Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-09 / 107. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. május 9., kedd Tm _____f * ■- —> A Egy hét... KÉPERNYŐ ELŐTT Hitutánpótlás Jó néhány nézőt vonz a Folyton — folyvást folytassa! című angol filmsorozat Bonyolult, ellentmondásokban, indulatokban bővelkedő napokat, heteket élünk. Olyan — meggyőződésem szerint átmeneti — periódust, amikor ügyeskednek a kaméleonok, amikor már-már szokatlan a tolerancia, az egymás megértését sugalló óhaj, amikor a sűrűn ismételgetett fogalmak mögött korántsem az a tartalom rejlik, amit harsány helyezkedéstől, illetve orrfacsaró karrierizmustól sarkallt hirdetőik szajkóznak. Tudom, eltűnnek majd ezek a percemberek, s csak azok diadalmaskodnak, akik nem a köpönyegforgatás, a sztálinista forrásból fakadó intrikkorgia megszállottái, hanem azok, akik egyéni érdekeiktől függetlenül e kis haza, e tengernyi keserűséget és megaláztatást elviselt nép jövőjéért aggódva propagálják az örök erkölcsi értékeket, a soha meg nem kérdőjelezhető igazságokat. Mégis — legalábbis alkalmilag — elfásulhatnánk, búsong- hatnánk, ha nem vennénk a hozzánk hasonlóan gondolkodók vagy azonos elveket vallók számos csatornán sugárzott jelzéseit. Ilyesfélének minősíthetjük a Miért ölnek meg egy bírót? című 1974-ben készült olasz film üzenetét is. A szombat este vetített alkotás — hitutánpótlásként — megfontolandó tippeket kínál ahhoz is, hogy eligazodjunk jelenünk labirintusában. A filmrendező Solaris — karakterét mesterien formálja Franco Nero — leleplező műve közfelháborodást kelt Palermó- ban. Nemcsak a maffiózók táborában, hanem az igazságszolgáltatás helyi vezéregyéniségének családjában is. Az utóbbi különösképp érthető, hiszen kor- ruptsággal vádolja azt a férfiút, aki a megvesztegethetetlenség pózában tetszelgett. Ráadásul erőszakos halálát is jósolja. A tragédia be is következik. Az alkotó oknyomozásba kezd, s rádöbben — a tények kalauzolásával —? hogy a bűn árnyékában újabb rémtettt születik, s ennek lesz áldozata a más ügyekben vétkes jogtudor. Ezúttal fiatal felesége, s annak szeretője szövögették a gonoszság fojtogató hálóját. Ennyi a sztori, amely önmagában hordozza örökzöld tanulságait. Azt, hogy kizárólag folyvást éber lelkiismeretünkre hallgassunk, mert a kegyetlenség váltóit, ha késve is, de csak benyújtja a sors. Méghozzá kivétel nélkül mindenkinek. E konfliktusokat csak akkor kerülhetjük el, ha körültekintően ítélkezünk, ha egyszer sem csapjuk be azt a Jusztí- ciát, aki csak higgadt mérlegelés után sújt pallosával. Van Ariadné fonál. Ezt többezer éve úgy hívják, hogy emberség. Mindenütt a világon... Pécsi István Kerekasztal a kiútról(?) Hogy valóban a kiútról szólt-e a keddi kerekasztal-beszélgetés? Csalókák ezek a fogalmak. Nehezen lehet egy helyzetet a képes beszéddel leírni, mert a történelem bonyolultabb. A mostani kelet-európai állapot sem nevezhető zsákutcának, mert így túl egyszerű lenne a megoldás: csináljunk hátra arcot! Azonban köny- nyű belátni, hogy ez lehetetlen, bármennyire is jelentkeznek mostanában effajta törekvések is. A stúdióban ülő magyar és szovjet közgazdászok egy ellentmondásos helyzet összetevőit igyekeztek feltárni. A beszélgetés inkább kétpólusúvá vált, mint valódi kerékasztallá: két eltérő, lehetőségeiben és körülményeiben különböző ország tudósai mérték össze ékes szólásukat. Ilyen körülmények között Nyers Rezső és Lengyel