Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-04 / 182. szám
2 NEMZETKÖZI ÉLET NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 4., péntek Naponta holttestekkel megrakott teherautók robogtak Katyn váljék a sztálinizmus áldozatainak temetőjévé Magánnyomozás az erdő rejtélyének feltárására A Szovjetunió tárgyal Nyugat-Berlinről Központ legyen a „szigetváros” A bonni kormány szóvivője szerint a Szovjetunió jelét adta annak, hogy hajlandó tárgyalásokat kezdeni Nyugat-Berlin nemzetközi státusának kedvezőbbé tételéről. Hans Klein nyugatnémet kormányszóvivő szerdán bejelentette: a minap szovjet diplomata érkezett javaslatokkal a Nyugat- Berlin életét szabályozó három nyugati szövetséges hatalom képviselőihez. Klein nem fejtette ki a moszkvai indítványok részleteit, csak annyit mondott: Bonn mindenben kész együttműködni a nyugat-berlini lakosság életkörülményeinek javítása érdekében. Ronald Reagan akkori amerikai elnök még 1987-ben javasolta Mihail Gorbacsovnak, hogy segítse a „szigetváros” körülményeinek javítását és csatlakozzék ahhoz a tervhez, amelynek alapján Berlin az európai kultúra és távközlés egyik központjává válna. Ellenőrzött vegyi fegyverek Változott a moszkvai álláspont a vegyi fegyverek betiltásáról kötendő megállapodás vonatkozásában — írja a The New York Times. A lap szerdai számában meg nem nevezett amerikai kormánytisztviselőket idéz, akik arról számoltak be, hogy a Szovjetunió elfogadta azt az amerikai követelést, amely szerint még a megállapodás aláírása előtt helyszíni vizsgálatokkal mérnék fel a két fél e fegyverfajtából felhalmozott készleteit. (MTI) A katyni erdő nem csak a lengyel tisztek, valamint 135 ezer szovjet hadifogoly holttestét rejti, hanem egyelőre ismeretlen számú zsidó, lengyel és lett földi maradványait is, és a helybéliek közül senki előtt sem kétséges, hogy mindegyiküket a szovjet belügyi erők végezték ki. A Moszkovszkije Novosztyi munkatársa, Gennagyij Zsavo- ronkov magánnyomozásba kezdett a szmolenszki körzetben, hogy feltálja a katyni erdő titkát. A történtek rekonstruálása nem volt nehéz, hiszen elkövetőik ugyan nem hangoztatták, de különösebben nem is rejtegették, Legyenek nyugodtak, minden követ megmozgatunk — mondotta George Bush szerdán a Fehér Házban a Libanonban őrzött amerikai túszok sorsáról, a megvédésük érdekében tervezett akciókról érdeklődő újságíróknak. A washingtoni kormányzat egyelőre a diplomáciai módszerekre helyezve a hangsúlyt több országgal, köztük Iránnal is felvette a kapcsolatot a libanoni szervezetek fogságában levő amerikaiak kiszabadítása érdekében, s közben katonai erődemonstrációval is igyekszik „hatékonyabbá tenni” a politikai eszközöket. Bush elnök szerdán ismét mintegy másfél órát tárgyalt tanácsadóival a Higgins alezredes meggyilkolása után kialakult helyzetről, a további nyolc, Libanonban elrabolt amerikai megmi folyik a környéken — írja a tudósító. Az általános rettegés légkörében mindenki a „szövetségesük” volt és mára kevés szemtanúja maradt a korszaknak. De akik még élnek és emlékeznek, egybehangzóan állítják: 1935- től a szmolenszki körzetben naponta holttestekkel megrakott teherautók robogtak a katyni erdő irányába, és a helyzet 1941-ig nem változott. Kevés írott dokumentum maradt abból a korból, minden megsemmisült, eddig az egyetlen a szmolenszki terület belügyi hivatalában egy dosszié 1937-ből, amelyben 4500 kivégzési parancsot őriznek. mentésének lehetőségéről. Szerepelt ez a téma az elnök és a bahreini külügyminiszter délutáni találkozóján is. A megbeszélések után Bush újságíróknak kijelentette, hogy nem csak a közvetlenül kivégzéssel fenyegetett Joseph Cicippio, hanem más túszok élete is veszélyben van. Közölte azt is, hogy az utóbbi napokban több ország vezetőivel is felvette a kapcsolatot megmentésük érdekében. Arra vonatkozóan, hogy számításba vette-e egy katonai akció lehetőségét, az elnök csak annyit mondott: „nagyon megfontoltan tervezünk”. Az amerikai