Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-17 / 166. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. július 17., hétfő GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Azt is vegyük tudomásul, ami jó! Évek óta semmi nem nőtt ebben az országban jobban, mint a fennálló állapotok, a folyó események felett gyakorolt kritika. Ez jó, mert csak az a társadalom képes a fejlődésre, amelyik nem hiteti el önmagával, vagy amelyikkel nem sikerül elhitetni a vezetésnek, hogy minden jól megy, és a lakosság meg lehet elégedve. Szükségszerű is, hiszen az elmúlt évtizedekben az volt a jellemző, hogy a hibákról nem volt szabad szólni, az eredményeket fel kellett nagyítani, sőt nem is létező eredményeket kellett kitalálni. Énnek éljük meg ma a reakcióját. Végzetes hiba az, ha a vezetés azt hiszi, hogy mindent a legjobban csinál, ennél csak az a nagyobb hiba, ha ezt sikerül a közvéleménnyel is elhitetnie. Érthető tehát, hogy nem az elégedetlenség ellen akarok szólni, az nemcsak indokolt, hanem szükséges is. Van azonban másik véglet is, amikor az eredményeket nem veszik tudomásul. Én ennek a jeleit is látom egyre jobban elszaporodni. A történelemben egyedülállót valósítottunk meg Mikor a társaságomban pa- naszkodókat, bírálókat megkérdem: most jobb, vagy akárcsak egy évvel ezelőtt? Gondolkodás nélkül rávágják, hogy most. Aztánjönnek a „de”-k. A következőkérdésem: vártál ennyi pozitív változást egy évvel ezelőtt? A gyors válasz: nem. Tehát egyetértést tapasztalok abban, hogy az események a vártnál jobban és gyorsabban alakultak. Természetesen ez csak általánosságban igaz, mert egy sor területen nincs javulás, sőt. Amennyire azonban hiba volna az eredményekkel való általános megelégedettség, annyira hiba, ha nem látjuk, hogy lehetünk elégedettek is. Én négy területet emelek ki, amelyeken indokolt és hasznos volna látnunk az eredményeket: A politikai életünk gyorsabban és zökkenőmentesebben demokratizálódott, mint azt bárki külföldön és itthon elképzelte volna. Nem állhatunk meg ott, ahova eljutottunk, de a folyamatok sínen vannak, és hitem szerint visszafordíthatatlanok. Ebben a tekintetben nemcsak az el- műit 40 évre igaz, hogy alig történt valami az elmúlt évhez képest, de az én korosztályom az élményei alapján tudhatja, hogy 1945 és 1949 között is sokkal kevesebb történt érdemben. Ha az elkövetkező két-háíom évben így folytatjuk, a történelemben eddig egyedülállót sikerül megvalósítani. Ha ez a közvélemény előtt is nyilvánvalóvá válik, több reményünk lehet arra, hogy a hatalom birtokosai is képesek lesznek e történelmi feladat megvalósításáért egyéni érdekeik fölé emelkedni. Nem akarok a nálam sokkal nehezebb anyagi körülmények között élők nevében is nyilatkozni, de megmondom, hogy én az utóbbi évek nagyobb szabadságát többre értékelem, mint nyugdijam reálértékének rohamos értékvesztését. Az azonban aligha vitatható, hogy a kényszerű nad- rágszíjmeghűzásért az egyetlen, amit a közeljövőben kaphatunk, a nagyobb politikai szabadság és nemzetközi tekintély. Komp helyett híd A magyar külpolitika évszázados távlatban mérve is kiemelkedő eredményekre, a nemzet érdekeit képviselő stratégiára lehet büszke. Az elmúlt kétszáz esztendő során a magyar külpolitikát még mindig Ady által oly találó megfogalmazás, a komptermészet jellemezte. Ez alatt azt kell érteni, hogy külpolitikánk vagy az egyik nagyhatalom oldalán kötött ki, vagy a másikon. Ha az egyik parthoz kötötte szorosan magát, akkor a másikról hitte, hogy az lenne esetleg a jobb. Ehhez még egy másik tényt is hozzá kell tennünk: az állam külső tekintélyét nagyobbra értékelte, mint a nép érdekeit és a világ- politikai realitásokat. Meggyőződésem szerint a magyar külpolitika az utóbbi években feladva komptermészetét, a híd szerepét vállalta, és tudomásul vette nemcsak a pártok, de a partok realitását is. Mindennek ellenére szinte nem is emlékszem, hogy valaki is megdicsérte volna ezért az illetékeseket. Hiba. Az igazságügyi szerveink, s jogszabály-előkészítésünk is kiváló munkát végzett. E téren is