Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-27 / 175. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. július 27, csütörtök

GAZDASÁG — TÁRSADALOM

3,

A szocializmus látszatvilága helyett valóságos szocializmust

„Látszat minden e világon, csak a nyomora nem az.”

(L. Feuerbach)

Levelezőlapok a Harzból és más tájakról (11/1.)

Műemlékek csodái — és a köznapok realitása

Az MSZMP Marxista Egy- ségplatformja „kommunista munkásgyűlést” rendezett a Da- nuvia Gorkij Művelődési Központban, majd „munkásgyűlést” Angyalföldön és Csepelen. A Danuvia politikai és gazdasági vezetősége viszont közleményt jelentetett meg, amelyben az állt: „... a Danuviában nem volt munkásgyűlés”, „... a vállalat dolgozóinak jelentős része a gyűlésen nem vett részt, mert Vasas-juniá- lison volt.” (Népszabadság).

Meglehet, hogy a közlemények nem voltak pontosak. Az azonban elgondolkodtató, hogy mitől „munkásgyűlés” egy gyűlés. Attól-e, hogy kik a resztvevők? De ha zömmel nem munkások? Attól-e, hogy mi a tárgya? És ha egy ifjúsági gyűlésen a nyugdíjasokról — nagymamákról és nagyapákról — esne szó, akkor az nyugdíjasgyűlés lenne? Arisztotelész óta köztudott, hogy az igazság követelménye az: a dolog és fogalma megfelelésben álljon egymással. Ezt képszerű formában volt főtitkárunk így fogalmazta meg: ha krumplileves, hát akkor legyen krumplileves. Azaz, mondjunk munkásgyűlést, ha az, de mondhatunk pártgyűlést, frakciógyűlést, műhelyvitát vagy kerékasztalt, ha az, ami, megfelel fogalmának.

Fogalomzavar, helytelen szó- használat? Szerencsés eset lenne, mert könnyű volna helyesbíteni. Félő, hogy itt másról van

szó.

Kísért a műit

Az a műit, amelyben kialakult és meghonosodott a szocializmus fogalomrendszerének teljesen önkényes használata. Szocializmus az, amit hivatalosan annak minősítenek. Mint utóbb kiderült, ez az eljárás tág teret nyitott a tévedéseknek és a hazugságoknak. Eredmény: a fogalmak erkölcsi kopása és a tökéletes fogalomzavar. Mi is voltaképpen a szocializmus? — ki tudja. Szükséges feladat a szocializmus fogalmi apparátusának felülvizsgálata, autentikus jelentésük felmutatása és helyes használattal erkölcsi hitelük visz- szaállítása.

Gyakran használt fogalom a ”létező szocializmus”. De létezik-e a szocializmus valóságosan, a társadalom és az egyén életviszonyaiba beépülve? Végletes viták folynak erről a kérdésről. A programok kétségen kívül szocialisták. Megtalálható bennük a munkásosztály hatalmának, vezető szerepének, a termelési eszközök társadalmi tulajdonának a célkitűzése. Kizsákmányolásnélküliség, társadalmi egyenlőség, munka és szükséglet szerinti elosztás, személyi szabadság igénye bennük foglaltatik. Legfőbb érték az ember — olvasható. A szocializmus fölénye, magasabbrendűsége is deklarált. A programokból lépnek ki a jelszavak. A programot szolgálja a propaganda. Itt a szocializmus mindenütt jelen van, de ez a szocializmusnak úgymond csak a szellemi síkja.

A programokban, jelszavakban és propagandában hirdetett eszme nem pótolhatja, nem helyettesítheti a társadalmi létviszonyokban, az életmódban és az életminőségében „anyagi erővé vált” eszmét. Ha ez utóbbi nem megy végbe, akkor nem lesz valóságos szocializmus. A szocializmus fogalmának és valóságainak összekeverése filozófiai idealizmus, politikai manipuláció, amely egy látszatszocializmust — olyan, mintha szocializmus lenne — rejteget és védelmez. Az embereket azonban — legyenek munkások vagy értelmiségiek — tartósan a legjobb programok és jelszavak sem elégítik ki, ha mindennapi életviszonyaikban nem azt, hanem az ellentétjét tapasztalják. Ebben gyökereznek a létező szocializmus ismétlődő „rendszerválságai”, aminek következtében aztán „a létezőt” minden eszközzel meg kell védeni.

