Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-17 / 141. szám
8. NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE NÉPÚJSÁG, 1989. június 17., szombat Újra Sztálinvárosról A teljesebb igazságért A Népújság június 3-i száma kétharmad részt idézetekből álló cikket közölt az Egerben élő Sándor Andrásnak 1951-b^n — a Népművelési Minisztérium kiadásában — megjelent kis könyvéről (Az új város) Sztálinváros címmel. Az új város pártmegbízásból készült, propaganda célzatú brossúra, ma már különösen tanulságos kordokumentum. Fontos a megjelenés dátuma: 1951. Ez volt az utolsó esztendő, amikor a rendszer — még tömegtámogatással a háta mögött — Rákosival az élen „fényes” célkitűzésekkel kábítja a magyar népet. Ekkor még a párttagság zöme komolyan vette a frazis-retori- Jcát, amely a háborús készülődést volt hivatva leplezni. A magyar írók közül sokan, — különösen pedig a népi indíttatású fiatalok — ekkor még a párt, a szocializmus felé haladó Magyarország „élcsapatának” katonaiként sorakoztak fel fegyverükkel, a tollal. A zsdanovi eredetű obiigát sematizmusra a cikkíró számos példát idézett a brossúra-köny- vecskéből. A korjellemző sematizmust egy, a költészetből vett eklatáns példával érzékeltetem a Sztálin-dijas Aczél Tamás jelszóverséből, amelyben a szebb jövő álma így jelenik meg: „Milyenjó lesz akkor... Ha a Göncöl szekere helyett /az égen,/ elindul fényesen, merészen /egy traktor” (Jelentés helyett). A korképet és az írói portrét azonban árnyalni kell. 1951-ben sok minden történt. Többek közt Sándor András a parasztküldöttséggel Moszkvában járt, a Pravda pedig cikket közölt tőle Sztálinvárosról... Azok közé az írók közé tartozik, akik 1945 után lelkesen álltak az új társadalmi valóság pártjára. Meggyőződéssel hittek Veres Péter szavait: „Nagy munka van előttünk. A magyar nép, az igazi nemzet, a dolgozó nép életében ezer esztendő óta nem volt ilyen változás, nem volt ilyen minden ember életére kiható, sorsot, életformát, embert, jellemet megrázó és újraformáló forradalom. Ezt meg kell írni. A mát, amint jön a tegnapból, és megyen a holnapba.” (1949!) Sokan 1952-ben eszméltek rá, hogy akiket hajnalonta csendben visznek el, azok Recskre kerülnek munkatáborba, amit pedig ők országépítésnek hittek, az háborús készülődés és csalás. Rákosi 60. születésnapját mégis dicsőítő írásokkal ünnepelték... A proletárdiktatúrából személyi diktatúra lett, ennek tükrözője az irodalmi (a művészeti) sematizmus. Nem titok, hogy Zelk Zoltán megírta „A hűség és hála énekét”. Méray Tibor még 1952-ben az írószövetség párttitkára, majd Nagy Imre híve 1956-ban. Aztán emigrációba kerül. (Most a könyvpiacon Nagy Imréről szóló könyve sláger). Sztálint sok író dicsőítette, a sematizmus sokuk művein haf yott nyomott... ándor András fiatalon fontos szerkesztői és publicjsztikai tevékenységet vállalt. írásaiban — még a propaganda célzatúakban is — széptrói tehetsége is megmegcsillan. Az. irodalomtörté- net-írás számon tartja az 1945 utáni időszakban több, könyv alakban is megjelent, kordokumentumként tanulságos művét: Híradás a pusztáról (1951, Szikra Könyvkiadó); Huszonnégyen kezdték( 1951, ifjúsági Könyvkiadó); A nyugtalan emberi 1954, Szépirodalmi Könyvkiadó). Életútját éles fordulatok jellemzik. Hozzá tartozik az is, hogy 1956-ban börtönbe csukták. A vád ellene: kezdeményezte és előkészítette az „ellenforradalmat”. Nyolc évre ítélték, ebből hármat börtönben töltött. 