Heves Megyei Népújság, 1989. szeptember (40. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-18 / 220. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. szeptember 18., hétfő __________________ POSTAFIÓK 23. 5.

Üzen a szerkesztő

M.I.

Idézünk leveléből: „A szeptemI

ber 11-i Üzen a szerkesztő című cikkben megjelent T.R.A. panaszt azzal szeretném kiegészíteni, hogy nemcsak a reggeli órákban, hanem egész nap nem a kiírt menetrendnek megfelelően közlekednek minden esetben. Esetenként 30- 40 percet is kell várni rájuk, nem is I szólva a vasárnapokról, amikor E vágyjon, vagy nem jön a busz a ki- I írt rend szerint. így volt ez szep- 1 tember 9-én, 10-én, amikor ne- 8 gyedóránként kellett volna jönnie I a járatnak, de kilenc óra öt perctől í kilenc harmincötig egyik napon g sem jött. így a vonatérkezéseket I lekéstük.”

Van a levélben nosztalgia is ar- I ról, hogy „az ötvenes években sok- I kai jobban lehetett Egerben a Rá- I kóczi útról és Széchenyi utcáról a I vonathoz utazni, mert akkor a vas- I úti menetrendhez is igazították a I járatokat.” Ma is vannak még sóéi kan, akik vonaton utaznak, ezért I ezeket a szempontokat sem sza- ? bad elhanyagolnia a Volánnak.

Ezt a szeptember 11-én kelteje zett olvasói levelet azért tartottuk I szükségesnek így idézni, mert l szeptember 11 -en telefonon kap- I tűk a kérdést a Volántól, miért is ä nem írta meg a panaszos, mikor I nem jött az a busz úgy, ahogyan az i a menetrendben áll? Nos, itt most § egy másik olvasónk konkrét idő- I pontot adott, tessék utána nézni.

Annak pedig külön örülünk, 1 hogy az olvasók felismerték, hasz- náiják a lehetőséget, ami ebben a I kis rovatban keletkezett és mond- fr ják a nyilvánosságnak azt, ami nekik fáj. Ettől is tisztul a társadalmi I légkör, a Volánnak pedig tudomást sül kell vennie, ha az utasok jogo- í san „dohognak”

„Név nélkül érkezett” — jeligére

A névtelen, vagy alá nem írt leveleket ritkán használjuk fel .táj é- j koztatásra, mert joggal tartunk attól, hogy a névtelenség rejtett célokat, rossz indulatokat takar. Most mégis idézünk egy géppel írott, anasznak is, kritikának is felfogató levélből, ami aláírás, név nélkül Erdőkövesdről érkezett címünkre:

”1989. július 29-i számunkban DJ. monogrammal egy írás jelent meg: „Rambo vagy remete? Három hónapja él az erdőben Erdő- kövesden” címmel... Felháborodva olvastuk ezt az írást, mert ez a dolgozni nem akaró fiatalember községünk erdejét szemelte ki telephelyül, hogy mindenkit félrevezessen. Szerintünk sem iskolai végzettsége, sem írói készsége nincs ahhoz, hogy vállakózását teljesítse, és egy évet töltsön kint sátorban, télen-nyáron... Nem az írással foglalkozik, hanem szerzett már ivócimborákat és járja a környék italboltjait egzotikus öltözékben. Az erdőbe már nem mernek menni gombázni, mert az ilyen személytől minden kitelik. Már nők is járnak hozzá és Pestről munkatársai is voltak. Sok kérdőjel merül fel vele kapcsolatban. Miből él, mivel foglalkozott eddig, fizet-e gyerektartást, van-e valahol bejelentett lakása? Kérjük, nézzenek körül ebben az ügyben. Szeretnénk, ha községünk határában nem jönne létre egy bűntanya.”

