Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-12 / 189. szám
8. NÉPÚJSÁG — HÉTVÉGE NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 12., szombat Újabb Árpád-kori temető A miskolci Herman Ottó Múzeum régésze Révész László öt éve folytat ásatást az ónodi várban. Idei munkáját szerencse kísérte: a palotaszárny alá nem pincézett részén egy olyan Árpád-kori temetőre bukkant, amelyet egy templom körül létesítettek. (MTI-fotó: Kozma István) A gyülekezési jogról A gyülekezési jog elsősorban a politikai indítékú és célzatú ösz- szejövetelek, felvonulások és tüntetések rendjét szabályozza. Ezek a rendezvények a politika kezdetlegesebb eszközei, az emberek számára a véleménynyilvánítás lehetőségét tartalmazzák arra az esetre, ha más lehetőségek nem vehetők igénybe. A gyülekezési jog nem az állam által adományozott, hanem mindenkit megillető alapjog. Ennek megfelelően a gyülekezési jog nem állampolgári jog, gyakorol- hatósága állampolgársághoz sem kötődik. Aki hazánk területén tartózkodik, részesülhet ebben a jogban. A gyülekezési jog gyakorlása keretében csak békés, mindenféle erőszaktól mentes rendezvények tarthatók. Nem minden rendezvényre vonatkoznak ennek a jogszabálynak a rendelkezései. A spontán, minden különösebb cél nélküli csoportosulásokra nem (például bámészkodásra, tűznél, baleset helyszínén), továbbá nem vonhatók a törvény rendelkezése alá azok a rendezvények sem, amelyekről más jogszabály már gondoskodik. Az egyházak, vallásfelekezetek területén szervezett vallási szertartások, rendezvények is kivételek a törvény hatálya alól, valamint a családi események is, mivel ezek ma- gánjellegűek. A gyülekezési jog mindenkit megillet, a rendezvény szervezője azonban csak magyar, illetőleg magyarországi tartózkodási helyű, letelepedési engedéllyel rendelkező állampolgár lehet. A törvény a rendezvény szervezésével kapcsolatban nem ír elő semmilyen kötelezettséget, kivéve a közterületen tartandó rendezvényeket, ezek megtartását-ugyanis előzetes bejelentéshez köti. Ennek a célja azonban nem az, hogy a bejelentést állam- igazgatási szerv abból a szem-. pontból bírálja felül, hogy az megtartható-e vagy sem. Három nappal előbb azért kell ezeket a rendezvényeket bejelenteni, hogy a rendőrség a rendezvény zavartalan lebonyolítása érdekében minden tőle telhető feltételt biztosítson. Egy nagy tömeget mozgósító felvonulás megszervezésére nyilvánvalóan nem elegendő néhány nap. Gyakorlati okokból az írásban tett bejelentést érdemes személyesen benyújtani. A bejelentésnek tartalmaznia kell a rendezvény időpontját, helyszínét, felvonulás esetén annak útvonalát. Nemcsak a konkrét napot, hanem a rendezvény kezdő és befejező időpontját is közölni kell. A bejelentésnek továbbá tartalmaznia kell a rendezvény célját, a rendezvényen résztvevők várható létszámát, a rendezők létszámát is. A szervezők a nevük feltüntetésével vállalnak felelősséget mindazokban a kérdésekben, amelyekben a törvény a szervezők kötelezettségét előírja. Megfelelő szűkítésekkel indokolt, hogy a rendőrség a bejelentett rendezvény megtartását az adott helyszínen vagy az adott időpontban megtiltsa. Ez a lehetőség csak akkor áll fenn, ha a rendezvény a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné, illetőleg a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna. A rendőrségnek 48 órán belül kell dönteni arról, hogy megtiltja-e a rendezvényt, az előbbiekre tekintettel. A 48 órában megállapított határidő tehát nincs tekintettel arra, hogy munkaszüneti nap vagy vasárnap ékelődik-e közbe. A tiltó határozatot a rendőrség indokolni köteles, és határozatát annak meghozatalától számított 24 órán belül a szervezővel tudatnia kell. A gyülekezési joghoz kapcsolódó garancia, hogy a határozat ellen a közlésétől számított három napon belül bírósághoz lehet fordulni. Ezt a három napot a Polgári Perrendtartásról szóló jogszabály írja elő. Dr. K. É. Orvosok példamutatása A dohányzó svédek