Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-05 / 183. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 5., szombat 13. Receptek tv-mánia ellen Legalább a hétvégi kirándulásra ne vigyünk magunkkal televíziót! Betelepszik a családba, kiterjeszti csápjait, rabul ejt... Mit lehet tenni a televízió el­len, ha mint egy hívatlan vendég betelepszik a családba, kiterjesz­ti csápjait, rabul ejt, „öl, butít és nyomorba dönt”? Olasz írók, művészek és a tudományos élet kiválóságai valóságos keresztes­hadjáratot indítottak a tv ellen, amely a már-már kábítószer-füg­gőséghez hasonló mániává kezd válni. Federico Fellini a nyilvá­nosság előtt többször hangoztat­ta, hogy sosem néz televíziót. Et- tore Scola, az olasz filmrendezők Fellini után következő generáci­ójának talán legnagyobb alakja kijelentette: a televízió szinte kannibál módjára zabálja a fil­meket, s először legalább a köz­beszúrt reklámok ellen (”ez itt a reklám helye”) kell harcot indí­tani, amelyek a legjobb műveket is tönkreteszik. Neves értelmiségiek csak el­pocsékolt időnek mondják a té­vénézést. Akik filozófikusabban közelítik meg a kérdést, arra hi­vatkoznak, hogy a világ érzéke­lésének abból a három dimenzi­ójából, amelyet a kép, a hang és az egyéni képzelet jelent, az utóbbit teljesen kiöli ez ember­ből: aki sokat néz televíziót an­nak nincs ideje önmagára. Az itáliai televíziók mindent elkö­vetnek, hogy kézben tartsák a közönséget. A RAI három állami programja, Berlusconi magán­csatornái és a megszámlálhatlan körzeti adó — az ország legeldu­gottabb szegletében is legalább 15-20 műsort lehet venni — ont­ja és zabálja a filmeket. Ha az egyik csatornán a ma is elragadó Sophia Loren és Marcello Mast- roianni nyűgözné le a nézőt, ak­kor a másikon Ugo Tognazzi, Ni­no Manfredi, vagy Alberto Sordi filmje megy, vagy az isteni Clau­dia Cardinale, esetleg Lollobri­gida. A tizenöt-húsz. csatorna nem lehet meg napi öt-hat film nélkül, s azok közé az elmúlt negyven év olasz termésének legjavából is be-becsúszik. A zö­me azonban az amerikai tömeg­termék — western a javából —, és a kevésbé javából. A kereskedelmi csatornák persze nem lehetnek meg ne­gyedóránként reklám nélkül, vannak olyanok, ahol órákig árubemutató megy, éjjel nappal megrendeléseket vesznek fel te­lefonon. A sportra specializáló­dott csatornákon olasz futball, amerikai futball, amerikai profi kosárlabda, és jégkorong — nyá­ron is, felvételről — Davis Kupa, Forma-1: mi szem-szájnak inge­re, de az legalább profi módon. S jönnek a makacs rendszeres­séggel naponta ismétlődő jópo­fa, bárgyú vetélkedők, kabaré és revü, nem beszélve az éjt nappal­lá tévő video-clippeket sugárzó csatornáról, vagy arról a prog­ramról, ahol tisztes háziasszo­nyok szoh'dan, esetlenül vetkőz­nek — a konyhapénzt kiegészí­tendő. A televízió kiterjeszti csápjait —, az olaszok nem menekülnek: a családok 87 százaléka naponta órákon keresztül mered a képer­nyőre. Minden negyedik olasz naponta legalább három órát, a lakosság 55 százaléka több mint két órán át nézi a televíziót. Há­romnegyedük a filmeket nem mulasztaná el a világ minden kincséért sem, igaz, hogy 70 szá­zalékuk a híradót is megnézi. Amit az értelmiségiek állíta­nak, azt a statisztika ékesen bizo­nyítja: a felnőtt népesség 62,5 százaléka évente egy könyvet sem olvas el, 40 százaléka heten­ként egyszer sem vesz kezébe na­pilapot. Arra az elcsépelt érvre, hogy a televízió „ablak a világra” Arturo Párisi a bolognai szocio­lógiai kutató intézet igazgatója így válaszol: az információáradat egyszerűen nyomasztó és fárasz­tó. Ő az utóbbi években