A gondolat és a látható külső, a szándék és a magatartás, a falun élő emberek életszemléletétől óriási távolságra lévő életfelfogás, a külsőségekben is megjelenő extravagancia ingerli a csensesebb, megfontoltabb életvitelhez szokott embereket. Mi nem jártunk a panasznak utána, de mert egy jelenség körül fodrozódó indulattö- meget nem lehet elhallgatni, közzétettük ezt az „anonim állásfoglalást”. A levélíró sok kérdést még fel sem tett, amiket mi is fontolgattunk az írói kiteljesedés netán társadalmi igazságkeresést illetően.

Gyermekvédelem

Világosabb kép?

Koc§ma

/utóhangi

Megkerestek egy mátraaljai faluból és eléggé lehangoltan közölték, hogy a Kocsma című írásomból /Népújság, IX. 13. 5.old./ több szereplőt — így őket is — felismertek a falubeliek, és ez nekik igen kellemetlen. Természetesen ez megeshetett, hiszen a történetnek van valóságalapja, ám az egész dolgozat végül is fikció, amelyben tehát jelentős szerepe volt a képzeletnek is. Éppen ezért az írásban nem is szerepelt a község neve — most sem from ide — sőt a szereplők sem feleltek meg egyértelműen egy valóságos személynek. így aztán — és ez a lényeg — ez alapján a cikk alapján senkire nem lehet bizonyítani semmit, hiszen nincs benne hivatkozási alap. Ezt a tényt az a műfaj — a tárca — amelyben írni próbáltam elbírja, sőt igazából erre találták ki. Ha oknyomozó riportot vetettem volna papírra, ott mindent meg kellett volna nevezni, és nekem kizárólag a tényekre szorítkozni. Akkor aztán jöhetett volna bármiféle vizsgálat, így viszont nem.

Nem árt azonban leszögezni: ez az írás mindezek ellenére nem hazugság, ennek minden szava igaz. Persze nem az előbbi értelemben, hanem úgy, hogy érzésem szerint számos ilyen isten háta mögötti kocsma van az országban. Ékes bizonyíték erre az, hogy kollégáim, ismerőseim, akik nem ismerték az eredeti helyszínt, több tippel is szolgáltak arról, hogy vajon hol játszódik ez. Ezeken a helyeken egy nyári délutánon betérő idegen vendég általában pompásan érzi magát — mint ahogy én is ott abban a magyar faluban — és igen szomorú, ha a kocsmáról szóló későbbi meséi miatt valaki úgy érzi, az a megoldás ha útnak indítja a revizorokat, és a megyében minden ilyen helyet felszámol, szétzilálva ezzel a faluközösséget.

Kovács Attila

Gyermekvédelem. A szó hangjai élesek, levegőbe hasítok, szinte már fülsértőek. Anyanyelvűnk szavainak azonban inkább tartalmát fogja föl értelmünk. így a szó megszépül. Az a társadalom, amelyik hisz jövőjében, gondot fordít gyermekeire. Hogy ezt hogyan és miképpen teszi, ez mutatja civilizáltságának fokát.

Megyei gyermekvedelmünknek az utóbbi időben sok szakembere van. (Úgy tűnik, hogy Magyarország már nemcsak a 10 millió szövetségi kapitány és pedagógus országa, lassan a Í0 millió „gyermek- védelmi szakember” országa lesz.) Mindebben csak az az erdekes, hogy a „szakemberek” nagy része legfeljebb, ha közvetett kapcsolatban van a gyakorlati munkával.

Pedig munkáskézre van szükség. Minap reggel egyik kolléganőnk — beosztása szerint gyermek- és családvédő pedagógus — elmondta, hogy 52 gyermek pártfogását, családgondozását, utógondozását végzi. Négy éve dolgozik a Heves Megyei Gyermek- es Ifjúságvédő Intézetben. Arról beszélgettünk néhá- nyan, helyesen döntöttünk-e, amikor a 15 éves, betörések vétsége miatt intézetünkbe ideiglenesen beutalt fiú családba való visszahelyezésére tettünk javaslatot. A fiú visz- szakerült a családjához, és házasságot kötött egy 14 éves lánnyal. Pontosabban élettársi kapcsolatban élnek, mert az érvényben lévő törvény értelmében házasságot nem köthetnek. Házassági anyakönyvi kivonatuk nincs, a többi ugyanaz. Mi lesz velük? Mi lesz születendő gyermekükkel? Felelősséget aligha tudnak még önmagukért is vállalni. Mi lesz a 15-16 éves leányanyákkal vagy leendő anyukákkal, akik már szivük alatt új életet hordoznak, de még ők maguk is gyámolításra szorulnak. Családjuknak így már nem kellenek, eddig megtűrtek voltak, most intézetbe kérik őket. Ha az illetékes tanács gyámhatósága intézeti nevelésbe veszi őket, a további