A társadalmi haladás anyagi feltétele és mutatója a nemzeti

jövedelem termelése és elosztása. Lenin a szocializmus „végleges” győzelmét a nemzeti jövedelem „magasabb fokának” eléréséhez kötötte. Eltelt 70 év, 40 év. Sok vagy kevés? A létező szocializmus problémái válságai közismertek, amiket szinte senki nem von kétségbe. Az okok megítélése azonban rendkívül különböző. Korábban szokás volt az „átkos múltra” hivatkozni, majd a kapitalista környezet „bűnösségére”. Később előkerült a szubjektív hibák felemleetése. Nemrégen hangzott el,

ogy „nem többet, hanem jobban” kell dolgozni.

A bajok a létező szocializmus politikai és gazdasági struktúrájából erednek.

A hatalmi struktúra egy kúpszerű hierarchikus képződmény, amely a demokratikus centralizmus elvére hivatkozva, jól körülhatárolt hatáskörökkel, alá- és fölérendeltségi viszonyokkal épült ki. A kiválasztottak — párt-, állami, mozgalmi, gazdasági testületek és a fegyveres erők vezetői, köztük munkások is — rendelkeztek a tényleges hatalommal. Hatalmuk ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen volt. Kialakult a

„bicikliző”

hatalomgyakorlás:

feltétlen szolgálatkészség felfelé, keménység, uralkodás lefelé. A diktatúra egyirányúvá vált: a csúcstól lefelé haladt. A demokratikus centralizmus szétesett, a demokrácia formálissá, látszólagossá vált, a tudomásulvételre, a jóváhagyásra korlátozódott. A hatalom fokozatosan és szükségszerűen idegenedett el az osztálytól, a néptől. Ónérdekű mozgásba kezdett, a nép panaszát, elégedetlenségét nem volt képes meghallani; ha hallotta, arogánsan reagált. Minél inkább hivatkozott az osztály, a nép hatalmára, annál inkább „kilógott a ló lába”.

A gazdasági struktúra fejlesztése során az eszköz céllá változott, öncélúvá. A nagyüzem előnye abban van, hogy termelékenyebb produkcióra képes. De az a nagyipar, amely az ország adottságaival és méreteivel nincs összhangban, túlméretezett és extenzív, az ezt a lehetőséget csak korlátozott mértékben hordozza. Ezért önmaga, a léte vált értékké, és kénytelen volt azzal védeni magát, hogy ő „a munkásosztály fellegvára”. Az államosítás a tulajdonviszonyok átalakításának eszköze. A cél: a kollektív tulajdon kialakításával a munkásosztály tulajdonosi tudatának, hozzáállásának, érdekeltségeinek és lelkesedésének fejlesztése. Mindez nem jött be, sőt elharapódzott a gazdátlanság, az érdektelenség, a pazarlás. Az állami tulajdon öncélúvá lett, maga az, hogy „van”, vált értékké. Produkcióképessége árnyékba került. Természetesen a politikai hatalomnak deformálódott összefonódása a gazdasággal az állami vállalatok tevékenységét is kedvezőtlenül befolyásolta. Végeredményben minden torzulás következményét a társadalom, a lakosság szenvedi el.

Merő idealizmus azt képzelni, hogy izgága személyek es csoportok képesek a lakosság többségét szembefordítani azzal a társadalmi rendszerrel, amely a lakosság többségének érdekeit jól szolgálja. Az is idealista képzelgés, hogy masszív hatalmi csoportok erőszakkal képesek a lakossággal — tartósan és valóságosan — elfogadtatni egy olyan rendszert, amely a lakosság többségének érdekeit rosszul szolgálja.

A mai kor szocialistái előtt az a történelmi feladat áll, hogy hozzájáruljanak a létező szocializmus látszatvilága helyett a létező, valóságos szocializmus megvalósításához.

A kiindulás csak az lehet, hogy a látszatvilágot látszatvilágként ítélték meg, amelytől el kell búcsúzni. Igen ám, de akinek a számára a kialakult hatalmigazdasági viszonyok előnyösek,

azok azt nem tekintik látszatnak, hanem a lényeggel azonosítják, és a lényegre — például a munkásosztály hatalmára — való hivatkozással védelmezik.

Nem könnyebb probléma a valóságos szocializmus megragadása sem. A történelem ugyanis ilyet még nem produkált. A szocializmus egyes jegyei különböző országokban felismerhetők, még olyanokban is, amelyek nem nevezik magukat szocialistáknak. A valóságos szocializmus, mint totális rendszer, amely az emberek életmódjában, az elet minőségében realizálódik, egyelőre csak fogalmi idealizáció. Utópia vagy reális lehetőség?

Ma mindenki reformot emleget.

