Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-24 / 172. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1989. július 24., hétfő „Egy kalap alá vesznek bennünket a bulicsapatokkal...” Khasin és Mikac vezet Egy-egy település, egyesület labdarúgósportját a többség haj­lamos abból megítélni, milyen osztályban és hogyan szerepel a felnőttcsapat. Az utánpótlás-ne­velés gondjai, eredményei már kevésbé foglalkoztatják a szur­kolók többségét. Egy-egy tehet­ségre általában csak akkor fi­gyelnek fel, ha már a nagyok kö­zött is bemutatkozott. A pénz­szűke miatt egyre nagyobb fele­lősség hárul a fiatalokkal foglal­kozó trénerekre, hiszen a játé­kosvásárlásra a kasszából már alig futja. De vajon milyen felté­telek, körülmények között dol­goznak a jövő fáit ültető szakem­berek? Erről beszélgettem Forgó Jánossal, az Eger SE utánpótlás- szakágvezetőj ével. — Kezdjük mindjárt az elején. Mit tesznek azért, hogy az általá­nos iskolák legkisebb nebulóit becsalogassák a focipályákra, hogy ott szervezett keretek között ismerkedhessenek az alapokkal? — Ma már nincsenek olyan edzők, akik véletlenül, az utcán sétálgatva fedezik fel a tehetsé­geket. Egykor a gyerekek még sokadmagukkal kopogtattak a labdarúgó-szakosztályok kapu­ján. Ma már ez megszűnt, jelen­leg mi tesszük ugyanezt az isko­lák bejáratánál. Minden eszten­dőben meghirdetjük tehetségku­tató akciónkat, amely népszerű­ségnek örvend a kicsik között. Ez is jelzi, hogy nem csappan a foci iránti érdeklődés, csupán a feltételek változtak. Akinek egy csepp érzéke is van a bőrgolyó­hoz, egy hároméves tanfolya­mon részt vehet. Ide harmadik, negyedik és ötödik osztályosok járnak, hiszen számukra még nincs bajnokság. A rendszeres edzések mellett a megmérettetés nekik sem marad el, a Jávori-ku­pa ezt szolgálja. Körülbelül negyven gyereket foglalkozta­tunk így, ebből hűsz-huszonöten látogatják rendszeresen az edzé­seket. — Ha csak a számokat veszem figyelembe, ez elég kevésnek tű­nik egy megyeszékhelyen. — Ha csak azt nézzük, való­ban kevés. Ám ahhoz képest, hogy milyen nagy a kihívás, elé­gedettek lehetünk. Az olyan di­vatsportágak, mint a birkózás, cselgáncs, karate, sok ifjút el­szippantanak. TOTÓ — Mi lesz a sorsa a vidéki te­hetségeknek? — Edzőink járják a megyét, így az ügyesebbek neve bekerül a noteszekbe. A hetedik és nyolca­dik osztályosokat már szívesen látjuk színeinkben, már aki vál­lalja nap mint nap a szülőfaluja és Eger közti ingázást. Akiknek ez nincs ínyére, azoknak iskolai és kollégiumi elhelyezést is tu­dunk biztosítani. Szabó László vezetésével focisulink működik a 10-es iskolában. A labdarúgó osztály diákjai napjában kétszer is magukra öltik a szerelést. — A közelmúltban azzal vá­dolták önöket, hogy tétlenül szemlélik, amint a fővárosi klu­bok az orruk elől viszik el a leg­jobbakat. Erről mi a véleménye? — Mielőtt erre válaszolnék, egyet tisztázni kell. Az anyagi ja­vakban dúskáló pesti egyesüle­tekkel semmilyen téren sem tu­dunk versenyre kelni. Évi 3 — 4 nyugati úttal s a válogatottság ígéretével olykor a szülőket is le­veszik a lábukról. Az már más lapra tartozik, hogy ebből meny­nyi