Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-24 / 147. szám
4. GAZDASÁG — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1989. június 24., szombat Elsőfokú ítélet született a lőrinci kettős gyermekgyilkos ügyében A büntetés: halál A Heves Megyei Bíróság büntetőtanácsa pénteken délelőtt hirdetett ítéletet a lőrinci, 36 éves Potvorszki József ügyében. Mint már többször beszámoltunk róla, a férfi múlt év december 23-án brutálisan megölte két nyolcéves fiúgyermekét. Két nap tárgyalás és bizonyítási eljárás után a bíróság bűnösnek mondta ki a kegyetlen apát aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölésbűntettében. Ezért őt a legsúlyosabb büntetéssel, halállal sújtotta. A súlyos döntés kimondását követően az indokolásra tért rá a büntetőtanács elnöke, dr. Kahler Frigyes. Elsőnek arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a bíróság a bizonyítékok alapján milyen tényállást állapított meg. Beszélt Potvorszki József házasságáról, arról, hogy eddig már kétszer állt bíróság előtt: egy alkalommal tiltott határátlépésért három évi próbaidőre felfüggesztett öt hónap szabadságvesztéssel büntették, másodjára pedig minősített csalás, üzérkedés miatt jogerősen egyévi börtön- büntetéssel sújtották. Külön taglalta a bíróság elnöke azt az időszakot, amióta a Potvorszki családot 1987-ben Zoltán fiuk tragikus halála miatt gyász érte. Az apa annak az évnek az őszén ön- gyilkosságot kísérelt meg, ami után három hónapon át kezelték a gyöngyösi kórházban. Ezt követően felhagyott az italozással, normális családi életet éltek. Újabb kudarcot jelentett életében, hogy — bár ő sose ismerte el bűnösségét — csalás és üzérkedés címén elítélték. Tavaly március közepén kezdte meg büntetésének letöltését az egri büntetés-végrehajtási intézetben. Az első néhány hónapban még rendszeresen levelezett a feleségével, ám amikor szeptemberben eltávozásra ment haza, az asz- szony már jelezte neki, hogy szeretné felbontani a házasságukat. E tény később valósággá is vált, legalábbis a nej megismerkedett egy férfival, s erről levélben be is számolt börtönben lévő férjének. Ilyen előzmények után érkezett haza múlt év december 17- én feltételesen szabadulva Potvorszki. Akkor másnap estig egyáltalán nem látta a családját. Megtalálta viszont a felesége által a hatvani bírósághoz benyújtott keresetlevél másolatát a válásról. A következő napokban sokat vívódott elsősorban magában, mi lesz közös életük további sorsa. A kérdést azonban nem tisztázták az asszonnyal. Gyakran meglátogatta a temetőben nagyfiának a síremlékét, s ilyenkor ötlött fel benne: valamennyiük halála jelentené az egyedüli megoldást. Erről az elképzeléséről még anyósának is beszámolt. December 23-án délután két gyermekének azon való vitája, hogy melyikük kivel szeretné együtt tölteni a karácsonyi ünnepeket, lehetett a végső mozzanata elhatározása valósággá váltásának. Ugyanis ebben a kis perlekedésben annak jelét látta, hogy véglegesen megkezdődött a család szétesése. Úgy döntött: gyógyszerrel elaltatja, megfojtja nyolcesztendős fiait, azután végez az asszonnyal is, végül pedig saját magával. Később meggondolta magát — már a gyermekek hosszan tartó, igen drasztikus meggyilkolását követően —, és úgy határozott, hogy az asszonyt nem azon nyomban öli meg, hanem előbb felelősségre vonja hűtlenségéért, megkötözi, megmutatja neki a kis holttesteket, majd baltával agyoncsapja. Ez- utánra tervezte öngyilkosságát, akasztással vagy méreggel. A továbbiakban az ítélkező tanács elnöke részletesen ismertette a kisfiúk „kivégzésének” momentumait, valamint a feleség megölésére tett előkészületi cselekményeket, végül a szörnyű bűntény felfedezésének