Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-26 / 174. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. július 26., szerda ORSZÁGRÓL— ORSZÁGRA 5. Mire jó egy holdbázis? Az ember „kirajzásának” kezdete George Bush, az Egyesült Államok elnöke megtapsolja az első holdraszállás 20. évfordulója alkalmából kibocsátott emlékbélyeg felnagyított képét, amelyet Anthony Frank amerikai postaügyi miniszter mutat be. Mellettük Neil Armstrong, az Apolló-11 amerikai űrhajó parancsnoka, az első holdra lépő ember (jobbról a második) és Michael Collins, aki a holdraszállás idején az anyaűrhajóról biztosította társai munkáját (jobbról az első) (Népújság-telefotó — MTI) Bonn: hat szerep keres egy szerzőt Az eltűnt idő nyomában George Bush amerikai elnök — amikor csütörtökön megemlékezett az ember Holdra lépésének 20. évfordulójáról — az elkövetkező évtizedek olyan új űrkutatási programját vázolta fel, amely most először tűzi ki célul a Hold, s majdan egy bolygó — a Mars — tartós meghódítását. Nem kevesebbet jelent ez, mint a világűr ember általi „gyarmatosításának” kezdetét. Ez lehet az ember „kirajzásának” kezdete — mindmáig csak tudományosfantasztikus könyvek témája. Az elnök által közölt program három szakaszból áll: a kilencvenes években a „Freedom” (Szabadság) űrállomás létesítése a Föld körüli pályán. Ennek az űrállomásnak — a korábbiaktól eltérően — az lesz az elsődleges célja, hogy előkészítse az ember állandó letelepedését a Holdon. A második szakaszra — az állandó holdbázis létrehozására — már az új évezredben kerül sor. S a harmadik szakasz: irány a Mars, támaszpont létesítése egy idegen bolygón és annak holdján, a Phoboson, mégpedig a Holdról kiindulva. Ezúttal azért megyünk majd a Holdra, hogy maradjunk, s nem csak turistaként — mondotta Bush és igazi amerikai érvekkel támasztotta alá az elképzelést: „Az emberiségnek az a sorsa, hogy kutasson, keressen — és találjon. Amerika sorsa pedig az, hogy vezessen”. A törvényhozás tagjai azonban máris visszarángatták a Földre az elnököt: miből valósítjuk meg mindezt — tették fel a kérdést, az óriási költségvetési deficitet, egyéb pénzügyi problémákat emlegetve. Az előzetes és óvatos számítások szerint ugyanis ez a program legalább 400 milliárd dollárba kerül. Talán mégsem lesz olyan „hosszú és forró” ez a nyár, mint ahogy a kíméletlen terrorizmusáról nevezetes IRA, az ír Köz- társasági Hadsereg fenyegetőzött. Nem mintha elmaradnának a szokásos merényletek- éppen a napokban találtak holtan egy néhány nappal korábban elrabolt ulsteri üzletembert. Vannak azonban bíztató, és talán távolabbra mutató fejlemények is: Nyugat-Európa több országában sikerült tetten érni és letartóztatni — összesen öt — észak-ír terroristát, az Egyesült Államokban pedig az FBI két amerikai elektronikai szakembert akadályozott meg abban, hogy ír megrendelőikkel egyetemben új, korszerű fegyverfajtát állítsanak elő. A Franciaországban kézre- került terroristáknak az első nyomozati adatok szerint köze volt a Margaret Thatcher ellen öt évvel ezelőtt Brightonban elkövetett merénylet-kísérlethez. Londonban bíznak abban, hogy az IRA láthatóan megrendült helyzete kudarcra kárhoztatja szörnyű tervüket, miszerint minden idők legvéresebb merényletsorozatával „emlékeznek meg” az angol csapatok észak-írDe a látomást egyelőre a kétkedők nem tudták elhomályosítani. A terv alapja az állandó holdbázis: emberi lakhelyek, laboratóriumok, energiabázis létesítése — és állandó személyzet telepítése. A Hold talajából, feldolgozva, oxigén nyerhető — amelyből, hidrogénnel együtt, már előállítható a rakéták hajtóanyaga. A csillagászok számára az állandó holdbázis egyedülálló lehetőséget kínál a világűr megfigyelésére: nincs torzító atmoszféra és mivel a gravitáció a földinek csak egyhatoda, az eddiginél jóval hatalmasabb teleszkópok