Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-08 / 185. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 8., kedd Európai Mini Jamboree Milánó és London után Egerben Tegnap reggel hivatalosan is megkezdődött Égerben, a kereskedelmi szakközépiskolában a harmadik Európai Mini Jamboree. A hevesi megyeszékhelyre öt országból, Angliából, Bulgáriából, Portugáliából, Spanyolországból és a Szovjetunióból érkeztek a tizenegy-tizenkét éves fiúk, lányok. Természetesen magyar résztvevői is vannak az egyhetes tábornak. S nemcsak gyerekek, hanem két edző is, a fővárosból Szekeres Katalin és az egri Szeleczki János, az 1-es általános iskola testnevelő tanára. A táborvezető pedig a magyar női kosárlabda-válogatott korábbi Vezetőedzője, a szövetség szak- felügyelője, Killik László. Az egybegyűlteket az MKSZ Mini Bizottságának vezetője, Vass Nándor üdvözölte, hasznos és tartalmas időtöltést kívánva nekik. A házigazdák nevében a megyei kosárlabda-szövetség elnöke, Galambos János, valamint az EgerTourist munkatársa, Horváth Ferenc köszöntötte a gyerekeket és kísérőiket. A rövid megnyitót követően máris a labdáé lett a főszerep. A hét során mindennap öt-hat órát mozognak a tábor résztvevői. A délelőttök a kosárlabdázás jegyében telnek, míg a délutáni programba az egymás elleni mérkőzéseken kívül uszodalátogatást, atlétikai felmérőket, kirándulást iktattak a szervezők. A nemzetközi táborban a csapatokat nem az országok szerint alakították ki, hanem — úgy a foglalkozásokon, mint a meccseken — „kevert” együttesek lépnek pályára. Hazánkban még csak egyéves múltra tekinthet vissza a szervezett mini mozgalom, igaz, máris több mint tízezres tábort számol. Mindenképpen megtisztelő feladat, hogy Milánó és London után Magyarországot, s ezen belül is Egert bízta meg az Európai Minikosárlabda-szövetség a rendezéssel. Remélhetőleg ez a jamboree is hozzájárul ahhoz, hogy a kosárlabdának újabb híveket szerezzen. Hiszen fizok a gyerekek, akik most fertőződnek meg ezzel a sportággal, még ha nem is lesz belőlük nagy játékos, a kosárlabdát örökre a szívükbe zárják. * Fotóriporterünk, Szántó György az első edzés néhány pillanatát örökítette meg. Ligaülés Hatvanban Új arcok, régi gondok Tegnap a Hatvani Cukorgyár művelődési otthonának nagytermében tartották ligaülésüket a labdarúgó NB III. Mátra-cso- portjának képviselői. Új arcokat is felfedezhettünk a széksorok között, mivel megváltozott a csoportbeosztás, így a borsodiak helyett ezentúl a szolnokiak lesznek a Heves és Nógrád megyei csapatok ellenfelei. Dr. Csicsai József megnyitó- beszédében szólt arról, hogy fél évvel ezelőtt úgy búcsúztak el, hogy három kérdésre nem tudtak választ adni. Az MLSZ és a Mát- ra-bizottság önállósága azóta már nagyobbrészt tisztázódott, miként a profi és amatőr státuszok közötti választóvonalat is meghúzták. Az is eldőlt, hogy újabb négy esztendeig ismét Eger ad otthont a vezetőségnek. Szakmai elemzésében említette, hogy sajnálatosan a színvonal idén sem javult, néhány összecsapástól eltekintve. Különösen szem- betűnőek voltak a fizikai hiányosságok, melyek majd minden gárdánál jelentkeztek. Szomorúan konstatálta, hogy ezúttal mindhárom kieső Heves megyei együttes volt. A továbbiakban javaslatot tett