Heves Megyei Népújság, 1989. szeptember (40. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-09 / 213. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. szeptember 9., szombat GAZDASÁG — TÁRSADALOM _________________ 3. A szabad akarat haszna Rekord született a bakonyi termelőszövetkezetben. Hektáronként hat és fél tonna búzát takarítottak be az idei nyáron. A szomszédok nem akartak hinni a hírnek, hiszen eddig mindössze négy tonna volt a legjobb eredmény. A helybéli gazdák csak mosolyogtak a hitetlenkedőkön, ők ugyanis biztosak voltak a sikerben. Semmi különöset, semmi megmagyarázhatatlant nem cselekedtek. Egyszerűen a felére csökkentették a búza vetésterületét, csak azokba a földekbe került vetőmag, amelyek várhatóan jó termést adnak. Igaz, az időjárás is kegyes volt hozzájuk, hiszen az idén országos átlagban is a harmadik legjobb búzatermés alkalmazkodtak az adottságokhoz A bakonyi sikernek azonban az ésszerű gazdasági döntés az oka. Alkalmazkodtak a valós földrajzi adottságokhoz. Ez elméletben nem volna űj, korábban is sokat hangoztattuk e követelményt. Még a határozatokból sem volt hiány, már az MSZMP XII. kongresszusán, 1980-ban is szerepelt az a megfogalmazás, hogy a méretek, a mennyiség helvett az eredményt illesse az első hely. A meghirdetett elvek és a gyakorlat között azonban mindeddig nagy volt a szakadék. A bakonyi termelőszövetkezet is próbálkozott korábban a búza vetés- területének csökkentésével, mondván, a dombos, sekély termőrétegű földeken nem a legjövedelmezőbb ez a növény. A helyi, hatalmi szervek vezetői mindannyiszor rosszallóan csóválták fejüket, a szövetkezet szakemberei pedig nem akarták „kikezdeni” a jóindulatukat. Maradt a búza és a gyengébb jövedelmezőség. Szót sem érdemelne az eset, ha helyi, elszigetelt jelenségről volna szó. A hirdetett önállóság és az informális beavatkozás azonban az egész magyar gazdaság napi gyakorlata volt, s a mezőgazdaságban egyebek között torz termelési szerkezetet indukált. A terveket ugyan nem kellett bemutatni a felettes szerveknek, de azok képviselői járták a gazdaságokat, „ tájékozódtak ”, s intelmeik kimondatlanul is kötelező érvényűvé váltak. Az informális beavatkozást a hatalom intézményesítette, hiszen az első számú vezetői funkciót a felettes szervek bizalmából lehet betölteni, s e bizalomról szubjektiven döntöttek. A vezetők pedig többnyire ügyeltek is arra, hogy ne váljanak kegyvesztetté, s kiváltképpen ne olyan „apróság” miatt, mint a gazdaság jövedelmező termelési szerkezetének kialakítása. Torz szerkezetre kényszerítve Ráadásul a közgazdasági szabályozás is torz szerkezetre ösztönözte a szövetkezeteket. A népgazdasági tervekben kimunkálták a célokat, s ez a gabona esetében tipikusan a mennyiségi szemléletre épült. Korábban is nyilvánvaló volt, hogy 15 millió tonna gabonát nem Tehet csak a gabonatermelésre alkalmas területeken megtermelni. Ezért a fel- vásárlási árakat akkor úgy állapították meg, hogy az átlagosnál rosszabb földeken is megélje a termelés. Emlékezetes, hogy a búzatermelés jövedelmezősége meghaladta a harminc százalékot, minden más növényt megelőzött, következésképpen kiszorított a vetésszerkezetből. Ez a paradicsomi állapot nem tartott sokáig, a gabonafélék közül elsőként a kukoricánál romlott a jövedelmezőség. A gazdaságok igyekeztek reagálni, óvatosan, de csökkentettek a vetés- területet. A mezőgazdasági kormányzat a piaci módszereket sutba dobva, a gazdaságok vezetőit személyesen ösztönözte a kukoricatermelés növelésére. Az úgynevezett kukoricaprémium azoknak