1960-ban amnesztiával szabadult. Kitűnő nyelvtudásának köszönhetően a Szerzői Jogvédő Hivatalban három nyelven megjelenő Bulletint szerkeszt. A magyar irodalom külföldi terjesztésén munkálkodik. Innét az Építésügyi Minisztériumba, majd pedig Egerbe került. Az Egri Dohánygyárban részt vett az alulról szervezett dohánygyári reformkísérletben, a vezetőképzőt a minőségeszme jegyében tartotta... Időközben eredményes fordítási feladatokat végzett. Az ő tolmácsolásában olvashatjuk Michele Barbi Dante élete című művét (1963, Gondolat Kiadó), López Valdizon Elbeszélések című munkáját (1966, Európa Kiadó), Miguel Angel Asturias A zöld pápa (1968, Éurópa Kiadó) és Asturias Kincses úrfi című művét (1969, Európa Kiadó) valamint J. Euslasio Rivera Az örvény (1975, Európa Kiadó) című müvét. A műfordításban szépírói tehetségét is kamatoztatta. A Bükk szerelmese. Akadémiai bizottsági üléseken a Bükki Nemzeti Park ügyében számtalanszor felszólalt, előadást tartott. (Érdemeit még a szakmai kérdésekben vele vitázók is készségesen elismerik.) Szenvedélyes érdeklődésének eredménye az 1983-ban, a Mezőgazdasagi Könyvkiadónál megjelentetett nagyszerű könyv: Kilátás a kö- ve/crő/(Bükki Nemzeti Park). (A Népújság máig sem írt róla, pedig 24 egri szerző műve.) Kevesen érezhetik a Bükk és Mátra táján annyira a vidéken élés értelmiségi tanulságait, mint éppen az esszéírói másodvirágzását élő Sándor András; „Értelmiséginek lenni mindig ez volt, és ez lesz: segítetlenül segíteni és megértetlenül megérteni. S ez nem is olyan borzasztó; egyszerűen: szellemi...” (Németh Lász- !ó). Esszékötete jelenik meg a közeljövőben. A kultúra ökológiája és a minőségeszme kérdéskörében írott esszéiért, — az Üj Forrásban jelentek meg — tavaly Komárom megye nívódiját kapta. A Magyar Nemzet június 3-i száma pedig arról ad hírt, hogy — Vásárhelyi Miklóssal, Lőcsei Pállal ...együtt — Sándor Andrást is rehabilitálták, így ismét tagja nemcsak a Magyar írók, hanem a Magyar Újságírók Szövetségének is. Tűnődve gondolok arra, vajon 1970-től például mi mindent írtak össze, írók, újságírók? Mi minden történt a magyar közéletben csak 1970-től?! Már mindez történelem... A Népújság az MSZMP Heves Megyei Bizottságának a lapja. Az írástudók felelősségét sem író, sem újságíró nem feledheti, mert emlékeztetni fogják rá, éppen a szellem kemény magja, a teljesebb igazság nevében. Cs. Varga István Válasz Cs. Varga Istvánnak Örülök annak, hogy a Népújság június 3-i számában megjelent — Sztálinváros című — szerény írásom Cs. Varga István jeles irodalomtörténész érdeklődését is felkeltette. Ezúton köszönöm neki azokat a fontos adalékokat, amelyeket adott egy életút jobb megismeréséhez — noha nekem nem állt szándékomban sem korképet, sem írói portrét megrajzolni —, ám álláspontomon ezek az adatok nem változtattak. Minthogy a cikkemmel kapcsolatos egyik reagálásra a Népújság június 12-i számában már válaszoltam, így önmagamat nem kívánom ismételni. Cs. Varga István írásához csak néhány dolgot fűznék hozzá. Amint a kitűnő irodalomtörténész árnyaltan megfogalmazta, valóban sok író dicsőítette Sztálint, s a sematizmus sokuk művein hagyott nyomot. Ám a sok még messze nem mindenki. Nem valamennyien dicsőítették a generalisszimuszt, főként nem egyforma hévvel. A Kilátás a kövekről című kötetről hírt adtunk. Az megint más kérdés, hogy szakértői bírálatára sem belső, sem külső szerző nem vállalkozott. Az írástudók valóban felelősek, de — nézetem szerint — nem csupán az 1970-től keltezett köteteikért. Sárhegyi István Tízeske, a csodabeteg Txzeske, a galamblelkű adóellenőr a hatágyas kórterem negyedik pótágyának szélén üldögélt hirtelencsíkos pizsamájában, és egy Szo- kol zsebrádiót igyekezett szólásra bírni. — Van remény? — nyögött aprókat a szomszédos ágyon Pajor bácsi, a parányi tömegkommunikációs eszköz gyomorfekélyes gazdája. — Tessék, tata, most már ismét hallgathatja a Mester Ákost — nyújtotta oda a masinát Tízeske, majd