külügyminisztérium képviselője szerdán megerősítette, hogy az Egyesült Államok Svájc teheráni nagykövetségén keresztül kapcsolatba lépett az iráni vezetéssel a foglyok érdekében. A közvetítésre azért S ez csak egyetlen hivatal — írja a MN. A katyni erdőt máig is magas betonkerítés veszi körül, kevesen merészkednek a kerítésen túlra, ahol a helybeliek szerint szokatlanul dús, buja a növényzet. A MN újságíróját az késztette a magánnyomozás megkezdésére, hogy amíg a szemtanúk fellelhetők, tárják fel az erdő rejtélyét, és mielőbb a sztálinizmus áldozatainak temetőjévé alakítsák a betonkerítésen túli területeket. Hiszen tarthatatlan az a korábbi nézet, hogy amiről nincs írás, az nem is létezett — írja a MN. (MTI) volt szükség, mert a két ország között nincsenek diplomáciai kapcsolatok, s Teherán és Washington közvetlenül nem érintkezik egymással. Megerősítette, hogy változatlan a washingtoni álláspont, miszerint az emberrablókkal semmiféle formában nem tárgyalnak, alkut velük nem kívánnak kötni, s a fogságban tartott valamennyi amerikai feltétel nélküli elengedését követelik. A szóvivő határozottan tagadta, hogy a folyamatos amerikai-izraeli konzultációknak is témája lett volna a múlt héten elrabolt Obeid sejk szabadon bocsátása a túszokért cserében. „Nem veszünk részt semmiféle üzletkötésben. Ez ellentmondana politikánknak” — szögezte le Margaret Tutwiler. (MTI) Libanoni túszmentési akció Diplomáciai hangsúly és erődemonstráció Most vérbosszút esküsznek, s ez itt még ma sem puszta fenyegetés... Abházok kontra grúzok? Nehezen normalizálódik a helyzet az Abház Autonóm Köztársaságban: a közlekedés megindult, a boltok ellátásának már a megszokotthoz hasonló az üteme, s az, hogy egy hete nem temettek újabb áldozatot, a kedélyek elcsitulását is jelentheti. De valóban normalizájódott a helyzet? Mi változott? A köztársaságban megerősítették a rendőri alakulatokat, a belügyi csapatok a helyszínen tartózkodnak, egyes területeket a hadsereg katonái ellenőriznek. A kép sokmindenhez hasonlítható, de legkevésbé ahhoz, amelyet a huszadik század végén normálisnak szoktak nevezni. A szokatlan helyzet már a repülőgépen kezdődik: az utasok szorongva kérdezik egymástól, mit tudnak, lőnek-e még, s mindenki biztonságban lesz-e? A Szuhumi repülőtéren aztán kezdődik mindaz, ami szokatlan: az útlevelek, a lakóhelyek, a csomagok ellenőrzése. Aki nem abház lakos, arra sajnálkozva néznek: maga hová indult, hiszen ott puccs van! Ez az első nem hivatalos nyilatkozat, amelyet az eseményekről megtudni a helyszínen — a légikísérőtől. S azután jön a sok egyéb nemhivatalos vélemény. A háború július 16-án kezdődött, amikor már 16 ember feküdt a szuhumi halottasházban. A történtek hallatára Nyugat- Grúzia határmenti vidékeiről fegyveres alakulatok indultak Abháziéban élő rokonaik védelmére a Galidzsa folyón át, és Niarcba keveredtek a másik oldalon útjukat álló fegyveres abhá- zokkal. A csata eldöntetlen volt, illetve azt a Fergánából átvezényelt Satalov ezredes nyerte meg a belügyi erők élén: meggyőzte a két felet, hagyják abba a lövöldözést. A helyzet ettől persze még feszült maradt: Szuhumiból a családok falura küldték a gyerekeket, leállt a közlekedés, bezártak a boltok, felgyülemlett a szemét, az emberek kenyérért álltak sorba. Július 20-ig 444 ember kért orvosi segítséget, az üdülők jelentős hányada — amint tudta — elhagyta Szuhumit. Az emberek, akiket sérejem ért vagy akinek a hozzátartozóját megölték, most vérbosszút esküsznek. Itt ez még ma sem puszta fenyegetés: egyetlen óvatlan szó gyilkosságot, az pedig gyilkosságsorozatot válthat ki. Az eseményeket teljes hírzárlat kísérte: az emberek Szuhumi- ban és más nagyobb városok főterein az alkalmi szónokoktól tudták meg, mi is történt valójában. Nemzetiségi gyűlölet — ez volt az egyetlen komolynak tűnő értékelés mindarról, amiért itt öltek. Ma már ez úgy hangzik, mintha legyintenének — aztán néhány nap múlva kiderült: az SZKP Abház területi bizottság és a