egy év óta több történt, mint előtte egy évszázad alatt összesen, különösen igaz ez a színvonalára és arra, amennyire sikerült elszakadnia a napi politikai csatározásoktól. Ez annál nagyobb dicséretet érdemel, mivel az elmúlt negyven évben e téren uralkodtak a legszomorúbb állapotok. Sokszor elmondtam a múltban, hogy milyen súlyos hiba, hogy a jogásztársadalom 1949 után szinte teljesen elvesztette korábbi politikai szerepét. A reformkortól kezdve a jogászok a társadalmi fejlődés, a reformok követelésének élvonalát képviselték. Ebből a szerepből kizárták őket, és nem is sikerült még a hátsó ajtókon sem visszajönniük. Ezért aztán annál nagyobb a jelenlegi szerepükért járó elismerés. Az elmúlt év során talán ők tehették a legtöbbet a reform megvalósítása érdekében. Látványos eredmények a tömegkommunikációban A nap minden órájában látható leglátványosabb eredményt azonban a hírközlésben értük el. Az újságok, a folyóiratok, a könyvek, a rádió, a televízió mondanivalójának értéke egy év alatt a többszörösére emelkedett. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a felemelt árak ellenére nőtt az újságok iránti kereslet, és ennél is sokkal jobban, a megvásárolt újságból elolvasott anyag mennyisége. Mindez az emelkedő költségek ellenére csupán azért, mert az újságírók munkája klasszisokkal jobb, mint korábban volt. Lehetett volna még más eredményekről is szólni, nemcsak a helyhiány miatt, de ezt azért sem tartottam indokoltnak, mert a hibák és hiányosságok száma ennél is sokkal nagyobb. Kopátsy Sándor Olvasótábor Nagykökényesen Ismét gazdag szellemi kalandra invitálja az érdeklődőket, az irodalom, a történettudomány, a képzőművészet barátait a hatvani Ady Endre könyvtár. Az évről évre ismétlődő olvasótáborról van szó! Arról a kéthetes nagy- kökényesi tanyázásról, amely a mozgalom elindítója, Fábián Zoltán, a tragikus sorsú író nevét viseli immár, gazdag élményt nyújtva a fiatalok táborának. Kedvcsinálónak soroljunk is fel néhány különösen nagy érdeklődésre számító randevút a két hét várható eseményeiből! Ilyen lehet Tóth Sándortitaindí- tó előadása a magyar — román nemzettudat alakulásáról, történelmünk folyamatában, ilyen a Bibó István történelemszemléletéről tervezett disputa, vagy éppen Hanák Péter történész értekezése Közép-Kelet-Európa, s benne a magyarság helyzetéről, vagy kit ne érdekelne Vekerdi László oknyomozó értekezése, amely magyar tudósok sorsát megidézve vázolja fel a tudomány helyét, szerepét a XX. századi Magyarországon. A könyvtár és a vállalkozást támogató szervek háromnapos országjáró kirándulást is a kéthetes programba illesztettek. Július 30-án pedig „Mit ér az ember, ha magyar?” címmel íróolvasó találkozón fogadnak a táborlakók több olyan vendéget, akik határainkon túlról érkeznek Nagykökényesre. (m. gy.) Jó és rossz párviadala, ahogyan egy mesében illik A királylány és udvarhölgyei Hétfő esti bemutató az egri várban Tamási Áron: ÖrdögölőJózsiás Igen színvonalas programot állítottak össze az idei Agria Játékokra. A gazdag kínálatból is Tamási Áron Ördögölő Józsiás című darabjának színre vitele ígérkezik a fő attrakciónak. Az egri vár romkertjében fölépített színpadon a nagy kánikula ellenére is teljes erőbedobással dolgozik a társulat azért, hogy emlékezetes előadások szülessenek. — Miért éppen erre az alkotásra esett a választás? — kérdeztük Gáli László igazgató-főrendezőt. — Ennek a műnek érdekes, tanulságos sorsa van. Tamási akkor írta, amikor nem engedték felszólalni a magyar írók szövetségének 1952-es első kongresz- szusán. Akkor elmondhatatlan gondolatait és indulatait írta bele az Ördögölő Józsiásba. Tamásinál szokatlan, hogy nem saját életének is megszokott „székely” közegébe helyezte a cselekményt, hanem egy barokkosán habzó németes tündérmesevilágba. Természetesen a figurák és a konfliktusok is kilógnak ebből a keretből, hiszen a magyar társadalomra utalnak. — Miért ez a bujkálás? — Olyan kérdéseket feszeget az író, melyeket Rákosi idejében csak így, „álruhásan” lehetett megfogalmazni. De még így sem sikerült