gond az intézeté marad és a döntés felelőssége is.

A közelmúltban vizsgálta a megyei NEB a gyermek- és ifjúságvédelem megyei helyzetét, ezen belül a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet tevékenységét is. „A megyei NEB célja az volt, hogy azon gyermekek érdekében rázza fel az illetékes szervek, osztályok, intézmények figyelmét, akikkel az élet igen korán kegyetlenül bánt el, már fiatalon a társadalom peremére sodródtak” — olvastuk a megyei NEB elnökének szavait a Népújságban.

Nem, nem a jószándékát vitatjuk e sorok írójának, de mintha nagyon távolról nézné a dolgok sokféleségére. Nevezhető-e „a társadalom peremére sodródottnak” az a 12 éves gyerek, akinek szülei jó anyagi körülmények között, szép családi házban élnek, de gyermekükkel „nem bírnak”. Iskolába nem járt, hazulról is gyakran elszökött, hát behozták az intézetbe, kicsit rá akarnak ijeszteni, és persze, majd hazaviszik. (Gondolják ők, és rosz- szul, mert a gyermek további sorsáról, ha ideiglenes beutaló határozattal érkezik az intézetbe, a gyámhatóság dönt — igaz, a szülők meghallgatásával.) És a zárójelbe írt gondolat már újabb nehézséget is bemutat.

A szülők — de írhatnánk az iskolákat is — nem igazán vannak tisztában a GYIVI-vel, az itt folyó munkával, más intézményekkel való kapcsolatával, a ^gyermekek elhelyezésének lehetőségeivel. A mumus szerepét nem akarjuk vállalni. Szeretnénk hinni, hogy nem a gyerekek és a szülők ijesztgetésére hozták létre ezt az intézetet. Vannak, akik mégis erre használják. Mi nem akarjuk, hogy a gyermek- és ifjúság- védelem tabu téma legyen. Nem akarjuk ezt annak reményében, hogy a megoldásra váró problémák közös akarattal, felelősséggel végzett közös munkával megoldhatók. De ha a téma nem tabu, miért nem

jelenhetett meg a Népújságban a GYIVI igazgatójának a NEB elnökéhez címzett nyílt levele, amelyből az érdeklődők világosabb képet kapnának az itt végzett munkáról, a munka körülményeiről, a nehézségekről. Szakemberek segítségét nem utasítjuk vissza, sőt várjuk. Vizsgálati csoportunk pszichológust keres. Pszichológusra nagy szükségünk lenne, de csak a közös munkában tudjuk hasznát venni. Kívülről jött tanácsaival nem sokra megyünk.

E sorok megfogalmazói a GYIVI Vizsgálati Csoportjában dolgoznak. Készek vagyunk kollégáinkkal együtt, — akik között vannak jogászok, orvosok is, — az ígért felvtlá- gosításra, ha a gyerek, szülő, iskola felkeres bennünket.

