Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-06 / 131. szám
4, KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. június 6., kedd Egy hét. . . A KÉPERNYŐ ELŐTT Sápatag krimik Vasárnap Darvas Iván beszélt sorsának, pályájának állomásairól Irodalmi kötődéseim ellenére ifjúkorom óta kedvelem a krimiket, azt vallva, hogy egy alkotás minősítését műfaji szempontok nem befolyásolhatják, mert kizárólag az értékszint a mérvadó. A bűnügyi hangoltságű írások ráadásul fejlesztik logikai adottságainkat, megmozgatják fantáziánkat, azaz nemcsak szórakoztatnak, hanem gazdagítanak is bennünket. Persze csak akkor, ha a szerzők nem iparosok, vagyis nem engednek a könnyű, a gyorsan elérhető látszatsiker csábításának, nem elégszenek meg a megtanulható sablonkészlet precíz felvonultatásával, az elkopott fordulatok lagymatag, hevenyészett átfestésével. Sajnos, a szombat esti kínálat a kommersz — szemlélettel járó kliséözönnel keserített meg minket. Az „Öreg” című NSZK-soro- zat legújabb blokkja, a Séta a tej- úton forgatókönyvírói hibákkal riasztotta a nézőket. Bruno Hampel következetesen mellőzött minden eredetiséget. Sztorija bágyatag, cselekményvezetése csigatempójú, párbeszédei vérszegények. Ez a magyarázata annak, hogy a rejtélyesnek hirdetett kifejletre rögvest rájövünk, s már csak amiatt bosszankodunk, hogy az idős, a tapasztalt nyomozótiszt továbbra is tanácstalan. A történet' mondandója is didaktikus, iskolás jellegű. Méghozzá olyannyira, hogy szenvedünk ettől a jószándéktól. Ausztrál produkcióval ritkán találkozunk. Épp ezért fokozott érdeklődéssel vártuk a Rablás vetítését. Brian Dale ugyan nem büszkélkedhet átlagon felüli szellemi babérokkal, előbb említett alkalmi riválisát azonban egyértelműen lekörözte. Főhőse Taylor őrnagy, valamint Vietnamban „edződött” kommandója precízen tervezett akciót hajt végre a tisztességeseknek aligha nevezhető bukmékerek ellen. A csoport megszerzi hatmillió dollárjukat. Ezt a hatalmas summát kívánják a helyi banditák is, akikkel szemben a rendőrség tehetetlen. Nem úgy ez a csapat, hiszen — némiképp Thália szerepkörében tetszelegve — igazságot is szolgáltat, amikor leszámol velük. Érdekes gondolati mag, különösképp, ha az ötletszülő nem vonakodna mélyebbre szállni, a vázoltaknál is lényegesebb összefüggéseket felvillantani. O azoiíban — ki tudja miért — ódzkodik ettől, bízva zömében hatásvadászó eszköztárának rutinosságra valló bevetésében. Baj, mert nemcsak ő a károsult, hanem mi is... Pécsi István Kék búcsú Elbúcsúzott a Kék fény műsorvezetője, Szabó László a legutóbbi adásban. Nem volt köny- nyű dolga, mert nem olyan időszakban tette meg ezt a lépést, amikor mindenfajta magyarázat nélkül mondhatott istenhozzá- dot a kamerának. Magyaráznia és magyaráztatnia kellett az eddigi módszereket. Sok minden kiderült ugyanis az eddigi rendőri munkáról, amit a megelőző időszakban mély hallgatás övezett. Nem hozták nyilvánosságra azokat a jogtalan bántalmazásokat, fegyelemsértéseket, amelyeket éppen a rend . őrei követtek el. S mint kiderült: nem is kis számban. Erről a legfelsőbb katonai ügyész nem Irí- vánt számadatokat közzétenni hatályos jogszabályra hivatkozva. Közlékenyebb volt a belügyminiszter-helyettes, az ország új rendőrfőnöke, aki túltette magát a nem demokratikus szellemben született törvényerejű rendeletén, mivel rájött: nem a titkolózás védi a mundér becsületét, hanem éppen a nyílt beszéd. Nem fogalmazott Szabó László túlzottan derűsen. Nem is volt rá semmi oka. Két évtizeden át ez a műsor is követte a helytelen