Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-13 / 111. szám
4. GAZDASÁG — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1989. május 13., szombat Csordogáló milliók Kié lesz a szalókt csoda? A demjéni olajmezőn egy próbafúrás során tört fel 1961-ben az a különleges hőforrás, amelynek vizét évek óta csodaként emlegetik. Eleinte csak a környék lakói látogatták a gőzfelhőbe burkolózó paradicsomi vidéket, ám a páratlan kincs híre futótűzként teijedt nemcsak az országban, hanem a határokon túl is. Ma mindennapos dolog Eger- szalókon az érdeklődő, nyugati vendégek jelenléte. S megmártózva Isten e különleges adományában, újból és újból kiül arcukra az értetlenség: hogyan lehetséges az, hogy ezen a gyönyörű vidéken hosszú évek óta hagyják elfolyni ezt a remek vizet, hiszen milliók folyhatnának be az idegenforgalom kasszájába, ha turistaparadicsomot alakítanának ki ezen a területen. Ehhez a megállapításhoz pedig nem kell különleges tudomány, ugyanis az átlag magyar ember is éppen erre gondolt már évekkel ezelőtt is. De csak gondolt, és egyébre a jelek szerint nemigen volt képes. Az egerszalóki tanácselnök, Sinkó István kissé meglepetten örvendezik a sajtó érdeklődése láttán: — Tudja, az az igazság, hogy a Népújságban megjelent már néhány írás erről a témáról, de bennünket valahogy mindig elfelejtettek megkérdezni. Olvastuk az egri tanács meg a megyei tanács véleményét is, de a helyiek gondolatai, úgy tűnt, senkit nem érdekeltek. Pedig az érintett terület nagy része közigazgatásilag hozzánk tartozik, így aztán úgy gondolom, nekünk is van némi beleszólásunk abba, mi lesz a sorsa. Ennek ellenére a megyei tanács képviselői sem nagyon veszik a fáradságot, hogy tájékoztassanak bennünket a különböző egyeztető tárgyalásokról Engem is csak egyszer-kétszer hívtak meg ilyen beszélgetésre. — Mikor és milyen megfontolásból adták át az Egri Városi Tanács kezelésébe az említett részterületet? — 1976-ban döntöttünk így, mert világossá vált, hogy saját erőnkből nem tudjuk optimális módon hasznosítani a területet. Felvettük a kapcsolatot a megyei tanáccsal is, hogy támogassák az ügyet. Többszöri kérésünkre így a nyolcvanas évek elején elkészült a részletes rendezési terv. Az első ütemben egy, a hévízi tófürdőhöz hasonló létesítmény szerepel, amely kétezer személy fogadására lenne alkalmas. A későbbiekben egy gyógyszálló, majd egy üdülőfalu kialakítása a cél. Hamarosan az is kiderült, hogy nyugati tőke bevonása nélkül nincs remény a beruházás megvalósítására. — De mi úgy tudjuk, hogy számos külföldi vállalkozót érdekelt az ügy... — Tudomásom szerint 1986- tól svédek, nyugatnémetek, amerikaiak is érdeklődtek ezzel kapcsolatban, a legutóbb pedig egy osztrák partner tett konkrét ajánlatot. — Úgy tűnik, a szalóki tanácsot nem úgy tartják nyilván, mint egyenrangú tárgyaló felet. Ön is meglehetősen felemás értesülésekkel rendelkezik. — Éppen ezért sértve érezzük magunkat. Én például többször javasoltam, hogy ezzel a témával bízzunk meg egy szakértő csoportot, amely koordinálná a munkálatokat, felmérné és ösz- szehangolná a beruházást támogató vállalatokat, mert vannak ilyenek is. Erre azt mondták, hogy jó ötlet, de nincs rá fedezet. Én csak azt látom, hogy mióta én ebben a székben ülök (1971 óta), ennek a témának már legalább öt illetékese volt.