körülményeit. Az indokolás következő részében az szerepelt, hogy a bíróság a vádlott ténybeli beismerő vallomását nem minden részében fogadta el. így például abban sem, hogy — mint Potvorszki kitartott mellette — a gyerekeket torkuknál megragadva, mint valamiféle rongybabát, vitte volna végig a lakáson. Ezt ugyanis nem erősítették meg az orvosi szakvélemények. Az üdítőital gyógy- szerezése sem volt bizonyított megnyugtatóan. — Ebben olyan védekezési , módot lát a bíróság — hangsúlyozta dr. Kahler Frigyes —, ami arra irányul, hogy az elkövető tettének kegyetlenségét csökkentse. Külön érdekessége volt a bizonyítási eljárásnak az a része, amivel a tettes elmeállapotáról igyekeztek megbizonyosodni. Az első szakértői páros épelméjűnek nyilvánította Potvorszkit. Ám azt is tisztázni kívánták a nyomozás során, nem áll-e fenn lappangó elmebetegség. Ezért két hónapon át tartották megfigyelés alatt a vádlottat Budapesten. A levegőtöltéses vizsgálat során kismértékű agysorvadást állapítottak meg nála, azzal a kiegészítéssel, hogy ez nem érinti az intellektusát. A teljes bizonyosság érdekében rendelték el később a komputertomográfos mérését. Ezt Debrecenben végezték el, és az értékelő szakorvosok véleménye szerint nem mutatható ki Potvorszki agyában szervi eltérés! Az is tény, ez utóbbi sokkal fejlettebb vizsgálati módszer, mint a légbefúvásos, ezért a bíróság azt tartotta mérvadónak. Elutasította a védelem indítványát, hogy a vizsgálati anyagot az Egészségügyi Tudományos Tanácsnak küldjék meg. Mégpedig azért, mert erre csak a szakértői vélemények eltérése esetén kell sort kerítenie az ítélkező tanácsnak. Az viszont — mint a tanács elnöke többször is leszögezte — egybehangzó és megnyugtató volt. Egyébként is valamennyi szakértő egyetértett abban, hogy (Fotó: Gál Gábor) a vádlott a bűncselekmény elkövetésekor képes volt a társadalomra veszélyességének felismerésére. A személyiségében tapasztalható zavarok, kóros jegyek nem érik el azt a fokot, amely korlátozná a büntetőjogi felelősségét! Külön kitért az indoklásban a bíróság elnöke a bosszú-motívum kérdésére. Szerinte ez a vádlott első rendőrségi vallomásából is egyértelműen kitűnik, ám ez még nem lenne perdöntő, hiszen azt alá sem írta Potvorszki. Ugyanakkor a hangszalagra rögzített, rendkívül alapos és részletes, tényfeltáró beismerő vallomásakor is azt nyilatkozta, hogy nején bosszút is akart állni. Cselekményeinek logikája is erre utal. Ezentúl a szakértők a bosz- szúvágyat lényegesnek, meghatározónak ismerték fel, midőn meghallgatták a férfit, s megismerkedtek a bűncselekmény valamennyi mozzanatával. Ezután következett a jogi indoklás. Vitás volt a minősítésben az aljas indok meghatározás. Dr. Kahler Frigyes kifejtette, a bosz- szúvágy kérdését elsősorban a társadalom erkölcsi felfogása dönti el. A védő a minősítés ellenkezőjének bizonyítására két korábbi jogesetet említett, melyből az egyik a szerelemféltéssel motivált emberölésről adott példát. Elismerte a tanács elnöke, hogy ez általában még nem jelent aljas indokot, de a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az, ha valaki a családon akar bosszút állni, már igenis annak tekinthető. Megkérdőjelezte a védelem az eljárás során a különös kegyetlenséget is. A bíróság azt látta bizonyítottnak, hogy amikor Potvorszki végzett gyermekeivel, akkor az ölési cselekménnyel együtt járó kegyetlenségen túlmenően is sanyargatta az áldozatokat. Másrészt rendkívüli lelketlenség, brutalitás jellemezte az elkövetés módját, s mindez akkor is különös kegyetlenségnek minősül, ha a sértettek netán ezt nem is érzékelték volna! Mérlegelte a bíróság az előre kiterveltség problémakörét