az utánpótlás-nevelés felkarolására, mely tervezettel Bicskei Bertalan szövetségi kapitány is egyetértett. Eszerint a hat NB III-as csoport résztvevői alakítsanak válogatottakat, amelyekben azok a 25 év alatti labdarúgók szerepelhetnének, akik az első és második vonalban még nem futballoztak. A legjobbak vetélkedését figyelemmel kísérő szakemberek esetleg felfedezhetnének olyan még kallódó tehetségeket, akik képességeiket mindeddig talonban tartották. Elhangzott még, hogy a jövőben módosítani kell az átigazolási szabályzatot. Erre azért lenne szükség, hogy a nevelő egyesületek is érdekeltek legyenek a minél színvonalasabb munkában. Örömmel újságolta, hogy az MLSZ a jövőbén 100 ezer forint jutalomban részesíti a mindenkori bajnokot: Azt is megtudhattuk, hogy az Eger SE ifi II. játsz- sza majd az előmérkőzéseket a H. Gáspár SE találkozói előtt. Kovács Sándor a fegyelmi helyzetről adott tájékoztatást. Ezután a hozzászólások következtek, melyekből néhányat a teljesség igénye nélkül kiragadtunk. Treiber Rudolf, a GYSE mestere hangsúlyozta a fiatalítás helyességét. Saját példájukból kiindulva óva intett bárkit is attól, hogy a generációváltást késleltesse. A sárgalapos figyelmeztetések eltörlését is szorgalmazta, mondván, az egyre inkább eldurvuló játék ellen ez nem nyújt orvosságot. Dr. Sós István, a Szolnok Megyei LSZ elnöke néhány hetes tapasztalata alapján állította, hogy a Mátra-csoport versenybizottsága komolyabban veszi munkáját, mint a Tisza-csoport hasonló szervezete. Felvetette, hogy azokat a klubokat kellene kiemelten támogatni, melyek saját nevelésű fiataljaikból minél többet szerepeltetnek a felnőttek között. Rerzsnyák László, az Apci Vasas ügyvezető elnöke bírálta a Népújság sportrovatának munkáját. Véleménye szerint lapunk méltatlanul keveset foglalkozik a labdarúgó NB III-mal. A tanácskozáson jelenlévő Bartalfi Károly, az MLSZ alel- nöke, a nemrégiben megalakult amatőr liga elnöke is kifejtette álláspontját. A vele készült beszélgetésünket szombati számunkban olvashatják. (molnár) Tizenkettedszer a Hungalu — Budapest Nagydíjért Ereng „Coe ellen” a Népstadionban Ma megkezdődik az idei IA- AF Mobil — Grand Prix-ver- senysorozat második felvonása, miután május 27-től július 19-ig tizenegy viadalt már lebonyolítottak, amelyeket közel háromhetes szünet követett. A második etapban Budapest nyitja meg a sort, ahonnan előbb Zürichbe (augusztus 16.), aztán Nyugat- Berlinbe (18.), Kölnbe (20.), Brüsszelbe (25.) tart a Mobilstaféta, hogy aztán elérkezzen végcéljához, Monte-Carlóba, ahol szeptember első napján az idei döntőt bonyolítják le. Az idei Hungalu — Budapest Nagydíjon huszonötnél több nemzet atlétái vonulnak fel, közöttük a sportág „klasszikusai”, élükön a kenyai Paul Erenggel, aki olimpiai bajnoki címmel, fedettpályás világbajnoki aranyéremmel és világcsúccsal is büszkélkedik. A nyurga kenyai győzelméhez az 1000 méteren aligha férhet kétség, aki ennél sokkal többre vágyik, a brit Sebastien Coe immár nyolc éve fennálló 2:12.81 perces világcsúcsának megdöntésére. A képzeletbeli Ereng — Coe versengésben számos segítőtársa, ahogy mondani szokás, iramdiktáló „nyula” lesz a kenyainak, aki kedden este még csak második 1000 méteres versenyét vívja. Futását