Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-09 / 186. szám

6 NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 9., szerda Gondolatok az elnökségi ülés kapcsán Felszámolni vagy megmenteni Míg a körcsarnok felé bandu­koltam, olyan érzésem volt, mintha egy bírósági tárgyalásra mennék, ahol nem kétséges, hogy kimondják a halálos ítéle­tet. Az Eger Sportegyesület eseté­ben törvényszeriHenne ez a dön­tés, hiszen ilyen formában képte­len a további működésre. Hogy a tizenkét évvel ezelőtti megalaku­lás politikai nyomásra történt, s hogy ez a lépés elhibázott volt, azt ma már kevesen vonják két­ségbe. Erről nem is érdemes to­vább polemizálni. A kardinális kérdés a hogyan tovább. Hiszen sportnak még az oly feszítő gaz­dasági körülmények között is lennie kell! Ez nem kétséges. Az elnökségi ülésen az ügyve­zető elnök, Szölgyémy Ferenc ecsetelte a klubbal kapcsolatos elképzeléseket. Kézilabda. Mivel az év eleje óta tartó folyamatos tárgyalások nem vezettek eredményre, nem sikerült a sirokiakkal a fúzió, no­ha ezt a maga módján a Finom- szerelvénygyár is támogatta vol­na, úgy, hogy átvállalja azt a négyszázezer forintot, amivel eddig a Fémművek patronálta az ESE-t, a klub kénytelen volt sza­bad utat engedni azoknak a játé­kosoknak, akik máshová akartak eligazolni. A létbizonytalanság miatt sokan éltek ezzel a lehető­séggel, vagyis a csapat szétesett, gyakorlatilag megszűnt. Akik maradtak, azok az NB Il-es Siro- ki Vasasban folytatják pályafutá­sukat. Az egyesület vezetése mindvégig bízott abban, hogy si­kerül közös nevezőre jutni a kézi- labdás ügyben, ezért is nyújtotta be a nevezést a bajnokságba. Ám az egyezség kútba esett, kényte­lenek voltak visszalépni az NB I. B-ből. Cselgáncs. Augusztus elsejé­től az Egri Nyomda átvette a szakosztályt, azzal a feltétellel, hogy a továbbiakban pénzt nem folyósít az ESE-nek, legfeljebb nyomdai termékek előállításá­ban ad kedvezményt. Karate. Hasonlóan a dzsúdó- sokhoz, ez a szakosztály is önál­lósodni kíván, azzal a különbség­gel, hogy a karatésok nem tartják meg az Eger SE nevet sem. Egy kisszövetkezet szárnyai alatt dol­goznak tovább, aminek a klub részéről csak az a feltétele, hogy a hetvenezer forintos tartozását először rendezze a szakosztály. Tenisz. Az év végéig megma­radnának az ESE-n belül, de az elnökség javasolja a teniszezők­nek, hogy az új esztendőt már önálló klubként kezdjék meg. Birkózás. Az ügyvezetés úgy tudja, hogy a Berva nem kíván sportegyesületet létrehozni. Csak aÚtor hajlandó erre, ha a birkózók helyzete ingataggá vá­lik az ESE-n belül. Viszont az is tény, hogy a szakosztály vezetése többször kifejezésre juttatta azon szándékát, hogy külön útra akar lépni. A végső döntésig vár­ni kell, addig is az év hátralevő részében a birkózók maradnak a piros-kékeknél. Röplabda. Három alternatívát terjesztett elő Szölgyémy Ferenc. Az első, hogy amatőr alapon a csapat a másodosztályban indul­jon. A második, hogy fizetett sportállások nélkül továbbra is az NB I-ben szerepeljen. A har­madik pedig, hogy önálló gazda­sági vállalkozásként működjön tovább. (Erről a lehetőségről ko­rábban már hírt adtunk.) Egyedül a labdarúgó-szakosz­tály érezheti