Reformálható-e

„az, ami nincs?” A történelmi tények ellene szólnak, mert eddig senkinek sehol nem sikerült. Tito „liberalizált” változata mára elvetélt, Nagy Imre reformkommunizmusát, Hruscsov XX. kongresszusának szellemét, Dubcsek „emberarcú” törekvéseit elfújta a történelem szele, a lengyel szolidaritást „dobozba zárták”. Miben reménykedhetünk? Jelenleg sok jel arra mutat, hogy az említett „leállítások” ideiglenesnek bizonyulnak, történelmi léptékkel mérve csupán elhalasztódtak. Feltételezhető ezek után, hogy a Pekingből érkező drámai hírek is „csupán” egy újabb halasztást jelentenek. Nem tudhatjuk, semmit nem lehet biztosra venni. (A világ megismerhető, de nem aíeljesség és a befejezettség igényével.) Néhány dolog azonban alaposan sejthető.

1. Az ember természetes vágya a jobb élet elérése. Létezési módja a munka, a gondolkodás. Küzd az életért, küzd a betegség, a nyomor, a kiszolgáltatottság, az egyenlőtlenség, a bizonytalanság ellen. A szocialista eszmékben ezek a vágyak fogalmazódnak meg mindmáig a legteljesebb formában. Az elmúlt évtizedek keserű tapasztalatai is azt mutatják, hogy az emberek általában nem a szocialista eszmékből áb- rándulnak ki, hanem a megtévesztő látszatokból, no meg a „hamis prófétákból”. A szocialista eszme féltése visszatérő jelenség.

2. A szocializmust nem lehet „bevezetni”, sőt, mint tapasztalható, erőszakolni sem. A társadalmi változás/haladás megvalósítója a tömegek gondolkodó és cselekvő mozgalma a „régi” ellen, az „újért”. Minden nemzet eljut a szocializmushoz, de mind a maga módján... (A régi tételek közül sem mind tekinthető elavultnak!) A történelem folyamat. Aki oe kíván avatkozni, annak tiszteletben kell tartani törvényeit. A spekulatív eszmék előbb-utóbb felsülnek.

3. A szocializmust csak olyan személyek és mozgalmak szolgálhatják, amelyek erre készek. Kívülállótól ez nem várható el. A szocializmus hívei most önvizsgálatra kényszerülnek, amelyben a múltat be kell vallani, a jelen helyzetet reálisan felmérni, a továbblépés járható útjait kiépíteni. Itt az ideje egy „szocialista felvilágosodás” kibontakozásának. A puszta lelkesedés és hit nem elegendő; a hitet ki kell bé- kíteni az értelemmel. A szocializmus „hívei” közötti vádaskodások, a „szocializmus árulói”, a „kapitalizmus restaurátorai” címkék osztogatása csak árthat az MSZMP-nek, a szocializmus ügyének. A platformok, irányzatok vitájában/vetélkedéseben csak az érvek és az ésszerű cselekvés dönthet.

dr. Dráviczki Imre főiskolai tanár

az MSZMP Gyöngyösi Reformkor tagja

Nincs annál unalmasabb, mint amikor külföldről hazatérő barátunk, honfitársunk élménybeszámoló helyett (címén) felmondja az útikönyvet. Vagy irigylendő vásárlásaival traktál.

Borzasztó az is, ha hiába faggatjuk, nem mond semmit. Ez gyanakvást kelt. Hátha valamilyen titkot látott, tapasztalt. Nem akaija megosztani velünk.

Valamennyi változat helyett álljanak itt alább afféle üdvözlő- kártyák, élménytöredékek.

•

Wernigerode egy Szentendre léptékű varázslatos hely az NDK nyugati határa mentén. Pár éve lehet csak, hogy formás kis házait „kipofozták”, még új rajtuk a festékszag is. A műemlékvédelem csodája lehet ez itt helyben, mert a környéken sincs olyan település, ahol ennyi XV — XVI. századi faépületet, lakóházat — az úgynevezett Facharbeitenstil reprezentáns példáit — egy tömegben láthatnánk.

A turisták bódultán jámak- kelnek a sok csodától a helység főutcáján, s letáboroznak a városháza előtt. Sokan vannak, főként helybeliek, meg magyarok, de még többen hollandok, dánok, s rengetegen a szomszédból, az NSZK-ból. Ki csak szétnézni jött, még többen rokonlátogatásra.

A polgármester székhelye ma is a remekbe szabott, soktornyos városháza. Feketére festett fagerendái az egykori építők arányérzékét, mesterségbeli alaposságát hirdetik, s a hajdani polgárokról mesélnek a homlokzaton körös-körül a mókás-komoly, mívesen festett, faragott fafigurák. Mint a középkori városházakon, itt is gyakori: alul Bierstube (söröző), amely ma is várja a vendégeket.