László már jóval többet tárhatott föl a valódi ellentmondásokból, mert nem kevés vitán edződtek, míg szovjet kollégáik éppen most jutottak túl a kényszerű hallgatás eszten- dein, s a szárnypróbálgatásnál tartanak. A néző számára épp az tűnt különösen izgalmasnak, hogy miként reagálnak az övékétől eltérő okfejtésre, képesek-e toleránsán szemlélni a különbségeket, megértik-e a másságot. Nem kellett csalódni Bogo- molovékban, mert nagy figyelemmel és érdeklődéssel kísérték magyar társaik elképzeléseit. Igen tanulságosnak bizonyult a két magyar beszélgetőtárs összehasonlítása is. Lengyel világos kategóriákat használ. Az ő szemében a modell eleve kilátástalan: a szocialistának mondott berendezkedés nem adhatja meg az állampolgárnak azt az önállóságot, amely nélkülözhetetlen. Mindent maga akar megoldani, ezért szükségszerű a csődje. Nyers Rezső összetettebben látja ezt a kérdést, mert arra is figyel, hogy valamiért mégiscsak elfogadta a társadalom ezt a fajta struktúrát, mert egy szinten kitudta elégíteni szükségleteit. Azt persze azonnal készségesen beismerte Lengyel megjegyzésére, hogy ez a bizonyos szint nagyon alacsony volt, s csak tovább süly- lyedt. A néző persze ettől még nem nyugszik meg. A látlelet már ismerős, de a megoldás még nincs meg. Bármennyire is egyszerűnek hangzik a megoldás, hogy „reprivatizálás” következzék, azaz egyre több gazda és tulajdonos jelenjék meg a társadalomban, ez furcsa képzettársításokat kelt. Míg nem találjuk meg ennek a formáját, bizony könnyen és hatásosan beleköthetnek ebbe a „marxista-centrista” szónokok, akik a szombati tévéhíradóban oly zengzetesen fogalmazták meg kételyeiket. Sok a kérdőjel, de annyi bizonyos, hogy semmifajta „visszaút” vagy „kiút” nem létezik. Ezért aztán sokkal több a probléma, mint amit az első pillanatban a néző érzékel. De mivel oly szilárdan megfogalmazták a jelenlévők, hogy ki kell kísérletezni azt a megoldást, amely esélyt adhat, mégiscsak vállalkozni kell arra, amit a közmondás egyáltalán nem tanácsol: járatlan útért kell elhagyni a jártat. Gábor László Tehetséges fiatalok Miire jó a pódium? Az egri tanárképző főiskola ének-zene tanszékének hallgatói és a főiskola közművelődési tanácsa hívott meg minket a múlt héten egy kamaraestre. Ahova várnak, oda megyünk — szoktuk mondogatni; ha nem ütköznek az időpontok, súlyosabb programokkal, beülünk, és az ügybuzgalom oltárán áldozunk másfél-két órát. Itt most azonban másról van szó! Négy fiatal főiskolás lépett a pódiumra. Miloszerni Lászlót — negyedévest — már korábbi jelentkezései alapján is jegyeztük, mert Liszt-számai hallatán úgy ítéltük meg, nemcsak a játékos szereti választott hangszerét, de a zongora is befogadta őt: engedelmeskedik neki, alkalmas és engedelmes arra, hogy mindazokat az érzéseket kifejezze, amiket a fiatal pianista közvetíteni akar. Máskor talán gondokat emlegetnénk, hogy ez a tanárjelölt a romantikus, elmélkedő Liszt zenei anyagából is inkább a kései hangulatokat, mint most is a Desz-dúr Consolationt tűzi műsorára. Meg azt a Sursum cor- dát, amely ugyan szöveg szerint a szívek felemelését óhajtja. Zenei letétében azonban komor, csalódott árnyalatokat vegyít a sokat megélt múlt századi géniusz. Amit Miloszerni e két műben kifejez, némiképp ellene mondani látszik annak a bohém alkatnak, ami az egyik vidám műsorban olyan jól érezte magát. És hogy a hangszeres meglepetés kellemes érzésével folytassuk! A