lesz a valóság. Ha valaki nem váltja be a hozzá fűzött reménye­ket, azzal a kutya se törődik. Többször volt már arra példa, hogy fél év után nálunk jelent­keztek a srácok. Azt viszont ter­mészetesnek tartom, ha valaki Hatvanban lakik, és Vácot vá­lasztja Eger helyett. A Duna- parti város ugyanis közelebb van. A környékbeliek viszont többségében megtalálják számí­tásaikat az ESE-ben. Csak azo­kat igazoljuk le, akikre valóban számítunk. Felesleges ígérgeté­sekkel senkit sem bolondítunk. — Mennyit áldoz az ESE a jö­vő generációjára? — Nem mernék rá megesküd­ni, de körülbelül másfél millió forintot. Ez nem sok, nem is ke­vés. A problémáink nem is a pénzhiányból fakadnak, sokkal inkább a mostoha pályafeltéte­lekből. Tapasztalataim szerint a labdarúgás első és második vo­nalában ebből a szempontból Egerben a legelszomorítóbb a lé­tesítményhelyzet. Tizenöt — húsz évre visszamenőleg érde­mes lenne már egyszer felkutat­ni, ki vagy kik ezért a felelősek. A zsúfoltság ez idáig még nem ment a szakmai munka rovására, de nem tudom, meddig folytat­A 29. hét nyertes tipposzlopa: ható ez. Vegyük például a Cse- bokszári-lakótelepen fekvő pá­lyát. A serdülő és ifjúsági csapa­taink eddig is szűkösen fértek el egymás mellett. Ma már az Apel- la és a Lendület is ott edz. Ter­mészetesen nem ellenük ágálok, hiszen nekik is tréningezni kell valahol. Azt viszont már felhá­borítónak tartom, hogy a sport- létesítmények vezetősége egy kalap alá vesz bennünket a buli­csapatokkal. — Hogy érti ezt? — Egy-egy kispályás gárda- lassan előjogokat élvez velünk szemben. Mivel ők fizetnek a pá­lya használatáért, mi egy szót sem szólhatunk. Többször leül­tünk már ezzel kapcsolatban az illetékesekkel, s azt a választ kaptuk: ehhez hozzá kell szokni. Vagy itt vannak a pályamunká­sok. Köztudottan nyáron este il­domos locsolni a füves játékte­ret, s nem amikor hét ágra tűz a nap. Erre nálunk a legnagyobb hőségben öntöznek, mivel dél­után 3 órakor lejár a munkaidő. Természetesen senkitől nem kí­vánhatjuk, hogy szabadidejét in­gyen és bérmentve feláldozza, ám rugalmasabb munkaidő­szervezéssel ezt is lehetne orvo­solni. Ehelyett jelenleg még egy embert fizetünk, aki a délutáni órákban végzi ezt a munkát. — Úgy hallottam, a jövőben megvalósul a régi álom, vagyis tartalék csapatot indít az Eger a megyei bajnokságban. Igaz ez? — Valóban, a'90 —'91-es baj­noki idénytől kezdve. Ennek cél­ja az, hogy a még NB 11-re nem érett, ám tehetséges fiatalok ne kallódjanak el. A felnőtt keret­ben is vannak olyan labdarúgók, akik így játéklehetőséghez jut­hatnak. Közben a folyosóról behallat­szó labdapuffogások már jelez­ték: elérkezett a délutáni edzés ideje. így Forgó Jánostól elbú­csúztam, s útban hazafelé a kö­vetkező megállapításra jutottam, egykori személyes tapasztalata­im és a mai beszélgetés következ­tetéseit levonva: hosszú évek so­rán a feltételek, körülmények mit sem változtak, sőt tovább romlottak. A szakmai elvárások elé azonban változatlanul ma­gasra teszik a képzeletbeli lécet. Csak legyen, aki átugorja... Molnár *ksoít 1, 1, X, X, X, 1, +1: X Kisemmizett fellegvárait Mint ahogy az életben