Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-12 / 189. szám
4. GAZDASÁG — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 12., szombat Állandóság és folyamatosság Hogyan halad a tudomány? Vajon hogyan fejlődik a tudomány? — teszik föl időnként a kérdést az érdeklődők. Állandó-e a fejlődés, vagy időről-időre felgyorsul és lelassul? A kérdésről dr. Kovách Ádám kandidátussal beszélgettünk. — Mi a jellemzőbb a tudományra az állandóság vagy a folyamatosság? Történelmi tanulmányainkból visszaemlékezhetünk különböző, szellemi felvirágzást hozó korszakokra, ugyanakkor azt is tudjuk, eléggé állandó folyamat a tudomány fejlődése. — Ha visszatekintünk az elmúlt két és fél évezredre, és ösz- szeadjuk az eddig élt híres tudósok működési idejét, kiderül, hogy néhány évszázadra zsúfolható össze az igazán kiemelkedő tudósok kora. A görögök csodálatos eredményeket hoztak felszínre. Ráadásul nagyon sokszor csak a gyönyörűségükre művelt tudomány területein. Előttük az egyiptomiak és a föníciaiak főleg azokon a területeken alkottak maradandót, amelyek összefüggtek életmódjukkal, gazdaságukkal. A hajós népeknek fontos volt a navigáció, a tájékozódás, jól művelték tehát a csillagok szerinti iránya és helymeghatározást. Az egyiptomiaknak a Nílus áradása adott termőföldet, kiszámolták, hogy mikor következik be. A görögök viszont intellektuálisan közeledtek a problémához, mindent megoldottak, amit a formális logika segítségével megoldhattak, de a kísérletező hajlamuk is nagy volt. Emlékezzünk csak Heron üstjére, amely évezredekkel megelőzte a gőzgépet. — A görögöket tekintjük az első tudományos aranykor képviselőinek. Feltűnő, hogy utánuk milyen űr következett be. — Igen, a rómaiak talán csak egy tudományterületen alkottak nagyot, a jogtudományban. A görög geometriához semmit sem tettek hozzá. — S utánuk jött az özönvíz... azaz a sötét középkor. — Oly nagyon azért nem volt az sem sötét, de való igaz, hogy szembetűnő a különbség. Galil- lei törvényei ekkor láttak napvilágot, s Newton is ekkor lépett fel... — ...persze Galilleivel vissza is vonatták a tanait, Giordano Bruno meg sokkal rosszabbul járt. Newton tanításai viszont nem álltak szemben a vallás dogmáival, hogy azokért máglyára került volna, ha — mondjuk — nem Angliában él — Mindenesetre a fellendülés során a 17. század táján újra felfedezték a görögök tudását, s átmentették az akkori korszerű világkép számára. Az ipari forradalom idejében aztán ismét aranykora volt a tudománynak. — Mindezekből az rajzolódik ki, hogy a tudomány előretörése egy lüktető, hullámzó mozgást mutat a történelemben. Tehát a változás és az állandóság követi egymást, szabálytalan időszakokban. — A kép akkor érdekes csak igazán, ha egymás mellé helyezzük a tudomány és a művészet nagy korszakait. Párhuzamosságot figyelhetünk meg: a periklé- szi Görögország kulturális nagy- jaival egyidejűleg fejtette ki működését Platon, Archimedész és Euklidész, valamint Aristotelész. Dante és a reneszánsz idején Ko- pernikusés Newton. Bach és Goethe kortársa volt Faraday és Maxwell. — A görögökhöz való nagy visszatérés után hogyan tértek önálló, új utakra az ipari forradalom fellendülésekor a tudományok? — Ez a folyamat nagyon érdekes, hiszen nem sokkal a görögök újdonsült kultusza után el kellett vetni azt a részt is, amit átmenteni véltek a görög