Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-11 / 109. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA: 4,30 FORINT XL. évfolyam, 109. szám 1989. május 11., csütörtök NAGY IMRE ÉS TÁRSAI TEMETÉSE Közzétették az 1956-os eseményekkel összefüggésben kivégzettek névsorát. (2. oldalon) BÚCSÚ EGY KÖTELEZŐEN ÖNKÉNTES ADÓTÓL Településeink hozzájárulásunk nélkül fejlődnek tovább. _ . . . (3. oldal) PALI BÁCSI ESETE... „Tan Pál lopott, megkárosította a társadalmi tulajdont...” - mondja a viszneki feljelentő. (3. oldal) „MINDEN SZINTEN, SZINTE MINDEN?" Az egri tanárképző főiskola MSZMP Reformkörének állásfoglalása az oktatási igazgatóság épületének hasznosításáról. (4. oldal) Megkezdte munkáját az Országgyűlés Hat új miniszter esküje Az ülésszak tárgysorozata 1. személyi javaslatok tárgyalása; 2. az Alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslat; 3. a Minisztertanács tagjainak és az államtitkároknak jogállásáról és felelősségéről szóló 1973. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; 4. az Országgyűlés házszabályáról szóló 1/1989. számú határozat módosítására vonatkozó országgyűlési határozattervezet; 5. a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; 6. az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választásáról szóló 1983. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; 7. a Sztálin emlékének megörökítéséről szóló 1953. évi I. törvény hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslat; 8. az Elnöki Tanács beszámolója az 1985. július 1-je óta végzett munkájáról; 9. az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnökének beszámolója az ifjúságról szóló 1971. évi IV. törvény érvényesülésének tapasztalatairól, s javaslat a további feladatokra; 10. interpellációk és kérdések tárgyalása. Az új kormánytagok leteszik az esküt (Fotó: Perl Márton) Szerdán délelőtt 10 órakor Szűrös Mátyás elnökletével megnyílt az Országgyűlés májusi ülésszaka. Az ülésteremben foglalt helyet Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke, Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára és Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke. Megteltek a diplomáciai képviseletek és az újságírók számára fenntartott páholyok is. A Parlament a munkarendjén szereplő napirendi pontok tárgyalása előtt ünnepélyes megemlékezést tartott: a 45 évvel ezelőtti magyarországi deportálásokra emlékezve lerótták kegyeletüket a második világháború magyar áldozatai előtt. Az évforduló alkalmából Szűrös Mátyás mondott az áldozatokra emlékező beszédet. — A nemzet emlékezetét ébren tartani, választott képviselőinek súlyos, felelősségteljes, de megtisztelő kötelessége. Tudjuk, felhőtlen múltú, tévedhetetlen nemzetek nem léteznek. Megkülönböztetni csak aszerint lehet őket: tagadják-e hibáikat, vétkeiket, vagy éppen ellenkezőleg, emelt fővel megáll- ván a történelem ítélőszéke előtt, teljességében vállalják múltjukat, képessé válván az önvizsgálatra, a teljes igazság kimondására, hogy jövőjüket ne fertőzhessék, ne veszélyeztethessék elhallgatott bűnök, nem törlesztett adósságok. „A múltat be kell vallani” — ez alól nem lehet felmentés. Egy egész nép lelkét nem égetheti még oly megrázó Németh Miklós indokolja a kormányátalakítás szükségességét események és tisztázatlan kérdések elhallgatásának izzó parazsa. A feltáratlan múlt előítéleteket táplál. Csak olyan nemzet lehet toleráns a másság iránt, amely szabad, független és tisztában van önmagával. Ezért is elengedhetetlen a józan, egészséges magyar nemzettudat kialakítása. Előre kellett bocsátanom ezeket a gondolatokat, hogy világossá tegyem szándékomat és célomat, emlékeztetve a nemzetet, egy mindnyájunk sorsát mindmáig befolyásoló tragikus esemény 45. évfordulóján. Emlékeztetnünk kell ma innen, az Ország Házából mintegy 600 ezer magyarországi zsidó honpolgárunk embertelen megaláztatására, halálára. Az ünnepélyes megemlékezést követően immár a napirenden szereplő kérdések tárgyalásával folytatta munkáját az Országgyűlés. Szűrös Mátyás bejelentette, hogy az Országos Választási Elnökség javaslatot nyújtott be a Vida Miklós képviselő lemondásával megüresedett képviselői hely betöltésére, a fővárosi 23. számú választókerület addigi pótképviselője, Batha Miklós személyében. A parlament Batha Miklós képviselői megbízását tudomásul vette, és igazolta. Szűrös Mátyás bejelentette, hogy az Elnöki Tanács