is. Ennek megállapításától azonban eltekintett, mivel az ilyenfajta tett bizonyossá válásához a hosz- szabb mérlegelés és megfontolás szükséges. Márpedig az az idő, ami a vádlott rendelkezésére állt, ehhez nem volt elegendő. Figyelemre méltó volt az enyhítő és súlyosító körülmények számbavétele is. Az előbbiek közé sorolható a ténybeli beismerés, bár — mutatott rá a bíróság elnöke — ez valójában a férfi kényszerhelyzetéből fakadt. Hiszen, ha nem ismer el semmit, akkor is részletesen és alaposan feltárható lett volna a szörnyű bűntény. Ugyanígy a hatvani rendőrségen való önkéntes jelentkezést is azért választotta, mert már nem volt más lehetősége. A súlyosító tények között említhető a visszaesői minőség, a felesége megölésére tett előkészület, az emberölés többszörös minősítése, az, hogy hozzátartozói, gyermekei sérelmére követte el a bűncselekményt. — Mi indította az ítélkező tanácsot — tette fel a szónoki kérdést dr. Kahler Frigyes — arra, hogy a korántsem könnyű döntést hozza, a legsúlyosabb büntetést szabja ki? Először is az, hogy az ítéletnek a ma hatályos jogon kell alapulnia. A büntetési nemmel kapcsolatos nézetbeli csatározások nem vehetők figyelembe. Másodsorban: erkölcsi és jogi szempontból is más annak megítélése, ha valaki védekezésre képes embert öl meg, mintha koruknál fogva is erre képtelen, kiszolgáltatott gyermekeket! A társadalom közmegvetése kell, hogy övezze, amikor az apa, visszaélve a gyermeki bizalommal, szenvtelenül az életükre tör, brutálisan végez velük. Ezáltal önmagát rekeszti ki mindenfajta emberi közösségből, alkalmatlan és méltatlan arra, hogy ilyenben éljen. Ezért határozott az ítélkező tanács a halálbüntetés mellett! Ezután dr. Fecz József ügyész. úgy nyilatkozott, tudomásul veszi az ítéletet. A védő, dr. Nyerges József fellebbezést jelentett be a vádlott védekezésétől eltérő tényállás-megállapítás és ebből levont nem helytálló következtetések, az orvosszakértői véleményekből levont nem helytálló következtetések, a védelem bizonyítási indítványának elutasítása, az aljas indok és különös kegyetlenség minősítések megállapítása, valamint a halálbüntetés miatt. A védő fellebbezésében kérte, hogy a vádlottra szabadságvesztés-büntetést szabjanak ki. Potvorszki József csatlakozott védője fellebbezéséhez, így az ítélet nem jogerős. Az ügyész indítványára a bíróság a másodfokú ítélet meghozataláig fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását. A tárgyalás berekesztését követően kérdéssel fordultunk Potvorszki József szüleihez, akik azonban — érthetően — ebben a lelkiállapotukban nem kívántak nyilatkozni. A bíróság elnökétől, dr. Kahler Frigyestől érdeklődésünkre megtudtuk, ez a második olyan ügy, amelyben halálos ítéletet mondott ki. Mint hozzátette: — Egyáltalán nem könnyű a bíróságnak ilyen döntést hoznia, sok éjszakába, töprengésbe került ennek alapos megfontolása. Potvorszki Józsefné így vélekedett: — Gyűlölöm a férjemet, ezt az ítéletet vártam, másba nem nyugodtam volna bele. Ha a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatja ezt az ítéletet, akkor — szerintem — nincs igazság! De remélem, hogy lesz— Az anyós, özv. Balajti Mihály- né megjegyzése: — Nem is érdemelt mást, mert örökre elvette tőlünk a két gyermeket. Szalay Zoltán „Ifjúság - 2000" Ifjúság — 2000 címmel országos konferenciát rendez június 30. és július 2. között a Magyar- országi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa. A MISZOT a legutóbbi közgyűlésén döntött arról: olyan tanácskozást hív ösz- sze, amely a konstruktív párbeszéd lehetőségét kínálja a fiatalok képviseletére szerveződött csoportok és a közvéleményt befolyásoló személyiségek között. E párbeszéd