Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-21 / 196. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 21., hétfő POSTAFIÓK 23. Őzen a szerkesztő N. M. „Másfél hónapja olvastuk a Népújságban, hogy a Márkus professzor által készített „mész”, ami a csontritkulásra nagyon hasznos, kapható lesz, de hiába keressük a gyógyszertárban.” — úja, és sürgős felvilágosítást kér. A Márkus-féle készítmény importalapanyag beszerzésétől függ. Az akadályokat elhárították, előreláthatólag a gyártás megindul, és az eddigi hírek, számítások szerint az év végén ismét kapható lesz a szer. A korábban közölt hathónapos határidőt az importbeszerzés függvényében lehetett komolynak tekinteni. E. L. Állatbaráti soraiból kitetszik, hogy Gyöngyösön, pénteken, amikor nagy piac van, feltehetően a városba jövő környékbeliek behozzák a megunt kutyáikat, macskáikat, és szélnek eresztik. „Ha megunták őket, miért nem altatják el injekcióval, vagy pedig szednék őket össze. Nagyon rossz hatással van ez rám. Három gyereket neveltem fel, mindhárom szereti az állatokat, pedig bérházban lakunk.” Az idézett mondatokat komolyan vettük, és ezért adtunk hangot panaszának, megszívlelendő tanácsának. Nem is csak állatbaráti érzésekről van szó, hanem a közegészséget veszélyeztető meggondolatlanságokról! M. A. Dicséri lapunkat előlegben, és a végén arra kér, hogy a csatolt verset jelentessük meg, olyan mély érzelmek támadtak önben mátrai üdülésén, hogy azt meg kell tudnia a lap olvasótáborának. Nincsenek kétségeink afelől, hogy az üdülés számottevő nyomot hagyott önben, az érzelmek forma után vágyódtak, amit azonban mi kézhez vettünk, tizenöt sor, az eredetiség és a szépség minden emelkedettebb zeng- zete nélkül. Nem elég leírni a szépet ennyiszer és vallomássá fogalmazni azt, ami a röppenő pillanatban lelkesített, a formát is addig kell csiszolni, időállóvá tenni, hogy más is elhihesse: a köz javára termeltünk értéket. Ez nem az. M. I. Önt lelkesedéssel töltötte el, hogy az amerikai elnök futott a Vasas-pályán. Úgy találta, hogy a személyes példa mindennél meggyőzőbb, és túl a követendő magatartáson, azzal az óriási erkölcsi hatással is jár, hogy az emberek továbbgondolják mindazt, amit látnak. Ön szerint nem beszélni kell a sportról, hanem gyakorolni szükséges azt. Azon már meg sem lepődünk, hogy egy éles logikai kanyarral a Bush- féle futástól eljut a magyar labdarúgás problematikájáig, és azt fejtegeti, miért, hogyan is lehetne segíteni az oly sok dicsőséget feltornyozó magyar labdarúgáson? Talán rá kellene barátságos noszogatással venni az MLSZ tisztségviselőit, hogy intenzíven fussanak, derűsen gyűjtsék maguk köré a kíváncsi gyerekeket, mártózzanak meg a menedzserek által jól felkészített emberek társaságában, hívják ki a tévét egyszer-kétszer, sokszor, — és aztán minden újra a régi fényben ragyog majd. Vagy inkább a bundázáson és a következményein kellene előbb túllépnünk? Életekért vérünket... Az 1722. szeptember 11-én a pozsonyi magyar országgyűlésen elhangzott híres mondat „Életünket és vérünket” Mária Terézia trónjának és a birodalom megmentésének érdekében hangzott el a diéta rendjeitől. E híres mondatot, melyet nemességünk képviselői be is váltottak, ma még nemesebb értelemben aktualizálhatjuk: „életekért vérünket” segélykérő közfelkiáltásra. Egyre kegyetlenebbé, hajszol- tabbá váló világunkban nagy szükség van és lesz magyarságunkért, magyarként önként adott vérünkre. E rövid cikk egy olyan több évtizedes tradícióval büszkélkedhető kis vöröskeresztes szervezetről ad tudósítást, melynek tagjai és környezetük tettekkel is bizonyítják felelősségüket polgártársaikért. Recsk az egykori aranybányájáról, jelenleg rézércéről és a közelében hajdan volt csákánykői hírhedt táborról is híres község lakói évtizedek óta emberbaráti segítségként vérüket is adják a rászorultaknak. A helyi vöröskeresztes szervezet tagjai, aktivistái szervezésével egy alig több, mint három és félezer lakosú község fiatal és idősebb generációja minden véradáson nagy létszámmal megjelenik és vérével adózik a rászorulóknak. Réz- és kőbányászok, egyszerű parasztemberek, férfiak és nők, itt szolgálatot teljesítő katonák jönnek el segíteni mások gyógyulásáért. Sokan