Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-08 / 185. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 8., kedd TÁRSADALOM 3, Diagnózis — rólunk Még egyszer a Graham-jelenségről Elment a prédikátor. Bekövetkezett, amire sokan nem számítottak: megtelt a Népstadion, összejöttek annyian, amennyien e nevezetes helyen az utóbbi évtizedekben szinte alig. Néhány órán át tartott a varázs — ekkora tömeg békés, derűs együttléte óhatatlanul bizonyos emelkedett érzést okoz —, aztán a lelátók kiürültek, a neves vendég repülőre szállt, s magunkra hagyott minket — példaértékű vitáinkkal. A nyilatkozatháború voltaképpen már április végén elkezdődött, szinte percekkel azután, hogy az első budapesti sajtóértekezleten bejelentették Billy Graham jövetelét. Három magyar lelkész nyílt levélben támadta meg őt, mint aki — szerintük — romániai szereplésével eljátszotta a hitelét, mert dicsérte az ottani politikát, és nem állt ki az üldözöttek védelmében. A megtámadott rögtön cáfolt — és ezzel aztán kezdetét is vette a látogatás időpontjának közeledtével mind sistergőbb oda-visszamondoga- tás. Újra és újra elhangzottak vádló nyilatkozatok, köztük olyanok is, amelyek általában is rosszallták, hogy a prédikátor látványos fellépéseivel diktatórikus, kommunista rendszereket legitimál, és követelték, hogy e korábbi lépéseitől határolja el magát — amivel egy időben mind határozottabban beindult a grandiózus esemény propagandiszti- kus előkészítése. És fokozatosan kialakult az a helyzet, hogy a vendég még meg sem jött, máris szenvedélyes politikai-ideoló- giai-erkölcsi viták kellős közepén találta magát. Ettől válik az ügy valahol oly tipikusan magyarrá, közép-európaivá — jelenséggé. Az alaphelyzet ugyanis önmagában borzasztó egyszerű, és könnyen átláthatóvá lett volna: adott egy, a hazájában — s a világban is sokfelé — népszerű lelkész, aki az itteni, közép-európai hagyományokhoz és értékekhez képest szokatlan, netán visszatetsző utat választott arra, hogy híveket toborozzon, hallgatóságot találjon — igét hirdessen. Mint a példák mutatják, ez sokfelé működött és működik: tíz- és százezrek hallgatták és hallgatják meg őt, nyilván sokak hasznára. Azoknak hasznára is, akik tényleg igénylik az igét, a hitet, a vallást és az együttlétet; a vendéglátó egyházakéra is, akik a nagy esemény várható sikerétől nyilván nyájuk szaporodását várják; a vendéglátó politikusokéra is, akiknek sejthetően nem közömbös egy Fehér Házba bejáratos vendég látogatása, miként általában is jól jöhet az ország image- ének javítása az amerikai közvélemény előtt — és valahol bizonyára a szervezők is megtalálják a számításaikat. Legalábbis rá biztos nem fizetnek az önmagában pedig sejthetően igen költséges produkciókra. Gondolnánk, hogy ezek után nálunk sem lesz másként, miként a világon bárhol másutt — beleértve az Egyesült Államokat is: tódul a prédikátor hívó szavára, akinek így is — esetleg éppen így — kell a szó s a hit; elmegy, aki kíváncsi és látványosságot vár; keresi a társaságát, aki ettől politi- kai-gazdasági-erkölcsi tőkét remél — és távol marad mindaz, akit mindez így nem vonz, nem érint (sőt, esetleg támadják is őt azok, akik hitbéli vagy morális megfontolások alapján nem tudják módszereit és általában is működését elfogadni). Ehhez képest lett nálunk Graham már megérkezése előtt történelmi, etnikai, emberi jogi és rendszerpolitikai