másodéves Szegő Csaba Weber Esz-dúr klarinétversenyével mutatta be, hogy ő nem félkézből, nemcsak kedvtelésből, hanem profi-módon tud és akar muzsikálni. Azt is észre kellett vennünk, hogy a kotta nélkül lejátszott versenymű határozott zenei felfogást tükröz, nem kötelező penzumként lerótt iskolai cselekmény; tudatosan vállalt művészi cselekedet. És ez akkor is igaz, ha a körülmények, a közönség és az oktatási intézményekben kötelező szerénység erről csak a meghívóval, és keveseket tudósít. Ugyancsak másodéves Szabó Tímea, aki a klarinétversenyben zongorán közreműködött. Nem hinnénk, hogy ne lett volna hatással játékára az a kellemesen áradó fúvós teljesítmény, amit Szegő Csabától kaptunk; mégis úgy gondoljuk, hogy ez a zongorista és igényes játéka ígérhet még nekünk további önálló műsorokat is. A másodéves Sallay Gabriellát elsőként kellett volna említenünk. Pergolesi Stabat Materéből egy szoprán áriát énekelt, majd Serpinát az Úrhatnám szolgálóból, ugyancsak Pergolesitől; Puccinitől Lauretta áriáját a Gianni Scicchi-ből és Verdi Álarcos báljából Oszkár áriáját. Itt-ott még csiszolatlan ez a színes orgánum, de Sallay Gabriella játékra és kifejezésre termett egyéniség, aki már most derűs és közvetlen kapcsolatot igyekszik teremteni hallgatóságával, elfogadtatni azt a hangulatot, érzelem- és gondolatvilágot, amelyben hősei forgolódnak. Á Stabat Materrel kezdeni egyébként is szívhez szóló feladat. Az itáliai mester nemcsak átélte, hite szerint árasztotta a középkori himnuszt, hozzátette a maga egyéniségének teremtő erejének sok-sok szépségét. S ha most válaszolnunk kell a kérdésre: mire a jó pódium? — a fentiekre utalunk. No meg arra, hogy a főiskolai oktatók — itt most az Ary-házaspárt dicsérnénk, az ének-zene tanszéken is eredményesen nyúlnak a mű- vészjelöltek formálásához. Az egyéniség kibontása, felfedezése, irányítása legalább annyira feladata a főiskolának, mint a szaktudás átadása. És ha már környezetről és hatékonyságról van szó: miért ne átallanák a szélesebb közönség elé állítani ezeket a tehetséges fiatalokat? Az értékekkel gazdálkodni nem akkor kell, amikor már kiszaladt az idő a jelöltek alól. Megmérni és megméretni — és mindig mindent idejében. Nem a zenés óra által keltett lelkesedés, inkább a lelkiismeret szólt most ebben az írásunkban. Farkas András Hungarocamionnal hét országon át: Szántó György képriportja Európa útjain (V/l.) Bevásárlás az útra egy holland Nem baleset; csupán egy ügyes áruházban reklámfogás egy autókereskedőnél az NSZK-ban A Konvoj című kalandfílm annak idején mítoszt teremtett. A kamionosságét.. A kemény legény, a napbarnított arc és a va- gányság mítoszát. A magányosságot, annak minden romantikájával. A pirkadat, a szürke hegyek és a motorzúgás különös egységét. Ha rájuk gondolunk, elhisz- szük: babkonzervet enni jó. Főleg egy München melletti autóparkolóban, ahol lágyan pukkan a dobozos sör, és nem túl drága egy csomag jó cigaretta. És valljuk be: tetszik nekünk ez a monstre járgány is. Lenyűgöző, mert hatalmas, erős és gyors. S már csak egy lépés, egy röpke továbbgondolás — és ezekkel a tulajdonságokkal azonosítjuk azt az embert, akit a kormány mögé képzelünk. így lesznek belőlük A KAMI- ONOSOK. De hogy milyen is ez az életforma valójában? Milyen érzés egyfolytában, álmatlanul 1000 kilométert vezetni, csakhogy végre hazaéljenek? Milyen órák hosszat vesztegelni egyetlen elromlott alkatrész