építhetők. Az igazi kihívással a mérnökök kerülnek szembe: anyagot kell szállítani a Holdra és építeni kell. Számukra a holdbázis építése lesz az igazi iskolája annak, hogy kell tartós emberi letelepedésre alkalmas helyet létesíteni a Földön kívül. Hogyan lehet például zárt ciklusban újra hasznosítani az olyan létfontosságú anyagokat, mint a víz vagy az oxigén. A holdbázis ideális körülményeket tud teremteni a Mars-expedíció indításához. Elhangzottak olyan javaslatok is, hogy a majdan Marsra induló járművet ne is a Holdon, hanem a Hold körüli pályán szereljék össze; annak részeit már a holdbázison lehetne előállítani — vagy a Földről kell darabonként a Holdhoz szállítani. A hajtóanyag a Hold talajából előállítható. S ha majd kész az űrjármű, akkor először a Hold körüli pályáról a Föld körüli pályára áll, hogy bolygónk jóval nagyobb gravitációs teréből mintegy lendületet vegyen — és nekiinduljon a most nyolc hónaposra tervezett Marsutazásnak. országi állomásoztatásának augusztusban esedékes 20. évfordulójáról. Az utóbbi napok külföldi rendőri sikereit angol részről annak tudják be, hogy végre kialakul a szükséges nemzetközi együttműködés. Erre annál is inkább szükség van, mert az északír szervezet egy ideje felismerte: a brit fennhatóság elleni harca még nagyobb figyelmet kap, ha külföldön követ el akciókat brit célpontok ellen. Az IRA átmeneti „sikertelensége” persze inkább csak viszonylagos. Hiszen azért már az idén, alig hat hónap alatt is 36 embert öltek meg — igaz, az elmúlt két évben a 12 havi mérleg 93-93 halott volt. A legutóbbi áldozatukat, John McAnulty 48 éves északír üzletembert azért végezték ki, mert azzal gyanúsították, hogy 1972 óta angol ügynök volt. A brit hatóságok persze nem állítják, hogy a véletlennek ne lenne igen nagy szerepe a merényletek számának alakulásában. Elég, ha csütörtököt mond egy robbanószerkezet, vagy a golyó csak súrolja a célpontot, s az eset máris kimarad a hírek közül, nem „gazdagítja” az IRA sikerA Marsnál először „ki kell rakodni” a felszerelést és embereket kell juttatni a bolygó felszínére, hogy ott építsenek támaszpontot — a Holdon szerzett tapasztalatok alapján. Persze a Marson nehezebb lesz: a vörös bolygón óriási viharok dúlnak a széndioxidból, nitrogénból, argonból és kevéske oxigénből álló belélegezhetetlen „levegőben”. Mégis, a Naprendszerben a Mars hasonlít leginkább a Földre és nem lehetetlen, hogy vizet is rejt. Létre lehet hozni egy másik támaszpontot a Mars holdján a Phoboson: az ott kitermelt talajból ugyancsak kinyerhető az oxigén és a hidrogén — a hajtóanyag. Bármennyire is emlegetik a költségeket az aggályosok, ennek a vállalkozásnak a végső eredménye még gazdaságilag is felmérhetetlen lehet — arról nem szólva, hogy a tudásra éhes embert — amint az néhány ezredév alatt bebizonyosodott — nem lehet leállítani. A szakértők például emlékeztetnek arra, hogy az első holdutazáshoz vezető Apol- lo-program milyen óriási húzóhatást gyakorolt az iparra és a technikai fejlődésre általában a hatvanas években. Ha pedig a program igazán nekilendül, akkor a földi iparnak óriási munkát ad majd, munkahelyek tömegét teremtheti, s egészen új iparágak jöhetnek létre. Távlatokban pedig a Föld arculata is megváltozik. Alig több mint harminc éve, hogy 1957 októberében az első Szputnyikkal az emberiség nekivágott az űrkalandnak. A tempó egyre gyorsult, majd éveken át jött a türelmes kutatás-fejlesztés ideje az űrállomásokon, űrrepülőgépeken. Most feltehetően ismét gyorsulunk. Fodor György IRA? listáját. Mégis úgy látják, a dolog nem pusztán a véletlen műve, hanem szerepe van annak is, hogy a szervezetet belső ellentétek osztják meg. A júniusi választásokon a függetlenség kivívása mellett elkötelezett párt, a Sinn Fein (jelentése: magunk erejéből) ugyancsak gyengén szerepelt, folytatva ezzel a