elvet, s az arra épülő gyakorlatot, amely szerint a hatalom birtokosai tévedhetetlenek. Igaz, ők is a fennálló rendeletek alapján készítették műsoraikat, de mitagadás, az Íratlan törvényekből is sok minden tükröződött a hangvételben. Különösen sok kérdőjel maradt a közvéleményben azzal a rendőrgyilkossággal kapcsolatban, amely ügy során szó volt a társadalom felelősségéről, a fiatalok magatartásáról, de arról bizony nem, hogy az áldozat mennyire ittas volt. Igaz, megpróbálták a felelősséget megosztani azzal a felkiáltással, hogy erről mindenki tudott, a fiatalkorú vádlottak is, de mindenki megfeledkezni látszott erről a nem elhanyagolható körülményről. Ez is csak arra utal, hogy egy rossz struktúra teremtette helyzetben mindenki torzan viselkedik, legyen bármilyen szerepben. A szituációt kell megváltoztatni ahhoz, hogy mindenki reátalálhasson a valódi helyére. A rendőr nyomozzon, a védő védjen, a bíró pártatlanul ítélkezzen, és így tovább. Egy többszörösen tagolt társadalomban, amely biztosítja az állampolgárjogait, az önkény lelepleződik. A régi búcszúzott, s új műsorvezetőjött. A fiatalember rokonszenvesen fogalmazta meg nézeteit jogról és erkölcsről, az új szemléletmódról. Ezzel véleményt fejezett ki a Kék fény eddigi tevékenységéről is, bár fejtetőre állított logikával. Tudniillik csak azt mondta el, milyen friss szempontjai vannak, azt nem tisztázta, hogy mit tagad meg az eddigiek közül. Persze, az ilyen váltás mindig nehéz, mert az elődtől szépen kell búcsúzni. Viszont mi lesz a cenzúrával, az igazi váltással, hogyha mindig ilyen finoman kell megfogalmazni a kritikát? Gábor László Ártatlanul megalázott harmincnégy hatvani vasutascsalád balladája A félelem éjszakája (X/2.) Az újhatvani tüntetés elleni támadást az államvédelmisták nem siették el. Első csoportjaik Budapestről már délelőtt tíz óra tájban megérkeztek. Egyelőre nem csináltak semmit, csak elzárták az utat Pest felől. Később érkeztek meg a miskolciak, akik a belváros irányából közelítették meg a tüntetőket. Aztán fokozatosan felvonultak a mellékutcákon is. A fegyveresek a teherautókon várakoztak. Egyes vissza- emlékezők szerint szeszesitallal a parancsnokság látta el őket, mások szerint a közeli vendéglőben (is) iszogattak várakozás közben. Az este beállta után a gyerekek közül sokan hazatértek, de elhagyták a templom környékét azok is, akik csak kíváncsi szemlélői voltak az eseményeknek. A meggyőződésesek a helyszínen maradtak. Beszélgettek, Máriás magyar énekeket énekeltek és hangosan imádkozták a rózsafűzért. Késő este, tíz óra tájban a teherautók lámpáival megvilágították a színhelyt, az államvédel- mista tisztek felszólították a tömeget, hogy oszoljanak szét és menjenek haza. Amikor ennek nem volt foganatja, vízi fecskendőkből vizet zúdítottak rájuk, de Huszonnégy órás „együttgondolkodást” ígért az országos olvasótábori találkozóra invitáló levél. Szombat déltől vasárnap délig — akár megfeledkezve az éjszakai alvásról is — közös töprengésre hívott lelkes, nosztalgikus hangon a nagykökényesi iskola „összes termeibe” és hatalmas, gyepes udvarára. Hangulata volt ennek a levélnek, nem lehetett neki ellenállni. Felpakoltam hát a hálózsákot és némi ennivalót „(Hozz krumplit, hagymát, kolbászt)”, és békésen rá- zattam magam a busszal Nagy- kökényes felé. Érkeztek autóval is — huszonévesek, ötvenesek, családdal vagy szólóban — a kövér cseppekben érkező eső ellenére összegyűltünk jó hatvanam „Fogadóbizottságként” Dinnyés ydz.se/daltulajdonos szolgált, aki mezítláb, gőzölgő ebédjével