Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-09 / 186. szám
2. NEMZETKÖZI ÉLET NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 9., szerda Pravda A magyarországi belpolitikáról Magyarországon szociológiai felmérések szerint nő az MSZMP-től és politikájától elforduló emberek száma. A tömegtájékoztatási eszközök lényegében nem adnak teret a szocializmust védő pozitívumoknak, az MSZMP korábbi eredményeit elhallgatják — állapítja meg az MSZMP-ről és ezen keresztül a mai magyar valóságról adott rövid keresztmetszetében a Pravda. Az SZKP KB lapja helyenként érezhető aggodalommal megfogalmazott, ám a bíráló hangnemet kerülő budapesti jelentése az utóbbi időszak politikai eseménynaptára alapján igyekszik tárgyilagos képet vázolni a magyarországi történésekről és azok hátteréről. Az írás bevezetőjében utal rá, hogy Kádár János temetésén 250 000 ember gyűlt össze, de a megelőző napokban is több tízezren rótták le kegyeletüket a pártszékházban felállított ravatalánál. Idézi Nyers Rezső pártelnököt, aki a gyászszertartáson — hangsúlyozva, hogy Magyarország új és kitaposatlan úton indult el — egységre szólította fel a tagságot. A cikkből kitűnik, hogy az ország arculatának megváltozása (a többpártrendszerre való áttérés, a pártállam leépítése, az új tulajdonformák, a nyugati tőkések befektetési lehetőségei, a nyilvánosság, a teljes szólásszabadság) a párttagok körében is vitákat, a nézetek ütköztetését váltotta ki. Többen a szocializmus megtagadását látják a modellváltásban — olvasható a vezető szovjet újságban. A tudósítás bemutatja a párton belüli irányzatokat, közülük is elsőként — talán némi rokonTűz Görögországban Tűzoltók birkóznak a tűzzel augusztus 7-én, az Athéntól nyugatra fekvő Asz- propirgosz város lángokban álló olajfinomítójának telepén. Sérülésekről eddig nem érkezett jelentés. (Népújság-telefotó — MTI) szenv jeleként is — a Magyarországon fundamentalistának elkeresztelt Marxista Egységplatformot, amely 1956 megítélésében kitart a párt korábbi álláspontja mellett, egyértelműen ellenforradalomnak minősítve az akkori eseményeket. A reform- körökről írva a Pravda érzékelteti, hogy a reformista irányzatok élén Nyers Rezső és Pozsgay Imre áll, és hogy egyebek között ezek a tömörülések szorgalmazták Nagy Imre rehabilitálását. A cikk külön kitér Nagy Imre újratemetésére, nem rejtve véka alá, hogy a szertartáson szélsőséges, szocialista- és szovjetellenes megnyilatkozások hangzottak el az ellenzék részéről. A Pravda hangot ad annak a véleménynek, hogy sok kommunista — az újságok százaival rendelkező ellenzék tagjaival szemben — csak nehezen kap helyet véleményével a Népszabadság és más pártorgánumok lapjain, ami fokozza a feszültséget. A szovjet újság úgy vélekedik, hogy a magyar tömegtájékoztatás az MSZMP korábbi eredményeinek elhallgatása mellett nem szól a tőkés társadalom gazdasági, szociális és emberi problémáiról sem, ami ugyancsak nyugtalanságot, aggodalmat kelt a párttagok körében. Elidegenedés érzékelhető a párt vezetése és tagsága között, a vélemények polarizálódása belülről lazítja a pártot — mutat rá a Pravda. Megjelent egy új platform is, amelynek alapítója Berecz János volt PB-tag, KB-titkár, és amely az „Összefogás az MSZMP megújításáért” nevet viseli. Az MSZMP bonyolult megújulási folyamatának új szakaszaként értékeli a Pravda az október 6-án kezdődő kongresszus előkészítését. A párton belüli demokrácia kiszélesítésével az MSZMP mindinkább képessé válik egyeztetett döntések meghozatalára az új társadalmi berendezkedés kialakítása érdekében, bár ennek konstrukciója egyelőre még nem túl szilárd — állapítja meg a Pravda. Nyilván lesznek kompromisszumok, és az MSZMP demokratikus átalakítása segíti a megújulást célzó széles társadalmi erők közmegegyezésének kialakítását. De el- múlt-e a szétesés veszélye? — teszi fel a kérdést a vezető szovjet újság. Azt írja, hogy az októberi tanácskozás