talán gyakrabban is megjelennek a megengedettnél és ezt nem az egy-két nap szabadságért, hanem emberségből teszik. A legutolsó véradáson is 150- en jöttek el, a község lakói és a helyőrség katonái.. A véradás nemre, korra, foglalkozásra és egyenruhára való tekintet nélkül szép példája, hogy közösen is tudunk tenni, ha akarunk. Úgy érzem, és érezzük többen is, e község lakói közül, hogy a nyilvános köszönet megilleti mindannyiukat és példaként is szolgálhat. Példa az összefogásra, az együttérzésre, a segítőkészségre. A mindannyiunkat sújtó válságok közben sem feledkezhetünk el az összefogásról, arról, hogy a legnemesebb értelemben felajánlott vérünkkel életeket menthetünk meg. Hugyecz János Újabb cigány szakmunkások Kerecsenden A Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének Kerecsendi Tagszervezete 1988 — 1989-es munkatervében fontos feladatként fogalmazta meg a dolgozók esti szakmunkásképzését. Öt szakmában — kőműves, ács-állványozó, szobafestő-mázoló, vasbetonszerelő, burkoló — indult így tanfolyam a helyi, illetve a hatvani szakiskolában tam'tó pedagógusok segítségével, illetve a cigányszövetség országos elnöksége, a Hatvan városi TIT és az ÁBMH támogatásával azok részére, akik egy-egy adott területen már nagyobb gyakorlati időt töltöttek. A tavaly decemberben kezdődött oktatásra jelentkezett 34 hallgatóból az idei nyáron 26-an tettek sikeres vizsgát, annyian, mint még soha egyszerre. Különösen szépen szerepelt a „megméretésnél” Surányi Róbert, Békési Gyula, Szajkó Róbert, akik egyben immár második szakmájukat szerezték. Pusoma Jenő Kerecsend JOGI ABC Pártfogó felügyelet A pártfogó felügyelet a bűn- cselekményt elkövetők ellenőrzését, irányítását, a társadalomba beilleszkedésük segítését szolgáló intézkedés. Pártfogó felügyelet elrendelésének akkor van helye, ha a feltételes szabadság, illetve a próbaidő eredményes elteltéhez az elkövető rendszeres figyelemmel kísérése szükséges. Visszaeső próbára bocsátása, valamint ideiglenes elbocsátás esetén a pártfogó felügyeletet a bíróság hajtja végre, míg a fiatalkorúak felügyeletét a gyámhatóság látja el. A fiatalkorúak hivatásos pártfogó felügyelője a megyei gyermek- és ifjúságvédő intézetek főállású, pedagógus képesítésű dolgozója, aki egy vagy több gyámhatóság illetékességi területén a gyámhatóság kirendelő határozata alapján fiatalkorúak pártfogó felügyeletét és az ahhoz kapcsolódó feladatokat látja el. Ennek során ellenőrzi a pártfogolt tartózkodási helyét, tanulmányainak folytatását, előmenetelét, dolgozó fiatal esetén a munkaviszonyból eredő kötelességek teljesítését, munkafegyelmét, az eltiltott nyilvános helytől és baráti társaságtól való tartózkodását, keresményének fel- használását, jelentkezési kötelezettségének teljesítését, lényegében azt, hogy a pártfogolt törvénytisztelő életet él-e. dr. Kertész Éva ABajza- egyesület állásfoglalása Gyöngyös város címerváltoztatásával kapcsolatban Mélységes megdöbbenéssel fogadtuk a Gyöngyösi Húek 1989. július havi számában közzétett felhívást, amelyben Gyöngyös Város Tanácsának címerbizottsága arra kéri a város lakosságát, hogy az ott bemutatott három címerterv közül válasszanak egyet és javasolják annak elfogadását. A városcímer megváltoztatásának igényét először a Bajza József Kulturális és Hagyomány- őrző Egyesület vetette fel, ám ennek ellenére a címerbizottságban az egyesület képviselője nem kapott helyet. Aggodalmaink azonban nem ebből a sajnálatos tényből fakadnak. A város jó néhány polgárával együtt sem a bizottság eljárását, sem tevékenységének eddigi eredményét nem tartjuk elfogadhatónak. A városi tanácsnak kötelessége felmérni q polgárok igényeit és aszerint cselekednie. Javasoljuk, hogy a címerváltoztatás munkáját kezdjék élőiről az alábbiak szerint. Először azt kell eldönteni, egyáltalán szükség van-e a hagyományos városcímer felújított változatára, amikor Gyöngyös régi címerei is megfelelően bő és színvonalas választékot kínálnak. Amennyiben a város úgy határoz, hogy a megszüntetendő városcímer helyébe új kerüljön, ezt nyilvános pályázat útján kell meghirdetni; egyetlenegy művész — mégoly színvonalas — alkotásai beszűkítik a választás lehetőségét. Mindezen kérdésekben a