kezében már sejteni engedte a következő órák fesztelenségét, no és puritánságát. Hamarosan „szekciók” alakultak, bár egyelőre még nem szellemi indíttatásból, inkább a krumplihámózás, jurtaállítás, és agyagozás céljából. A rögtönzött kemencében másnapra kiégtek az itt készített érmek, s a tál is, amire mázzal írták, milyen városokból, falvakból jöttek a tizenhét éves mozgalom vezetői, szervezői, életben tartói. A cserép közös emléknek készült. Mikor besötétedett, kezdődött az igazi munka: megfogalmazni, mit is jelent ez a szó, hogy olvasótábor. Mert nem csak azt, hogy két hetet együtt töltenek okos felnőttek, érdeklődő gyerekek, és könyvekkel bástyázzák körül magukat. Öt éve már, hogy kiválasztanak egy-egy történelmi korszakot, és szinte abban élnek — legyen az Bethlen Gábor fejedelem világa, vagy a századunk negyvenes évei — zenével, históriával, képzőművészettel, irodalommal elevenítve fel az akkori hangulatot. A vezérmotívum mindig a magyarság, az európaiság: több lehet ez a szellemi kirándulás, mint olvasmányélmények gyűjtése. — Hogyan tágíthatnánk ki ezt a 10-14 napot- kérdezte Zombo- ri OHd(Budapest) — hogy a gyerek szépen, emberi módon nőj- jön fel? Egy emberi életformát közvetítünk, és ennek hatását szeretnénk időben és térben kiterjeszteni. Olyan pillanatban vagyunk, amikor nem késlekedhetünk, nem szalaszthatjuk el a politikai változások kínálta lehetőségeket. ”Tervezzünk és cselezz is hatástalan maradt. Végül jelző vagy riasztó lövéseket adtak le, majd a teherautókról leugráltak a katonák, drótkötélből kordont húztak és puskatussal kezdték verni az embereket. Jajgatás, sikoltozás kezdődött, a tüntetőkön pánik félelem lett úrrá. Aki tehette menekült: meglapultak az árokban, felmásztak a fákra, átugráltak a kerítésen, elbújtak a kukoricásban, bemenekültek a templomba, a kolostorba, elrejtőztek a közeli iskola pincéjében. A megvadult ávósok, miután szétrobbantották a tüntetés magvát, kezdték lefogni az embereket, akiket behurcoltak a közeli katolikus kör épületébe és udvarába, majd üldözőbe vették a menekülőket. Berontottak a templomba és a kolostorba is. Balázs Ilona: „...bejöttek az ávósok a templomba és az ott lévő papokat el akarták vinni. A zűrzavarban egy arany kehely leesett a földre, amit én felvettem. Édesanyám hazavitte, majd egy párnában elrejtve sikerült magunkkal vinni a Hortobágyra. A szabadulásunk után visszaadtuk a templomba.” A rendházban mindenkit véresre vertek. Az egyik szerzetes megszámolta, tizenhatszor verték arcul. Az elájult szerzeteseket és apácákat addig locsolták, amíg kedjünk együtt!”- ahogy Bajza József fogalmazott egy hasonló reform hangulatban. Most lezárhatunk egy időszakot és új indulókört keresünk. Kocsis István, a hatvani városi könyvtár igazgatója, a találkozó házigazdája szerint: — Elvesztettük a biztonságérzetünket a jövőben, hát rajzoljuk át a képet: a szervezetit és a tartalmit is. Szerte az országban egyesületek, alulról építkező demokratikus struktúrák épülnek, ilyet kell nekünk is produkálnunk. Sok olvasótábori vezetőben nincs ugyan válság, mégis sántikálva áll össze a nagyobb egész. Javaslom, hogy alakítsunk országos szövetséget, ami szabadabb kezet adna nekünk. Dinnyés Józsefekkor vette elő gitárját, és Ady Éötvösnek ajánlott versébe kezdett. Aztán letámasztotta a hangszert, és prózában folytatta, imigyen: — A tervezés rendszerint úgy történik ma Magyarországon, hogy megvárjuk, mit mondanak a hatalmasok. Legyen másképp — mi szóljunk előbb! Vajon az új pártok hogyan szállhatnának be a mozgalmunkba? Az a megoldás, ha újra olvasókörök, egyletek jönnek létre, ha mindenhol lesz egy szoba, ahol nyolcan-tí- zen összejöhetnek beszélgetni, olvasgatni, ahol egy gitáros elénekelhetne három verset, és az emberek akár azt is megtárgyalhatnák, mért nincs járda. — A lényeg: az ország minden pontján, ahol tábor van, csináljuk meg a helyi egyesületeket, és még az idén a szövetséget is, olyan elnökséggel, mely egész évben intézné a pályázatokat, ápolná kapcsolatainkat, döntene nevünkben — tette hozzá a kiskun- halasi Lukács László. — Ki csinálja ezt, mikor és hogyan, elég erősek vagyunk-e hozzá?-Ne váiják meg a kis külön egyletek szerveződését, — ajánlotta dr. Arató Antal(Budapest). — Olvasótábori szervezet legyen, ezt itt most is kimondhatják, ahányan összegyűltek. Néhány vélemény, kétely csak a vitából, ami lassan estébe, éjszakába nyúlt, de nyugvópontot nemigen talált. Sőt, akadt, aki inkább másról meditált volna, — például Vass György Hatvanból. Igaza volt. — A formát már jól körülrágtuk, a valódi tartalomról viszont alig esett szó. Sok minden, ami a mi programjaink sajátossága volt, politikai jelszóvá vált, jobb, ha más „vadászterületek” után magukhoz nem tértek. Az egyik apáca haldokolni kezdett, ezért kihívták a körzeti orvost, aki elsősegélyben részesítette a többi sérültet is. A fürdőszobában csurom vér volt a mosdókagyló, a fürdőkád. Az ávósok összetörték a szentképeket, beverték az ablakokat, leszaggatták a villanyórát és a lámpákat, összetörték a bútorokat. B.M. vasutas szolgálatból jött haza, a templom melletti házban lakott. A lakása előtt összetalálkozott egy ávós- sal. Az szó nélkül arcul verte jobbról, balról, csak aztán engedte meg, hogy tisztázza magát. Letartóztatták a katolikus körben kártyázókat, a Zöldfa vendéglőben lévőket kiverték a helyiségből. Berontottak a vasutas laktanyába és az éjszakai szálláson pihenő vasutasokat is megverték. Átkutatták a környék házait is. Erre B. V. a következőképpen emlékszik vissza: „Akkor nem féltem, egészen addig, amíg egyszercsak fel nem tűntek a Rákóczi utca mindkét végén a teherautók, amelyeknek lámpái megvilágították a tüntetőket. Az autókról leugráltak a katonák, és elindultak az emberek felé... Még volt annyi időnk, hogy beszaladtunk az egyik mellékutcába, de láttuk, hogy már annak végén is felsorakoztak a teheraunézünk. Törődjünk végre azzal, mit tegyünk, és ne csak azzal, hogyan! A beszélgetés mégsem vett új irányt. Mindenesetre megállapodtak abban, hogy egyelőre nem bújnak ki a Népfront védőszárnyai alól, hiszen kölcsönösen szükségük van egymásra. Ahogy a forintokra terelődött a figyelem, Romháb Mária kért szót (Kecskemét), és röpke számítást végzett. Idén 90 olvasó- és 160 közművelődési tábor pályázott, köztük négymilliót oszthatnak szét. A Művelődési Minisztérium másfél milliót ad, a Hazafias Népfront kettőt. Csakhogy nem valószínű, hogy jövőre is ilyen adakozó kedvűek lesznek, és ha majd harcolni kell a pénzért, csak egy szervezet állhat csatasorba a győzelem reményével. Lassan éjfél lett, gyertyák gyulladtak. Néhányan nyugovóra tértek, hogy másnap tiszta fejjel gyürkőzzenek neki a problémának, mások a jurtát választották, vagy — ahogy magam is — vad barkocbába kezdtek, és megfeszített agymunkával találták ki Ratkó József, á költő feladványait. A ’’keresztanyád tér- dekalácsát” és Szent Dávid hegedűjét a Holdon. Vasárnap újra kezdtük. Továbbra is az egyesület, bizottság, szövetség szavak fordultak elő a legtöbbször, de ahogy teltek az órák, csak nem akart kikristályosodni, mi a teendő. A