miniszteri hivatal személy- cseréi után könnyebb volt szót érteni a felindult tömeggel. Az ellentétek — mint az elmúlt időben felszínre került „nemzetiségi villongások” nyomán annyiszor kiderült már — politikai jellegűek, nem nemzetiségiek. Ábházia valamikor önálló szövetségi köztársaság volt, amelytől a sztálini nemzetiségi politika fosztotta meg. Mint Grúzia autonóm területe, úgy érzi, kitűnő termőföldjeivel, világhírű üdülőivel a grúz érdekeket Az abház fővárosban, Szu- humiban Alekszander Rodkin, a szovjet belügyminisztérium különleges alakulatának őrnagya lakosságtól begyűjtött fegyverekkel szolgálja, munkájának eredményéből viszont nem sokat lát. Ha szövetségi köztársaság lenne, legalább a Szovjetunión belül az egyenrangú nemzetek sorában érezhetné magát, s eldönthetné, hogyan tovább... Az abház követelés továbbra is az marad, ami tavaly az autonóm köztársaság pártbizottságán is megfogalmazódott, majd a helyi legfelsőbb tanács is jóváhagyta: Abházia a Szovjetunió szövetségi köztársasága legyen. Akkor a pártvezetést elmarasztalták, több kádert menesztettek — ezzel azonban a probléma nem oldódott meg. Mi a megoldás? Talán segítene, ha a maguk is több népet, nemzetet magukba záró szövetségi köztársaságok egyenlő félként kezelnének mindenkit. A Szovjetunióban ma még a konfö- deratív államforma lehetősége nehezen nyer teret, pedig más utat — mint ahogyan sok másként gondolkodónak számító és nem utolsó sorban a probléma nyomán érintett csoport megjegyzi — nehéz elképzelni. Az alárendeltségi viszofiy kényszere nélkül együtt élő grúz és abház nép aligha nyitna tüzet egymásra, ha egyenlő félként állapodhatnának meg gazdasági, politikai kapcsolataikról. Andrej Szaharov sokak által osztott, mégtöbbek által bírált álláspontja is megoldás lehet: a sok tragikus emlékkel terhes im- périum felszámolása, a kapcsolatok újrakezdése. A nemzetközi tapasztalatok úgyis a népek közeledése felé mutatnak, de nagy a különbség az önkéntes, és a kényszer hatására kialakult egység között. ^ S amíg ez' eldől, maradnak a harckocsik a köztársasági városok utcáin , a véres harcokban elesett 32 halott emléke, a félelem, a bizalmatlanság és a háttérben a társadalmi, politikai feszültségek. Ebben a helyzetben mit kínálhat az autonóm köztársaság új pártvezetése? Talán, annak a kivizsgálását, miért volt ismét — Fergánához hasonlóan — olyan meglepően szervezett a fegyveresek megjelenése Grúzia és Abházia határán. Hiszen azokat a fegyvereket nem menet közben rabolták... Kaszab Zsuzsa Otthonuk és gépkocsijuk tele „poloskákkal” Pekingi tudósítók viszontagságai A Pekingben kihirdetett statáriumhoz az is hozzátartozik, hogy a külföldi tudósítók csak engedéllyel készíthetnek interjút kínai állampolgárral, legyen az dinnyeárus. — Fontolóra vesszük azt a kérését, hogy dinnyeárusokkal interjút készíthessen — válaszolta a szükségállapot betartatásáért felelős hatóság szóvivője a kérelmezőnek. Öt nap múlva Peking katonai hatósága úgy döntött, hogy hivatalos kíséret nélkül nem szabad szóba elegyedni a mozgóárusokkal. Indoklás: „Ez az ön érdekét szolgálja: az árusok nem tudják, hogy Ön kicsoda, talán nem is akarnak beszélgetni vagy pénzt szeretnének Önnél beváltani. Ha pedig szóba állnak Önnel, meg akarunk győződni arról, hogy igazat monda- nak-e.” Ez a jelentéktelen mozzanat is szemlélteti, hogy a Pekingi Tavasz elfojtása óta a hatóságok mennyi akadályt gördítenek a tudósítás útjába. ”Közterületen ” például szigorúan tilos fényképezni, s vitás esetekre a külföldi tudósítókra vonatkozó szabály úgy intézkedik, hogy „a pekingi városi igazgatás rendeletéinek értelmezésére a pekingi városi igazgatás jogosult.” Pekingben mindeddig nem árulták el, hogy pontosan kik felelnek a szükség- állapot betartatásáért. Az újságírók kérelmeit a polgármesteri hivatal továbbítja, és legtöbbjüket elutasítják. A külföldi újságírók mégis megpróbálnák interjúkat nyélbe ütni, fényképezni, ismerőseikkel találkozni, pedig mindez nagyon