a budapesti viadal házigazdái fő attrakciónak tekintik, ezért az 1000 métert a futószámok sorában az időrend végére tették, 19.55 órára. — Roppant nehéz feladatra vállalkozik Paul Ereng, ha valóban megkísérli megdönteni a világcsúcsot — vélekedett a Hungalu — Budapest Nagydíj előestéjén dr. Békési László, aki tíz évig vezette a legrangosabb hazai szabadtéri verseny szervezőbizottságát, s majdnem annyi ideig állt elnökként a Magyar Atlétikai Szövetségé lén. — Szerintem Coe rekordja csak akkor dőlhet meg, ha Ereng mértani pontossággal osztja be erejét, azaz nem sieti el az elejét, amiből a végén csak kimerülés lehet, de nem is kezd olyan lassan, hogy a legkitűnőbb hajrával sem éri el célját. Sok függ az időjárástól is, a szélviszonyoktól, s mint mondtam, a kenyai olimpiai bajnok taktikájától. A verseny legrangosabb résztvevője tehát kétségkívül Paul Ereng, de mellette még szépszámú igazi nagyágyú teszi tiszteletét a Népstadionban. Közéjük tartozik az amerikaiak kétszeres világbajnoka, volt világcsúcstartója, a ma is a legjobbak közé tartozó vágtázó Calvin Smith, honfitársai közül az ugyancsak sprinter Dennis Mitchell és Andre Cason (a tavalyi ifjúsági VB 100-as bajnoka). Kemény ve- télytársuk lesz az afrikai atlétika büszkeségei közül Chidi Imoh, míg a 400-on Bert Cameron, Innocent Egbunike és Al Malky összecsapása ígér magas színvonalat. (A nigériai Egbunike 5., a jamaikai Cameron 6., az ománi A1 Malky 8. volt Szöulban.) A 10 000 méteren a marokkói Brahim Boutayeb személyében olimpiai bajnokot köszönthet a közönség. Az amerikai ugrók közül ezúttal Mike Conley szerepel a Nagy- díjon, míg a női vágtaszámok legnevesebb résztvevője a jamaikai Merlene Ottey, aki a római vb-n a 100-on és a 200-on is éremszerző volt. A 12. Hungalu — Budapest Nagydíj műsorán 19 szám szerepel, ezek közül várhatóan 14 lesz úgynevezett GP-szám, amennyiben összegyűlik az ehhez szükséges megfelelő erősségű mezőny. A megnyitó ünnepséget 17 órakor rendezik, de ezt megelőzően 15.30-kor a kalapácsvetéssel már megkezdődnek a küzdelmek, s várhatóan 20.15 órakor zárulnak. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a totó 31. játékhetére 6 488 489 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 7 darab, nyereményük egyenként 833 400 forint, 13 találatos szelvény 9 darab, nyereményük egyenként 473 011 forint, 12 találatos szelvény 436 darab, nyereményük egyenként 11 572 forint, 11 találatos szelvény 6096 darab, nyereményük egyenként 828 forint, 10 találatos szelvény 44 509 darab, nyereményük egyenként 170 forint. Nyugalom volt aWembley-ben... Szokatlan látványt nyújtott vasárnap a labdarúgás „temploma”, a londoni Wembley stadion: a teltházas lelátókon fiatalok, idősek felhőtlenül szórakoztak, s nyoma sem volt bármiféle erőszaknak vagy akár trágárságnak. Igaz, ezúttal nem a hagyományos európai labdarúgás, azaz a „soccer” volt a főszereplő a pályán, hanem a futballnak egy amerikai változata. A 80 ezer néző előtt ezúttal a tengerentúli Nemzeti Futball Liga (NFL) két csapata, a Browns (Barnák) és az Eagles (Sasok) tartott bemutatót. Amint azt több szurkoló megjegyezte, az angol mérkőzések családias hangulatát már csak a múltból ismerik, mivel a lelátókat manapság a huligánok