sohasem, tulajdonképpen a sportban sem szerencsés az, ha bármely sportág csupán egyetlen lábon áll, egyetlen bázisra támasz­kodik. Az utóbbi másfél évtizedben országszerte egyre-másra épültek a fedett uszodák, s ennek kö­vetkeztében az úszásban megvalósulni látszott az itt is kívánatos többközpontúság. A dunaújvárosi, szegedi, nyíregyházi, békéscsabai, győri, szombat- helyi, gyöngyösi úszók a korosztályos bajnokságo­kon eredményesen vették fel a küzdelmet fővárosi vetélytársaikkal, s úgy tűnt, hogy már végképp a múlté a statiszta szerepkör. Aztán ha a felnőttek versengését vesszük szemügyre, már mind keve­sebb nem budapesti klubnál versenyző nevével ta­lálkozhatunk az élcsoportban. Egy-két év alatt elfe­lejtettek volna úszni? Erről szó sincs, hiszen ha figyelmesebbek va­gyunk, azonmód észrevehetjük, hogy az egykor vi­déki színekben sikert sikerre halmozók, már a BVSC, a Fradi vagy a Bp. Honvéd sportolóiként állnak rajtkőre. Kikerülhetetlenül ez lenne hát a vi­déki egyesületek osztályrésze? Kétségtelen, hogy a fővárosi „műhelyek” csábí­tása rendkívül erős. Az edzéskörülmények vidéken nemegyszer még jobbak, de sokan — nem is véletle­nül — úgy gondolják, hogy pályájuk gyorsabban ki­teljesedhet, ha átigazolnak valamelyik fővárosi nagy egyesülethez, nyomban kitárulnak a váloga­tottba vezető kapuk, egyszóval közelebb kerülnek a tűzhöz. Sok jobb sorsra érdemes úszó és más spor­toló pályafutás^ mutatja, hogy nem mindig ilyen egyszerű a képlet. Budapesten akárhogy is vesszük, a vidéki tehetség csak egy a sok közül, s ha rövid időn belül nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, akkor úgy is kezelik. Az elkallódás veszélye tehát lényegesen nagyobb, mintha anyaegyesületüknél maradnának, ahol nem ritkán a szakosztály szeme fényei, dédelgetett kedvencei. Többen lelkileg nem is tudják feldolgozni azt, hogy egy csapásra meg­szűnik kivételezett helyzetük, és egy idő után elha­nyagoltnak érzik magukat. Mások szervezete a hir­telen megnövekedett edzésmunkát nem képes elvi­selni, a túledzettség jelei mutatkoznak. Példák sora igazolja, hogy úgymond tíz közül egy-kettőjüknek jön be a „nagy kaland”. Sajnos, megyénkből is szép számmal vannak kárvallottak. Az egri úszók közül Szálkái Attila, Thummerer Il­dikó, Köblő Emese, Erdélyi Krisztina jóllehet ön­magukhoz képest fejlődtek, ám dédelgetett álmaik nem váltak valóra. Félig-meddig ebbe a sorba tar­tozik Pohl Anett is, bár ő már évek óta a nemzetközi színvonal kapujában áll. Több évre visszatekintve, az úszósportban a me- gyénkbeliek közül Vermes Albán az egyetlen kivé­tel, akinek bejött a fővárosi „emigráció”, hiszen a moszkvai olimpián 200 mellen ezüstérmet szerzett. Persze azt is tudni kell, hogy ő nem éretlen fejjel szánta rá magát erre a lépésre, hanem már az érett­ségi után költözött, egybekötve a sportolást a köz- gazdasági egyetemen folytatott tanulmányaival. Eger már évek óta különösen kedvezőtlen hely­zetben van, hiszen fedett uszodája nem lévén, szinte korlátlan vadászterületnek számít a tehetségeket begyűjtő fővárosi klubok számára. Elég, ha annyit említünk meg emlékeztetőül, hogy tavaly