viták alanya. Pedig sejthetően — például — Romániát sem „dicsérte” jobban, mint bármely, őt vendégül látó dél-amerikai diktatúrát, mint ahogy valószínűleg az Egyesült Királyság vívmányait sem méltatta sokkal melegebb hangon az általa most oly nagyra értékelt magyarországi változásokhoz képest. Azaz, újra bebizonyosodott, hogy napjainkban e térség oly mértékig telített történelmi-politikai feszültségekkel, hogy képtelenek vagyunk megállni: bárki beállít, azonnal számon ne kérnénk tőle, hogy kinek az oldalán áll; hogy ne akarnánk őt is a — nélküle is vadul buijánzó — vitáink részévé tenni. Ettől kapott afféle jelenségértéket az egész Graham-látoga- tás. Miként igazából a Népstadion megtelte sem annyira róla mond véleményt, mint a végre szilárd támpontot kereső, széteső magyar lelkiállapotról; hasonlóképpen ez az azonnal mindenben politikai érvet kereső vagy észlelő fantasztikus érzékenység, ez a már-már fanatizmus is inkább rólunk nyújtott egyfajta kórképet — s nem a vitatottá vált vendégről. F. Gy. Új palackozó gépsor Exportnövelő beruházásként új, olasz gyártmányú palackozó gépsor üzemi próbája folyik a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinát borászati üzemében. A húszmillió forintos beruházással létrehozott gépsor borból, illetve szénsavas italokból óránként háromezer nagyméretű — másfél literes — vagy kisméretű — két deciliteres — palackok töltésére alkalmas. A nagyméretű palackokba töltött minőségi borok után az USA- ból, a kisméretű palackok után viszont a Malév és más légitársaságok részéről van jelentős megrendelésük. (Fotó: Kálmándy Ferenc — MTI) Új típusú kép- magnók Luxusigényeket is kielégítő képmagnók gyártását és forgalmazását kezdte meg a Se- lectronic Híradástechnikai Termékeket Gyártó és Forgalmazó Kft. Az ITT — Nokia rendszerű berendezésnek elsősorban a kép manipulálására beépített trükk-képző része újdonság az eddig forgalmazott képmagnóhoz képest. A videóval ugyanis úgy lehet a filmről egy-egy jelenetet kinagyítani, hogy a kép nem vibrál, és mód nyílik a részlet akár tizenhatszoros kinagyítására is. (Fotó: Balaton József — MTI) Bicegő gazdasági mechanizmusok, avagy... Meddig mossuk még egymás kezeit? Talán nem kell különösebben bizonygatni: attól, hogy beszélünk a gazdaság berögződött, rossz működési rendszereiről, elavult szabályzókról — még semmi sem lesz jó. Sőt, még attól sem, ha lelkesen ismételgetjük változtatási szándékunkat. Kutyaszorítóban vagyunk, nem is annyira mi, kisemberek, hanem inkább a vállalatok. Rövid időn belül az eddig utasításokhoz szokott igazgatóknak maguknak kellene kezdeményezniük, az eddig állami „adományokból” kisegített ipari vagy egyéb létesítményeknek saját lábukra állniuk, netán elindulniuk is. Ez viszont nem megy még egyik napról a másikra. Különösen akkor nem, ha újra és újra belelépünk azokba a gödrökbe, amiket az évek alatt kitapostunk magunknak. Az úton nem vagyunk egyedül: jó szorosan fogjuk egymás kezét, ha egyikünk megbotlik, rántja magával a másikat. Vagy éppen fordítva. Én kihúzlak téged, ha legközelebb te is megteszed ugyanezt. Nem veszem észre, hogy csaltál, loptál, hazudtál, de majd te is szemet hunysz... De mondhatnánk „pozitívabb” példákat is. Én nem fizettetek veled kötbért, ha elmaradtál a szállítással — hasonló esetben te se követeld rajtam. És nem büntetik meg a hanyag dolgozót, akinek a felelőtlensége