Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-21 / 196. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 21., hétfő GAZDASÁG - TÁRSADALOM 3 Képi megjelenítés - a tudomány „látásának” tudománya A Föld körül keringő műholdak nap mint nap több száz oldalnyi adattömeget sugároznak a földi vevőállomásokra, de kutatók becslése szerint ennek az információnak a 90 százaléka veszendőbe megy, mert a tudósoknak nincsenek meg az eszközeik elemzésükhöz. „Annyi papírt, amire minden adat félfémé, nem engedhetünk meg magunknak — és akkor még nem is szóltunk a megértésükről” — mondotta valaki egy közelmúltban tartott tudományos tanácskozáson. A műholdak szüntelenül digitális jelek tömegével árasztják el a Földet, amelyek feldolgozásra várnak. De van már egy új, számítógépes technológia, amelyet tudományos vizualizációnak — képi megjelenítésnek — hívnak, s ez gyökeresen megváltoztatja a helyzetet: olyan eszközt ad a tudósok kezébe, amellyel a digitális jelek (számok) millióit egyetlen képbe tömörítve jelenítik meg egy számítógép képernyőjén. Ekképpen például az a több száz mérési adat, amelyet egy műhold készít a Föld légköréről, olyan digitális képpé alakítható, amelyről leolvasható a felhők kialakulásának folyamata. A tudós az egymás utáni adatokat és digitális képeket összevetve nyomon követheti, miként alakul ki a hurrikán, vagy milyen mértékben csökken az ózonréteg. Forradalmi újításról van szó: a tudósok a mérőműszereiktől, műholdjaiktól nem nyers adatok tömkelegét kapják — amely óriási erőfeszítésekkel és hosszú idő alatt elemezhető —, hanem a nyers adatoknak nyomban a szintézisét. Azt lehetnek mondani, hogy míg eddig cammogva lehetett felfedezni valamit, most „ötödik sebességben” lehet száguldani új felfedezések felé, hiszen az elemzések babramunká- ját a komputer végzi — komputersebességgel. Mivel egy vizuális információ feldolgozásakor az emberi agy neuronjainak több mint a fele aktivizálódik, nagyon sok tudós véli úgy, hogy ezentúl — amikor az emberi szem egy adattömkelegből készült digitális képet lát majd — felgyorsul az emberi gondolkodás is. Egy digitális kép ugyanis jóval több információegységből (mérési adatból stb.) áll össze, mint például egy fénykép. Ez az új technológia képes arra, hogy az agyról készült orvosi röntgenfelvételeket háromdimenziós képpé alakítsa, képes megjeleníteni, modellezni, miként működik egy apró tranzisztor, s matematikai képletet olyan képi formákban tud „szoborba önteni” , amely egészen döbbenetes távlatokat nyit a geometria előtt. A tudósok nyomban felmérhetik kutatásaik eredményeit — ahelyett, hogy hónapokig, évekig számítógépes printout-ok oldalkötegeinek kilóit, mázsáit nyálaznák át. Ez a vizualizáció félelmetes dolgokra képes: általa az ember akár beléphet a maga alkotta képbe, s ott helyben meg is változtathatja azt. A kísérletező „látásának” és „érzékszerveinek” információit — beiktatott kamerák, műszerek révén — digitális jelek ózonéként kapja meg a számítógép, és megjelenít egy digitális, színes, háromdimenziós képet: az ember ebben a mesterséges képben szabadon mozoghat, megváltoztathatja az ott lévő tárgyakat, a helyszínt — mint a mesében, A tudományos fantasztikum világába illő technológia óriási szuperkomputereket, kisebb, de nagyon gyors „mini-szuperkomputereket” , nagy teljesítményű képi kijelzőket, adattárolókat igényel — s mindenekfelett szoftverprogramok százait. Becslések szerint a tudományos vizualizáció piaca már a jövő évtized elejére egymilliárd dollár nagyságrendű lesz. Ez a technológia évente 15-20 százalékos ütemben fejlődik, miközben a számítógépes technika teljesítménye egy-másfél évenként megkétszereződik. A vizualizáció