a három­szoros gyermekbajnok Diószegi Péter, és az ugyan­csak nagy ígéret, Várkonyi Zoltán, 12 évesen kerül­tek a BVSC-hez. Azt suttogják, hogy az utóbbi — helyesebben nyilvánvalóan a szülei — már a vissza- költözés gondolatát forgatják a fejükben. A tanulság kétségkívül az, hogy Budapestet bár­ki tarthatja ugyan az ígéret földjének, azért a való­ság csak az, hogy a főváros sem tejjel-mézzel folyó Kánaán, ahol ripsz-ropsz, minden sikerül. Sőt el­lenkezőleg. Többszörös kockázatot vállal magára az, aki itt próbál szerencsét, s ezt a megállapítást az örökre elveszett tehetségek hosszú listája igazolja, akiknek talán jobb lett volna maradni. Á kisemmi­zett fellegvárak szaporodása ugyanis nem lehet a magyar úszósportnak sem érdeke. Főként akkor nem, ha újabb ellentéteket, feszültségeket szül, de hasznát jóformán senki sem látja... (buttinger) A hét végén újabb két fordulót játszottak le az Ágria'89 nemzet­közi nyílt sakkversenyen. Négy forduló után — némi meglepe­tésre — Khasin nemzetközi mes­ter a Szovjetunióból, és a jugo­szláv Mikac vezeti a mezőnyt négy-négy ponttal. A papírfor­mát ismét a csehszlovák Gazik bontotta fel, Cseszkovszkij nagymester legyőzésével. Me­gyénk játékosai közül Seres La­jos folytatta nagyszerű játékát. Előbb az osztrák Lendvait, majd honfitársát, Titzet kényszen'tette feladásra, és a 103 fős mezőny­ben, holtversenyben Raskovsz- kijjal és Gazikkal a harmadik he­lyen áll. Mészáros értékes dön­tetlent ért el a szovjet Shneider ellenében, majd kikapott Ras- kovszkijtól. A megyénkbeliek további eredményei. 3. forduló: Sándor- Mocsalov (szovjet) 0-1, Kincs- Bujdosó 0-1, Green (svéd)-Bor- sos 1-0, Pinkas (lengyel j-Hevesi 1-0, Jagicza-Boricsev 0-1, Má- nyai-Dovzsik 0,5-0,5, Helbig (osztrák)-Kiss 0-1, Éberth- Engsner (svéd) 0,5-0,5, Do- mány-Juraczka 0-1, Zmijanac (jugoszláv)-Forgó 0-1, Horváth Z.-Müller (osztrák) 1-0, Bör- dős-Nickl (osztrák) 1-0, Kladi­Oláh Peti — a nagyok között (Fotó: Gál Gábor) Tegnap délelőtt a B-csoport partijai folytak va-Kryjak (lengyel) 0-1. 4. for­duló: ÍCiss-Green 0,5-0,5, For- gó-Dermann (NSZK) 0,5-0,5, Sándor-Jurtajev (szovjet) 0-1, Dovzsik-Adler (szovjet) 0,5-0,5, Ragozin (szovjet)-Eberth 1-0. Engsner-Horváth Z. 1-0, Bujdo- só-Nindl 0-1, Borsos-Báli 0,5- 0,5, Hevesi-Sziráki 1-0, Bördős- Zmijanac 0-1, Csom-Jagicza 0-1, Helbig-Domány 0-1, Kladi- va-Edinger (osztrák) 0-1. A B-csoport is négy fordulón jutott túl, itt a szovjet Rabinovics vezet 100 százalékos teljesítmény­nyel. Megyénk sakkozói közül Forgó András, dr. Boros és Tóth M. 2,5-2,5 pontot gyűjtött az élmezőnyben. * Ma délelőtt és délután az ötö­dik, illetve hatodik forduló küz­delmei folynak a dohánygyár kultúrtermében. A sakk nevel A nemzetközi torna egyik legifjabb résztvevője Oláh Péter, a mezőkövesdi Munkás SE sakkozója. Mindössze 12 éves — a Mező Ferenc Általános Iskola 7/b-s tanulója — de már első osztályú minősítést szerzett a megyei sakkcsapatbajnoksá­gon. Tavaly a nemzetközi porondon is gyűjtött babérokat, hi­szen a lengyelországi Wroclawban második helyen végzett. Négyéves korában ismerkedett meg a sportág alapjaival, s eb­ben