-A víz azonban tovább folyik, s a látogatók száma pedig az áldatlan körülmények ellenére is tovább gyarapodik. Nekik mit mondhat a helyi tanács elnöke, amikor például telek iránt érdeklődnek? — Szinte minden nap keresnek ezzel a kéréssel, de én nem ígérhetek semmit, hiszen a telkekre kijelölt terület zárolva van. Az itt élők azonban felismerték a nagy lehetőséget. Sokan vendégszobát alakítottak ki, s a maguk módján igyekeznek kiszolgálni a vissza-visszatérő vendégeket. Mert évek óta azt tapasztaljuk, hogy aki egyszer rábukkant erre a helyre, az máskor is eljön. Mit érdekli őt az, hogy a megyei szakhatóságok hallgatólagos beleegyezésével, csak „illegálisan” fürdőzhet? Fertőzés szerencsére még nem fordult elő. Mindenesetre annyit sikerült elérnünk, hogy idén kétmillió forintot kaptunk a megyei tanácstól konténeres WC elhelyezésére és a szemétszállítás megoldására. Az sem utolsó dolog, hogy két évvel ezelőtt egy új kutat fúrattak, amelynek eredményeként egy percenkénti 2300 liter hozamú, 71 Celsius-fok hőmérsékletű víz törhet a felszínre. Elkészült az analízise is, amely rendkívül jó összetételről s hatásról tanúskodik. Itt tartunk jelenleg, s az elfolyt idő és pénz láttán nem tudok mást mondani: nem akarásnak nyögés a vége. * Amikor a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetőjét, Miskolczi Lászlót arra kérjük, tájékoztasson bennünket arról, hogy áll az ügy, nem túl lelkes: — Nézze, én már annyit nyilatkoztam ezzel kapcsolatban a sajtónak, hogy sok újdonsággal nem szolgálhatok — mondja a telefonba. Amikor azonban szóba kerül, hogy a szalókiaknak is van véleményük az ügyről, mégis kötélnek áll, s néhány perc múlva már az irodájában reagál Sinkó István sérelmeire. — Nézze, a tanácselnöknek a szakmai tárgyalásokon való rendszeres részvételét valóban nem tartottam szükségesnek. — Nekem mégis az a véleményem, hogy a szalókiaknak joguk van ismerni a fejleményeket. Annál is inkább, mivel az érintett terület a falu mellett van, és így többnyire a helyi tanácsot keresik meg az érdeklődők. — Erre azt tudom mondani, hogy az elnök személyesen is megkereshetett volna bennünket. Ennek ellenére azt hiszem, nem segítene a dolgon, ha elmérgesedne köztünk a viszony. Épp ezért önkritikát gyakorolunk, és ezennel megígérjük, hogy a jövőben pontosan és rendszeresen tájékoztatjuk a szalókiakat minden lépésről. — Hány illetékes foglalkozott eddig a hőforrás sorsával? — Többen is részt vettek a munkában, mivel a részletes tanulmányterv kidolgozásához sok szempontot figyelembe kellett venni. — Beszéljünk a tárgyalások kimeneteléről is! — A legnagyobb probléma az, hogy nincs kiépített infrastruktúra. A hazai vállalkozók épp ezért a magas költségektől visszariadtak. Ezért döntöttünk úgy: kiajánljuk nyugatra is ezt a lehetőséget, eredeti elgondolásaink érvényre juttatásával. Nehezítette a dolgunkat viszont az a tény, hogy manapság a külföldi tőke elsősorban a Dunántúl és Budapest idegenforgalmi fejlesztésére koncentrálódik. Ettől függetlenül mi személyesen is felvettük a kapcsolatot a Magyar Nemzeti Bank elnökével, a Kereskedelmi Hitelbank vezérigazgatójával, az Ipari Fejlesztési Bank Részvénytársasággal, a Szövorggal és még sorolhatnám. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy még azt sem sikerült elérni, hogy a kiajánlás megszövegezéséhez érdemi instrukciókat kapjunk. így aztán mi magunk állítottuk össze a legszükségesebb paramétereket tartalmazó anyagot, amely magában foglalja a pénzügyi, a közgazdasági és a jogi kérdésekkel kapcsolatos kérdéseket is. — Ez alapján meglehetősen sokan érdeklődtek... — Az elmúlt évben két komolyabb partner is megkeresett bennünket. Az egyik már visszalépett a jogi és az üzemeltetői feltételek tisztázatlansága miatt, a másik fél, egy osztrák úr pedig a napokban küldte el azt a levelet, amelyben további egyeztető megbeszélést sürget. — Mi az oka annak, hogy ilyen nehezen tudnak megállapodni? — A külföldi tőke befogadásával kapcsolatos nehézkes magatartás. Ebben az esetben azonban tulajdonjogi