Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-31 / 178. szám
6. SPORT NÉPÚJSÁG, 1989. július 31„ hétfő Stenger pályacsúcshoz közeli idővel győzött Kanyardöngetés a Mátrában (Fotó: Szántó György) Ekkora mázlit! A szombati versenynap délutánján fenyegetően tornyosultak a felhők a Mátra felett, dörgött az ég, s biztos, ami biztos alapon a legtöbb pilóta kikészítette az esőgumikat. Ám mintha csak a szervezők „lepaktáltak volna” az égiekkel, mert a második versenyfutamot is sikerült lebonyolítani száraz pályán. Ezután viszont aki nem sietett tető alá, az a nyaka közé kapott egy jóadag záport. Hogy az eső elmosta az eredményhirdetést? Ezt legkevésbé azok bánták, akik felállhattak a dobogóra. Legfeljebb a pezsgőlocsolás mellé jutott egy kis égiáldás. A kétnapos autós hegyiverseny gépátvételén hetven kocsi jelent meg, köztük az Alpok- Duna-kupa sztárvendégének, a háromszoros Európa-bajnok Herbert Stenger, 330 lóerős torpedója. A nemzetközi mezőny egyébként Ausztriából, Csehszlovákiából, Svájcból, az NSZK-ból, és az NDK-ból verbuválódott. A magyarok közül egy kivétellel mindenki megjelent a rajtnál. A kivétel Kiss Dezső volt, aki legnagyobb bánatára autó nélkül maradt. Az történt ugyanis, hogy a külföldi mecénás, a HB International csapat főnökei nem engedélyeztek több magyar hegyi futamot az Audi Turbóval. Ez egyben azt is jelentette, hogy az országos bajnokságban már nem kerülhet a legjobbak közé, hiába szerepelt jól az első három futamon. De itt sem tétlenkedett, mindkét nap ott serénykedett az ugyancsak Bp. Volános Nagy András kocsijánál. A Tolemant az idén „engedte át” csapattársának, aki szemmel láthatóan élvezi ezt az autót. Mi több, eredményesen is kormányozza. Móczár Péter, ebben a szezonban ült át egy C-csoportos autóba, így ezt az idényt mindenképpen tanulóévnek szánja. Bár nem kell szégyenkeznie, hiszen rendszerint az élbolyban végez, sőt egy héttel ezelőtt az olaszországi Ascoliban megrendezett Európa-bajnoki futamon az abszolút hatodik helyet érte el. Az osztrák Pedrazza gépét vezeti, igaz a motort teljesen kicserélték, Cserkuti József egy BMW M3-ast épített a karosszériába. Szombaton csak a magyar mezőny teljesítményét értékelték, de az edzéseken ízlelgethették az íveket a külföldiek is. A két futam összesítése alapján hirdettek győztest. Az előztes esélylatolgatások során mindenki Tóth Jánosnak adta a legnagyobb sanszot az abszolút elsőség megszerzésére. A Waltham Osellával ő tette meg legrövidebb idő alatt mindkétszer az 5,5 kilométeres pályát, sőt a második futamban még faragott is két másodpercet saját idejéből. Mögötte is papírforma eredmények születtek, a második helyen Nagy, a harmadikon pedig Móczár végzett. A tavalyi bajnok Szigetvári Mátyás (Ford Reynard) a negyedik legjobb időt mente, igaz, az ő gépében 150-200 lóerővel kevesebb dübörög, mint a riválisokéban. Talán egyedül ő örült volna annak, ha szombaton vizes pálya próbára teszi a riválisokat. Tegnap hasonlóképpen alakult a forgatókönyv. Annyi módosítással, hogy a tréning után az Alpok-Duna-kupa résztvevői is harcba szálltak a babérkoszorúkért. Vasárnap a becslések szerint közel tízezer néző foglalt helyet a