mérsékeltebbek nem-aggódtak, szerintük csak jó, ha izzadva születik a megoldás. A radikálisok egyetértettek Zombori Ottó kifakadá- sával: Innen nyugodtan távozhatunk, mert nem csináltunk semmit. Ott tartunk, ahonnan tegnap este indultunk, nem ütőképes a dolog. Végül szavaztak: született egy (lélekmegtartó) intézőbizottság, s ennek tagjai június elején ösz- szejönnek. Szeptemberre pedig elfogadták Ratkó József meghívását Nagykállóba, újabb találkozóra, újabb fejtörésre. Senki sem dobódott fel, széket hordtunk, szedelőzködtünk, az autósok kikanyarodtak az iskola udvaráról, mi buszosok hervata- gon vártuk a járművet. Még vé- gigsiklott pillantásom a korongolt tálon, ami „emlékünkre” készült. Senki sem törődött vele, fehérmázas felirataival, városok, falvak nevével. Az eső pedig, keretbe zárva a két napot, újra eleredt. Palágyi Edit tók. Beszaladtunk az utca torkolatának közelében lévő házba. A barátnőm anyja tisztában volt a helyzettel.'Gyorsan levétette velünk a felső ruhánkat, és kettesével ágyba fektetett bennünket. Nem sokára zörgettek az ajtón, verték az ablakokat, és bejöttek az ávósok. A háziasszony odalépett a ruhásszekrényhez, a ruhaneműk közül elővette vasutas félje párttagsági igazolványát, és ezzel bizonygatta, hogy nem vettünk részt a tüntetésben. Az ávósok nagynehezen elfogadták a magyarázatát és elmentek. Egy idő után azonban újabbak jöttek. Ezeket még nehezebb volt meggyőzni, pedig az asszony most is lobogtatta a párttagsági könyvet. Az ávósok lerángatták rólunk a takarót. Meglátták a nyakunkon a keresztet, a Mária láncot. Ezeket durva kiabálás közben letépték a nyakunkról és a földhöz vágták. Végül azonban mégis elmentek anélkül, hogy egyéb bántódá- sunk esett volna.” Az utcákon még folyt a hajsza a tüntetők után, miközben megkezdődött a katolikus körben le- fogottak kihallgatása, és megindultak az első teherautók a letartóztatottakkal Budapest felé. (Folytatjuk) Németi Gábor A Bajza Egyesület szervezi Nemzetiségi fiataloknak A gyöngyösi Bajza József Kulturális és Hagyományőrző Egyesület a kárpátaljai, felvidéki, észtországi és erdélyi magyar nemzetiségű fiatalok számára táborozást szervez június 19-től július 1-ig. A programmal az a céljuk, hogy erősítsék a határainkon túl élők kapcsolatát hazánkkal, és segítsék szellemi kincseink megőrzését. A tábor költségeit részben közadakozásból kívánják fedezni, így kérik mindazokat, akik hozzá kívánnak járulni a nemes kezdeményezéshez, adományaikat a Magyarság tábor elnevezésű, az OTP gyöngyösi fiókjánál vezetett 1860- 359 számú számlára fizessék. Az idén, 17 éves szovjet muzsikus Erzsébet királynő »hegedűse A 17 éves szovjet Vagyim Rje- pin nyerte az idén tizedik alkalommal megrendezett Erzsébet királynő hegedűsversenyt. A május 2-ikán kezdődött brüsszeli vetélkedőn, amely a világ egyik legrangosabb zenei versenyének számít, az 52 induló közül az ugyancsak 17 éves japán lány, Akiko Szuvanai nyerte el a második, s a 21 éves szovjet Jevge- nyij Buskov a harmadik dijat. A döntőbe összesen 12 versenyző jutott be, az ő nyilvános koncertjeiket hétfőtől szombatig rendezték meg, s a hangversenyeket — óriási sikerrel — a francia nyelvű belga televízió második csatornája is közvetítette. Az Erzsébet királynő zenei versenyt különböző témákban (hegedű, zongora, zeneszerzés, legutóbb ének) 1951 óta rendezik meg Belgiumban. Korábbi győztesei között olyan művészek szerepelnek, mint például Le- onyid Kogan, Vlagyimir Aske- nazi, Ricardo Odnoposoff. Két eső között Nagykökényesen Az olvasótáborról — éjfél tájban