az ágazati vezetőknek járt, akik hajlandóak voltak a mennyiségi szemlélet és saját jövedelmük uszályába kerülve a termelés növelésére. Nem az áremelést választották Mostanáig persze kiderült, hogy egy ágazat valós és komplex érdekeltségét nem lehet figyelmen kívül hagyni, nem lehet személyes érdekeltséget kínáló módszerekkel helyettesíteni. A gabonatermelés jövedelmezősége összeomlott, a termelők munkabeszüntetéssel is nyomatékot adtak elégedetlenségüknek. A korábbi, de legalábbis a megélhetéshez szükséges jövedelmezőségért harcolnak. E törekvésük jogos, ám nem feltétlenül csak az áremelés a megoldás. Ezt jól érzékelteti a bakonyi szövetkezet példája. A természeti adottságokhoz igazított vetésszerkezet változatlan felvásárlási árakon is jövedelmezővé tette a kalászos gabonák termelését. Búzából a korábbinak felét vetették, a jobb földeken jelentősen nőttek a hozamok, veszteségesből nyereséges lett a termelés. A bakonyi gazdaságban tehát elegendő volt a szakismeretre, helyi tapasztalatokra alapuló döntések, önálló kezdeményezések „engedélyezése”. Ez nyilvánvalóan más ágazatokban és más gazdaságokban is hasonló eredményekkel párosulhatna. V. F. J. Erőfeszítések „több lábon” állásért — Nyereség nélkül nem megy — A jövőt hosszabb távon is az olajtermelésben látják Emberek, a „feketearany”-mezőkről Aki Egerbe jön vagy a városból megy autóval, autóbusz- szal, a megyeszékhely déli részén nem csupán a szépen rendezett szőlősorok mellett vezet el útja, hanem a „bólogató” olajkutak is nyomban szembetűnnek. Ma már ezek is hozzátartoznak Eger jelképeihez. A kutak szakmákat ismerő és művelő emberek egész sorát vonzzák, megélhetést nyújtva. A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat üzeme van erre, a dombok között. Olajat, vagy ahogy mondják, „fekete aranyat” emelnek ki a föld mé- héből. Több mint három évtizede már, hogy ezzel foglalkoznak. Azóta sokan jöttek-mentek az emberek közül, de vannak, akik maradtak. A visszatérők közé tartozik Csajtai Géza üzemigaz- ató is, aki olajmérnökként ezdte itt egykoron: — 1970 - 1979 között dolgoztam ezeken a mezőkön — idézi fel azt az időszakot. — Aztán Szolnokra, a vállalatunk központjába kerültem, és két éve jöttem vissza. A családom is örült ennek, hiszen a feleségem Heves megyei, szajlai. Lényegében 1956 óta hoznak itt olajat a felszínre az egri — demjéni dombok kincseként. A hatvanas évek közepén érte el csúcsát a termelés, akkor Egert látták el energia- hordozóval. Utána kapcsolták be az országos hálózatba. A csúcs persze rövid volt, a lefelé ívelő szakasz — úgy tűnik — hosz- szabb, ez ma is tart! — Mennyi olajat termelnek ma? — Évente 15 ezer tonnát, amely a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat éves teljesítményének mindössze egy százaléka. Értékben 80 — 90 millió forint. Beszélgetésünk folytatásaként rögtön felvetődik a gazdaságosság. — Miután nem valami kedvezőek a geológiai viszonyok erre, így viszonylag magas költséggel termeljük az olajat. A világpiaci ára is alacsony most, és ez is problémát okoz! Persze, azért nem álltunk meg amellett, hogy drágán termelünk, hanem a kollektívával összefogva már két esztendeje arra törekszünk, hogy mindenre a fokozott takarékosság szem előtt tartásával költ- sünk. Az sem titok, hogy 1993-ig kaptunk haladékot, addig nyereségessé kell tennünk a termelést. Ezért is igyekszünk a „több lábon állást” megteremteni, tehát vállalkozunk! Olyan új termékekkel, eszközökkel, berendezéCsajtai Géza: — Olyan új eszközökkel, berendezésekkel kísérletezünk, amelyeket az