Heves Megyei Népújság, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-06 / 105. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. május 6., szombat 3 GAZDASÁG — TÁRSADALOM Feneketlen zsák vagy jámbor fejőstehén A költségvetés reformja A Népújság kérdez — válaszol: Kürtösi Károly, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának titkára Nemzeti agrárprogram csak a napjainkban zajló politikai-gazdasági reformfolyama részeként képzelhető el A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának új agrárpolitikai elképzeléseire vonatkozó javaslatát az elmúlt hetekben véleményezték szőkébb hazánk élelmiszer- gazdaságában dolgozó pártszervek, alapszervezetek, illetve a területi pártbizottságok által szervezett vitafórumokon. A korábbi gyakorlattól eltérően nem tették kötelezővé a téma napirendre tűzését. Azt javasolták, hogy a gazdasági egységekben dolgozó párttagok maguk döntsék el, milyen módon, például testületi üléseken, alapszervezeti taggyűlésen, esetleg munkahelyi tanácskozáson véleményezik az elképzelést. A vitákat nagy érdeklődés és aktivitás jellemezte. A véleményt formálók felkészülten, az ágazat sorsáért, jövőjéért érzett felelősséggel, őszintén nyilatkoztak meg. A tapasztalatok összegzésére Kürtösi Károlyt, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának titkárát kérte lapunk munkatársa. (Fotó: Szántó György) Az elmúlt években, hónapokban a költségvetés szó furcsa jelentésváltozáson ment át az emberek szemében. Elvesztette eredeti értelmét, és valamiféle mitikus, kétarcú szörnyete*MÖve- kedett: egyik arca a mim^pkfel- habzsoló moloché, aki kiszívja a társadalom utolsó garasait is, a másik pedig azé a szerencsétlen mitológiai királyé, akinek a keAz Országgyűlés várhatóan a májusi ülésszakon tárgyalja meg a költségvetési reform koncepcióját. Az ebben foglalt célokat röviden az alábbiakban próbáljuk meg összefoglalni. Nyilvánvaló, hogy a gazdaságban, a vállalkozási, tehát a piaci, vagy ha úgy tetszik, a versenyszférában alaposan csökkenteni kell az állam jövedelem-újraelosztó szerepét. Ezzel egyidejűleg mérsékelni kell a hagyományos — mondhatni, klasszikus — állami feladatokra, tehát az igazgatásra, a rend- és jogvédelemre, valamint a védelemre fordított kiadások összegét is. Nem tartható fenn a mai rendszerű és arányú állami kötelezettségvállalás az egészségügy, az oktatás, a társadalombiztosítás, a szociálpolitika és a lakásgazdálkodás területén sem. Napjainkban az állam jövedelmei, illetve a vállalt kötelezettségekből adódó kiadások A legfontosabb cél az, hogy kialakuljon a gazdaságnak egy olyan, kifejezetten pénzügyi eszközöket alkalmazó irányítási rendszere, amely az államháztartás kívánatos egyensúlyát, a hiány csökkentését piaci finanszírozási eszközökkel biztosítja. E célok elérése érdekében a költségvetési reformnak olyan, a szocialista társadalmi és gazdasági viszonyokon alapuló piac- gazdaság modelljét kell megteremtenie, amelyben az árak — és az árakban foglalt jövedelmek —, a bérek és a vállalkozói nyereség valóságos gazdasági tényezők. Tehát a piacon elfogadott teljesítmény, hatékonyság alakítja, formálja és osztja el a jövedelmeket; a termelési tényezőket — a munkaerőt, a tőkét, a természeti kincseket az importot, illetve az ehhez szükséges konvertibilis devizát, és így tovább — a piacon lehet megszerezni. Értéküket a piac határozza meg. Az állam visszavonulása, a gazdasági folyamatokba való beavatkozásának jelentős mérséklődése révén felszabaduló forrásokat az értéktartó társadalom-, illetve szociálpolitika feladatainak ellátására lehet átcsoportosítani. Egy részük pedig — a feladatok egyidejű leadásával — a lakossági, illetve a vállalkozási szférába kerül. A „felülről” diktált jövedelemszabályozást, -elosztást felváltja egy piaci alapokon álló jövedelemelosztás. Éz pedig az állam, a vállalkozások és a lakosság szabályozott együttműködése során alakulhat ki. A munkaerő újratermelésének költségeit a mainál nagyobb mértékben kell — közvetlenül vagy közvetve — az egyénnek viselnie, de ennek megfelelően változik a jövedelmi helyzete is. A társadalmi