az ablak melletti Ketteskéhez lépett, és friss borogatást tett annak láztól égő homlokára. Ezt követően Négyeskét megetette körtebefőttel, s máris Hatoskához tipegett, mivel amannál éppen lecsepegett az infúzió, — Riadó! — kurjantotta Egyeske, akinek ágya kilógott a folyosóra. — Kezdődik a nagyvizit! A professzor szigorú ember hírében állott, amit az is bizonyít, hogy jöttére a kórlapokon ijedtükben kiegyenesedtek a lázgörbék. A prof alaposan végigkopogtatott mindenkit, ám kissé nehezményezte, hogy a sarokban álló öltözőszekrény nem akar sóhajtani. A citerázó térdű Samesz tanársegéd szakszerűen ismertette a kóreseteket. A kollégák sokatmondóan hümmögtek, majd köpenyszámyaikat csattogtatva tovalibbentek, mint megannyi fehér holló. Csupán a sor végén lépdelő Piroska nővér sírdogált csendesen... Piroska nővér naponta ingázott Kerepestarcsa és a főváros között. A klinikán négyezerkettőt keresett, s ha időnként valaki a köpenyzsebébe csúsztatott egy-egy ötvenest, ő hajtövig pirult, és aznap hazafelé menet vásárolt fél kiló banánt. A félje a múlt héten hagyta ott két apró gyermek gondjával, valami hosz- szú combú szőke kedvéért... Piroska nővért ma éjszakára ügyeletesnek osztották be, s midőn már minden elcsendesedett, ő még síkáig hüppögött. Tízeske ott ült mellette a folyosóvégi asztalnál, és együttérzően simogatta a kezét. Éjfélre járt, amikor Piroska nővér elszundított egy picit. Tizeske csendesen felállt mellőle, leakasztotta a kis falitükröt, és halkan benyitott a kettes műtőbe. Gondosan bemosakodott, felfeküdt a műtőasztalra, és behajlított térdeinek támasztotta a tükröt. Kiválasztotta a legszelídebbnek tetsző szikét... Mire a vakbélműtétet befejezte, odakint már felkelt a Nap. Tízeske utcai ruhájába bújt, óvatosan csukta be maga mögött a klinika főkapuját. Lassan lépdelve elindult, hogy megkeresse Piroska nővér férjét. — Talán sikerül meggyőznöm őt... — sajdultak meg benne a friss varratok. — De mihez kezdjek majd azzal a hosszú combú szőkével?... Walter Béla Churchill megfigyelőállomást létesített Ufók pedig vannak A hidegháború dermesztő napjaiban vált ismertté a repülő cseszealj fogalma. Aztán jött az ufó, az óvni, attól függően, hogy melyik országban látták, azazhogy nem látták a „nem azonosított repülő tárgyakat.” Mint a londoni The Independent hírül adta, 1952-ben Winston Churchill katonai megfigyelőállomást létesített a repülő csészealjak tanulmányozására. A brit politikus ezt követően megbízta tanácsadóját, hogy pontos és részletes tanulmányt készítsen a számára azoknak a megfigyeléseknek az alapján, melyeket a RAF, a Királyi Légierő tisztjei tapasztaltak. A beszámoló el is készült, sőt 37 éve egyfolytában tanulmányozza az égboltot a Churchill utasítására létrehozott intézet, amely azóta több mint háromezer megfigyelést jegyzett fel. Ám hogy mit tartalmaznak ezek a megfigyelések, senki sem tudja. Mindenesetre érdemes eltűnődni azon is, hogy a repülő csészealjak szinte kizárólag a nagyhatalmi megfigyelőnek mutatják meg magukat, keleten és nyugaton egyaránt... Szerencsés vásárlás Indianapolis, Indiana állam, USA: Edward Jones helyi lakos (j) Russel Windberg tiszteletessel együtt állítja össze Párizs 300 évvel ezelőtt készített térképét, amelyet 3 dollárért vásárolt egy mindenféle ócskaságokat árusító kereskedőnél. A becses térkép várhatóan 10 millió dollárért fog gazdát cserélni hamarosan. _ , , wm, , , ( lelejoto — MTI külföldi kepszerkesztoseg) Rendőrök Ágytól, asztaltól, leendő gyermektől... Ha lesz majd valaki, aki megírja a híres válóperek történetét, ez esetben el kell hogy tekintsen a sztárok, politikusok és különféle világhírességek mégoly érdekes esetétől. Áz amerikai sajtót