benyújtotta jelentését az országgyűlésnek a február 23-a óta alkotott törvényerejű rendeletekről. A jelentést — amelyet a képviselők írásban is megkaptak — a törvényhozó testület tudomásul vette. Az ülésszak tárgysorozatának megállapítása következett. Elsőként Bödőné Rózsa Edit (Csongrád m., 3.vk.) önálló indítványáról határoztak. A képviselőnő a hatályban lévő választási törvény négy szakaszát érintő törvénymódosító javaslatot tett. A jogi bizottság támogatta az indítvány napirendre tűzését. A parlament a szavazás során egyhangúlag egyetértett a módosító javaslat megvitatásával. Támogatták azt is, hogy — jelentőségére való tekintettel — a mostani ülésszakon tárgyalják Bödőné Rózsa Edit indítványát. (Folytatás a 2. oldalon) Parlamenti tudósítónk jelenti Kézjegyek a kormányzati megújuláshoz... Ritka pillanat az Országházban, hogy a képviselők a Szózatot énekelve kezdik meg az ülésszak munkáját. Ezúttal így történt, amikor közösen emlékeztek meg a magyarországi deportálások 45. évfordulójáról. Tették ezt humánus gesztusként ott, ahol — mint dr. Schöner Alfréd rabbi, budapesti képviselő mondotta — egykoron megalkották és végrehajtásra szentesítették a zsidótörvényt... * * * Az immár tapasztalt és megszokott „vitahangulatot” mindjárt a kezdet kezdetén igazolta az Országgyűlés, amikor Szűrös Mátyás házelnök bejelentette, hogy Németh Miklós miniszter- elnök a kormány nevében levélben kérte az ifjúsági törvény végrehajtásáról szóló beszámoló megtárgyalásának elhalasztását. Mondván: „...későbbi megvitatása jobb lehetőséget nyújtana a képviselői javaslatok beépítésére a kormányprogramba.” Az egymást követő, pármondatos közbeszólások szinte „személy szerinti” tiltakozások voltak a téma elhalasztása ellen. Egy kiragadott idézet is jelzi ezt: "...tizennyolc éves a törvény, de még nem vált nagykorúvá, écákat kívánunk adni a gyámolításához.” Már-már úgy tűnt, hogy a vitára felkészült két képviselőnk, a hatvani Nagy József né és a hevesi Barcsik János hozzászólása iá elmarad, amikor szavazással döntöttek : napirendre tűzik az Állami Ifjúsági és Sportbizottság előterjesztését. — Nagyon elkeserítően hatott volna, ha elnapolják az ifjúsággal kapcsolatos témát. így viszont örülök, mert a miniszterelnök is azt javasolta: két fordulóban essen szó a végrehajtásról, tehát most ne hozzunk döntést, mert akkor újra beleesünk a korábbi hibába, hogy nem történik semmi. Amit most mondunk, benne lesznek olyan vélemények, amelyek fontosak lehetnek a kormányprogramba való beépítésre — mondta a szünetben Nagy Jó- zsefné. — Ön például miből indult ki a hozzászólási felkészüléskor? — Fiatalok között dolgozom, adok a véleményükre, meghallgatom őket, de úgy is együttérzek velük, mint gyermekeket nevelő szülő. Mindenekelőtt fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy például ebben a térségben, ahol lakom, kevés a munkalehetőség, alacsonyak a kezdőfizetések, s nagyon reménytelen a lakáshoz jutás. Nem értem például, hogy aki vidéken vásárol lakást, miért nem kaphat szociálpolitikai kedvezményt, mert a jelenlegi jogszabály ezt nem teszi lehetővé. Ha ezt a szigorítást feloldanák, akkor csak Hatvanban minimum 25-30 családnak javulhatna a lakáshelyzete. A másik kérdés: a tanácsi bérlakás elosztási rendszere is elavult, korszerűbb mérlegelési formát kellene találni, hogy azok jussanak otthonhoz, akik fiatalon valóban rá is szorulnak. Ezt fogadónapokon, levelekben is megfogalmazzák a választóim... Csatlakozik a beszélgetéshez Barcsik János is. — Kézbevettem, és újból áttanulmányoztam az ifjúsági törvényt, s miután a mostani napirendi előterjesztéssel nem értek egyet, egészen más megközelítésből gondoltam végig az ifjúsági problémákat. Az egykori jónak ígérkező törvény megvalósítására nem került sor: szűk lehetőség határain belül mozgott az igények kielégítése. Munkámból fakadóan a 16-14 éves korosztály oktatását kívánom elemezni: az ifjúság jövője azon múlik, hogy az alapokat hogyan sikerül lerakni. Ehhez tartalmi és anyagi keretek kellenek: Az oktatási rendszer reformja, a rossz tankönyvek cseréje, az iskolák korszerűsítése, s nem utolsósorban a pedagógusok helyzetének javítása, vagy a VI. nevelésügyi kongresszusra való komoly felkészülés. Mindez ma az országban egymillió 240 ezer embert érint. Sürgetem például, hogy az Országgyűlés 1990-ben tűzze napirendre az oktatási törvény felülvizsgálatát, kezdeményezzen