Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-20 / 169. szám

6 NÉPÚJSÁG, 1989. július 20., csütörtök Bizonytalanság itt is, ott is A Heves megyei NB III-as labdarúgócsapatok bizonyára igyekeznek kitörölni emlékeze­tükből az elmúlt bajnoki eszten­dőt. A kudarcok okait kutatva a szakemberek és vezetők levon­hatták a tanulságokat, s ennek szellemében vághatnak a nyári felkészülésnek. Körképünkben arról érdeklődtünk, vajon mi­lyen feltételek és célkitűzések mellett kezdték az erőgyűjtést. Hatvanban a kiesést követően tanácstalanság uralkodott, hi­szen — mint arról már korábban beszámoltunk — a DEKO meg­vonta anyagi támogatását. Bár az egyesület többször tárgyalt a hosszabbításról, a volt szponzor hajthatatlan maradt. így júliustól ismét dolgoznak a játékosok, s munka után tréningeznek. Nem tisztázódott még a szakosztályon belüli zűrzavar sem, Rácz Sán­dor lemondása óta nincs, aki be­töltse a vezetői tisztet. Tovább tetézte a gondokat, hogy Árvái István technikai vezető, aki pá­lyaedző is volt egyszemélyben, eltávozott. A játékosok között is nagy a jövés-menés. Kiss Tibort, a kitűnő kapuvédőt „rablással” már elvitte a Szolnok. Szilágyi András egyszerűen nem jelent meg, csupán hallomásból érte­sültek felőle. Állítólag Ózdon tréningezik. Fegyelmit indítanak ellene, mivel megszegte munka­köri kötelességét. Oláhtól és Hu- száktól is magatartásbeli problé­mák miatt megváltak. A 36 éves Gohér érthető módon már nem- vállal még egy esztendőt, illendő búcsúztatását egy nevesebb gár­da ellen tervezik. Új szerze­ménynek számít Varga László kapus és Papp Sándor. Augusz­tustól váiják a leszerelő Jobbikot és Szabót, viszont bevonult Si­mon és Augusztin is. Két ifjúsági korú, Labáth és Hatvani a felnőt­tekkel edz. Csufor Sándor edzőt óvatos bizakodással tölti el a cso­port beosztása. Csalódást kelte­nének, ha az első három hely va­lamelyikét nem szereznék meg. Foghíjas kerettel kezdett az Apc csapata, mindössze nyolc-kilenc focista húzott szerelést az első edzésen. Egyelőre teljes a bi­zonytalanság a két kölcsönjáté- kos, Turcsányi és Orosz jövőjét illetően. Ők a Zagyva-partjáról érkeztek, s nem tisztázódott még, számít-e rájuk a HKVSC. Fodor és Szőke I. szögreakasz- totta a csukát, s a „nagy öreg” Fe­kete sem határozta el még magát. Kiss János edző mindenféle hí­reszteléssel ellentétben két évet aláírt. Vezényletével a ráhango­lást követően két héten keresztül napi két alkalommal is verejté­keznek majd az apci sporttele­pen labdarúgói. Ezt követően ki­lenc edzőmérkőzéssel fűszerezik a felkészülést, s nem titkolják, to­vábbra is szeretnének megka­paszkodni a Mátra-csoportban. Gyöngyösön sem lesz edző­változás, továbbra a Treiber-Ács duó irányítja a szakmai munkát. Bizonytalanná teszi a vezetést, hogy hat-hét fiatal augusztusban valószínűleg angyalbőrbe bújik. Hárman, Jakab, Ferencz és Vágó befejezik pályafutásukat. A tá­vozók helyére érkezők személye még kérdéses. Mindenesetre legalább három-négy „kész” lab­darúgóra lenne most szükség, hogy a régi álom a második vo­nalba jutás valós reményekkel kecsegtessen. Július 24-től nap­közis rendszerben fokozzák erőnlétüket, majd szerdánként és szombatonként előkészületi mérkőzésen kovácsolják a csa­patot. Az újonc//. Gáspár SE háza- táján sincs még minden rendben. A leszerelések ezúttal sem kímé­lik őket, Csanády, Vona, Kun és Kovács L. augusztustól ismét ci­vil lesz. Hogy kik kapják kézhez nyáron behívójukat, egyelőre még a jövő titka. Mindenesetre harmadik vonalbeli tagságukhoz illően szeretnének erősíteni. Stu­pe k István edző bízik az eredmé­nyes szereplésben, vagyis a bent- maradásban. Molnár Zsolt Csapó nem nagyapó... Triatlon­hírek Augusztus 19-én triatlon ver­senyt szerveznek