*

Gyönyörű a látkép a város feletti kastélyból, a Stolberg grófok egykori lakhelyéből, ahová a *' mindenkori uralkodó is gyakran járt vadászni. Többet időzött itt, hiszen külön lakosztálya van. Ma a pompás berendezésű kastély „feudálmúzeum”, így hívják, le se kell fordítani. Körben a Harz hegyei. Nem túl magasak, de vadregényesek. Arrébb — egész közel a láthatáron — a határ, a Brocken-csúcson. A hegytetőn különféle nagyságú rádióantennák. A két német állam megosztozott ezen a helyen (még katonailag is).

Jól belátni a vidéket, arrébb gazdag vadaspark. Az állatok nagy területen, szabadon kószálhatnak, köztük egészen ritka példányok. Csoda-e, ha kedvelt kirándulóhely?

*

Még mindig Wernigerode. (A település neve egyébként irtást jelent, hajdan fakitermelők települtek ide.) Itteni vezetőnk megmutatja az egykori ifjú Weither házát, a híres szép Szilvesztertemplom parókiája mellett. Goethe a szájhagyomány szerint itt vendégeskedett, s szentimentális regénye is itt fogant. A kaputáblán a csengő mellett ma is ott a név: Weither. Mondják, a regényhős itt lakott, szenvedett is, de nem lett öngyilkos szerelméért, ellentétben azzal, mint ahogy az meg van írva. Érdekesebb, amit idegenvezetőnk az emeleti ablakokra mutatva mond: lám, a XV. században itt már tudtak tökéletes tolóablakot gyártani, nem úgy a mai építészek. S emlékeztet a város lakótelepének egyhangú képére, amire persze honi példát is könnyű lenne találni.

*

Többek között töltőtollakat, meg csokoládét is gyártanak e helységben, sok más üzeme mellett. A kirakatok dúsabbak, mint az NDK-ban máshol. Ám ha az ember betér a boltokba, kiderül, jó néhány dolog csak minta. Megrendelhető, kivárható, mondjuk a hűtőgép, tévé,, egykét évig is.

A magyar turisták így is szinte kifosztják az üzleteket, még minden jóval olcsóbb, mint nálunk. Bajban van, aki ezer márkát (hétezer forintot) akar elverni. Az élelemmel is ez a helyzet. Fillérekért kapható a zöldség, de inkább csak reggel. A barackot, paprikát hiába is keresnénk. A magunkkal hozott gyümölccsel kínáljuk vendéglátóinkat, ez nagyobb kincs, mint bármi más. Egyszer próbálunk három kilónál több húst venni. Van, de nem adnak. Elhatározzuk, hogy murit csapunk. A közeli büfé személyzete összeszalad, mikor húsz üveg limonádét akarunk venni. (Ezenkívül csak valami nehezen iható kóla-féle van). „Nem jut akkor mindenkinek, vegyük meg élelmiszerboltból” — hangzik a jó tanács. A káposztát viszont becsületkasszával is árulják, darabját két pfenningért (alig húsz fillér). Helyi ismerősünk meséli: látta, hogy gyerekek fociztak vele, de előbb rendesen kifizették.

Az utcai szabadpiacon vietnami vendégmunkásnők árulnak maguk varrta holmikat. Az afféle kiegészítő keresetük, mert hivatalos járandóságukat haza kell küldeniük. Sokan már csak együttérzésből is megveszik portékájukat.

A „Hexentanzplatzra”, Thale városához közel nemcsak boszorkányokat nézni megyünk. A legenda szerint ezen a magaslaton járták táncukat, mint ahogy a Faustban megénekelte a Wal- purgis-éjt a nagy német klasszikus. Most kirándulóhely, ahol tágas kolbászsütő helyek várják a turistákat. A bazárban a töméntelen műanyag boszorkány mellett még további válogatott bóvlikhoz lehet hozzájutni. A nyári színházban éppen „ungarische lakodalmas” megy, ezért ettől eltekintünk. Néhány kilométerrel arrébb, a Királylány-csúcson újabb legendának leszünk tudói. S az egyszemélyes felvonón ülve gyönyörködhetünk a panorámában. A hegység valóban lenyűgöző, bár a fenyőket, a növényzetet több helyütt titkos kór emésztheti, alul lombjuk lehullt. Sok az elkorhadt, kidőlt szálfa. Talán itt is a savas esők pusztítanak. Ez nálunk is nagy gond!

(Folytatjuk)

Jámbor Ildikó