domboldalakon, és sokan voltak olyanok is, akik ezt a hét végét összekötötték egy kirándulással, még pénteken sátrat vertek egy csendes zugban. Száguldásban ezen a napon sem volt hiány, és csupán az volt a kérdéses, hogy Stenger harcot indít-e a két éve fennálló pályacsúcs ellen. Még az első napon 2 perc 24 másodperc körüli időt autózott, ami azt sejtette, hogy csak rajta múlik, el akarja-e hódítani Pedrazza rekordját. Aztán amikor tegnap élesben ment a verseny, az első futamban 2:22,86-os időt ért el, ami hajszállal maradt el a csúcs mögött. Igenám, de a többiek jóval lassabb 4-5 másodperccel lemaradtak mögötte, vagyis egy könnyed autózással a második futamban már biztos nyerő. így is lett, tehát a 2:21,46-os pályacsúcs továbbra is az osztrák pilótáé. Az Alpok-Duna-kupa összesítésében a svájci Josep Bindel Forma 2-es gépével végzett Stenger mögött, megelőzve Tóth Jánost. A magyar bajnoki értékelésben ugyanaz a sorrend alakult ki abszolútban, mint az előző nap. S mivel Tóth János az eddigi öt versenyből hármat megnyert, kétszer pedig második volt, a hátralévő egy futamtól függetlenül hat év után ismét magyar bajnok. Megyénk volánpörgetői közül a hatvani Sós István Skoda 130 RS-sel géposztályában mindkét nap az élen végzett. A gyöngyösi Balázs Gábor (Lada 2105) ugyancsak a kategóriájában a harmadik lett. A bodonyi Farkas János (Lada VFTS-sel) a B-cso- portban az első nap a második, tegnap harmadik lett. Két egri versenyző Ovócs László és Balázs György is felállhatott a dobogóra, a géposztályok értékelésében Lada 2106-ossal Ivócs második, Balázs harmadik lett. (budai) Bindel (svájci) Forma-2-es kocsija az egyik hajtű kanyarban Stenger és az EB-cím A nyugatnémet Herbert Stenger 1978-ban, ’81-ben, majd ’82-ben a leggyorsabb volt Európa hegyi pályáin. Azóta viszont mindig más ka-, parintja meg a bajnoki címet. Vajon miért? Jobbak az ellenfelek, vagy jobb autókat konstruálnak? — Szerintem egyik sem! — szögezte le kategorikusan a körszakállas „kamikaze”. — Egyszerűen az utóbbi években kiestem Fortuna kegyeiből. Sorozatban leszorultam a második helyre, s három ízben csupán egy ponton múlott, hogy nem engem hirdettek ki bajnoknak. Ez utóbbi tépázta meg leginkább az idegeimet, hiszen az a legrosszabb, ha hajszálon múlik a győzelem. — Az idén milyen esélyei vannak az EB-n? — A spanyol Vilarinoval vívunk ádáz harcot, jelenleg mindkettőnknek hetven pontja van. Ami pedig az Alpok-Du- na-kupát illeti, azt egyedül vezetem. — Lehet, hogy a versenyévad végén a kamionja oldalára, oda, ahová az EB-győzelmek évszámát ragasztotta fel, új szám kerül? — Remélem! Már kikészítettük a ’89-es számot. — Köztudott, hogy saját maga tervezi és építi az autóit. Mondana erről az új autóról néhány szót? — Ámi a lényeg, ebbe a kocsiba eddigi pályafutásom ösz- szes tapasztalatát beépítettem. Elégedett vagyok vele, úgy építettem meg, hogy ne legyen olyan terep, ami ne feküdne a gépnek. A BMW motor 330 lóerős, elképzelhető, hogy meg se kottyan neki a 180-as tempó. A Dunaszerdahely nyerte idén a Marlboro-kupát Videotonvero egriek Másodszorra ugrotta át Sotomayor világcsúcsa: 244 cm! Szombaton késő éjjel Puerto Rico fővárosában, San Jüanban