Boza Imréné pszicbopedagógus Kocsa Erika pedagógus Kovács Margit pedagógus Studt Sándor pedagógus

Dr. Kovács Rezső pszichiáter

Előrebocsátjuk, hogy helyt adunk minden korrekt véleménynek, amely nem sérti a jóízlést. Fodor Lajosnak, a GYIVI igazgatójának hozzánk eljuttatott nyílt levele — őszinte sajnálatunkra — nem tartozott ezek közé. Mi is tisztában vagyunk azzal, hogy milyen nehéz is a gyermekvédelem tisztességes munkatársainak a dolga. Áldozatos tevékenységük minden támogatást megérdemel. Ebben egyetértünk e levél íróival. De a „dolgok sokféleségéhez” az is hozzátartozik, hogy ne utasítsanak vissza minden „kívülről jött tanácsot”, véleményt. A valós állapotok feltárására, bemutatására törekvő vizsgálat nem minősíthető a „gyermekek és szülők ijesztgetésének” (ha mégis, arról nem feltétlenül a vizsgáló tehet). Erősen megkérdőjelezhető azok álláspontja, akik minden más nézőpontot elutasítanak a sajátjukon kívül, hiába fogalmazzák meg azt felelősségteljesstílusban. (A szerk.)

Orcátlanság — de kié?

Nyílt levél Havas Andráshoz

A Népújság 1989. aug.23-i számában Ón az első oldalon sommásan elmarasztalja az MSZMP-ből kilépőket, egyoldalúan, saját vélt feltételezése alapján olyan negatív etikai, magatartási jelzőket használva, mint tisztességtelenség, karriervágy, orcátlanság. Használja ezeket a szavakat úgy, hogy a nagy többséget minősíti ezekkel, a „kilépők sorát”, és csak a politikai okokból kilépők számára tesz engedményeket. Azt, hogy erre az arányra hogyan jutott, az rejtve marad — Ön így véli. Én meg úgy vélem, hogy a tömeges kilépések között csak elvétve van olyan, akit egy más lóra való át- nyergelés haszonleső szemfüles- sege mozgat, a tömegesség ténye nem kedvez az Ön teóriájának. Mivel én is kiléptem az MSZMP- ből, nekem is szól az üzenete, mely nemcsak jogaimat illetően sértő, hanem emberileg, meg- yőződésemet illetően is provo- atív, szándékát tekintve manipulativ. Mintha a kilépők lennének bűnösök, nekünk kellene szégyelni magunkat. Ön elítéli az MSZMP-ből „kilépők sorát”, jellemtelenséggel, állhatatlan- sággal, karrierizmussal, tisztességtelenséggel illetve őket. Ahogyan Ön a kilépések „okait” beállítja, az enyhen szólva egyoldalúságot tükröz. Volt szerencsénk az egyoldalú politika elméletét és gyakorlatát tapasztalnunk, annak világméretű és hazai kihatásait, gazdaság- és társadalomromboló hatásait magunkon tanulmányozni. Az Ön ítélkezése, annak egyoldalúsága tökéletesen harmonizál az MSZMP évtizedeken át nyújtott egyoldalúságával, ezért számomra törvény- szerű, hogy Ón, aki e módszert követi, képtelen a másik oldal analízisére, tehát szükségszerűen jut arra a következtetésre, hogy a „ kilépők sora ” csakis a karrieristákból, jellemtelenekből, a tisztességtelenekből kerül ki. Nem ismeretlen ez hazai tájainkon. Ez a gondolkodás szülte az 1956-os események „ellenforradalmi” jelzővel való ellátását is. Akkor a nép volt tisztességtelen — most a kilépők!

Ön a tisztesség védelmében vonja ki kardját? Lássuk! Hát a diktatúra — legyen az bárkinek a diktatúrája — tisztességes? Fegyvert szegezni a fegyveretelenekre — tisztességes? Beszorítani az embereket a sarokba és kikényszeríteni belőlük a „konform” viselkedést — az tisztességes? Megerőszakolni a gondolkodást, lesöpörni a tárgyalóasztalokról a teóriánknak meg nem felelő tényeket — tisztességes? Egyetlen lehetőséget meghagyni és ezután ezt demokráciának nevezni — tisztességes? A tehetséges embereket háttérbe szorítani, ugyanakkor a személyiség szabad kiteljesedéséről papolni — tisztességes? Tudományos társadalomirányítási elveket figyelmen kívül hagyni, szakmai elveket politikai doktrínákkal felcserélni — tisztességes? Hazudni — tisztességes? Ha — Ön szerint — az a tisztességtelen, akit ilyen helyzetbe kényszerítettek, akkor milyen jelzőt érdemel az, aki ennek a helyzetnek a megteremtője volt?

