Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-15 / 165. szám
8. NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE NÉPÚJSÁG, 1989. július 15., szombat Nyilatkozik a volt KGB-főnök A tanúk még élnek Jurij Andropov, Kádár János, Nyikita Hruscsov és Gáspár Sándor egy 1964-es budapesti nagygyűlésen (Fotó: MTI Belföldi Képszerkesztőség) Sokan és sokat hajtogatják manapság a Szovjetunióban, hogy a történelem fehér foltjainak besatírozását megnehezítik vagy egyenesen lehetetlenné teszik a szigorúan zárva tartott archívumok. Tény, hogy az irattárak jó részéről még nem vették le a lakatot, de arra sem árt emlékezni, hogy a múlt rengeteg tanúja él még. Inkább őket kellene faggatni, mondják el, hogy min mentek keresztül. Aki erre buzdít, az nem más, mint az Állambiztonsági Bizottság (KGB) egykori vezetője, Vlagyimir Szemi- csasztnij. Jelenleg nyugdíjas hétköznapjait éli, ám az Ogonyok- ban közölt inteijúban leszögezi: 65 éves kora nem jelenthet akadályt, bármilyen munkát szívesen elvállal. Beavatkozósdi Szemicsasztnij tapasztalatai sok mindenre elegendőek lehetnének, munkabírásával soha nem volt baj. Politikai pályafutását is tipikusnak mondhatjuk. 1944 óta az SZKP tagja, a sztálini időkben Ukrajnában Kom- szomol-elsőtitkár. Hruscsov alatt a KGB főnökének nevezik ki (1961 és 67 között a titokzatos apparátus munkáját irányítja), a brezsnyevi pangás időszakában visszaküldik Ukrajnába miniszterelnök-helyettesnek. A peresztrojka és a glasznoszty már nyugdíjasként köszönt rá. A több korszak tanulságából természetesen nehéz lenne történelmi végkövetkeztetést levonni, és Szemicsasztnij sem törekszik erre. Azt azonban világosan kimondja: a Szovjetunióban elsősorban azért nem mennek rendben a dolgok, mert mindenki a másik dolgába akar beleturkálni. így volt ez a KGB-nél is, amikor olyan feladatokkal bízták meg ezt a különös CIA—FBI keveréket, amelyekhez semmi köze nem volt. Ma már nevetségesnek tűnik, de megtörtént, hogy például Szolzsenyicin- ős Grossz- man-regények elkobzásával is a KGB foglalkozott... Hruscsov leváltásáról A volt KGB-vezető érdekes új részletekkel szolgál a Hruscsov leváltásának körülményeiről. Hruscsov Picundán nyaralt, amikor telefonon sürgősen Moszkvába kérették. Eddig azt tudtuk, hogy Szuszlov telefonált, és Hruscsov habozás nélkül az utazás mellett döntött. Szemicsasztnij azonban fültanúja volt, hogy Brezsnyev vette fel a kagylót, és Hruscsov csak többórás késéssel egyezett bele a repülőútba. Mindenki azt várta, hogy Hruscsov megerősített testőrseggel érkezik (legalább ötven emberrel), ám ő beérte a szokásos ötfős kísérettel. A leváltását végrehajtó KB-ülést megelőzően másfél napig a PB ülésezett zárt ajtók mögött. Szemicsasztnij meg félóránként kapta a hívásokat a KB-tagoktól. Volt, aki azt mondta neki: megbuktatták Hruscsovot, meg kell őt menteni! Mások tudni vélték, hogy Hruscsov diadalmaskodott és „felfalja” a Politikai Bizottságot. Szemicsasztnij ekkor értesítette Brezsnyevet, hogy a helyzet a KB-tagok „betörésével” fenyeget, s ezután hamarosan be is fejezte torzsalkodását a PB. A KB- plénum döntése közismert, az már kevésbé, hogy Hruscsov azt , kérte Brezsnyevtől, hogy ne kelljen felszólalnia, mert attól fél, hogy elsírja magát. Szemicsasztnij szerint Brezsnyevet azért választották meg, mert egyszerűen más nem jöhetett szoba! Pedig Brezsnyev hamarosan gyenge kezű, kitüntetésmániában szenvedő vezetőnek bizonyult. S ha annak idején Sztálin saját magát emelhette a magasba, addig Brezsnyevből a PB csinált nagy embert — ez pedig óriási hiba, sőt, bűn volt. Brezsnyev főtitkárságának elején csupán papíron születtek meg a reformok. Hruscsov legalább fellendítette a mezőgazdaságot, nagyarányú lakásépítkezésbe fogott, és tekintélyt teremtett a Szovjetuniónak a nemzetközi porondon. Brezsnyev mindezt felélte, a pangás a szakadék szélére taszította az országot. Andropov bírálata Szemicsasztnij nem kíméli Andropovot sem; ő az első, aki nyíltan támadja és bírálja a korábban sérthetetlennek hitt KGB- elnököt, majd SZKP-főtitkárt. Szemicsasztnij elképzelhetetlennek tartja, hogy Andropov nem tudott az üzbég maffia és belügyminisztérium üzelmeiről. Csakhogy azt is jól tudta, hogy a belügyminiszter (a később öngyilkosságot elkövető Scsolokov) Brezsnyev közeli bizalmasa, a belügyminiszter-helyettes Csur- banov pedig a főtitkár veje volt. Mivel Andropov közel akart maradni a tűzhöz, hallgatott, és még csak titkos jelentéseket sem készített. Természetesen az is alapvető tévedés volt, hogy Andropov egy személyben volt a KGB vezetője és a Politikai Bizottság tagja — így eleve megkötötték a kezét. (Szemicsasztnij idejében a két funkciót még különválasztották egymástól). Az Andropovot követő Csemyenko megválasztását pedig végképp nem értette senki, az új főtitkár annyira „véletlenszerű” figurája volt a szovjet politikai életnek. Mellesleg az is jellemző, hogy a Brezsnyev alatt gyorsan kegy- vesztetté vált Szemicsasztnij nak a legkülönfélébb alibi állásokat kínálták fel. Végül Ukrajnában kreáltak neki miniszterelnök-helyettesi tisztet: ő lett a harmadik helyettes, pedig korábban a törvény csak két helyettesi posztot engedélyezett. A kinevezéskor „tréfásan” megjegyezték: a cirkuszi elefánt is megtanul egy év alatt táncolni. Nos, Szemicsasztnij Ukrajnában 15 évig „táncolt”... Ma pedig azt vallja, a még élő egykori PB-tagok nyugodtan elmondhatnák az igazságot. Seljepinen, Seleszten, Voro- novon, Kirilenkón, Mazurovon a sor! Legalábbis a volt KGB-főnök szerint! Sz. Cs. Üvegtörténeti kiállítás Párádon A mátrai üveginűvesség ipartörténeti fejlődésének emlékeit a parádiak, a magángyűjtők, a „Dobó István’* Vármúzeum „féltett kincsei” képezik. Ma már a világ minden részén ismerik a Parádi Üveggyár termékeinek széles skáláját. Kékesi Pálné iparművész hozzáértését dicséri ez a történeti tárlat, amely egy leendő múzeum alapjait képezi. (MTI-fotó: Szabó Sándor felvételei) J7 * m M«pN .71 Thrifi'Vw-M pr'ürtinäe <K iélfi • paráosasvAim 13«. JÖN. 8»tép$«MÍ A játékos ember A legelterjedtebb gyUjtőszenvedély: a numizmatika Tiranai tárgyalások Albán—keletnémet közeledés * Tirana és Moszkva 1961-es szakítása óta Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere személyében először járt ilyen magas rangú kelet-európai diplomata Albániában. A két ország közeledésének hátterében megfigyelők szerint a két, kormánynak a gazdasági és társadalmi reformokkal szembeni elutasító merevsége áll. Olyan vélemények is elhangzanak, hogy Berlin — látva a külkereskedelmi monopólium felszámolását több kelet-európai országban — igyekszik új nyersanyagforrásokat találni és mielőbb biztos piacot szerezni termékeinek. Mérföldkőnek számított Ős- kar Fischer keletnémet külügyminiszter háromnapos albániai hivatalos látogatása Albánia és a kelet-európai szocialista országok kapcsolatában. Albániának a Szovjetunióval történt 1961-es szakítása óta most jár ugyanis először ilyen magas rangú keleti diplomata Tiranában. A látogatás egyik előzménye, hogy Berlin már 18 hónappal ezelőtt helyreállította a nagyköveti kapcsolatot Tiranával, éppen akkor, amikor Albánia és az NSZK felvette egymással a diplomáciai kapcsolatot. A megfigyelők fontosnak tartják kiemelni, hogy — a diplomáciai kapcsolat létesítését követően Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter már járt Albániában, és hogy a Berlin-Tirana viszony felmelegedésében az NSZK aktív külpolitikája is közrejátszott. Az utazással kapcsolatban megjelent más kommentárok azt emelik ki, hogy az NDK — mely üdvözölte a kínai tüntetések vérbe fojtását, szovjetellenes tüntetésként számolt be Nagy Imre budapesti újratemetéséről, anélkül, hogy megemlítette volna rehabilitálását, támogatta Bulgáriának a török kisebbséggel szembeni fellépését. Gorbacsov NSZK-beli látogatásával kapcsolatban pedig élesen támadta Bonnt a német újraegyesítésre vonatkozó tervpk miatt, és nem számolt be a lengyelországi választásokról — az erősödő keleteurópai reformfolyamatra válaszul próbálja megszilárdítani egyes régi kapcsolatait, illetve kiépíteni újakat, például a gazdasági és társadalmi reformok ellenzőivel, a keményvonalas .albán kommunista vezetőkkel. Tiranai tárgyalásain a berlini külügyek irányítója elismeréssel szólt a balkáni béke megszilárdítása érdekében kifejtett albán erőfeszítésekről. Az albán fél viszont az NDK-t dicsérte mint mindig is megbízható kereskedelmi partnert. Fischer a tárgyalások során igyekezett tovább bővíteni a gazdasági kapcsolatokat is. A kelet-európai országokban tapasztalható gazdasági irányváltás, az állam külkereskedelmi monopóliumának megszűnése arra készteti Berlint, hogy ne csak új szövetségeseket, hanem új piacokat, árui számára elhelyezési teret és nyersanyag- forrást keressen. Az NDK azt is szeretné, ha állampolgárai turistaként ellátogathatnának Albániába. A keletnémet állampolgárok albániai üdülése azért is vonzó az NDK kormánya számára, mert az albán vezetők — diplomáciai források szerint — ígéretet tettek arra, hogy határaik megbízhatóan zártak. Ha megkérdeznének, a gyűjtők mely táborába sorolható a legtöbb ember, habozás nélkül a pénzgyűjtőkre szavaznék. Persze, tréfás mellékgondolattal, mivel — ha van is, aki tagadja — a pénzt mindannyian szeretjük, s állítólag jó érzés, ha sok van belőle. Hogyne, hiszen a ropogós bankókért, csengő érmékért az életet szebbé tevő anyagi javak mindegyike megvásárolható. Aki viszont csak halmozza a pénzt, s egy szemernyit sem ad ki belőle, az vagy fösvény, mint Moliére Harpagonja — vagy nu- mizmata. Közöttük-szakadéknyi a különbség. Harpagont csak a vagyon boldogítja, a numizmata viszont csak ritkán gondol gyűjteménye mai pénzben kifejezhető értékére. Az ő igazi kincse a bankjegyek, pénzérmék sorozatának teljessége, s lehetőleg ritkasága, akárcsak a bélyeggyűjtők esetében. A numizmata elsősorban pénzérméket gyűjt, sőt, papírpénzeket, bankjegyeket is, persze lehet éremgyűjteménye is. Ide illik tehát egy kis szómagyarázat. Numizmatika, vagyis éremtan: érmekkel és érmékkel foglalkozó tudomány. Érem: kitüntetésként, vagy díjul adományozott, többnyire felirattal is ellátott kis fémkorong, a művészetben pedig hasonló kisplasztikái alkotás. Érme: fém pénzdarab. A jelentés tehát kettős. A numizmaták nagy többsége beéri a pénzérmék gyűjtésével, hiszen ez a szenvedély is kimeríthetetlen változatosságot kínál híveinek. Mint minden gyűjtésben, ebben is a rendszerezettség jelenti a többletet. Alapul vehetik egy-egy nemzet, azon belül is egy-egy időszak pénzérméit, bankjegyeit. (A magyar pénzek gyűjtői a numizmatikai szövetség révén minden évben megvásárolhatnak egy teljes sorozatot, a megfelelő évjelzéssel forgalomba került valamennyi pénzérméből.) Az egyes példányokat meg kell óvni az idő pusztításától, ezért egyenként átlátszó műanyag fóliába csomagolva és a levegőtől hegesztéssel elzárva tárolhatók a legszakszerűbben. A fóliaívekben őrzött érmék ugyanúgy albumba köthetők, mint a bélyegsorozatok, azzal a különbséggel, hogy egy-egy ilyen album súlya bizony a tíz kilót is meghaladhatja, ezért sok numizmata a szenvedélyét tréfásan sportnak is szokta nevezni. Aki fellapoz egy ilyen albumot, s kellően élénk a fantáziája, az előtt történelmi korszakok, népek, nemzetek kiváló személyiségei, sorsfordító eseményei éppúgy feltárulnak, mint a mindennapok fontos és apró eseményei. A sorozatban egymás után következő érmék alapján nyomon követhető az illető ország valutájának fokozatos értéktele- nedése, vagy erősödése, hiszen a címletek nagysága, az érmék mérete és a hozzájuk felhasznált anyag mind-mind áruló jel, még az avatatlan szemlélődő számára is. Persze, a numizmatika semmivel sem kíván kevesebb szakismeretet, mint a gyűjtőszenvedélyek bármelyike: az érmék meghatározásának, rendszerezésének elvei igen szigorúak, s a hamisítványok éppúgy nem zárhatók ki, mint a bélyegek, vagy mondjuk a festmények esetében. Ezért nemcsak az érmék alakja, anyaga, vastagsága és kerülete, az ábrázolt motívumok kidolgozása, hanem még az érmék peremének rovátoltsága vagy simasága, esetleg jelekkel való díszítése is meghatározó fontosságú. A numizmatikai katalógusok nyilvántartják mindezek mellett azt is, hogy egy-egy érméből mennyi került forgalomba. Évjáratonként, fő- és altípusonként rendszereznek, s az eltérések nemcsak a sorozat teljessége, hanem értéke szempontjából is jelentősek. A ma közforgalomban lévő magyar pénzérmék némelyike is már csaknem ritkaság- számba megy, ha a kibocsátás évét is figyelembe vesszük. így előfordulhat, hogy sárga kétforintosaink egyik-másik évjárata a gyűjtők körében többet ér névértékénél. Inflációval sújtott világunkban ez is figyelemre méltó, hiszen a többség inkább a forintok leértékelődésére koncentrál. S. J.