magát biztonság­ban, továbbá tradíciói miatt az úszás, vízilabda sportág az, amelynek léte a legkevésbé for­gott veszélyben. Szóba került továbbá a totózó. A jelenlegi helyiséget a klub két­millió forintért átadná a Buda­pest Banknak. Igen ám, de az évi nyolcszázezer tiszta haszonnal kecsegtető vállalkozásról az egyesület nem szívesen mondana le. Ki is nézték az új helyet, ami nem más, mint a megyei úszó­szövetség rezidenciája, az uszo­da területén. A terv szerint ezt az épületet alakítanák át, elszepa­rálva a sportlétesítménytől. Két hónapja viszont egy helyben to­pog az átadás, mivel hiába a fel­ajánlott cserelehetőség, a szövet­ség főtitkára hallani sem akar a költözésről... No és a pénzügyek. Summa summárum, az egyesület fizető- képtelen. Ami annyit tesz, hogy gyorssegélyként hiába utalt át egymilliót a dohánygyár, félmil­liót a tanács, hiába ígért plusztá­mogatást a Finomszerelvény- gyár, a kassza tátong az üresség­től. Három és fél millió forint kellene ahhoz, hogy a megnyir­bált költségvetés szerint a felszí­nen maradjon az ESE. A ments­vár? Bankkölcsönért lehetne fo­lyamodni, csakhogy ez tetemes kamattal jár, s biztos, hogy nem ez a megoldás. Felsorolt viszont több ilyet dr. Domán László. Kezdve azzal, hogy a tanácsok megelőlegez­hetnének kétmilliót a jövő esz­tendei támogatás terhére, vagy uram bocsá, a vállalatok egyike- másika működési hitel rímén nyúlhatna az egyesület hóna alá. Ha az ESE újabb bankkölcsön felvételére szorul, és nem rende­ződik a legrövidebb időn belül a totózó helyzete, az annyi, mintha kidobtak volna másfél milliót az ablakon. Persze azt is látni kell, hogy sajnos rengeteg a városban az ellendrukker, aki arra vár, hogy mikor omlik össze teljesen a klub. Az utca embere abban a hiszemben van, hogy vannak olyan vállalatok, amelyek képe­sek egyedül, segítség nélkül fenntartani egy-egy szakosztályt. Pedig ez csak ábránd Az Eger SE a véres rongy, az Eger SE-t senki sem szereti. De ha valaki nemcsak az orráig lát, akkor szá­mot kell vetnie azzal is, hogy va­jon mivé válik a város sportja, ha megszűnik az ESE. Hiányzik a segítő szándék. Ha pedig ezen nem lehet változtatni, akkor egyszerűen nem marad más hátra, minthogy kijelenteni: Eger gazdasági potenciálja, a la­kosság, a városi és a megyei ille­tékesek hozzáállása nem teszi le­hetővé az ESE működését. De amikor ezt kimondjuk — szögez­te le a dohánygyár igazgatója —, tegyük hozzá azt is, hogy amíg az állami támogatás a megalakulás­kor a költségvetés 47 százalékát tette ki, addig az idén ez csak 12 százalék. És továbbmenve. Két kivételtől eltekintve az alapítók az évek során mind abszolút, mind reálértéket tekintve csök­kentették a támogatásukat. Nincs az a matematikai formula, amely ilyen körülmények között megoldaná a sportkör működé­sét. Dr. Domán László váratlan bejelentést tett az elnökségi ülé­sen. Mivel nem tapasztalja a leg­kisebb hajlandóságot sem a problémák megoldására, ezért kilép az elnökségből. Ugyanak­kor mint a labdarúgó-szakosz­tály elnöke, továbbra is szponzo­rálja a futballistákat. Mégpedig úgy, hogy a mindenkori költség- vetés 60 százalékát biztosítja az Egri Dohánygyár, azzal a felté­tellel, hogy