teijedésének egyik feltétele a hardverköltségek csökkenése. Alig öt évvel ezelőtt bárki, aki képi kijelzőkkel, számítógépes grafikai ábrázolással akart akár csak elemi szinten foglalkozni, 250 ezer dollártól több millióig terjedő összeget kellett erre fordítania. Ma már egy komolyabb teljesítményű gép 80 ezer dollártól felfelé beszerezhető. S van még egy dolog: a vizualizáció nem egyszerűen a számító- gépes tudás mechanikus továbbfejlesztése — hanem valami más. Kulturális ugrás, amelyet az embereknek — az új nemzedéknek — el kell sajátítania. Akkor pedig a tudomány, az emberi tudás robbanására lehet számítani. Salgótarjánból Hőszigetelő üveggyapot Jelentős állomásához érkezett a több mint egymilliárd forintos költségből megvalósuló japán — magyar közös vállalat, a Salgótarjáni Üveggyapot Rt. üzem beruházása, ugyanis 1989. augusztus 6-án délelőtt ünnepélyes keretek között begyújtották a gázzal üzemelő üvegolvasztó kemencét. Az üveggyapot a világon jelenleg ismert legkorszerűbb hang- és hőszigetelő anyag, eddig hazánkban nem gyártották. Az építőipar által hasznosítható termékből már az idén 1500 tonna paplant és csövek szigetelésére alkalmas anyagot készítenek a nógrádi üzemben. Varga László (balra) ügyvezető igazgató és Horio Shizon, a japán termelési igazgatóhelyettes, az új gyár termékeivel (MTI-fotó: Kulcsár József) Hét megyének Alap a terület- fejlesztésre A kormány területfejlesztési és szervezési alapot hozott létre Baranya, Békés, Borsod-Abaúj- Zemplén, Somogy, Szabolcs- Szatmár, Vas és Zala megye elmaradott térségeinek fejlesztésére. Az alapban költségvetési forrásból jelenleg 1,4 milliárd forint áll rendelkezésre az érintett térségek gazdasági fejlődésének gyorsítására, a szükséges infrastrukturális beruházások finanszírozására. A pénz egy részének felhasználásáról központilag a kormány dönt, míg nagyobb hányadát az érintett megyei tanácsok kezelik. A súlya 18 kiló Óriás dinnye a ten határban... Az erdőtelki Szabadság Termelőszövetkezet tenki dinnyetábláin az itt dolgozó híres horti dinnyekertészek nemegyszer 15 — 18 kilogrammos, „szigetcsépi” fajtájú „édes zöldséget” szednek le. Képünkön: Kiss István a 18 kilogrammos óriás diny- nyék egyikével, a tenki határban. (Szabó Sándor felvétele - MTI) A vállalatok majd közvetlenül kapcsolódhatnak a világpiachoz A konvertibilitás bevezetése A kormány által felkért szakértői munkacsoport szerint legkésőbb 1995-ig meg kell teremteni a forint konvertibilitását. Szepesi György, a Miniszter- tanács főtanácsosa elmondotta: a szakértői csoportot az év elején azzal a céllal hozta létre a kormány, hogy megvizsgálják: a gazdaság jelenlegi nehéz helyzetében napirendre tűzhető-e a forint konvertibilissá tétele. A szakértők erre a kérdésre igennel válaszoltak, véleményük szerint a reform előrehaladásával mindenképpen elkerülhetetlenné válik bevezetése. Különben nem lehet teljessé tenni a piaci viszonyokat, nem gyorsítható a struktúraváltás, és a magyar gazdaság továbbra sem tud megfelelőképpen integrálódni az egységessé váló nyugat-európai piacba. A szakértők szerint már a gazdaság jelenlegi helyzetében is több tényező miatt sürgető ennek a lépésnek a megtétele. Ilyen a vállalatok, vállalkozók gazdasági érdekeltségében, tevékenységének irányításában kialakult jelenlegi állapot. A piac még nem vált meghatározóvá Magyarországon, s így nem irányítja a termelők lépéseit, ugyanakkor a központi szabályozás hatása nagymértékben csökkent. Többek között ez az egyik oka a gazdaság stagnálásának. Amennyiben a forint konvertibilissá válik, a vállalatok közvetlenül kapcsolódhatnak a világpiachoz. Ma is hatással van a magyar vállalatokra a külföldi piac, ám ha exportjuk