jövedelmek — a pénzbeli, illetve a zében az arany és az igazgyöngy értéktelen kaviccsá változik. Ez a kép hamis. De az bizonyos, hogy az állami költségvetés rendszere, amely egy egészen más gazdasági-politikai közegben alakult ki — nem tartható fenn tovább. Ezért az ország előtt álló reformfeladatok közül talán a legfontosabb és legsürgetőbb a költségvetés reformja. túlságosan centralizáltak — az állami költségvetésbe —, ugyanakkor rendkívül decentralizáltak — az elkülönített állami pénzalapokba. Ezt az ellentmondást a reformnak fel kell oldania. A költségvetési szervek intézményi gazdálkodása jelenleg nagy mértékben a pénzügyi, illetve a „szakmai” irányítástól függ. Ezt a függőséget lazítani kell, és meg kell teremteni az egészségügy, az oktatás tényleges önállóságának, a társadalombiztosítás és a tanácsok valós önkormányzatának gazdálkodási feltételeit. A költségvetési reformnak az egész államháztartásra ki kell terjednie; az állami költségvetés szűkebben vett területei mellett az elkülönített állami pénzalapok és egyéb állami kötelezettségek — így például az Állami Fejlesztési Intézet által átvállalt vállalati adósságok —, a társadalombiztosítás és a tanácsok területét is át kell fognia. Ebben a modellben az állam szerepe a jövedelmek központosításában és újraelosztásában az értéktartó társadalmi ellátásokra : a klasszikus állami feladatokra — köztük az igazgatásra, a védelemre —, az infrastruktúrára és az úgynevezett makrostruktú- ra átalakításával kapcsolatos feladatokra korlátozódik. Az elosztásra — befektetésre — kerülőjö- vedelmek túlnyomó többsége a piac értékítélete alapján, a vállalkozásokon, illetve a lakosság, az állampolgárok személyes közreműködésével kerül be, vesz részt az újraelosztás folyamatában. Ebből következik, hogy a különböző tulajdonformák működését, a gazdaságban játszott szerepét csakis a hatékonyságon alapuló piaci ítélet szabja meg. Nem befolyásolja állami szabályozás, tehát a társadalmi-gazdasági folyamatokat — központi szervezés helyett — a társadalom ön- szerveződése irányítja. természetbeni juttatások — javára kialakult szélsőséges helyzet a jövedelemelosztásban éppen ellenkezőjére fordul. A költségvetési reform végrehajtása során az államháztartás bevételeit egyre növekvő mértékben szabályozzák majd törvények, és a kiadásokat pedig a jelenleginél sokkal pontosabban körülhatárolt állami feladatok, illetve törvények határozzák meg. így aztán az úgynevezett fiskális és monetáris — a kincstári, és a pénzügyi — területek között világos feladatmegosztás jön létre. Megszűnik a költségvetés „feneketlen zsák”, illetve a másik oldalról a „jámbor fejőstehén” értelmezése. Világos, egyértelmű, és törvényekkel körülbástyázott állami költségvetési rendszer születik, amely alapja és ösztönzője lehet a további reformfolyamatoknak. Csik István — Miként értékelték az elmúlt három évtized agrárpolitikájának eredményeit? — Az elhangzott vélemények, javaslatok lényegét tükröző ösz- szegzést hasznosításra eljuttattuk az MSZMP Központi Bizottságához. Meggyőződésünk, hogy az országosan megrendezett politikai és szakmai viták tapasztalatai elősegíthetik egy részleteiben is kimunkáltabb; a szakmai közvélemény által elfogadható, mozgósító erejű agrár- politikát. Általános vélemény, hogy megyénk párttagsága időszerűnek tartja epolitika megújítását, olyan biztos jövőt adó elképzelés megfogalmazását, amely az eddigi értékekre alapozva hosszú távon lehetővé teszi az ágazat dolgozóinak boldogulását. Hozzájárul az ország lakosságának javuló minőségű és összetételű élelmiszerekkel való ellátásához. Az értékeléssel, az eredmények és hibák számbavételével a vitában résztvevők túlnyomó többsége egyetértett. Ezek megítélésében azonban lényeges különbségek voltak. Egyesek az eredményeknek, mások a hibáknak adtak nyoma- tékot! Többen felvetették: nem lett volna szabad megengedni, hogy az ágazat olyan helyzetbe kerüljön, amilyenben jelenleg van. Ezért korábban napirendre kellett volna tűzni az agrárpolitika megújítását. A meglevő hibákkal együtt a többség az elmúlt harminc évet sikeresnek tartja. Úgy