a városi létesítmé­nyeket a jövőben is bérmentesen használhatják a focisták. Ezen túlmenően egy nap haladékot kért a testülettől a röplabdások ügyében, mondván, hogy nem nézheti ölbe tett kézzel a csapat szélnek eresztését, vagy akár az alacsonyabb osztályú szerepelte­tését, akkor, amikor kivívta egy nemzetközi kupában való indu­lás jogát. Ó megpróbál segíteni. Dr. Domán kiválásával patt­helyzet alakult ki az ülésen. Hir­telenjében szavazatképtelen lett a testület, hiányzott a többség. Akkor most mi legyen? Hiszen a huszonnegyedik óra utolsó per­cében jár az egyesület, tovább húzni-halasztani már nem lehet a döntést. Végül is nem volt mit tenni, kénytelenek voltak a jövő hétfőre újra összehívni az elnök­séget. Talán akkor a még nyitott kérdések végére pont kerülhet. Vagy ki tudja? Feloszlatni vagy megmenteni. Féligazságok helyett valóban dönteni kell. Felelősen. Úgy, hogy amiatt évek múltán senki­nek se kelljen szemlesütve járnia. Mert a szétrobbantás nem lehet az egyedüli üdvözítő megoldás. Az sem, hogy a röplabdafelleg­várból máról holnapra kártyavá­rat csinálunk. Másként kell csi­nálni, de a másság nem lehet a város, a megye legeredménye­sebb csapatának a lefejezése. Egy olyan sportágé, aminek hát­országa van, egri nevelésű, válo­gatott játékosokat felvonultató utánpótlása nőtt fel az évek so­rán. A kérdés már rég nem az, hogy kell a városnak mamute­gyesület, hiszen az ESE már csak nevében a régi. A kérdés az, hogy sikerül-e megmenteni az értékeket, sikerül-e megmenteni Eger egyébként is szegényes ver­senysportjának hírmondóit. Á tét tehát óriási. Budai Ferenc Dobogóközeiben ismét a Lendület A siker előszobájában A sportági palettán fél évtize­de nemcsak színfoltként van je­len az Egri Lendület. Eredmé­nyeik az 1982-es Magyar Ifjú­ság-kupa elnyerésétől eredeztet- hetőek — ennek jutalmaként a spanyolországi világbajnokságot is közelről élvezhették —, majd így szárnyra kapott hírnévvel ne­veztek az országos bajnokság mezőnyébe. A legjobbak közül hat éve nem hiányzik a kórházi gárda, s céltudatos felkészülé­süknek köszönhetően sorozat­ban a vidék legjobbjai. A közelgő új bajnoki idény előtt sem érdemtelen az együttes arra, hogy idézzük legutóbbi tel­jesítményét. Nagy Frigyes edző a válogatott Papp Annamária tá­vozásával kulcsembert veszített, de a piros-fehérek csaknem így is a dobogón végeztek. Ha a Szé­kesfehérvár elleni két döntetlen­ből egyiken a papírformát hoz­zák a lányok, övék a bronzérem. Ám, hogy ilyen közel jutottak a dobogóhoz, abban két bravúijuk játszott közre. Az ezüstérmes — a címeres nemzeti tizenegybe jó féltucatnyi játékost adó — Femi- nát a szakmai közvélemény tisz­teletét kiérdemelve kétszer is le­győzték! Az élcsoport végeredménye: 1. László Kórház 18 16 2 - 69-10 34 2. Femina 18 13 2 3 89-13 28 3. Renova 18 11 3 4 49-16 25 4. E. Lendület 18 11 3 4 36-16 25 5. Gyula 18 7 2 9 29-28 16 A Lendület minden mérkőzé­sen becsülettel helytállt. Tehet­ték ezt, mert ha szerény mérték­ben is, de élvezték a kórházi ve­zetés támogatását. A labdarúgó­ik zömének adminisztrátorként, könyvelőként, számítógép-ke­zelőként, asszisztensekként a bá­zis adja a munkahelyet is. Az