száma 1970 óta egyre fogy: arányuk ma már csak 30 százalék. A leszokásban jó példával jártak elől az orvosok: 1969-ben 46 százalékuk dohányzott, 1985-ben már csupán a 20 százalékuk gyújtott rá. A lakosság férfitagjai közül több szokott le e szenvedélyéről (50 százalék), mint ahány nő (40 százalék). Különösen a felsőbb társadalmi rétegek tagjai és a képzettebbek, a különböző mértékben dohányzók közül pedig a mértéktelen cigarettázók hagytak fel a cigarettázással, de az erős dohányosoknak is a 75 százaléka szeretné azt abbahagyni. Sajnos kevésbé készek lemondani a füstölésről a pipázók. Pedig a Karolinska Kórházban végzett vizsgálatok nem támasztják alá azoknak az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában végzett kutatásoknak az eredményeit, amelyek szerint a pipá- zás kevésbé káros a szervezetre, mint a cigaretta. A stockholmi kórház kutatói szerint az hasonlóan riasztó gyakorisággal okozhat tüdőrákot, mint a cigarettá- zás vagy a szivarozás. A tűzi) áték tudománya Képünkön: Madridban a csillagászati nyár beköszöntését ünnepük tűzijátékkal (MTI Külföldi Képszerkesztőség) Augusztus 20-a legnépszerűbb látnivalója Budapesten a tűzijáték. A színpompás szórakozás — amelyet Kínában a puskapor felfedezése nyomán már i.e. 2000 évvel ismertek — Európában a 14., Magyarországra a 17-18. században jutott el. Uralkodók, nagyurak kerti mulatságait koronázták meg vele. A reformkorszak elején már a vagyonosabb polgárok is megengedhették maguknak, hogy családi összejöveteleik, szüreti mulatságaik fényét emeljék vele. A pompás látványosság ugyanis nem volt olcsó szórakozás. Amikor Ferenc József Pestre érkezését 1857-ben tűzijátékkal ünnepelték, tízezer akkori forintot fizettek érte. Ezt a tűzijátékot az osztrák Sturver tűzszerész állította össze, csakúgy, mint azt, amelyet 1867-ben rendeztek Ferenc Józsefnek magyar királlyá koronázásakor. A tűzijátékok megfelelő tartályokba (hüvelyekbe) préselt lisztfinomságú vegyi anyagok egyenletes keverékei. Tartalmaznak égő, a könnyű égést biztosító oxidáló és lángfestő anyagokat. Egy részük még hajtóanyagként fekete füstös lőport, ezenkívül a préseléshez szükséges kötő-, és az égést lassító anyagokat is foglal magába. A tűzijátékszerek fény- és mechanikai hatásuk alapján világító-, szikratűz- és hajtókeverékek néven csoportosíthatók. A világító keverékek mindegyikében van oxidálószer (káli- umklorát, -nitrát), égő anyag (kén, foszfor, gyanta stb.) és lángszínező (stroncium-, bárium-, nátriumnitrát). Ez utóbbi fémsók a lángot a rájuk jellemző színűre festik, például a stroncium vegyületek kármenpirosra, a bárium sói zöldre, a káliumé téglavörösre stb. A világító tűzijátékkeverékek egyike — a bengáli — vagy görögtűz. Lassú, nyugodt, színes világító lánggal ég, és emiatt például épületcsoportok, színházi díszletek megvilágítására alkalmazzák. A második fajta tűzijátékszernek a szikratűzzel égi tűzijátéknak vagy „kínai tűz”-nek szikráit elégő fémrészecskék (vas, alumínium, magnézium) okozzák. A szikratűz keverékei tehát mindig tartalmaznak fémporokat, ezenkívül oxidáló anyagként salétromot, káliumklorátot, égő anyagként szenet, gyantát stb., és világító keverékből álló szemcséket is. A keveréket egyik végén szűkített nyílású, vastag falú papírhüvelybe préselik, szűkített részébe helyezik a gyújtózsinórt. Ennek meggyújtása után hagy hevességgel égő, szökőkútszerű sugárnyaláb keletkezik. Az ilyen hüvelyeket függőleges állványra szerelik, s azon égnek el. A tűzijátékok harmadik csoportját alkotják a szenet, ként, salétromot és lőporlisztet is tartalmazó hajtókeverékek. A lőporliszt itt nem mint „dobó töltet” szerepel, mint az előbbi esetben, hanem az alapanyag egyik fontos alkatrésze, s az a feladata, hogy a belőle fejlődő gáz az égő anyagokat változatos, aktív mozgásra késztesse. A világ sok városában ünnepelnek valamilyen történelmi eseményt tűzijátékkal, így Moszkvában a május elsejét, Párizsban a