anomáliák is közrejátszanak. Arról van szó ugyanis, hogy Amerikában és Kanadában élő nyugdíjas magyarok egy csoportja szeretne itt üdülőket vásárolni. Igen ám, de időközben kiderült, hogy a jelenlegi törvények szerint ők csak meghatározott ideig tartózkodhatnak Magyarországon, így nincs lehetőség egyelőre a tulajdonosi viszony rendezésére sem. Ilyen bizonytalan feltételek láttán pedig nem kívánják a tőkéjüket ideinvesztálni. Most tehát várnak a számukra is kedvező törvények megjelenésére. A levél egyébként azt is tartalmazza, hogy addig is alakítsuk ki mi az infrastruktúrát. Erre pedig, mint már említettem, nincs fedezet. Épp ezért ebben a vállalkozó félnek is részt kell vállalnia. Ekkor kapcsolódik a beszélgetésbe Szabó Sándor, a városi tanács elnökhelyettese. Elmondja, hogy bonyolítja az ügyet az a kérdés is, hogy ki vállalja a komplexum üzemeltetését. Egyelőre senki, és ez érthető is, hiszen még az sem tisztázott, hogy turisztikai vagy gyógyászati célokra hasznosítják majd a területet. Szóval az ügy bonyolult, és ahogy telik az idő, úgy tűnik, egyre bonyolultabbá válik. Azonban akármilyen stádiumban is van a csoda sorsa, Bíró Ervin, a megyei tanács építési és vízügyi osztályának helyettes vezetője mondja ki a talán leglényegesebb megállapítást. — Ez a terület túl szép és túl értékes ahhoz, hogy egy elhamarkodott döntés következtében elherdálódjon. Csak olyan létesítményeket szabad kialakítani, amelyek nem bontják meg a természet harmóniáját, s évek múlva is valódi értéket képviselnek majd. Igaza van. És ezt az igazságot az sem befolyásolja, hogy idestova 28 éve csordogálnak a lehetséges milliók. Elvégre az sem utolsó dolog, hogy szakemberek egy csoportja már azt is felmérte, hogy milyen eszközökkel érhető el a mészkő természetes kicsapódásának meggyorsítása. így aztán, ha itt nem történik semmi, évek múlva a mostaninál is káprázatosabb természeti csodának lehetünk szemtanúi a szűz területen. S ha erre gondolok, az is eszembe jut: nem is olyan rossz dolog, amikor a sok bába között néha elvész egy-egy gyerek... Barta Katalin Hungarocamionnal hét országon át — Szántó György képriportja Angliától az otthonig (V/5.) Londonból elindulva közel hétórás út vár ránk a belga kikötőig. A doveri hajóállomásnál gyorsan sikerült behajóznunk. Itt tudjuk meg, hogy az NSZK-ban másnap ünnep lesz, így a kikötés után egyfolytában kell az NDK- ig autóznunk, mivel ilyenkor nem közlekedhet kamion a sztrádákon. Pár óra alvás után indulunk neki most már egyhuzamban a közel ezer kilométeres útra, hazáig. Végigjártuk az országokat. Mintegy 2600 kilométert tettünk meg brit földön. Láttunk gyönyörű, semmihez sem hasonlítható skót tájakat, London nevezetességeit, a viharos La Manche csatornát, a holland virágoskerteket, a német monumentális iparvidéket... Igen, mindez látható egy ilyen hosszú utazás során. Ezért lehet is irigyelni egy világjáró kamio- nost. Csak eközben megfeledkezünk a látvány mögött húzódó dolgokról. A végig megterhelő fizikai munkáról, az állandó koncentrálásról, a felelősségről, hogy hiánytalanul és időben oda- és visszaérkezzen az áru a rendeltetési helyére. Az örökös feszültségről, a parkolókban töltött magányos éjszakákról. Fáradtan, álmosan érkezünk Magyarországra. A Fiat Iveco is megtette a magáét, hiszen egyszer sem hagyott cserben bennünket a közel 7 ezer kilométeres út során. Itt nekem véget ért a tíznapos utazás, a „nagy kaland”, Molnár Tamásnak, az egri kamionosnak viszont háromnapi itthoniét után ismétlődik mindez elölről. Rója a kilométereket az áruval, magányosan, most már útitárs nélkül. London fényei Hidak a Temzén Big Ben Tüntetés az amerikai nagykövetség előtt