hosszú évekig bemutatni, bár például a Nemzeti Színházban többször is megpróbálták. Ez a mese köntösében valójában egy ízig-vérig politikus szatíra, mely a demokrácia és a néphatalom kérdéseit, illetve a nép nevével való visszaélés problémáit feszegeti. Az ördögök a nép nyakára ülnek, és bomlasztják a közösség hagyományait, rontják kulturális értékeit. Ez az utalás elég volt ahhoz, hogy a darab ne kerülhessen színre. ' — Ha meséről van szó, a végén nyilván győz az igazság... — Ez így van, ám addig sok minden történik, amely a mának szóló tanulságokkal szolgál. A politika történései ma hallatlan aktualitást adnak ennek az alkotásnak, az írót utolérte a történelem. Azt kérdezi Tamási, hogy képes-e tenni egy nép saját kivívott igazságának a megőrzéséért, és arra figyelmeztet, hogy a működő demokrácia megteremtése nem megy garanciák nélkül. A fiatal király, ahogy a mesében illik, három nehéz próbatétel tel*- jesítése után elnyeri a királykisasszony kezét, a trónon becsülettel uralkodik, ám az ördögök intrikája miatt jó szándékai a visszájára fordulnak, az elvek nem hatnak a gyakorlatban. Ezek az ördögök nem kívülről támadnak, hanem a konfliktusokat belülről támasztják. Vigyázni kell tehát az értékekre, nincs egyszer s mindenkorra megvédett vívmány, az eredményekért napról napra újra meg kell küzdeni. Rájön erre az igazságra az iijú király is (Czvetkó Sándor alakítja), és népére támaszkodva megküzd a gonosszal, és visszaszerzi a hatalmát. Hét évvel ezelőtt, mikor először megrendeztem a művet, még a népi humor és az erdélyi kultúra sajátos szépsége ragadott meg, ma erősebben hat rám ez a politikus vonulat. Ugyanakkor hangsúlyozni szeretném, hogy ez az aktualitás nem megy az esztétikai színvonal rovására, az író ugyanis rendkívül sok játékossággal és humorral, a jellemek virágzó gazdagságával alkotta meg a darabot. Ahogy ez nála megszokott, szereplői két lábbal állnak a földön, mégis valami utánozhatatlan, furcsa lebegés tölti be a színpadot. — Több vendégművész nevével is találkozhatunk a szereposztást figyelve... — Furcsa vendégség ez, hiszen mindannyian rendszeresen föllépnek az egri színpadon. Csonka Ibolya sajátos egyéniségére az új társulat megalakulása óta támaszkodom, jelenléte most is művészileg indokolt. Az öreg ördögöt Korcsmáros Jenő alakítja, ő Erdélyből települt át jó évtizede, így belülről ismeri Tamási világát. Kóti Árpád az öreg parasztkirályt formálja' meg, igen szuggesztíven. Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy a társulathoz frissen szerződött művészekkel is találkozhat majd a közönség, nekik ez a belépőjük a Gárdonyi Géza Színházhoz. » Bemutató hétfőn este fél 9-kor az egri vár romkertjében, reméljük, csillagos ég alatt... Koncz János A műemlékvédelem nemzeti ügy ^ Magyarországon az első, műemlékvédelemmel kapcsolatos rendelkezés Kossuth Lajos nevéhez fűződik. Ő adta ki 1848-ban a „sáncolási munkák” során talált régiségek védelméről szóló utasítást. 1858-ban létrehozták az Archeológiái Bizottmányt, s alig néhány év múlva, 1872-ben megalakult a műemlékek védelmével intézményesen foglalkozó szervezet, a Műemlékek Ideiglenes Bizottsága. Az Országgyűlés 1881-ben alkotta meg a műemlékek védelméről szóló törvényt, és elrendelte a Műemlékek Országos Bizottságának felállítását. 1957 óta a műemlékvédelem gazdája az Országos Műemléki Felügyelőség. — Hol tart ma a magyar műemlékvédelem? — erről beszélgettünk Ágostházi Lászlóval, a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium műemléki osztályának vezetőjével. — Nálunk a műemlékvédelem, mint gondolat, társadalma- sítva van, és ez nagy szó. Az 1930-as években, a Szent István- évfordulóval kapcsolatos műemléki feltárások, helyreállítások (a székesfehérvári romkert, királysírok, a zsámbéki rom konzerválása, az esztergomi várhegy, és még jó néhány kisebb- nagyobb műemlék megmentése) alapot teremtettek a további munkához. A második világháború utáni nagyszabású feladatok a budai vámegyed, Sopron, Győr és még néhány település városközpontjának műemléki helyreállítja