egy átfogó oktatási reformot. Régóta fájlalom továbbá, hogy hiányzanak tornatermek, ezért felvetem: a honfoglalás 1100. évfordulójára próbáljunk meg építeni ennyi tornatermet, mert pontosan eny- nyi hiányzik... — S ha a téma ezúttal nem kerül napirendre? — Féltem tőle, attól tartottam, hogy az ifjúság ügye hosszú évekre elhúzódik. Így viszont lehetőség nyílik a parlamenti vita alapján egy későbbi ifjúságcentrikus kormányprogram kialakítására... * * * Csongrádi Csaba konkrét megbízatással érkezett az ülésszakra. — A létesítendő gyöngyös- oroszi ólomüzem elleni legutóbbi gyöngyösi tüntetésen örömmel fogadták a résztvevők a bejelentésemet, miszerint a kormány végleges döntéséig szüneteltetik a beruházást. Most minden tilatakozást, táviratot, a KÖ- VIKOR környezeti hatásfelmérését, s számos más dokumentumot elhoztam, hogy átadjam a kormány elnökének. — Sikerült? — Találkoztam vele, s úgy beszéltük meg, hogy az új ipari miniszter, Horváth Ferenc soron kívül fogad bennünket, s ha a vele folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor még a következő, május 30-i ülésszak előtt személyesen is fogadja a küldöttségünket. Ellenkező esetben interpellálni fogok... * * * Az új ipari miniszternek tehát máris akad teendője. Az ünnepélyes eskütétel és a miniszteri kézjegyek — vélik a képviselők — bizonyára nemcsak ebben az ügyben, hanem az egész kormányzati munkában is megújulást hoznak majd. A kormány nemzetközi sajtótájékoztatóján ezt így fogalmazta meg Németh Miklós: — Mindent megteszünk lehetőségeink, lelkiismeretünk és tudásunk alapján... Szilvás István Trikolór Nemzeti színeink szeretete, tisztelete végigkíséri az életemet. Már zsenge gyermekként odafigyeltem a piros-fe- hér-zöld együttesre, ünnepet jelentett számomra, valahányszor csak láttam. Különösen megdobogtatja a szívemet, amikor zászlókon lobog, s — nem tagadhatom — a meghatottság könnyeket is csal a szemembe, ha a szülőhazámtól valahol távol találkozom vele. Egy-egy nagy nemzetközi eseményen, világversenyen, olimpián, amikor az árboc tetejére kúszik, olykor önkéntelenül is felkiáltok az örömtől, büszkeség- j tői, s valami kimondhatatlan jó érzéssel, boldogsággal tölt el, hogy magyar vagyok. Úgy vélem, nem bűn már ezt megváltanom így nyíltan is, senki sem vádolhat holmi nacionalizmussal, ha emlegetem. Sokkal inkább nagyon is természetesnek találják e hazában s másutt, ha lelkesen, rajongva szólok színeinkről, s mindenféle bántó szándék nélkül ezt a hármat egyenesen a legszebbnek tartom. Alighanem még az is megérti, aki számára idegen, mindmáig teljesen ismeretlen, hiszen nemzeti történelmünket, nemes hagyományainkat vigyázom szűnni nem akarón a sze- retetben, ragaszkodásban. Amiben — sejti, tudja — nem vagyok egyedül; velem van mindaz, aki szívében, nyelvében igazán magyar, éljen köztünk, vagy tőlünk messze. Szóval, híve vagyok a trikolórnak. Ám hadd tegyem mindjárt hozzá azt is, hogy valójában csak a maga helyén. S eszemben sincs, hogy éljenzésre, tapsra ragadtassam magam akkor is, ha másutt találkozom vele. Mondjuk, ha némely hazai étterem reklámjába, emblémájába, jelvényébe is bekerül. Ha nemzeti zászlóink díszítik a vendéglő bejáratát az ünnepnek még a közelében sem lévő hétköznapokon. Mert egy- 1 egy ilyenféle üzlet a legkevés- ’ bé sem ettől lehet magyaros. ; Belföldi hirdetésekben, s cégjelzésekben, levelezésekben, a mindennapi életben bi- ; zony eléggé nevetséges a har- ; sogó magyarkodás. Lehango- ' lóbb, mint felemelő a piros- >< fehér-zöld; akaratlanul is el- szürkíti az ilyenné talán nem ; is keverhető színeket. Lép- l ten-nyomon történő elősze- ; dése, használata valósággal ; lejáratja azt, ami hovatartozá- - sunknak minden körűimé- ; nyék között megbecsülést ér- • demlő, semmilyen olcsó kér- l kedést soha nem szolgálható szimbóluma. Nem erősíti, hanem egyenesen gyengíti magasztos érzelmeinket. A zászlódíszes hétközna- pok után alighanem már csak a díszmagyaros viselet következhetne, lépten-nyomon, falun és városon, munkában meg szabadidőben. S akarhatunk ilyet? Aligha. Többet, sokkal többet jelent magyarnak lenni! S ha ezt valamikor, éppen mostanában kell mindánnyiunknak a legjobban éreznünk, kifejezésre juttatnunk. Történél- , műnk, népünk, hazánk olyan szeretetével, amely a legna- ] gyobb összetartásra, a legegységesebb cselekvésre serkent bennünket felemelkedésünkért, haladásunkért. Gyóni Gyula