nem kis szerepet játszott édesapja. Oláh Pál — az egri strand vezetőhelyettese —, aki szintén hódolója a sakkozás­nak. A kérdésre, hogy miért szereti a sakkot, Péter felnőttes komolysággal válaszolta, hogy azért, mert úgy érzi, minden­nél jobban nevel, és edzi az akaratot. Eredményeit elméletileg is megalapozta, mivel közel félszáz kötetes szakkönyvtára van. Rendszeresen olvassa a Sakkéletet, és orosz nyelvű szak­lapokat is böngész. Edzője, Phul Ferenc szerint szép jövő áll előtte, de hasonlóképp vélekedik Mészáros András nemzet­közi mester és Kiss Pa'}is, akik az utóbbi időben segítették fej­lődését. Nem kesereg — koncentrál Cseszkovszkij nemzetközi nagymester nem tűnt túl elkese­redettnek, pedig a szombati, a csehszlovák Gaziktól elszenve­dett veresége után éppenséggel lett volna rá oka. Mint elmondta, már túltette magát az egészen, hiszen egy gyerekes hiba, egy el­nézés áldozata lett, mondhatni, úgy vesztett, akár egy kezdő. Nincs mese, össze kellett szednie magát, még mérkőzések sora vár rá. Noha esélyei a tornagyőze­lemre jelentősen megcsappan­tak, még esze ágában sincs felad­ni a kétszeres szovjet bajnoknak, aki 1976-ban és három évvel ez­előtt szerzett elsőséget hazája nagymenői között. Amiatt viszont panaszkodott, hogy az utóbbi években megnö­vekedett munkahelyi elfoglaltsá­ga miatt kevesebbet ülhet az asz­talhoz, ami meg is látszik a for­máján. Á jó idegi és fizikai állapotban lévő fiatalokkal egyébként is egyre nehezebb lenne a dolga — nyilatkozta a bajnok. (b. I.) Dobó István-emlékverseny Első az Egri Zöldért Az előző évekhez hasonlóan az idén is megrendezték megye- székhelyünkön a Dobó István te­ke-emlékversenyt, amelyen NB Il-es, NB III-as és a megyei baj­nokságban szereplő csapatok adtak egymásnak randevút. A csapatversenyben az Egri Zöld­ért — folytatva jó kupahagyomá­nyait — az élen végzett, megelőz­ve a II. osztályú Agria Bútorgyá­rat. Említést érdemel, hogy a via­dalon elindultak az újonnan megalakult Hevesi Tekeklub versenyzői is, akik Orosz, Nagy S., Lehó, Sárándi, Lauberth, Borsai, iff Ózsvári összeállítású csapatukkal a B-kategóriában a második helyet szerezték meg. Mint az egyéni viadal harmadik helyezettjétől, Lauberth István­tól megtudtuk, az ősszel a me­gyei bajnokságban is ott lesznek. Az ifjúsági versenyt a petőfi- bányai Sarankó László nyerte, 422 fával. Az eredmények. A-kategória. Egyéniben: 1. Balla (Petőfibá- nya) 421, 2. Tóth B. 413, 3. Mol­nár D. (mindketten E. Zöldért) 412, 4. Palotai (Agria) 407, 5. Jéger (Agria) 407. Csapatban: 1. Egri Zöldért (Molnár Gy., Nagy T., Molnár D., Tóth B., Simon, Ipacs) 2360, 2. Agria Bútorgyár 2351, 3. Petőfibánya 2336 fával. B-kategória. Egyéniben: 1. Berényi 429, 2. Gácsi (mindket­ten Gyöngyösi Dózsa) 391, 3. Lauberth 368, 4. Orosz (mind­ketten Heves) 368,5. Domoszlai (Gy. Dózsa) 360 fa. Csapatban: 1. Gyöngyösi Dó­zsa (Berényi, Horváth, Kiss, Gá­csi, Balázs, Domoszlai) 2156, 2. Hevesi TK 2023 fával. Az idény eleji forma ellenére az emlékverseny nem szűkölködött a képen látható atlétikus mozzanatokban (Fotó: Gál Gábor)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents