Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-15 / 165. szám
10. SPORT NÉPÚJSÁG, 1989. július 15., szombat Gazdátlan egyes mez Ö sem lett próféta-... — Hogyan telt a mai napod? — Számlákat, leveleket gépeltem, telexeket,telefonokat bonyolítottam, üzeneteket vettem át — sorolta teendőit Gyónná Liktor Zsuzsa, az Eger SE NB I-es röplabdacsapatának volt játékosa, csapatkapitánya. — Szokatlan ez a munka? — Hogyne, hiszen a szó szoros értelmébe véve nagyon régen dolgoztam. Legalább két hónap kell, míg belerázódom. — A Tszker egri irodájában kaptál egy asztalt. „Betanított munkásnak ” számítasz ? — Adminisztrátor vagyok a mezőgazdasági osztályon, és ha arra érted a betanított munkást, hogy most kell ellesnem az ügyvitelt, tévedsz. A közgazdaságiban igazgatás-ügyvitelen végeztem, így egy adminisztrátori állást bárhol megpályázhatnék. — A röplabdázást és ezt nem lehet egy lapon említeni. — A pályán is felelősséggel tartoztam a mozdulataimért, és itt sem adhatok ki hanyag munkát a kezemből. Mindössze any- nyi változott, hogy a nyitás, sáncolás, feladás helyett a számlákra, a forintokra, a tonnákra kell odafigyelnem. — Tudom, hogy az ember egész életében nem sportolhat versenyszerűen, no de te, huszonötéves vagy. A gyakorlatai, hogy az élsportolók nem akkor fordítanak hátat a pályának, amikor a csúcson, erejük teljében vannak. — Igen, de tizennégy évi játék után belefáradtam, s nem is kicsit. Edzésről-edzésre járni, állandóan utazni, alig volt szabad hétvége, gyakorlatilag nem maradt időm a családomra, a fiamra. — Nálad ez az állapot fáradtság vagy fásultság? — Mindkettő. Nagyon jól emlékszem, hogy egy évvel ezelőtt azt mondták, profi feltételek, profi csapat, profi színvonal. És mi lett belőle? Egy második és egy harmadik helyezés, egy töb- bé-kevésbé profinak nevezhető csapat. Ám a háttér messze elmaradt a várakozástól. Hogy mást ne említsek, több mint egy éve egy mezben játszom. Az Eger kupán este kimostam a szerelést, s egész éjjel drukkoltam, hogy vajon megszárad-e reggelre. Ez nevetséges. Egyetlenegy olyan mezünk volt, ami úgy ahogy kinézett. Aztán volt olyan is, hogy kilyukadt a edzőcipőm, s vagy két hónapig ebben játszottam, majd kaptam egyet kölcsön. — Ha lett volna elegendő pénz a társaság menedzseléséhez, lehet, hogy a te esetedben is másképp alakulnak a dolgok? — Lehet, bár egy évvel ezelőtt is erősen gondolkoztam azon, hogy abbahagyom. Ilyen szinten már szerintem összeegyeztethetetlen a sport és a család. Olyan nőnek való, akinek nincs férje, nincs gyereke, egyedül van, a maga ura, s maximálisan az edzésekre, mérkőzésekre koncentrálhat. — Ezt az indokot elfogadom, de biztos, más is közrejátszott abban, hogy eleged lett. — Persze, hogy ez csak az egyik összetevő, amiért inkább elmentem dolgozni. Se a Torma Ági, se a Bemáth Bea, sem pedig a Bukina ellen nem beszélek, de én okosabbnak láttam volna, ha ennyi pénzért fiatal, tehetségeket hozunk Egerbe, akik háromnégy év múlva képesek lettek volna egy hasonló siker eléréséAz MNK-dönto után, a második helyezést tanúsító oklevéllel re. Nekem már tavaly ősszel is ez volt a véleményem, de nem akartam hangoskodni, mert még rám sütötték volna a bélyeget. Fölösleges volt ezt a tiszavirág életű csapatot összetrombitálni, kifizetni egy halom pénzt néhány játékosért. — Anyagilag ti éreztétek-e ennek hátrányát? — Senkitől sem sajnáltam a pénzt, de végül is amennyiért én elugráltam, és ezt összehasonlítom a többiek fizetésével, bizony nem voltam elégedett. — Mondanál két végletet? — Jó. Én 5400 forintot kerestem, és amikor az ESE ki tudta fizetni, még 2000 forint kalóriapénzt kaptam. Ehhez jött még a meccsprémium, no de ennek egy részével még mindig adós a klub. Ellenpéldaként csak annyit mondanék, hogy volt aki 25 ezer forintos bruttó fizetést élvezett az egyesületnél. — Milyen volt a legbensőbb viszony a csapaton belül? Nem arra gondolok, amit a kívülállók láttak. A valódi kapcsolatrendszerre szeretnék rátapintani. — Ahol tíz nő van összezárva, ott bizony összecsörren a pohár... — Ezek a problémák természetes méretet öltöttek csupán vagy túlnőnek azon? — Szerintem természeteset. Bárhol előfordulhat, hogy összekapnak, az egyik nem szól a másikhoz, ez azzal barátkozik, amaz meg mással.Ez elkerülhetetlen. (Fotó: Szántó György) — Két pártra szakadt a csapat? — Nem. Ha beszélhetünk is két részről, -de nem hiszem,- én egyikhez sem tartoztam. — Tormával hogy jöttél ki? — Az Ágival? Hm, érdekes viszony alakult ki közöttünk. Én jó kapcsolatnak mondom. Soha nem voltunk ellenségek, soha nem veszekedtünk, de puszibarátnők sem voltunk. Ha volt valami probléma, az Ági odaült és megmondta a szemembe, hogy mi a gondja. S vele meg lehetett beszélni a nézeteltéréseket. Aki ebben nem volt partnere, az sértve érezhette magát. — Volt, hogy sértve érezted magad? — Nem. Velem nem sok kellemetlen beszélni valója volt. Az Ágiról tudni kell, hogy ő egy haj- tós típus, nem tűri az edzésen a locsi-fecsit. Ha valakit azért teremtett le, mert nem dolgozott teljes intenzitással, akkor neki volt igaza. Ó maximalista. — Ha jól tudom, egy évvel ezelőtt már foglalkoztatott az a gondolat, hogy befejezed. Akkor mégis maradtál. Miért? — Abban reménykedtem, hogy több figyelmet és megbecsülést kapok. Nem akartam ügyeletes sztár lenni, de buta fejemmel azt gondoltam, hogy az Egerben eltöltött tizennégy év mégiscsak ér valamit. Tévedtem. Félreértés ne essék, nem vagyok öntelt, tisztában vagyok azzal is, hogy hói a helyem a hazai NB I-es mezőnyben. Valahogy velem mindig azt éreztették, amit egyszer az egyik vezető nyíltan hangoztatott is, hogy saját játékosért egy lépést sem teszünk. — Ez alatt a tizennégy év alatt mit kaptál a klubtól. S itt nemcsak kézzel fogható dolgokra gondolok? — Nézd, az utolsó három évben volt egy sportállásom, ám előtte Sikénévelbejártünk a Csepel Autóba dolgozni. Akkor, amikor mindenki más lógatta a lábát. Mi kint tényleg megfogtuk a munka végét, s azt hiszem nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy szerettek ott bennünket. A baráti körtől lakásvásárlási támogatás címen 30 ezer forintot kaptam, amiért két évet írtam alá. Az idén, június 30-án letelt a két év, tehát ezt a pénzt is megszolgáltam. Szívesen emlékszem vissza arra az időszakra, amikor ifiválogatott voltam. Bár, ezt végsősoron önmagámnak köszönhetem. Az viszont mindigis fájó pont marad, hogy az édesanyámnak, aki gyakorlatilag ezidáig nevelte a fiamat, egy huncut garast sem ajánlott fel a klub, pedig aki csak idejött, fizették neki a dadát. Persze, ez így nagyon kényelmes volt az ESE-nek, elintézte azzal, hogy a nagymama vigyáz a gyerekre amikor én edzem, mérkőzésen vagyok, vagy épp napokra edzőtáborba utazom. Bár az imént tévedtem, mert egyszer két hónapra kapott anyu 2 ezer forintot, mint dadus. — Biztos, ismered a mondást, hogysenkisem lehet próféta a saját hazájában. — Igen, azt hiszem, én is ott szúrtam el, hogy Egerben maradtam. Pedig hidd el, két évvel ezelőtt egy nagyon kecsegtető ajánlatot kaptam, 12 ezer forintos fizetéssel, lakással, benzinpénzzel, stb. De nemet mondtam, mert engem ide köt minden. És tudod, annak idején idehozták a lengyel Jozwikot, aki úgyszintén egy vagyonba került az ESE-nek. Ez egy csúnya ballépés volt. Ugyanakkor nem becsültük meg Kovács né Pálos Ritát, aki biztos kevesebbe került volna, és nagyobb hasznára vált volna a csapatnak. Szóval, hogy visszatérjek egy korábbi gondolathoz, egy évvel ezelőtt is emiatt akartam abbahagyni. — Azt nem hiszem el, hogy nem fáj a szíved. — Nagyon jól érzem magam. Isten bizony! — Az első hetekben a honvágy sem jelentkezik... — Lehet, de majd megpróbálom elterelni a figyelmemet. — Végérvényesen döntöttél? — Igen. Nem táncolok vissza. De nemcsak az Eger SE-ben nincs folytatás, hanem másutt sem. — A búcsúmérkőzésre gondoltál? — Már megvolt. — Na ne viccelj! — Tényleg. Áz Eger-kupa utolsó mérkőzése előtt bejelentettem a szakosztályvezetésnek, és az elnöknek is, hogy ez lesz az utolsó mérkőzésem. Az volt a válasz, hogy jó. Szerintem senki sem vette komolyan, csak én. — No, de tizennégy év után nem lehet így befejezni. — Most is csak azt tudom mondani, elég volt. Ha a klub el akar búcsúztatni, természetesen állok elébe, de amiért lemegyek a körcsarnokba, azt elsősorban a lányok és a közönség miatt teszem. Budai Ferenc Sportműsor Szombat Labdarúgás: Likőr-kupa négy csapat tornája, Átány, 9. Lovassport: Koráik Zoltán emlékverseny, fogathajtás, I. forduló, zaránki sportpálya, IX Teke: Egri Zöldért-Hevesi SC barátságos mérkőzés, hevesi szabadidőközpont, 9., amatőr női verseny 14. Tömegsport: Asztalitenisz verseny, hevesi szabadidőközpont, 9-12. Vasárnap Lovassport: Koráik Zoltán emlékverseny, fogathajtás, II. forduló, díjugratás, zaránki sportpálya, 9. Teke: Egyéni verseny, hevesi szabadidőközpont, 10-18. Úszó OB Csépe a leggyorsabb Tegnap a Komjádi uszodában színvonalas versenyekkel folytatódott az országos úszóbajnokság. A pénteki csúcstermés szerényebb volt az előző napinál, ezúttal egyedül Ágh Norbert 100 m gyorson faragott le saját rekordjából csaknem egy másodpercet. Az 52.46-ot 51.60-ra „írta át.” A gyöngyösi Csépe Gabriella esélyeshez méltóan végig vezetve nyerte meg az 50 m-es mellúszást Nagy Tündéés Balajcza Tímea előtt, ideje 33.85. Az ugyancsak gyöngyösi Kiss Tímea az első napon 50 m háton 32.19-cel ötödikként csapott célba. Tegnap száz m háton állt rajthoz, és 6. helyet könyvelhetett el magának. Időeredménye: 1:08.51. Az aranyak ára? Kezdetben volt a dopping és a bundabotrány, ezek az ügyek vetítették rá árnyékukat a magyar sportéletre, tompították a szöuli aranyak fényét. Újabban már önmagunk is mind nagyobb előszeretettel vájká- lunk a gennyedő sebben, egyre gyakrabban találkozhatunk a sportsajtóban malíciózus megjegyzésekkel. Úgymond, túlontúl is drága az olimpiai és nemzetközi versenyeken szerzett aranyak ára, emberéletekkel és egészségileg teljesen lerobbant lakossággal kell érte fizetnünk. Már maga a kérdésfelvetés is hamis, hiszen azt sugallja, hogy amennyiben az élsportra kevesebbet áldoznánk, az anyagi erőforrásokat átcsoportosítva, egycsapásra megoldható lenne a diák- és szabadidősport minden gondja-baja. A derék magyarok ezután már néma sportlapok böngészését tekintenék elsődlegesfeladatuknak, nem az lenne számukra az imponáló, a hozzáértés netovábbja, ha kívülről fújják kedvenc'csapatuk összeállítását. Egyszóval: sportemberi mivoltuk nem ilyen, akárhogy is nézzük, pótcselekvésekben csúcsosodna ki. Ezzel szemben tréningruhába bújnának, és napi egy-kétperc testmozgás helyett egy-két órát áldoznának kondíciójuk fenútartására. Csak hát — ne legyünk szemellenzősek — manapság Magyar- országon ennek megvalósításához vagy vastag pénztárca, vagy kőkemény konokság, már-már megszállottság szükségeltetik. Es még valami. Mindent elsöprő tudatosság, amely pontosan diktálja, hogy mit miért tegyünk. A kínzó időhiány ugyanis óhatatlanul szelektálásra kényszerít, s a rangsor elejére az kerül, amit mi magunk lényegesnek tartunk. Ahhoz, hogy a mozgás legyen a gondolatbeli lista élén, tisztában kell lennünk azzal, hogy ez olyan befektetés, ami előbb-utóbb egészségben, életkedvben, tettrekész- ségben busásan kamatozik. Ha úgy tetszik, szemléletváltozásra van szükség, amely világosan megérti az idők szavát, azt, hogy önmaga ellen vét, akinek szájából cigaretta lóg, az italospoharak emelgetésében jeleskedik, s tunyán kényelmes életmódot folytat. A dolog másik oldalát szemlélve: mit nyernénk azzal, ha a Noblesse oblige, azaz a nemesség kötelez elvét feladva kevesebbet fordítanánk klasszis versenyzőink menedzselésére? Egyrészt kevesebb dicsőség jutna az országnak, egy sikerélményt nyújtó területről önként kivonulnánk. Nyilvánvaló, dőreség lenne ez részünkről, hiszen ilyenekben amúgy sem bővelkedünk. Mennyiveljárnajobban a diák- és a szabadidősport? Példaképek hiányában nem biztos, hogy könnyebb lenne az olyannyira sürgetett szemléletváltás elérése. Valójában nem az élsporttól elvont forintok, hanem a gazdaságban és az életkörülményekben lezajló pozitív változások adhatják a mindenki számára megnyugtató megoldást. Mi hát az aranyak ára? Kétségkívül, sok-sok millió forint, ami mérhető. S még több az, ami mérhetetlen... (buttinger) Nyűt levél Kiss Ferencnek, a kiskörei labdarúgócsapat volt edzőjének Tisztelt Kiss Ferenc! A tarnaleleszi labdarúgó szurkolók, valamint a magam nevében, bár egy kicsit megkésve, de gratulálok a társadalmi munkájáért kapott kitüntetéséhez. Őszintén és nagyon sajnálom, hogy az a lelkes csapat, amely az Ön keze alatt dolgozott és szórakoztatta az Önök sportszerű közönségét, búcsút kellett, hogy vegyen a megyei osztálytól. Minden bizonnyal Ön mindent megtett annak érdekében, hogy ez így is történjen. Emlékeztetőül: volt 1989 márciusában egy Tar- nalelesz-Kisköre bajnoki labdarúgó-mérkőzés, ahol Sajnos Tolnai Imre az Önök játékosa megsérült. A Népújság hasábjain keresztül azt nyilatkozta, hogy közel két évtizede járja a labdarúgó pályákat, de ilyen alattomos bele- menést és sportszerűtlen játékot nem látott. Közlöm Önnel, hogy én magam is húsz éve járom a labdarúgó pályákat, először mint játékos, később, mint sportvezető, de ilyen sportszerűtlen edzővel nem találkoztam, aki a saját közönségét és játékosait járatja le azzal, hogy hamis igazolással küld pályára labdarúgót. Azt hiszem, és meggyőződésem, hogy amennyiben három hónappal később terjesztik Önt fel a kitüntetésre, akkor teljesen más a végeredmény. Az Ön által tett nyilatkozat, amely mint már említettem, erkölcsileg is nagyon megviselte a mi csapatunkat, sajnos az eredményességben, illetve eredménytelenségben mutatkozott meg. Nagyon sok helyen megjegyezték nekünk, hogy ezek a „csontzenészek”. Végezetül annyit, hogy ameny- nyiben az eltiltása lejár és a sport területén erkölcsileg is rendbe jön, sportszerűen és keményen dolgozzon annak érdekében, hogy a saját és más csapatok szurkolóit is fondorlat nélkül szórakoztassa. Tisztelettel: Pál Tibor a Tarnaleleszi SE elnöke Drága vdlt a feketekávé A Brazíliában rendezett a labdarúgó Dél-Amerika Kupán doppingvizsgálat „áldozatául esett” Pablo Bengoechea, az uruguayi válogatott és a spanyol Sevilla játékosa. A nemzetközileg jól ismert futballista vizeletében a megengedettnél nagyobb koffeinmennyiséget mutattak ki, ezért a Dél-Amerikai Labdarúgó-szövetség (CSF) két évre minden, a FIFA által rendezett mérkőzéstől eltiltotta! Osvaldo Ramirez, a CSF perui tagja a szenzációra összesereglett újságíróknak elmondta, .hogy a döntés végleges, tehát a fellebbezésre nincs lehetőség. Az eltiltásra vonatkozó javaslatot a szövetség tagjainak döntő többsége szavazatával támogatta. Bangoechea sem a döntésről, sem a vizsgálat eredményéről nem volt hajlandó nyilatkozni. Az uruguayi válogatott egyik tagja szerint — aki nevét nem adta kijelentéséhez — csapattársa csupán feketekávét fogyasztott, de balszerencséjére pont az ellenőrzés előtt. Ha valóban így történt, ez a kávé bizony drága volt, de aligha ez az egy csészényi serkentő okozta Bangoechea vesztét. '