igé­nyes szakmai munkáért pedig hosszú ideje Balázs József érez felelősséget. A klub határainkon túl is sok szép sikert könyvelhe­tett el, aminek nemzetközi tor­nákon nyert serlegek a tanúbi­zonyságai. Ez csak részben fel­edteti mellőzöttségérzetüket: — A bajnokságban a siker előszobájába léptünk, ám Eger­ből a válogatottba senki nem ka­pott meghívót. Meggyőződésem, hogy Nagy Dóra, Vajmi, Gál és Nagynéjobb, mint néhány kiöre­gedett fővárosi, akik változatla­nul kerettagok — jegyezte meg Balázs József. A vidék legjobbja rímért is egyre szorosabb a verseny. Ősz­től már Pécsés Szolnok is nevez, Gyula, Székesfehérvár, Debre­cen mellett. A fővárosiak „hege­móniája” talán meginog. Az MLSZ új elnöke, dr. Laczkó Mi­hály több figyelmet ígért a női fo­cira. Az új bajnokság végén az el­ső négy rájátszást vív, ami idén már érintette volna a Lendületet. Még nagyobb összefogásra van tehát szükség, hogy a megszo­kott szinten teljesítsen a kórházi tizenegy. Bajnoki főpróbaként ma Csehszlovákiába utazik az Egri Lendület. A 77 Mladi Praha ha­tos nemzetközi tornáján szere­pelnek. Pályára lép a régi társak között a sérüléséből felépült sö- prögető Soós, számítanak a Nyí­regyházáról igazolt Szabóra, sze­retnék megnyerni a Feminából Debrét. A siker előszobájából to­vábbi lépésre vágynak — érem­re... — is — Hungalu Budapest Nagydíj Ereng győzött—a világcsúcs elmaradt Alig egy órával a 12. Hungalu Budapest Nagydíj kezdete előtt nem sok remény volt arra, hogy jó versenyt láthat a magyar kö­zönség, mert véget nem érőnek tűnő eső zúdult a Népstadionra. Szerencsére azonban az „időjá­rás-felelős” megkegyelmezett, és a pályának is volt mintegy fél órája arra, hogy az elő-előbuk- kanó napsugarak, valamint a fel­élénkülő szél segítségével némi­képp felszáradjon. Ha ez teljes mértékben nem is sikerült, a ka­lapácsvetők utolsó dobásaikat már 22 fokos melegben, igaz, a légzést cseppet sem könnyítő, 98 százalékos páratartalomban vé­gezhették. A győzelmet kiváló 78.02-vel az amerikai JudLogan szerezte meg az olimpiai hatodik helyezett Gécsek Tibor előtt. Óriási meglepetésekkel kez­dődtek a futószámok. Női 400 gáton a szöuli olimpiai bajnok ausztrál Debbie Flintoff-King idei első versenyén a 8. gátig hír­nevéhez méltóan futott, ám az utolsó, 10. gát után a hozzá ké­pest ismeretlen svájci Anita Proti biztosan előzte meg. A győztes nyilatkozata: — Áz év első felében sokáig sérült voltam, visszatérésem után ez a második versenyem. Végtelenül boldog vagyok, hogy le tudtam győzni az olimpiai baj­noknőt, ez akár születésnapi ajándéknak is beillik saját ma­gamnak, hiszen négy napja töl­töttem be a 25. évemet. A körül­mények nem voltak ideálisak, nedves volt a rekortán, így az 56.12 nem is valami fényes idő. Ám most csak a győzelem volt a fontos — mondta a lausanne-i il­letőségű Anita Proti. Ha lehet, még váratlanabb végeredménnyel zárult a férfiak 100 méteres vágtaszáma. Az ex- világcsúcstartó, 200 méteres két­szeres világbajnok amerikai Cal­vin Smith egy pillanatra sem tud­ta kétségessé tenni a tavalyi ifjú­sági világbajnok honfitársa, Andre Cason győzelmét. A 10.27-es győztes idő nem tűnik túl jónak, de ez csalóka, hiszen igencsak