máju- . si helyhatósági választásokon tapasztalt hanyatlást. A politikai sikertelenség az erőszak híveit arról győzte meg, hogy csakis a terror eszköze vezet eredményre, miközben nyilvánvaló, hogy éppen a terrorból van elege a párt és a mozgalom híveinek. Az eszközök megválasztásában tehát nincs egység, ami nyilván befolyásolja a hatékonyságot — legalábbis így látják az angol hatóságok. Más kérdés, hogyan vélekedtek az ulsteri rendőrség (RUC) emberei, amikor megtalálták McAnulty holttestét. Észak-ír és terrorista-ügyekben semmi esetre sem ajánlatos a túlzott derűlátás, sem az elhamarkodott véleményalkotás. Augusztus 15. még odébb van, addig még sok minden történhet, s ezt a legjobb előjelek közepette is tudják az érintettek. Szászi Júlia Egy Pirandello darab címe jut az ember eszébe: Hat szerep keres egy szerzőt. A nyugatnémet külügyminisztérium már napok óta kutatja azt az aktát — iratot, dokumentumot, feljegyzést stb. —, amelyben állítólag az NSZK első kancellárja, a kereszténydemokrata Konrad Adenauer már valamikor az ötvenes évek elején lemondott az úgynevezett keleti területekről — az egykori Pome- rániáról és Kelet-Poroszország- ról —, s elismerte volna az Ode- ra-Neisse határt, évtizedekkel megelőzve a szociáldemokrata Willy Brandtot és az 1970-es Varsói Szerződést, amelyben ugyanezt szögezték le — az NSZK részéről. Mi tagadás, kissé bonyolult ez a fogalmazás, de bonyolult, jogi szakszerűségekkel megtűzdelt maga a téma is, amin az NSZK tömegtájékoztatása nap nap után, hol terjedelmesen, hol rövidre fogva elrágódik. A bomba akkor robbant, amikor a CSU elnöke és pénzügyminiszter, Theo Waigel pár héttel ezelőtt Hannoverben „sziléziaiak” (értsd: az Odera-Neisse határtól keletre fekvő területekről elszármazottak, kitelepítettek) hannoveri találkozóján kijelentette, hogy „a német Wehrmacht 1945. május 8-án bekövetkezett kapitulációjával a német birodalom nem szűnt meg létezni. Nincs olyan nemzetközi jogilag hatályos szerződés, amely a Német Birodalom keleti részeit a birodalomtól elválasztotta volna”. A német birodalom jogilag 1937-es határai között létezik, a négy győztes nagyhatalom továbbra is „egész Németország” fölött visel felelősséget, csak egyetlen állampolgárság van, ami egyúttal NSZK-állampol- gárság is. Waigel érvelését a nyugatnémet alkotmánybíróság, jogászok erősítik. Érvelésük: Igaz ugyan, hogy Jaltában Sztálin, Churchill és Roosevelt megállapodtak „Lengyelország határainak Nyugatra tolásában”,de 1945-ben Potsdamban abban is, hogy a haÚj nagyvárosi divat kergeti kétségbeesésbe a nyugatnémet vasutak dolgozóit, a szülőket és a pszichológusokat: az úgynevezett vonatszörf. Először Hamburgban tűnt fel e „hobbi”, de már Münchenben is űzik a halálos játékot. Főleg tizenéves fiúk csimpaszkodnak a vonatajtó kapaszkodójába, vagy másznak ki az ablakon, s így vitetik magukat - nem egyszer óránként 120 kilométeres sebességgel, néha csak hajszállal süvítve el oszlopok és MEGHÍVÓ VACSORÁRA! A „Dinner for Two“ meghívja Önt Európa több mint 3000 éttermébe ebédre, vacsorára, ahol az Ön partnere a mi vendégünk: Két vacsorát rendel, s a végén egyet fizet! ONE FOR TWO INTERNATIONAL tárkérdést csak a békeszerződéssel zárják le véglegesen, addig a keleti területek lengyel, illetve szovjet közigazgatás alá kerülnek. Békeszerződést „egész Németországgal” — mint ismeretes — nem írtak alá. A potsdami egyezkedő felek között hamarosan szakításra került sor, a hidegháború éveivel, két német állam megalakulásával, az NSZK felfegyverzésével, a NATO-ba való belépésével, majd 1955-ben a Varsói Szerződés megalakulásával. A békeszerződés homályba tűnése újabb dolgozatot érdemelne, de talán az is kevés egy olyan témára, amellyel könyvtárnyi irodalom foglalkozik. Németország újraegyesítése egy idő után keleten lekerült a napirendről. Az NSZK-ban azonban