forradalom évfordulóját, július 14-ét, Budapesten Szent István napját. Egy centralista reformpolitikus: Szalay László Rablógazdák Az utcában, ahol lakom, kicsiben tükröződik az ország állapota. Ha jóindulatú akarok lenni, akkor azt mondom: átmeneti állapot. Ha rosszindulatú, akkor anarchiának nevezném a kialakult helyzetet. A törvénytelenség tragikus helyzete ez, egy hitelét vesztett országos és helyi adminisztráció ellenében most már az a csoda, hogy nem ugrunk egymás torkának a kannibalizmus törvényei szerint. Az utcában, ahol lakom, két Mercedes gépkocsinak garázst vájtak ki a hegyoldalból, az erdőből. Az utcában, ahol lakom, valaki keresztben betonküszöböt helyezett el az úttesten. Majdnem tengelytörés és nyelvelhara- pás lett belőle, mert sötétben hajtottam arra, és előző nap még nem volt ott. Nem tudtam mire vélni a dolgot, aztán rájöttem: egy teherautó-tulajdonos ott szokta parkolni járművét, s úgy döntött, véglegesíti a helyet. Elég, ha ő tudja, ott van az a keréktámasztó küszöb. A többi autós meg — dögöljön meg. Az utcában, ahol lakom, kastélyok épülnek, fittyet hányva minden építési előírásnak, beépítve minden négyzetméternyi telket. Én sejtem, kik ők: elég az hozzá, hogy megtehetik. Vagy azért, mert igen magas beosztásban vannak, vagy azért, mert van elég pénzük az esetleges büntetés kifizetésére. Vagy-vagy? A kettő nem záija ki egymást, ugye? Ők a mi rablógazdáink. Ők nyilatkoznak a híradóban görcsös suk-süközéssel, vagy éppen a helyettesüket küldik, aki legalább valamit tud magyarul. Ok szavaztak meg mindent, amiből nekik személyes hasznuk, az országnak nemzedékekre szóló kára lett. Ők utaltatnak maguknak milliós prémiumokat. Ők tagadják le felelősségüket, ők válnak bukás esetén ejtőernyősökké. És végül ők, ennek az országnak a rablógazdái nevezik az ilyen gondolatokat demagógnak. Mert az csak természetes, hogy most már ők is demokráciát akarnak. És közmegegyezést. Csak hát az a demokrácia azért legyen szűkkörű, és a közmegegyezés szentesítse a kiváltságokat. A toldozott-foldozott törvénykezés, jogalkotás, a tekintélyét régen vesztett közigazgatás dzsungelében a rablógazdák jól érzik magukat. S még örülhetünk, ha nem veszik elő szolgálati vagy személyi fegyverüket. Szentmihályi Szabó Péter A reformkor kiemelkedő alakjai más-más módon keresték a kibontakozást. Mást akart Széchenyi és megint mást Kossuth és egy harmadik változatban látták az átalakítás útját a centralisták vezetői Eötvös József és Szalay László. Szalay László a reformnemzedék egyik európai szintű gondolkodója, politikusa, jogtudósa és történeírója, — 1813. április 18- án, Budán született. Égyetemi tanulmányai befejeztével joggyakornok volt Kölcsey Ferenc mellett, aki egész életre szóló hatást gyakorolt a fiatalember politikai felfogására. 1832-ban a királyi tábla hites jegyzője, majd a Helytartótanácsnál fogalmazógyakornok lett. Közben próbálkozott a szépirodalommal: 1831 és 1833 között három könyvet jelentetett meg. 1836-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 1838-ban rendes tagjává választotta. Szalayt az ország átalakításának politikai, s evvel összefüggő jogi vonatkozásai érdekelték. 1840-ben kimutatta, hogy a korábbi büntetőjogi tervezetek a közben megváltozott viszonyok miatt használhatatlanok. Üj ko- difikációt követelt. 1841-ben pedig nagyszabású értekezésben mutatott rá az esküdtszék szükségességére „A büntető eljárásról, különös tekintettel az esküdtszékekre” című munkájában. Ezek az új, előremutató gondolatai és kezdeményezései már túllépnek a.hivatalos jogtudományon és részben a gyakorlati politikába, részben a jogtudományba épültek be. Szalay László a polgári átalakításnak az adott korban reális feladataiból és lehetőségeiből indult ki. A feudális államjogi szerkezetbe egyre kevésbé beleszontható új, polgárosodó valóság liberális jogi megfogalmazásáért küzdött 1837-től a ’’Themis ” című szak- folyóiratában, majd 1840-től a Budapesti