olajipar hasznosít sekkel kísérletezünk, amelyeket az olajosszakmák hasznosíthatnak. Például a fejlett ipari országokban az úgynevezett mélyszivattyúk helyett, melyeket mi is alkalmazunk, ma már az úgynevezett csavarszivattyúkat használják. Egy nyugatnémet cég szállít ezekből vállalatunknak, amelyek jól beváltak. Most tárgyalunk arról, hogy szeretnénk velük együttműködési kapcsolatot létesíteni az említett kutak részegységeinek gyártására. Legalább nyolc-tíz elképzelésen gondolkozunk, természetesen idő és pénz kell hozzá, amíg valamelyikből piac lesz. De nem hátrálunk, 240 ember dolgozik itt sokféle szakmában, akiknek tudását, akaraterejét igyekszünk hasznosítani. Szeretnénk működötökét szerezni, ami persze nem olyan egyszerű, rengeteg buktatóval jár, de kockázat nélkül nem megy. Másként nem leszünk képesek talpon maradni... — És hosszabb távon mi lesz az olajtermeléssel? — Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy itt, Észak-Ma- gyarországon az elmúlt években nagyon elmaradtak a műszeres kutatásokkal, amelyek most várhatóan felgyorsulnak. A világbanki hitelből vásárolt amerikai eszközökkel nagyobb megbízhatósággal állapíthatják meg, hol kell próbafúrásokat végezni. Minden reményünk megvan arra, hogy újabb olaj- és földgázmezőket tárnak fel ebben a térségben. Akkor pedig marad a fő termékünk, a „fekete arany”, és lesz jövőnk! Addig azonban bizonytalan a helyzetünk. A programunk mindenesetre készen van ahhoz, hogy 1993-ig nyereségesek legyünk. Az üzem egyik alapítója, Siller István kútkezelő, aki három évtizede itt dolgozik. Soha nem élt mások csábításával. Siller István: — Az utóbbi években rengeteget fejlődött az olajipari technika... — 1959-ben kezdtem segédmunkásként, a demjéni fúrásoknál — mondja visszatekintve. — Aztán voltam csőszerelő, és ahogy a tankállomások szaporodtak, kútkezelő lettem. Több mint két évtizedig három műszakba jártam, sokszor gyalog, kerékpárral, de mégis maradtam. — Nem is gondolkodott, hogy mással váltja fel munkáját? — Annál kitartóbb és szívó- sabb voltam. Különösen az utóbbi években rengeteget fejlődött az olajipari technika. Az újítások egész sorát vezették be nálunk is, így gyorsabb és hatékonyabb a felhozatal a föld mélyéből. Meg ma már könnyebb, hiszen reggel 7-től délután 3-ig dolgozom. Jó itt a Depen, ahogy mondjuk, a demjén — pünköstetői mezőn, ahol naponta megfordulok a kutaknál, mert összeforrott az életem velük. Sok mindent megéltem itt, de nem lettem vándormadár. Kétségtelen, mindannyiunkat nap mint nap foglalkoztat az üzemünk jövője, van is bizonytalanság bennünk, de nem titkolom, innen szeretnék nyugdíjba menni. Ezért is bizakodom... Szinte gyerekfejjel, 16 éves korától itt, az üzemben tevékenykedik Ludvig József. Harminc éve már, hogy elkezdte. Egyike a törzsgárdatagoknak. — Kevés volt akkoriban a munkalehetőség Egerben — emlegeti a múltat —, így elmentem „olajosnak” a közeli demjéni mezőre. Gyalog, később kerékpárral jártam melegben, hóban, sárban. Ehhez képest ma sokkal könnyebb, hiszen minden tankállomáshoz bekötőút vezet. A dolgozók szállítása is megoldott, nem beszélve a védőruháról, a védőitalról. Kútkezelőként kezdtem, aztán gépjárművezető Ludvig József: — Az életem, a munkám ehhez az üzemhez köt... (A szerző felvételei) voltam hosszú éveken át, majd anyagbeszerző és anyaggazdálkodó lettem. Közben az üzem jóvoltából tanultam, és így neveztek ki anyag- és raktárgazdálkodási csoportvezetővé. Húszmillió forint értékű a raktárunkban lévő különböző anyagok, eszközök értéke, amiért felelős