voltak. Középkori emlékek kerültek elő nagy rácso- dálkozások közepette, hiszen korábban úgy hitték, a középkornak Magyarországon alig maradtak fenn tárgyi emlékei. Az a módszer, amellyel a hazai műemlékvédelem él — hogy nem épít vissza régi épületekét, s lefejt utólagos „ruhákat”, így feltárja egy-egy műemlék sorsát —, újabb és újabb meglepetéseket okoz. Rájöttünk arra is, hogy az egyes létesítmények védelmén túl a település védelmére is gondolni kell, hogy nemcsak műemléknek deklarált értékeket, hanem építészeti szempontból jelentős, településkaraktert meghatározó emlékeket is védeni kell. — Tudomány-e a műemlék- védelem ? — A mai műemlékvédelem tudományos és technikai oldalról egyaránt megalapozott. A műemlékvédelemben építészek, művészettörténészek, restaurátorok, régészek dolgoznak együtt. Kialakult egy új szakma, az épületrégészet. Á művészet- történészek a régészet módszereit veszik át, hogy megvallassák az épületek falait. Vakolatréteg- lefejtéssel, falazatmegbontással a konkrét objektum múltját kutatják, hogy akár belső díszfestés, stukkó feltárásával visszaidézzenek egy-egy korhangulatot. — S melyik periódus a legfontosabb? Talán a legrégibb? — Ezt mindig az adott helyi értékek döntik el, az a korszak a legértékesebb, amely az épület számára a legfontosabb volt. Olykor amellett döntenek, hogy egyidejűleg legyen bemutatva több stíluskorszak is, egy-egy épületen belül. (Például a simon- tornyai várban). — Miközben egyre kevesebb a pénz — egyebek közt műemlék- védelemre is —, gyakran hangzik el a vád, hogy a helyreállítás sokba kerül. — A műemlékvédelem tényleg költséges. De ha arra gondolunk, hogy ez a pénz a nemzettudat, a hazafiság, a patriotizmus és a lokálpatriotizmus „ ára ”, akkor ezért semmi sem lehet sok. A simontor- nyai várban ma múzeum, könyvtár, borozó működik (Fotó: MTI- Press) — Mekkora a mi műemlékállományunk? — Magyarországon 9576 műemléket, műemlék jellegű és városképi jelentőségű épületet, területet tartunk nyilván. Köztük lakó- és középületeket, egyházi és népi műemlékeket, romokat. A műemlékállomány 47 százaléka van állami és szövetkezeti, 29 százaléka egyházi, és 24 százaléka személyi tulajdonban. A fel- használás jellegét illetően, eredeti rendeltetése szerint használják az épületek 70 százalékát (6700-at). A felhasználás megítélése egy statisztika szerint 75 százalékban megfelelő, 15 százalékban elfogadható, és 10 százalékban üres, vagy rosszul hasznosított. — És milyen a műemlékek állaga? — Egy felmérés szerint 5800 felújított, karbantartott, 2700 felújításra szorul, és 1100 veszélyeztetett, romos, rossz állapotban van. Bárki körülnéz szűkebb pátriájában, sajnos maga is tapasztalhatja: egész sor műemlékünk, műemlék jellegű épületünk sorsa a pusztulás. Ezért is készített műemlékvédelmi távlati fejlesztési tervet az OMF, benne száz legjelentősebb, gazdaságilag hasznosítható műemlékünket vette számba. Olyanokat, amelyeket egyáltalán nem, vagy funkciójuktól idegen célokra használtak. Javasolták, ajánlották, hogy a hasznosítható műem* lék épületeket vegyék igénybe a helyi intézmények, az újat építeni szándékozók. Nem sokan vállalkoztak ilyen értékmentésre. Pedig a közművelődés, az idegenforgalom, az államigazgatás céljaira könnyen alkalmassá ler hét tenni egy-egy volt kastélyt, kúriát. — Mik a további tervek? — Nem volna célszerű az anyagi háttér megnyeréséért tulajdonba adni műemlékeinket, különösen nem külföldieknek. De tartós használatba igen. A hazai vállalkozók számára is kedvezményeket kellene biztosítani, például, hogy a műemlék- helyreállítás költsége visszaigényelhető, az adóból leírható, vagy adómentes legyen. Ezenkívül nyílt várospolitikára, olyan társadalmi háttérre, olyan építészeti légkörre lenne szükség országszerte, amely mellett az ott élők beleszólása döntene közös történelmi értékeink megóvásáról, felkutatásáról, hasznosításáról. Vannak pozitív példák, kis közösségek öritevékeny próbálkozásai, áldozatvállalásai. Ám nemzeti értékeink karbantartását nem lehet áthárítani — ez nemzeti feladat. Kádár Márta