Szemlében, amelyet ő szerkesztett. Szalayt közelebbről a közigazgatás polgárosítása kezdte izgatni. Az 1843/44. évi országy- gyűlésen Korpona város képviseletében a feudális városi igazgatási szerkezet polgári átalakításáért emelt szót. Nagyhatású beszédben vázolta a polgárság egyre fontosabb szerepét, s közben kifejtette a polgári átalakítás teljes programját. Szalay tehát tudatosan szembehelyezkedett a múlttal. A feudális rendszert fenntartani akaró nemességet élhetetlennek tartotta. Míg Kossuth a vármegyékre építette a Habsburg-udvarral eredményesen szembehelyezhető magyar ellenállást, addig Sza- layék a feudális abszolutista köz- pontosítással a polgári alkotmányos központosítást szegezték szembe. Innen e csoport „centralista” elnevezése. Ez az a pont, ahol Szalay — és Eötvös — szembefordult Kossuthtal. Ugyanis a rendi alkotmány leghatalmasabb védőbástyája a vármegye volt. A centralisták ezért a vármegyét is a megsemmisítendő ócskaságok közé sorolták, s követelték a vármegyék politikai befolyásának megszüntetését, a központi hatalom erősítését. Mivel azonban a közfelfogás szerint a bécsi kormány alkotmányellenes törekvéseinek egyedül a vármegye vetett gátat, a vármegyei önkormányzat megnyirbálását hangoztató valódi liberális elvek lassan háttérbe szorultak. Hiába vette át Szalay László 1844-ben az ország legolvasottabb lapját, a Pesti Hírlapot, hasztalan teltek meg hasábjai színvonalas, alapos, szakszerű tudományos cikkekkel, vagy éppen ezért, a lap olvasottsága gyorsan és riasztóan csökkenni kezdett. A Kos- suth-féle ellenzék, támaszkodva a vármegyei nemességre, elérte, hogy 1845 végén Szalayt leváltották, helyét Csengery Antal foglalta el, s a lap iránya visszaállt az eredeti Kossuth-féle vonalra. Ekkor a centralisták, látván, hogy korukat megelőzvén, általános értetlenség veszi őket körül, visszavonultak. Szalay bejelentette: az adott viszonyok között visszalép elveinek hangoztatásától. A centralisták önálló politikai szereplése így 1846 elejére véget ért, de nem maradt hatástalan. Tevékenységük — elsősorban Szalayé — bevitte a köztudatba a parlamentarizmus intézményeinek fogalmait: a felelős kormányt és a népképviseleti országgyűlést. Mert 1848 e két alapvető vívmányáért mindenekelőtt Szalay László elméleti munkássága tett a legtöbbet. A politikától visszávonuló Szalay azonban nem hagyott fel jogelméleti tevékenységével. 1846- ban megjelent Státusférfiak és szónokok című könyve, 1847- ben pedig két kötetben kiadta jogi tanulmányait Publicistái dolgozatok címmel. Sajtó alá rendezte hajdani principálisának, Kölcsey Ferencnek minden munkáit. Az Akadémiában tartott székfoglalója Kolár Ádám Ferencről, mint jogtudósról szólt. 1848-ban, az első felelős magyar kormány megalakulása után Deák Ferenc igazságügy miniszter meghívta a minisztérium kodifikációs osztályának vezetésére, s itt dolgozta ki Deákkal közösen a sajtóvétségekkel kapcsolatos jogszabályokat. 1848 nyarán a kormány Frankfurtba küldte a német birodalmi gyűlésre követi megbízással. Feladata a német birodalom és Magyarország közti viszony rendezése volt. Ezt a megbízatást folytatta Párizsban, Londonban és Zürichben. Közben elkezdte írni a fő művének tekinthető Magyar- ország Történetét, amelyet azonban betegsége, majd 1864-ben bekövetkezett halála miatt már nem fejezhetett be. Közben számtalan kitűnő történeti monográfiával gazdagította históriai irodalmunkat, s időszerű kérdésekhez is hozzányúlt. Ezek közé tartozik a Fiume és a magyar országgyűlés (1861), A horvát kérdéshez (1861), A magyarországi szerb telepek jogviszonya az államhoz (1862) című munka. Törvényhozási kérdésekben Szalay László olyan európai tekintély volt, hogy a Bádeni Nagyhercegség, a svájci Wallis Kanton is kikérte tanácsát. Szalay László a magyar nemesi értelmiség legszélesebb látókörű, s legműveltebb tagjai közé tartozott. Illő lenne, hogy emlékét néhány fontosabb művének kiadásával is megőrizzük. Cs. K.