felázott pályán futot­tak. Diszkoszvetésben az 1976-os montreali olimpián keletnémet színekben ezüstérmet nyert Wolfgang Schmidt immár nyu­gatnémet állampolgárként esé­lyeshez méltóan, fölényesen bi­zonyult a legjobbnak. A második helyen a világklasszis csehszlo­vák Bugár Imrét megelőzve a szombathelyi Haladás fiatal te­hetsége, Horváth Attila 63 mé­terhez közeli eredménnyel vég­zett. Női 3000 méteren magyar szempontból remekül alakult a verseny. A holland Toonstra és a csehszlovák Mocariova megpró­bálkozott mindennel, Ágoston Zitát mégsem sikerült megelőz­niük. A Bp. Honvéd futónője rá­adásul nemcsak győzött, hanem 8:50.57 perccel megdöntötte Szálai Katalin országos rekord­ját. — Mindenekelőtt két segí­tőmnek kell köszönetét monda­ni, Barócsi Helénának és Rácz Katalinnak, ók vállalták ma­gukra a „nyúl” nem túl hálás, de a csúcsjavításhoz mindenképpen szükséges szerepkörét. Szomba­ton Strasbourgban, az Európa­kupán csak 9:09 percet futot­tam, igaz, az taktikai verseny volt. Most készültem a rekordja­vításra, s végtelenül boldog va­gyok, hogy sikerült. Ezer méteren elmaradt a vi­lágcsúcsjavítás. Paul Ereng al­kalmatlannak találta a körülmé­nyeket Sebastian Coe roppant erős rekordjának (2:12.81 p) megjavításához, és meg sem pró­bálta átvenni a vezetéssel megbí­zott „nyulak” iramát. A végén csak arra vigyázott, hogy győz­zön. A várakozásokkal ellentétben a legjobb eredményt nem az 1000 méter, hanem a férfi gerely­hajítás hozta. A nyugodtan szen­zációsnak nevezhető mezőny­ben hatan is 80 méter fölött dob­tak, jellemző, hogy a világrekor­der csehszlovák Jan Zelezny csak ötödik, a világbajnok finn Seppo Ráti csak a nyolcadik he­lyet tudta megszerezni. A hato­dik sorozatig a szovjet Viktor Jevszjukov vezetett, ám ekkor a brit Steve Backley ragyogó egyé­ni csúccsal a világcsúcstól alig két méterre elmaradó teljesítmény- nyel győzött. Az 5000 méteres síkfutásban a marokkói olimpiai bajnok Bra- him Boutayeb könnyedén haj­rázta le ellenfeleit, akik közül Káldy Zoltán derekasan küzdve az idei legjobb magyar eredmény­nyel alaposan megközelítette az országos csúcsot, és negyedik lett. Ä későn befejeződő távol­ugrásban Szalma László mind­össze 2 cm-rel kapott ki a Los Angeles-i olimpia hármasugró bajnokától, az amerikai Mike Conley- tói. Gullit válik Az olasz AC Milan holland csatára, Ruud Gullit elválik fel­eségétől — jelentették be Milá­nóban. A 26 esztendős játékos különféle szerelmi ügyeiről már ezen a tavaszon is számos híra­dás, s még annál is több pletyka jelent meg az olasz sajtóban. Sok volt a találgatás, de összességé­ben a piros-fekete klub szóvivő­jének bejelentése nem érte telje­sen váratlanul az itáliai közvéle­ményt. A szóvivő elmondta azt is, hogy Ruud Gullit felesége, Yvonne egy hete már el is költö­zött a közös milánói családi fé­szekből. Visszautazott Hollan­diába, magával vitte a két Gullit leányt, Felicityt és Sharkaynet is. A hír bejelentése után olasz újsá­gírók természetesen kisebbfajta „hajtóvadászatot” rendeztek Gullit után, exkluzív részletek megszerzése érdekében. A májusban térdoperáción át­esett holland csillag jelenleg is­meretlen helyen tartózkodik, így azután nem is tudták