miatt milliós kár érte a vállalatot. Tehetik. Hiszen törvény mondja: ha a szándékosság nem bizonyítható, csekély, néhány száz vagy ezer forintot kell megtérítenie a vétkesnek. S nem perelik be a nagyüzemet, ha silány árut küldött a kereskedelemnek: hiszen az a bizonyos nagyüzem lehet, hogy monopolhelyzetben van, egyedül uralja a piacot, s ha megharagítják — legközelebb egyszerűen „elfelejt” szállítani. De hogy ne maradjunk csak a megfoghatatlan általánosságoknál, néhány tény a Heves Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság egy összefoglaló jelentéséből. Érdemes kiragadni egy-két „száraz” adatot — alkalmasint többet mondanak, mint a százoldalas bűnügyi regények. A széles körben lefolytatott vizsgálat során — két év alatt huszonhat gazdálkodóegységet kísértek figyelemmel — a gazdasági élet működési zavarait okozó szinte valamennyi esemény felszínre került. Ezeket rangsorolva első helyre került az egymás között kötött szerződések ilyenolyan mértékű megszegése. Viszonylag nagy gyakorisággal fordultak elő a pénzügyi, számviteli rendet, illetve a költségvetési kapcsolatokat sértő hiányosságok. Tisztességtelen gazdasági tevékenység miatt alkalmazott szankcióra mindössze négy esetben találtak példát a vizsgálatot végzők. „A Heves Megyei Bíróság 649 ezer 236 forint összegű gazdasági bírság megfizetésére kötelezte a Gyöngyös — Do- moszlói Állami Gazdaságot, mert 177 ezer darab literes palackban „Mátraaljai Szilvám” néven borként szőlő- és alma- borkeveréket hozott forgalomba... A hevesi áfész jogosulatlan kereskedés miatt a vizsgált időszakban 96 ezer forintot fizetett be az intervenciós alapba.” Környezetvédelem... „Az Országos Érc- és Ásványbányák Termelő és Kutató Művének felnémeti őrlőüzeme levegőszeny- nyezés miatt — tanácsi intézkedés alapján — 1986-ben 125 ezer, 1987-ben 107 ezer forintot fizetett. Ugyanezt az üzemet egymillió 158 ezer forintra büntették, zajbírság címén.” De ide sorolhatnánk a Ganz Kapcsoló- és Készülékek Gyára káli gyáregységét, akik tavalyelőtt 2 millió 750 ezer forintot róttak le —• mert nem szabályosan tárolták a veszélyes hulladékokat. Jó partneri hivatkozással esetenként nem számították fel a másik félnek az egyébként jogosan járó késedelmi kamatot. Ebben időnként a kényelmesség, az elvtelenség is közrejátszik. S ha időnként akad is „vállalkozó szellemű” pereskedő, annak a kedvét szegi az ezzel járó huzavona. A hevesi Gamesz például tavaly február óta kísérel meg „behajtani” két magánszemélytől több mint egymillió forint kártérítést. Ugyanez az intézmény egy tavaly indított perében a NÉB-vizsgálat napjáig a bíróság még tárgyalást sem tűzött ki. Igaz, ezek „csak” tények. Nem pedig lelkesítő, mélyreható, buzdító kifejezések. Tények... Amiket egyelőre még csak szótagolva olvasunk... Doros Judit Devizahitel — magán- vállalkozóknak A devizaműveletek végzésére felhatalmazott pénzintézetek — a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelkezése alapján — lehetőséget kaptak arra, hogy belföldi jogi személyeknek, gazdasági társaságoknak és magán vállalkozóknak is konvertibilis valutában devizahitelt nyújtsanak. Ezeket a kölcsönöket elsősorban az exportcikkek gyártásának fejlesztésére, importhelyettesítésre, taktikai célú vásárlásokra, exporthoz kapcsolódó kereskedelmi tevékenységre, külföldi gazdasági vállalkozás finanszírozására nyújthatják a