miatt? És tényleg..! Valóban romantikus a magány? Közel kétezer Hungarocami- on járja Európa és Ázsia útjait. Közülük egybe, egy Fiat Iveco Turbo típusú kamionba fotóriporterünk, Szántó György is beült, s hét országon át megélhette e szakma mindennapjait, estéit és reggeleit, szürkületeit és hajnalait. Aki mellé útitársul szegődött : az egri Molnár Tamás, két gyermek édesapja — tíz éve járja a világot. * A mostani útvonal, végállomása ezúttal egy angliai város Bridlington, Londontól ötszáz kilométernyire északra. Ide kell szállítani húsz tonna mesekönyvet, amit a budapesti Kossuth Nyomda készít bérmunkában. A Kamion cinkotai telepén felvesz- szük a menetokmányokat,, útvonalengedélyeket, az áru kiviteli engedélyeit és indulhatunk a rakományért. A munkások jól haladnak a pakolással, csupán a vámosra kell várni úgy négy óra hosszát. De sebaj, vigasztal a pilóta, várakozunk ennél még többet is az út során, majd lassan elindul velünk a 340 lóerős szerelvény. Mielőtt a határt átlépnénk, bemegyünk a mosonmagyaróvári telepre, ahol egy kedves jóbaráttal, az egri Román Jánossal találkozunk. Épp akkor érkezett Angliából. Rövid beszélgetés az ottani út és időjárási viszonyokról és már búcsúzunk is, hiszen már nagyon várja a család. Megtöltjük a hatszáz literes üzemanyagtartályokat gázolajjal és nekivágunk a közel hétszáz kilométeres szakasznak. Az első meglepetés már Pozsony előtt fogad, amikor táblák jelzik, hogy a nemzetközi főutat úgy kétszáz kilométeres kerülővel érhetjük csak el, mivel nem engedik be a kamionokat a városba. A keskeny mellékutakon haladva folytatjuk utunkat. Már Növi Borban járunk, amikor egy magyar hűtőkamiont pillantunk meg. Egy személyautóval ütközött, a rendőrök már helyszínelnek. Nem komoly a baleset, de azért képet készítek róla. A fényképezőgép láttán azonnal megállítanak és a filmet követelik. Hiába a nemzetközi igazolvány — hajthatatlanok. Mögöttünk már kilométeres a sor, mire egy üres filmet átadva megnyugszanak és elengednek. A tachográfot (a kamion mindentudó feketedoboza) figyelve van egy pár óra a kötelező pihenőig, így Tamás levezeti az NDK 380 kilométeres szakaszát is. A határ előtt Eisenachba ér bennünket az éjfél, itt vesszük ki a kötelező pihenőidőt. Egy csendes utcában állunk meg lefeküdni. A fáradtságtól még jó éjszakát sem tudunk kívánni egymásnak, úgy nyom el az álom... Reggel szemerkélő szeles időre ébredünk, a kötelező rendcsinálás után indulunk a határhoz. Mosakodni, reggelizni most nincs idő, majd útközben valahol. Hogy milyen kicsi is a világ azt csak most tapasztaltam. Ismét egy egri kamionossal: Utassy Imrével találkozunk, aki sofőrt hoz magával. Mint kiderült az NSZK-ba mennek, ahol egy magyar pilótával történt tragédia. A leállósávban akarta javítani gépét és egy autó elsodorta. Az otthagyott szerelvényt hozzák haza. A határhoz menet a fényképezőgépeket elrakom, a határőrök nem vennék jó néven. Két kilométeres határsávon nyolc(!) hidraulikus sorompó figyelmeztet, hogy egy más világba utazunk. A szigorú vámvizsgálat után folytatjuk utunkat egészen Zeebrug- ge-ig a Belga kikötővárosig. Még az idő is megjavult, amikor Dort- mundba érünk. Az itthon készült rakottkrumpli elfogyasztása után egy gyors bevásárlás, hiszen Angliában jóval drágább minden. Innen már szinte sebesség- váltás nélkül haladunk tovább az alföldi tájon. (Folytatjuk) A holland—belga határon Kétnapi utazás után a belga kikötőben