Tisztességes dolog volt az MSZMP-től, hogy vezérkara elkülönült, elidegenedett saját párttagságától, a tömegektől? Hogy a nevében lévő „munkás” szó már csupán díszítőjelzővé silányult? Tisztességes dolog volt úgy gondolkodniuk, hogy a párttagság van a vezetőikért és nem a vezetők a mozgalomért? Tisztességes dolog volt legázolni mindent ami, és elgázolni mindenkit, aki nem tért ki elég gyorsan az MSZMP útjából? Tisztességes dolog volt az MSZMP és vezetőinek piszkos kis és nagy ügyeit rejtegetni, elsimítgatni, elkenni? Konfliktust konfliktusra halmozva egy önmagával is megha- sonlott társadalmat „fejlettnek” nyilvánítani? Kettőnk közül ki van fogalomzavarban? Ön azt írja, hogy a kilépők sora karrierista. Én viszont azt mondom Önnek tenne jót elsősorban, ha visz- szamenőlegesen végigkövetné a valóban karrieristáknak bizonyult jó néhány káder „életútját”, megvizsgálná a pártkarrier magyarországi történetét, annak

társadalmi-gazdasági előnyeit élvező letéteményesesit. Azokét, akiket szűkebb környezete jól ismer, hiszen az utóbbi évtizedben annyira elszemtelenedtek a hatalom birtoklásának tudatában, hogy nyíltan is korrumpáltak, fütyülve a közéletiség elemi szabályaira. Nem kell nagyon sokat keresgetnie, itt élnek még közöttünk! És mindezt az az MSZMP tette számukra elérhetővé, amelyet Ön most kivont karddal védelmez. Védelmezze csak Ön a feudalista, oligarchikus rétegjogokat, a születésen és származáson alapuló előjogokat, és szónokoljon továbbra is kommunizmusról! Szocializmusról! Ön ezzel roppant jót tesz mind a kettőnek!

Ön orcátlanságunkat emlegeti? Sajpálom, de ez a szó is visszahull Önre. Mert Ön valóban or- cátlanságot követ el azzal, hogy a kilépő tízezrekre, anélkül, hogy venné a fáradtságot és legalább szúrópróbaszerűen megkérdezni próbálná, miért is lépnek ki, ismeretlenül ráhúzza a vizes lepedőt, bemocskolja őket, mert többet meg mertek látni azokból, amit a brutális „pártfegyelem” engedélyezett. Nem mi távolodtunk el a kommunista eszmevilágtól, nem az eszmét hagytuk cserbe, hanem azt a pártot, amelyet korrupt politikai vezetőik, kiskirályai, erkölcsileg is bukott káderei lejárattak és alkalmatlanná tettek a társadalmi haladás szolgáltatásra. Nem mi, a kilépők voltunk a hatalom haszonélvezői, birtokosai, mi ajbecsapot- tak vagyunk, akik végre megtehetik, mert nem kell félnünk a

munkahelyi retorziótól, a félre- állítástól, a mellőzéstől — hogy becsületesen kilépjünk abból, amivé vált.

Ön ezt nem akarja látni. Vakon is lehet élni, de vezetni nem. Ez történelmi tapasztalat, univerzális igazság.

Molnár István (Eger, Rózsa K. u. 14.)

Kedves Olvasónk!