vagyok. Nem beszélve az állóeszközökről, amelyek több száz milliós vagyont alkotnak. Tehát a pontos vezetés, a folyamatos nyilvántartás itt szigorú alapkövetelmény. Nem panaszkodhatott változatos a munkám, hiszen a kőművestől a fúrómesteren át a kútkezelőig, a műszerészig nagyon sokféle szakembert szolgálunk ki anyagokkal, eszközökkel. — Mi foglalkoztatja legjobban? — Mint ahogy másokat is most, hogy megmarad-e az üzemünk? Mert az életem, a munkám ide köt. Rajtam kívül azt hiszem, sokan erősen kötődnek. A feleségem is itt dolgozik. Hogy csak mást ne mondjak, nekünk az olaj adta eddig a megélhetést. Az üzem segítségével kaptam lakást, vásároltam telket, autót. Sőt, amikor nemrég férjhez ment a lányom, otthont építettünk neki. Tehát ennek a cégnek köszönhetem mindezek anyagi alapját. Most, utólag belegondolva, azt hiszem, bárhová is mentem volna, nemigen kaptam volna többet ennél. Mi bízunk az olajkutatók segítségében, hogy hamarosan újabb mezőket tarnak fel. Valamennyiünk létérdeke, hogy tovább dolgozhassunk... A XXXIX. bányásznapon Siller Istvánt és Ludvig Józsefet a Bányász Szolgálati Érdemérem arany fokozatával tüntették ki. Mentusz Károly Ébresztő\elvtársak! Jegyzetek egy országos tanácskozás után Megvallom, elfogultan írom ezeket a sorokat. Megalakulásuk óta részese vagyok az MSZMP- reformkörök munkájának, elfogadom, vallom célkitűzéseiket. Ettől függetlenül újságíróként is figyeltem a szeptember 2-án és 3-án Budapesten megrendezett második országos találkozót, mert igyekeztem minél pontosabban megítélni, hogy hol is tart ez a mozgalom, s milyen is ennek a markáns platformnak az arculata, irányultsága. A két nap alatt többször elhangzott az a már-már szólássá vált mondás, hogy a helyzet reformpárti. Valóban, nehezen lehetne olyan embert találni ma Magyarországon, aki ne igenelné az átalakulást. Igen ám, de rendkívül megosztott a közvélemény abban a kérdésben, hogy merre is kellene indulni, hol a kiút. Ráadásul a politikai kötélhúzásban megjelent erők még kevéssé tisztázták arculatukat, s még kevésbé tudták a nyilvánosság elé tárni meggyőzően álláspontjukat. Természetesen nehéz azt a nézetrendszert meghaladni, amely az elmúlt évtizedek alatt beleívódott a többség tudatába, s inkább valamiféle eszmei zűrzavar, tanácstalanság lett úrrá a sokat emlegetett „hallgatag többségben”. Jobb esetben mindenki abból indul ki, hogy a valóság, a gyakorlat a meghatározó, hiába meditálunk, ha közben folyton emelik az árakat, szétzilálódik a gazdaság. El is fogadható ez az okoskodás, de nem ragadhatunk meg a jelenségeknél. A megoldás kereséséhez fogalmi szinten is tisztázni kell alapkérdéseket. Észre kell venni, hogy az a fajta társadalmi rendszer és gazdálkodás, s az ennek megfelelő gondolkodásmód, amely az elmúlt évtizedekben hazánkat s a többi, magát szocialistának valló országot jellemezte, kimerítette tartalékait. Bebizonyosodott, hogy sok egyértelműnek látszó kifejezés tartalom nélküli. A sokat hangoztatott „néphatalom” egy elit irányítási módszerévé vált, a munkások nem lettek tulajdonosai a gyáraknak, az eddigi „szocializmus” elnevezés csak máz volt egy másfajta szerkezeten. Többé-kevésbé ma már mindenki ezt is elismeri, mert ahogy megváltozott a helyzet, úgy vált nyilvánvalóvá, hogy a brosúrákban leírtak nem felelnek meg a valóságnak. Sokan hangoztatják ma már ezt, valójában különösebb bátorság nem szükséges e megállapításokhoz. Ahogy az is igaz, hogy amiért két éve kizárták volna a pártból a merész bírálót, vagy más következményei is lehettek volna kijelentéseinek, az