uralják. Vállalkozókat keresünk Heves, Pest és Nógrád megye területén palackozott italok árusítására. Kereset forgalomtól függően. Érdeklődni lehet telefonon Jobbágyi 15 és 21 számon. Bonn csak egy állomás Ha korábban bárki is kételkedett volna abban, hogy Széchy Tamás napjainkban a világ egyik legjobb úszóedzője (vagy talán az első...), Szöul után már külföldön is elismerik ezt. Az 58 éves mester tanítványai eddig négy olimpiai bajnoki címet szereztek, világ- és Európa-bajnoki aranyérmeik száma pedig meghaladja a tucatot. Idestova két évtizede neveli a klasszisokat, kezdve a Hargitay-nemzedékkel, Wladár Sándorékon át a jelenleg fénykorát élő Darnyi-, Szabó József- féle csoportig. S már ott kopogtatnak a legifjabb „Széchy-gyere- kek”, az IBV-re készülő, sokak szerint Darnyi-kaliberű tehetséggel, Czene Attilával az élen. A fentiekből talán kitűnik, hogy a Mesternek nem „nagy szám” egy Európa-bajnokság. Ezúttal különösképpen nem az, s hogy miért, azt meg is magyarázta az MTI munkatársával, Ch. Gáli A ndrással folytatott beszélgetésben. — Nemrégiben fejeztem be a hosszú távú, 1992-ig szóló edzéstervem kidolgozását, amelyben merőben újszerű problémára kerestem — s úgy érzem, találtam is — megoldást — kezdte Széchy. — A bonni Európa-bajnokság után kezdődő, s Barcelonáig tartó hároméves szakaszt két másfél éves ciklusra bontottam: az 1991 januárjában esedékes perthi világbajnokság a felezőhatár. Korábban mindig éves ciklusokban gondolkoztunk, most viszont a szokatlan időpontban sorra kerülő vb miatt kellett újítanom. — Ezek szerint a közelgő bonni EB nem is foglal el kitüntetett helyet tanítványai programjában? — Nem bizony. Az olimpia után hosszúra nyúlt a pihenő, tulajdonképpen csak januárban kezdték meg a komoly munkát. Érdekes egyébként, hogy Darnyi még Szöulban megkérdezte tőlem, hány éves korában ér egy sportoló a teljesítőképessége csúcsára. 28-32 éves kora között — feleltem neki, s utána Tamás arckifejezéséből megértettem, hogy ő szeretne addig a korig úszni. Márpedig ez még legalább két olimpiát jelent, s ebben az esetben nem szabad kizsigerelni őt. így tehát Bonn csak egy — nem is túl jelentős — állomás a Barcelona, sőt, az azután következő olimpia felé vezető úton. — Milyen hangulatban várja az EB-rajtot? — Bevallom, az utóbbi időben megoszlott a figyelmem az úszás és egyéb dolgok között. Például több párttól is megkerestek, hogy lépjek be a soraikba! Én azonban ragaszkodom a családi hagyományokhoz, száz évre visszamenőleg egyetlen ősöm sem volt tagja egyik pártnak sem. Visszatérve az úszásra: az igazi munka, a fent említett hároméves ciklus Bonn után kezdődik. Ez egy újabb nagy kihívás, amelyhez képest az Európa-bajnokság csak egy epizód lesz — mondta befejezésül Széchy Tamás. Most nyíló panzióba gyakorlattal rendelkező vendéglátóipari dolgozókat és vezetőket keresünk. „Eger környékiek előnyben 24569” jeligére a kiadóba Eger, Pf. 23. V ^ I7 ELADÓ 1 az egri Cipőipari Szövetkezet Eger, Makiári u. 82. szám alatti 820 m2-es ingatlana a rajta lévő épületekkel, közületek, GMK-k vagy magánszemélyek részére. Továbbá Almáron lévő 2225 m2-es telke. Felvilágosítást ad: Bernát József üzemfenntartás-vezető Eger, Cifrakapu u. 162. Telefon: 20-744. V _______ /