tudáshalmazból, s le kellett rakni a ma tudományának alapjait. Persze így is maradtak jócskán örök, vagy öröknek vélt eredmények. Utóbbira jó példa, hogy elvetvén az euklidészi geometria axiómáját, a Bolyaiak új világot teremtettek a semmiből. Talán jó példa erre az atomfogalom fejlődése. Demokritosznál ez a képződmény oszthatatlan, a középkori alkimisták felől akár ki se találták volna, aztán megjelenik a Bohr féle atommodellben, s végül a kvantummechanika teljesen elveti, és új alapokra helyezi az atomfogalmat, s még később az is kiderül, hogy az atom egyáltalán nem oszthatatlan. S mindemellett a görögöknek is igazuk van, mert a közönséges energiaszinteken valóban oszthatatlanok az atomok. így érvényesül a görög tudományos örökség napjainkban. — Mondhatjuk-e azt, hogy az ipari forradalom óta igen nagy mértékben hat vissza a tudomány fejlődésére a gyakorlati igény? — Tegyük hozzá azt is, hogy emellett a tudományos felfedezések új és új gyakorlati megvalósítást is jelentenek, s a folyamat önmagát gerjeszti. A legújabb időkben a folyamatosságot és megszakítottságot az is jelenti, hogy az egyik területen előreszalad a tudomány, s nem tudnak mit kezdeni a felfedezésével, a másikon meg annyi probléma halmozódik fel, hogy kisvártatva megjelenik a tudományos megoldás. Az operátorszámítás kezdetben csak egy gyakorlatilag alkalmazható módszer volt a tudósok kezében, a matematikusok nem is szerették, mert nem volt elméletileg megalapozva. Aztán amikor megalapozták, szalonképessé vált a matematikusok számára is. Vagy még közelebbi példa a gének helix (kettős spirál) szerkezetének felfedezése azután történt meg, amikor már tudták, milyenek az öröklődés törvényei, amikor megismerték a gének szerkezetének kötéseit, sok fizikai, kémiai ismeretet szereztek, akkor már „csak” egy olyan szerkezetet kellett elképzelni, ami a minden tapasztalati ténynek megfelelt. — Ezzel már el is értünk a jelenbe, amit az jellemez, hogy minden eddiginél több kutató foglalkozik a tudománnyal, ahogyan az elcsépelt szlogen mondja, a tudomány közvetlen termelőerővé vált. Vajon ilyen körülmények között nem állandósul-e a fejlődés? — Bármilyen sok új tudományos eredmény kerül felszínre manapság, azt kell, hogy mondjuk, ezek között nem sokkal gyakoribb az igazán eredeti felfedezés, mint a korábbi századokban. A fizika kultúrtörténete című könyv (szerzője Simonyi Károly) közöl egy 1976-os közös írásbeli érettségi-felvételi vizsga feladatsort. Minden példánál feltüntették, milyen keltezési ismeretet kellett tudni a megoldáshoz. Kiderült, hogy egy 1690- ben vizsgázó jó tanuló ötven pontot szerezhetett volna, ami megfelelt egy 3/4-es osztályzatnak... — Mi akkor az, amiben mégis túltehetnek a mai tudósok elődeiken? — A? a folyamat, amelyben már megismert kutatási eredményeket használnak fel egy bizonyos meghatározott és kitűzött cél elérésére. Az első ilyen tervezett kutatás az úgynevezett Mannhattan-terv volt, ami létrehozta az atombombát. Vagy hogy békésebbet mondjak, amikor a NASA létrehozta az első Hold expedíciót. Mindegyik végeredménynek megvoltak a részeredményei, de a szervezettség meggyorsította a végcél elérését. Lehet, hogy a maghasadás, a láncreakció ismeretében a Manhattan-terv nélkül is eljutottak volna az atombombáig, de lényegesen hosszabb idő alatt. S ez azt jelentette, hogy megelőzték