ez mind a mai napig jogilag — és politikailag — nyitott ügyA feléledt NSZK-beli vitáknak egy következő stációja, hogy a Németország-víziókban felbukkanó újraegyesítés csak az NDK-t és az NSZK-t foglalja-e magába (Berlinnel egyetemben), vagy a keleti területeket is? Az uniópártok (a CDU és a CSU) manapság a politikai színskálán tőlük jobbra álló köz- társaságiakon (republikánusokon) tartják szemüket. Ez a párt az Éurópai Parlament választásain pár héttel ezelőtt 7,1 százalékot szerzett — főleg az uniópártok rovására. Waigel ezt követő hannoveri beszédét is sokan ezzel magyarázzák: az uniópártoknak is meg kellett mutatniuk, hogy „legények a gáton” ,az „össznémet érdekeket” ők is a szívükön viselik, a választóknak nem kell a köztársaságiak, vagy „az elűzöttek” karjaiba rohanniuk; eközben pedig működik a reálpolitikai érzékük is, s a keleti szerződések érvényét nem kérdőjelezik meg... Adenauer szelleme és a rejtélyes irat (vagy ígéret) itt válik megint főszereplővé. Kohl kancellár „Adenauer politikai unokájának” tekinti magát, s ha a ravezetékek mellett. Hamburgban már van halálos áldozat, egy 14 éves lány pedig fejével oly szerencsétlenül súrolt egy oszlopot, hogy azóta is eszméletlen. A müncheni pályaudvari felügyelőség kommandót állított fel a „vonatszörfösök” lefülelésére. Büntetőjogilag az új „kedvtelés” nem üldözendő cselekmény, hacsak nem keletkezik anyagi kár, vagy az utasok közül valaki nem rémül halálra, legfeljebb a potyautazásért lehet bünvasz előd már az ötvenes évek elején elkötelezte magát az Odera-Neisse határ véglegessége mellett, az uniópártok manőverezési tere a Nagy-Németország- politikában meglehetősen beszűkül. Karl Kaiser professzor, a német külpolitikai társaság kutató- intézetének igazgatója szerint létezik Adenauer-irat: egy egyoldalú, azóta is titkosan kezelt nyilatkozat, amely szerint a német kérdés végleges rendezésekor is az Odera és a Neisse képezi majd az ország keleti határát. Kaiser professzor a Waigel beszéd után az Egyesült Államokban, majd egy rádiónyilatkozatban tette meg bejelentését, s állítja: az irat Bonnban, Párizsban, Londonban és Washingtonban megtalálható. Kaiser szerint Adenauer számára egyrészt fontosabb volt az NSZK integrálása a nyugati szövetségi rendszerbe, másrészt világossá vált előtte, hogy a nyugati szövetségesek, legyen bármiféle vitájuk is a Szovjetunióval, az Odera-Neisse határ kérdésében nem engednek, (folyt.) Ha az irat, vagy bármilyen, az adenaueri lépést igazoló okmány valóban előkerülne — azaz kiderülne, hogy Adenauer is csak a két német állam újraegyesítésével számolt, a keleti területekkel nem —, az NSZK-ban egy világ omlana össze. Addig a vitákat tekinthetjük aktuálpolitikai felhangokkal megtűzdelt akadémikus csűrés-csavarásnak. A nyugatnémet sajtó liberálisintellektuális fele a Kaiser-Ade- nauer-ügy újabb fejleményéig szívesen idézget — például egy vérbő CSU-politikust, Franz Josef Strauss-t, mellesleg Waigel elődjét, aki az 1966-os „Tervezet Éurópa számára” című könyvében ezt írta: „Értelmetlenség összekötni az irreális dolgokat a reális dolgokkal, a nem aktuális problémákat az aktuálisakkal, a megvalósíthatatatlant és az időszerűtlent a megvalósíthatóval és az időszerűvel”. tetni. Állítólag az első vonatszörfösök potyautasok voltak, Dél- Amerikában: így akarták megtakarítani a jegy árát. Nyugatnémet utánzóik főként „jó házból való úrifiúk”, akik e bizarr módon, merő unalomból ütik el az időt. A pedagógusok, pszichológusok tudományos magyarázattal próbálkoznak: a társadalom alkalmazkodási és teljesítménykényszere oly erős, hogy a fiatalok vágynak a szélsőségekre, a taposómalom után a szabadság illúziójára. Változóban az Sarkadi Kovács Ferenc „Jó házból való úrifiúk” hátborzongató kedvtelése Gyorsvonatok szörfösei Münchenben kommandó igyekszik lefülelni az utánzókat