egyálta­lán nem néz televíziót — még so­sem érezte hiányát. Az olasz tömegkommunikáci­ós kutatók diétát javasolnak: nézzük kevesebbet a televíziót, de jobban. Mások ellenkeznek, ha a világot akarjuk jobban látni, nem biztos, hogy a televíziót kell nézni, sőt... Megjelent a tv-rabságról le­szoktató első kézikönyv is. Szer­zője, bizonyos Angelo Quattroc- chi (Négyszemű Angyal — holt­biztos, szerzői álnév) fokozatos elvonókúrát ajánl: hétvégi kirán­dulásra ne vigyünk televíziót, rendezzünk adásmentes családi szombatokat, amikor csak a déli és az esti híradó megengedett, vagy a lakásban félreeső helyre tegyük a tv-készüléket. Meg­hagyja viszont a kiskaput, nem akarván a kereskedelem üzletét sem rontani: arra való a videoké- szülék, hogy beprogramozzuk és felvegye az arra valóban érdemes műsorokat. A L,Espresso című képes he­tilap legfrissebb száma a témával kapcsolatban megjegyzi: némi akaraterővel meg lehet szaba­dulni a tv-függőségtől. Meg lehet nézni Argentínát, ahol a gazda­sági nehézségek és az energiahi­ány miatt naponta csak négy óra műsort sugároz a televízió, de emiatt még senki sem panaszko­dott — úja a lap. A szerzőnek nem jutott eszébe az a jóval közelebbi ország, ahol még ennél is rövidebb az adásidő —, igaz az emberek ott sem ami­att panaszkodnak. Szűcs D. Gábor Sztrájkolnak a selyemhernyók Kutatók, tudósok értetlenül állnak a probléma előtt Olaszországban köztudottan sok a sztrájk: sztrájkolnak a vas­utasok, autóbusz- és légitársasá­gok, sok gondot, bosszúságot okozva a lakosságnak, kereske­delemnek. Úgy látszik a szó legszorosabb értelmében „megfertőződtek” a selyemhernyók is — ők is sztrájk­ba kezdtek. Mitévő legyen ilyen­kor a szegényember? Veneto megye történetében először jelentkezik ilyen egye­dülállóan furcsa jelenség. Kuta­tók, tudósok értetlenül állnak a probléma előtt, keresik az okát a katasztrófának, de mindeddig nem lelik. Megmakacsolták megukat a hernyók, szinte meg­bolondultak, térdre kényszerítve a termelőket, csak falják az eper­fa levelét, s anélkül, hogy begu- bóznának addig folytatják az evést, míg „kövérségükben” ki­múlnak. A tragikus járvány teljes Veneto megyére kiterjed, s mivel innen származik az olasz selyemtermelés 80 százaléka, a kár becslések szerint másfél mil­liárd líra (65-70 millió ft.) A Japánból és Kínából érkező lárvák múlt évben 80.000 kiló selyemgubót termeltek, melynek kilójáért 13 000 lírát (600 forint) adtak. Az aggodalom egyre csak nő, mert a pusztulás okát to­vábbra sem tudják megfejteni a szakértők. A gyanú a légszennyeződésre, a levelek fertőzöttségére, titok­zatos vírusra terelődik. Kinek a gyereke? Abortusz-vita Olaszországban „Caro Giulio, jóllehet, már nem én állok az egészségügy élén, ha De Lorenzo nem teremt rendet, annak a sok száz meg­gyilkolt bambinónak a sorsa mégis a mi lelkűnkön szárad” —, ezt Carlo Donat-Cattin mondta, de még nem fejezte be: „ma az anya enyhe fejfájása is elég ah­hoz, hogy az orvos akár egy öt­hónapos magzatot is elhajtson” —, tette hozzá. A magyarázat: Giuliv —, Andreotti, új olasz miniszterel­nök; Franceso — de Lorenzo: a kormány liberális párti új egész­ségügyi minisztere; Donat-Cat­tin — az előző kormány egész­ségügyi minisztere, most viszont a munkaügyi tárca birtokosa. Donat-Cattin kijelentése álta­lános felháborodást váltott ki, nemcsak azért, mert az Olaszor­szágban ismét igen érzékeny pontnak számító abortusz-kér­désről alig két nappal azután be­szélt, hogy már nem tartozik a hatáskörébe az ügy, hanem főleg azért, mert sértette mind az or­vosok, mind a magzatuktól meg­váló anyák önérzetét. De Lorenzo — aki