célja, hogy maguk a fiatalok, az ifjúsággal foglalkozó szakemberek ily módon is részt vegyenek a készülő kormány- program alakításában. A konferencián az elképzelések szerint a résztvevők — elsősorban a MISZOT tagszervezetei — egyeztethetik közös törekvéseiket, és a leglényegesebb kérdésekben ajánlásokat fogalmazhatnak meg a kormány számára az ifjúságpolitikai koncepció kimunkálásához. A tanácskozás első napján — a tervek szerint — Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter tart előadást "Egy kívánatos társadalmi változás körvonalai — Mit kínál egy ilyen változás az ifjúságnak 7" címmel. A tanácskozásra meghívták a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaságot, a Független Kisgazdapártot, a Független Jogász Fórumot, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligáját, a Magyar Néppártot, a Magyar Demokrata Fórumot, a MSZDP-t, az MSZMP-t, a Református Egyházat, az SZDSZ-t és a SZOT-ot. Idegeink is válságba kerültek, nemcsak az ország Mit hoz a műit? így látja a pszichiáter A Magyar Tudomány márciusi száma ismertette az MTA orvosi osztályának 1988-ban készített elemző tanulmányát hazánk lakosságának egészségi állapotáról. Az eredmény siralmas: az elmúlt két évtizedben egyre romlanak a mutatók. Csökkent a születéskor várható élettartam, a 40 — 49 éves férfiak halálozási aránya 108 százalékkal, a 40 feletti nőké csaknem 30 százalékkal nőtt. Halandóságunk mértéke a harmincas évek számadataihoz közelít, s ez több mint aggasztó. Csökkenő tűrőképességünk szomorú bizonyítéka, hogy minden második házasság végződik válással, s ennek gyermekeink isszák meg a levét. Ijesztő mértékben nő az ifjúsági bűnözés, a gyógyszer- és drogfogyasztás. Változatlanul az alkohol az első, amihez nyúlunk, ha öntudatunkat, legalábbis időlegesen, ki akatjuk oltani, mert nem bújuk tovább a feszültséget. De az önmegtartóztatók is megérzik a létbizonytalanságot, a folyvást változó kort, amelyben már féléves intervallumra előre sem mernek jósolni lassan, ám ők pszichoszomatikus betegségekkel: fekéllyel, infarktussal reagálnak. Ha éppen nem dugják homokba a fejüket, feladva mind az események nyomon követését, mind a kiútkeresést. Az irracionalitások kora Idegeink is válságba kerültek, nemcsak az ország. Dr. Kézdi Balázs pécsi pszichiáter, aki egyetlen év elemzésére vállalkozott, úgy fogalmaz: az irracionalitások korát éljük. Hogy mikor ébredt erre rá? Praxisából szemléletes példát hoz fel elmélete bizonyítására. Még gyakorló szigetvári pszichiáterként tapasztalta meglepődve, hogy egyik krónikus skizofrén betege, aki azelőtt szóba sem állt vele, hirtelen megállította a folyosón. Kezében napilappal, amely a moszkvai Vörös téren landoló nyugatnémet fiatalember repülőgépének fotóját közölte, azt kérdezte tőle, mi erről a véleménye. Márpedig a skizofrén számára az irracionális a valóság; ezt a beteget semmi más nem rázhatta volna föl. Kézdi doktor azóta gyűjti az ilyen sztorikat. Elmondása szerint elméletét támasztja alá az a tény is, hogy a közelmúltban a SZER tudósítója részt vehetett a pártközpont sajtótájékoztatóján, noha mindeddig egymás kölcsönös tagadása biztosította létüket. Valószínűtlen lett a világunk, már nem lehet racionális sémákban kezelni a dolgokat, s a prognosztizálásnak sincs többé értelme: kit tudja, mit hoz a jövő? Képessé kell válnunk arra, hogy az irracionálisát megragadjuk, dívik a horoszkóp, az asztrológia, itt az evangélikus szocializmus — egyszóval feje tetejére állt a világ. Dühöng az értelmetlen agresszió, pusztít az öngyilkosság, s annak „lassú” változata, az alkohol; az értékvesztés és értékkeresés, az identitásválság korszakát éljük. Mindezt már