ma már az MSZMP programtervezetében előkelő helyen szerepel. Ez okozza a fő nehézséget a továbblépéshez: szinte minden elhangzott már, ami fontos elem lehetne az újfajta gondolkodáshoz, de ezek kavarognak, ellentmondásba keverednek, sehogy sem állnak össze egységes rendszerré. A kecskeméti reformműhelyben vagy az első országos szegedi találkozón még egyszerűbb volt egyezségre jutni. Ott a reformkörök egységesebbek voltak, sokkal bizakodóbb volt a hangulat, még „hamvasabb” volt az egész mozgalom. De ahogy más kérdések kerültek előtérbe, úgy vált megosztottabbá, zaklatottabbá, komorabbá a légkör. Nem elég már egyszerűen igényelni a változásokat, meg kell találni a megoldási lehetőségeket is. Nem is szólva arról, hogy könnyen előfordulhat: azt mondják a reformkörösöknek, hogy ne csak beszéljetek, hanem valósítsátok is meg azt, amit kitaláltatok! Ez történt Zala megyében, ahol ez a platform diadalmaskodott. Nem csoda tehát, hogy a Zala megyeiek valóságos díszvendégei voltak ennek a találkozónak, tapasztalataik próbakövei a szép szavaknak. Ahogy máshol is egyre többször szembesült az elmélet és a gyakorlat: a gödöllőiek vagy a kecskemétiek a választások során sok tapasztalatot gyűjtöttek össze. No nem a legkedvezőbbeket. A mai formájában sok az ellenérzés az MSZMP-vel szemben, s nem is lehet mindig védeni a jelenlegi hadállásokat. Számukra, s szinte minden résztvevő számára egyértelművé vált, hogy egy újjáteremtett szocialista párt képes csak helytállni a választásokon. A többpártrendszer követelményei szerint egy modern politikai pártot kell megalkotni, szervezeti és tartalmi téren egyaránt. Az összes ellentmondás ellenére ebben közmegegyezés alakult ki a tanácskozás résztvevői között. A külső, szemlélő persze sok mindent másként ítélhetett meg. A Magyar Nemzet tudósítója például úgy értelmezte a sok botlást és nehézséget, hogy valakik valamiért tudatosan akadályozták a munkát. De ehhez nem kellett semmiféle mesterséges probléma, annyi önellentmondást hordoz ma még a párt, s természetesen annak a reformkörei is, amelyekben azok tömörültek, akik az átlagosnál többet szerettek volna tenni a mozdulásért, a változásért. Nem látnokok, próféták, csupán egyszerű párttagok, akik sok vita után jutottak el következtetéseikig. Nehezen lehet megvonni a két nap mérlegét. Sok bizonytalanságot, tanácstalanságot hozhatott el onnan magával a résztvevő. De az idő sürget, s választ kell találni a legfontosabb kérdésekre. Az októberi kongresszus sorsdöntő az MSZMP szempontjából, de az országéból is, mert egy erős szocialista párt nem hiányozhat a politikai palettáról. Lehet, hogy bizonyos elméleti kérdéseken évekig lehet még vitatkozni, de annyi bizonyos: a párt szerkezetét, működési rendjét, irányultságát biztos alapokra kell helyezni. Az eddigi állampárti konstrukciót minden szinten meg kell haladni ahhoz, hogy a változás szerves és teljes legyen, s olyan politikai erő jelenhessen meg, amely hiteles a társadalom számára. A helyzet reformpárti, de ez nem elég. Tudatosan és következetesen kell továbbhaladni ahhoz, hogy a válság ne mélyüljön tovább. A zalai modellről szóló könyvecske éppen a reformköri találkozó idején jelent meg, Ébresztő, elvtársak! címmel. Ez a figyelmeztetés az MSZMP egész tagságának szól, mert végül is a reformkörök elsődleges célja az, hogy egy újjáteremtett, erős szocialista párton belül dolgozhassanak. Mert aki változtatni akar, annak ismerni kell a valóságos helyzetet, tisztában kell lenni önmagával is, s változnia kell, ha szükséges. Gábor László