Kiskörén. A hármaspróbázók mini (600m úszás; 20km kerékpározás; 5km futás ) illetve rövid (1500m úszás; 40km kerékpározás; 10km futás) távokon mérhetik le felkészültségüket. Nevezni jövő hónap 11-ig lehet az alábbi cí­men: Kovács Márton Kisköre, Dobó út 2/a * Megyeszékhelyünkön a kö­zelmúltban megalakult az Egri Testedző Kör triatlon szakosztá­lya. Szívesen látják mindazokat — fiatalabbakat, idősebbeket egyaránt — akik versenyszerűen, avagy pusztán kedvtelésből sze­retnék ezt a sportágat űzni. Je­lentkezni lapunk sportrovatánál lehet, hétköznap 9-től 12 óráig személyesen, vagy telefonon! 13- 644). Az érdeklődők Molnár Zsol­tot keressék. Labdarúgókörökben szinte minden összejövetelen, tanács­kozáson elhangzik a panasz, hogy valamit tenni kell az után­pótlásért, mivel a mai mezőny­ben meglehetősen kevés az iga­zán tehetséges, nagy reményekre jogosító fiatal. Ez valóban így van, hiszen máskülönben aligha lenne elképzelhető, hogy egy, a nyugat-európai profiktól évek­kel ezelőtt visszavonult játékos még közel a negyvenhez is húzó­embere legyen a csapatának. Csapó Károly, az 1978-as ar­gentin világbajnoki döntő ma­gyar „hőse” — emlékezetes gólt szerzett a későbbi aranyérmes hazaiak ellen — most újra bizo­nyította a kétkedőknek: akár-15 éves NB I-es szereplés után is ké­pes helytállni a hazai bajnokság­ban. A tatabányaiak 14-szeres válogatott középpályása az idény végén újra tárgyalt klubve­zetőivel, s úgy döntött, még egy évre vállalja a játékot. — Ez most már tényleg az utolsó szezon lesz? — kérdezte a 38 esztendős játékostól Papp Ist­ván, az MTI munkatársa. — Igen, bár tudom, már két évvel ezelőtt is ugyanígy gondol­tam — válaszolta a népszerű fut­ballista. — Aztán jól ment a já­ték, sőt, időközben egyszer még a válogatottba is meghívtak. Szinte észrevétlenül eltelt az idő. Ne vegyék sértésnek a fiatalok, de fizikailag ma is felveszem ve­lük a versenyt. — Ez azért nem a leghízel­gőbb vélemény a hazai utánpót­lásról... — Félreértés ne essék, én na­gyon szeretem a tizen- és hu­szonéveseket, sőt, a jövőben is szívesen segítek nekik. De tény, hogy a mai fiatalok gyengébbek, és részben emiatt vagyok képes helytállni a pályán. — Nem tesznek megjegyzése­ket korára? — Ha idegenben játszunk, ak­kor egyáltalán nem zavarnak a bekiabálások. Az viszont rosszul esik, amikor egyesek Tatabá­nyán is velem szórakoznak, és gúnyosan „nagyapónak”szólíta­nak. Tudom, vannak akik szíve­sebben látnának fiatalokat a csa­patban, de ők még sajnos nem mind értek meg az NB I-es sze­replésre. — A jövő? — Tatabányán, a labdarúgó­szakosztályban szeretnék dol­gozni a visszavonulás után — mondta befejezésül Csapó Ká­roly. Tornagyoztes: a Tiszalök Felvételünk a Tiszalök-Átány mérkőzésen készült. (Fotó: Gál Gábor) A hét végén Átányban négy csapat részvételével nagypályás labdarúgótor­nát rendeztek. A Likőr-ku­pán a házigazdák mellett a visznekiek, a gyöngyösi öregfiúk és a tiszalökiek tették próbára tudásukat. A remek labdarúgó időben lebonyolított viadalon a következő eredmények születtek: Visznek — Gyöngyös öregfiúk 2-1, Ti­szalök — Atány 3-0 , Gyöngyös öregfiúk — Á- tány 4-3, Tiszalök — Visz­nek 3-2. A végeredmény: 1. Tisza­lök 2. Visznek 3. Gyöngyös öregfiúk 4. Atány. A gólki­rály négy találatával Soltész Sándor lett. A legjobb ka­pusnak járó különdíjat Ko­vács Ferencnek ítélték oda. A legjobb mezőnyjátékos címét Tóth Antal érdemel­te ki. A legsportszerűbb csapatnak az átánviak bi­zonyultak. Nemzetközi sakktorna „Elrajtolt” az Agria ’89 Az első lépések a dohánygyári játékteremben (Fotó: Szántó György) Már évek óta megszokott és üdítő színfoltja megyénk sporté­letének az Agria nemzetközi sakktoma. Az idén mintegy száz sakkozó érkezett megyeszékhe­lyünkre, hogy