adott körülmények között nem bizonyul jövedelmezőnek, a kedvezőtlen helyzeten a forint leértékelésével könnyen lehet segíteni. Ezzel magyarázható, hogy az exportáló vállalatok nagymértékben szorgalmazzák a számukra kedvező árfolyamváltozást. A konvertibilitás bevezetése esetén ez a lehetőség megszűnik. A konvertibilitás megteremtésének irányában hat a lakossági valutaellátás jelenlegi helyzete is. A világútlevél bevezetése politikailag kedvező, de gazdaságilag egyáltalán nem megalapozott lépés volt. Ennek következtében ma már azzal a veszéllyel is számolni kell, hogy Magyarországon kialakul a kettős valutarendszer. Elkerülése hosszabb távon csak a forint konvertibilissá tételével biztosítható, hacsak nem akar a kormány e téren szigorító intézkedéseket életbe léptetni. A szakértők szerint a magyar gazdaság még nem érett a konvertibilitás azonnali bevezetésére, ám az 1990-es évek közepéig megteremthetők a szükséges feltételek. Ennek érdekében javasolják, hogy a Magyar Nemzeti Bank a továbbiakban még szigorúbb pénzpolitikát folytasson. Amennyiben a forint konvertibilissá válik, mindenfajta többletpénz, ami hitel formájában — valamilyen vállalatcsoport nyomására — a gazdaságba jut, azonnal az import növekedését, és így a fizetési mérleg romlását eredményezi. Ez a gyakorlat a jövőben nem engedhető meg, mivel a pénzmennyiség szabályozása marad a kormányzat legfőbb eszköze az egyensúly fenntartására. Ugyancsak elodázhatatlan a költségvetés reformja, az államháztartás rendbetétele, az állam túlköltekezésének megszüntetése. Lényeges egy igen hatékony forintvédő politika feltételeinek kialakítása is. Ennek egyik eleme a megtakarítások ösztönzése, míg a másik: a bérkiáramlásnak a vállalati teljesítményekhez kötése. Ez pedig csak abban az esetben sikerülhet, ha a vállalatoknak igazi tulajdonosaik lesznek, akik elsősorban a vállalkozás jövedelmezőségét tartják szem előtt. A szakértők szerint is jelentős kockázatokat rejt magában a konvertibilitás bevezetése, ezért alaposan elő kell készíteni. Ám az elmúlt időszakban a forint már számos területen gyakorlatilag konvertibilissá vált. A külföldi befektetők például a magyar- országi vállalkozásaiknál keletkezett nyereséget teljes egészében kivihetik konvertibilis valutában. Az importliberalizálás előrehaladása pedig a magyar vállalatok számára teszi minél szélesebb körben automatikusan átválthatóvá a forintot. Megkezdődött a KGST-elszámolási rendszer reformjának előkészítése is. Ugyanakkor nem lesz könnyű feladat az államháztartás rend- behozatala, valamint a jelenleginél sikeresebb forintvédő politika feltételeinek kialakítása sem. A konvertibilitás bevezetése kedvezőtlenül hathat — főleg az első időszakban — a foglalkoztatottság alakulására is. Azok a vállalatok ugyanis, amelyek a világpiaci megmérettetésnél alulmaradnak, valószínűleg igen rövid idő alatt jelentős struktúra- váltásra kényszerülnek, s ez nem fog sikerülni számottevő létszámleépítés nélkül. Legutóbbi szakmai ünnepükön Bársony Sándor a Cement- és Mészművek Bélapátfalvi Gyára legrégebbi törzsgárdistájaként kapott elismerést. Negyvenöt esztendős szolgálatáért, hűségéért jutalmazták, ami — mint emlegetik társai is — páratlan a bükki munkahely történetében. — Hogyan sikerült? — kérdem magam is tisztelettel az immár nyugdíjas, de az üzeménél megszakítás nélkül dolgozó régi művezetőt. — Noha akkoriban még nemigen kacsintgathattam másféle állások felé, kevésbé volt módom válogatni a foglalkozások között, nehezen hittem, hogy megragadok. Ugyanis könnyebb volt innen kikerülni, mint ide bejutni. Kényesen vigyáztak a renoméra, ha előttem nincs már itt az édesapám is, aligha állnak szóba velem. Egyszóval