fogalmaztak, hogy az elért eredmények nemzetközi összehasonlításban is megállják helyüket. Nemcsak az ágazatra, hanem az egész társadalomra kihatottak azok az eredmények, amelyeket az élelmiszer-ellátásban, az agrártermékek exportjában, a parasztság életmódjának változásában elértünk. Többek véleménye szerint a jelenlegi gondok kialakulásához a valóságos piac hiánya, az erős központi beavatkozás, a túlszabályozottság, az önálló mozgástér hiánya vezetett. Elhangzott, hogy a mindent szabályozni akaró irányítási rendszer szétzilálta a termelőszövetkezeti tagság tulajdonosi tudatát, érdekeltségét, a demokratikus hagyományokat. A valódi döntések és az elért eredményekből való részesedés szűk területre, legtöbbször a szabályozók által meghatározott döntések formális megszavazására korlátozódtak. — Ezeken túlmenően miben látják élelmiszer-gazdaságunk mai nehéz helyzetének okait? — Az is megfogalmazódott, hogy a nyolcvanas években előállott helyzet fő oka nem a világgazdasági változásokra késve történt reagálás az ágazat részéről, hanem, hogy a közgazdasági szabályozók ezeket a változásokat nem megfelelően közvetítették. Egyre erősödött a mezőgazdaság kiszolgáltatottsága. Ezt tükrözi az agrárolló már-már elviselhetetlen nyílása, az a tarthatatlan állapot, hogy míg a mező- gazdasági termékek felvásárlási árainak döntő többsége rögzített, alig változik, addig a felhasznált iparcikkek árai rövid időn belül is többször változhatnak. Kifogásolták a kiszámíthatatlan, az élelmiszer-gazdaság sajátosságait gyakran figyelmen kívül hagyó, esetenként visszamenőleges hatállyal is változó szabályozórendszert. Úgy fogalmaztak, hogy nem az üzemek vezetőinek elkényelmesedése vagy a világpiaci változásokat időben nem érzékelő vállalati magatartás sodorta válságba az ágazatot, hanem a költségvetési központú, az elvonások növelését szorgalmazó kormányzati irányítás. Elhangzott, hogy a falvak és községek fejlődése az elmúlt három évtizedben nem tekinthető sem egyenletesnek, sem általánosnak. Egy részüknél — főként, ahol a több települést integráló, sikeresen működő termelőszövetkezetek központjai működnek — valóban jelentős a lakosság életkörülményeiben bekövetkező változás. De még az említett helyeken sem általános a mai igényeknek megfelelő infrastruktúra. A települések egy részénél a mezőgazdaság népességmegtartó képessége gyengül, a paraszti jövedelmek mára jelentősen elmaradtak más ágazatokétól. — Hol sürgetnek gyors változtatásokat? — A tézisekben megfogalmazott célokkal egyetértettek a vitában résztvevők, de azt kifogásolták, hogy eddig sem a célokkal volt a hiba, hanem a megvalósítás eszközrendszerével és módszereivel. Az 1957-ben megfogalmazott elképzelések nagy része még ma is helytálló, kevés módosítással a megújuló agrárpolitikában is megfogalmazható. Alapvető változtatást igényel viszont a politika eszköz- rendszere: a szabályozás, a pénzügyi és hitelpolitika, az árrendszer, a jövedelemszabályozás. Ha ezekben nem következik be gyökeres fordulat, akkor az alapvető célok sem valósulnak meg, és veszélybe kerülhet a ma kedvezőnek mondható élelmiszer-ellátás is. — Milyen vélemények alakultak ki a föld forgalmi értékéről, a vállalkozásokról, az érdekeltségről? — Szorgalmazzák, hogy a magyar élelmiszerárak ne tartalmazzanak szociális elemeket, a kormány a szociálpolitikai támogatást másképpen valósítsa meg. Egyidejűleg a falvak infrastrukturális fejlesztéséhez — amely társadalmi érdek — az eddigieknél nagyobb segítséget kémek! A mezőgazdasági üzemek általában meghatározói a vidéki településeknek, de ma már a legtöbb helyen az ott élőknek csak kisebb hányadát foglalkoztatják. Ezért a települések gondjait egyedül nem képesek vállalni és megoldani. Élénken foglalkoztatta a vitában résztvevőket a föld forgalmi képességének helyreállítása, értékének meghatározása, a tulajdonformák változása. A túlnyomó többségnek az a véleménye, hogy az agrártermelés a jövőben is a nagyüzemi gazdálkodás keretei között valósítható meg a leghatékonyabban. Természetesen a jövőben is számítani kell a nagyüzemekhez integrálódó mezőgazdasági kistermelésre. Nem