elődjével ellentétben orvosi diplomával rendelkezik — kollégái nevében kikérte magának, hogy az olasz orvosok alapos ok nélkül vállal­koznának a terhesség megszakí­tására. A nők nevében pedig az Olasz Szocialista Párt legmaga­sabb beosztású nőtagja tiltako­zott, aki mellesleg háromgyere­kes anya, és a negyediket várja. Az abortusz-ügy körül fellán­golt vita, mint Olaszországban az ennél sokkal jelentéktelenebb ügyek is, erősen politikai színe­zetű. Talán nem is nélkülöz min­den alapot az a vélemény, hogy a kereszténydemokraták az új kor­mányban azért adták fel olyan könnyen az egészségügyet, mert „menekültek a darázsfészek­ből”. Az abortuszon kívül ugyanis van még egy forró pont, az egészségügyi hozzájárulás, azaz a kórházi, kezelési és gyógy­szerköltségek részbeni térítésé­nek ügye, amely országos sztráj­kot váltott ki májusban, amikor az előző kormány bevezette. A liberálisok viszont minden jel szerint vállalják a .veszélyt, sőt, Rómában úgy hírlik, kifeje­zetten ragaszkodtak az egészség- ügyi tárcához. Arra persze aligha számítottak, hogy az előd, aki még mindig tagja a kormánynak, nyomban hátba támadja őket azok után, hogy ő maga több mint egy év alatt nem volt képes dönteni az abortusz ügyében. Nem mondhatni, hogy Olasz­országban gyakoribb lenne az abortusz, mint a világ más tájain, vagy az utóbbi időben növeked­ne a számuk. Ezer szülőképes korban levő nő közül évente csak tizenhárom folyamodik a művi vetéléshez, és az élveszülésekhez képest is ala­csony az abortuszok aránya, a fiatalkorúak esetében pedig egyenesen Olaszországban a leg­kevesebb mind Európa más or­szágaihoz, mind pedig Észak- Amerikához viszonyítva. Csökken viszont a születések száma, és úgy tűnik, megfordul a közfelfogás — ez a két alapvető tényező, amely az abortusz­ügyet ismét előtérbe állította. A dolog ugyanis elsősorban morális kérdésként merül fel, és e tekintetben a katolikus Olasz­országban felülkerekedni látszik az az álláspont, miszerint a mag­zat: élőlény, akinek életéről egy másik ember dönt — de dönthet- e? Etikai megfontolásokból az orvosoknak immár 60 százaléka nem hajlandó abortuszt végezni. A probléma éppen ezért ko­moly, mert meg kell találni az egyensúlyt az anya és a magzat érdekei között — írta minap a te­kintélyes L,Espresso című heti­lap. Ez megkérdőjelezi tehát az anya kizárólagos döntési jogát gyermekének megtartásáról, vagy elvételéről. De ki döntsön az anya helyett? A „társadalom” , hiszen felelősséggel tartozik minden egyénért, már foganta­tásától kezdve — vallják az abor­tusz-törvény szigorításának hí­vei. De ki képviselje ez esetben a „társadalmat” — vetődik fel rög­tön a következő kérdés ? Az or­vos? Aligha, hiszen ő csak ráüti a pecsétet az igazolásra, és mossa kezeit. Itáliában megjelentek azok a tanácsadók és az úgynevezett etikai bizottságok, akik s ame­lyek járják a kórházakat, hogy a súlyos döntésben az anya ne ma­radjon magára. Vajon ezek hatá­rozhatnak-e? Milyen alapon? Legfeljebb az anya döntését pró­bálják befolyásolni. Más híján mindeddig legilletékesebbek, a nők Olaszországban is kitarta­nak amellett, hogy személyes szabadságuk súlyos csorbítását jelentené, ha megfosztanák őket az abortusz lehetőségétől. Két okból is: egyrészt, mert túlnyo­mó többségük súlyos körülmé­nyek nyomására kényszerül a művi vetélés vállalására, más­részt, mert a társadalom koránt­sem nyújt akkora támogatást a gyerekneveléshez — sőt az anyá­kat számos hátrány éri -, hogy alapja lenne beleszólni a gyer­mek megszületésének eldönté­sébe. Az abortusz ellenzői ennek el­lenére kitartanak: helytelen a je­lenlegi