendégek mintegy 35 százaléka (1987. évben 37 százaléka) szállodákban szállt meg. Az egyéb szálláshelyek közül a kempingek, a nyaralóházak és a panziók részesedése a vendégek számából nőtt, a turistaszállásoké és a fizetővendéglátó-helyeké mérséklődött. A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 1987. évhez képest 19 százalékkal csökkent, jobban, mint a vendégeké. (Országosan a vendégéjszakák számánál kisebb mértékű a visszaesés.) Az átlagos tartózkodási idő 3,2 éjszakáról 2,9 éjszakára mérséklődött. A vendégéjszakák száma — a vendégekéhez hasonlóan — csak a kempingekben emelkedett. A vendégéjszakák számából a szállodák, a nyaralóházak és a kempingek részesedése nőtt, a panzióké változatlan, a turistaszállásoké és a fizetővendéglátó-helyeké csökkent. A külföldi vendégforgalmon belül a szocialista országokból érkezettek száma 28, a vendégéjszakáiké 31 százalékkal visszaesett, ugyanekkor a nem szocialista országokból idelátogatók száma 25, a vendégéjszakáiké 30 százalékkal nőtt 1987. évhez képest. A vendégek 47 százaléka (1987. évben 46 százaléka) volt külföldi, akiknek 51 százaléka (1987. évben 65 százaléka) szocialista országokból kereste fel megyénket. (Országosan a vendégek 61 százaléka volt külföldi, akiknek közel 40 százaléka, az előző évben mintegy fele szocialista országokból látogatott hazánkba.) A szocialista vendégforgalmunkban 1988. évben is az NDK-bólés a Szovjetunióból érkezettek aránya volt a meghatározó (egyaránt m integy 2 9 száza - lék), a nem szocialista vendég- forgalmunkban pedig az NSZK- ból idelátogatóké (35 százalék). Kedvező, hogy más országokból is (például Hollandiából, Finnországból) jelentősen nőtt a megyénk kereskedelmi szálláshelyeit igénybe vevők száma. Megyénk idegenforgalmára továbbra is jellemző, hogy nem sikerült az idegenforgalmi szezon széthúzása, az éven belüli hullámzás mérséklése. 1988. évben a vendégek 22 százaléka az elő-, 38 százaléka a fő-, 17 százaléka az utóidényben látogatott megyénkbe, és csak 23 százaléka érkezett az év többi hat hónapjában (novembertől áprilisig). Január jelentette a mélypontot, májustól megélénkült a forgalom, majd a kiugróan magas augusztusi vendégszám után fokozatosan visszaesett. A vendégéjszakák számának megoszlása még kedvezőtlenebb: 1988. évben 42 százalékuk realizálódott a főidényben. A kereskedelmi szálláshelyek 1988. évi szállásdíjbevétele megközelítette a 149 millió forintot, melynek közel 55 százaléka külföldiektől származott. Az egy vendégéjszakára jutó szállásdíj a szállodákban több mint kétszer akkora volt, mint a kereskedelmi szálláshelyeken átlagosan. Jacsó Mária közgazdász