Tulajdonképpen (általában véve) Önnek igaza van. Azt viszont, hogy mindezt cikkemből következtette ki, sajnos nem tudom elfogadni. Úgy tűnik, az MSZMP mozaikszó puszta léte is dühíti és ingerli. A düh pedig — írás közben — direkt hátrány. Elmondom most röviden (hátha érdekli) mi volt abban a cikkben. Abban én azt merészeltem állítani, hogy sokan a haszon érdekében léptek be az MSZMP-be és azt is, hogy ma sokan azért lépnek ki, mert ez a tagság ma akadályozhatja előmenetelüket. Meg még azt is: talán nem a haszon reményében kell belépni egy politikai pártba. Hogy ezt magara vette, ez az Ön dolga. Elismerem: hiba volt leírni, hogy a többség ezért lép ki. Ön viszont azt rója fel nekem, miért nem kérdeztem meg előbb a kilépőket. Elképzelem, ahogy odamegyek valakihez, megKérdezem, es ő azt mondja: Én a karrierem érdekében léptem be, aztán ki... Hogyha azonban senki sem mondja ezt, akkor nincsenek is ilyenek. Rendkívül ügyes módszer.

Az írásban benne van az is, hogy a politikai, elvi jellegű kilépések természetesek. A továbbiakban pedig azokról beszélek, akik a remélt előnyök miatt léptek be és ki. Ám Ön szerint ilyenek nincsenek is. Szerintem meg vannak: és sokan épp a vezetők közül... Ezek számáról nem tudok pontos adatokat és valószínűleg Ön sem tud (ki írna le ilyen okot?), úgy hogy sommás ítéleteivel bánhatna kissé takarékosabban.

Levele második részében Ön Magyarország és az MSZMP rövid történetét taglalja. Mondom, egy sor dologban igaza van — egyébként. Ön azt kérdezi tőlem, hát a diktatúra tisztességes-e? Én meg azt mondom erre, nem az, meg még azt is, Ön ezt tőlem jobban tudhatja. Biztosan nem járt csukott szemmel mikor belépett, körül is nézett. Azért valamit csak kellett sejtenie. Azt, hogy mi a proletárdiktatúra, azt legalábbis biztosan. Nézze: ma- am 28 éves volnék, nem léptem e se ki. Nem gondolhatja komolyan, hogy az Ön által felsorolt vádakat tőlem kérheti számon. Én is feltehetném önnek ugyanezeket a kérdéseket.

Ön mint úja, elvi okok miatt lépett ki. Tiszta ügy. Én pedig csak annyit mondtam: van aki saját érdekéből lépett ki és ez az ember, ha úgy hozza a sors, bárhonnan, bármikor kilép és belép.

S

Cikkem 4. sorából idézek: A lolog nálunk történelmileg úgy alakult, hogy most az MSZMP az a szervezet, ahonnan távoznak...) Ön meg erre azt mondja, hogy en az MSZMP-t, a feudalista előjogokat védelmezem.

Sajnálom, de nem értjük egymást. Havas András

A Pétervására és Vidéke ÁFÉSZ pályázatot hirdet

főkönyvelői (férfi) munkakör betöltésére

A megbízás 3 évre szól, alkalmasság esetén meghosszabbítható.

A munkakör betöltésének várható időpontja: 1989. december.

Bérezés kollektív szerződés szerint.

Az ÁFÉSZ tevékenysége, a működési körzet lakosságának 1 város, 13 község ellátása.

1988. évi főbb mutatók: 406 mo/Ft éves árbevétel, 3 mo 90 ezer forint nyereség.

Létszám: 315 fő.

Pályázati követelmények: Közgazdaságtudományi egyetem, vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség, legalább 5 éves szakmai gyakorlat, számítástechnikában való jártasság.

A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó kézzel írott részletes önéletrajzát, kitöltött személyi adatlapját, iskolai, szakmai végzettségét igazoló okmányokat, elképzeléseit, javaslatait a vállalt munkakörre vonatkozóan.

Eddigi munkahelyeit, beosztásait, erkölcsi bizonyítványát.

A pályázatok benyújtási határideje: október 31.

A pályázat okát az ÁFÉSZ személyzeti vezetőiének (Boros Sándomé) 3250 Pétervására, Petőfi u. 47. ÁFÉSZ iroda kell benyújtani.

A borítékra írják rá: pályázat. A pályázatokat bizalmasan kezelik, bizottság bírálja el. Az elbírálás eredményéről a pályázók írásban kapnak értesítést. AfÉSZ Igazgatóság