Németországot. G.J. Dobó téri mozaikok Lehet vagy nyolcvan centi. Sárga nadrágos, piros dzsekis lányka, fején a nyári, kiszámíthatatlan szél ellen fehér kötött sapka. Sapkácska... amilyen csepp az is. Az előbb hagyta abba az elkeseredett zokogást, és most apjától, anyjától odébb jópár méterrel megáll egy babakocsi mellett. A benne ülő mozgó „valami” még tőle is kisebb, és ráadásul ketten vigyázzák. A sárga nadrágosnak megrebben a keze. Oldalra nyújtja, mintha meg akarná fogni a mozgó micsodát, aztán leejti a kezét. „Baba...” — motyogja halkan, és kérőn néz a két őrzőre, mondják azt: igen, bizony, látod milyen aranyos... „Baba...” De az őrzők nem szólnak semmit. Nem gügyögnek. Nézik a sajátjukat. „Baba...” — próbálkozik még- egyszer a sárga nadrágos. Aztán tanácstalanul körbenéz. Majd szép lassan legörbül a szája két széle, és egy pillanat múlva már ott sír az anyja ölében. Pár perc eltelik...s mikor legközelebb odanézek, a sárganadrágos már elszántan tépkedi a füvet a szoborcsoport mellett. * Az ismert színész megáll a tér közepén. Jelentőségteljesen körbepillant. Vajon ki látja? Pillantását laza mozdulat kíséri: elegánsan megfordul a saját tengelye körül. Divatos szürke ballonkabátot visel, amelynek nyakánál diszkréten kivillan férfias, fehér ingje. A körbefordulást éppen befejezte. „Itt vagyok, megjöttem... Enyém itt a levegő, a napsütés, és enyém a csoportomban tartózkodó három nő egyike.” Hogy melyik, azt egyelőre nem lehet eldönteni. De talán nem is kell. Az ismert színész nagyot szív patinás pipájából. Ismét körbenéz: „Hát itt vagytok? Ti is itt vagytok?” Aztán elindul. A csoport két-három lépéssel tőle lemaradva. A Dobó szobrot egyedül nézi meg. Alaposan, a talpától a kard hegyéig. Aztán tovább megy a-»ár irányába, miközben hátra sem pillant, hogy a többiek vajon követik-e. Milyen kár, hogy az ismert színész neve ezalatt nem jut eszembe... • A férfi olyan öreguras. Barna barhét svájcisapkát visel, köny- nyű tavaszi ballonkabátot. A mellette ücsörgő asszony semmivel sem látszik idősebbnek vagy fiatalabbnak. Kabátja ugyan egy fokkál sötétebb árnyalatú, de ez mit sem változtat kettőjük összeszokott harmóniáján. Üldögélnek már-már vagy félórája. Élvezik a napsütést, a meleget. — Menjünk? — kérdi a férfi. — Maradjunk, olyan jól süt a nap — válaszol az asszony. — Különben is hová mennénk? — Úgy gondoltam, felsétálhatnánk a várhoz — reagál bátortalanul a páija. — A te lábaiddal? — kérdi a nő megbotránkozva. — Miért, olyan jó lábaid vannak? A férfi nem szól... Csendben nézi az eget. Aztán mégis mond valamit. — Milyen gyorsan felosztanak ezek a felnők! Még az a kicsi is ott, ami az előbb a tetők felett még egybevolt. Megint hallgatnak kissé. Aztán felemelkednek, szinte egyszerre, és elindulnak. Az öregúr fürgén szaporázza lépteit a komótosan ballagó asszony mellett. (doros) Az osztrák Escorial” ff Bécstől alig 50 kilométernyi kényelmes autózással érhető el az osztrák Duna szakasz egyik legnevezetesebb pontja, a melki bencés apátság. A bájos kisváros fölötti dombon emelkedő barokk épület- együttes nem puszta turistalátványosság: ma is egyházi tulajdonban van és többek között egy jőnevű gimnáziumnak ad otthont. A 325 méter hosszan elterülő apátság hatvannégy méter magas kupolájű templomával Európa egyik legmegragadőbb építészeti remeke. (Fotó: Koncz János)