megdőlt egy újabb atlétikai világcsúcs. A karibi bajnokságon a kubai Javier Sotomayor magasugrásban túljutott az álomhatárnak számító 8 láb, azaz 244 centiméteres magasságon, s ezzel megdöntötte saját, 243 cm-es világrekordját. A régit tavaly szeptemberben a spanyolországi Sa- lamancán állította fel. Sotomayor a 244 centimétert második kísérletre teljesítette, mivel először bal lábával leverte a lécet. A 21 éves, 192 crrTmagas atléta a világcsúcs után csak eny- nyit tudott mondani: „Fantasztikus érzés!” Agria ’89 Tíz szovjet az élen Befejeződött az Agria ’89 nemzetközi nyílt sakkverseny. Az első tíz helyen szovjet sakkozók végeztek. A legjobb magyar, a kolacskovszkys Seres Lajos holtversenyben 11-14. helyen végzett és teljesítette a nemzetközi mesteri normát. Végeredmény. Khasin 8,5, Raskovszkij, Mocsalov, Cseszkovszkij, Di- dishko, Jurtajev, Silberman 8-8, Gurevich, Schneider, Dziubán 7,5-7,5, Seres 7, Kiss P. Borsos, Dovzsik 6,5-6,5, Ohotnyik, Mészáros, Éberth 6-6, Boricsev, Forgó 5,5, Jagicza, Bujdosó, Do- mány 4,5-4,5, Sándor, Bördős, Hevesi, Kladiva 4-4, Horváth Z. 3,5 pontot gyűjtött a 103 fős mezőnyben. Szombati eredmények: DVSC-Videoton 4-1 (2-1) G: Moldván, Adóiján, Tóth, Rostás ill. Máriási. Meglepetésre a hajdúságiak végig mezőnyfölényben játszottak, a gólokról sem feledkeztek meg, így győzelmük teljesen megérdemelt. Dunaszerdahely-Eger SE 4-1 (2-0) Dunaszerdahely: Vahala — Tomás, Kaspar, Szaban (Végh), Fieber — Pavlik, Simon (Király), Prokop, Takács — Soltész (Cha- loupka), Medgyes J. (Medgyes P.). Edző: Draguly Antal ESE: Bodolai — Rácz, Csendes, Méhesi (Lengyel, Smuczer), Szert (Jávorszki) — Mundi (Mir- kóczki), Oláh, Horváth, Simon — Nagy, Deli (Fegyverneki). Edző: Bánkuti László A gólok története. 30. perc: a csereként beállt Chaloupka a kifutó Bodolai mellett 40 méterrel a kapufát találta el, a kipattanó labdára Medgyes J. rajtolt leggyorsabban, s a hálóba passzolt, 1-0.38. perc: Chaloupka ment el a bal oldalon, beadása után Pavlik 10 méterről a jobb sarokba lőtt, 2-0.67. perc: Chaloupka lövése Bodolairól kipattant, s a szemfüles Prokop nem hibázott, 3-0. 80. perc: Simon átadásával Oláh lépett ki a vendégvédők közül, s 10 méterről a jobb felső sarokba lőtt, 3-1.84. perc: alesre játszó egri védők közül Király ugrott ki, s beállította a végeredményt, 4-1. „Holubár” A jól megtermett dunaszerda- helyi legények közül is kimagaslott becenevén Holubár, aki alaposan kinőtt Isten markából. A lobogó sörényű, szőke óriás nemcsak méreteiben múlta fölül társait, hiszen a csapat „titkos fegyverének” bizonyult. Bár a kezdőcsapatban nem kapott bizalmat edzőjétől, ám csapattársa korai sérülése miatt alig negyedórát mulasztott a 90 percből. A második labda érintésére már a kapufát találta el, s a későbbiekben is többször veszélyeztetett. A mérkőzés folyamán ugyan kevésszer találkozott a bőrgolyóval, ám amikor mégis meglelte, annál hasznosabban terelgette. Gólt ugyan nem szerzett, de három találat előkészítésében is jeleskedett. Kétségbevonhatatlan érdemei voltak az Eger elleni győzelemben, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a szerencse is pártfogásába vette. A harmadik helyért: Eger SE- Videoton 2-1 (0-1) Eger, 1000 néző. V.: Hartmann. ESE: Bodolai — Rácz, Csendes, Fegyverneki, Jávorszki (Pádár) — Mundi, Oláh, Horváth (Smuczer), Simon (Mirkóczki) — Deli, Nagy. Mintaszerűen kezdett a Videoton, Máriási robogott el a bal oldalon, beadása után Petres a kapufára fejelt. A 7. percben Nagy ügyesen tálalt Simon elé, aki gyatrán mellé lőtt. Negyedóra eltelte után vezetést szerzett a Videoton. Jónás középen kiugratta Petrest, aki 14 méterről a jobb sarokba gurított, 0-1. A 21. percben Simon balról ívelt középre, Horváth fejesét bravúrral védte Petry. A 22. percben Takács lépett ki a hazai védők közül, ám Bodolai bravúrral védett. Nyolc perccel később Csu- csánszky került hasonló helyzetbe, ám az egri portás ismét hárított. A 42. percben Máriási törhetett kapura, ám Bodolain ezúttal sem jutott túl. Az 53. percben egyenlítettek a hazaiak, Oláh szöglete után Smuczer fejesét még kiütötte Petry, de Fegy- vemeki közelről a léc alá lőtt, 1-1. Már-már 11-es rúgásokra került a sor, amikor Mundi a felezővonalnál csípett el egy labdát, végig robogott vele az ellenfél térfelén, kicselezte az 5-ösön rátámadó Lászlót, majd jobbal fél- magasan a hálóba lőtt, 2-1. Gyatra játék, fontos gól Mundi Viktor, aki korábban a távozás gondolatával foglalkozott, a mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy idény eleji formában futballozott. Nehezen találta a helyét a mérkőzés folyamán, ám felkészülési időszakban ő így szokott játszani. Annál jobban örült viszont annak, hogy góljával nem kisebb bravúrt hajtott végre a csapat, mint legyőzte az NB I. negyedik helyezettjét, a Videotont. — Már-már veszni látszott a helyzet, ám rutinos játékoshoz illő módon egy csel után higgadtan értékesítette a lehetőséget, nem féltél attól, hogy kimarad a ziccer? — Azaz igazság, hogy a végére már elfáradtam, s ehhez a 40 méteres sprinthez már minden tartalék energiámat mozgósítani kellett. Szerencsémre a velem verenyt futó László is hasonló állapotban volt, ezért vállalkoztam a cselre. Bejött, s ezek után már nem volt nehéz dolgom. A döntőben: Dunaszerdahely-DVSC 1-0 (0-0) Vezette: Puhl. A mérkőzést eldöntő találat a 78. percben esett, amikor Chaloupka óriási bedobása után Simon elé pattant a labda, aki az 5-ös sarkáról a bal sarokba lőtt, 1-0. Az „elnyűhetetien” Moldván Miklós évek óta a magyar élvonalban kergeti a labdát, s már a válogatottat is megjárta. Temesvári Miklóst követte Tatabányáról Debrecenbe, ahol ismét első osztályú csapata van a városnak. — A hét végén látottak alapján úgy tűnik, nem lesznek kiesési gondjai a DVSC-nek. Ön is így látja? — Én is így érzem, bár meg kell jegyeznem, hogy a tétmérkőzések légköre más. Ettől függetlenül úgy vélem, csapatunk nem az alsóházi szereplésre hivatott, szeretnénk az első tizenkettő között végezni. — Moldván meddig folytatja még? — Két éves szerződésem köt még a klubhoz, addig mindenképpen. * A tornán díjazták még a legjobb kapust, Bodolait a legjobb hátvédet, Szűcsöt (DVSC) a legjobb középpályást, Pavlikot(Dunaszerdahely) és a gólkirályt, a szintén csehszlovák Simont. Molnár Zsolt TOTÓ A 30. hét nyertes tipposzlo- pa: X, 1,1,2,1, X, 1,2, X, 2,1, X, X, +1: X