kockázatos. Interjúalanyaiknak, ismerőseiknek bajuk lehet belőle, őket pedig kiutasíthatják az országból. Júniusban ez lett a sorsa két amerikai tudósítónak, az AP, illetve az Amerika Hangja munkatársának, júliusban pedig két tajvani újságírónak. Távozásra szólították fed azokat a riportereket is, akik tartózkodási engedély nélkül dolgoztak Kínában. Sok újságírót előállítottak és kihallgattak. Június 4. óta — csak Pekingben — a kínaiak ezreit tartóztattak le, ezért a tudósító számára a kiutasításnál még kínosabb az, hogy bajba keverheti ártatlan kínai barátait, ismerőseit. „Ezzel a veszéllyel — bizonyos mértékig — mindig számolni kellett, de most sokkal rosszabb a helyzet. Úgy érzem, mintha tíz esztendőt visszaléptünk volna a múltba — mondta az évek óta Kínában dolgozó Dan Southerland, a The Washington Post tudósítója. — Ismerőseim közül sokat letartóztattak, mások pedig külföldre mentek.” Egy ázsiai újságíró, aki nevének elhallgatását kérte, elmondta, hogy kínai ismerősei mind feketelistára kerültek, tisztogatás áldozatai lettek vagy lesznek. Az újságírók mostanában önszántukból mérséklik a pekingiekkel való érintkezést, a letartóztatott diákok vagy értelmiségiek nevét meg sem említik, nehogy még nagyobb bajba keverjék őket. Kínában a külföldiekkel való érintkezés a „kulturális forradalom” idején, a hatvanas évek végén is veszélyes volt, de ma már sok kínai magára meri vonni a hatóságok haragját. „Meglepő, hogy vannak, akik szívesen elbeszélgetnek velünk — mondta Southerland. — Közük, hogy veszélyes szóba állni egy amerikai riporterrel, aztán mégis beszélnek. Némelyek azonban nagyon meg vannak félemlítve. ” A külföldi újságírókat most a korábbinál még éberebben figyelik, mindenütt a nyomukban vannak, otthonuk és gépkocsijuk tele „poloskákkal”, telefonbeszélgetéseiket lehallgatják. A hatóságok dolgát megkönnyíti, hogy a sajtó képviselői, a diplomatákkal és üzletemberekkel együtt, szinte kivétel nélkül a különlegesen őrzött lakónegyedekben élnek. Tolmácsokat, sofőröket, háztartási alkalmazottakat már a múltban is egytől-egyig a külügyminisztérium közvetítésével kaptak, kerülő úton tilos bárkit fölfogadni, így nem csoda, ha ügyelnek minden szavukra és lépésükre. Diplomaták és újságírók feltételezése szerint a keményvonalas pártvezetők szigorúan érvényt akarnak szerezni a mostani szigorú rendszabályoknak, és minél több tudósítót ki szeretnének utasítani. A reformpártiak ellenben védelmükbe veszik a külföldi újságírókat, akiknek egyébként sohasem volt könnyű dolguk Kínában, ahol az idegeneket évszázadok óta különleges fajtaként kezelik, és a köznéptől mindig távol tartották. Kína meghirdette ugyan a nyitott kapuk politikáját, de tágas országrészeket továbbra sem nyitott meg a külföldiek előtt. Vidékre a pekingi tudósítók a múltban sem utazhattak kedvük szerint, ehhez tíz nappal korábban engedélyt kellett kérniük. Tibetbe most egyáltalán nem engedik be őket. a tüntetések miatt itt már március eleje óta érvényben van a rendkívüli állapot. Nemzetközi Kambodzsa-értekezlet Párizsban a nemzetközi Kam- bodzsa-értekezleten megkezdődött a szakértők tanácskozása. Tervek szerint a munkabizottságok négy hét alatt kidolgozzák a kambodzsai rendezés belső és külső vonatkozásait átfogó szerződést, amit aztán újból a húsz ország külügyminiszteri értekezlete elé terjesztenek augusztus 28-án jóváhagyásra. A négy bizottságban a konferencia minden résztvevője képviselteti magát. Az ENSZ eközben megkezdte a ténymegállapító csoport előkészületeit. Ez a csoport — egy tucatnyi katonatiszt — az ENSZ- erők kék sapkájával de fegyvertelenül a jövő héten felkeresi Kambodzsát, megszemléli a repülőterek, utak, távközlés állapotát és augusztus közepén jelentést tesz az értekezlet illetékes munkabizottságának. A munkabizottságokkal egyidejűleg Hun Sen kambodzsai miniszterelnök, és Norodom Szi- hanuk, az ellenzék vezetője kétoldalú megbeszélést tartott szerdán este Szihanuk Párizs környéki szállásán.