döntés joga a város lakosságát illeti meg. Bajza József Kulturális és Hagyományőrző Egyesület Komenczi Bertalan elnök Betegségem késztetett levélírásra. Hosszú ideig feküdtem az egri kórház urológiai osztályán. Az ott szerzett tapasztalataim ösztönöztek arra, hogy véleményem a nyilvánosság előtt is kifejtsem. Az osztályon dolgozó orvosok, ápolók és a személyzet többi tagja lelkiismeretes, odaadó munkájáért minden elismerést megérdemel. Köszönettel és hálával tartozom mindannyiuknak azért, hogy enyhítették és orvosolták problémámat. Mindezt azért emelem ki, mert előzőleg egy másik Heves megyei kórházban tapasztalataim kedvezőtlenek voltak. Holló Albert Karácsond A pék és a péknél .Heréden, Samu Alfonzék műhelyében (Szabó Sándor felvétele — MTI) Helyjegy — fölöslegesen? Azok közé tartozom, akik a környezetükben található visz- szásságok, embertelenségek miatt nem az újsághoz fordulnak. Most mégsem jutott eszembe más. 1989. augusztus 7-én az egri autóbusz-pályaudvaron megvásároltam a másnap szentendrei táborba utazó kislányom negyvenegyedik ülésre szóló buszjegyét, hogy az utazás kényelmét biztosítsam. Az induláskor 11.25 órakor ott is voltunk az 1-es kocsiállásnál, azonban a biztos hely tudatában a felszállásnál nem tolakodtunk. Az indulás előtt néhány perccel végül ő is felszállt, de a helye foglalt volt, és biztatásunkra sem mert szólni. így leült egy másik helyre. A csomagokat rendezgető autóbuszvezetőnek megemlítettem, hogy gyermekünk elővételi jeggyel utazik, ám helyére telepedtek. A sofőr erre megrótt bennünket: „Nem utolsónak kell jönni!” Első meglepetésemből ocsúdva pár héttel korábbi esetemre hivatkoztam, amikor Budapestről Egerbe utazva hasonló szituációba kerültem, s akkor nekem át kellett adnom az ülést. A válasz erre az volt: „Ja, kérem az Pest, ez meg Eger! ” S mint aki jól végezte dolgát, becsapta az ajtót. Úgy vélem, a történtekhez nem kell különösebb kommentárt fűzni. Kislányomnak nemcsak amiatt kellett szomorkod- nia, hogy egyedül kell utaznia, hanem indulása körülményei is kedvét szegték. Férjemmel nem tehettem mást, mint arcomra kényszerített mosollyal búcsút intettem. Bevallom zavaromban eszembe sem jutott, hogy megjegyezzem a rendszámot, de gondolom a marcona „pilótát” nem lesz nehéz megtalálni. Molnár Ferencné Eger Kisebb-nagyobb bosszúságok Pazarlás — Hatvanban A búzának, az árpának és egyéb termékeinknek a magtárban lenne a helye. Sajnos, a learatott gabonák veszteségmentes szállítása Hatvanra sem jellemző. Ez látható a város főutcáján végig. Akik kerékpárral vagy gyalogosan itt közlekednek, az út szélére lesodort árpa- és búzaszemek tömegével találkoznak. Ez a pazarlás kis gondossággal, nagyobb odafigyeléssel elkerülhető lenne. Kár tetézni az időjárás okozta veszteségeket felelőtlen szállításokkal is. Vajon az utakon elszórt termékek sehol nem hiányoznak? Ilyen jól állunk? Munkánk, kenyerünk becsülete nem ezt kívánja tőlünk! Szűcs Ferenc Hatvan Az Észak-magyarországi MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a hatvani telepén augusztus 24-31 -ig éves vagyonmegállapító leltárt tart. Jelzett időpontban mindennemű átvétel és eladás szünetel. r-----------------------------------------------------------------------------------:-------------------------: " R ENDKÍVÜLI JUTTATÁSOK A MECSEKI SZÉNBÁNYÁKNÁL! Bányamunka vállalása esetén: (18-40 éves korig) — 4000 szénfalon töltött műszak után, ha más pályát választ, bányászkeresete 63 %-át fizetjük bérkiegészítésként. — kedvezményes OTP lakásjuttatás — családosoknak albérleti hozzájárulást, férfiaknak munkásszállót biztosítunk. — három évre szóló munkavállalási jutattás! Vájároknak, segédvájároknak: 110.000,- Ft, más földalattiaknak: 60.000,- Ft. — 22 éven aluli fiataloknak speciális kedvezmény! — bányászati bruttó kersetek, pótműszakkal: csapatcsillés (betanított munka) 14.000 — 18.000 Ft, vájár (szakmunka) 17.000 — 26.000 Ft. Feltétel: 10-12 hónapos munkaviszony előzmény, orvosi alkalmaság. Címünk: Mecseki Szénbyánák, Munkaerőgazdálkodás 7629 Pécs, Romját Aladár u. 5. Telefon: 72/24-863 <_______________________________________________________:__________:_____________________:_______________:______________________________j