liberalizmus, nem szabad az abortuszra ösztönözni, már­pedig a jelenlegi rendszer meg­könnyíti azt. Ha drága lenne, biztosan ke­vesebben szánnák rá magukat —, vetik fel. De a másik tábornak is megvan az ellenérve. Miért ép­pen a pénz döntsön, az is éppen elég baj, hogy így sem azonos kli­nikai körülmények közé kerül minden nő, akinek alá kell vetnie magát a műtétnek. Francesco de Lorenzo, az új kormány egészségügyi miniszte­re cáfolja kereszténydemokrata elődje vádaskodását — azt, hogy ő abortuszpárti lenne, vagy egy­szerűen a fogamzásgátlás egyik módszerének tekintené a veté­lést. Egyébként sem az egyéni véleménye számít, mert ő maga csak az ötpárti koalíciós kor­mány és azon belül a liberális párt egyik képviselője — mond­ja. Minthogy azonban a kérdés rendkívüli hullámokat ver a köz­véleményben, és elsősorban er­kölcsi-etikai megfontolások ját­szanak szerepet, a miniszterel­nökség különböző tudományá­gak szakértőiből és eszmei áram­latok képviselőiből országos bi­zottságot állít fel, amely indítvá­nyozhatja az érvényes olasz abortusz-törvény módosítását — jelentette be a miniszter ebben a minőségében, mindjárt az első munkanapján. A vita tehát folytatódik, s amíg lesz abortusz, valószínűleg ellenzői sem fogynak el. Abor- * túsz pedig, úgy tűnik, mindaddig lesz, amíg a gyermeknevelés nem jár anyagi bizonytalansággal —, amíg nemcsak a gyermek nevelé­se, de a fogantatása is öröm lesz. Szűcs D. Gábor Gyerekprostitúció A világon évente mintegy egy­millió gyerek kerül erőszakkal a szexpiacra. Ezt állapította meg egy norvég kormányjelentés, amelyet készítői eljuttattak az ENSZ svájci munkacsoportjá­hoz is. A dokumentumot kedden Osbom Eide, a munkacsoport vezetője ismertette újságírók előtt. Csupán Párizsban ötezer 18 éven aluli fiú és háromezer ugyanilyen korú lány „dolgozik” prostituáltként. Becsült adatok szerint évente egymillióra tehető azoknak a fiatalkorúaknak a szá­ma, akiket elrabolnak, vagy más módon kényszerítenek arra, hogy testüket áruba bocsássák —, hangzik a jelentés. Az ENSZ-tisztségviselő a kormányok felelősségét hangsú­lyozta abban, hogy védelmet biz­tosítsanak ezeknek a veszélyez­tetett fiataloknak. Mint mondta, vannak országok, amelyeknek hatóságai pénzügyi megfontolá­sokból nem tesznek semmit a Ja­pánból, Nyugat-Európából és az Egyesült Államokból érkező pénzes vendégek szextürái ellen. Thaiföldet, a Fülöp-szigeteket és Srí Lankát külön is megemh'tette ezeknek az országoknak a sorá­ban. (MTI) A detki „Magyar-Bolgár Barátság” Mezőgazdasági Temeló'szövetkezet bérbe adja a nagyűti sertéstelepét, a detki sertés- és juh- telepét a hozzá tartozó gazdasági területekkel. Érdeklődni: Detk, Sport út l. sz., munkanapokon 8-lS óra között. Telefon: 37/75-022. \---------- / j.. .. , , , Sí UDULOTELEK-VASARLASI LEHETŐSÉG KEDVEZŐ ÁRON, SARUDON! A telkek a Tisza-tónál közvetlenül a gát mellett kerülnek kiosztásra. A telkek ára: magánszemélyeknek 400 Ft/nm, vállalatoknak 500 Ft/nm. A telkek nagysága: 180-360-550 nm, de lehetőség van nagyobb terület vásárlására is. A parcellázás augusztusban kezdődik. Részletes információ: A Tiszamenti Mg.Tsz. Kiss István személyzeti Sarud, Kossuth u. 150. Telefon: 09 A kompolti TÜZEP- telep árukiadó és portás munka­körbe vesz fel dolgozót. Jelentkezni: a TÜZÉP- telepen lehet. Az Egri Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet Eger, Lenin út 132-134. felvételre keres:- dísznövény- termesztésben jártas kertészmérnököt, vagy üzemmérnököt, illetve - élelmiszeripari mérnököt, vagy üzem­mérnököt szakoktatói feladatok ellátására.

Next

/
Thumbnails
Contents