ismertek valamelyest, a kemenceüzemi szülő rám is garancia volt. A bizalomra igyekezettel válaszoltam, hamar tudtul adtam, hogy a szándékom komoly. Ám — mit tagadjam? — szerencsém is lehetett, hogy végig kitarthattam. Hiszen abból az ötből, akikkel annak idején beléptem a gyárba, tulajdonképpen egyedül maradtam. Engemet mindeddig nem hagyott el az egészségem, megúsztam leszázalékolás nélkül. Segédmunkásként, a javító- műhely szállítócsoportjában indult hosszú pályája. A feladat érdekes volt számára már az elején is, mert nem kötötte helyhez. Széltében-hosszában járhatta az ipartelepet, miközben a gépészetnek — kemencékhez, malmokhoz — hordta a karbantartási javítási anyagokat, alkatrészeket. Módjában állt elég hamar megismerni az üzem nagy részét, s mindig látott, hallott, megtanult valamiújat. Itt érte a 11. világháború is, innen vezényelték egy népesebb, mintegy száztagú csoporttal a vasúti újjáépítésekhez, hogy a félbeszakadt termelés ismét megkezdődhessen. — Máig előttem van a kép — emlegeti —, ami fogadott bennünket. Durván kettéhasított talpfák, felszaggatott, szétszórt sínek jelezték, hogy az országpusztítás a mi, békésebbnek hitt vidékünket sem kímélte. Tulajdonképpen csak Mónosbélig kellett volna rendbe tennünk a vonalat, de aztán úgy nekilendültünk, hogy Egerig szinte meg sem álltunk. Menet közben — nem felejtem — három hidat is megcsináltunk. Majdnem ingyen dolgoztunk, mert a gyártól — természetben — csak a legalapvetőbbeket kaptuk. Mire végeztünk, a Lábatlanba átmentett turbina is visszakerült Bélapátfalvára, s — mert ez volt a lelke az üzemnek — már termeltek. A kőbányában folytathattam ezután a munkámat, ahol — sohasem felejtem — első fizetésként tízet kaptam az új forintból. Ma nevetséges kimondani is, de korántsem vicces a dolog, mivel a hazaadott összegből nálam hagyott egyetlen forint sem bizonyult éppen kevés zsebpénznek... A kőbányában a kötélpályát kezeltem, majd adminisztrátor lettem ugyanitt, normakészítő, bérszámfejtő voltam. Aztán egy váratlan fordulattal maga mellé vett intézőnek — amolyan személyi titkárnak — az akkori vállalatvezető, a katonaságot követően pedig munkaügyis lettem, az osztály alapítója. Akkoriban kezdődött nálunk a helyi szakoktatás, így harmadmagammal ezen a tennivalón is osztozni próbáltam. Bármit bíztak rám, igazán szívesen csináltam. Készséggel segítettem, ahol csak kellett. Ha a dolgom engedte, részt vettem másban is. Sportoltam, jártam a kultúrcsoportba. — Mikor lett művezető? — Az építőanyag-ipari technikum elvégzése után kerültem ebbe a beosztásomba, 1963-ban. Utóbb a csomagoló-, s egyben a zsáküzem vezetője is lettem, 85 — 90 ember irányítója. Ez volt pályafutásom csúcsa, s egészen az új gyár elkészültéig tartott. Ettől kezdve ismét művezetőként dolgoztam. — Viszonozták a helytállását? — Igen, nem a törzsgárda-el- ismerés az egyetlen, amit kaptam. A helyiek mellett négyszer adtak országos kitüntetést is, s i csak a legutolsó évtizedben — amikor gyerekkori pajtásom volt a „nagyfőnök” — nem részesültem jutalomban... Életútjának idézgetése közben eszébe sem jut, hogy történelem, amit emleget. Nemcsak a végigélt világháború, az újjáépítés miatt, hanem azért is, mert hosszú szolgálata alatt tíz igazgató keze alatt dolgozott, s maga a cementgyár is teljesen kicserélődött, korszerűbb nagyüzem váltotta fel a régit. — Volt jó és rossz is a negyvenöt esztendőmben — sommázza a búcsúzásnál —, de hűtlenségre a „pofonok” sem vittek rá. Ma is oda járok, ahol a nyugdijam elért, s ugyanúgy fontosnak tartom a tisztességes munkát, mint amikor kezdtem. Egyszerűen megszoktam, megszerettem a gyárat. Amiben — úgy érzem — nincs semmi különös... Gyóni Gyula