őt megin­terjúvolni. Gullit különedzése- ket vesz, és szinte bizonyosan hi­ányzik majd az AC Milánból az augusztus 27-i bajnoki rajtról. Ruud és Yvonne Gullit négy éve esküdött egymásnak örök hűsé­get. Mindez már a múlté, Yvon­ne Gullit beadta a válókeresetet. (MTI) Tenisz­verseny az utánpótlás­nak Országos korcsoportos tenisz- versenyt rendeznek augusztus 18 — 20-án Gyöngyösön, a Batt­hyány téri tenisztelepen. A ser­dülők csak egyesben, az ifjúsági­ak egyesben és párosban is össze­mérik erejüket. A nevezéseket 17-ig fogadják el a szervezők, je­lentkezni a 37-13-199-es telefo­non vagy a következő címen le­het: GYSE teniszszakosztály, Gyöngyös Pf.: 19. Holnapi számunkban: Eger körzeti sorsolás Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy holnapi számunkban kö­zöljük az Eger körzeti labdarú­gó-bajnokság első és másodosz­tályának sorsolását. Az őszi sze­zon mindkét osztályban a hét vé­gén kezdődik. / \ A Heves Megyei Tanács Kórház-Rendelőintézet felvételre keres érettségizett fiatalokat segédápolónak. A szakképesítés megszerzését biztosítjuk. Jelentkezés az intézetvezető főnövérnél. ^ * Vállalkozókat keresünk Heves, Pest és Nógrád megye területén palackozott italok árusítására. Kereset forgalomtól függően. Érdeklődni lehet telefonon Jobbágyi 15 és 21 számon. ezúttal Kudlák István tippel, aki egykoron az NB I-ben is futballozott, s nemrégiben még a Bélapátfalvi Építők Sportkörének elnökhelyettese volt. Mióta létezik a totó, azó­ta kísérti a szerencsét, s a kö­zelmúltban 13-as találata is akadt. A Népújság kérdése: 32. hét 1. Bochum — Hamburg ....... X 2 2. St. Pauli — Nürnberg .... X 2 3. Leverkusen — Mönchengladbach.......... 1X 4. Uerdingen -1. FC Köln . X2 5. VfB Stuttgart — Mannheim. 1X 6. Bremen — Dortmund......... 1 7. Hertha BSC — Bayreuth ... 1 8. Fortuna Köln — Stuttgarter Kickers.............. 1 9 . Saarbrücken — Hannover. 1X tO. Essen — Unterhaching....... 2 1 1. Münster — Darmstadt ... 1X 12. Kassel — Freiburg.............. 1 1 3. Bochum — Hamburg I. félidő................................. X P ÓTMÉRKŐZÉSEK 14. Uerdingen — 1. FC Köln I. félidő...................................X 1 5. Leverkusen — Mönchengladbach I. félidő . X 16. Braunschweig — Meppen.. 1 Ki ellen játssza nyitómérkőzését az NB II. Keleti-csoportjában az ESE? I Szegedi Dózsa 2 D. Kinizsi X Nyíregyháza A válaszokat a lapból kivágott, felragasztott ESE-emblémával, levelező­lapon kérjük a következő hét keddjéig, augusztus 15-ig lapunk címére (Eger, Beloiannisz u. 3.) beküldeni. A helyes válaszadók között 3x6 db kéthasábos totószelvényt sorsolunk ki, melyet a nyertesek az ESE-totózóban (kis Dobó tér, belső udvar) vehetnek át. (Mivel nyerteseink között nemcsak egriek van­nak, a nyeremény nem évül el, a szelvényeket bármikor át lehet venni.) Elmúlt heti kérdésünkre a helyes válasz: a Marlboro-kupák során négy­szer végzett harmadik helyen az ESE. Nyerteseink: Nyárádi Lászlóné (Eger, Puky Miklós út 2.), Füredi József (Eger, Kossuth L. út. 5.), Lőrincz Sándomé (Gyöngyös, Vöröshadsereg út 44/2.) A nyerteseknek gratulálunk, a totószelvényeket személyi igazolványuk felmutatásával vehetik át.

Next

/
Thumbnails
Contents