vizsgázzon a bá­bumozgatás mesterségéből. A mezőny rendkívül erős, csaknem a fele a Szovjetunióból érkezett, ami — ismerve a sportág ottani nívóját — nem árt a viadal szín­vonalának. Az indulók között két nemzetközi nagymester van: a tavalyi győztes Raskovszkij és honfitársa, Cseszkovszkij. A ma­gyarokon kívül 11 ország — a Szovjetunió, Csehszlovákia, Ausztria, Jugoszlávia, Lengyel­ország, az NDK, az NSZK, Hol­landia, Svédország, Dánia és Ku­ba — küldte el sportolóit, akik­nek sorában tizenegy nemzetkö­zi mester neve található. A rangos eseményt tegnap a kora délutáni órákban Kovács János, a megyei tanács ifjúsági és sportosztályának vezetője nyi­totta meg, köszöntve a verseny­zőket és eredményes szereplést kívánva nekik. Ezután már végképp a sakko­zóké volt a szó. Az egri Kolacs- kovszky SE-ből Seres a szovjet nemzetközi mesterrel, Veingold- dal, Mészáros az osztrák Schrei- nerrel, Hevesi a lengyel nemzet­közi mester Kiendrowiczcal, Kiss Pál a bélapátfalvi Éberthtel, Bördős a jugoszláv Juraczkával, Forgó Z. az NDK-beli Baum- mal, Sándor T. pedig Simó Judit­tal méri össze tudását az első for­dulóban. Az eredeti kiíráshoz képest any- nyi változás történt, hogy négy he­lyett 6 órát játszanak, vagyis na­ponta 14-től 20 óráig járnak a sakk­órák, másnap 9-től pedig a függő­játszmákra kerül sor. Ma a „B”- csoportban ötven sakkozó ül asz­talhoz és kezdi meg szereplését. A mérkőzések lapzártunkkor még tartottak, az eredményeket pénteki számunkban közöljük. Lázár Perugiában Már régen nem hallatott ma­gáról Lázár Rita egri hosszútáv­úszónő, kétszeres Európa bajno­ki bronzérmes. Érdeklődésünk­re elmondta, hogy a versenyzés­hez szükséges pénz előteremtése mind nagyobb gondot jelent szá­mára. Támogatója nem lévén ugyanis minden egyes alkalom­mal mélyen a zsebébe kell nyúl­nia. Ennél fogva egyre kevesebb lehetősége nyílt arra, hogy felké­szültségét lemérhesse, ezért az utóbbi időben bizonyos mértékű fásultság is úrrá lett rajta. A mos­toha edzéslehetőségek és nagy munkahelyi elfoglaltsága- a Gárdonyi Géza Színháznál se­gédrendező- miatt már az is megfordult a fejében, hogy fel­hagy a versenyzéssel. Ebben az esztendőben azonban még sem­miképp sem akasztja szegre az úszódresszét. Olyannyira nem, hogy a hétvégén az olaszországi Perugiába utazik, ahol húsz kilo­méteres tavi távúszáson áll rajt­hoz. Sax bravúrja Sax Gyula megerősítette ve­zető pozícióját a clermont-fer- rand-i nemzetközi sakkverseny 7. fordulójában. Nem akármi­lyen bravúrt vitt véghez a Bp. Honvéd játékosa: 30 lépésben sötét figurákkal feladásra kész­tette az exvilágbajnok francia Borisz Szpasszkijt. így előnye már egy teljes pont üldözőivel szemben. f Egészségügyi \ Szakközépiskola Eger, Árva köz 1. alkalmaz 4 és 8 órás munkaidőben takarítónőket. Barátság a teke jegyében A hét végén kétnapos sportprogram várta a mozogni vágyókat a hevesi Rákóczi Mgtsz szabadidőközpontjában. Szombaton délelőtt a nemrégiben átadott automata tekepályán mérte össze erejét az újjá­alakult Hevesi SC és az NB III-as egri Zöldért gárdája. Délután ugyanitt a hölgyek guríthattak, majd vasárnap egyéni versenyt ren­deztek. // Festésre, vakolásra kiválóan alkalmas oltott mész (fél éves) eladó. Érdeklődni lehet: Verseg Podmanitzky Kastély építkezése. Ugyanitt külső kőburkoló munkára vállalkozókat keresünk. Jelentkezés: hétköznap 7-17 óráig Cseh Ferenc építésvezetőnél (Fotó: Gál Gábor) J V, Az EGZOTA Faipari Kisszövetkezet világítótest faalkatrészek értékesítését és kiegészítő kisbútorok értékesítését kezdi meg. A felkínált áruk termelői áron kaphatók. Árusítással egybekötött bemutató a szövetkezet telephelyén Hatvan, Delelő út 60. Telefon: (38) 11-328 \ r

Next

/
Thumbnails
Contents