az első kongresszusa lehet egy olyan pártnak, amelynek nevéből hiányzik majd a „munkás” szó. Munkáspárt vagy néppárt lesz-e az MSZMP? Hogyan lehet megőrizni a kommunisták vezető helyét? — kérdezik a párttagok. Válaszul a Pravda idézi Nyers Rezső egyik legutóbbi kijelentését, amely szerint a megújuló párt minden bizonnyal ötvözni fogja a kommunista és a szociáldemokrata mozgalom értékeit. A pártelnök szerint az MSZMP- nek néppárttá kell válnia, amely a demokratikus célok elérésének irányába fejleszti tevékenységét. A lap kiemeli az MSZMP elnökének azt a megállapítását is: a párton belüli áramlatokat és platformokat a kongresszus előtt közös mederbe kell terelni, hogy ne váljanak akadállyá, zavaró tényezővé. A cikk végezetül megemlíti, hogy az MSZMP létszáma 1987 óta 120 — 130 ezerrel csökkent. NDK-menekültek Budapest kényszerhelyzetben A Magyarországon át Nyugatra menekülő keletnémetek ügyében Budapest kényszerhelyzetben van, és a magyar politikai vezetésen belül komoly nézeteltérések vannak a kérdés megítélését illetően — írta kedden a bécsi Der Standard egy magát megnevezni nem kívánó magyar belügyi forrásra hivatkozva. A lap budapesti tudósításában idézte a forrást, amely szerint a belügyi szervek nem adhatnak a magyar törvényeknek ellentmondó utasításokat a határőrizeti szerveknek, azaz nem hagyhatják szabadon átmenni a határon az NDK állampolgárait, de a határőrök senkire nem lőnek, nem alkalmaznak erőszakot, s olyan eligazítást kaptak, miszerint Magyarország engedély nélküli elhagyása nem olyan súlyos törvénysértés, mint az illegális belépés. „Ily módon egyes esetek oldódnak csak meg, az NDK-ból érkezett és az NSZK felé távozni akaró turisták ügyében Magyar- ország összességében szörnyű kényszerhelyzetben van. Nyugati barátaink és szomszédaink szerencsére tartózkodóak, pedig tulajdonképpen megszegjük a Helsinki Záróokmányt” — jelentette ki a forrás. Hozzátette: A nemzetközi kérdésekkel foglalkozó szakembereink mondják is, hogy mielőbb meg kell oldani a problémát, nehogy valamelyik nemzetközi fórumon a vádlottak padjára ültessenek bennünket. Az osztrák sajtó többi lapja is részletes beszámolókat közöl arról, hogy az utóbbi időben ugrásszerűen megnőtt a magyar — osztrák határon át illegálisan Nyugatra távozó keletnémetek száma. Bár a nyugatnémet hatóságok kérésére a hét vége óta Bécsben nem közlik hivatalosan az NDK-ből jött menekültek számát, bécsi sajtóértesülések szerint az elmúlt néhány hétben több mint nyolcszáz NDK-ál- lampolgár érkezett a határon át Ausztriába. Az MTI-Press megkérdezte: Igaz, hogy hazánk a kábítószer-csempészet tranzitállomása? — Sajnos, igaz — mondja Hollósi György rendőrőmagy, az ORFK főelőadója. A külföldön, elsősorban Nyugat-Euró- pában történt nagyobb kábítószer-lefoglalások körülményei, illetve az Interpol felderítési adatai alátámasztják, hogy országunkon keresztül halad át a közel-keleti kábítószer-termelő, valamint a nagy felvevőpiacokkal rendelkező országok közötti „ tartalék ” tranzitútvonal. — Mibe rejtik a rakoniányo- kat, hogyan értesülnek Önök az áthaladásukról? — A legfrissebb statisztikai adatok szerint a Nyugat-Euró- pában lefoglalt heroin 60 százaléka TIR-kamionokban érkezik. Ezek a nemzetközi egyezmények alapján védettséget élveznek, mert egyetlen vámszerv sem nyitja fel szívesen őket. Szállítanak még vámzárakkal ellátott rakományokban vagy kiépített rejtekhelyeken. Az útvonalaink igénybevétele még nem rendszeres, azonban időnként hazánkon áthaladó nagyobb mennyiségű kábítószer-csempészetről kapunk információt. — Hogyan, miből derül ki, hogy a mi országunkon is keresztül haladt az a szállítmány, amelyet az Interpol nyomozói lefoglaltak? — Mondok két példát: nemrégen az isztambuli kábítószercsoport felderített egy titkos laboratóriumot, ahol 170 kg heroint és a heroin előállításához szükséges 300 liter vegyi anyagot foglaltak le. A nyomozás során kiderült, hogy a titkos üzemből Európába induló szállításokat egy iráni férfi szervezte, akiről értesítést kapott valamennyi Interpol-tagor- szág. Nekünk sikerült megállapítani, hogy az esetet megelőzően ez a férfi Magyarországon kapcsolatba lépett egy olyan honfitársával, aki addig még nem volt ismert a kábítószer-üldöző hatóságok előtt. Mint később kiderült, ő volt az egyik nyugat-európai összekötő. Egy másik esetben az NSZK hatóságai értesítettek bennünket arról, hogy Nyugat-Berlinben egy bútorszállító kamionban lefoglaltak 27 kg hasist, amelyet fotelekben rejtettek el. Letartóztatták a szállítmányt kísérő négy arab állampolgárt, s kiderült, hogy a kamion a „tartalék Balkán-útvonalon”, tehát Bulgária, Jugoszlávia és Magyarország érintésével jutott Nyugat-Európába. A különös csak az volt, hogy a letartóztatottak egyike sem járt az adott időben ezekben az országokban. Az utólagos budapesti nyomozás során sikerült azonosítani azt a görög kamionsofőrt, aki a szállítmányt Nyugat-Berlinig vitte. — Mi az Önök szerepe ezen a „tartalék útvonalon”? — A csempészmódszerek kifinomultságára utal, hogy nemegyszer a célellenőrzés ellen is biztosítják a kábítószert szállító járművet oly módon, hogy a csempész társa „előfutóként” érkezik a határra. S ha ellenőrzést vesz észre, akkor telefonon értesíti a határ közelében várakozó igazi szállítót. Igyekszünk tehát lehetőségeinkhez mérten részt venni a felderítésben, amelynek alapjául általában az Interpol- tagországokból származó értesülések szolgálnak, amikor olyan kábítószer-lefoglalásokról adnak hírt, amelyeknek magyar vonatkozásai is vannak. — Sajnos, jelenleg nem rendelkezünk olyan technikai eszközökkel, amelyekkel a hatalmas tranzitforgalomból a határokon ki tudnánk szűrni a kábítószert szállító járműveket. — Kutyákkal is dolgoznak? — A kutyák bizonyos igény- bevétel után elfáradnak, tehát állandó szűrésre nem alkalmasak, csak célellenőrzésekre. — Fennáll a veszély, hogy a tranzitszállítmányokból hazai fogyasztókhoz is eljut a szer? — Bizonyosan állíthatom, hogy nem. S ennek egyszerűen „üzletpolitikai” okai vannak. Ugyanis mire az „Arany Félholdból” — tehát Irán, Afganisztán, Pakisztán térségeiből — elinduló nyers ópiumot a titkos laboratóriumokban feldolgozzák, majd Törökországon keresztül Európába viszik, a szállítók pedig több határon át Magyarországig hozzák, akkorra a finomított heroinnak már olyan magas ára van — természetesen konvertibilis valutában —, amely a magyar fogyasztók számára megfizethetetlen. Bár hozzátenném — egyelőre. Ugyanis elképzelhető, hogy a gazdasági változások hatására kialakul egy valutával is rendelkező tehetős réteg, amelynél majd ez a pénzügyi akadály sem lesz gond. Azt sem lehet kizárni, hogy a nyugat-európai kábítószerpiacon olyan telítettség lép fel, amelynek hatására a kábítószerárak esni kezdenek, s a csempészszervezetek kénytelenek lesznek olcsóbban is értékesíteni árujukat, akár Magyarországon is. Természetesen mi ezt nem várjuk ölbe tett kézzel, igyekszünk tökéletesíteni, hatékonyabbá tenni felderítési módszereinket. Ha hazánkban szervezett formában felbukkanna a heroin vagy a kokain vásárlása, arról igen gyorsan tudomást szereznénk, s hasznosítva a nyugati tapasztalatokat, megtennénk a kellő lépéseket. Szerencsére ilyen gondunk jelenleg nincs. Szigethi Emma Románia Magyarokat vertek agyon Egy romániai emberjogi csoport szerint román rendőrök az elmúlt két hónapban két magyar nemzetiségű lakost agyonvertek, egy harmadikat pedig elhurcoltak. Az emberi jogok védelmének párizsi központú romániai ligája hétfőn bejelentette, hogy román biztonsági ügynökök május 23- án Kolozs megyében egy vallási ünnepségen letartóztatták a negyvenkét éves Tamás János munkást. A rendőrök később halálra verték, miközben arról vallatták, hogy honnan szerezte az ünnepségen feltálalt húst. A liga szóvivője szerint a másik magyar nemzetiségű lakost, a harmincnyolc éves Tamás Imrét Csíkszeredán június 12-én vették őrizetbe egy presszóban, mert a felszolgálótól magyarul kért rendelést. A rendőrök vallatás közben őt is agyonverték. A romániai liga értesülése szerint vasárnap egy temesvári rendőrőrsre szállították Tőkés László magyar nemzetiségű lelkészt, akinek azóta nyoma veszett. A református lelkész elhurcolása előtt nyilatkozott a kanadai televíziónak, amelyet Magyarországon is közvetítettek. A liga szóvivője elmondta, hogy értesüléseit Romániában illegális körülmények között tevékenykedő munkatársaitól szerezte, akikkel a liga rendszeres kapcsolatot tart fenn. Tizennyolc halott Gázrobbanás Ukrajnában Tizennyolc ember vesztette életét abban a gázrobbanásban, amely Mogilev-Podolski ukrán város egyik ötemeletes épületében történt. A hírt a moszkvai Pravda közölte keddi számában. Az épület egyes részei a robbanás következtében összeomlottak. A romok alól hat lakót sikerült élve kimenteni, de állapotuk súlyos. A robbanás az épület raktárként használt alagsorában történt. A lakók gázszivárgást jelentettek, és a központ két karbantartó munkást küldött ki a hiba elhárítására. Egyikük gyufa világánál akarta megkeresni a szivárgó gázvezetéket — a robbanás akkor keletkezett, amikor a gyufát meggyújtotta. A gyufát gyújtó munkás meghalt, a másik életben maradt. A Pravda nem közölte a szerencsétlenség időpontját. (MTI) Nem voltak szívbántalmai Mazilu levele Sikerült eljuttatnia jelentését Genfbé Dumitru Mazilu román professzornak, a bukaresti külügyminisztérium jogi osztálya egykori vezetőjének, akit a faji megkülönböztetés felszámolásával és a nemzeti kisebbségek védelmével foglalkozó ENSZ-albi- zottság bízott meg korábban az emberi jogok és az ifjúság romániai helyzetének felmérésével. Az albizottság hétfőn kezdte meg Genfben idei, 41. ülésszakát. Dumitru Mazilu a jelentéshez mellékelt, kézzel írott magánlevelében felfedi: a román hatóságok érvénytelenítették útlevelét, amikor vissza akart utazni az albizottság genfi irodájába, majd háziőrizetbe helyezték. A professzor nem tudott részt venni az albizottság legutóbbi három ülésszakán. Bukarest a szervezet többszöri érdeklődésére — mint emlékezetes — azt válaszolta, hogy Dumitru Mazilu komoly szívbántalmakban szenved, így nem képes a jelentés elkészítésére. A diplomata a kijuttatott levélben leszögezi: bár 1987-ben kétszer valóban volt kórházban, jelenleg jó egészségben van és rendesen el tudná látni munkáját. A hatóságok azonban ismét teljes körű, ám teljesen felesleges orvosi kezelését rendelték el. Megírja azt is, hogy őt és családját szüntelenül legalább harminc rendőr követi, akik értésére adták: parancsnokaik engedélye alapján bármikor megölhetik őt. Levelében kitér a romániai nehéz életkörülményekre, az ellátási problémákra, a hétezer falu felszámolására vonatkozó tervekre, amelyek, mint írja, azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy Európából elvész a kulturális és civilizációs örökség fontos része. A levelet ismertető Reuter hír- ügynökség megjegyzése szerint nem ismeretes, hogy az hogyan jutott el az ENSZ-albizottság- hoz. Dumitru Mazilu hivatalos jelentésének tartalma sem ismert egyelőre. Új japán pártelnök Kaifu Tosikit választották kedden Japánban a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) elnökévé. Megválasztása minden bizonnyal azt is jelenti, hogy a politikus lesz a szigetország következő kormányfője. Az ötvennyolc éves Kaifu To- siki korábban két ízben töltötte be az oktatási miniszter posztját. A kormánypárt tizenhét év óta először választotta meg új elnökét a parlamenti képviselők megszavaztatásával: eddig a szokásos gyakorlat szerint az új pártvezető kijelölése kulisszák mögötti egyezkedések eredménye volt. A parlament alsóházában szerdán szavaznak az új miniszterelnökre. Mivel a kormánypártnak kényelmes többsége van ott, gyakorlatilag biztosra vehető, hogy Kaifu Tosiki lesz az új kormányfő. (MTI)