bankok. A hitelnyújtást megelőzően azonban az érintett pénzintézeteknek ki kell kérniük a Magyar Nemzeti Bank devizahatósági engedélyét. Lehetőség van arra, hogy az MNB a devizahitel igénybevételére keretengedélyt adjon ki, így a hitelezéssel kapcsolatos adminisztráció némileg csökkenthető. A devizahitelek nyújtására az érintett pénzintézetek saját forrásaikat vehetik igénybe, vagyis a náluk elhelyezett devizabetéteket, a devizában vezetett számlák egyenlegét, vagy esetleges alaptőke-részesedést. Ezek a források azonban nem használhatók fel teljes egészében hitel- nyújtásra. Az MNB előírásai szerint 15 százalékos mértékben kötelező tartalékot kell képezni. Akinek incie« ■ ■ „Kevés a hiteles ember, ennél fogva kevés hiteles megnyilvánulás hallható manapság” — jegyezte meg sommásan a minap ismerősöm. így pedig bizony meglehetősen nehéz eligazodni kaotikusnak tűnő világunkban. Ezt az igazságot támasztja alá annak a szakértőnek indulatoktól sem mentes kirohanása is, aki arról beszélt, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében a mai napig nem került a döntéshozó testület elé sem olyan korrekt, elfogulatlan, minden szempontból megalapozott szakvélemény, amely alapján bátran és felelősen határozhatnának az erőmű sorsáról. Bátorság lenne ilyen körülmények között népszavazásra bocsátani a kérdést — szögezte le végül a hozzászóló. De ez a példa csak egy a sok közül. Az élet minden területén tapasztalható a sok éven keresztül manipulált gondolkodás. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy a meghamisított történelmet biflázták évről-évre, de sorolhatnánk tovább az átköltött tankönyvek listáját. Ma ott tartunk, hogy eddig megszerzett tudásunk nagy része megkérdőjelezhető. így van ez akkor is, ha sokunk önérzetét sérti ez a tény. Nem csodálkozhatunk azon sem, amikor a harmincon túliak kissé keserűen állapítják meg, hogy hiába a két-három diploma, amikor értéke napról napra devalválódik. Szavahihető, hiteles embereket keresünk, és kevesen vannak tisztában azzal, hogy a ma legradikálisabb nézeteket vallók között is akadnak olyanok szép számmal, akik bizonytalanok, akiket — ha nem is mondják ki —, mégiscsak gúzsba köt az elmúlt évtizedek torz szemlélete. Ne áltassuk hát magunkat, hogy eddig megszerzett bizonyítványaink büszkélkedésre jogosíthatnának fel bennünket. Az egy más kérdés, hogy a társadalom sem értékelte jó ideig a több tudást. Szembe kell néznünk azzal — bármilyen nehéz is —, hogy újra kell kezdenünk mindent. Részigazságokkal, hézagpótló, újkeletű, innen-onnan érkező információkkal toldozgathatjuk ugyan meglévő ismereteinket, ettől azonban hiába remélünk alapvető szemléletváltozást. Sok embernek kellemetlen szembesülni a ma követelményével, hiszen a kényelmét nem szívesen adja fel senki. Mégis hasznosabb mindannyiunk számára, ha először mi számolunk el önmagunkkal és felkészültségünkkel, minthogy az idő süsse ránk a bélyeget: alkatmatlan! Nem szégyen ez, mert hiszen a magyar értelmiség jelentős része önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe, s ma nem keveset küzd ezzel a problémával. Nem halogathatjuk tovább ezt a lépést. Különösen akkor nem, ha azt szeretnénk, hogy az utánunk jövők valóban tiszta lappal kezdjenek. Ezért hát akinek inge, vegye magára! S ha mindenkinek az, mindenki öltse fel azt a ruhadarabot, mielőtt ráfázna a mulasztásra. Barta Katalin