képtelenek követni az emberek, és védekeznek, ahogy tudnak. Aki tud, védekezik A védekezés e szétzilálódó világban természetesen pszichológiailag értendő. Mert ha a tudatos gondolkodásban több, egymást kizáró tartalom létezik egyszerre, az elviselhetetlen szorongást hoz létre. Ezért az ember védekezésül az egyiket törli. Tagadja, mert nem hisz saját szemének és agyának, és a jól bevált, biztonságot adó szokásokhoz, ideákhoz menekül. De előfordul, hogy az elviselhetetlen részt leválasztja az egészről, és külön kezdi kezelni. Ilyen volt az erdélyiek ügye is, amelyről eleinte az volt a vélemény: elhajlók kis csoportját érdekelheti csak. Pedig hogyan lehet megérteni a Ce- 4 ausescu-jelenséget egy olyan korban, ahol az emberek még emlékeznek Hitlerre és Sztálinra? Elhárítási mód lehet még az is, hogy a bennünk meglévő, elviselhetetlen indulatokat és képzeteket másra vetítjük ki, például ellenségünk képét csupa olyan elemből konstruáljuk meg, amely valójában bennünk létezik. 1956 és a Pozsgay-jelenség E magyarázatot hallva, érthetőbbé válik az az országos felzúdulás is, ami azután támadt, hogy az 1956-os eseményeket Pozsgay Imre államminiszter népfölkelésként értelmezte. Kézdi doktor érdekesnek és félelmetesnek érezte e reakciót. 1956 ugyanis mindenki számára viszonyítási pont volt: nem a hozzá fűződő viszony, hanem maga'56. Az 1956-hoz fűződő viszonyunk — vallja — nem volt átgondolt, mindennapos, viselt valamiféle tabujelleget, a tabu pedig maga is rituálé. Amikor aztán elhangzott, hogy az egész hamis értékelésen alapult, a vehemens érzelmi reagálás valójában nemcsak ennek a ténynek szólt, hanem mindazon hasonló dolgoknak, amiket ez az eset szimbolizál. Kiderült, hogy mindent a visszájára lehet fordítani, át kell írni a történelemkönyveket, átértékelni viszonyainkat, gondolkodásmódunkat, a kitüntetéseket. Még nagyobb lett az általános elbizonytalanodás, és hiányzanak az orientációs pontok; az elméje épségét őrző, megzavarodott ember jobb htján menekül a krimihez, a kiskerthez. A Pozsgay-jelenséget elemezve Kézdi doktor elmondta: szerinte Pozsgay olyan, akár egy pap; mindenkivel szót ért, mindenkit megért, és mindent el tud mondani. A betegek gyógyításában alkalmazott pszichodrámá- ban van egy ilyen szerep, a ” hátsó hang': az ezt alakító mindig időben felbukkan és súg valamit, hogy előre vigye a cselekményt, ha elakadtak a szereplők. De azért az indulatok is érthetőek, hiszen nagyon sok ember hitt szilárdan, csakhogy igazából a viszony volt megszilárdítva, nem pedig a hit. Most pedig csalódniuk kellett magukban, elvégre be lehetett csapni őket. Hogy 1956 kérdése pszichológiai értelemben mennyire elhárított probléma volt, azt bizonyítják az 1968- as események is, amelyek tévedéseit csak nagyon kevesen ismerték föl. Ezért tespedtünk, ezért gáncsolhatták el a korábbi reformtörekvéseket, amelyek tán megkímélhettek volna bennünket a jelenlegi nehéz helyzettől, amelyben mindenki kapkod. A hetvenes évek gazdasági szlogenje így hangzott: Lehetne ez rosszabb is, ne szóljunk egy szót se, ne a Nyugatot dicsőítsük, vessünk egy pillantást inkább a környező szocialista országokra. A valóság következetes elhárítása az oka, hogy most eljött az irracionalitás világa. Kézdi doktor ma a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanszékvezetője. Elhatározta, hogy megszervezi az alternatív pszichológusképzést, hiszen eddig csak Budapesten folyt ilyen. Nem hisz abban, hogy a megoldás minden ember mellé egy pszichológust állítani, de pszichológiai kultúránk alacsony nívója nagyon elkeseríti. Reméli, hogy ennek fejlesztésével, a megelőzéssel használhat az ösz- szezavarodott embereknek. Hunyady Judit