tartják reálisnak az új földosztás lehetőségét, nemcsak hatékonysági okok miatt, hanem azért is, mert nem lenne kinek földet osztani. Nincsenek ugyanis ilyen igények a községekben élő emberek részéről. Egyetértés volt abban, hogy a központi irányításnak meg kell valósítani a szektorsemlegességet, hiszen enélkül valóságos piaci viszonyok nem alakulhatnak ki. Azzal is reálisan számolni kell, hogy tovább növekszik a magántulajdon részaránya, a mezőgazdasági kistermelés, de a jövőben is a megújuló termelőszövetkezeti mozgalom és az állami gazdaságok termelése lesz a meghatározó. Ehhez azonban a nagyüzemeknek tudniuk kell élni a szövetkezeti mozgalom sokszínűségével, visszaállítani a tagság tulajdonosi kötődését, megerősítve gazdaszemléletét. Jellemzővé kell, hogy váljanak az üzemen belüli vállalkozások, s érdekeltté kell tenni a dolgozókat az általuk folytatott tevékenység eredményességében. — Hogyan vélekedtek a mezőgazdasági termelők és az élelmiszer-ipari vállalatok között ma fellelhető alapvető érdekkülönbségekről? — Többen kifogásolták ezt, hiszen esetenként indokolatlan szembeállást is eredményeznek, összefogás, együttműködés helyett. Éppen ezért erősítették a kölcsönös érdekeken nyugvó kapcsolatok szerepét, a minőséget hordozó magas színvonalú élelmiszer-ipari termelés megvalósítását. Az ágazatra jelenleg nyomasztólag hat az a teher, amit a népgazdasági egyensúly megtartása érdekében most is kénytelen vállalni. Nagyobb szabadságot kérnek a termelők az értékesítési irány megválasztásában, a termelés feltételrendszerét biztosító gépek, anyagok, berendezések vásárlási lehetőségeit illetően. Az élelmiszer-gazdaság szereplői a mezőgazdasági termékek exportjánál nagyobb önállóságot igényelnek, sürgetik a valóságos piaci viszonyoknak megfelelő kereskedelmi tevékenység kibontakoztatásának lehetőségét. Többen kifogásolták a jelenlegi külkereskedelmi szervezetek és egyes belföldi forgalmazók monopolhelyzetét. Ügy vélik, hogy nem elég csak deklarálni az esélyegyenlőséget akkor, amikor ezt a monopolhelyzetet esetenként állami rendeletek is szentesítik, például a búzaexport esetében. — Milyen állásfoglalás alakult ki a kedvezőtlen termőhelyi adottságú üzemek jövőjéről? — Egybehangzóan szóltak arról, hogy nagy figyelmet kell fordítani az agrárpolitikának más elképzelésekhez, így az iparfejlesztéshez, a területfejlesztéshez való kapcsolódására. Megfelelő ipari háttér, például korszerű mezőgazdasági gép- és alkatrész-, növényvédőszer- és műtrágyagyártás nélkül nem képzelhető el a világpiaci igényekhez rugalmasabban alkalmazkodó agrártermelés. Az elképzelések között csak utalás van a többszörösen hátrányos, kedvezőtlen termőhelyi adottságú térségek és üzemek helyzetére, annak ellenére, hogy ez a körülmény az ország nagy térségeit érinti. Célszerű lenne ennek a problémának nagyobb figyelmet szentelni, és az ott működő gazdaságoknak, termelőknek több konkrét segítséget nyújtani. Mindenki egyetértett azzal, hogy az ágazat és az abban dolgozó emberek valóságos érdekeit képviselni tudó, a piac építésében aktív, teljes vertikumban gondolkozó, alulról építkező szervezetre van szükség. Olyanra, amely a tényleges munkára összpontosítja erőit! Aa. élelmiszer-gazdaság fejlődésében meghatározó a szakemberképzés, az agrárértelmiség helyzetének alakulása. A tézisek igen szerény szerepet szánnak a tudományos kutatásnak, pedig ennek haladása csak a teljes agrárpolitika részeként képzelhető el. A talponmaradásért küzdő gazdálkodói körtől, különösen a gyenge termőhelyi adottságokkal rendelkező térségekben sajnos nem várható el jelenleg, hogy szellemi termékek megrendelői, vásárlói legyenek. Az elmondottak is bizonyítják, hogy a megyénkben megrendezett vitasorozat sok értékes gondolatot, javaslatot hozott felszínre. Azt erősítette meg, hogy nemzeti agrárprogram csak a napjainkban zajló politikai-gazdasági reform- folyamat szerves részeként képzelhető el. — Köszönjük a beszélgetést. Mentusz Károly Radikálisan csökkenteni kell az állam jövedelemelosztó szerepét Piaci eszközök szerepének növekedése A felszabaduló források sorsa