most például a nagy sztori helyett egy látszólag kicsiny joghézag foglalkoztatja, a Davis házaspár válóperében. A történet úgyszólván szokványos. Egy 21 éves fiatalember és egy 19 éves lány házasságot köt 1980-ban. Gyereket szeretnének, a terhesség azonban öt alkalommal is megszakadt. Minthogy a mesterséges megtermékenyítés bevált módszeréről hallottak már, elhatározzák, hogy a megfelelő intézményhez fordulnak. így tehát esetükben az in vitro fertilizációt alkalmazzák, vagyis a női petesejtet mesterséges körülmények között termékenyítik meg a spermiummal, hogy aztán majd visz- szaültessék a petesejtet adó nő szervezetébe. A Davis házaspár annyira elszánt, hogy hétszeres biztonsággal ismétlik az eljárást. A knoxville-i mesterséges megtermékenyítő központ már arra vár, hogy ezek közül egyet felhasználhasson. Február 23-án azonban a házaspár beadja a válópert, mondván, hogy nem tudnak együtt élni. A férj ügyvédje közli: védence nem óhajt apa lenni, ezért a visszaültetéshez sem járul hozzá. A feleség képviselője bejelenti: védence ragaszkodik leendő anyaságához. „Számomra az embrió élőlényt jelent, és ezért több jogom van hozzá, mint a volt férjemnek.” A vita folyik. Elkeseredetten és látszólag partalanul, ugyanis a törvény mind ez ideig nem foglalt állást abbair, hogy voltaképpen mikor kezdődik az élet? S hogy lehet-e élő személynek tekinteni a lombikban megfogant sejteket? Az utolsó szó Blount város bíróságát illeti, s ennek kimondása augusztusban lesz. Hacsak a Davis házaspár meg nem találja addig a már elveszettnek hitt szavakat. rossz napjai „A nagyvárosi élet embertelenné válásának súlyát leginkább a rendőrök érzik; rajtunk csattan az ostor akkor is, ha az állampolgárok gondjai sokasodnak, de akkor is, ha a közrend fenntartásával az államnak akadnak gondjai” — nyilatkozta a római rendőrszakszervezet egyik vezetője a közelmúltban. A panaszlista „a szavakban és fizikailag is megnyilvánuló agresszió növekedését” is tartalmazta. És ekkor még nem szóltunk az olyan veszélyről, mint amellyel brüsszeli kollégáik voltak kénytelenek szembenézni: az intézkedő rendőrt megharapta egy kábítószercsempész — aki ugyanis az igazoltatáskor le akarta nyelni a bűnjelet. A delikvens az őrszobán bevallotta, hogy AIDS-ben szenved... Most a sajtó azt latolgatja, hogy vajon foglalkozási ártalom, vagy hőstett áldozata a rendőr, ha netán fertőzést kap? Egyértelműbb a helyzet Pakisztánban, ahol a belügyminiszter egy váratlan szemleúton, a fővárosban, megállapította: azőrszo- bákon laza a fegyelem, szenderegnek a rendőrök, akik ostobák és kövérek. A szemle következménye: a miniszter rendeletben írta elő, hogy minden rendőrnek legalább 86-os derékbőségre kell lefogynia. A másik hiányosság, az ostobaság orvoslását még keresik. Üzenet a túlvilágról Az öngyilkosság rejtélyének kulcsát valószínű, többen vélik megtalálni, mint ahányan az önpusztítás okának kiküszöbölésére adnak általánosan használható módszert. Erre utal az a cinikus hangú üzenet, melyet Lowell Limpus, a New York Daily News tudósítója hagyott maga után. Mielőtt önkezéveL véget vetett volna az életének, a következőket tartotta fontosnak közölni: A 8700 cikkből, melyet hosszú pályafutásom során írtam, ez az utolsó. S hogy magam írom a nekrológot, annak az a magyarázata, hogy többet tudok a témáról, mint bárki más, és jobban szeretem a tisztességes cikkeket, mint a szócséplést. Panaszkodó kisbocsok Becs: A schönbrunni állatkertben lakó hamm hónapos Szíriái barnamedve kisbocsok szokatlannak tartják a megkülönböztetett figyelmet, mivel először „állnak” a kamerák előtt. A képen: Omar (balról) fivérének Abulnak panaszkodik. (Telefotó — MTI Külföldi Képszer- kesztőség)
